Payday Loans

Keresés

Gyarmati Fanni naplója PDF Nyomtatás E-mail
Mai magyar könyvkiadás és folyóirat-választék

„El kellett viselnie” – Ferencz Győző irodalomtörténész Gyarmati Fanni naplójáról

szerző
Urfi Péter
publikálva
2014/49. (12. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
More Sharing Services

Radnóti Miklósné 1935 és 1946 között írt feljegyzéseit korábban csak a költő monográfusa ismerte. A társadalomtörténeti szempontból is érdekes, intim naplót Ferencz Győzőre bízta, hogy halála után megjelentesse.

Magyar Narancs: Minden napló olvasását alapvetően meghatározó és jelen esetben nem is olyan egyszerű kérdés, hogy kinek íródott és milyen célból.

Ferencz Győző: Gyarmati Fanni azt mondta, hogy azért vezetett naplót, hogy megmaradjon, ami Radnóti Miklóssal történt. De nem az utókorra gondolt, hanem arra, hogy ha később, öregkorukban szükség lesz valami adatra, vissza tudják keresni. A napló kezdetben belső használatra készült. Az első bejegyzésekben ez érződik is, tényszerűen regisztrálja, mikor mi történt. Ám ahogy telt az idő, egyre több lett a kommentár, reflexió. De mindig szűkszavúan. Eleinte szinte mindennap írt, ceruzával, gyorsírással, elalvás előtt, ahogy a dolgok eszébe jutottak. Ez egyrészt hitelesíti őszinteségét, másrészt látni engedi gondolkodásmódját. Később, a zaklatott életkörülmények hatására a naplóvezetési szokásai megváltoztak, már nem tudott naponta írni, ezért terjedelmesebb bejegyzésekben tekintett át heteket, végül hónapokat.

false

MN: Ennek nem csak gyakorlati okai lehettek. Kezdetben például a kimaradt időszakokat utólag pótolja, napi bontásban, csak később tér rá az említett áttekintésekre. Tehát mintha a koncepció változott volna.

FGY: Ez is lehet a körülmények hatása. Menekülés közben egy-egy nyugodtabb pillanatban nehéz visszaidézni, hogy melyik nap mi történt. Ugyanakkor az is látható, hogy megnőtt az igénye az események elemzésére. A naplót egyre inkább arra is használta, hogy értelmezze saját helyzetét. Egyre gyakorlottabban írt. És egyre többet volt egyedül. De végig rendkívül fegyelmezett maradt. A napló nem lelki társa volt, amellyel megosztotta féltett titkait.

MN: A legnagyobb megrázkódtatások részletezését látványosan kerüli. Példa erre 1941. november 9., ekkor születik a napló legrövidebb bejegyzése. Két szó: „Papa meghal.”

FGY: Mindeközben viszont megrendítő módon képes helyzeteket ábrázolni. A napló sok egyéb mellett annak is a dokumentuma, ahogy egy fiatal nő íróvá válik. Amikor ez megtörténik, elhallgat.

MN: Később sem próbálkozott az írás semmilyen formájával?

FGY: A hagyatékában fennmaradt egy gépirat, 1968. december 31-én belekezdett egy visszaemlékezésbe, szívszorítóan indul, de két és fél oldal után megszakad. Nem voltak írói ambíciói. Intellektusát ismerve meglepő, de önbizalomhiánnyal küzdött, ez a naplóból kiderül. Életét annak rendelte alá, hogy segítse Radnóti költői érvényesülését. Korán reggel kelt, ment a gyorsíróiskolába, egész nap tanított, majd este társasági életet élt a férje mellett. Aki reggel szeretett hosszan ágyban maradni, de ezért soha nem tett neki szemrehányást. Nem az zavarta, hogy a férjének nincs rendes pénz­kereső munkája, hanem az, hogy keveset ír.

MN: Elég alávetett helyzet.

FGY: Tagadhatatlanul. De alkotótárssá emelte önmagát. Radnóti verseinek nemcsak első olvasója, hanem első kritikusa is volt. Megbeszélték a verseket, és a naplóból az derül ki, lényegében ő mondta meg, mikor vannak készen. Irodalmi barátai egybehangzóan állították, és én is tapasztaltam, hogy félelmetesen értett a költészethez. Ha valaki felolvasott neki, azonnal közbeszólt, ha egy szótag kimaradt és elromlott a ritmus. Radnóti utolsó ismert levelében, 1944. augusztus 16-án azt írta Borból: „Nagyon hiányzol Édes Egy újabban mint kritikus is.” A félreértések elkerülésére: az „újabban” nem azt jelenti, hogy korábban nem volt a kritikusa, hanem hogy vannak új versek.

MN: A napló genderszempontból is érdekes lehet, hiszen ritka részletességgel mutatja be, hogyan élt egy értelmiségi nő a Horthy-korszakban.

FGY: Gyarmati Fanni nemzedékéből mint­egy hetven nő jelenik meg a lapokon. Modern nők, akik tornázni és síelni jártak, meztelenül napoztak – és dolgoztak, különféle szakmákat választottak. Az I. világháború után a hagyományosan hierarchikus, patriarchális, feudális és egyre inkább antiszemita társadalomban mégiscsak rengeteg energia szabadult fel azáltal, hogy a nők munkába álltak. Volt köztük költő, író, képzőművész, orvos, pszichológus és persze tanár. Igen sokan foglalkoztak mozdulatművészettel, fotózással, ezek afféle szabad pályák voltak, lehetőséget adtak az önálló alkotómunkára. A politika is érdekelte őket. Általában elkötelezett baloldaliak voltak. Gyarmati Fanni egy helyen elítélően írt barátjukról, Bálint Györgyről, aki meggyőződéses baloldali emberhez méltatlan módon egy háztartási alkalmazottjukkal szemben kihasználta helyzetét, azaz a társadalmi osztálykülönbségeket előnyére fordította. Ez nem tetszett neki.

MN: Radnóti és Gyarmati kapcsolata se nevezhető hagyományosnak. Meglepően nyíltan beszélnek szexről, megcsalásról, gyerekvállalásról.

FGY: Igen, volt köztük – így mondanám – egy szerződés. Feltétlen őszinteséget fogadtak egymásnak. Radnóti nem titkolta diákkori, reichenbergi viszonyát Klementine Tschiedellel, egy 1928-as levelében megírja, hogy megmutatta Gyarmati Fanninak Tinihez írott versciklusát. Aki persze nem lelkesedett érte. Az őszinteséget kétségkívül magas fokon gyakorolták, egymást és önmagukat sem kímélve. Erre Gyarmati Fanni naplójában is számos példa akad.

MN: Az is kiderül, hogy megbeszélték Gyarmati Fanni más férfiak iránti vonzalmait is, igaz, ezek az ő esetében – és Radnótival ellentétben – megmaradtak a képzelet birodalmában. De az meglepő, hogy a szerző támogatta egy ilyen intim napló megjelenését – még ha csak a halála után is.

FGY: Hosszú út vezetett ehhez az elhatározáshoz. Mivel a napló eredeti célja, hogy afféle adatbázisként szolgáljon kettejüknek, nem valósulhatott meg, akár meg is semmisíthette volna. De nem tette. Nyilvánvalóan felismerte, hogy a naplóvezetés hosszú évei alatt a napló szűkszavú feljegyzésekből dokumentum, kordokumentum lett. Az 1970-es évektől kezdve, mintegy tizenöt év alatt kitartó munkával legépelte a gyorsírásos naplókat. A kézirat létezését nem titkolta, de szakmai körökben, úgy látszik, mégsem tudott róla senki. 2003-ban egy iratrendezés során került elő egy kisebb rész. Amikor odaadta az egészet, hogy forrásként használjam a könyvben, amelyet Radnótiról írtam, kiderült, hogy a gépiratot helyenként megszerkesztette, egyes részeket többször is legépelt, azaz minél jobb minőségű szöveget akart létrehozni. Később azt mondta, hogy mint a hagyaték kezelője azt csinálok vele, amit akarok.

false

MN: Nem érdekelte, mi lesz vele?

FGY: Épp fordítva, ez azt jelentette, kiadhatom. 2006-ban végignéztük a naplót, és azonosította, melyik keresztnév kit takar, kivel milyen kapcsolatban álltak és a többi. Halála előtt négy évvel pedig felkért egy gyorsírót, hogy vesse egybe a javított gépelt változatot az eredeti gyorsírásos füzetekkel, pótolja, ha figyelmetlenségből kimaradt valami. Ez azt is jelenti, hogy semmit nem akart utólag megváltoztatni vagy kihagyni.

MN: Gyarmati Fanni a bará­taik magánéletébe is betekintést enged, a kor számos ismert figuráját éles szemmel, kemény szavakkal bírálja. Nem merült fel, hogy ez sértheti egyesek érzékenységét?

FGY: Ez mérlegelendő, de a történet szereplőinek nagy része már nem él…

MN: Schöpflin György például él és virul, a Fidesz képviselője Brüsszelben.

FGY: Ő akkor még csecsemő volt. Sokkal rosszabb kihagyni ezeket a neveket, azonnal támadhatóvá válik a sajtó alá rendezés, felmerül a gyanú: mi más maradt még ki ilyen-olyan megfontolásból? Talán más eset Gyarmati Fanni unokahúga, akit szinte lányaként nevelt, és ma Ausztráliában él. Ő állandó szereplő, és hozzájárult a napló megjelentetéséhez. Az élő személyek érzékenységénél, azt hiszem, mélyebb kérdés Gyarmati Fanni érzékenysége: szembenézett azzal, hogy nyilvánosságra kerülnek életének intim tényei, abortuszai, a szovjet katonák erőszaktétele. Mégis a publikálás mellett döntött.

MN: Az olvasó 11 éven keresztül követi nyomon Miklós és Fanni történetét, beköltözik az életükbe. Miklós 1944-ben meghal, Fanni viszont még hetven évig él. Néhány életrajzi tényt mindenki ismer, de mit tudunk ezeken felül Gyarmati Fanni életéről?

FGY: Nem akarok olcsó pszichologizálásba süppedni, de talán kijelenthető, hogy Radnóti halála traumatizálta. Másfél évig várta, kerestette férjét. Csak akkor fogadta el a tényt, hogy nem él, amikor Lustig Ignác rőfös Győrben átadta neki a barna papírba csomagolt személyes dokumentumokat, köztük a bori noteszt. A holttestet nem tudta azonosítani, a deszkakoporsó mellől kételyekkel telve távozott. A Kerepesi úti temetőbe nem járt ki, mert nem volt biztos benne, hogy Radnóti Miklós teste nyugszik a sírban. A trauma olyan sokkhatás, amelyet az elszenvedő szubjektum nem képes beilleszteni életének lineáris eseménysorába, és nem képes nyelvileg megragadni. Gyarmati Fanni kerülte a nyilvánosságot, összesen két interjút adott, 1961-ben és 1962-ben, illetve küldött egy olvasói levelet a Kortársnak 1988-ban, amelyben Vas István memoárregényének egy részletére reagált. Hallgatott. Egy levélpiszkozatban, amely a hagyatékában maradt fenn, és amelynek címzettje Illés Endre, a Szépirodalmi Könyvkiadó igazgatója, ezt írta: „Kérem, próbálja megérteni: borzalmasan érint minden életünkkel így vagy úgy foglalkozó írás.”

MN: Mégis újra és újra emlékeztették a traumára.

FGY: Gyakran kapott őszinte tiszteletből, szeretetből érdeklődő leveleket, hívták különféle, Radnótira emlékező rendezvényekre. Ezeket udvariasan, olykor nyersebben elhárította. Rádióban, tévében soha nem szerepelt. Sokan kértek tőle időpontot látogatásra, ezeknek olykor eleget tett. Szokták mondani róla, hogy az egykor közös lakásban hetven éven át „őrizte Radnóti Miklós emlékét”. Azt hiszem, csak élni próbálta az életét, amelyet megakasztott férjének meggyilkolása.

MN: A nagy költő emlékét hetven évig fájdalmas hallgatásban és magányban őrző özvegy – ez a történet talán azért is lehetett olyan kelendő, mert a magyar kulturális emlékezet legszerethetőbb, legnépszerűbb emberpárjáról van szó. Fiatal, szép szerelmesekről, akiknek idilli életét feldúlja a történelem.

FGY: Igen, mint a mesében, mint a moziban. Ezt a képet árnyalják a naplók, amelyekből azok számára, akik a legendát ténynek szeretik tekinteni, olyan meglepő információk derülnek ki, mint hogy ők is hús-vér emberek voltak, ballépésekkel, kellemetlen tulajdonságokkal, sok veszekedéssel… De ettől akár még jobban lehet szeretni őket.

MN: „Radnótit, aki magyarnak, baloldalinak és katolikusnak vallotta magát, zsidóként ölték meg” – írta nemrég (lásd: Egy nyugtalanító költő, Magyar Narancs, 2014. október 16.). Ez a Radnótira jellemző, ritka identitáskonstrukció mennyire jellemezte Gyarmati Fannit?


FGY: Ezekről hasonlóan gondolkodtak. A zsidósággal egyikük sem tudott és akart azonosulni. Mindketten vallástalan zsidó családba születtek, és eleinte azt képzelték, hogy lehet asszimilálódni. Ők ezt a folyamatot kulturális értelemben gondolták el, de vallási-etnicista alapon tagadták meg tőlük. Magyarság alatt nem etnikai, hanem kulturális összetartozást értettek, az irodalmi hagyomány jelentette számukra a legfőbb kapaszkodót. Ami a baloldaliságot illeti, a kor Magyarországán, az ő helyzetükben ennek kevés alternatívája volt. Katolicizmusuk bonyolult kérdés. Vonzotta őket a kereszténység, Radnóti egyetemi tanára, Sík Sándor nagy hatással volt rájuk. 1943-ban keresztelkedtek meg, amikor már ettől gyakorlati előnyöket nem remélhettek. Ekkor már zúdult rájuk a kínszenvedés. Gyarmati Fanni naplójából kiderül, hogy próbálkozott, de hiába, nem tudta átadni magát a hitnek. Naplójában folyamatosan megszólítja Istent, de a válsághelyzetekben nem talál benne vigaszt. Amennyire tudom, 1946 után nem járt templomba, nem adta jelét vallásosságnak.

 

MN: Radnótiné idén februárban meghalt, de most újra róla szólnak a hírek. Elherdálják Radnóti Miklós hagyatékát – hirdette a Bors cikkének címe a botrányt, amelyről aztán a fél magyar sajtó hírt adott. Arról van szó, hogy interjúnk megjelenésének másnapján 28, többségében Radnótinak vagy Gyarmati Fanninak dedikált könyvet árvereznek el.

FGY: Mivel a bulvárlapoktól a politikai pártokig sokan megkerestek minket, Radnóti Miklósnénak és általános örökösének az ügy­védjével közösen kiadtunk egy MTI-nyilatkozatot, hogy ne kelljen mindenkinek egyenként válaszolnunk. Képmutató hisztériakeltésnek tartom az egészet. És önleleplezőnek: igazolja Radnóti Miklósné elzárkózását a nyilvánosságtól. Radnóti Miklósné érvényes végrendeletet hagyott hátra. Ennek minden pontját aggályosan betartották a hagyatéki ­eljárás során. A végrendelkező és az örökös joga, hogy rendelkezzen tulajdonával, kikezdhetetlen. Nem látok abban semmi rosszat, ha valaki egy tulajdonában lévő dedikált könyvet elárvereztet. Aki pénzt ad érte, gondosan őrzi majd. Az viszont beláthatatlan következményekkel járna, ha egy érvényes végrendeletet média- és politikai nyomásra meg lehetne változtatni. Ez azt jelentené, hogy többé senkinek a magántulajdona nem lenne biztonságban.

MN: Már csak azért sem tűnik ijesztőnek az árverezés, mivel a költő monográfusa, felteszem, már látta az anyagot.

FGY: Igen, láttam. Ami a kulturális emlékezet szempontjából érték, az már rég az MTA Kézirattárában van. Folyik a hagyaték szakszerű feldolgozása. A XIII. kerületi önkormányzat pedig az általános örökös jóvoltából állandó emlékhelyet állít fel a Radnóti házaspár eredeti bútoraiból, tárgyaiból, könyveiből.

adatolás

A héten jelent meg a Jaffa Kiadónál a Napló két kötete, több mint 1200 oldalon. Sajtó alá rendezte Ferencz Győző és Nagy Zsejke. Radnótiné első bejegyzése 1935. február 10-én, esküvőjük előtt fél évvel, ezzel a mondattal kezdődik: „Olyan gyerekek vagyunk.” Az utolsó 1946. szeptember 9-én, nem sokkal azután, hogy megbizonyosodott férje haláláról. Ferencz Győző az utószóban kitér a szöveggenezis és a szöveggondozás kérdéseire, közli valamennyi szereplő rövid életrajzát, a szerző eddigi legteljesebb életrajzát, és elemzi a Napló legfontosabb elméleti, irodalmi problémáit. 2005-ben jelent meg Ferencz Győző Radnóti-monográfiája, ekkor beszélgettünk vele az életműről: „Sebezhetően tiszta ember”, Magyar Narancs, 2006. április 13.

LAST_UPDATED2