Payday Loans

Keresés

A legújabb

Nemzeti Hírháló PDF Nyomtatás E-mail
OLY KORBAN ÉLÜNK ABC
Nemzeti Hírháló


"Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, 
Hiszek egy isteni örök igazságban, 
Hiszek Magyarország feltámadásában!"

Jézus:"Nagy jövő vár Anyám országára, 
s általa az egész világ kegyelmet nyer."

GMAILT HASZNÁL? FONTOS TEENDŐ!
Ha Gmail levelezőrendszert használ, és a fiókja a "Promóciók" kategóriába kézbesítette ezt az e-mailt, kérem, húzza át az "Elsődleges" mappába, mert ezzel meg tudja tanítani a Gmailnek, hogy hová szeretné megkapni a hírleveleket.



Szőke István Atilla
Földre szállt az égi lélek
karácsonyi-kerecsenyi dal

Éji égen gyémántkendő, 
fogantatik a jövendő. 
Fogantatik jóság-szellem, 
világos a sötét ellen. 

Világ szárnya némán repdes, 
Holdnak arca könnytől nedves. 
Kerecsenykor madár szálla, 
fehér fénybe tollát mártja. 

Röpte jelez új világot, 
csőrében tart tiszta lángot. 
Égi tudás örök fényét, 
magyaroknak ős-reményét. 

Éji égen gyémántkendő, 
megszületett a jövendő. 
Megszületett a bölcs élet. 
földre szállt az égi lélek.




Vonalban levők száma 


Wass Albert megírta a Magyar Bibliát
Belehelyezte a Tizenhárom almafa című regényébe.
Részlet a regényből:

"- Mert nem azt az embert szereti az Isten, nem azt a magyart, aki meghunyászkodik, és kezet csókol a világ urainak - mondotta László király, az Úr profétája, akit szentnek neveztek volt a magyarok között - hanem az olyan magyart szereti az Isten, aki szembe szegül a világgal a maga jussáért, s küzd, miként az angyalok seregei küzdöttek vala az ördögök seregeivel e világnak megmentéséért! Ezért atyámfiai, halljátok Istennek törvényét, int azt a magyaroknak mondotta az ő prófétái által: ki fegyvert nem ragad, fegyver által vész el, s egy is az idegenek közöl, ha kővel merészel megdobni téged, vagy a te atyád népéből valamelyiket, azt dobjad vissza a halálnak pusztulásával, mert százszorosan kedves énelőttem a fiú, aki az ő atyja háznak védelmére kel! Jaj annak atyámfiai, aki tehetetlen a védekezésben, és hitvány a harcban, aki testének gyöngeségét, s lelkének gyávaságát az alázatosság és béketűrés tetszetős álorcájával takarja el: azt elpusztítja az Úr kínoknak kínjával és ráküldi a filiszteusoknak seregét, hogy ülnének a nyakán, és sanyargatnák őt, és tanítanák meg az Úr parancsolataira, aki ekként mondotta volt: én vagyok a te erős Urad, és erős Istened, s ki erővel szolgál engem, erőssé teszem azt a nemzetek között. Aki pedig gyönge énhozzám, és az én törvényeim szerint cselekedni hitvány: az ne méltó az életnek koronájára, s elpusztítom őt a földnek színéről.

- Így mondották ezt a mi profétáink atyámfiai, s jól gondolja meg mindenki tiközöttetek, hogy az Úrnak szeme egyenként rajtatok vagyon, s aki az ő harcának megküzdésére gyöngének mutatkozik a földi világban, annak ahhoz sem lészen ereje, hogy az Úr kegyelmének kapuját kinyissa. Valahányszor pedig gyöngének mutatkoztok igazság és küzdés dolgaiban: reátok bocsátja az Úr filiszteusoknak seregét, hogy szolgálnátok őalattuk, s tanulnátok meg tisztelni atyáitoknak erős Istenét. Aki megbünteti az apák gyöngeségét a fiakban is, hetedíziglen. Míg csak nem lészen belőletek az ő akaratja szerint való cselekvő nemzet, harcos ivadék, fejedelmi papság. Mely megváltja a gonoszok bűneit kardnak, vérnek és igazságtevésnek általa, az egy erős, diadalmas és igaz Isten dicsőségére. Ámen."

Kapcsolódó:
A pápák kapcsolatai Magyarországgal az Árpádok alatt
A Himnusz védelmében - Ezrek imádkoztak a Szabadság téren Sepsiszentgyörgyön



Kóser "alkotmány"

Nézd meg a Személyi Igazolványodat! Az van rajta felül, Magyar Köztársaság. Te ennek az országnak vagy a polgára. A jelenlegi államot pedig úgy hívják, Magyarország, államformája köztársaság. Szerinted ugyanaz?

A Magyar Köztársaság (ideiglenes, bár hatályos) 2011. December 31. 23 óra 59-kor még érvényben lévő Alkotmánya szerint minden hatalom a népé. (de ez is csak ideiglenes állapot)

Magyarország nevű állam alaptörvénye szerint a közhatalom forrása a nép.

NINCS BENNE, HOGY MINDEN HATALOM A NÉPÉ!

Mit jelent az, hogy közhatalom?

"jogalkotás vagy jogalkalmazás során olyan döntések meghozatala, melyeket mindenki köteles betartani, illetve ha az önkéntes jogkövetés nem valósul meg, akkor azok végrehajtását - állami kényszereszközökkel - ki lehet kényszeríteni"

Lefordítom mit jelentenek a fentebb írtak:

Az első esetben, meghatározhattad volna - de még nem késő - milyen államformában szeretnél élni. (esetleg egy olyanban, ahol nem idegen érdekeket szolgáló seggnyalók vezetik az országot, alább részletezve)
A másodikban, "ha nem azt csinálod, amit mi diktálunk, szétrúgjuk a valagadat!"

Mit is nyilatkozik Orbán Viktor a HVG 2014 november 19 számában?
Az új alaptörvénnyel kapcsolatban arról beszélt, hogy az szerinte "páratlan kreáció az Európai Unió történetében"...... Nekünk olyan alkotmányunk van, amely kóser alkotmány - fogalmazott.
Erre mondják a kocsmában, "anyádnak, de nem nekem!"
(Kóser: zsidó hitközösség-béli, magas rangú vezető által felügyelt folyamat, legyen szó étel, vagy ital készítéséről. Ez esetben "alkotmányozásról")

Lehet választani kell-e ez nekünk, vagy inkább egy olyan társadalmi berendezkedésre van-e szükségünk, ahol nem a tizedet hagyják meg neked, hanem a tizedet szedik be?
Olyan társadalmi berendezkedésre van-e inkább szükségünk, amikor nincs az államnak semmilyen adóssága?
Olyan társadalmi berendezkedésre van-e inkább szükségünk, ahol az egyéneknek sincs semmilyen adóssága?
Olyan társadalmi berendezkedésre van-e inkább szükségünk, ahol a becsületes munkád által békében, nyugodtan tisztességesen meg tudsz élni, és fel tudod nevelni utódaidat?
Olyan társadalmi berendezkedésre van-e inkább szükségünk, ahol nem sanyargatnak, hanem támogatnak a napi életviteledben?
Olyan társadalmi berendezkedésre van-e inkább szükségünk, ahol odafigyelnek, hogy mit eszel és iszol meg?
Olyan társadalmi berendezkedésre van-e inkább szükségünk, ahol a bűnöző - legyen az bárki - büntetve van, az ártatlan pedig védve?
Olyan társadalmi berendezkedésre van-e inkább szükségünk, ahol a jövőnket biztosító gyermekek egészségre vannak nevelve fejben és lélekben?
Olyan társadalmi berendezkedésre van-e inkább szükségünk, ahol az igazság a példa és nem a hazugság?
Olyan társadalmi berendezkedésre van-e inkább szükségünk, ahol nem az határozza meg, hogy vagy-e "valaki" mennyi pénzed van, hanem az, hogy emberből vagy-e?

Van ilyen!

Ráadásul érvényben is van, mert ember fia nem tud nekünk olyan dokumentumot bemutatni, ahol a Történelmi Alkotmányos rendünket bárki is hatálytalanította volna.

Ez pedig a Magyar Királyság nevű állam, amit csak megszállók által írt, és fegyverek árnyékában megszavaztatott "alkotmánnyal" tudtak a háttérbe szorítani, és azt azóta is fenntartani tudó sötét erők.
Nem érvényes egyetlenegy nemzetközi szerződésünk sem, minden újra tárgyalandó. Nem vagyunk tagjai az Uniónak, a Nato-nak sem. Ha akarjuk, kérhetjük a felvételünket, ha akarjuk nem. Ha akarunk semlegesek maradunk, ha akarunk nem. Ha akarjuk, felépítjük a HUN nemzetközösséget, mint eleink, a Selyem Utat, mert a Magyar Királyságban ismét mi magunk dönthetünk sorsunk felöl!

Akarod, vagy sem? Ez itt a kérdés, gondolkodj el! Van még időd, de hamarosan komolyan felvetődik, és akkor fel kell vállalnod sorsodat, magyarságodat!

Döntened kell, kiállsz-e őseid hagyatékáért, amiért a vérüket ontották, vagy önként és dalolva átengeded a Hazádat a Kóser Alkotmány üzemeltetőinek!?

Készülj!

Kiskunlacháza, 2014. december 24.

Orosházi Ferenc

Kapcsolódó:
Orbán: "nekünk olyan alkotmányunk van, amely kóser alkotmány"
Orbán: Csak a gyenge országnak nincsenek konfliktusai
A Fidesz ördögi terve



7000 amerikai zsoldos érkezett Magyarországra
2014.09.03 10:56 Hídfő.net

Debrecen és Miskolc környékére érkezett 7000 amerikai zsoldos, az Egyesült Államokban bejegyzett privát katonai cégektől, de főleg a Blackwatertől. Ez a létszámnövelés az ukrajnai események miatt vált szükségessé, ahol a milícia szabadságharcosai már Mariupolt szorongatják. A privát katonai cégekről itt tájékozódhat jobban.


Blackwater zsoldosok - a kép illusztráció

A Blackwater eddigi becslések szerint több mint 200 embert vesztett a kelet-ukrajnai harcok folyamán. Jelenleg a zsoldosaikat visszavonták Kijev környékére, ahova Magyarországról érkezik további utánpótlás. Petro Porosenko ukrán elnök ennek hatására boldogan jelenti majd be, hogy a háború folytatódik, amit elfelejt, hogy ő ebben a dologban mostmár kevesebb, mint bábu. Szükség van rá, hogy az ukrán egyenruhába öltöztetett amerikai zsoldosok vezetőjeként tetszelegjen, és ezeket az embereket, mint az új ukrán csapatokat mutassa be a nagyközönségnek, a valóság azonban az, hogy Porosenkonak szinte már nem maradt ukrán katonája.

Az USA azonban nem engedheti meg magának, hogy az ukrán helyzet, amire eddig ennyi pénzt áldozott, kicsússzon a markából. Amit a jelenlegi ukrán vezetés elfelejt, hogy ezek a zsoldosok nem értük küzdenek, nem az ő katonáik. A végére egy kérdés maradt; az Orbán-kabinet milyen külpolitikai előnyöket remél attól, hogy a tankok eladása után még azzal is rontja a helyzetét, hogy külföldi zsoldosok állomásoztatásával is segíti az illegitim ukrán kormányt az USA parancsára?


Kapcsolódó:
Gyurcsány Goodfriend mellett
Ellopott aranytartalék
Gyurcsány készen áll a majdani kormányzásra
Kitiltási botrány: Amerika azt is tudja, kihez került a pénz
Görögország a szankciók ellenére légvédelmi rendszereket vásárol Oroszországtól
Moszkva türelmesen megvárja, hogy Franciaország enged-e a zsarolásnak
Kijev megszavazta a semleges státusz eltörlését
Kijevben több ezren tüntetnek diákok, tanárok, és a bányászok a bérüket követelve
Cseh újságíró szerint az Egyesült Államokban véres provokációra készülnek




Az ameikai rezsimet példátlan támadások érik, és megjósolhatatlan események küszöbén állunk
Benjamin Fulford 12/25/2014 ujvilagtudat.blog

A náci összeesküvés, mely illegálisan ragadta magához a hatalmat nyugaton, megrendezve a 911-es tömeggyilkos eseményt, már közel áll az összeomláshoz. Ez látható a Bush rezsim vezető figuráinak letartóztatát sürgető felszólításokból nem csak a világ vezetői részéről, de most már az intézményi lakájmédia, mint a New York Times oldaláról is.
nytimes.com


A tény, hogy a New York Times egy ilyen szerkesztői vezércikket közöl azt jelenti, hogy a hagyományos Zsidó lobbi végül rájött, hogy a neokonzervatív csupán a neonáci finomabb elnevezése.

Ha még néhány kulcsfontosságú személy kerül eltávolításra a hatalomból az elkövetkező napokban, az végül az összeesküvés fasiszta uralmának végéhez, és az emberiség szabadságához vezet. Ezek közé tartozik a amerikai vállalati elnök Barack Obama, a japán rabszolga miniszterelnök Shinzo Abe, a titokban brit diktátor Jeremy Heywood, és Janet Yellen, a Federeal Reserve vezetője.

A bukás kulcsembere az amerikai vállalati elnök Barack Obama. Ez magától értetődő, hiszen az amerikai hadseregben mindössze 15 százalékos a támogatottsága. Obama lehet, hogy csak egy báb, de ennek ellenére az összeesküvés uralmának továbbra is egy látható jele. Obama csalást követett el, hogy elnök lehessen. A "Dreams of my Father" (1) című önéletrajzában azt írja, hogy az apja 2. Világháborús veterán volt. Obama nyilvánosságra került születési anyakönyvi kivonata viszont azt mondja, hogy az apja 25 éves volt, amikor ő 1961-ben megszületett, vagyis az ő háborús veterán apja 9 éves volt, amikor a háború véget ért. Továbbá Obama megerősítette szerepét, mint összeesküvés besúgó a 911-el kapcsolatos náci hazugságok nyilvános megismétlésével.

Remélhetőleg az érkező védelmi miniszter Ashton Carter meg fogja érteni sorsát, és ez el fog vezetni az Egyesült Államok Köztársaságának helyreállításához.

A japán rabszolga rezsim, élén Shinzo Abe-val egy másik kulcsfontosságú dominó, melyet el kell dönteni. Egyértelmű bizonyíték merült fel, hogy Abe december 14-én az általános választásokat hatalmas csalás révén "nyerte meg". A Japán Függetlenségi Párt vezetője, Richard Koshimizu és még sokan mások a múlt héten kiterjedt bizonyítékokat mutattak be erre vonatkozóan a rendőrségnek és riportereknek. Például a Gakkai Buddhista szekta, melynek politikai pártja része az Abe rezsimnek, az egész országból gyűjtötte össze a hívőket, hogy "gyakorló szavazáson" vegyenek részt, mondta Koshimizu. A "gyakorló szavazat" papírjait ezután elvitték egy meg nem nevezett helyre, tette hozzá. Koshimizu rejtett kamerás videófelvételeket is mutatott e sorok írójának, melyeken valamilyen automatikus szavazatszámláló gépek látszanak, melyek üres szavazólapokat számoltak jóval azután, hogy a szavazóhelyek bezártak, és a szavazatokat megszámolták. Számos ügy kerül a bíróság elé a színlelt választáss al kapcsolatban, melyet a Japán Függetlenségi Párt és mások indítanak.

Ha Abe hatalmon marad, akkor Japánt addig fogják fosztogatni, amíg csődbe nem megy, annak érdekében, hogy megpróbálják megtámogatni Abe náci irányítóit. Ugyanakkor Abe mostanra elvesztette támogatottságát a japán szélsőjobb, és még a CIA köreiben is.

Richard Armitage, vezető amerikai náci ügynök Japánban a Fehér Sárkány Társaságnál puhatolózott, hogy megpróbáljon valamiféle békés hatalmi váltásról gondoskodni amnesztiáért cserébe. Ez meg is oldható, mivel a FST-ot jobban érdekli a Föld megmentése, mint a bosszú.

A helyzet az Egyesült Királyságban is elérte a fordulópontot. A folyamatban lévő rendőrségi nyomozás a brit kormányon belüli magas szintű pedofil körök ügyében a legnyilvánvalóbb jele ennek. A végső célja ennek a vizsgálatnak, hogy bizonyítsák, hogy a politikusokat pedofíliával zsarolták, akik lemondtak a brit függetlenségről a náci/Bush kormány javára. Miután ez beigazolódik, az Egyesült Királyságban az EU-val aláírt szerződéseket is érvénytelennek nyilváníthatják.

A régi gárda keményen harcol, hogy ez ne történhessen meg. Most a brit fasiszta irányítás Jeremy Heywood, a kabinet főtitkára és közszolgálatok vezetője köré összpontosul, MI5 források szerint. Heywood legfőbb szövetségese John Scarlett, aki az MI6 vezetője volt 2004 és 2009 között. Scarlett most tanácsadóként dolgozik a Morgan Stanley-nek. Heywood és Scarlett kapcsolatban áll azzal a "trükkös dosszié"-val, amely segített a Bush Rabszolga Tony Blair miniszterelnöknek, hogy Angliát belerántsa egy illegális iraki invázióba. Ha Heywood eltávolítható a hatalomból, akkor a náci hatalom az Egyesült Királyságban össze fog omlani, MI5 források szerint.

A brit nácik természetesen visszavágnak. Például a közelmúltban valaki olyan sok fogadást indított arról, hogy a királynő hamarosan bejelenti a lemondását, hogy a fogadóirodák leállították a fogadásokat a témában.
telegraph.co.uk

Volt jónéhány akció a múlt héten különböző pártok részéről, melyek egy új pénzügyi rendszer elindítása érdekében harcolnak. Michael Cottrell, aki egyike volt azon ügynökönek, akik segítettek csődbe juttatni a Szovjetuniót, a következő nyilatkozatot tette:

"Én, Michael Cottrell esküszöm, és megerősítem a következő tényeket:

1. hogy ez a 24-ik karácsony, amikor nekem és a családomnak el kell viselnie a Bush-Clinton-Federal Resererve összeesküvés (patkány) banda kínzását... a ránk kényszerített szellemi és fizikai nélkülözéssel együtt - a nevem, az útlevelem és az aláírásom, és a Pennsylvania Investments-ben lévő vállalati jogaim (alapítva 1984 december), a Niagara Securities vállalati (alapítva 1990 január), és a Janus LLC-ben meglévő jogaim ellopásának köszönhetően;

2. hogy a Delmarva Timber Trust és a fent hivatkozott cégek irányítását egy csoport lopta el, amely idősebb George Bush (OFAC 2001 és az Illinois Continental Bank), Richard B. Cheney (2002 január), George W. Bush (2000-2008), Barack Obama (2009-elnök), és Neal Bush, Jeb Bush, Jefferson Clinton és Hillary Clinton, Paul H. O'Neill pénzügyminiszter, Henry M. Paulson, és Levy pénzügyminiszter közvetlen vagy közvetett irányítása alatt áll;

3. hogy írásbeli tájékoztatót nyújtottam be a Fehér Házhoz, az Egyesült Államok Kincstárához, valamint őfelsége II. Erzsébet Királynőhöz és ő királyi fensége Edinburgh hercege részére - mindhiába;

4. 2010 december 31. óta, amikor sikertelenül próbálta a G7 és G20 megvalósítani az új, átlátható bankrendszert (részben vagy egészben Micahel C. Cottrell és Christpher Story adatain alapszik) őfelségének II. Erzsébet Királynőnek és ő királyi fenségének Edinburgh hercegének (Christopher Story és A. Clifton Hodges ügyvéd részéről (CSBN 046803)) - a G8 tagjai és a Kínai Népköztársaság emberei egy más taktikát választottak, hogy kiküszöböljék a fent említett Bush-Clinton-Federal Reserve "patkány" összeesküvést és a csődbe jutott fiat és származékos rendszert, amely elpusztította a világ gazdaságát;

5. hogy 2013 március 21-én vagy akörül, körülbelül 200 ország írt alá egy "arany egyezményt", mely tömegesen jelölte meg a hiteleket, melyek kielégítenék a Bázel III-as listát, és megszüntetné a fiat és származékos rendszert egyszer s mindenkorra, mely konkrétan tartalmazza Michael C. Cottrell nevét és kinevezését a végrehajtás részeként;

6. hogy a 2013 augusztusi G20 találkozón egy sor új megállapodást írtak alá ezen szerződők között, köztük a Kínai Népköztársaság és az Orosz Föderáció, hogy további lépéseket tegyenek, amelyekre szükség lehet, hogy biztosítsák az említett "arany egyezmény" teljeskörű végrehajtását;

7. hogy közben a nevezett időszakban a Bush-Clinton-Federal Reserve fiat rendszer intenzív erőfeszítéseket tett, hogy késleltessék vagy megsemmisítsék az említett egyezmény végrehajtását, melyek között vesztegetés, zsarolás, gyilkosság, gyilkossági kísérlet, az átalakítás ellopása, és megtévesztéses csalás szerepelt;

8. hogy ebben a késleltető műveletben a közelmúltban az Egyesült Államok Kincstárának tagjai által hangoztatott kiterjedt hazugságok és megtévesztések szerepeltek az "alapok kifizetésével kapcsolatban Michael C. Cottrellt és másokat" illetően. Azonban ezek a "kifizetések" állítólagosan a Wells Fargo bank számláinak finanszírozására lettek volna, de nincs hoozáférhetőség az említett alapokhoz;

9. most számoltak be róla nekem, hogy azok, akik hatalmon vannak az Egyesült Államok Kincstárában folyamatosan hamis információkat állítanak a kódok részemre történő kiadását illetően, és az Amerikai Egyesült Államok új kincstári finanszírozásával kapcsolatban, hogy végrehajtsák az "arany egyezményt", hogy ezzel késleltessék a fiat és a származékos rendszer összeomlását, egészen odáig menve, hogy több jelentés szerint részemre "megtörtént a kifizetés, vagy folyamatban van", ami egy hazugság.

Nem látogatott meg, vagy lépett velem kapcsolatba senki, hogy ilyen tájékoztatást adjon vagy kifizetés történt volna egészen jelen pillanatig (2014 december 20.).

Én, Michael C. Cottrell, a Pennsylvania Investmnets vállalat elnöke, mely 1157 West 7. st., Erie, PA 16502 cím alatt található ezennel esküszöm és igazolom, hogy a fenti adatok igazak és tényszerűek.

Michael C. Cottrell, 2014 December 20."

Egy másik ember a világ pénzeszközei feletti irányításba való beleszólásért küzd, Neil Keenan, aki szintén a múlt héten lépett elő egy videóval azt állítva, hogy hatalmas föld alatti arany és kincs tárolóba jutott le Indonéziában.
ujvilagtudat.blogspot.hu

A videó egy doboz kinyitását mutatja, mely erősen oxidálódott, zöld árnyalatú (réz?) "arany rudakat" tartalmazott. Várjuk, hogy Keenan közzétegye a "hatalmas föld alatti aranybunkerekről" készült videókat.

Egy másik ember, aki a világ kincsét keresi, az olasz P2 páholy vezetője Marco di Mauro a maga részéről a Fülöp-szigeteken tűnt el. P2 források azt gyanítják, hogy az összeesküvéshez köthető korrupt kormányzati tisztviselők vették őrizetbe.

Aztán persze, ahogy arról a múlt héten beszámoltunk, az IMF vezetője Christine Lagarde az amerikaiaknak januárig adott időt, hogy lemondjanak az intézmény feletti szavazati jogukról.

Továbbá a szaúdi kormány egy képviselője a múlt héten felvette a kapcsolatot a Fehér Sárkány Társasággal, hogy felajánlja "pénzügyi kereskedői szaktudását", és megígérte, hogy a szaúdi kormány eltemeti a csatabárdot az irániakkal, és egy átfogó rendezést dolgoznak ki a közel-keleti bajok megoldására.

Mindezen fajta tülekedés a pozíciókért azt jelzi, hogy ezek a jól elhelyezett hatalmi brókerek valamilyen bejelentésre, illetve változásra várnak.

Volt több jele is az amerikai vállalati kormány elleni titkos támadásoknak a múlt héten. Konkrétan a múlt héten a Külügyminisztériumban és a Federal Reserve Board-nál ideiglenesen megszűnt az áramellátás az internetes leállás kellős közepén. Valamint a vállalati média most olyan történetekkel jön elő, melyekben az amerikai kormányt okolják azzal, hogy lelőtték a Malajziai Légitársaság 370-es járatát.
dailymail.co.uk

Az amerikai vállalati kormány a maga részéről háborús úton jár Észak-Koreával szemben valamilyen rejtélyes okból. Az amerikai külügyminisztérium egész története, hogy a Sony-t észak-korea hackelte meg, egy ilyen eset. Számítástechnikai szakértők szerint a hacker támadást, melyért Észak-Koreát hibáztatják, csaki a Sony amerikai központjában belülről követhették el. Ahogy egy szakértő fogalmazott, "A Sony feltörése belső munka volt. 100 terabájt túl nagy ahhoz, hogy továbbítsák az interneten keresztül. A legnagyobb szélessávú sebességnél 661 napig tartana amerikán belül, 2315 napig tartana továbbítani Észak-Koreába a legnagyobb átviteli sebességen." Most az USA emberi jogi visszaélésekkel próbálja megvádolni Észak-Koreát, esetleg hogy eltereljék a világ figyelmét a saját kiterjedt kínzási gyakorlatukról.

Az észak-koreaiak erre az Egyesült Államok vezető gondolkodóit, például Joseph Nye-t és Richard Haas-t idézve válaszoltak, akik megjegyzik: "Az USA egyre inkább a történelem üledékévé válik".
kcna.co.jp

A Fehér Sárkány Társaság nem avatkozhat bele a napi politikába, csak akkor járhat el, ha az élet és a civilizáció létfontosságú fenyegetéssel néz szembe. Most egy ilyen alkalom van. Üzenet a hadiipari komplexumnak: Ébresztő!

(1) - http://en.wikipedia.org/wiki/Dreams_from_My_Father

Kapcsolódó:
Először a gonosz pápa, majd a buta védelmi miniszter, most Netanjahu, majd a Bush klán következik
Szembesülve a vereség matematikai bizonyosságával az összeesküvés a lemondásról tárgyal
Több mint 20 nemzeti kormány dönthető meg, ahogy az összeesküvés eltávolítása megkezdődik, CIA források szerint
Több forrás szerint a Pentagon lépéseket tesz az összeesküvés leállítására
Nem is Putyin vagy Orbán a hét legnagyobb vesztese
UFO anyahajókat filmeztek le a Santiagot övező hegyek fölött Chilében