Payday Loans

Keresés

A legújabb

Nem igaz a korrupció! PDF Nyomtatás E-mail
OLY KORBAN ÉLÜNK ABC

NEM IGAZ A KORRUPCIÓ!

(Kormánypárti tárca)

1884

Egy erdélyi megye főispánja (ki a legnagyobb fejedelmük vezeték és keresztnevét viseli) arra a tapasztalatra jött, hogy a tiszti ügyész, a mindenki által szeretett Feri bácsi, hivatalos ügyei sehogy se lehetnek rendben.

A rend alatt pedig megyei fölfogás szerint nem azt értik, hogy a hivatalnok elvégezze a neki beosztott ügydarabokat: majd elvégződnek azok maguktól is, mikor az érdeklettek halála után kiselejtezik az archívumból.

A rend relatív dolog. S a vármegye végre is nem szolgákat választ, hanem urakat, kiktől csak egyet kíván, azt, hogy ne nyúljanak semmihez. Sem az aktákhoz, sem a rájuk bízott pénzhez.

Mert lecsapják a restóráción az olyan embert, aki mindenbe beleüti az orrát, és körmére ütnek az olyannak, aki tiltott helyre nyúl.

Feri bácsiról pedig azt suttogták, hogy nem tud számolni, sokat költ, kártyázik, vénember létére, de tán ki sem mondom, megnyalja a sót is (s ezt mindig drágábban mérik az öregnek), hogy a saját vagyona már szétesőben van, még az a tubák színű kabát se övé már, amit most rajta látnak, sőt - de ne szólj szám, nem fáj fejem - bizony isten nem jó dolog sül ki, ha egyszer számon találják tőle kérni a közpénzeket.

A suttogások eljutottak a főispáni fülekbe is (a főispáni füleknek különösen meg van az a szokásuk, hogy a suttogást jobban hallják, mint a kiáltásokat).

Egy nap tehát magához hívatja.

- Az a gyanúm van, hogy az ön ügyei nincsenek rendben.

- Magam is azt gondolom - dadogta Feri bácsi elhalványodva.

Azt rebesgetik, hogy ön a közpénzekhez nyúlt.

Lehajtotta fejét bűnbánattal, s hosszú ősz szakállán könnyek peregtek alá.

- Harminc napot engedek, azalatt rendbe hozhatja. Elmehet.

Szárazon, ridegen mondta ezeket a szavakat őméltósága. Pedig azelőtt milyen nyájas, barátságos szokott lenni mindég! Nem, úgy mégsem kellene vele bánni, régi famíliából való emberrel! Hiszen ha elköltött is a vármegye pénzéből valamit, bizony nem rosszakaratból tette. Aztán kicsoda, micsoda az a vármegye? Hol van az elevenen? Fáj az annak, hogy egypár forint elment ide-oda?

Ilyenféle megyei gondolatok közt telt el a harminc nap. Persze nem hozta rendbe az ügyeket. Lehet is az? Ha pénze volna se tehetné, mert nincs olyan talentum a világon, ha holta napjáig turkálna is a fölhalmozott akták között, hogy azoknak a rengeteg bonyodalmát szétszedve megállapítsa a bepótlási összeget. Ami lehetetlen, az lehetetlen!

A főispán most még határozottabban lépett fel.

- Üljön le, írja meg tüstént a lemondását.

Leült sóhajtva egy székbe, s reszkető kezekkel megírta az ő becsületes makacs betűivel, hogy lemond.

- A közgyűlésig még huszonkét nap - szólt őméltósága az iratot átvéve -, addig még kegyelmezek. De akkor aztán könyörtelenül becsukatom. Addig tegyen meg minden lehetőt.

A szegény vádlott csak a fejét rázta kétségbeesetten.

- Hát nincsenek önnek jó barátai? Hiszen egész életében barátkozott.

- Éppen azért nincsenek. De ha volnának is, higgye meg, méltóságos uram, lehetetlen azokon az aktákon elmenni élő embernek. Ami lehetetlen, az lehetetlen! Olyan nagy rendetlenség van ott!

- No, majd elküldöm én a titkáromat. Az okos ember, ért mindenhez!

Miattam ugyan küldheti, gondolta magában Feri bácsi, s mikor délelőttönként bement régi szokástól vezettetve a hivatalba csibukozni, s ott találta szorgoskodva a titkár urat, még csak azt sem kérdezte tőle: hogy megy a munka? Ő már készen volt a magáéval. Ott zörgött a kabátja zsebében egy pisztoly, majd elvégzi ez az utolsó hivatalos jelentést a vármegyéhez. Amit a titkár csinál, az mind nem ér semmit.

Az idő gyorsan fogyott (mintha azzal is a vármegye diszponálna). A sikkasztási eset híre kiszivárgott a közönség közé. Beszélték a kaszinóban, a kávéházban és mindenütt. Suttogás kelt a háta mögött, amerre ment. Némelyek átmentek az utca túlsó oldalára, ne kelljen nekik ráösmerni. S ha mégis összebukkant ismerőssel, annak ott volt arcán a kedvetlen csodálkozás: »Nini, ez még él?«

Az ügyész szíve összeszorult a közgyűlés előtti napok egyikén:

»Isten neki! - sóhajtá. - Elengedek a vármegyének két napot. Még csak holnapután kellene magamat főbelőnöm. Megteszem ma.«

S ezzel az elhatározással indult haza, mikor a postaház melletti sikátorból egyenesen eléje lép váratlanul a főispán.

- Hahó, hahó gonosz ember! - kiáltja vidáman, Feri bácsi mindkét kezét megrázva.

Az ügyész ránézett, hogy talán megbolondult.

- Hát mért tett maga engem bolonddá, öreg csont?

- Mivel, kérem alássan? - hebegte az szelíden.

- Azzal, hogy sikkasztott. No, várjon, kópé, ezt még megkeserüli. Odaküldöm bolondjába a titkáromat, az nagy igyekezettel rendbehozza az aktákat, s kisül, hogy még a megye tartozik magának ezerötszáz forinttal. Maga ravasz ember, bátya. Vallja be, azért tette, hogy az én emberem hozza rendbe az aktáit.

- Nem lehet az! - hebegé zavartan.

- Hogyne lehetne! Együvé rakta a közpénzeket és a saját jövedelmét sohasem számolta mennyit vett ki, s mennyit lett volna joga kivennie...

- Nem az, nem az... - motyogá elvörösödve az örömtől -, hanem a másik, az lehetetlen, lehetetlen...

- De kiszámította azt az én titkárom pontosan.

Feri bácsi kétkedve intett a kezével.

Inkább választotta a halált, mintsem elhiggye, hogy azokat az aktákat rendbe lehetne hozni.

Pedig biz azok rendben voltak. Mindenki megkapta a magáét, a titkár a lelkiörömét, amiért egy emberéletet megmentett, az öregúr az ezerötszáz forintot és a hivatalát; Tisza Kálmán pedig megkapta a főispántól ezt a történetkét.

Jó lesz neki válaszul valamelyik sikkasztás iránti interpellációra.

Mert tekintettel arra, hogy sok becsületes hivatalnokról sül ki, miszerint sikkasztó, hadd süljön ki egyszer már egy sikkasztóról is, hogy becsületes ember.

Mikszáth Kálmán művei
III.

NOVELLÁSKÖTETEK, RÖVID ELBESZÉLÉSEK



TARTALOM


A TÓT ATYAFIAK
A JÓ PALÓCOK
FÜGGELÉK
A FILCSIK URAM BUNDÁJA
LUCA
A KIS ANDRIS CSIZMÁI
A KŐSZÍVŰ FÉRJ
ASZTALTÓL - ÁGYTÓL
AKI KIVÉTEL AZ ASSZONYOK KÖZT
AZ ELZÜLLÖTT BÁRÓ
AZ ELSŐ PÁCIENS
A CSATAKÉP
A KIS HÚGOM VIRÁGAI
ÉJI SÉTÁK ÉS ÉJI ALAKOK I.
ÉJI SÉTÁK ÉS ÉJI ALAKOK II.
A GYEREKEK VILÁGA
A VÁSÁRHELYI ASSZONY
A HOSSZÚ ÉLETŰEK
AZ ELVESZETT NYÁJ
APRÓ ELBESZÉLÉSEK
A FRIDÉNYI BANKJA
AKIK UGATNAK
A KELEPCÉBE JUTOTT FÉRJ
AZ UTOLSÓ LOVAG
FRIVOL AKTA
A BRÉZÓI LUDAK
BAGI URAM FRAKKBAN
A CSODAHAJÓ
A KÁNTOR-FIÚ
SALAMON ÍTÉLETE
AZ ÖREG PRIKLER NÉNI
A FÁTUM GYERMEKE
FÜRDŐRE KELL MENNI!
AZ ÜRES BÖLCSŐ
MIT MOND A BARÁT?
ADÓSOK, JÓTÁLLÓK, HITELEZŐK I.
ADÓSOK, JÓTÁLLÓK, HITELEZŐK II.
A LEGRÚTABB LEÁNY
AZ ÁRULÓ RÓZSA
A KIRÁLY RUHÁI
ÚTI KALANDOK SZEZONJA
A SZÍNÉSZ NEJE
A KISHIRDETÉSEK
AZ ELSŐ FOG
A ROKKANT SZEKÉR
MIKOR A SÍRKÖVET HOZTUK
ARANYOS FELHŐK
A TOLDI-LEGENDA ALSÓ-TOLDON
MILYEN A MAGYAR IPAROS?
AZ ALISPÁN-KISASSZONYOK
LÁBNYOMOK A HOMOKBAN
FÜGGELÉK
A KIRÁLY KEGYELME
A CSEKK
A MÁSOK EMLÉKEI
A LUPCSEK JANI HÁZASODÁSA
A SZERELMES GENTLEMAN
A ROSSZ MATÉRIA
A VESZETT SÓGOR
A LEGMODERNEBB PÁRBAJ
TESSÉK ENGEM BECSUKATNI
HASZONBÉRLŐ KOROMBÓL
A KIS ÁLMOS
AZOK A »NYÁJAS OLVASÓK«
HISTÓRIA EGY HÁZASSÁGRÓL
A SZÁZEGYEDIK ASSZONY
A TISZA
A SZÉTTÖRT KAPOCS
A JÓ ÖREG RAKSÁNYI
RÉGI URAK, RÉGI CSELÉDEK, RÉGI RABLÓK
A PÉNZÜGYMINISZTER REGGELIJE
EGY RENDŐR-ZSENI
A MENNY BELSEJE
KIRÁLYLÁTOGATÓ PARASZTOK
A NAGY REGDON MIHÁLY
AZ ISTENNEK A KÉT KRAJCÁRJA
ÚJ TÁRSADALOM
AZ EGYETLEN GAZEMBER

HOGYAN KELETKEZNEK A ZAVARGÁSOK?
BRANA BÁCSI
A HONATYASÁG
KÉT SZEKÉR ÖREGASSZONY
A TORKOS FIÚ
ÚT A PISZTOLYCSŐIG
A SZÁLDOBOSI PAPP FAMÍLIA
NAGY FAL, NAGY ÁRNYÉK
ÉDES VISSZAEMLÉKEZÉSEK
A GYARMATI VÁSÁR VAGY GYEREKET KÉREK KÖLCSÖN
AZ ÉN ELSŐ PRINCIPÁLISOM
PARASZT-MÁGNÁSOK
AZ OLVASÓHOZ - A NEM OLVASÓKRÓL
EGY ÖREG PÜSPÖK HÁZTARTÁSA
AZ ÉN ASSZONY ISMERŐSEIM
A GUMILASZTI ZSINÓR
A KÉPVISELŐHÁZ MADARA
A KIRÁLY KIBÉKÜLÉSE
AZ ILLOJÁLIS ALATTVALÓK
AZ ASSZONY HAJÁNÁL CSAK AZ ESZE HOSSZABB
LÁTOGATÁS EGYIK ALAKOMNÁL
FÜGGELÉK
A MI OLIGARCHÁINK
A LITAVAI ERDŐ
A NAGYAPA
ŐSÖK ÉS UNOKÁK
A BECSÜLETBÍRÁK ELŐTT
CSÁBRÁG VÁRA
AZ ISTEN HÓNA ALATT
MAGYAR VIRTUS-CSELEKEDETEK
A FELSŐKABÁTOK ESETE
BIHARI NAGY ISTVÁNNAK AZ Ő GONOSZ PRAKTIKÁJA
A KÜRTHYNÉ UBORKÁI
HOGY BUKTAM ÉN MEG A KERÜLETEMBEN?
A RAVASZ ÖREGEK
URAK ÉS CIGÁNYOK
HOGY TEREM A KÉPVISELŐ?
A SEPRŰS TÓT
KI A GYILKOS?
RÓZSASZÍNŰ ROZSDA
AHOL A VÍZ IS VIRÁGZIK
V. HŐSÖK - AZ EGYÜGYŰSÉG KÖNTÖSÉBEN
NEM IGAZ A KORRUPCIÓ!
LIKAVA VÁRA
MI MINDEN KELL A JELÖLTNEK?
CZIROK MÁTYÁS ÉS SZOMOR MISKA
AZ ŐRÜLT SZOLGABÍRÓ
A KÖNYVEKRŐL
HOGY LETTEM ÉN MEG?
NINCS TÖBBÉ »EGYHANGÚSÁG«
ÜGYVÉD-SEGÉD KOROMBÓL
AZ INGYEN CSOKOR
A FEKETE ASSZONY
A TÁLYAI SÖTÉT ERDŐBEN
AZ ELFELEJTETT RAB
ZBORÓ
HOL FEKSZIK A GÁLY?
MEGVAN MÁR A GÁLY!
A FEHÉR KAKASUNK
JOHANKA NÉNI, FRANCKA NÉNI ÉS KERESZTAPÁM
VILÁGOS
AKINEK NEM KELL »ELÁLLNI«-A
ÚJKORI VŐLEGÉNY
AZ ÖREG SZEDŐ
CÍM NÉLKÜL - ÉS CÍMMEL
A KIRÁLY ÉS A PLÉBÁNOS
A STATISZTIKA
A LEGNAGYOBB BOLOND A VILÁGON
A MAGYAR ÖRDÖG
OKOS AZ ÉN KÁROLY FIAM
ERESZD EL A SZOKNYÁMAT!
AZ ELBÚSULT MAMELUK
FÜGGELÉK
A KLUB