Utóhang
Esetleges félreértések elkerülése végett és azért, hogy e kötetben senki ne keressen mást, mint amit a könyv adni akart, meg kell említenem: a feladat nagysága és a lehetőségek e feladat megoldására nem álltak arányban. E terület minden részletproblémáját e könyv kereteiben ábrázolni: reménytelen igyekezet lett volna. Éppen ezért meg kellett elégednem azzal, hogy képet próbálok szolgáltatni azokról a társadalmi típusokról, melyekkel e táj a magyar társadalom képét színezi. Így a "Cifra nyomorúság" nem a palóctáj részletes társadalomrajzát kívánja adni, hanem csupán képet a táj társadalmának sajátos és tipikus rétegeiről és problémáiról. S éppen ezért: ott, ahol választanom kellett a részletezés és a plasztikus ábrázolás között, a plasztikus ábrázolás szempontja volt a döntő.
Ugyancsak ezért nem foglalkoztam részletesen azoknak a problémáknak palócföldi megjelenésével, melyek már a társadalomkutatás irodalmában megrajzoltattak. Ily problémák újabb megrajzolása csak szószaporítás lett volna. Az életszínvonalra, táplálkozási, egészségi stb. viszonyokra azért nem tértem ki részletesen, mert mindaz, amit minderről "A tardi helyzet"-ben megírtam a táj többi falujában is nagyjából érvényes, nemcsak a magam, hanem helybeliek tapasztalata szerint is. Úgyhogy "A tardi helyzet" voltaképpen kiegészíti e könyvet részletezőbb vizsgálatainak egy tipikus faluról adott jellemző adataival.
E cél ennyi volt: plasztikus képet adni a tájról, népéről, rétegeiről és problémáiról. A távolabbi cél: a társadalom sebeinek megmutatása volt. Ez, hitem szerint, nem szolgálhat mást, mint a nemzet érdekét, amint a magyar irodalom legnemesebb hagyományaiból tanulhattuk és egyre aggódóbban kellett figyelnünk a válságra, mely a magyar társadalmat bomlasztja.
E válság nemcsak szociális, hanem lelki is és nemcsak a legszélesebb és legmagyarabb réteg szegénységében, hanem a magyar társadalmi szerkezet egészségtelen formáiban is megnyilatkozik. Ezért a megoldás korántsem olyan egyszerű, hogy néhány mondatban fel lehetne vázolni. Kétségtelen: az egyetlen megoldás: a magyar társadalom szerkezetének átalakítása és egyensúlyának megteremtése. Ennek számtalan feltétele van, mind anyagiakban, mind lelkiekben. S ha ezek nem adatnak meg, akár földről van szó, akár szociálisabb bérekről, akár a parasztság közélettel szembeni egyre súlyosodó közönyének jogok juttatásával való eloszlatásáról, vagy az értelmiség szemléletének megtisztításáról - akkor a magyarság életének talán példátlan veszedelmei elé nézhet. Olyan jövőben, melyben külső veszélyek belső gyengeségünkkel szövetkezhetnek a nemzet rontására.
Abban az időben, mikor e kötet utolsó fejezeteit írtam, e válság egyre súlyosabb és tünetei egyre érezhetőbbek lettek. A magyar szegénység és bizonytalanság jelentősége roppant fenyegetővé nőtt és a felső rétegek szemléleti hibái a magyar öntudat szétbomlásával fenyegettek. Ha kissé sötétebben látott az ember, szinte azt érezhette: az evolúciós megoldás már elkésett és az erőszakos változtatás végzetes veszélyekkel járhat nemzeti létünkre s fennmaradásunkra. Szenvtelenül látni ebben az időben már egyre nehezebbé vált és egyre több önáltatást igényelt volna. A problémák mélyülését aktuális tünetek jelezték s ha a kötet némely részében ezekre is történik utalás, ennek a következménye.
Azt hinnem, hogy e témájához képest kicsiny kötetben a táj képe megrajzoltatott úgy, ahogy szükséges volna, az írói alázat teljes hiánya lenne. Tudom a hiányokat, de tudhatja más is: e hiányok pótlására idő napjainkban nem engedélyeztetett s a "Cifra nyomorúság" vagy úgy jelenik meg, ahogyan ma van, vagy esetleg sehogyan se. Nem bizonyos, hogy a jövőben lehet-e szólni azokról a hibákról, melyek e népet oda juttatták, ahol van s nem bizonyos, hogy el lehet majd még mondani akár csak azt is, hogy hová jutott. Ezért e könyv írását inkább félbeszakítanom kellett, mint befejeznem lehetett. De úgy éreztem: az írás vállalása ezekben a pillanatokban becsületesebb dolog, mint a megjelenés halasztása a csiszolás és bővítés igénye miatt. A jövő, mely vagy jobb lesz, vagy semilyen se, bizonnyal elmondja ítéletét mindarról, ami ide szorított magyar írókat, kiknek nem volt más bűnük, mint hogy tudták és mondták: népében él a nemzet, és érezték: bajában elpusztulhat a beteg.
