Payday Loans

Keresés

A legújabb

Kiss László a kapitánykérdésről (is) PDF Nyomtatás E-mail
A MAGYAR FOCI - táltosparipa vagy állatorvosi ló

Válogatott: „El tudom képzelni, Dzsudzsák mit gondolt Egerváriról”

Kiss László, a magyar futballról mindig markáns véleménnyel bíró, azt véka alá soha nem rejtő edző volt a Digi Sport Reggeli Start című műsorának a vendége. A témát a válogatott őszi szereplése adta, különös tekintettel a közeljövőre, mivel a szövetség ismét kapitányt keres a csapat élére.

„A magyar labdarúgás jelenlegi szintjén egy nagyon egyszerű játékra képes, én ezt láttam vissza a mostani válogatottól és a kapitánytól – utalt a Dárdai irányításával megvívott őszi válogatott mérkőzésekre Kiss László. – Amikor nyertünk Dárdaival, mindkétszer az ellenfél játszott jobban, ezt a kapitány is elismerte, de a szerencséből, ami korábban többször elpártolt tőlünk, abból visszakaptunk valamit. A feröeri győzelmünk annak fényében hatalmas siker, hogy ők nyerni tudtak Görögországban. Szakmailag azonban semmiféle előrelépés nem történt, egy itthon dolgozó magyar edző is hozta volna ezt hét pontot a válogatottal a legutóbbi három selejtezőn, ebben biztos vagyok. Ami mégis új volt Dárdai alatt, az a hangnem. Ahogyan Dárdai beszélt, azt magyar edző nem merte volna vállalni. Nem kérte volna azt a szurkolóktól, hogy Finnország ellen legyen bármi az eredmény, nyolcvan percig ne szidjuk a csapatot, mert az újságok azonnal szétszedték volna.”

„A magyar edzőkkel szemben nincs bizalom itthon, Dárdai mögött meg ott a médiatámogatás és az ország egyik leggazdagabb embere. Ami még különbség, hogy a Dárdai előtti kapitányok nem voltak független emberek, valakinek mindig meg akartak felelni, de leginkább mindenkinek. Dárdai Berlinből jött haza, ő ezt nem érezhette. A bizalmat akkor veszítették el a magyarországi kapitányok, amikor a stadion lelátóján meg akartak felelni a VIP-páholyban ülőknek, és kettő egyes vezetésnél nem szakmai indokoktól vezérelve becseréltek valakit, akin aztán elment a meccs.”

A tréner azonban nem csak ebben lát különbséget a válogatottnál.

„Azok a játékosok, akik a mai magyar válogatott gerincét képezik, hozzánk képest nagyon gazdag emberek. Egy magyar edző nem állhat velük csak úgy szóba, nem partner számukra. Csak egy olyan edzőt fogadnak el, aki egzisztenciálisan hasonló szinten van velük, márpedig Dárdai Berlinből érkezve ilyen. Amikor Egervári Sándor bement az öltözőbe, el tudom képzelni, hogy Dzsudzsák mit mondott neki, vagy legalábbis mit gondolt róla.”

Dárdai Pál érkezésével futballvezetők is más hangvételű és tartalmú nyilatkozatokat adtak, Kiss László szerint ezzel mintegy beismerték saját felelősségüket a korábbi rossz döntéseikért. Viszont a stílusváltással jó útra léptek.

„A mai futballra jellemző őszinte vezetői nyilatkozatokkal, akár a szövetség elnöke vagy főtitkára részéről, tényleg elindulhat felfelé a magyar labdarúgás. Ezekben a kinyilatkoztatásokban van pozitívum, mindenekelőtt az, hogy megpróbáljuk helyretenni a magyar futballkultúrát a nemzetközi közegben. Mivel önállóan nem lehet beszélni magyar futballkultúráról, már nincs öltözőbeli viselkedési kódex, nincs öltözőbeli hierarchia."

Kiss László az interjúban emlékeztetett arra, hogy a magyar válogatottban lévő játékosokat magyar edzők találták meg és nevelték fel, mégis kritikus és bizalmatlan a közeg a magyar trénerekkel szemben. A válogatott mellett mégis magyar szakembereket látna szívesen, legalább a stáb tagjaiként, hiszen a magyar futball problémáit csak magyar futballedzők értik meg, érzik át és tudnak rá megoldást találni.

„Sokkal könnyebb külföldön egy működő rendszerben helytállniuk az edzőknek, mint egy olyanba bekapcsolódniuk, ami nemhogy akadozva működik, lényegében még fel sem állt. Itt jegyezném meg, hogy egyetlen más magyar foglalkozásról sem hallottam, hogy alkalmatlan lenne a munkára, amit csinál, kizárólag a magyar futballedzőkről. Nem hinném, hogy ez valóban így lenne. Ha Dárdait nem sikerült megnyerni a folytatásra, akkor el tudom képzelni, hogy ismét külföldi szakember legyen a szövetségi kapitányunk, viszont a mellette dolgozó stábnak színtiszta magyar szakemberekből kellene állnia. Ha elárasztanak minket külföldi edzőkkel, nem lehet előrelépésről beszélni.

  • piokerignac
    2014-12-02 10:02:48
    Azért jó lenne leszakadni a blikkes mocskolódásról és Kiss véleményét egészben értelmezni és nem egy-egy mondatát kiragadva elkezdeni köpködni...
    Kiss azt mondta, hogy szakmai előrelépés nem volt!
    Miért VOLT??? NEM!
    És ezt Dárdai is elismerte!!!!
    Kiss nem azt mondta, hogy az edzőknél nem volt szakmai előrelépés - tehát ezért őt köpködni elég ciki... -, hanem a válogatottnál, a játékosok taktikai és tudásbeli szintjén nem volt!
    Miért VOLT??? NEM!
    Kiss arra utalt, hogy a hazai szakembereket a játékosok nem fogadják el, míg egy idegenből jöttnek, aki anyagilag is az ő szintjükön van (a vezérek szintjén!) és nyugaton szakmailag is elismertek, azok utasításait szó nélkül végrehajtják!
    És EZ a különbség!
    Ugyanaz az alacsony tudással egy pipogya szakvezető csak téblábolást ér el, a külföldi meg megszakadást.
    Kiss csak ezt írta le, mi ebben a gond?
  • hagyomanyos_erlelesu_asvanyviz
    2014-12-02 09:56:39
    A cikk első szakaszában Kiss Lászlótól pontos találatokat olvashatunk: a válogatott képességei, az abból kihozható játék, az erőviszonyok tekintetében. Nagyon igaz az is, amit a Dárdaival kapcsolatos és a hazai edzőkkel kapcsolatos hozzáállásunk (sajtó is) közötti különbségről mondott. 
    Aztán rátért egy olyan rögös és szerintem nagy mellébeszéléssel előadott útra, ami az egzisztenciális különbségekre kihegyezve a hazai szakma önsajnálatát erősíti. Ráadásul egy nagyon gusztustalan húzással a ráült a "zsuzsivonatra", amin mindig sokan utaznak, Balázs profi boxzsák ilyen szempontból, őt az "éhező" magyar közvélemény mindig ütheti, ha a szennyújságírás páros napokon a tollára veszi (szigorúan anyagi alapon). 
    Aztán ez a vonat teljesen rossz irányba viszi Kiss Lászlót, mert olyan következtetésekkel bombáz minket, mintha azt kéne hinnünk, hogy kiflire kéne összedobnunk a magyar edzőknek. Jó a példa, mert Egervári pont a legnagyobb szőkített csapatoknál volt edző, ahol úgy dőlt a pénz, hogy annyiból már maradtak benn Bundesliga csapatok is, amiből akkor (papíron) a BVSC és a Dunaferr gazdálkodott. Ne sajnáljuk ezeket a lappangó milliárdosokat!
    A végén pedig egy szép csavarral úgy tünteti fel, mintha a játékosok (!) nem fogadnák el a "hazai szakmát" (úgymond az enni adó kézbe, a felfedező pedagógusba marnak...), pedig nem! Nekünk, nézőknek (sokszor átvert nézőknek) van elegünk a magyar szakmából, néha a játékosokból is ugyan, de az a hisztink meg se közelíti az általános ellenérzést az itt mosdatottakkal szemben!
    Ezek a játékosok még Pintér ellen se mertek volna lázadni (vagy inkább nem is gondoltak volna rá), ha nem kapnak nagyon határozott bíztatást, szinte a szakma minden irányából! Persze a népharag már eleve be volt hangolva, a közvéleménnyel sem kellett "Dzsudzsákéknak" (de én inkább így mondanám: Juhászéknak!!!) szembemenni, viszont a sportsajtó, a lejárató stílusú szöv. elnöki megnyilatkozások, és kiemelten a klubedzői odaszúrások, kirohanások hatottak. Még így sem lehet nagyon olyan biztos kijelentést tenni, hogy a játékosok buktatták meg Pintért, ahogy a korábbi, közülük sokak által nyilvánvalóan látott Egervári-féle baromságok miatt sem szólt senki, és Szalai mondandójában sem az volt a lényeg, hogy hülyén vezetik a válogatottat, hanem a szerintem (és Kiss László szerint is) fontos kérdés, hogy miért vár a közvélemény egy kb. Albániától egy kb. Angliát. 
    Dzsudzsák meg kimondottan az a játékos, akin én mindig, még a csapat legfeszültebb időszakaiban is (Huszti, Gera, Szalai ügyek) inkább fordult a feszültség, ő állt középen, inkább csitított, és még most is, Pintér esetében is inkább csak a csapat - és Dzsudzsák - Dárdai iránti lelkesedéséből merhet bárki valamit is visszakövetkeztetni, hogy esetleg talán le volt hajtva a fejük Pintérnél. De ez a lelkesedés ugyanúgy szólhat az azt megelőző kapitányok ellen is akkor. 
    Ráadásul érzek egy finom politizáló-diplomatizáló szálat Kiss interjújában (a róla írt cikkben), ami szintén erős kontraszt a szememben az ún. "véka alá nem rejtő" karakterrel. 
    Sajnos biztos vagyok benne, hogy sok embert megint félrevisz ez az őszintéskedő manipuláció-halmaz.
  • Marco86
    2014-12-02 09:55:15
    Ez a tipikus hozá állás, félnek, mert taln vége annak az időknek, amikor eredmények nélkül is jól meg lehet élni edzőként a fociból. Mikor külföldi edző volt rendszeresen fúrták, most Dárdait is fúrnak , az eredmények meg magukért beszélnek. Lehet, hogy Magyar edzők fedezték fel ezeket a játékosokat, de jelentős százalékukból nem ők hozták ki a tudást. Bőven meg volt a lehetősége a bizonyításra, a Magyar edzői gárdának. A legjobban azok a hozzá szólások tetszenek, akik megint a szövetséget szídják, eddig a Magyar edzők miatt szídták, most már felfogású edzők esetleges idehozatal miatt szídják. Nem hiszem, hogy ha egy edzőt nem tisztelnek, akkor az anyagi okokra vezethető vissza, ha igen akkor az az edzőt minősíti a legjobban. Nevetséges egy cikk ez is, olyan az érzése az embernek , visítanak mert tudják, hogy ez nekik fájni fog. Nézzétekg meg kaszinós gyurit , milyen eredményei vannak edzőként? Még is mindig ő nagy téma adó, megmondó pro licensz király. Magyar edzők is hozták volna? Nem, nem hozták volna. Egervárira vissza térve, szerintem még így is ő volt az az egyetlen Magyar edző, akinek legalább fogalma volt az egészről. De ez sem volt elég, mert nem a válogatott a Magyar foci legnagyobb problémája. Ez a közeg, akik még most is beszélhetnek sok sületlen baromságot. A Magyar edzők közül, akik a Magyar közegben nevelkedtek, szerintem egy tiszteletre méltó ember van, az Garami. Dárdai Magyar, de más közeg. És nézzük meg , melyik edzők teljesítenek értékelhetően a Magyar ligában.
  • Ayrton94
    2014-12-02 09:55:08
    Azt leszámítva, hogy a magyar edzők nagy átlagban (kivételek azért vannak) nem túl fényesek.
  • bohoc_nozi
    2014-12-02 09:54:46
    A többi meccsen meg 3-0-s győzelem ugyanúgy lehetett volna, mint döntetlen vagy 0 pont. Ha van, amiről fogalmunk sem lehet a futball jellegéből adódóan, akkor az ez.
  • Ayrton94
    2014-12-02 09:53:16
    Szerintem teljesen igaza van!
  • bohoc_nozi
    2014-12-02 09:53:09
    látján helyett látja
  • bohoc_nozi
    2014-12-02 09:52:39
    „Ezt a hét pontot magyarországi edző is hozta volna”
    Micsoda egy ostoba duma. Látján te a párhuzamos valóságokat az úr? Mekkora a valószínűsége, hogy pont döntetleneztünk volna Bukarestben? Röhej.
  • gabbbben
    2014-12-02 09:52:07
    Nyitni kellene itt az nso-n egy vicc rovatot és az összes kiégett magyar "edzőcske" nyilatkozatát ott lehozni. Én személy szerint mindig jól mulatok ezeken a cikkeken.
  • cornelius
    2014-12-02 09:42:30
    Bruhaha. Ez a Kiss egy hülye, típikus magyar edzö, akinek savanyú a szölö. A románok úgy elverték volna bármelyik másik magyar edzö csapatát mint esö a libaszart. Dárdai csapata azért tudott ikszelni, mert volt tartása, a védelmnek megtanították, hogy kell rombolni és nem a második percben gólpaszt adni az ellenfélnek.
    A két gyözelmet nem kell megmagyarázni, de tény, hogy nem játszottunk jól. De a 3-3 pontot megkaptuk érte és ez a lényeg.
  • bukin
    2014-12-02 09:36:47
    "Itt jegyezném meg, hogy egyetlen más magyar foglalkozásról sem hallottam volna, hogy alkalmatlan lenne a munkára, amit csinál, csak és kizárólag a magyar futballedzőkről."
    Halkan kérdem, hogy hány magyar futballedző dolgozik külföldön és állta meg a helyét?
  • TSlash007
    2014-12-02 09:35:29
    romario1: +1 :-)
  • OscarWaldezz
    2014-12-02 09:31:51
    Eredmeny az 0 pedig az elmult 30 evben foleg magyar edzok voltak a valogatott elen es a magyar klubcsapatok elen is. Persze en sem gondolnam, hogy ha idehozzuk a vilag legjobb edzoit attol megtanulnak focizni a felnottek. Az utanpotlasra kene nagyobb hangsulyt fektetni, es oda hozni kulfoldi szakembereket, mert ott latom a legnagyobb lemaradast, hogy az utanpotlaskepzesben nem megfelelo szakemberek dolgoznak...
  • TSlash007
    2014-12-02 09:30:30
    fifty_fifty: Dárdaival kapcsolatban az ő érdekében remélem, hogy nem marad. Egyrészt pont azért, amit te is írtál, azaz a háta mögé bújva a magyar "szakma" megint simán elkerülhetné, hogy komolyabb változások legyenek, ami ugyebár nekik nagyon jó lenne (mert ugye minőségi munkára teljesen alkalmatlanok), viszont a magyar foci még tovább süllyedne.
    Másrészt ez hatalmas törés lenne Dárdai tanulási folyamatában. Ő még csak most bontogatja a szárnyait, szüksége van arra, hogy egy profi közegben komoly szakemberektől leshesse el a szakma fortélyait. Legyünk őszinték, a válogatottnál ez egyáltalán nem lenne adott.
    Az pedig, hogy egyszerre lássa el a két feladatot, szerintem teljességgel kivitelezhetetlen. Túl nagy teher lenne és abba beleroppanna. Ezt látják a németek is, ezért nem akarják elengedni szerintem. Dárdait most viszi a hév, a szíve és a lelkesedés, de őszintén mondva le kellene zárni ezt a fejezetet és visszamenni a Hertha-hoz. Az MLSZ könnyen verné más farkával a csalánt.
    A magyar válogatott élére pedig egy külföldi kapitányt kellene kinevezni, aki tovább tudja építeni azt, amit Dárdai elkezdett.
    A legnagyobb gond azonban az utánpótlás és ott bizony nagyon aggasztó a helyzet.
    Oda több ezer külföldön, vagy külföldi szakemberek által itthon képzett fiatal edzőre lenne szükség, akik teljesen meg kellene, hogy reformálják az utánpótlás képzést szerte az országban.
    A jelenlegi állomány teljesen alkalmatlan arra, hogy befogadja azt az ismeretanyagot és mentalitást, amit a külföldi utánpótlás műhelyekbe használnak. Ezt sajnos konkrétan tapasztalatból tudom.
  • romario1
    2014-12-02 09:30:15
    Amikor elolvastam ezt a nyilatkozatot első felindulásomban idegből egyből lekevertem volna egy taslit ennek a "szakembernek" csúfolt idiótának! 3 mély levegővétel után csak annyit mondanék magának Tisztelt Kiss Úr, hogy húzza fel magát az első fára, ha ezt komolyan is gondolta amit mondott ebben az interjúban és maga alá állíthatja tartó bakknak a vasakaratos kollégáját!
  • onlyunited
    2014-12-02 09:21:22
    Evtizedek ota nulla teljesitmeny,nulla eredmeny,mostanra globalis katasztrofa,nezhetetlen foci,sulyos milliardokbol.
    A osszes U valogatott buko,a nagy valogatott feroeren elet-halal harcot viv,a klubcsapatok az augusztust sem erik meg.
    Mit tud a magyar szakma?
    Vagy mi ezt miert nem latjuk?
    Hol vannak az eredmenyek?
    Egyaltalan ki ez a manus?:)
    Ennyi baromsagot osszehordani.....
  • vasakaratos
    2014-12-02 09:20:27
    Minden szava igaz! De, mint a hozzászólásokban is látszik az egyszerű pórnép nem vevő rá.
    Sötétség az úr kis hazánkban. Valaki kapcsolja már fel a villanyt!
  • TSlash007
    2014-12-02 09:19:18
    fifty_fifty: Sok mindenben egyetértek veled, valóban tetszetősebb volt az a foci, amit Egervárival játszott a válogatott, de láthattuk a hatékonyságát a holland és román meccsen.
    Dárdai a románoktól gyengébb kerettel elhozott egy pontot...
    A magyar edzők 50 évvel el vannak maradva gondolkodásban a németekhez képest és ez a különbség ütközik ki Dárdaival.
  • TSlash007
    2014-12-02 09:14:52
    K311311, yaya24: teljesen egyetértek mindkettőtökkel.
  • ggdh
    2014-12-02 09:13:46
    fifty_fifty köszi hogy te is így látod.
    Most még nem látok/láttam különbséget.
    Hosszabb távon viszont lehet előre lépni ezt elismerem.
    nem is akarom firtatni ezt témát tovább csak egervári sztem nem érdemelt ennyi szart a fejére 
    a többiről meg tényleg említést sem szabad tenni.
35 hozzászólás


 

LAST_UPDATED2