Payday Loans

Keresés

A szabad halálról. PDF Nyomtatás E-mail
33. Szabad vagy rab vagy

A szabad halálról.

Sokan halnak meg túlon-túl későn és némelyek korán.

Még idegenül hangzik e tanítás: „halj meg idejében!”

Halj meg idejében: ezt tanítja Zarathustra.

Persze, a ki nem élt idejében, hogyan halhatna meg valaha idejében? Vajha sohase született volna! — Ezt javallom én a fölöslegeseknek.

Ámde még a fölöslegesek is fontoskodnak halálukkal, s még a legüresebb dió is azt akarja, hogy föltörjék.

Fontos dolognak tartják valahányan a halált: ám még nem ünnep a halál. Még nem tanulták meg az emberek, hogyan kell a legszebb ünnepet ülni.

A beteljesítő halált mutatom nektek, a mely az élőknek ösztökéjévé és fogadalmává válik.

Diadalmasan halja halálát a beteljesítő, körülvéve reménykedőktől és fogadalmat tévőktől.

Olyan halált kellene megtanulni, hogy ne lenne ünnep, a melyben haldokló ne szentelne esküt az élőknek! Így halni a legjobb; a második pedig: harcban meghalni és nagy lelket leközölni.

Ámde a harcolónak szintúgy, mint a győzteseknek gyűlöletes a ti vigyorgó háláitok, a mely tolvajként sompolyog elő — és mégis úr módjára jön.

Az én halálomat dicsérem nektek, a szabad halált, a mely azért jön hozzám, mert én akarom.

És mikor fogok akarni? — Kinek célja van és örököse, az a halált a céljára és örökösére alkalmas időben akarja. És a cél és örökös iránti tiszteletből nem fog már száraz koszorúkat felakasztani az élet szentélyében.

Bizony, bizony, nem akarok hasonlítani a kötélverőkhöz: hosszában húzzák fonalukat és közben maguk mindig hátrább mennek.

Sok ember ki is öregszik igazságaiból és győzelmeiből: a fogatlan szájnak nincs már joga miden igazsághoz. S mindenki, a ki dicsőségre vágyódik, idején búcsúzzék el a tisztelettől és gyakorolja a nehéz művészetet, hogy idején — távozzék.

Akkor kell felhagyni, ha esznek minket, mikor a legjobban ízlik: jól tudják ezt, a kik azt akarják, hogy sokáig szeressék őket.

Persze van vackor izű alma, a melynek sorsa akarja, hogy az ősz utolsó napjáig várjon: és egyszerre ér, sárgul ráncosodik meg.

Némelyiknek szíve öregszik el legelőbb, másnak meg a szelleme. És némelyek aggastyánok már ifjúságukban: de késő ifjúság sokáig tart ifjan.

Olyiknak balul üt ki az élet: fene-féreg rágódik szívébe. Igyekezzék hát, hogy annál jobban sikerüljön a halála.

Olyik sohasem édesedik meg, más már nyáron rothad. Gyávaság tartja csak ágán.

Szerfölött sokan élnek és szerfölött sokan csüngenek ágaikon. Bár jönne vihar lerázni a fáról mindezeket a rothadtakat és férgeseket.

Bár jönnének prédikátorai a gyors halálnak! Ezeket tartanám igazi viharoknak, megrázni az élet fáit. De csak a lassú halált hallom prédikálni és a békességes tűrést minden földi dolog iránt.

Óh, ti békességes tűrést prédikáltok a földiek iránt? A földiek azok, a miknek nagyon is sok türelme van veletek, ti káromló szájúak!

Bizony, bizony: túlontúl korán halt meg az a hebreus, a kit a lassú halál prédikátorai tisztelnek; és sokaknak végzetévé vált azóta, hogy túlontúl korán halt meg.

Még csak könnyeket ismert és a hebreus búskomorságát és a jók és igazak gyűlöletét — ez a hebreus Jézus: ekkor elfogta szivét a halálvágy.

Bárcsak maradt volna a pusztában és távol a jóktól és igazaktól! Talán megtanult volna élni és a földet szeretni — és nevetni is!

Higyjétek meg nékem, óh, én véreim! Túlontúl korán hala meg ő: enmaga visszavonja vala tanítását, ha az én koromig él! Elég nemes volt ahhoz, hogy visszavonja!

De még nem érett meg. Éretlenül szeret az ifjú, s éretlenül gyűlöl embert és földet. Kedélye, lelke szárnya még kötve van és nehéz.

A férfiben azonban több van a gyermekből, mint az ifjúban, és kevesebb búskomorság: jobban ért halni, élni.

Szabadon eltökélt a halálra és szabad a halálban, szent „nem”-et mondó, ha már nincs ideje az „igen”-nek! Ezenképen ért halni, élni.

Hogy halástok ne légyen káromlása embernek, földnek, óh barátim: ezt kérem lelketek mézétől.

Halástokban izzék még lelketek és erényetek, hasonlatosan az esthajnal földre boruló pirosságához: vagy különben balul ütött ki meghalástok.

Ilyeténkép akarok magam is meghalni, hogy ti, barátim, a kedvemért jobban szeressétek a földet; és földdé akarok ismét válni, hogy abban légyen nyugodalmam, a mi szült.

Valóban, Zarathustrának volt célja, eldobta lapdáját: íme, barátim, ti öröklétek célomat, nektek dobom aranyos lapdámat.

Mindennél jobban szeretem látni, barátim, hogy az aranyos lapdát dobjátok! Így hát engedek még magamnak egy kevés időt a földön: engedelmetek kérem érte!

Im-ígyen szóla Zarathustra.