Payday Loans

Keresés

Hazai rejtelmek - VI. (Dudás Juhász. A Poltrás. Csonka Kondás.)
Az emberi élet minősége/boldogsága magyarán szólva
2014. november 25. kedd, 10:51

kuthy lajos

KUTHY LAJOS

HAZAI REJTELMEK*

 

 

Első kiadása megjelent 1846-1847-ben.

VI.

(Dudás Juhász. A Poltrás. Csonka Kondás.)

Pisze Pista nagyott röhentett Iczik után; Dudás juhász pedig, kit a kenesei gulyása előre hirnökölt, az állás háta megül beszamarolt.

Hátul iszák, elől a késre itélt toklyó van nyergébe kötve. Fordított subáján csinos facsobán függ, s balra vetve pötyögős dudája, melyre egy kecskefő mulatságosan van bőrből csinálva. A deli juhász üstöke tömött, szeme tüzelő, maga vidor, egészséges arcza kipiroslik a kalap árnyából, mint egy hízott basarózsa; s jöttében dalol:

Ha megunom magam a pusztába,
Kapom magam, megyek a csárdába;
Parancsolom a korcsmárosnénak,
Hogy hozzon bort barna bojtárjának.

Házhoz érve, leugrott a füles paripáról, s mitsem hajtva a fonatos kofa öklelő szemére, ugyanazon vámpóznához köté, mely alatt amaz sátort ütött. Maga pedig leemelé a nyügbe vetett toklyót, melynél jobb izű áldozat nem sok találtaték az Izsákot megváltó kosnak idejétől; s vetkezni kezdett a szaktani öléshez, rakván málháit és leöltött bundáját nem másuvá, hanem mint illik, saját nyergébe.

Subája alatt fekete nyers juhbőrt viselt nyakában, mely lábainál fogva volt keresztül kötve. Ha mondom nyers, az nem teszi, hogy vér csepeg róla, hanem készítetlen állapotában, mint nyúzáskor megszáradt; mint minden időn által pásztori divat volt, mint Gvadányi 1788-ban leirta, s mint az, eredeti juhászbojtároknál, korunkban látható. Kétségkívül keleti maradvány az őspásztorélet üzőitől, egyike azon kedves ereklyéknek, mik e férfias faj eredetét feledni nem hagyják, s mik annyi viszály és korcsulás után, külhagyományul maradtak a romlatlan köznép jelleméhez. Aztán negyedfél rőfös nyakkötőjét kezdé letekerni, mit gyolcsos tótoktól vásárol a pusztán: s neki gyürkőzik könyökig, látni hagyva izmos, halvány, fehér karját, mit hűvös, nedves inge szebben elkészít minden kölni víznél. Ennyi készületet a tokány miatt tőn; részint hogy könnyebben bánjék a toklyóval, részint a főzés melegét akará előzni.

Aztán a bárány lábait oldta meg. Jóízűt nyujtózott a szabadult állat, egyet-kettőt szökve játszadó kedélylyel; de függetlenségét nem vette igénybe. Lábainál maradt szeretett urának, mit a néhai kedvezés között úgy megszokék; fürkészőleg szaglá szelen barnult markát, melyből annyiszor csemegélt ízletes sós zabot; s bárány szelidséggel nézett fel szemébe, mig a fütyürésző bojtár, a gazdai szeretet végbucsujeléül körülveregeté. Ki hinné, hogy egy ostoba juhkép elégedést képes kifejezni? és mégis e bárány tekintetén elvitatlanul látszék a boldogság. Tokája módosan ereszkedék állacskája alá, fiatal szarvacskák ültek füle megé, szeme pillantatlan elmerülve nézett, orrlyukait gyöngén feszíti a hő léhl, s gyorsan, de egyformán pihegett, miként a nyugodt kéj. Még egyszer szaglá a bőségosztó kezet, s látva, hogy most egyszer nincsen friss ajándék, mulatságosan kezde kérőzni féloldalra csapván sima állkapczáját.

Dudás Juhász késlekedni látszék. Talán sajnálta a szegény társalkodót, ki annyit osztozék pásztori kedvében. Neki némaságban telnek napjai; vele csak estharang vagy fergeteg beszél; nála nem oly gazdag jelentéssel bir a pásztor-óra, mint Pesten; olvasókönyve az egyhangú nyáj, melyben minden betűt ismer már; s ha néha órákig elnézi méla paripáját, mely stoice legel bundás társai közt: mégis meg-megjelen lelkében az emberi szellem, mely rokonabb barátokat keres. Ilyenkor hű ebeit hozza kedvre, kiknek társasága egy kissé élénkebb; és ha gyöngédebb élv szomja kél szivében, mert isten a zsíros ing alá is sziveket formála, akkor kegybárányához tér, s vele osztja meg az egyszerü sziv kifakadásait. S van-e szelidebb barátné, mint egy bárány? választhat-e ártatlanabb jóságot a salonok fia? vele tölti a magános pásztor költőibb óráit; meddő életében vele beszél a szeretet nyelvén, melynek szótára két rövid szóból áll: Bari vagy Muczi. Sokszor ha alkonyon betereli nyáját, hosszan neki fekszik a karám enyhében, s ha dudáján elfútta szomoru nótáját, barijához fordul örömváltozatért, mely átengedő bizalommal adja vissza bibelődéseit. S ha éjben az örves őrök körül fekszik nyáját, a meleg bárányka fejénél aluszik, hogy rezgő bégetéssel költse fel barátját.

Szűk kép, nevetséges öröm úgy-e, elnyűtt sziv? Neked vadult kéj, forraló túlzás kell, hogy meleget kapjon a hideg önzők közt elfagyott kebel: de a természet fia fölkeres minden kisded boldogságot; s te vagy-e boldogabb, a kirablott kedély puszta vágyai közt, vagy ő, ki tud mindennek örülni?

E viszony hozá sajnálatra a puszták virasztóját, ki éltében másként csak két alkalomnál sír: ha kuvasza megdöglik, vagy maga részeg. Végre azonban befejezé a válás keserű szünetét s kirántván szárából egy rövid széles, hegyes, éles, csillagos nyelű kést, körmén megpengeté, mint egy borotvát.

A Poltrás, ki a bárányt s neki-gyürkőzést eleitől elragadva nézé: most lángoló szem s odaigézett merev pillanattal kisérte a villogó kést, s midőn a juhász körmén pengeté, visszatarthatlanul vad ösztönnel hozzája ugrék.

Add nekem a kést, add nekem! kiáltá czikázó szemekkel. Vagy ne add, csak prédádat engedd körmeimnek, hogy széttépjem. Oh én jobban tudok ahhoz, mint késed. Elrepesztem szájától farkáig, czombját rángatom ki fél kézzel; vagy orját hasítok fogammal, s bőrét lekörmölöm, mint egy ó rongyot.

A lány képe elváltozott, felforralt vér festette arczait, miken most kékes folttá halványult az álkörmös. Szemei kidióztak, orrlyuka szétfeszűlt, s a kiélt ritka testet vérerek önték el.

A gulyás Bodrija kezdett rá vonítani. Nyugtalanul ugrált s nyafogva ugatta. Most rá akart szökni bűbájos kényszerrel, majd visszarettent tőle, félelemtől kapva; s az oktalan állat csodásan kikelt képéből.

- Hiszik kendtek, hogy a leányzó boszorkány, vagy fára fog kerülni? - kérdé egy paraszt suttogva, szomszéd társaitól.

- Az igaz. Bodri úgy vonít, mint mikor halott lesz a háznál.

De úgy látszik, a bojtár ismerte a Poltrást.

- Megint rád jött a bolondja, mondá egyszerűn, s könnyedén félrelöké egyik könyökével, mint egy zsup szalmát; kését pedig félfontos aczéllal villámgyorsan fente.

A Poltrás ujra közeledett, s kidagadt nyak- s lihegő ajakkal, hülés-hevülés közt, reszketve nézte a működést.

A juhász térde közé kapta a toklyót s tarjánál általszorítá, hogy szőre sem mocczant. Ekkor a kifent kést szára mellé veté, s egy másodpercz alatt hanyat rántá az áldozat fejét.

A Poltrás még egyszer megrohanta őt, mint a tüzes villám.

- Legalább szemét szúrni, vagy nyelvét kihúzni hadd nekem. Be boldog vagy, hogy körmöd közt egy állat; kiálta növekedő őrjöngések közt, miközben ajkai kékedni kezdtek. Ne légy oly kegyetlen, engedd megfojtanom, vagy legalább farkát elevenen szakasztanom ki.

- Majd bizony, hogy úgy járj, mint disznóölésnél; hajtsátok el onnan, - közbeszólt Kátay vontatott szavakkal, ki a foghatlan jelenést megszokott közönynyel szemlélte, a nélkül, hogy eszébe ötlenek abban különöst találni.

A juhász szó nélkül ismétlé az előbbi lökést, s előkapva kifent kését, a gége közép gyürüjénél hirtelen s biztosan tövig beszúrta azt, azon másodperczben visszarántva ismét rendkivül ügyesen, hogy a kilövődő vérből egy csepp sem érte őt. A bárány legkisebb hörgés nélkül halt meg; s alig láthatólag reszkettek lábai.

A Poltrás éhes mohó szemmel vérszomjas lázban kisérte kezét; s midőn felsipított a vér, villanyos ösztönnel szökött fel. Szemhéja felakadt, arcza eltorzult s beesék, teste merevülni kezdett, száját sürű fehér hab lépé. Patkány, patkány; sikoltá görcsösen s összerogyott.

A Bodri azalatt bőszülten csaholt és nyihogott. Össze-vissza szökdelt kigyódzó derékkal, s védő és támadó, rettegő és dühös mozdulatok között zöldült, villogott, vagy tüzelt szeme sárkányilag. Gazdája uralkodó szava, sőt bot, korbács nem birtanak vele. És midőn a Poltrás lerogyott, mintha ostoroznák, visítva rugaszkodék el. Az állás szegletén farkára ült, fejét hátracsapá, s bűvidéző, holdas, kisértő, mysticus leírhatlan panaszszal elkezdett vonítni. A puszta távolában ezernyi ebektől visszahangzék a rémes felelet.

- Mondtam, úgy jár, mint disznóöléskor, megjegyzé egykedvüen a nemzetes korcsmáros, vigyétek a mángorló kamarába, míg felocsudik.

Pisze Pista, ki mint mondaték, szent s szenttelen tárgyból szeretett gúnyt űzni, torzképet vágott a csodás eseményhez, s szemtelen tréfában dallá telefútt pofával:

Tüzel a Poltrás, férjhez kéne adni,
Ucczu kis lány, de megnőttél,
Be kár, hogy férjhez nem mentél.
Mentem volna, de nem vettek,
Engem itthon felejtettek;
Tradlillidrarum.

És a szerencsétlen leány elviteték, anélkül, hogy a körülállókban egy gondolat kérdezné: mi ez? lelkiismeret-e vagy betegség? Azon egyszerű nép, mely saját dolgaiban eszes, gondos, ügyes, találékony: hideg közönynyel s tudvágy nélkül néz minden jelenetet, mit nem ismer, vagy megfejteni nem tud, legyen az meglepő, szokatlan, vagy rémes, épen úgy, mint a földi rang tartozékait vagy haladó művészet teremtményeit. És ez újabb tényjel,[38] miként ez osztály folyvást közel áll az anyatermészethez. Mint több állatfaj, élénk, okos, ravasz, s önérdekeiben az embert is kijátsza; de ösztöne magán kivül nem terjed, s idegen tárgyak, esetek irányában nála minden hatás, fogékonyság s eszmélet megszünik. Észrevételem nem föltételezi, mintha nemünket egységbe hoznám a többi állatországgal. Az értelem az örök válvonal, melyet átléphetlenül közzé vont ama nagy rendező; de az ösztön és természet egyetemes rokonságra mutat az állatországban, s túl azon együgyű erkölcsi fogalmon, mit a nemesb ösztön nemünkben magától kifejleszt, a statuskormánynak hagyatik fenn a nagy rendeltetés, az állatból embert nevelni.

Azonban a bojtár szegre függeszté jóizű halottját, művészileg vetkeztetvén ki meleg testét szőrös hüvelyéből. Addig a szakácsné lánczra akaszta egy surolt vasbográcsot, s széles tepertőkben aprít új szalonnát a friss tokány alá, helyet ürítvén az óriás konyhán.

Mig így sertepertél, egy alacsony kondás sunnyogott be hozzá. Homlokáról, balszemén keresztül le a pofacsonton, mély forradás nyuladt, mely a rossz gyógyítás miatt ránczos és darabos. Kalapja zsíros és nehéz, s oldalához bogácsrózsák tűzvék fattyu pipacscsal. Szűre szennyes, s széles kötőszíja két kerek lapos óncsatban van fűzve, mik vállcsontján feküsznek, s zsíros szíjsallangok repkednek le rólok. Szűrujjai bekötvék, dobazok, s egyikében mozog valami. Oldalán ivótök czifra fadugóval, s egy fényes balta lóg hosszú nyélben. Arcza ólomhalvány mint hosszas börtönrabé, tekintete sötét és félénknek látszik, de közelebbről nézve vad, felsemvevő s makacs. Egyik szeme torzult s határozatlan a forradás miatt, másika álnok, mindig földre szegül, s ha olykor felveti, félelmes. Balfüle tövig le van ütve, s szálas haja alatt csak gombája fityeg, alkalmasint azon csatában veszté el, melynek emlékét forradásban hordja. E miatt Csonka Kondás nevet kapott a puszta lakóitól, mely néha «fületlen» czímmel cseréltetik fel.

A konyhába érvén, előre billenté kent fejét, mi által az üdvözlet egész szertartását el-befejezé. Aztán félvállal körülhányta magán kurta szürét, úgy, hogy ujja elől esék, melyben valamit látánk mozogni. És ekkor kihúzott orránál fogva egy kövérke sütőmalaczot, mely egész erőből viczkándott ugyan, de sem pisszenni, sem orrát e vasmarokból kiszabadítani nem tudá.

- Nyársravalót hoztam, csakhogy fülét visszaadja kend néném, mert ha nem számolok, összetör a gazdám.

Az izzadt szakácsné átvette a sörtésnövendéket, próba-emelintést tőn gyakorlott kézzel, s egy betümondás nélkül a katlan alá zárta.

- Töltesse meg néném a tökömet jó tíz krajczárossal; folytatá a kondás, miközben leoldá szüréről czifra fadugós ivóedényét.

Az edény elvéteték s csakhamar visszaadatott tele ugyanazon nedvből, mely Harangi talyigás gégéjét megmarta. Csonka felköté őt előbbi helyére s a gyepre ballagott két kanászfattyuhoz, osztoztatni őket az ünnepi nedüben.

Pisze Pista nem állhatá meg, hogy rá ne kiáltson:

- Hova lódulsz fületlen pityke? ülj le, ha sietsz, ugy is lassan mennek messzire. Mióta Lajos urfi baltádat megvette, nagyon hozzá szokott nyakad az italhoz. Most is megiszod a malacz torát előre, nem félsz, hogy a rovást a másik füleden metszi fel a gazda?

Csonka felveté ép szemét Pistára, minek jelentését a kis garázda komolyan látszék méltánylani, mert jónak látta, félretevén minden kötődő folytatást, a puszták félelmének hátat forditani. És e pillanatban a város felé nézve, örömtapssal mondá: «Ott jő la, futós paripáján», s a vágott faboglyáról leugrott, mintegy czélját érve az őrszemlének.

A háttér fenekén sárga angol ló látszék nyargalni. Hátán karcsú lovagot repít, kinek körrajzát kezdi meghatározni a közeledés.

*

Az egyik első magyar regény

- melyet Mikszáth tett ismertté - 

többek között, nem utolsósorban

a magyar-zsidó együttélés

már létező és várható, megjósolható konfliktusairól,

még jóval a kiegyezést követő

gyors emancipáció és nagy migráció előttről...

FOLYT. KÖV.!