Ne áruld el gyöngédet, mert rátalálnak. Ne panaszold el, mert a rosszindulat mindig odanyúl, ahol legjobban sajog. Akkor aztán hiába berzenkedel, avval is csak a szórakozást fokozod. A kajánság addig szimatol, míg leránthatja a leplet gyöngédről, és alapos tapogatózás után meg is találja, hol a bibi. Ezer módon próbálkozik, míg csak az eleven húshoz nem ér. Az óvatos ne mutassa ki, hogy átláttak rajta, és ne takarja ki sem személyes, sem örökölt fogyatkozását, mert néha még a szerencsének is kedve telik benne, hogy ott okozhat fájdalmat, ahol a legfájóbb. Ütése mindig elevenre talál, ezért ne mutasd ki soha, mi okoz szenvedést és mi örömet. Ha eszerint jársz el, amaz múló, emez tartós.

Nézz belülre. A dolgok többnyire merőben mások, mint aminek látszanak, és a kéregnél megálló tudatlanság kiábrándulássá lesz, ha aztán beljebb hatol. Mindenben elöljár a hazugság, és állandó közönségessége magával rántja a balgákat, az igazság csak utolsónak kullog utána messziről. Az okos tartogassa neki másik felét a képességnek, melyet mindnyájunk édesanyja, a bölcs természet párosával adott. A csalás nagyon felszínes, és akik maguk is azok, rögtön ráakadnak. Az igazi lényeg azonban mélyen visszahúzódik, hogy a bölcsek és eszesek annál jobban becsüljék.

Ne legyünk hozzáférhetetlenek. Senki sem olyan tökéletes, hogy időnként ne szorulna figyelmeztetésre. Gyógyíthatatlanul ostoba az, aki senkire sem hallgat. A legönállóbb ember is engedje szóhoz jutni a baráti tanácsot, melynek megszívlelésétől a fejedelmi rang sem mentesít. Vannak menthetetlen, mert hozzáférhetetlen emberek, akik vesztükbe rohannak, mert senki sem mer odamenni és visszatartani őket. A legkiválóbb is tartson nyitva egy ajtót a barátságnak, és a segítség fog belépni rajta. A barátnak pedig álljon módjában, hogy fesztelenül adhasson tanácsot, sőt gáncsolhasson is. Ezt a kiváltságot megelégedésünk s a hűségről és okosságról táplált jó véleményünk adja neki. Nem szabad mindenkinek osztogatnunk becsülésünket, sőt hitelünket sem; de óvatosságunk mélyén őrizzük meg egy bizalmasunk tükrét, akinek intelmeiért és útbaigazításaiért köszönettel és becsüléssel adózunk.

A társalgás művészete. Ebben mutatkozik meg, vagyunk-e valakik. Egyetlen más emberi foglalkozás sem kíván több figyelmet. Éppen mert a legmegszokottabb az életben, egész tekintélyünk rajta áll vagy bukik. Mert ha már a levélíráshoz is figyelem kell, lévén a levelezés megfontolt írásbeli társalgás, mennyivel több kell a közönségeshez, mely okosságunkat teszi előkészületlenül próbára. A tapasztaltak a nyelven tapintanak rá a lélek ütőerére, ezért mondhatta a Bölcs: "Beszélj, ha azt akarod, hogy megismerjelek." Némelyek abban látják a társalgás művészetét, hogy művészet nélkül való és fesztelen legyen, mint a ruha. Ez valóban áll jó barátok esetében, de ha tiszteltebb személyről van szó, tartalmasabbnak kell lennie, és a beszélő tartalmas voltáról kell tanúskodnia. Hogy sikerünk legyen, alkalmazkodjunk a többi jelenlevő jelleméhez és szelleméhez. Ne bírálgassuk a szavakat, mert nyelvbogarászónak néznek. Még kevésbé szabad az érveket méricskélnünk, különben kerülni fogják társaságunkat, és drágán adják el nekünk véleményüket. A tapintat fontosabb a beszélgetésben, mint az ékesszólás.

Tudnunk kell másra hárítani az ódiumot. Hasznos furfangja az uralkodóknak, hogy pajzsuk van a rosszakarat ellen. Ennek oka nem a tehetség hiánya, mint a kajánság véli, hanem az a magasabb törekvés, hogy legyen, akire visszahullik a balsiker gáncsa és az általános rosszallás büntetése. Nem üthet ki minden jól, és nem lehet mindenkinek kedvére cselekedni. Legyen hát egy bűnbakod, akire átháríthatod a rossz következményeket, még becsvágyad árán is.

Tudd jól eladni a portékádat. Belső értéke nem elég, mert nem mindenki harap a lényegbe, vagy néz a dolgok belsejébe; legtöbben oda tódulnak, ahol csoportosulást látnak, szóval a többiek után mennek. Az ügyesség főként a jó hír megszerzésében áll, akár portékád feldicsérésével, mert a dicséret felkelti a megszerzés vágyát, akár valami jó elnevezéssel, ami fokozza a kelendőséget. De kerüld ebben is a tetszelgést. Mindenkit csábít, ha valamiről azt mondod, hogy csak hozzáértőknek való, mert mindenki annak tartja magát, és ha nem, hiányérzete lesz a vágy sarkantyúja. Viszont sohase mondj valamit könnyűnek vagy általánosnak, mert így inkább lealacsonyítod, mint hozzáférhetővé teszed. Mindenki a rendkívüli után kap, mert jobban ingerli mind az ízlést, mind a szellemet.

Gondolkozzunk előre. Ma holnapra, sőt sokkal továbbra. A legnagyobb előrelátás, ha külön órákat szánunk erre. Az óvatos számára nincs véletlen, és a vigyázatos nem juthat bajba. De ne várj a gondolkozással, míg nyakadig ér a víz. Előre kell gondolkoznod, és többszörös, érett megfontolással elejét venned a bajnak. A párna néma jósnő, és a dolgokra egyet aludni többet ér, mint álmatlanul hánykolódni miattuk. Némelyek előbb cselekszenek, aztán gondolkoznak: ezeknek fontosabb a mentség a következményeknél. Mások sem előzőleg, sem utólag nem gondolkoznak. Az egész élet gondolkozás legyen, hogy eltaláljuk a helyes utat. Az ismételt megfontolás és az előrelátás lehetővé teszi, hogy a jövőben is éljünk.

Ne szegődjünk olyanhoz, aki elhomályosíthat, akár mert több, akár mert kevesebb nálunk. Akinek képessége több, tekintélye is nagyobb. Mindig övé lesz a főszerep, miénk csak a második, s ha valami sikerül, neki tudják be. A hold addig ragyog, míg egymaga áll a csillagok közt; de alig kel fel a Nap, vagy nem tűnik fel többé, vagy eltűnik. Ne csatlakozzunk soha ahhoz, aki árnyékot vet ránk, csak ahhoz, aki mellett tündökölhetünk. Így tűnhetett fel szépnek Martialis okos Fabullája csúnya és rosszul öltözött társnői között. Arra is ügyeljünk, hogy a rossz társaság bajba ne hozzon, vagy másokat saját hitelünk rovására meg ne tiszteljünk. A feltörekvő szegődjék a kiválókhoz, a már beérkezett a középszerűekhez.

Ne menjünk oda, ahol nagy űrt kell betöltenünk. S ha mégis megtesszük, legyünk bizonyosak, hogy túlteszünk elődünkön. Ha csak utol akarjuk érni, meg kell kettőzni igyekezetünket. Amilyen célszerű, ha utódunk olyan, hogy visszakívánjanak bennünket, ugyanannyi ravaszság kell ahhoz, hogy elődünk ne homályosítson el. Nagy űrt nehéz betölteni, mert a régebbi mindig jobbnak látszik, s az sem elég, ha értékünk az övével egyenlő, mert övé az elsőség. Fölös számú kiválósággal kell tehát rendelkeznünk, hogy az emberek jó véleményében elfoglalhassuk helyét.

Nem szabad könnyen hinni, sem hamar szeretni. Lassan hinni érettség jele. A hazugság gyakori, ezért szabad csak ritkán hinni. Aki könnyen elindul, utólag szégyenkezni kénytelen. De ne mutassuk meg, hogy kételkedünk más igazmondásában, ami az udvariatlanságon is túlmenő sértés, mert csalónak vagy becsapottnak nézzük, akivel beszélünk. A legnagyobb bökkenő azonban nem ez, hanem, hogy a hitetlenkedés hazugság jele, mert a hazugot két dolog jellemzi: hogy ő nem hisz másnak, és hogy neki sem hisz más. Az okos hallgató függessze fel véleményét, az elbeszélő pedig hivatkozzék forrására. Ugyancsak oktalanság könnyen megszeretni valakit, mert nemcsak szavakkal lehet hazudni, hanem tettekkel is, és a tettleg elkövetett csalás még ártalmasabb.

A felindulás művészete. Ha lehet, fékezze higgadt meggondolás a közönséges indulatokat. Az okosnak ez nem is esik nehezére. A felindulás első fokán észrevesszük, hogy felindultunk, s evvel már urává is lettünk érzéseinknek, megállapítva, hogy eddig és eddig a pontig akarunk elmenni haragunkban, tovább nem. Evvel a fensőséges megfontolással kezdődjék és végződjék a felindulás. Tudjuk, hogyan kell idejében megállani, mert a futásban is ez a legnehezebb. Nagy próbája az ítélőképességnek, az őrültség perceiben is megőrizni okosságunkat. Minden szenvedély az ésszerűségtől való eltántorodás, de a mondott mesteri óvatossággal sohasem botlik el az ész, és nem lép túl az ösztönös józanság határain. Hogy urai legyünk egy szenvedélynek, mindig erősen kezünkben kell tartanunk a gyeplőt, és mi leszünk az első lovas bölcs,^[10] ha nem is az utolsó.

Kiválasztott barátok. Az ész vizsgája és a változó sors tegye próbára barátainkat, s ne csak a vonzalom adja meg rangjukat, hanem az értelem is. Ez az élet legnagyobb sikere, mégis a legkevesebb gondot fordítják rá. Némelyek tolakodásukkal, mások véletlen folytán lesznek barátainkká. Pedig mindenkit barátairól ítélnek meg, mert a bölcs sohasem fér össze tudatlanokkal. Ha valaki tetszik nekünk, az még nem jelent bizalmasságot, mert ennek oka az illető kedvessége még inkább lehet, mint képességébe vetett bizalmunk. Vannak hites és törvénytelen barátságok; ezek kedvtelésünkre szolgálnak, amazok elménk megtermékenyítésére. Az embernek magának kevés barátja akad, szerencséjének sok. Egy jó barát belátásából több hasznunk van, mint sok más jóakaratából. Ezért válasszuk ki barátainkat mi, ne a véletlen. Az okos barát ért hozzá, hogy elhárítsa a kellemetlenségeket, az ostoba maga hívja ki. Végül: ne kívánjunk barátainknak nagy szerencsét, ha nem akarjuk őket elveszteni.

Ne csalódjunk emberekben, mert ez a csalódás legcsúnyább és leggyakoribb fajtája. Inkább csalódjunk az árban, mint az áruban. Nincs, aminek jobban belsejébe kellene néznünk, mint az embereknek. A dolgokhoz érteni egészen más valami, mint az embereket ismerni. Nagy bölcsesség kell hozzá, hogy jellemüket megértsük, és az egyik természetét a másikétól megkülönböztessük. Az embereket éppúgy tanulmányozni kell, mint a könyveket.

Tudjuk felhasználni barátainkat. Ez is az okosság egyik művészete. Némelyek távolról jók, mások közelről, s amelyik talán alkalmatlan a társalgásra, alkalmas a levelezésre. A távolság sok hibát elmos, mely a közvetlen érintkezésben tűrhetetlen volt. Ne csak örömünk legyen barátunkból, hanem hasznunk is, azért rendelkezzék barátunk a Jó, mások szerint a Létező mindhárom tulajdonságával: legyen egy, jó és igaz,^[11] mert a barát minden. Csak kevesen alkalmasak igazi barátságra, s számukat a kiválasztás nehézségei még jobban csökkentik. Tudnunk kell őket megtartani, mert ez még megszerzésüknél is többet jelent. Keressünk olyanokat, akik megmaradnak, s ha kezdetben újak is, szolgáljon annál nagyobb örömünkre, hogy régiekké válhatnak. A mindenképpen legjobbak azok, akikben sok a só, még ha rámegy is a véka kipróbálásukra.^[12] A legpusztább sivatag a barátok nélküli élet: a barátság megsokszorozza a jót, és elosztja a rosszat, az egyetlen orvosság a sors mostohasága ellen, és a fuldokló lélek levegőhöz jutásához.

Tanuljuk meg eltűrni az ostobákat. A bölcsek mindig türelmetlenek, mert a tudás gyarapítása egyben a türelmetlenség gyarapítása, s a sok tudás sok igényt jelent. A legjobb életszabály Epiktétosz szerint a tűrés, ebben áll szerinte a bölcsesség fele. Minden fajtájú butaság elviseléséhez azonban tömérdek türelem kell. Sokszor azoktól nyeljük le a legtöbbet, akiktől függünk, mert a szolgálat önmagunk legyőzésével jár. A tűrésből fakad a megbecsülhetetlen belső béke, ez pedig a földi üdvösség. Akinek lelkülete nem alkalmas a tűrésre, húzódjék vissza önmagába, ha ugyan önmagát képes elviselni.

Beszélj figyelmesen. Vetélytársaiddal óvatosságból, a többiekkel illemtudásból. Mindig ráérsz kimondani egy szót, de visszavonni nem. Beszélj úgy, mintha végrendelkeznél: minél kevesebb szó, annál kevesebb pör. A mellékes dolgokban szerezd meg a gyakorlatot a fontosakhoz. A titokzatosságnak isteni arculata van. Aki könnyen beszél, hamar legyőzik és meggyőzik.

Ismerjük dédelgetett hibáinkat. A legtökéletesebb ember sem mentes tőlük, és vagy házasságban él velük, vagy ágyasságban. A szellemben is feltalálhatók, s minél nagyobb, annál számosabban vagy annál észrevehetőbben. Nem mintha az illető nem ismerné, hanem mert szereti őket, ami pedig kettős baj, mert szenvedély, és mert tárgya fogyatékosság. A tökéletesség szeplői ezek a hibák, kívülállókra éppoly rosszul hatnak, amilyen kedvére valók az embernek magának. Itt csak önmagunk bátor legyőzése segít; meg kell adnunk ezt az elégtételt egyéb, jó tulajdonságainknak. Mert mindenki erre veti magát, és ha már kénytelen dicsérni a sok csodálatra indító jót, ezen a ponton megáll, és más tehetségeink befeketítésére használja.

Tudd legyőzni vetélytársaidat és rosszakaróidat. A lenézés nem elég, akármilyen okos. Nemeslelkűséggel többre megyünk. Nem dicsérhető eléggé, ha valaki jót mond arról, aki rosszat mond róla; a leghősiesebb bosszú, ha érdemeinkkel és jó tulajdonságainkkal győzzük le és vonjuk kínpadra az irigységet. Minden szerencsénk szorít egyet a rosszakarat nyakára tett hurkon, és az irigyelt dicsősége a vetélytárs pokla: méltán mondják a legnagyobb gyötrelemnek, mert a boldogságból szűr mérget. Az irigy nem egyszerre hal meg, hanem annyiszor, ahányszor az irigyelt tetszést arat. Ily módon az egyik sikere örökéletűségben a másik kínjával versenyez, s amaz éppoly halhatatlan a felmagasztosulásban, mint emez a szenvedésben. A hír harsonája, mikor az egyik halhatatlanságát hirdeti, a másik kivégzését jelenti be, mert irigység általi lassú halálra ítéli.

A boldogtalan iránti részvét ne bírjon rá soha, hogy osztozz balsorsában. Ami némelyeknek szerencsétlenség, másoknak rendesen szívbeli öröm, mert az egyik ember nem volna boldog, ha sok más nem volna boldogtalan. A szerencsétlenek sajátossága, hogy megszerzik maguknak mások jóindulatát, mely meddő kegyével igyekszik kárpótolni őket a sorscsapásokért. Előfordul, hogy akit jó sorsában mindenki utált, bajában mindenki szán: a magas állású elleni gyűlölet átalakul az elbukott iránti részvétté. De a bölcs figyelje meg, hogyan keveri kártyáit a sors. Vannak, akik mindig csak boldogtalanok társaságát keresik, és balsorsában ahhoz csatlakoznak, akit tegnap még mint Fortuna kegyeltjét messze elkerültek. Az ilyesmi néha nemes lélekre vall, de okosságra nem.

Röppents föl előre dolgokat. Így kipuhatolhatod az elérendő hatást, különösen ha a siker és a kedvező fogadtatás kétes. Bizonyosodjál meg az ügy kedvező kimeneteléről, és közben elhatározhatod, vágj-e bele valóban, vagy húzódjál vissza. Ezen a módon megismerheted mások szándékait, és óvatosan kitapasztalhatod, milyen talajon állasz, ez pedig a legfontosabb szabály, akár kérsz, akár akarsz, akár parancsolsz.

Harcolj becsülettel. Kényszerrel a bölcs is rávehető a harcra, de tisztességtelenségre nem. Ki-ki úgy cselekszik, amilyen, nem amilyenné a kényszer tenni akarja. Szép a lovagiasság a vetélytárssal vívott harcban; így kell küzdened, hogy ne csak erőd győzzön, hanem harcmodorod is. A csúnya győzelem nem dicsőség, hanem vereség. A nagylelkűség mindig felsőbbrendűség. Jóravaló ember nem használ tiltott fegyvereket, amilyen a volt baráté az újdonsült ellenséggel szemben, mert a bizalmat sohasem szabad bosszúra felhasználni. Minden, aminek árulásszíne van, beszennyezi a jó hírt. Jelentősebb embereknél a legkisebb nemtelenség megütközést kelt, a nemesség és aljasság között nagy távolságnak kell lennie. Büszkeséged az legyen, hogy ha a lovagiasság, nagylelkűség és hűség kivesznék a világból, a te szívedben megtalálnák.

Különböztesd meg a szó emberét a tettek emberétől. A határvonal olyan éles legyen, mint a barát és ellenség, a személy és hivatala között, pedig ezek nagy különbségek. Az is rossz, ha valakinek szavai jók, de tettei rosszak; még rosszabb, ha szavai ugyan nem rosszak, de tettei nem jók. A szó nem ehető, mert puszta szél, s az udvariasságból nem lehet megélni, mert csak udvarias csalás. Madarat lámpással fogni: ez az igazi szemfényvesztés. De a nagyképűeket széllel is jól lehet lakatni. Legyenek a szavak a tettek zálogai. Ebben álljon az értékük. A fából, melynek nincs gyümölcse, csak levele, hiányzik a velő. Igyekezzünk ismerni őket, hogy egyikből hasznunk, a másiktól árnyékunk legyen.

Tudjunk segíteni magunkon. Nagy bajban nincs jobb társ az erős szívnél; ha gyöngeség fogná el, pótolják a közelébe eső szervek. Kisebb a vesződség, ha segíteni tudunk magunkon. Ne adjuk be derekunkat a sorsnak, mert ettől egészen elviselhetetlen lesz. Némelyek keveset tesznek bajaik ellen, és megkétszerezik azokat, mert nem képesek elviselni. Aki már ismeri magát, meggondolással pótolja gyöngeségét: az okos mindent legyőz, még a csillagokat is.

Ne legyünk a balgaság szörnyetegei. Ilyen minden fennhéjázó, önhitt, konok, szeszélyes, magabiztos, különcködő, nagyképű, tréfacsináló, újsághajhász, ellenkező, szektárius és minden fajtájú kibicsaklott ember, csupa szörnyetege a mértéktelenségnek. Minden lelki nyomorúság még jobban eltorzít a testinél, mert felsőbbrendű szépségen ejt csorbát. De ugyan ki hoz helyre ennyi diszharmóniát? Ahol nincs meg az ösztönös ítélőképesség, lehetetlen az eligazodás, és a valóságos gáncs józan tudomásulvétele a csak képzelt tetszéssel való pöffeszkedésnek adja át helyét.

folytatás következik!