Payday Loans

Keresés

A legújabb

Hazai rejtelmek - V. PDF Nyomtatás E-mail
Folytatásos irodalom és bölcselet - Folytatásos irodalom és bölcselet

kuthy lajos

KUTHY LAJOS

HAZAI REJTELMEK*

 

 

Első kiadása megjelent 1846-1847-ben.

V.

(Kátay, Kopogó, Nyul Iczik, Pisze Pista, Harangi talyigás.)

Az alatt több teherszállítók kezdtek kászolódni, kik az éj folytában még Debreczenbe törekedének.

Alább a válúnál néhány csámpás lovat itattak; a híd túlsó farkán pedig negyven szilaj marhát hajtott be két gulyás, melyek öklelő szarvakkal, farokat felhányva szöktek odább-odább a hajigált bot előtt.

Most az ambitusra[23] lépett nemzetes Kátay uram a korcsmáros. Fejérvári félselyem-kalapja reggeltől estig, tehát épen most is szürkülő fején ül. Télnyáron zöld magyar nadrágot s ugyanolyan dolmányt visel, három sor ezüst vagy selyem somgombra, hogy mint előkelő polgár, sorsához illetőleg, különbözzék a «kékbeli embertől».[24] Kordoványcsizmája, bár kissé koszlott, nyalkán fényesítve kindruszszal, s mivelhogy sem ünnep, sem keresztelő nincs, a városba pedig csak holnap menend, nem az ezüst sarkantyúst húzta fel. Se baj, az aczél még jobban megteszi, mert ha a láb alá akadt komondorba vágja, úgy behat, hogy tova riadtában csizmástól lerántja. Nyakkendője hollószín marczellin, ránczbaszedett csokrú, nagy és bő, melyben kényelemmel lakik a vastag nyak. Alá, kisebb fehér perkálkendő van kötve, melynek felrésze keskeny szegélyként fehérli torkát köröskörül. Mellénye virágos fekete levantin, (Sáska uram műve) sajtolt szarúgombbal, miknek ketteje felül nyitva áll, hogy kifityegni hagyja a szennyecske fodrot. Szemei aprók, de mérgesek; arcza elég czirmos a puszta szelétől s mig fakó bajusza ázsiai ajkát eresz alatt tartja, terjedelmes álla szépen benne ül a levantin tekercsben, levén negyednapos szakálnak miatta borostához hasonló. Szájában széles, szilkeforma tajt füstöl, mely maga ugyan piszkos, de kupakja annál mocskosabb, szára pedig másfél éve szortyog.

Ablakából látta gulyásait s kijött az asztaltól, melynél ármálisában gyönyörgve, ebéd óta borozik, hogy gazdai tisztét folytassa, azaz: van vagy nincs, hibát találjon mindenben.

- Mondtam, a ki csinált! ne üsd a jószágot, - kiált a gulyáshoz, alig tekintve szét barmai közt - már látom, megint szarvok közé hánytál. Az üstöke tövig lebotozva; annak a hódas negyedfű tinónak meg letörted a fülét.

- Törte biz' a gálya... - morgott a gulyás, megtoldva szavait érthetlen szitokkal, s botját oly haraggal vágta a marha után, hogy a sárból mint rugony felpattogott, mert szégyenle vásáros idegenek előtt pironkodni.

- Térítsd meg azt az ökröt, hé!... Ne menj rá, hadd igyék! - kurjantá folytatólag Kátay szükségtelenül, mert a gulya sem inni, sem futni nem akart. Bizony mind a nagyját válogattad, ördög ter......, pedig mindig mondom: satnyákat vásárra - türelmetlenkedék továbbá. - Már csak verjétek be ide az akolba, s holnap estig be legyen állítva a barompiaczra, hogy megheverhessen, míg vevője kerül, - fejezé be gazdai tisztét s neki hasalva a kőfalkönyöklőnek, ujjtövig vájt bele a kormos szilkébe.

Lent a vermek irányában Nyul Iczik lova abrakolt, pongyolán kigombolva egyfogatú bikkfa szekeréből. Tisztán kefélt, kisded, de gömbölyű, jól tartott sárga ló; Iczik kegyencze, öröme, dicsősége. A zsidó, ki mióta Lembergből apja kiszakadt, soha ruhát nem vőn, rongyos tafota kaftánban, csüngő csepüs hunczfutka és asztrakán kalpaggal s hátratett kezekkel köröskörül járta, míg evett; s hátulról, arczélben vagy szemközt gyönyörködött benne. Most farát veregette, majd üstökét húzá; körmével vakart ki szőréből itt-ott apró sárpecsétet, s tógája zsebéből jól szelelt árpát markolgatott neki, hizelgő szavakat motyogván kanihoz.

A tánczos betyár megunván a hosszas dáridót, útjára indula, mit gyalog megtenni nem igen volt kedve. Az álkörmösös leány mézes dalokkal marasztá, nyakára öltvén szőrös karjait, de a legény lerázta válláról s dúdolva csapkodta mentében a sarat. A vermeknél megáll s fél szemmel rápillant az étkes sárgára. És e tekintet veszélyes, mert amire így néz, körme ott nem hagyja.

- Hogy adod a lovad, zsidó? - kérdé vállon ütve az elmerült Izraelt.

Iczik tetőtől talpig mérte a betyárt s megvetőleg felelt:

- Nem eladó.

- De volt már nekem lovam ötszáz forintos is - válaszolt a legény kecsegtető hangon.

Icziknek váratlanul ütött fülébe az ötszáz forint. Azt hivé, kedvén-tölt lókupeczczel van ügye, kivel ittas állapotjában jó alkúra léphet. És mivel a nyereség szagát módnélkül kedvelte, - ennek ötszázhetven az utolsó ára - mondá, szemébe tekintve a lefőzendőnek.

- Nem járja ki, zsidó; az lónak az ára, de te macskát árulsz - felelé a betyár, miközben a kani fogát nézegette.

- Nem nagyság a jóság, - menté kegyenczét Nyul Iczik; - ilyen állat ritka, kupecz uram, mint a tiszta bor. Termete csinos, szügye széles, maga egészséges s lába mint a szarvasé. Hámban vagy hátán a kaninak mindegy, - s ujra egy marok árpát tartott orra alá.

- Ne taníts engem lovat akózni, a ki vagy; - ellenveté hetykén a vélt kupecz, nehogy alázattal ármányt gyaníttasson.

- Nem is, nem is, dehogy, kupecz uram; ismerem a debreczeni lókupecz urakat; egy kunyorításra derekabbnak látja kanimat, mint én elmondhatnám.

- Ha jó futos, oszt alkudni akarsz, talán megragasztom; - mondá, a ló lábát sorban emelgető betyár, látva, hogy a zsidó horgon van.

- Ha futós-e? uram, mint az agár, s úgy hordja az embert, hogy hátán meg se döcczen.

- Nem is szeretem, ha futtában kotyog bennem a bor. Hát hogy adod?

- Ötszázhetven az utolsó ára.

- Az ötszáz elmarad; hetvenet megadok.

- Hehe; így szoktak tréfálni a lókupecz urak.

- Fele se tréfa biz annak. Ábrahám. Hát magad hogy vetted?

- Nyolczszázhuszonötödiki marhahús árában tavaly exequálta a szolgabiró úr egy nemes uraságtól.

- Úgy még olcsóbban adhatod. Tudom úgy is, bűzös húst adtál s hamis fonton mérted.

- Kérem, ha egy kissé büdös, róla nem tehetek. Hat-hét mázsás sőrét ha levágok, nyolcz napig sem kél el; a földes uraságnak mért nincs jégverme? azért eszi a legyes marhahúst. Fontom pedig a nemes megyéé, s én magam nem mérek. Ha hibáz egy-két lat, az a székálló legény profitja.

- De nem adsz neki kosztot, sem fizetést, hogy annál többet kényszerüljön lopni.

- Abba ne tessék avatkozni, vitéz kupecz uram; az az Iczik dolga.

- Hát mégis, hogy adnád tréfán kül a sárgát? - kérdé dologra térve a betyár, s puffadt piros tárczát vőn ki belzsebéből, látni engedve azt rövid pillanatra. Aztán elfordulva, mintha tartalmát rejtené veszélyes szemektől, zöld galand lómértéket vőn elő belőle, méregetvén a zsidó kaniját, hány marok.

- Mondtam, vitéz kupecz uram, ötszázhetven az utolsó ára; - felelt Nyul Iczik, megjegyezve, miként nincs mit kimélni a fukar lócsiszárt, kinek zsebe olyan puffadt tárczát hord.

- Tizenöt markos sincs; csak dézsát hordani való ily oláh ló. Mégis mivel mondod, hogy jó futós, minden marokért kapsz öt forintot üstben.[25]

- Én tudom, ha ráül, tizet is megigér, kupecz uram; de annyiért sem adom. Csak üljön rá! tessék megpróbálni.

- Nem ülök biz én; látni, haszontalan töröm az árát, nem eresztesz alább; pedig nagy szókülönbség van az alkúban.

- Csak tessék ráülni, ha egyet fordul vele, többet is ad vitéz kupecz uram, mint kértem. Hisz a próba úgysem kerül pénzbe; - sürgeté mindig azon hitben, hogy vevője ama negélyes kupeczosztályból van, kinek, ha egy csikó megtetszik, török áron sem marad el tőle.

- Na hiszen, ha kivánod, zsidó, én megpróbálhatom; de tudom, akkor annyit se kapsz érte.

- Szót sem addig, vitéz kupecz uram, hogy azután meg ne hazudtolja magát; csak én vagyok tudója, mi lakik a kaniban; - folytatá Iczik, miközben sárgáját a betyár alá segíté.

Kopogó rápattant a kanira, s délczegen léptetett a Kadarcs irányában.

- Hát nem mondtam? - hivatkozék Iczik a körülállókra, - hogy lép azon barom, mint egy kisasszony! akármelyik kortesuraság megülhetné. Ereszsze a száját, kupecz uram, hadd mutassa meg, ki ő, - kiálta recsegő torokkal a betyár után, bizonyosnak tartva, hogy legalább háromszázon eladja a nyolczvant érő lovat.

- Majd oda lejebb a lóherés ároknál, - viszonzá a legény csalfán vágó szemmel, - itt a szekerek közt nem lehet futtatni.

- Bizony gyönyörű egy állat, valóban kár, hogy tőle megválok, - folytatá a zsidó. - Ritkítom párját nagy földön; úgy-e nagyon is olcsón tartám oly nyerekedő kupecznek? - kérdé rábeszélő képpel a nézőket.

Kani azalatt a lóheréshez ért. Hátán mint egy könnyű szélkakas megfordult a betyár, visszakiáltva a hüledő Iczikhez:

- Majd csak a városig próbálom a sárgát, hogy gyalog ne menjek. Nem szoktam én lovat soha pénzen venni, de ily borzfogó zabduda ingyen se kell; holnap, ha keresed, a vásáron leled. - S azzal neki rugaszkodék a sigyepnek,[26] mint egy fenicziai nyilas, nevetségre hagyva a rémült Icziket, kinek kárvallásán a bőrteregetők leginkább örvendtek.

- Prosit a lóvásár, zsidó! - kiált Iczik megett egy gyepensült fiú, ki eddig észrevétlenül hasalt a vágott faboglyán s lószőrgyűrüt tekert vékony tollhasábra.

Iczik könybelábadt, de dülledő szemmel nézett a ló után. Kezeit törte, őrjöngő arczot vőn s szaladgált fel s alá, hogy rongyos kaftánja repkedett nyomában, de szólni nem tudott. Az eset és döbbenés oly rögtön lepte meg, hogy torkán ragadt a hang.

- Tudod-e, hogy a kit lókupecznek véltél: Kopogó? - folytatá a fiú kötődőleg, - mult héten szökött ki a kállai hűvösből,[27]mert foga nem fogta a megye kenyerét.

Iczik, ki a hirefutamodott nevet régóta rettegé, még jobban megborzadt. Kezdé menny-földre kérni a furmányosokat, rohanjanak a kani után. Szerencsétlenségből többnyire ismerék, hogy Iczik hamis kopé, vagyis szebben szólva, országos gazember, s ezért senki sem törekvék bújában résztvenni.

- Fusson utána kend, Tógyer, - esdeklék képéből kikelve, - ha a keresztény üdvösség a lelkének drága.

- De lovad olcsó, - közbevág a fiú, - s Tógyer nem bolond.

Most a faboglyához fordult Nyul Iczik s dühöngve kérdezé:

- Te sarjú-lózsivány, mért nem mondtad előbb, hogy Kopogó a kupecz?

- Mert nem kérdted; - mondá boszantva a fiú, - gondoltam, tán ismerősök vagytok.

- Én? lókötő betyárral?...

- No bizony, hisz úgyis orgazda vagy. De ne búsulj Mózes; Kopogó jobban megtartja szavát, mint egy zsidó pap. Ha holnap keresed: a vásáron leled.

- Hogy leljen szárasztófán a pápista[28] varju; - felelé Iczik kétségbeeséssel, árcsökkentést kezdve három-négy paraszttal a rögtöni bevontatás iránt.

- Hát te eb a lelked, megint itt vagy, Pista? - kérdezé a közben Kátay a gyepensült suhanczot.

- Igenis itt vagyok, nemzetes jó uram! - felelt nyers pofátlanul a tulbizott Pista, - Lajos úrfi rendelt, hogy ma itt bevárjam.

Most felállott a vágott-faboglyán s egész minőségben látni hagyta magát. Napon sült fiú pofók kulacsképpel. Szemei szürkék s szemöldig felnyiltak, mint a madaraké. Haja csomolygós, telve sárga-barna kóczczal, s homloka balfelén feltenyerelve áll, tán bábakézben nyomult féloldalra. Szája szokatlanul kisded, mintha mindig fütyülni akarna s orra módtalan pisze, hátratürt czimpával, úgy, hogy tíz ölnyiről lyukaiba láthatsz, miokból tájneve: Pisze Pista lőn. Öltönye pőre ing s rézgatya. Kalap fején s csizma lábain életében nem volt, ugyanazért sarka szurkos, repedt cserepű, s színe, mint a vörös rézolvadék; körme tövén telel a mult nyári agyag; szárai kutyaharapástól forradással rakvák, s többnyire véreznek a bogács-karczoktól. Tekintete vásott és szemtelen, éles bélyegével a rettenthetlenségnek. Tekintélyt nem ismer, örömest czivódik, csúfolódni szeret, s ha ütlekre kerül, meglett férfiakkal is szembeszáll. Feljebb hallók már, hogy apja, a vén csikós, farkast fogni küldné, ha Lajos úrfi ide nem rendelé.

Nyakába körmönfont csikós-kötőfék van tekerve, mit félig ő készített. Még folyvást neveté a Nyul Iczik baját, midőn elnézve a pusztán retkes keze alatt, felkiált, gyomrából jóízűt röhögve:

- Gyihi puhi rozsdás! Harangi talyigás ott jön la. Látom, megint dühös a gazon akadt rongyvár, mert a szürke szemét ugyancsak ássa ki.

Az Iczik baján teljességgel meg nem illetődött közönség a Kadarcs felé nézett. A látkör hátterén esti napvilágban, dühös tortura alatt látszék egy bús szürke. Gazdája fültövén veré két öklével; majd megfordított ostornyéllel szurkálta és vájta fél szemét. Később oldalhosszán fogta s oly hajdús tempóval nyelezte horpaszon, hogy pöfögése a csárdáig hallott.

- Holnap ismét lovat vesz Harangi, mert most kivájta a rozsdás utolsó szemét; - mondá a Kátay egyik gulyása.

- Azt minden kedden teszi, mert egy hét neki sok két lószemet vájni; azért nincsen soha szeme a rozsdásnak, - felelé a másik.

- De soha sem ad többet öt váltó forintnál egy huszadfű csikóért.

Legfeljebb a megboldogult husát adja rá toldásban, mert bőrét vinkóért rendesen beiszsza.

- A lóbőrre hat nap folyvást kap hitelbe; mert az epreskerti csárdás kicsapott timár; - jegyzé Pisze Pista, - s minthogy ott a sóház mellett a bitangvásár, közel éri a totyakos Harangi.

- Ő hát ugyan népesíti a vakok intézetét.

- De mért szedi ki a lova két szemét? - kérdé egy paraszt, tódítva a nyers röhögést.

- Abból neki senki sem parancsol, szokta mondogatni. Mikor maga részeg, vagy lova elakad, vagy csak hajtani kell, sőt néha ok nélkül, ha a makrancz rá jő, neki áll a szegény obsitos csikónak s egyik vagy másik szemét kiveszi.

- Lovát mindig ostorral kereszteli «rozsdás»-nak.

- Tán nincs keresete, s bújában makranczos?

- Ugyan találta kend szarva közt a tölgyit. De sőt inkább mindenüvé hijják, s talyigás collegái úgy félnek tőle, mint a kurucztól.

- Még bakkancsos korából hozta a makranczot, mert nyolcz évig koptatta a Tótház[29] küszöbét.

- Az eb is reszket tőle, s mindnyája ismeri egész városban. A melyik szűk utczán találkozik vele, inkább vissza rugaszkodik, mint mellette elügessen.

- Kúton mindig övé az elsőség;[30] bár félben a hordó, kitérnek előle.

- Ha pedig sertéseket vontat perzselni, szabadon választja a legszebb hólyagot.

- A pálinkás boltban külön üvege van.

Ezen jegyzetekből látható, miként Harangi Pál kitünő példány volt a saját osztályában; s nemcsak Debreczenben, de három mértföldön is nevezetes legény.

Azalatt elővonszolta magát talyigástól a megostorozott világtalan szürke. Fülei lógtak, mint a lopótök. Felfujt hasát jobbra-balra pofozták a szúette rudak, miket hátáról függő kasornyában, alias hevederben, kelle lógatnia. Nyergén tövig koppadt juhbőr mondta fel híres szolgálatát, s a «rozsdás» fejét szöszgyeplővel rángatta Harangi, melyet már egyszer penzióba tett. E rángatás pedig óvszer volt a szürke elbukása ellen, mi is e nélkül minden lépten-nyomon meg szokott történni. A talyiga váltig iparkodott a kiállott locomotiv után, biczegvén tengelyén, mim a hízott gácsir, mely untalan ülepére törekszik esni. A talyiga színig rakva van, de titkait fejtős abrosz fedi, s a nőtlen szekér[31] farkán egy cziva[32] szunyókál, ölén tartva nagy fülü kosarat tele fonatossal.

Díszfogatunk a fogadóhoz ért. Harangi lekapaszkodék a megvedlett nyeregből, s isten segedelmével talpra állt. Hosszú lófejű, tüskés hajú, ürgeszin bajuszú goromba férfiú, ötvenen felül. Ádámcsutkája vastag, nyaka vékony és paprikaszinű, feje úgy függ rajta, mint hosszú piros szárán a gyümölcs. Arcza durva és viseltes, rakva bibircsókkal, miknek fele érik, fele száradó félben van. Gatyája foltos, inge rongyos, maga toprongyos. Nyakravalója nincs; korczához biróhátán vágott[33]kapadohány van tekerve töretlen hólyagba; inge pedig szennyes szattyánszíjjal köttetik két görcsre. Mellénye vásári munka volt kék pukovaiból, de az még sógorán szépen megvetkezett, most vörös bélése tevén szolgálatot. Szoboszlai hat garasos szalmakalapja, kajlán, csurgóra áll, egy lóatakban keresztül üté az ostornyél; de azért ékesen leng koszlott karimáján a rongyollott árvalányhaj-forgó.

- Isten jó nap, - mondá könnyebbült sohajjal, hogy a rémes úttól megszabadult, s fakó ostorával körülvágott a rábőszült kutyákon, melyek visongva rugaszkodtak szét az ismerős szíjtól.

- Ott van la! megint nem férhet az árva kuvaszoktól; - pirongatá Pisze Pista a boglyáról. - No még a Harangi ostorára is ráfér a találós mese:

Vastag széles.
Kurta mérges;
Somfanyél csóválja;
Bolond a gazdája.

Az arszlántalyigás nagylelkűn megveté a pajkos szunyogot, megrázván kopott üstökét a jámbor paripának.

- Ugyan pápistaszínben van a szürke; - mondá Pisze Pista.

- Biz, öcsém, sajnálja a lábát,[34] de'szen kialhatja magát, ha bőréből kibúvik. - Kalapját levéve tüskés szállásáról, kézfejével egyet törült homlokán, hol is a veríték bűzösen megeredt; s odaszól vontatva ürgeszinű szájszőre közül Kátay uramhoz:

- Egy mázsa húst hoztam, osztán meg zöldséget; hol van a nagyasszony?

Ezen néhány szóból kettő a tanulság. Először: hogy Harangi Pál konyhaszállitó hivatalt visel a hortobágyi udvarnál; másodszor: hogy ő minden tizennyolcz éves friss menyecskét nagyasszonynak czímez.

- Nincs itthon; beküldtem, felelt a korcsmáros, mert tudtam, hogy kijő az a sápadt izgága tékozló; folytatá, tovább morogva magának, mert szokott dolga, kedvetlen ügyekről magával beszélni.

- Hát ki veszi által ezt az eleséget? kérdé gorombán Harangi. Hottszi ki egy kupát, de töltesd meg előbb Poltrás, szólt a közben az álkörmösös leánynak, ki a talyigához oldalgott, száját tátani.

A talyigán jött czíva, kinek ránczos négyszegletű arcza valódi szabályos hiuzkép, szakálla bajusza pedig tökéletes, csakhogy ritka és nyírva van, addig egy kis gazt kapart a vámkerék tövébe; ráilleszté gyalog szalmaszékét, s a kosár tartalmát árulni kezdte két váltó krajczárjával, miután egy össze fogdosott fonatost mutatványul végig nyújtóztatott a takaróabroszon. Ezen népsütemény, mely kézfogókban s leginkább iskolásoktól igen kerestetik, nem egyéb, mint gúzsformára tekert, festett bundaszinű, élesztős tészta, mely sokszor legyes, többnyire sületlen, de mindig büdös az avas fürdő miatt, melyben zsír név alatt kisüttetik. Nagysága bakarasz; ára két krajczár váltóban. Ha friss, mint épen most, megjelenik fehér vessző-kosárban, sárgán mosott sáhos abrosz alatt. De minthogy rendesen első nap el nem kél, foltos ponyvák s gyékények alá jut, s lakik négylábú deszkákon, aszalt gyümölcs, méhser, főtt som, pattogatott tengeri[35] s több drága hasművek közt.

Alig foglalt helyet az említett gazon.

Parázs ídes,
Lapos szíles,
Kóstolja kend, beh jó ídes,

kiáltá csúfoló ingerrel Pisze Pista a letelepült nőhöz, ki mérges szemeket vetett ugyan a boglyatetőre; de tapasztalván, miként a martalék távol esik gyakorlott körmétől, jobbnak látta folytatni a szunnyadást, míg vásáros akad. E pajkos megtámadás pedig azért esett zokon a czivának minthogy ő, mint fonatos kofa, őszön sült-tök-árulásra szokta magát adni, s a fentisztelt verssel ajánlgatja ős szokás szerint étekül szolgáló kelméjét.

Pisze Pista még tovább áldozik vala gyilkos szeszélyének, szerencsétlenné teendvén álmos rendes tagját a kofaczéhnek; de túlfelől Kenesei senator gulyása ballagott elő a pusztáról, Pista ismerőse. Vele jön a bodri, egy borjunyi kuvasz. Hosszú szálas gyapja, mint a legszebb magyar kosé, hátán kétfelé vált, s a szőrválasztékon epeszín eblegyek bujkálnak keresztül. Lompos farka tövig rakva csomolygós gubanczczal. Fürösztve sohsem volt, mióta füléből kifordult. Halbőr talpa után körmös nyom maradoz a megázott földön, mint az anyányi farkasé. Száját a hőségben félig tátva tartja, s fürészes állajka mosolyogni látszik, mig márvány agyarán lóg ki hosszú vérszín nyelve. Közönyösen halad gazdája sarkában s előkelő arcza csak akkor változik, ha sok boszantás után egy-két légy után kap.

A gulyás inge, gatyája ki van főzve friss szalonnazsírban, s puhán és fehéren tartja patyolat szép testét. Csillogó font haja csepegésig kenve, gallért eresztett térdig érő szűrén. Creolszín arcza fénylik, ha nap süt rá; bajusza göndör s vastagon befenve, látni hagyja két szabályos ajkát, az elefántcsont fogak vérszín burkolyát. Kékes álla símán borotválva; gyenge, teljes nyakán nincs semmi kötőlék, körülte frissítve suhog a lágy szellő. Szeme bátor, tekintete szabad, beszéde nyílt és eleven. Kezében súlyos tölgyfa-fütykös szegletesre húzva; szűre baloldalán kostök, s furulyája fityeg, markában egy rakás ragyogó kócsag- s fekete gémtollakat hoz.

- Nincs itt Lajos urfi, Pista? kérdi érkeztében a kofaboszantó Piszétől.

- Kijön a nem soká, felelt Pisze Pista, hátat fordítva a fonatos piacznak. Már a halászok is kiveték a hálót, kiket mára rendelt. Ugyan izzad az öreg Czirják üstöke a boné[36] vonásban. Az árva halász is köztük van. Annak tudom, örülend az urfi, mert még nem ismeri. Reá várok én is.

- Bokrétának valót bizott rám, hogy hozzak: folytatá a gulyás, harmadnapja lesek kócsagokat s gémet, míg vagy kettőt leüthettem; de hoztam is ám olyat, hogy tündérkirályné fején sem ragyog szebb.

- Én meg ezt a féket fontam Gúzs Jankóval, Lajos urfi mondta.

- Tudom, majd kapsz érte vagy öt fehér huszast.

- Minap ugyan jól járt a csonka kondás; baltáját megvette egy új banknótáért.

- Ma jó kedve készül, látom, az urfinak. Dudás Juhász is jő egy kövér toklyóval; azt mondá, estére megfőzi tokánynak, Lajos urfi régen apetussal van rá.

- Nem tom pedig, ha lesz-e apetussa, mert a szép menyecskét Ujvárosra forspontoztatta Kátay; de isten megveré, mert a jégeső úgy bukfenczre püföhe konyha-majorságát, hogy vagy ötven darab ament mondva elnyúlt, mondá Pisze Pista.

- Alkalmasint félti az ifjú vendégtől.

- Lajos urfi úgy néz, mint az égő tűz; akármelyik leányt megveri szemével.

- Hagyd el a más dolgát, csak fejed ne fájjon, inté a szép gulyás, hosszú megfontolt léptekkel indulván be a borivóba.

Azalatt két izmos szolgáló leüríté a talyiga terhét, játszván Kátay számbavevő gazdasszony-szerepet; Harangi pedig keserves kortyokat huzott a tiz krajczárosból, mit a Poltrás számára kihozott. Mikor iszik, kiváltképen szeret dohányozni; minekokáért fentírt puszlijának vászonzsebjéből előkotorászsza csorba makráját. A dohányhólyagot öklén megpofozza, hogy elválasztható állapotba jőjjön a dohány, mely két hét előtt szedetvén száráról, tokjában, a bő nyirok miatt, meggaluskásodott. Ekkor rátolt a viseltes pipára, a nélkül, hogy hamvat vagy bagót kiverne. És kicsihol. Egy kajla czigány-aczél a tűzhozó eszköz, mit ócska gereblyéből csinált serpenyőfoldozó. Ugyanazért nem annyira kemény levén, mint túl a rendén lágy, közepéig kopott a viadal miatt, melyet vele űzni szokott Harangi. Tűzköve oly kicsiny, hogy lapos tömpe körmei alig csíphetik meg. E mellett minden felől pisze és fogatlan, s ütöttkopottsága annyira ment, hogy tíz vágásban csak egyszer vét szikrát, akkor is vakot. Erre illeszti Pál lovag a jó darab zsidóbőrt,[37] miután pipakupakjában bepiszkolá, hogy kevesebb bajjal tüzet fogjon. Most beáll aztán a műtétel órája, s miután körmét leverte, s kézzel-lábbal, vérben forgó szemmel nagyvalahára kicsiholt, elborítja tüzes taplóval a dohány felületét, mely csak azután adja meg magát, ha két-három tapló-szállítással éghető állapotig megszáradott.

Pál lovag, miután makrája füstölt, s ádám-csutkáját ugyancsak rángatta a kemény szipákolás, ujólag szájához vivé a kőporral szép fehérre surolt fakupát, s felöntvén a gégemaró nedv utóját, fenekére tekint varjui tempóval.

- Ejnye az eb a lelke tele van üressel; szorítasd ki még egyszer a levegőt belőle, Poltrás, mond a rejtelmes tekintetü leánynak; maga pedig fülét eleresztve, szomoruan nézett körül a talyigán, melynek agya maszkban volt a sártömeg alatt, maga pedig lőcshegyig csatakos.

E keserü szemle alkalmával hozzá sullogott Nyul Iczik, ki a vontatási alkudozásokban semmi irgalomra nem talált, s törődött szívvel kérdé Pál lovagtól:

- Nem látta, talyigás uram, jöttében sárga lovamon Zöld Marczit?

- Hol az eszed, Judás? hiszen te még gyufakupecz voltál, mikor azt Fegyverneken szellőzni feltették.

- Zöld Marczi vagy Kopogó, az nekem mindegy, - folytatá a szerencsétlen zsidó sirodalmas arczczal, miután szemöldét felkapta, állát pedig alá ereszté feleletet várva. Tehát nem látott egy panyókás betyárt ötszázhetven forintos kanimon?

- Láttam biz én; mint a szél vágtatott egy gömbölyü sárga mokányon.

- Hát mért nem fogta kend meg az isthentelen thulvajt? Kiadta magát khupecznek, s földönfutóvá tett.

- Mit tudtam én, tolvaj-e vagy harangozó? osztán nem vagyok én vármegye pandurja, hogy a lókötőket szagáról nyomozzam.

- Szeméből is láthatta volna kend, hogy gyilkos, gazember.

- Hát te mért nem láttad szeméből, mikor elcsalta lovadat? - felelt természetes igazítással Pál lovag.

- Már látom, kend is orgazda, mint ez a sok papramorgó paraszt; kezdé Iczik szidalmát mindent fölülmuló gyötrelmében, s hosszu philippica kezdetén látszék lenni, de Harangi nem hagyta befejezni a sallangos dictiót.

- Szedte vette, mi bajom nekem kopott lovaddal? elhord a tógádat, mig szépen vagy, mert ha lőcsöm kikapom, még ma Pilátushoz küldlek vacsorára.

Iczik nem érté a nagy szavakat, mert gyorsan ellábolt, pedig a nagy szó itt is szokott cursusában vala, mert Pál lovag talyiga-bontás nélkül nem juthat lőcséhez, levén szeggel és pántokkal tengelyvéghez foldva.

pesti vsr 1859

*

 

 

Az egyik első magyar regény 

- melyet Mikszáth tett ismertté - 

többek között, nem utolsósorban

a magyar-zsidó együttélés

már létező és várható, megjósolható konfliktusairól,

még jóval a kiegyezést követő

gyors emancipáció és nagy migráció előttről...

FOLYT. KÖV.!

 

LAST_UPDATED2