Payday Loans

Keresés

A legújabb

Problémás nem - nősorsok PDF Nyomtatás E-mail
2014. november 15. szombat, 09:27

CÍMLAP

Kapus Erika

Problémás nem

TARTALOM, BEVEZETŐ



Tartalom

Bevezető
Ecce femina

1. fejeze
Feminizmus a magyar irodalomban

A feminizmus fogalma
A feminista irodalomkritika korszakai, "irányzatai"
Feminista irodalomkritika a szakirodalomban
A téma népszerűségének átka és áldása

2. fejezet
Nők az irodalmi kánonban

Nőirodalom - férfiirodalom? - nők a (férfi)kánonban
A női kánon megalkotása
Kaffka és Rakovszky helye a kánonban

3. fejezet
Kaffka Margit nőalakjai a Színek és években

Női network férfi kliensekkel
Múlt - jelen - jövő
Asszonyminták

4. fejezet
Rakovszky Zsuzsa nőalakjai A kígyó árnyékában

Nőközösség
Édesek és mostohák
Luther nőkommunája
Türelmi negyed
Cinkos vagy áldozat
Orsolya az asszonyok között

5. fejezet
Metszéspontok a két regényben

Intertextualitás
Házasság
Anyaság
Munka és tanulás
Lélek és test
Közös motívumok

Zárszó
Quo vadis, domina?

Abstract
Rövidítés- és hivatkozásjegyzék
Szakirodalmi bibliográfia


Bevezető

"Az irodalom mindenkié. Nem engedem meg neked, ha a Pedellus vagy is, hogy lekergess a gyepről. Zárjátok csak be a könyvtárotokat, ahogy jólesik; de nincs az a zár és az a lakat, mellyel az én szellememet börtönbe tudnátok csukni" - veti papírra 82 évvel ezelőtt Virginia Woolf azokat a mondatokat, melyek ma is vad erővel képesek hatni olvasójukra. A hatás intenzitása azonban sajnos nem annyira a mára klasszikussá lett írónő írástechnikai bravúrjának tudható be, mint inkább annak a tények, hogy ez az ominózus gyep azóta is az "erősebb nem" játszótere maradt. A zord pedellusok már nem tiltják ugyan, hogy az angol írónő késői utódai a fűre lépjenek, ám a pályát úgy alakítják, hogy semmiképp se legyen túlságosan kényelmes szoknyában manőverezni rajta. Ha pontosabban fogalmazok, azt kell írnom: leginkább az angol írónő kelet-közép-európai utódainak gyűlhet meg még a 21. században is a bajuk a patriarchális világ férfi módra berendezett akadálypályájával. Míg tőlünk nyugatra több évtizede érzékenyen keresik már a közös nevezőt, addig mi most ébredezünk csak rá, hogy egyáltalán szerepelhetünk a képletben... S minél keletebbre tartunk az irodalom világában, annál nagyobb kéjjel basáskodik az alkotások képletén az Y kromoszóma, az alkotók között pedig annál kevésbé találunk nőket, akik esetleg oldhatnák ezt az egyeduralkodó terpeszkedést. Ugyanígy persze az értő (vagy félreértő) szakavatott befogadók is többnyire férfinyelven ítélnek, s természetesen (?) irodalmi hősnőink is annál láthatatlanabbak, annál passzívabbak a könyvoldalakon, minél keletebbre lapozgatjuk őket.

A sokat panaszolt és unottá csiszolt közhelyet, (hogy a fiúk nem engedik focizni a lányokat) az teszi ismét időszerűvé, hogy egyre nagyobb társadalmi igény mutatkozik a nők szerepének átértékelésére. Ha pedig a társadalom konvertálni kezdi végre a női írást, a női munkát, a női vezetők szerepét, a női testet, a női szexualitást, s egészében a nők részvételét az életben, akkor az irodalom, az irodalomkritika sem operálhat többé a régi, s a hagyománytisztelet védelmétől sérthetetlennek, szentnek és megkérdőjelezhetetlennek merevített rendszerekkel és módszerekkel. Ideje észrevenni, hogy a női szubjektum más nyelven beszél-cselekszik-olvas, mint a férfi, mások a hangsúlyok, más a test, más a lélek, s így természetesen más a szöveg is. S azok a mondatok, melyek egy kortárs (férfi)író számára pöttyös könyves szépelgésnek, vagy divatizált szinglisirámnak hatnak, egy más kódrendszerben igenis képviselhetnek értékeket. A nő, legyen olvasó, író vagy irodalmi alak, idegen valahogy ebben a világban - így volt ez mindig, nem véletlen, hogy évszázadok óta annyi fejtörést okoz: problémás nemként aposztrofálják, második nemnek emlegetik, negyedik rendet alkot már a középkorban is. Nem illik bele a "jó megcsinált világ" egyértelmű sablonjába. A (t)renden kívüliség nem meglepő, ha felfedezzük, hogy világunk férfisémákkal működik, melyben a gömbölyű nem megy át a szögletes nyíláson. Két út áll előttünk: őt csiszoljuk le és alakítjuk szögletessé, vagy a nyílásokat kerekítjük le. A múltban a legtöbb nő az első lehetőséget "választotta", ma üdvösebbnek tűnik elgondolkodni a másodikon.

A divatos téma persze nem új, évszázados vákuumokat igyekszik feltölteni. Amiről eddig tudomást sem vettünk, vagy csak mosolygón legyintve, az most már nem takargatható tovább: a nő (aki nem férfi, de ember...) létezik, cselekszik, hallatja hangját az irodalmi művekben, sőt az irodalmi életben is. Mindezek felett még olvas is, és véleményt alakít ki, gondolatait pedig nem feltétlenül olyan jelzőkarók mentén fogalmazza meg, melyeket az évszázados tradíció (férfi)hősei-alkotói-gondolkodói jelöltek ki számára, s talán a nyelve sem az a sérthetetlen szentségű férfi genderlektus, amely évszázadokon át sok száz kiművelt népnyelv sztenderd változatát képezte. Ma már hazánkban is kezdjük felismerni, hogy tehetséges nők, írónők, irodalmi hősnők vetéltek el csupán azért, mert idegen pályán, idegen akadályok közt voltak kénytelenek bukdácsolni.

Miután a változások szemünk előtt és velünk magunkkal történnek, talán nem szorul különösebb magyarázatra a dolgozat témaválasztása. Amint a Mount Everestet meghódító George Mallory felelete a miértre a "because it is there", úgy a dolgozat szerzőjének válasza is ez a témaválasztás okára: ma már Magyarországon sem lehet nem észrevenni a nőtémáról, hogy "it is there" - Ecce femina!

Dolgozatomban erre a jelenségre szeretnék rávilágítani úgy, hogy előbb megvizsgálom a feminizmus és különösen a feminista irodalomkritika irányzatát mint olyan gondolkodási "sémát", mely igazából nem annyira séma, mint inkább szabad gondolkodás. Olyan kritikai módszer, ami igyekszik meghallgatni a csöndeket, megszólítani a megszólítatlanokat, leírni a leíratlant, ami "feláll az íróasztal tetejére" és megnézi onnan is a mi unalomig ismert (vagy ismertnek vélt) irodalmunkat, íróinkat, olvasóinkat, hőseinket. Ezután áttekintem röviden azokat a nemzetközi szakirodalomban már jól ismert feminista irányzatokat és ezek megjelenését az alapvető irodalomtudományos összefoglaló munkákban, melyek a magyar irodalomkritikába csak a közelmúltban kezdtek beszivárogni. Majd kísérletet teszek a gyermekkorában járó hazai feminista diskurzus vizsgálatára a magyar irodalmi életben, szakirodalomban. A 2. fejezetben egy új irodalmi kánon lehetőségével és létrehozásának hasznosságával-haszontalanságával foglalkozom, megvizsgálva a nőírók, nőtémák kanonizációs esélyeit, lehetőségeit. Ehhez a továbbiakban két írónő, dolgozatom két kulcsfigurája s alkotásaik recepciója és interpretációja szolgál illusztrációul: "a kanonizált asszonyíró", Kaffka Margit és az irodalmi díjakkal hivatalosan elismert, ám - a kánon szempontjából - egyelőre nyitott pályájú Rakovszky Zsuzsa. A 3. fejezetben a 20. század eleji írónő hősnőit szólaltatom meg a Színek és évek című, a modernség hátterével született regényéből szerepeikről, "választásaikról", "karrierükről", egymás közti viszonyaikról, a férfiakhoz fűződő kapcsolataikról, testükről, belső világukról. A 4. fejezetet az előző tükörképének gondolom: benne a 21. századi írónő A kígyó árnyéka című posztmodern regényének 17. századi hőseit kérdezem mindarról, amiről Pórtelky Magda és társai a 3. fejezetben meséltek. Már itt szembetűnő, milyen erős az interferencia a két regény között. Az 5. fejezet célja ezért éppen a két mű érintkezési pontjainak feltárása: annak vizsgálata, hogyan szólnak különböző korok regényalakjai olyan mitikussá hazudott (vagy álmodott) fogalmakról, mint szerelem, házasság, anyaság, milyen szerepet tölt be életükben a munka, a tanulás, a tudás megszerzése, s egyáltalán miféle speciális női tudás ez, hogyan élik meg a regények hősnői saját testüket, hogyan élik meg mások testének közelségét és közeledését, milyen fokon élik meg saját nemiségüket és mások szexualitását. Célom az, hogy ezúttal a női szereplők kerüljenek a központba, s a férfi legyen a másik, akinek viszonyát vizsgálom a nőhöz, a nő szempontjából és nem megfordítva. A zárszóban kitekintek a jelenkor nőalakjaira, arra a kérdésre keresve a választ, hogy az elmúlt évtizedek társadalmi változásai hogyan jelentkeznek a kortárs irodalom nőalakjainak "életében", s a nemi szerepek átalakulása milyen tendenciákat sejtet a közeljövő regényeinek hőseinél. Dolgozatomat a címben jelzett "problémás" jelző jogosságának firtatásával zárom, azon a - talán nem túl elegáns - logikai alapon, hogy jelentésének relativitását hangsúlyozom.

Kapus Erika
Problémás nem

LAST_UPDATED2