Kötetünk olyan témát érint, amelyről az utóbbi években magyar nyelven is egyre többet olvashatunk, a zsidóságról szóló fejezetek mégis hiányoznak a történelem könyvek lapjairól, s előfordul, hogy az összefoglaló történeti munkákból is kimaradnak. E hiány pótlásához szeretnénk hozzájárulni, a zsidó közösségek 19–20. századi történetét az európai kontinens azon területein követve nyomon, amelyek a késő feudális kortól a diaszpórában élő zsidó népesség legnagyobb tömegeit fogadták be, s ahol a polgárosodás időszaka összekapcsolódott a zsidó középrétegek kiemelkedő gazdasági és szellemi szerepvállalásával.
Nem állt módunkban képet alkotni a térség egészéről, csupán azokra a területekre koncentráltunk, amelyek a legjobban szemléltetik a közép- és a kelet-európai zsidó közösségek fejlődésében érvényesülő sajátosságokat. A zsidóság históriájában jól érzékelhető korszakhatárt von a zsidó és a nem zsidó társadalmak kapcsolatában a 18. század végétől kibontakozó átalakulás. A polgárosodás koráig ezt a viszonyt a kölcsönös elkülönülés jellemezte, amely a zsidó közösségek számára egyenlő volt a keresztény-feudális társadalmakból való kirekesztettséggel. A felvilágosodás és a liberalizmus szellemi talaján kibontakozó polgári átalakulás, a modern gazdaság és a polgári jogrend kiépülése azonban gyökeres változásokat indított el. A polgári egyenlőség elvére építkező 19. századi társadalmak sokoldalúan integrálták a zsidó közösségeket, de eközben új formában termelték újjá a zsidó és a nem zsidó népesség szembenállását.
Az újkori zsidó történet két alapvető vonulatát, a befogadás és az újbóli kirekesztés folyamatát Németországban, a Habsburg Birodalomban és Oroszországban, illetve e birodalmak utódállamaiban követjük végig. Elemzésünk során mindenekelőtt az egyes államok közösségeinek fejlődésében rejlő különbségekre összpontosítottunk, hiszen a sokféle, gazdasági, társadalmi és politikai tekintetben eltérő fejlettségű területet magában foglaló három nagy birodalom a diaszpóra-lét számtalan variánsát hozta létre, az asszimiláció és az integráció különböző fokozataitól a bezárkózó és a disszimiláns magatartásmintákig. A zsidóság gazdasági, társadalmi és kulturális mozgásterét a 19–20. században is a nem zsidó környezet jelölte ki, ezért az összehasonlítás során elsősorban az e magatartásmintákat kialakító külső körülményekre koncentráltunk, és kisebb mértékben foglalkoztunk a közösségek belső történetével.
Vizsgálódásainknak másik korszakhatárt a holokauszt szab, amely a befogadás kezdetének tekinthető 18. századvéggel szemben a kirekesztés brutális érvényesülésének és győzelmének szimbólumává vált. Európa válságos évtizedei a történelem kerekét korábban nem látott súllyal zökkentették vissza, az európai zsidóság közel kétharmadának elpusztításával rövid „közjátékká” változtatva a 19. század sikertörténetét. Elemzésünk nagyobb része mégis e „közjátékról” szól, mert úgy véljük, nem hagyhatjuk említés nélkül azt az évszázadot, amelyet – még ha súlyos konfliktusokkal terhelten is – az európai kultúra történetében példátlan módon hatott át a tolerancia szelleme.
Könyvünket mindazoknak ajánljuk, akik akár egészen különböző késztetések alapján fogékonyak a tárgyalt kérdések iránt. S tesszük ezt abban a meggyőződésben, hogy eloszlathatunk valamit a témát övező tévhitekből és hiedelmekből.
A jelen munka az 1997-ben kiadott könyv lábjegyzetekkel bővített változata, amely a Csokonai Kiadó Történelmi Kézikönyvtár sorozatában jelent meg, a sorozat jellegénél fogva azonban nem nyílt lehetőség a szakirodalmi hivatkozások közzétételére. Az első kiadás óta a téma hazai és nemzetközi irodalma is jelentősen gyarapodott, ezért a jegyzetapparátust ennek megfelelően frissítettük.
