A Menni vagy nem lenni című kisfilm egy pincérlány (Juli) és egy fiatal srác (Jani) történetén keresztül mutatja be az elvándorlás problémáját. Jani nekivág Londonnak, Juli a helyi kiskocsmában marad. Látlelet a film, vagy inkább iránymutatás? Mi a célotok vele?
Goretić Péter: Én inkább látleletnek nevezném. Nem iránymutatás, nem akartuk felkínálni megoldást, hiszen nem biztos, hogy egyáltalán van jó megoldás. Mindkét döntésnek van pozitív és negatív vonzata is. A kérdés az, hogy ki miről mond le könnyebben.
Miért döntöttél úgy, hogy megírod a film forgatókönyvét?
Lennert Móger Tímea: Az újságírói munkám során, egy interjú kapcsán ismerkedtem meg Péterrel. A beszélgetés alatt kiderült, ő filmet készítene, én szívesen kipróbálnám magam a forgatókönyvírás területén. A téma adott volt, hiszen a bemutatott folyamat a közvetlen környezetemben zajlik. Egy nyugat-bácskai szórványközösségben élek, amelyet fokozottan érint a fiatalok és a középkorosztály elvándorlásának problémája. Egyetlen ember távozását is megérzi a közösség, hatással van az itthon maradottak életére. Távozáson járt az én eszem is... Péter egy cserediákprogram végén állt, akkortájt tért haza Brazíliából, és készült a pesti továbbtanulásra. Hasonló téma foglalkoztatott minket, úgy gondoltam, első közös projektnek ígéretes.
Kaptál-e valami vezérfonalat, vázlatot, vagy teljes szabadságod volt a karakterek és a történet megalkotásában?
Lennert Móger Tímea: Teljesen szabad utat kaptam. A karaktereket csak elő kellett hívni, például egy nyugat-bácskai kis falu mindennapjaiból. A szemünk előtt zajlik a dráma, csaknem két évtizede. Előbb a polgárháború, most a megélhetési migráció produkál filmbeill(eszthet)ő sorstörténeteket. Rögtön egy adott helyszínre, a szülőfalum egy elhagyott kiskocsmájába és a helyet övező természeti környezetbe képzeltem a sztorit. Szerencsénk volt, hogy ugyanott valósíthattuk meg.
Egy ideig Te is voltál Nyugaton, de végül visszatértél a Vajdaságba, a kisebbségi magyar létbe. Pontosan merre vagy és mit csinálsz a Vajdaságban? Miért döntöttél a maradás mellett?
Lennert Móger Tímea: Eddig csak rövid időt töltöttem Nyugaton, Németországban él a Bátyám, nála vendégeskedtem, dolgoztam két évvel ezelőtt. Hazatértem, mert itthon állást kaptam Zombor Község hetilapjánál, a Dunatájnál, és így biztos hátérrel folytathattam egyéb tevékenységeim is. Dolgozom a Hét Nap című hetilap művelődési rovatának, készítettem anyagokat a Vajdasági Televíziónak, részt veszek a nyugat-bácskai, azon belül is falum, Doroszló közösségi életében. Tagja vagyok a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnökségének, vezetőségi tagja vagyok a doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesületnek, a helyi közösség vezetőségének. Hazahívtak a feladatok... volt még mit tenni, és a film is csak ezután készült… Nem is akárhogyan! A számomra otthont jelentő közösség, a doroszlóiak teljes támogatásával. A helyszín, annak előkészítése, a stáb, a támogatók nagy része helyi ember volt. Kivételes tapasztalat, hogy ilyen sokan ,,megmozdultak” egy alkotás érdekében. A forgatáskor azonban már latolgattam, hogyan tovább. Mára megérett bennem a felismerés: menni! Menni, ha arról van szó, és arra van lehetőség, hogy az ember fejlődjön, és ha erre (hangsúlyozom, személyes okok, hiányosságok miatt) csak külföldön van lehetőség. Elmenni, de felelősségtudattal az iránt, amit itt hagyok. Különben is azt hiszem, hogy az otthontól nem lehet végleg eltávolodni, a szellemi szálak kötnek, köteleznek, (meg)tartanak, légy bárhol a világban. Menni-jönni kell, hisz néhány hónap, és a zentai zEtna Kiadónál megjelenik a doroszlói Stock János fotós képeire írt szövegeimet tartalmazó kötet, és Péterrel tervezünk további közös (nyugat-bácskai) projektet, annak ellenére, hogy a közeljövőben mindketten távol élünk majd ettől a vidéktől.
Lennert Tímea és Goretić Péter (Fotó: Stock János)
A film a Vajdaságot érintő elvándorlásról szól, vagy ennél egyetemesebb a kérdésfelvetése?
Goretić Péter: Elsősorban a délvidéki helyzetről szól, hiszen Timivel ezt ismerjük, ennek vagyunk szemtanúi és részesei, de persze a kérdés nagyjából egész Kelet-Európát érinti.
A cím azt sugallja, hogy a maradás egyenlő a nem-léttel. A filmnek van érve a maradás mellett, vagy inkább csak a kérdést próbálja feltenni?
Goretić Péter: A cím valóban ezt sugallja, ugyanakkor a film maga egyáltalán nem. Én úgy érzem, hogy végül az szűrhető le a dologból, hogy nincs jó döntés, bármi is az elhatározásunk, valamit mindenképp elveszítünk.
Egyébként nektek mi a magánvéleményetek erről: kell-e, lehet-e valamit tenni a vajdasági magyar kisebbség számának csökkenése ellen?
Lennert Móger Tímea: Semmi újat nem mondok vele, a vajdasági magyarság egyedülálló értékekkel rendelkezik szellemi téren. Ezzel soha nem volt és továbbra sincs gond. Sarkítás, de talán már/még csak ugyanazt lehet(ne) tenni, amit a többségi nemzet számának csökkenése ellen: gazdasági alapokat biztosítani, hogy a fiatalok családot alapítsanak, szakmailag és minden téren motiváltak legyenek. Mennyire egyszerűen hangzik… mégis több mint húsz éve semmi változás (a fejekben) ez ügyben. A belefáradás ellen kellene tenni…
Goretić Péter:Tennünk kell ellene, és ez mindannyiunk felelőssége. A baj az, hogy nincs koncepció arra, hogy mit és hogyan. Rengeteg az üres frázis, a nagy szavak, de lényegi változás nem történik. Szerintem csak akkor érhetünk el valamit, ha félretesszük az egyéni érdekeket, az egót, az elavult ideológiákat, és hagyjuk érvényesülni azokat, akik valóban készek tenni valamit.
Tegyük fel, hogy minden aktualitása ellenére valaki kizárólag művészi produkcióként nézi a filmet. Szerintetek feltételezhetjük ezt? Mennyire törekedtetek arra, hogy a művészet oltárán feláldozzátok a közéleti témát?
Lennert Móger Tímea: Azt gondolom, szerencsésen párosítottuk a téma aktualitását a művészi megvalósítással. Próbáltam már a szövegbe több lírai elemet csempészni… egyik kocsmai jelenetben elhangzik például Radivoj Sajtinac nagybecskereki költő Kovács Jolánka által fordított néhány verssora, és – hála Péternek – a képi, a dramaturgiai megoldások bőséggel nyújtanak művészi élményt, de nem elvont módon, hanem filmes-valósággal.
Jelenet a filmből
Goretić Péter: Természetesen igyekeztünk művészi élményt is nyújtani a filmmel, és úgy érzem, hogy a forgatókönyv szempontjából ez meg is valósult. Ami a vizuális megjelenítést illeti, nem tudom, hogy mennyire sikerült. Ezt inkább a nézőkre és a kritikusokra bízom. Az tény, hogy az igyekezet megvolt, de sokszor a technikai és költségvetési hiányosságok miatt, valamint, úgy érzem, hogy a tapasztalatlanságom miatt is, ez nem egészen úgy jött össze, ahogy eredetileg szerettem volna.
A doroszlóiakon kívül ki támogatta a filmet? Eddig milyenek a visszajelzések?
Goretić Péter: Nagyon szerencsések vagyunk, hogy szinte a kezdetektől számíthatunk szakmai támogatásra (is). Siflis Zoltán szabadkai filmrendező rögtön a projekt mellé állt. Nyugat-bácskai, doroszlói civil szervezetek, magánszemélyek és vállalkozások sorakoztak fel az ügy mögé. Ezért beszélhetünk közösségi hatásról is. Minden színész és a stáb összes tagja önkéntes alapon dolgozott a projekten. Több helyszínen, a szakma és a nagyközönség előtt mutattuk be a filmet. Alapvetően jó kritikát kapott. A tanulságokból tanulunk, és úgy érezzük, az összmunkánk eredményes, a Menni vagy nem lenni elsőfilmnek egyáltalán nem rossz.
Hol voltak eddig bemutatók, és hol találkozhatunk még a filmmel?
Lennert Móger Tímea: A film ősbemutatója a Zombori Mozi Bosnyák Ernő Termében volt. A zombori Berta Ferenc Zsebszínpad Nyári Találkozások rendezvénye keretében bemutattuk Doroszlón és Bezdánban is. A szegedi bemutató után most a Vajdasági Magyar Filmek Fesztiválja rendezvénysorozatban szerepelünk vele. Október 10-én Magyarkanizsán, október 11-én Szabadkán, október 13-án Zentán vetítették. Ez utóbbi városban az ottani Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium filmes nyári táborának programjaként is szerepelt.
Boldog Zoltán
