Payday Loans

Keresés

Wesselényi Miklós, az árvízi hajós PDF Nyomtatás E-mail
25. Őselemek - matéria
2011. július 16. szombat, 06:46

wesselenyi

16:20, Szombat (július 16.), DUNA Televízió

Aranyszarvas - Magyar századok
Wesselényi Miklós, az árvízi hajós
45 perc, 2010

rendező: Péterfalvi László, Wonke Rezső, Kázsmér Kálmán
operatőr: Horváth Adrienne, Wonke Rezső
szerkesztette: Balogh Júlia

szereplő:
Dr. Estók János
Tőkéczki László
Veliky János

Művelődéstörténeti magazin

A heti magazinműsor a legjobb magyar szakemberek, történészek, nyelvészek, néprajzkutatók közreműködésével a magyarság eredetéről és az elmúlt ezeréves történetéről kíván tájékoztatást adni mindazoknak, akik érzik, hogy a jelenben való eligazodás alapvető feltétele nemzetük múltjának mélyreható tárgyilagos ismerete. A műsor hozzá kíván járulni ahhoz, hogy a Kárpát-medencében élő emberek mind nagyobb megértéssel forduljanak egymás történelme irányába és ez által könnyebbé, emberibbé váljon együttműködésük a jövőben.

Egyéb epizódok
Idő szerint | Hely szerint

Vetítik: DUNA II. AUTONÓMIA: Szombat (Július 16.) 12:10
DUNA TELEVÍZIÓ: Szombat (Július 16.) 16:20
Vasárnap (Július 17.) 2:45 (ism.)

*

Wesselényi Miklós
Báró Wesselényi Miklós útinaplója


ELŐSZÓ


Egy napi könyvet kell tartani annak, aki életét, mint egy egészet át akarja futni tekintetével s a multat használni kivánja a jövendőre és jelenvalóra. De midőn létének tragicomediájából egy jelenést jegyez fel s utazásának történeteit irja, ne forogjon sem annak valaki előtt való felolvasása s a sajtó alá való menése eszébe, különben a maga mentségére s nem tulajdon tanuságára ir.

Nincs belső valóságunknak egy hüségesebb tüköre, mint egy ily naponként folytatott autobiographia. Gyakran, repülő életünk ezen képei előtt állva csodáljuk, hogy az egy-két esztendővel öregedett alig esmér reá a kevés évekkel ifjabb önnön-magára. Mint egy csak most nemesi cimet nyert büszkeséggel, nézünk ma - egy egész éjellel bölcsebbek - a tegnapi csak paraszt vagy polgári napra. Ily nagy a környülmények hatalma! Gunyoljuk egy megejtett hibánkat s ha azon környülállások jelennének ujra meg, jórészt másodszor esnénk abba a hibába.

Csak hogy soha is ezeknek olvasásában az előbbi jobb ember szemlélésén, annak feddő tekintetére, ne kellessék elsárgulnom!

*

Wesselényi Miklós úti naplójának e sajátkezüleg irt bevezetéséhez csak rövid életrajzát óhajtottuk csatolni.

Wesselényi Miklós 1796. dec. 30-án született Zsibón, mint idb. Wesselényi Miklós és Cserey Heléna 13-ik és utolsó gyermeke. Örökölte édes apja hatalmas erejét, hirtelen haragvó természetét és észbeli tehetségét. Nemes szive pedig bizonyára a csalódásokban gazdag, a lemondásban állhatatos anyai szivnek volt öröke. Nevelője Pataky Mózes minden talentumát a legjobb irányban fejlesztette.

Közpályáját 1818-ban a megyegyüléseken kezdte, hol tüzes kuruc szónoklataival, általános feltünést keltett. 1820-ban ismerkedett meg Széchenyivel, s a "legnagyobb magyar" értelmére, gondolatvilágára s egész lelkületére óriás hatással volt. Ekkor határozták el, hogy Német-, Francia- és Angolországot bejárva, főleg gazdasági téren szerzett tapasztalataikkal igyekezzenek segiteni tulajdon hazájukon. Visszatérve ez utról, mindketten az országgyülési főrendi ellenzék vezérei lettek. Céljaik kivitelében eltértek s ezért Wesselényi más úton indult. Barátságuk ezáltal mind lazult, végre a politika teljesen szétválasztotta a két hív barátot.

Wesselényi az 1834-iki országgyülésen vitte a legnevezetesebb szerepet, mely után szilaj beszédeiért a magyar és erdélyi kir. táblák perbe fogták. Perét Kölcsey védelmezte. Még mielőtt elfogták volna 1838-ban a pesti árviz alkalmával, hol száz és száz szegény embernek mentette meg életét és vagyonát, népszerűségét és hirnevét a legmagasabb fokig növelte.

Itélete kihirdetése után a budai várbon, majd önkéntes számüzetésben Gräfenbergben töltötte fogságát. Hosszas távollét után az 1848-as események szólitották haza, de már nem tudott ugy hatni, mint 18 évvel ezelőtt. Elkeseredve vonult vissza ismét Gräfenbergbe, s midőn 1850-ben ismét vissza akart térni Erdélybe, útközben meghült és április 30-án Pesten tüdőgyulladás következtében meghalt. Hamvai a zsibói családi sirboltban nyugszanak.

http://mek.oszk.hu/09200/09257/index.phtml#

*

Wesselényi Miklós
Balítéletekről


TARTALOM


Kedves Öcséim!
Előszó
Előitéletek 's azoknak okai általában
Régi és új mellett 's ellen uralkodó előítéletek
A' dolgok' belső 's külső becsök körűli előitéletek
Születés 's polgári helyzet körüli előitéletek
Hon melletti előitéletek
Hon elleni előitéletek
Hon elleni előitéletekről különösen
Értesítő
Tekintetes Rendek!
Erdély mostani helyzetéröl

ELŐÍTÉLETEK S AZOKNAK OKAI ÁLTALÁBAN

"Magna pars vitae praeterit male agentibus, major nihil agentibus, tota aliud agentibus." Fájdalmas, de nagyon való dolgot mond evvel Seneca. Legkevésb ember tudja az életet jól használni s az időt munkásságra, még pedig hasznosan, fordítani. De nem is csuda, mert arra, hogy rosszat ne tegyünk, erkölcsi tiszta s helyes érzés, erős akarat, indulatunkkali megbirkózás s velök bírás szükséges. Hogy időnk s éltünk a semmit nem tevés léhaságában ne fecséreltessék, ébren kell arra lelki erőnket tartani, s egy méltó cél felé törekedésre magunkat, gyakran kedvünk ellen is, hajtani. De, hogy munkásságunk s cselekvésink mindig célirányosak legyenek, hogy magunkat olyannal ne fárasszuk, ami szükségtelen, hogy olyan úton ne verítékezzünk, mely nem célra, sőt félre vezet, s hogy törekedésink célja nem egyéb, hanem éppen az legyen, amit kötelességünk, erőnk s körülményeink szabnak előnkbe, hic labor hoc opus est. Erre nem egyéb, mint untalan fontoló, soha nem szunnyadó tapasztalás vezethet. Valódi színében kell minden tárgyat látni s oszlani az előítéleteknek: oly bajos feladása (problémája) ez az élet filozófiájának, melynek megfejtésére alig elég egy egész életkor törekedése. A jó nevelésnek még a gyenge kort kell erre készíteni, megkívánja ez az ifjú heves, a férfiú sükeres munkásságát s az őszült kor csendes fontolásit. De már jókor kezdik a körülünk lévő személyek és dolgok fonák vagy félszeg képzetekkel tölteni el fejünket, ezekkel lépünk a világba, sok dologról tudunk, keveset ismérünk, mi magunkat legkevésbé. Isméretink nagy része egyoldalú, még több csak felesleges, s majd mind előítéletek miatt hibás. Azért éppen amilyen igaz Senecának fenn említett mondása az időre s foglalatosságinkra nézve, szintoly igazán lehet azt ismeretinkre fordítani s elmondani, "hogy a magunkban s körülünk lévő tárgyak nagy részét fonákul ismérjük, még többet éppen nem ismérünk, s majd mindent nem egészen olyaknak ismérünk, mint amilyenek, s nem úgy, mint ismérnünk kellene." Nagy baja ez az életnek, legtöbb gyötrelmei, keservei s unalmai ebből származnak. Innen forr ki azon sok megcsalt remény, elhibázott cél, innen a nevetségessé létel s egy haszon nélkül elcsigázott éltére való szomorú visszapillantás.

De vizsgáljuk meg e bajnak igazi fészkét, valóságos okát. Mint vagyon az, hogy a legközönségesebb tárgyakban is oly bajos valóságot feltalálni, holott a bennünk lévő józan ész annak mindig csalhatatlan skálája? S hogy lehet, hogy gyakran annyi dologról, ami pedig bennünk s körülünk van, s amire számtalan tárgy untalan emlékeztet, még csak képzetünk sincs? Tisztán a szem azért nem lát, mivel benne vagy előtte homály vagyon, sötétben pedig s láthatlan úgy marad a tárgy, ha arra és szemünkbe világosság sugára nem hat. Így vagyon az ismeretinkkel is; az elő- és balítéletek még jókor ködbe borítják látásunkat, vagy későbbre hálózzák be, s oly lepelbe takarnak sok tárgyat, hogy azokat vagy éppen nem, vagy homályosan, vagy máskint látjuk, mint ahogy vannak. Igen sok tárgy ismeretlenül, sötétben s láthatlanul marad, mivel az eszmélés világa sohasem sugárzott azok felől lelki szemeinkbe. Az emberek nagy részének oly számos dologról nem azért nincs csak képzete is, mintha azokat eszével nem érhetné fel, hanem mivel azokról még soha nem is gondolkodott. A léleknek szünet nélküli munkásság eleme, a gondolkozás soha veszteg nincs, s meg nem áll, de ha helyes és méltó út nem szabatik elébe, oly aprólékokkal pepecsel, vagy annyit elkérődzik, hogy a legszükségesb, s hozzá legközelebb[i] tárgyakról nem is eszmél, s ideje sem marad azok körül vizsgálódni. Hajlandó majd minden lélek, ha nem mindig is, de gyakran az apróságokkal bíbelődő henye munkásságra, amelyből vagy más okos ébresztése, vagy önerejének tulajdon serkentése kell hogy méltóbb foglalatosságra ragadja ki. A világon való rosszul látásnak fő okai tehát a bal- és előítéletek, nem látásunknak pedig, hogy szemeink sem mások, sem magunk által sok tárgyakra nézve nem nyittattak fel. Erre nézve nagyon sok képzetinket, amiket beszívtunk, elhittünk s megtanultunk; el kell felejtenünk s megváltoztatnunk, egyebeket pedig, amikről még nem igen gondolkodtunk s melyekre soha sem tanítottak, meg kell tanulnunk.

A balisméreteket s előítéleteket nem nagyon könnyű elfelejteni s levetkezni. Nagy része azoknak még gyerekkorunkban öntetett belénk, s a még hajlékony érzéssel s ésszel együtt nőtt s erősödött s beléforrott, mint a gyenge korában kapott vágás a már vén fa héjába, sok pedig azok közül hízelkedik gyengeséginknek, kecsegteti indulatinkat s éppen ezért ragaszkodunk hozzájok s nem jó szívvel áldozzuk azokat fel a gyakran éppen nem oly édes ízű valóságnak.

Mindennapi tapasztalás szerint, miért ragaszkodik az emberek nagy része inkább elő- és balítéleteihez, mint helyes, ért okoskodáson épült s akármi próbát kiálló tudásához? Miért ingerlékenyebb amazok megtámadtatására, mint midőn ezek szenvednek ellenvetést? Ennek egyik nevezetes oka az, hogy inkább azt féltjük, ami gyengébb. Minden képzetünket s tudásunkat szeretjük, mert miénk. Tulajdonához ragaszkodni az ember természetében van. Úgy nézzük azon isméretinket, mint öngyermekinket, ha szinte nagy része bitang is. Birtokunkban lévő észfogatink s tárgyakról alkotott véleményink közül a bal s előítéleteket minél fogva bírjuk, arról igen gyenge vagy éppen semmi oklevelet sem tudunk mutatni. Egy része másokról maradt reánk, más részét leltük, foglaltuk, de bírásukat megszoktuk, megszerettük. Ha nem világos is előttünk, hogy azoknak nem vagyunk bonae fidei possessorai, de féltjük a bizonytalan birtokot. Midőn azon isméretink támadtatnak meg, melyek tiszta megfontolás s józan ész szüleményi, nem remegünk, hogy tőlünk elpereljék, kezünk közt van azokról az örök erővel bíró okosság s ész gáncs alá nem jöhető oklevele, erősnek érezzük ezzel magunkat. Ki ne unná, midőn oly birtokának eredete jön kérdésbe, melyhez jussát bajosan tudná bebizonyítani? Ha lehet, elmellőz ily értekezést s bizonnyal akárki is inkább egyébről szól, mint erről értekezzék. Ha feleletért sürgetik, tétováz vagy bosszankodik s elijed, retteg, ha ítélőszék elébe megy a dolog

Így vagyunk előítéletinkkel s balvéleményinkkel: mieink, ezért szeretjük birtokukat. De ezen birtokunk s ahhozi igazunk vizsgálásába ereszkedni s még inkább azt másokkal vizsgáltatni nem igen szeretjük, s már éppen érzékeny haragra ingerel, ha a fontoló okosság meg nem vesztegethető bírósága elébe akarnak azokkal idézni. Ha bal- s előítéleteink csak magokra állanának, készebbek volnánk azoktól megválni, de többnyire, kisebb vagy nagyobb mértékben, egybe vannak szőve-nőve más, gyakran igen kedves képzetinkkel, vélekedéseinkkel: sokszor azokra egész rendszereket (systemákat), munkásan készült s gonddal ékesített épületet raktunk. Sokaknak egész lefolyt éltök módját s cselekvésik nagy részét ezek igazgatták. De vannak nem kevesen, kik társasági s polgári helyzetöket is elő- s balítéletektől, vagy azokban épült véleményektől vezérelve választották. Természetes azért, hogy ennyi megvétéseket, ily sok hibás számítást mind kitörülve elismerni, felforgatva látni a múltakat, megzavarni a jelent, igen kedvetlen, s hogy sokan igen vakmerően ragaszkodnak inkább már megrögzött hibás vélekedésökhez - ha szinte kezdik is azok léhaságát átlátni - hogysem az azokon épült hibás cselekvésik oktalanságát gyónják meg, új életmódot s cselekvési rendet kezdjenek s megváljanak sok szívesen szeretett s ápolt képzetiktől.

Egy más[ik] oka az előítéletekhez kapcsoló ragaszkodásnak az, hogy ezek közül soknak a magán lelkileg könnyebbíthetés óhajtása kútfeje. Nem mindig sima az igazság útja; akadályok darabosítják a valóra eljuthatás ösvényét, csak küzdve érhetni el a kötelesség által kitűzött célt: ellenben előítéletek segedelmével át lehet simulni, ki lehet kerülni a sértő akadályokat. Ha valaminek szoros kinyomozása bajba kerül s unalmas, előítélettel talál rést kimenekedésre, ha indulatot, gyenge oldalt sért a való, előítélet önnön szájízhez alkalmazza a képzetet, s az ember jól találja magát ennek nyugalmas birtokában, nagy becsben tartja azt, mert többnyire magán uralkodás s azok zablázása bajától menti meg s oldozza fel a vizsgálás s utánajárás terhitől. Mint védőjét, úgy nézi előítéletes elfogultságát, mivel elzárja tőle gyenge szemeit gyakran sértő s érzékeny bőrét égető sugárit a való tiszta napjának.

Az előítélet számtalan: minden kor s helyzet különfélével bír. S az a baj, hogy az életben amazoknak különböző időszakin s pontin átmenvén az ember, ritkán cseréli fel az újabb bal- s előítéleteket az előbbeniekkel, hanem az újakat a régihez fűzi.

Az előítéletek csoportja temérdek; annyi szembetűnő, oly sok eltakart vagyon, s majd minden észfogás s kültárgy felől több s különböző, hogy azokat rendre előhordani s mindegyikről értekezni óriási munka lenne, egész könyvtárt tömne meg, amit erről írni kellene. Nekem korántsem célom itt minden előítéletet felkeresni s megtámadni. Erre sem időm, sem erőm. Csak néhányat szándékom felvilágosítani, s több oldalról megvizsgálni. Bizonyos az, hogy akárki is többet vagy kevesebbet már ezek közül is magában vagy talált, vagy fog találni, vagy találhatna. Igyekezzünk azért magunkat meglesni, rajtakapni, mert nagyon el van némelykor az előítélet bennünk rejtve, vagy igen helyes okoskodás leple rejti, fedezi. Mentsen Isten, hogy ezen említendő s felkurkászandókat magunkban mint megvoltakat vagy meglévőket mind feltaláljuk: de szükséges azokat is ismérnünk, melyektől mi mentek vagyunk, mert csak úgy óhatjuk magunkat tőlök, és szerezhetünk igazi emberisméretet, ami pedig az élet filozófiájának ábécéje.

Nem fogom az említendő előítéleteket bizonyos rendszeres sorban hordani fel. Származások egy, arcvonalaikban is sok hasonlít egymáshoz s fontosságokra nézve bajos köztök választani. Azért vaktában nyúlok az előttem isméretesek halma közé, s ímhol azt vonám, amely az emberek közt mindig annyi mozgást s ellenmozgást okozott.


FORRÁS ÉS FOLYTATÁS: http://mek.oszk.hu/01100/01135/01135.htm

hdember

LAST_UPDATED2