A halál prédikátorairól.

Vannak a halálnak is prédikátorai: s a föld tele van olyanokkal, a kiknek az élettől-elfordulást kell prédikálni.

Tele van a föld a fölöslegesekkel, elromlott az élet a túlontúl-sokaktól. Bárcsak az „örökélet”-tel el-kicsalnák őket ebből az életből!

„Sárgák”-nak hivatnak a halál prédikátorai vagy „feketék”-nek. De én még más színekben is mutatom őket.

Imhol: a félelmetesek, a ragadozó állatot hordozzák magukban s nincs egyéb választásuk, hanemha élvezet vagy a maguk marcangolása. És még élvezetük is a maguk marcangolása.

Még emberekké sem lettek, ezek a félelmetesek: hadd prédikálják az élettől-elfordulást s pusztuljanak maguk is!

Imhol: a sorvadó lelküek; alig születtek s máris a fáradság és lemondás tanait sóvárogják.

Szívesen meghalnának s szeretnék, ha mi ezt az akaratukat helybenhagynók!

Vigyázzunk, nehogy fölébresszük ezeket a holtakat és megsértsük ezeket az eleven koporsókat!

Találkozik velük beteg vagy aggastyán, vagy holttest: rögtön azt mondják „nyilvánvaló lőn az élet hívsága.”

Pedig csak az ő hívságuk lőn nyilvánvaló és szemöké, a mely a létnek ezt az egyetlen látványát látja.

Vaskos buskomorságba burkolózva és sóvárogva az az apró történeteket, a mik halált hoznak: így várakoznak fogukat összefogva.

Avagy: nyalánkságok után nyúlnak s közben gúnyolják gyerekségüket: csüngenek szalmaszál-éltükön és gúnyolódnak, hogy szalmaszálon csüngenek.

Ez a bölcseségük: „bolond, a ki élve marad, de még oly bolondok vagyunk! És éppen ez a legnagyobb bolondságunk az életben!”

„Az élet csupa kín” – mondják mások és nem hazudnak: úgy hát tegyetek róla, hogy ti megszűnjetek! Tegyetek róla, hogy az élet megszűnjék, a mely csupa kín!

És tanítsa virtustok ezt: „öld meg magad! Lopd el magad! ”

„A kéj bűn” – mondja az egyik, a ki a halált prédikálja — „menjünk hát félre és ne nemzzünk gyermeket!”

„Szülni fáradságos” – mondja a másik — „minek még szülni? Hisz csak boldogtalanokat szülünk!” — Ők is a halál prédikátorai.

„Részvétre van szükség”– mondja a harmadik. „Vegyétek a mim van! Vegyetek, engem, a mi vagyok! Annál gyöngédebben köt magához az élet!”

Ha pedig részvétük való volna, megkeserítenék felebarátjuk életét. Gonoszág: ez volna igazi jóságuk.

Ámde ők szabadulni akarnak az élettől: mit bánják ők, hogy másokat még szorosabbra láncolnak bilincseikkel és ajándékaikkal!

És ti is, kiknek az élet verejtékes dolog és vad hajsza: nemdenem nagyon életuntak vagytok? Nemdenem nagyon megértetek a halál prédikációjára?

Ti mindnyájan, a kik szeretitek a verejtékes dolgot és a gyorsat, újat, idegent, rosszul fértek meg magatokkal, szorgalmatok megfutamodás és vágya a magatok-felejtésének.

Ha erősebben hisztek vala az életben, kevésbbé vetitek magatokat zsákmányul a pillanatnak. De várni nincs elég tartalmatok — még lustálkodni sem!

Mindenütt hangzik a halál prédikátorainak szózata és a föld tele van olyanokkal, a kiknek halált kell prédikálni.

Vagy „az örök életet”: ez nekem egyre megy, hacsak hamar elpusztulnak!

Im-ígyen szóla Zarathustra.