NIETZSCHE

Im-ígyen szóla Zarathustra.

Zarathustra beszédei.

A háborúról s a harcosokról.

Nem kell nekünk, hogy legjobb ellenségeink kiméljenek, sem pedig azok, a kiket szívből szeretünk. Hadd mondjam meg hát nektek az igazat!

Harcos testvéreim! Szívből szeretlek benneteket, hozzátok hasonló voltam és vagyok. És én vagyok legjobb ellenségetek is. Hadd mondjam meg hát nektek az igazat!

Tudom, hogy gyűlöletet és irigységet tápláltok sziveitekben. Nem vagytok elég nagyok, hogy gyűlöletet és irigységet ne ismernétek. Legyetek hát elég nagyok, hogy ne szégyenkezzetek miattok!

És ha nem tudtok a megismerés szentjei lenni, legyetek legalább a harcosai. Mert ezek az ilyen szentségnek bajtársai és előőrsei.

Sok katonát látok: bár látnék sok harcost! „Egyenruha”-nak hívják viseletüket: vajha ne lenne „egyenruha”, a mit alatta rejtenek!

Szemetek mindig ellenséget keressen — a ti ellenségteket. És egynémelyitek első pillantásra gyűlöletet kelt.

A ti ellenségteket keressétek, a ti hadatokat viseljétek és a ti eszméitekért! És ha eszmétek elbukik, úgy becsületességtek még ezen is üljön diadalt.

Szeressétek a békét de csak azért, hogy új háborúk eszköze. És a rövid békét jobban, mint a hosszantartót.

Nem munkára serkentelek, hanem harcra. Nem békére serkentelek, hanem győzelemre. Munkátok legyen harc, békétek legyen győzelem! Csak akkor ülhettek csöndben és békén, ha íjjatok és nyilatok van: különben fecsegtek és nyelvet mértek. Békességtek legyen győzelem!

Azt mondjátok: az igaz ügy szentesíti még a háborút is. Én pedig azt mondom nektek: az igaz háború szentesít minden ügyet.

A háború és a bátorság több nagy dolgot szültenek, mint a felebaráti szeretet. Nem szánalmatok, hanem vitézségtek menté meg eleddig a hajótörötteket.

Mi jó? kérditek. Vitéznek lenni jó dolog. Hadd beszéljenek a kis leányok: „jó dolog az, a mi szép is, megható is”.

Szívteleneknek hivattok: de szívetek igaz és én szeretem szívességtek szemérmét. Ti szégyenlitek áradástokat és mások szégyenlik apadásukat.

Rútak vagytok? Nosza, én véreim! Vegyétek magatokra a fenségeset, a rút köpönyegét!

És ha lelketek fölemelkedik, magas kedvre derül, fenségtekben gonoszság vagyon. Ismerlek titeket.

A gonoszságban találkozik a magas kedvű és a gyönge. Ámde félreértik egymást. Ismerlek titeket.

Csak olyan ellenségtek legyen, a kit gyűlölni kell, s ne olyan, a ki megvetendő. Büszkéknek kell lennetek a ti ellenségtekre: akkor ellenségtek sikerei a ti sikereitek is.

Lázadás — ez a rabszolga előkelősége.

A ti előkelőségtek legyen engedelmesség! Még parancsotok is engedelmesség legyen!

A jó harcos fülének kedvesebb a „neked kell”, mint az „én akarom". És ha valamit szeretnétek, azt előbb parancsoltassátok magatoknak.

Az élet szeretete legyen legmagasabb reményetek szeretete: és legmagasabb reményetek legyen az élet legmagasabb gondolata!

S legmagasabb gondolatát hadd parancsoljam én nektek — és ez így szól: az ember valami, aminek fölébe kell kerülni!

Éljétek hát élteteket, az engedelmesség és háború életét! Mit ér a hosszú élet!

Melyik harcos akarja, hogy kíméljék!

Én nem kíméllek, — szívből szeretlek, én harcos testvéreim!

Im-ígyen szóla Zarathustra.

Az új bálványról.

Valahol vannak még népek és nyájak, de nem nálunk, én véreim: itt államok vannak.

Állam? Mi az? Nosza, nyissátok ki fületeket, mert most a népek haláláról szólok.

„Állam”, ez a neve a szörnyetegnek, amely leghidegebb minden szörnyeteg között. Hidegen hazudik is; és ez a hazugság csúszik-mászik ki szájából: „Én, az Állam, vagyok a Nép”.

Hazugság ez! Teremtők valának, a kik a népeket teremték és föléjök szegzének hitet és szeretetet: im-ígyen szolgálák az életet.

De megsemmisítők ők, a kik cselt vetnek sokaknak és államnak nevezik: pallóst és száz éhes vágyat szegeznek föléjök.

Ahol van még nép, nem érti az államot és gyűlöli mint álnok tekintetet s bűnt az erkölcs és jog ellen.

Ezt a jelt adom nektek: minden népnek megvan a maga nyelve jót, gonoszát szólni: ezt nem érti a szomszéd. Erkölcsre, jogra tulajdon beszédet talált ki.

Ámde az állam a jó és gonosz minden nyelvén hazudik; s valamit beszél, hazudik — s valamije van, lopta azt.

Hamis rajta minden; lopott fogakkal harap, ő, a harapós. Hamisak még belei is.

Jó és gonosz nyelv zavara: ezt a jelt adom nektek mint az állam jelét. Valóban, halni-akarást jelent ez a jel! Valóban, a halál prédikátorainak int!

Szerfölött sokan születnek: a fölöslegesek számára találták ki az államot!

Lám, hogyan csalogatja magához a fölöslegeseket. Hogyan nyeli, rágdossa őket és kérődzik rajtok!

„Nincs a földön nagyobb nálamnál: az Isten rendező ujja vagyok én”, így bőg a fenevad. És nemcsak hosszúfülüek és rövid szemüek borúlnak előtte térdre! Óh, nagy lelkek ti, bennetek is dörmögi sötét hazugságait! Óh kifürkészi a dús szíveket, a melyek örömest tékozolják magukat!

Igen, titeket is kifürkész, a régi isten legyőzőit! Elfáradtatok a harcban, s fáradságtok íme az új bálványt szolgálja!

Hősöket és érdemdúsakat szeretne maga körül az új bálvány! Szívesen sütkérezik jó lelkiismeretek verőfényében, — ő, a hideg szörnyeteg!

Mindeneket meg akar nektek adni, ha ti imádandjátok, ő, az új bálvány, im-ígyen vásárolja meg magának a ti erényetek fényét és büszke szemetek tekintetét.

Horogra akarja keríteni veletek a fölöslegeseket! Igen, pokoli praktika találtatott itt ki, a halál paripája, isteni tisztelet cicomájában csörögve!

Valóban, tömeges halál találtatott itt ki, a mely magát életként dicsőíti: valóban szívszerinti szolgálat ez a halál minden prédikátorának!

Államnak hívom, a hol mindenek méregivók, jók és gonoszok: államnak, a hol mindenek elveszejtik magukat, jók és gonoszok: államnak, a hol mindenek lassú öngyilkossága „az élet”-nek hivatik.

Lám, ezek a fölöslegesek! Ellopkodják a föltalálok míveit és a bölcsek kincsét: miveltségnek hívják lopásukat — és minden nyavalyává és gonoszszá változik kezükben!

Lám, ezek a fölöslegesek! Mindig nyavalyásak, kihányják epéjüket és újságnak nevezik. Elnyeldesik egymást s még megemészteni sem tudják egymást.

Lám, ezek a fölöslegesek! Gazdagságot szereznek és egyre jobban szegényednek véle. Hatalmat akarnak és először a hatalom feszítő vasát: sok pénzt — ezek a nemtehetősek!

Lám, mint másznak, ezek a gyors majmok! Átmásznak egymáson és im-ígyen vonszolják egymást iszapba és mélységbe.

Mindnyájan a trónhoz iparkodnak: ez a bogaruk — mintha a boldogság trónon ülne! Gyakorta iszap ül a trónon — és gyakorta a trón is iszapon.

Őrülteknek látom valahányat és mászó majmoknak és túlhevülteknek. Ronda szagát érzem bálványuknak, a hideg fenevadnak: ronda szagukat érzem valamennyiüknek, ezeknek a bálványimádóknak.

Én véreim! avagy meg akartok-e fúlni szájuk és éhes vágyaik gőzében? Még jobb, ha szétzúzzátok az ablakokat és a szabadba ugortok!

Ugyan térjetek ki a bűzösségnek! Távozzatok a fölöslegesek bálványimádásától!

Ugyan térjetek ki a bűzösségnek! Távozzatok ezeknek az emberáldozatoknak gőzéből!

Még most is szabad a föld nagy lelkeknek. Magoknak-lakók és párosán lakók számára még sok üres hely van, a melyek körül csöndes tengerek illata lengedez.

Még most is szabad a nagy lelkeknek a szabad élet.

Valóban, a ki kevéssel bír, annál kevésbbé bíratik: dicsértessék a szűkös szegénység!

Csak, a hol az állam megszűnik, csak ott kezdődik az ember, a ki nem fölösleges: ott kezdődik a szükséges ember dala, ez az egyetlen, pótolhatatlan dallam.

Ott, a hol az állam megszűnik, — nosza tekintsetek oda, én véreim! Nem látjátok, nem látjátok a szivárványt és az emberfölötti emberhez vezető hidakat?

Im-ígyen szóla Zarathustra.

A piac legyeiről.

Menekülj barátom, magánosságodba! Látom, hogy elbódultál a nagy emberek zsibongásától és hogy összevissza szurkáltak a hitvány legyek fullánkjai.

Hozzád méltón tud hallgatni veled erdő és szikla. Légy újra olyan, mint a fa, amelyet szeretsz, a terebélyes: némán és hallgatva-figyelve borul a tengerre.

A hol a magánosság megszűnik, ott kezdődik a piac; és a hol a piac kezdődik, ott elkezdődik a nagy színjátszók zsibongása és a mérges legyek zümmögése is.

A világon a legjobb dolgok sem érnek még semmit, ha nincs valaki, a ki először játékszínre hozza: nagy embereknek hívja a nép ezeket a játékmestereket.

Csak kevéssé érti meg a nép a nagyot: azaz a teremtőt. De sok az érzéke minden játékmester és a nagy dolgok komédiásai iránt.

Az új értékek feltalálói körül forog a világ; — forgása szemmel nem látható. Ámde a komédiások körül forog a nép és a hírnév: ez a „világ folyása.”

Szellemes a komédiás, de szellemében kevés a lelkiismeret. Mindig csak abban hisz, a mivel a legerősebb hitet ébreszti — a maga iránti hitet.

Holnap megint ujat hisz és holnapután megint ujabbat. Érző inai gyorsan járnak, mint a népé és változékony a szimatja.

Fellökni, — ez néki annyi, mint: bebizonyítani. Elbolondítani, — ez néki annyi, mint: meggyőzni. És a vért minden ok közt a legjobbnak tartja.

Az olyan igazságot, a mi csak finom fülekbe csúszik, hazugságnak, buboréknak hívja. Valóban, csak olyan istenekben hisz, a kik nagy zajt csapnak a világon! Tele van a piac ünnepélyes csepűrágókkal — és a nép hivalkodik nagy embereivel! Őket tekinti a pillanat urainak.

Ámde a pillanat nyomja őket: így hát ők is nyomnak téged. S tőled is igent vagy nemet akarnak hallani.. Oh jaj! te a mellette és ellene szóló okok közé akarod helyezni székedet?

Ezekre a föltétlenekre és tolongókra ne légy féltékeny. Te, az igazság barátja! Az igazság még sohasem ment karonfogva föltétlennel.

Ezeknek a hirtelenkedőknek miatta térj vissza bátorságos magánosságodba: csak a piacon támadnak reád igen?-nel vagy nem?-mel.

Lassan tapasztal minden mély kút: soká kell várnia, még megtudja, mi esék mélységébe.

Távol a piactól és dicsőségtől teljesedik minden nagy dolog: örök idők óta távol a piactól és dicsőségtől laknak az új értékek föltalálói.

Menekülj barátom, magánosságodba: látom, hogy fene-legyek szurkálták össze-vissza. Menekülj oda, a hol érdes, erős szellő fújdogál.

Menekülj, barátom, magánosságodba! Nagyon is közel éltél a kis emberekhez és a hitványokhoz. Menekülj láthatatlan bosszújok elől! Színbosszúval telvék ellened. Ne emeld többé karodat ellenök! Se szerük, se számuk s nem a te osztályrészed, hogy légycsapójuk legyél.

Se szerük, se számuk ezeknek a kis embereknek és hitványaknak, pedig esőcsepp és giz-gaz már sok kevély nagy házat döntött romba.

Te nem vagy kő és máris kivájt a sok csepp. Valamikor még széttörve és szétrepedve látlak a sok csepptől.

Látom, hogy elkínoztak a fene-legyek, véresre sebeztek száz helyen; és büszkeséged még csak nem is haragszik.

Vért kivánnak tőled angyali ártatlansággal, vért sóvárognak vértelen lelkeik, ezért hát szurdosnak angyali ártatlansággal.

De te, mélységes, túlontúl mélyen szenvedsz még apró sebektől is; s mielőtt meggyógyítnád magad, íme másik mérges féreg mászik át kezeden. Túlontúl büszkének tudlak, semhogy ezeket a falánkokat megölnéd. Óvakodj azonban, nehogy végzeteddé váljék minden ádáz igaztalanságaikat viselned!

Dicséreteikkel is körülzsonganak: tolakodás a dicséretük. Ezzel csak bőröd és véred közelébe akarnak férkőzni.

Hizelegnek néked, mint valami istennek vagy sátánnak; pityeregnek előtted mint valami isten vagy sátán előtt. Ne törődj velők! Hízelgők ők és pityergők s nem egyebek.

Sokszor kedves színben alakoskodnak előtted. De ez vala mindig a gyávák okossága. Bizony, bizony, okosak a gyávák!

Sokan agganak rajtad szűk lelkűkkel, — aggasztó vagy te nékik mindenha. Valamin sokat agganak, az mind aggasztóvá válik szemükben.

Minden erényedért fenyítenek téged. Csak egy dolgot bocsátanak meg néked tiszta szivből: botlásaidat.

Mivelhogy szelíd vagy és igaz lelkű, így szólsz: „nem az ő bűnök, hogy életük olyan alacsony.” Ámde az ő szűk lelkűk im-ígyen gondolkozik: „bűn minden magasabbrendű élet”.

És légy bár szelíd hozzájuk, mégis úgy érzik, mintha megvetnéd őket; és jótéteményeidet rejtett kártéteményekkel fizetik vissza. Szótalan büszkeséged soha sincs innyükre; ujonganak, ha egyszer elég szerény vagy a hiúságra.

A mit valakin megösmérünk, meg is gyúlasztjuk rajta. Ennek okáért óvakodj a kis emberektől!

Előtted kicsinyeknek érzik magukat és alacsonyságuk parazsa láthatatlan bosszúra izzik bennök.

Avagy nem veszed-e észre, hányszor némulának el, ha hozzájuk léptél és miként távozék erejük, hasonlatosan a kialvó tűz füstjéhez? Igen, barátom, a rossz lelkiismeretet jelented felebarátaidnak; mivelhogy hozzád méltatlanok. Ennek okáért gyűlölnek téged és szeretnék véredet szívni. Felebarátaid örökkön fene-legyek leendenek; valami nagy te rajtad, kell, növelje mérgüket és a légyhez való hasonlatosságukat.

Menekülj, barátom, magánosságodba és oda, a hol érdes, erős szellő fuvall. Nem a te osztályrészed, hogy légycsapójuk legyél.

Im-ígyen szóla Zarathustra.

A szeplőtelen tisztaságról.

Szeretem az erdőt. A városokban rosszul él az ember: ott túlságosan sok a párzó kedvű.

Nemdenem jobb-e gyilkos kezére kerülni, mint párzó kedvű asszonyi-állatéra.

S nézzétek ezeket a férfiakat: — szemük elárulja — nem tudnak jobbat e földön, mint asszonyi állatnál feküdni.

Iszap van lelkük mélyén és jaj, ha iszapjukban még szellem is lakozik!

Ha legalább állatokúl tökéletesek lennétek!

Ámde az állatoknak ártatlanság a tulajdonsága.

Talán azt javallom nektek, öljétek meg érzékeiteket? Én az érzékek ártatlanságát javallom nektek.

Szeplőtelen tisztaságot javallok-e nektek? A tisztaság némelyeknél erény, azonban sokaknál majdnem bűn.

Ezek ugyan megtartóztatják magukat: de a testi kívánság szuka-kutyája sandán tekintget minden tettükből.

Egészen erényük magaslatáig, egészen belé hideg lelkűkbe követi őket ennek az állatnak békétlensége.

S mily kedvesen koldul a testi kívánság szukája egy kis lélekért, ha egy kis húst megtagadnak tőle!

Kedvelitek a szomorújátékokat és mindazt, a mi a szivet megszakasztja? Ám gyanakvó szemem a szukát keresi.

Szerfölött kegyetlen a szemetek és kéjre vágyva keres szenvedőket. Hátha csak kéjetek alakoskodik az együtt-szenvedés mezében.

Ezt a hasonlatot is mondom nektek: sokan, a kik ördögüket akarták kiűzni, ezenközben maguk is disznók lettek.

Ha kinek a maga-megtartóztatása nehezére esik, annak nem ajánlatos az: nehogy a pokolba vezessen, azaz a lélek iszapjára és párzó kedvére. Avagy szennyes dolgokról beszélek? Ezt nem tartom a legrosszabbnak.

A megismerő nem akkor húzódozik a víztől, ha az igazság szennyes, hanem ha sekély.

Bizony, bizony, vannak, kik fenékig tiszták: szelídebb lelküek, szívesebben s gyakrabban nevetnek, mint ti.

Ők a szeplőtelen tisztaságon is nevetnek és kérdezik: „Mi a szeplőtelen tisztaság!?”

Nemdenem balgaság a szeplőtelen tisztaság? Ámde ez a balgaság maga jött hozzánk, nem mi jöttünk ő hozzá.

Mi szívünk hajlékát ajánlók föl ennek a vendégnek: íme nálunk lakik, — maradjon, valamíg jól esik néki!”

Im-ígyen szóla Zarathusra.

FOLYATÁSA. KÖVETKEZIK!