Énekli egy hegedős a XIV-ik században
Királyasszony kertje Kivirult hajnalra: Fehér rózsa, piros rózsa... Szőke, leány, barna.
"Királyasszony, néném, Az egekre kérném: Azt a rózsát, piros rózsát Haj, beh szeretném én!
Beteg vagyok érte, Szívdobogást érzek: Ha meghalok, egy virágnak A halottja lészek!"
"Jaj! öcsém, Kázmér, Azt nem adom százér! - Menj! haragszom... nem szégyelled?... Félek, bizony gyász ér!
Sietős az útam, Reggeli templomra: Ha beteg vagy, hát fekügy le Bársony pamlagomra." -
Megyen a királyné, Megyen a templomba; Szép virágok, deli szűzek Mind követik nyomba.
Könyörögne, - nem tud, Nem tud imádkozni; Olvasóját honn feledé: Ki megyen elhozni?
"Eredj fiam, Klára, Hamar, édes lyányom! Megtalálod a térdeplőn, Ha nem a diványon."
Keresi a Klára, Mégsem akad rája: Királyasszony a templomban Oly nehezen várja!
Keresi a Klára, Teljes egy órája: Királyasszony a templomban De hiába várja.
Vissza se megy többé Deli szűzek közzé: Inkább menne temetőbe A halottak közzé.
Inkább temetőbe, A fekete földbe: Mint ama nagy palotába Ősz atyja elébe!
"Hej! lányom, lányom! Mi bajodat látom? Jöszte, borúlj az ölemre, Mondd meg, édes lyányom."
"Jaj, atyám! nem - nem - Jaj, hova kell lennem! Hadd ölelem lábad porát, - Taposs agyon engem...!"
Harangoznak délre, Udvari ebédre; Akkor mene Felicián A király elébe.
A király elébe, De nem az ebédre: Rettenetes bosszuálló Kardja - volt kezébe'.
"Életed a lyányért Erzsébet királyné!" Jó szerencse, hogy megváltja Gyönge négy ujjáért.
"Gyermekemért gyermek: Lajos, Endre, halj meg!" Jó szerencse, hogy Gyulafi Rohan a fegyvernek.
"Hamar a gazembert... Fiaim, - Cselényi...!" Ott levágák Feliciánt A király cselédi. -
"Véres az ujjad, Nem vérzik hiába: Mit kivánsz most, királyi nőm, Fájdalom díjába?"
"Mutató ujjamért Szép hajadon lányát; Nagy ujjamért legény fia Borzasztó halálát;
A másik kettőért Veje, lánya végét; Piros vérem hullásaért Minden nemzetségét!"
Rossz időket érünk, Rossz csillagok járnak. Isten ója nagy csapástól Mi magyar hazánkat! -
(1855)
|