"Ugyan hogy ha angol és zsidó nem volna
Ezen a világon pénz tán nem is volna.
Ezek az aranyat s rongyot vásárolják
S a világ nyakára csak a jármot tolják."

"Mert hol egyetértenek a honnak fiai
És nincsen árulás, nincsen pártoskodás,
Ott tenyész a jóllét, ott a boldogulás."

Kovács I. Gábor Kis magyar kalendáriumtörténet

Bevezetés

I. Kis magyar kalendáriumtörténet a kezdetektől 1848-ig
1. A műfaj születése - a kalendárium a gyorsuló idő hírnöke
2. A 16-17. század magyar kalendáriumai - a műfaj kialakulása
3. Új funkciók, korlátozott korszerűsítés, szaporodó közönség (1730-1820)
4. A kalendárium eszköz a nemzet haladásához (1820-1848)

II. Kalendárium és polgárosodás. Az önkényuralom és a kiegyezés
korának naptárirodalma
1. A naptárak terjedése
2. "Népirodalom" és "naptárideál"
3. A naptárak típusai

III. Bucsánszky vállalkozása 1831-1880
1. Bucsánszky mint pozsonyi könyvkötő és könyvkiadó.
A tömegkiadványokhoz vezető út kezdete
2. A pesti üzlet- és nyomdaalapítás: 1847-1848.
A teljes könyvtermelői vertikum felé
3. Bucsánszky vállalatának útkeresése
4. Anyagi sikerek
5. A sikerek megalapozása: az első naptárak
6. Tömegtermelés és a "népi forgalmazás" köre
7. A Bucsánszky-naptárak olvasói és a paraszti naptárszükséglet kialakulása
8. A naptárak szerkesztői és írói

IV. Az 1851-től 1880-ig megjelent Bucsánszky-féle naptárak
tartalmának elemzése
1. A tartalomelemzés céljai és kategóriarendszere
2. A naptárak választéka - mintaválasztás
3. A gyakorlati funkció és a hagyományos alapokon korlátozottan
fejlődő parasztság
4. A funkciók megoszlása
5. A nem történeti ismereti elemek és hatásuk az olvasókra
6. "Attila s Árpád öröke" és a "szabadságért harcoló világhírű hősök",
vagyis a história funkciói
7. Kalendáriumi hírközlés, avagy a látszólagos nyilvánosság kezdetei
8. Világkép és mentalitás a szépirodalmi anyagban

Összefoglalás

http://mek.niif.hu/03200/03230/html/index.htm

________________________________________________________________

8. Világkép és mentalitás a szépirodalmi anyagban

Naptárainknak a szórakoztató funkcióhoz sorolt anyaga összességében a legterjedelmesebb valamennyi funkció között. Ez a matéria a Nagy képes naptárban a naptárrész nélküli összterjedelemnek az egyes évtizedekben 48, 83, illetve 73 százalékát, a Kis képes naptárban 44, 47, 67 százalékát, a Keresztény képes naptárban 97, 95, illetve 96 százalékát, a Kossuth naptárban 73 százalékát tette ki. A szórakoztatás részaránya ehhez hasonló volt a tízévenkénti keresztmetszetnél is: 54, 77 és 84 százalék.

A szórakoztató funkcióhoz sorolt szépirodalmi anyagból már bemutattuk azokat a közleményeket, amelyeknek a témája történelmi. A vallásos témájú irodalom egyedül a Keresztény képes naptárban található meg. (Ott a kalendárium felét, harmadát foglalta el.) Az útleírást, úti kalandozásokat az ismeretterjesztéssel együtt tekintettük át.

A mindezek után fennmaradó irodalmi anyag terjedelme még mindig számottevő, sokszor a naptár jellegét meghatározó. A Nagy képes naptárban a nem történelmi, nem vallásos és nem útleíró szépirodalom részaránya évtizedenként: 22, 45, illetve 37% (egy naptárra átlagosan 26, 67, illetve 50 oldal jutott). A Keresztény képes naptárban ugyanez 38, 53, illetve 46% (7, 8, illetve 8 oldal). Az arányok hasonlóak a keresztmetszetnél is (26, 45 és 38%). Kisebb terjedelmű ez az anyagrész a Kis képes naptárban (24, 23 és 33%), és a Kossuth naptárban (22%).

Az itt számba veendő műfajok közül az anekdota és az adoma részesedése majdnem elenyésző. Ez elég különösnek tűnhet, hiszen a kisnemesi szint hagyományos kalendáriumaiban az anekdota törzsanyagnak számított több mint 100 éven át. A Bucsánszky-féle s más populárisabb naptárakban ez a műfaj a tárgyalt korszakunk utolsó évtizedében kezdett szaporodni, s csak a kilencvenes évektől lett igazán jelentős. Egyben azonban kezdett is átformálódni a városi vicc irányába. A lírai versek is csak egy-két évtizeddel a most tárgyalt időszak után kezdenek szaporodni, főleg a lírai hajlamú Kósa Rezső szerkesztősködése idején. Mesék a Keresztény és a Kossuth naptárban nem voltak. Az olcsó Kis képes naptárban volt a legtöbb mese, de a Nagy képes naptár is gyakran hozott egyet-egyet. A két naptár a 30 év alatt összesen 58 mesét közölt. Bár folytatásos regényre emlékeztető művek is jelentek meg kalendáriumainkban, az elemzendő maradék anyag lényegében elbeszélő költeményekből és hosszabb-rövidebb prózai elbeszélésekből állt. Az első két évtizedben ezek fele-fele arányban szerepeltek, s csak a hetvenes években csökkent a verses forma aránya 40% alá. Az egész szórakoztató funkción belül csaknem végig nagyjából 40% körül mozgott a verses művek részesedése.

Az erős kötődés a verses formához több tényezővel magyarázható. Egyrészt még a magasabb irodalom köreiben is erőteljesen élt a nemzeti verses epika eszménye. Esetünkben azonban ennél még talán fontosabb, hogy naptáraink olvasóközönségének egyik tömbje olyan irodalmi ízlésű rétegek köréből verbuválódott, ahol szinte Gyöngyösi óta igen magas volt a verses epika ázsiója. Az olvasóközönség másik, paraszti tömbje pedig egyrészt felső rétegében penetrálva volt az előbb említett köz- és kisnemesi, valamint honorácior szint ízlésvilága által, másrészt lényegében a szóbeliség világából jött, ahol a kötött formáknak szintén erős volt a hagyománya. Meg kell még jegyezni, hogy volt bizonyos jelentősége annak is, hogy a Bucsánszky-kiadó mindenese a maga személyében is megtestesítette a köznemesi-deákos joggyakornoki-honorácior kultúrának ezt a rímfaragó hagyományát. Az ő 1878-as halála után meredeken zuhant a verses forma részaránya.

Összességében ez a verses és prózai anyag meglehetősen nagy terjedelmű volt. Harminc év alatt a Nagy képes naptárban összesen 1430 oldalt, a Keresztény képes naptárban 218, a Kis képes naptárban pedig 128 oldalt tett ki. E sok helyet elfoglaló írásokat a kiadó saját propagandájában előszeretettel nevezte "erény- és szívképző tanulságos történeteknek". Próbáljuk meg feltárni, tulajdonképpen milyen eszközökkel, módszerekkel, milyen szemléletet sugallva folyt az "erény- és szívképzés", valamint a tanítás!

Egyik eléggé külsődleges szempontunk az, hogy Magyarországon vagy külföldön játszódik-e az elbeszélés cselekménye. A Nagy képes naptár elbeszéléseinek 1875-ig általában 55-60 százaléka játszódik magyar helyszínen. A kisebb naptárakban ugyanez 70-95 százalékot tett ki. Önmagukban azonban elég nehéz ezeket az arányokat értelmezni. A nagy és kis naptárak különbsége azt mutatja, hogy az alsóbb társadalmi-művelődési rétegeknek, a zártabb paraszti kultúrához közelebb állóknak készített naptárakban tudatosan nagyobb a magyar tematika aránya. Az olvasók feltételezett nyitottságával való összefüggést látszik megerősíteni a meghosszabbított idősorok figyelembevétele is. A Nagy képes naptárban 1875-től süllyedt a magyar helyszín részaránya 50% alá, s folyamatosan csökkenve 1915-ig 20-30 százalékra szállt le. A csökkenés kisebb mértékben az olcsóbb naptáraknál is lejátszódott. A Kis képes naptárban 1880-tól csökkent a magyar helyszínű elbeszélések aránya, de csak 1900 után ment 50% alá. A Keresztény képes naptárban pedig az 1900 és 1910 közötti mélyponton is csak 52 százalékra esett .le. Értékelni azonban még így is nehéz az adatokat. Hiszen amennyire a nyitottság jele lehet a külföldön játszódó elbeszélések szaporodása, ugyanilyen joggal mondhatjuk a művek elolvasása után, hogy ez az irodalom egyre jobban elszakadt az olvasókat körülvevő világ ábrázolásától, s a kiagyalt, minden hitel nélküli, üres kulisszaként használt külföldi helyszíneken játszódó műveknek egyre kevesebb közük volt a valósághoz.

Valamivel többet tudunk meg, ha megvizsgáljuk ennek az irodalmi anyagnak a társadalmi helyszínek szerinti megoszlását is. A kódolás során a helyszíneket 12 kategóriába soroltuk. A feldolgozásnál ezeket öt kategóriacsoportra vontuk össze: 1. vidék; 2. város; 3. arisztokrata környezet; 4. egzotikus és romantikus kalandtörténetek jellegzetes, illetve meghatározhatatlan, homályos, térben és időben lebegő helyszínei; 5. besorolhatatlan és vegyes. Ez utóbbi csoportba mindhárom naptárnál kb. a terjedelem 10%-a tartozik. Ennek nagyobbik része valamilyen okból besorolhatatlan, s egészen elenyésző az a vegyes kategória, amelyben vidék-város viszonylat szerepel. Erről azt feltételeznénk, hogy valamiképpen a falu-város irányú migrációval, mobilitással van összefüggésben, azt értelmezi, s a beilleszkedést segítő, társadalmi-kulturális mintát adó szerepe volt. Ez a változat azonban csak 1890 után kezd szaporodni, s 1900 után lesz elemezhető mennyiségű.

A legnagyobb terjedelmet az öt kategória közül a negyedik, az egzotikus és a romantikus helyszín foglalja el. A Nagy képes naptárban egyenletesen 42-45% tartozik ide. A Kis képes naptár elbeszéléseinek 52-55%-a játszódik ilyen helyszínen. Hasonlóan magas arányok jellemzik a tízévenkénti keresztmetszetet is. A Keresztény képes naptárban csak az első évtizedben volt jelentős ennek a kategóriának a részesedése. Egyébként valamennyi naptárban a magyar és a külföldi anyagnál nagyjából egyforma a kategória terhelése. A számba vett mintegy 1800 oldalnyi anyagból több mint 800 oldal tartozott ide.

E helyszíneket - mint már említettük - valami sajátos társadalmonkívüliség, meghatározhatatlan sejtelmes félhomály jellemzi; kitalált országok, tájak, esetleg megnevezett magyar várak, de a meghatározatlan idejű regéknél is lebegőbb elhelyezéssel az időben. Kivált a magyar, de gyakran a külföldi változat helyszíne is valamely vár vagy várromok, alagutakkal, rejtekajtókkal, csigalépcsőkkel, tömlöcökkel, ember nem járta erdők, sziklaormok, rejtekadó ösvények, keresztutak. Néha a szereplőket több távoli földrészen is végighurcolja a szerző.

Ezek a szereplők várurak, grófok, lovagok, zsarnok apák, erényes és elvetemült nők, haramiák, kalózok, koldusok, remeték, zarándokok stb. Ráismerünk: ez bizony a 19. század elején is dívott, a magyar "nagyközönséget" az olvasásra szoktató románok néhány típusának világa. A cselekmény vadromantikus, halmozottan kalandos, sokszor irgalmatlanul kusza, de mindig fordulatos. Az egész a meglepetésekre, a megdöbbenésre van építve. Semmi sem valószínű, minden rendkívüli. A jellemek következetlenek, illetve valójában nincsenek is jellemek, a cselekedetek motiválatlanok, az érzelmek hiteltelenek. Mindent az izgalmas meseszövés ural, s az érzelmek áradása. Az izgalomkeltés romantikus elemei minden műben megtalálhatók: a cselszövény elmaradhatatlan, gyakori a tragikus félreértés, a gyerekcsere, gyereklopás, fogság, nőrablás, kényszerházasság, a tetszhalott felébredése, elveszett családtag váratlan megkerülése, felismerése, elásott és talált kincs, minden második szereplőről kiderül, hogy nem az, akinek látszik stb. Az érzelemkeltés, a "szívképzés" gyakori eszközei: az erényes és jobb sorsra érdemes nők méltatlan szenvedése, az ártatlanság meghurcolása, a szerelmesek fantasztikus bonyodalmai, árvaság, nyomorúság stb. A megoldás mindig a legváratlanabb helyzetekben a "legváratlanabb" módon érkezik, s az igazság kiderül. A gonosz általában elnyeri büntetését, vagy szelídebb változatban, mint tévelygő, jó útra tér, megjavul. Az erény, a jótett vagy elnyeri jutalmát, vagy önmagában hordja azt, alapja a boldogságnak még rossz körülmények között is. A képtelen kalandok, a szélsőséges érzelmek, a meglepetések ellenére ez a világ könnyen átlátható, felfogható, törvényei egyszerűek. Végső hatásában a felbolygatott olvasót megnyugtatja. Ugyanakkor talán a váratlan helyzetek által kiváltott lélektani élmények elő is segíthették, hogy a személyiség felkészültebben fogadja a mindennapok viszonyainak változását is.

Az arisztokrata helyszínek részesedése jóval 10% alatt maradt minden naptárban, s ezen belül idővel még csökkent is. Az ide sorolt elbeszélések nagyobb részükben igen sok hasonlóságot mutatnak cselekményben, eszközökben, világszemléletben az előbb jellemzett csoporttal.

Az egzotikus és romantikus helyszínek után a második legterjedelmesebb kategória a vidéken játszódó elbeszéléseké. A Nagy képes naptárban egyenletesen 25-30% a vidéki helyszín aránya. A kisebb naptárakban is ehhez hasonló, annyi különbséggel, hogy a hetvenes években a Keresztény képes naptárban 70 százalékig megy fel. Ezen belül a magyar vidéki terjedelem a Nagy képes naptárban kb. kétszerese a külföldi vidéknek, a kisebb naptárakban pedig csak magyar vidéki helyszín fordul elő. A továbbiakban a magyar vidéki helyszínen játszódó elbeszéléseket fogjuk megvizsgálni. (Összterjedelmük a Nagy képes naptárban megközelítőleg 400 oldal.)

A kategórián belül az egyik csoportot az anekdoták, tréfás, zsánerképszerű elbeszélő költemények alkotják. Ezek Tatár Péter viszonylag jobban sikerült rigmusai. Mai szemmel olvasva talán kicsit együgyűnek hatnak, s Göre Gábort vagy jobbik esetben Vas Gerebent juttatják eszünkbe. Mindamellett valami közük a népies kisrealizmushoz is volt a maguk sok jó apró megfigyelésével, sikerültebb humorral. A témák hasonlítanak a falucsúfolók ötleteihez. Olyan falusi eseteket dolgoznak fel, amelyeket - ha megtörténnek vagy ráfogják valakire - a hagyományos kis közösség megújuló élvezettel emleget fel évtizedekig. A szereplők falusi atyafiak, bírók, esküdtek, csőszök, falusi bölcsek, nagyokosok, esetleg a nótárius fia. Ezek a tréfás irományok legnagyobb számban 1858 és 1863 között születtek Tatár pennájából.

Még ezt megelőzően azonban a falusi történeteknek más típusai jellemezték naptárainkat. Főleg a Keresztény képes naptár első évfolyamában fordult elő gyakran az a típus, amelyben ugyan halvány utalások is voltak a kor falujára, de középpontjában inkább a szegénység, szenvedés kicsit elvonatkoztatott problémája állt. Ezeknek az volt a mondanivalója, hogy a földi életet el kell fogadni olyannak, amilyen, hogy tudniillik vannak szegények és gazdagok. A földi nyomorúságért pedig a másvilági boldogság nyújt vigasztalást. A gazdagok viszont többnyire jólelkűek, s illik is jótékonykodniuk. Jólelkű kisasszonyok elemózsiát és pénzt visznek az ínségben szenvedő napszámosoknak, az uraság és az árendás lakomát rendez a szegényeknek ruhasorsolással és emlékpénzzel, a hercegkisasszony hét pengőt ad a mezőre ételt vivő parasztlánykának. "Az ily tettek mint csillagok ragyognak az égen, melyeket a másvilágon hervadhatatlan koszorú vár." A szegények pedig hálásak a jótettért, imádkoznak jótevőikért. A barokk-feudális világkép köre ez, amelyben a szegények türelemmel viselik a nélkülözést és a nyomorúságot, s ha erényesek, jámborak, szorgalmasak, akkor "boldognak is tartatnak".

A falusi történeteknek ez a típusa alakul, változik tovább 1855-től immáron Tatár Péter keze alatt. Egyre inkább felismerhetővé válik a kor falujának reális világa, bár az új típus egyik változata még közelebb van az előbb bemutatotthoz. Itt is minden a szegénység körül forog. A nyomorúság mindig valami véletlen külső ok (árvaság, özvegység) következménye, természet adta szegénység. Tatár Péter is vallotta: "egyenetlen a lét örökké barátom." Azonban - mint egy elbeszélés címe mondja: "Ki az erény és becsület útján marad, Isten megsegíti." A segítség itt mindig kívülről, felülről, véletlenül jön, váratlan örökség, kincstalálás, örökbefogadás, jó házasság, önzetlen jótevők révén. Az előző évtized elejének uralkodó típusához képest annyi a változás, hogy az erény már itt a földön elnyeri jutalmát. A gonosz, a tévelygő ebben a típusban általában jó útra tér. Végén itt is mindig levonatik a tanulság. Az igazi érték az erényes élet, ami jelenti a becsületes munkát, istenfélelmet, becsületet, hűséget, őszinteséget, a család szeretetét, a szülők tiszteletét, jó bánásmódot az árvákkal.

A Tatár Péternél kifejlődő másik típus leggyakoribb alapképlete, hogy adva van egy telkes gazda rossz fia, aki kocsmázik és elveri az örökséget. Később azonban jó útra tér, szorgalmas gazda lesz, s lassan gyarapodik. A tanulság itt az, hogy becsületes munkával helyre lehet hozni a hibát. Ez az épületes célzatosság különben szorosan kapcsolódott a jobbágyfelszabadítás utáni parasztság egyik jellegzetes hibájához, s a felülről sugallni kívánt polgáriasabb magatartásmintához. Itt a legfőbb érték a szorgalmas munka, ami polgári értékként jelenik meg. Egyébként elszórtan több helyen találkozhatunk Tatár falusi történeteiben - sokszor szervetlenül odacsatolva - polgárias minták propagálásával is. Viszonylag leggyakrabban a művelődésre, tanulásra, iskolaépítésre, tanítótartásra vonatkozó sorokat olvashatunk. Néhány elbeszélésben Tatár határozottan az okos, szorgalmas, új technikákat bevezető gazda mintáját állítja olvasói elé. Egyik hőséről mondja:

"Mert okos gazda volt, úgy nyolcad rész telkén
Többet termelt, mint más két egész telkén."

Itt a követendő minta már nem a hatökrös gazda, hanem az új eszközök, technikák bevezetője:

"Hogy vas ekéje volt, most már mind követték,
Több fiatal gazda követte példáját
S úgy intézte mint ő váltó gazdaságát."

Az ilyen határozott, korszerű mintasugallások azonban nemcsak az összes elbeszélések tengerében, de a falusi történetek terjedelméhez képest is elenyészően ritkák voltak. A falusi történetek Tatár Péter-féle típusai - mint annyi minden kalendáriumaink környékén - inkább a 18-19. század fordulójára utalnak vissza. Részben az érzelgős családi románok világát juttatják eszünkbe, részben a német nyelvterületen a felvilágosodástól is megérintetten kialakult Dorfgeschichteket épületes moralizálásukkal. Mindebben van valami, a polgárias mentalitás felé lendítő elem ("Ne hagyd el magadat, s nem hagy el az Isten!"), de elég korlátozottan. Míg azonban a Nagy képes naptárban ezek a falusi történetek a naptár egészéhez képest jelentéktelenek, addig a Kis képes és a Keresztény képes naptárnak a 60-as években éppen ezek a jellegadó elemei, s ez adja meg ezeknek az írásoknak a jelentőségét.

Hátravan még a városi helyszínű elbeszélések számbavétele. A Kis naptárakban a városi helyszínek elenyésző mértékben fordulnak csak elő. A Nagy képes naptárban viszont az elbeszélések 10%-a, sőt a 60-as években 20%-a tartozik ide. Ennek nagyobbik része magyar városi helyszínt jelent. Körülbelül kettőszáz oldalnyi anyagot kell megvizsgálnunk. Ez nem tűnik számottevőnek, de mivel egy új jelenséget, a kapitalista várost bemutató, mentalitástörténetileg izgalmas matériáról van szó, ezért ezt a kétszáz oldalt igen alaposan kell szemügyre vennünk és bemutatnunk. Ennek során az eddigieknél is többet vagyunk kénytelenek idézni, mert eléggé ismeretlen - bár voltaképpen feltételezhető - vonulatról van szó.

Az első tünet az 1858-as évfolyamban az alig háromoldalnyi tatáriáda: "Az augusztusi Pest-i vásár, avagy sem pénz, sem gyapjú." Egy földesúr a pesti vásáron eladja a gyapjút a zsidónak, majd betér a Komlóba, ahol Patikárius Ferkó húzza a nótát a sírva vigadozáshoz. Hozzá szegődik mulatni báró Tréba és gróf Trágli, "egy pár iparlovag". A két városi svihák mulatozás közben rövid úton kiforgatja a derék vidéki uraságot a pénzéből. Az úr felocsúdva így mérgelődik:

"Nem akarom már e várost látni, ahol
Bolondot csinálnak a jó falusiból,
S felsóhajtott: üsse meg a kő e Pestet!"

Mondhatjuk, nagyon valószínű történet, s a későbbiek ismeretében hozzátehetjük, - voltaképpen szelíd intonáció. Az 1859-es naptárban újabb tünetek jelennek meg. "A divatmajmolók vagy én is grófné akarok lenni" című írás az ügyvédnéről, bankárnéról és barátnéjukról, a boltos feleségéről szól. A boltosról ezt írja a szerző:

"... hajdanta egy kosár citrommal
Mint kucséber idejött éhes gyomorral
S e boldog országban úgy elgyarapodott..."

A három feleség a grófnét akarja utánozni: divatos ruhák százait csináltatják, kocsikkal járnak, estélyeket adnak stb.

"Megmutatjuk, hogy ott, hol pénz vagyon
Az úgy élhet, mint bármely grófasszony."

A férjek azonban a vállalkozásba belebuknak, s minden semmivé lesz, míg a grófné az marad, aki volt.

"Mert csak a földbirtok a valódi vagyon,
A pénz elrepül, elfogy bíz az nagyon."

A pénz hatalmával kapcsolatos eszmélkedést Tatár Péter folytatja a Lutri című elbeszélő költeményben ugyanezen naptárban. Ennek a kiindulási pontja az, hogy egy zsidó ember lutrin rengeteg pénzt nyert.

"Én pedig bámultam, hogy a pénz mit nem tesz
Nélküle az ember éppen semmivé lesz,
És a vakszerencse egy pillanat alatt
Ád tekintélyt és fényt, irigylett hatalmat...
Sőt tudományt gyakran és nagy tiszteletet."

Szintén az 1859-es évfolyamban a "Mint járt a nótárius fia, ki okosabb akart lenni a falunál" című rigmus ugyan falun játszódik, de tulajdonképpen ebben is a város szelleméről van szó. A köztiszteletben álló nótárius fia kitanul a városban, majd külföldet is jár. Gazdája tönkremenvén, hazakényszerül falujába, apja örökébe.

"S mint a féle külföld majmoló emberek
Kik minden hazait mindig becsmérelnek
Egész gazdaságát fenekétől kezdve
Felforgatta, számos újítást is kezde."

Jármos ökör helyett paripát tartott, trágyát Angliából verslóggal hozatott, juhot Amerikából rendelt.

"Aztán földét géppel munkáltatta,
A sok mesterembert szüntelen hordatta."

A vetőgép minduntalan elromlott, s emiatt későn ért be a termés.

"Most látta, hogy ez a magyar föld nem olyan
Mint az angol és itt dolgozni komolyan
Kell ám a gazdának... "

Íme úgy tűnik, csírájában együtt is van a kis magyar antikapitalizmus jó néhány eleme: a bűnös város eszméje, a városellenesség, antiszemitizmus, idegenellenesség, a kalmárszellem és a romboló pénz, a mozgó tőke megvetése a nemzeti jellegű, megőrző földtulajdonnal szemben, az új szokások, a változások elítélése mint külföldmajmolás, a technikai fejlődés bírálata, s az a tétel, hogy a magyar sajátosságoktól idegen a tőkés polgári fejlődés. Hogy gyorsabban menjen ezen eszmék szárba szökkentése, Tatár Péter előveszi Gvadányi hervadhatatlan művét, az "Egy peleskei nótárius budai utazását", a 18. század végi nemesi ellenállás eszméinek műbe öltözött gyűjteményét, az emlegetett ún. második nemesi kulturális szint legolvasottabb könyvét. Csatasorba állítja a jó öreg peleskei nótáriust, a történeti gyökerű, kikezdhetetlen magyar nemzeti hagyományok rendíthetetlen védelmezőjének az arche-típusát, a csorbítatlan magyar identitás őrállóját. Az 1860-as évfolyamban még csak a Gvadányi által megírtakat lopja el és plagizálja szokásához híven, de az 1861-es naptárban már új életre kél a hős: "A meghalt peleskei nótárius feltámadása, lelkének vándorlása és újra visszaköltözése az örök életre."

A feltámadó nótárius először a vasúttal találkozik, s majdnem nyakát töri. Morog is, hogy anglusnak való az ilyen mesterség. A zsandárok bekísérik a megyefőnökhöz, aki megvacsoráztatja. A telegráfot, a villanyt már itt ördögi találmánynak nevezi, a kénkőszagot árasztó, büdös gyufát pedig az ördöggel cimboráló zsidók leleményének. Megtekinti az aratógép bemutatóját, s így kiált fel:

"Óh emberi elme, hiú nagyravágyás!
Lásd nagy tudományod hogy itten mivé lett.
Előbb vízmértékre vedd a szántóföldet
Midőn beteg elméd ily szüleményével
Fellépsz s nem bírsz a föld parányi gödrével."

Nem tetszik neki az omnibusz, a gázvilágítás, a Lánchíd, a léggömb, a krinolin; dohog, hogy az ánglus átfúrta a várhegyet. Rendületlenül szidja az angolokat, s mikor a gőzhajó "szétpukkan", így fakad ki:

"Hogy minél hamarabb elveszítsük egymást,
Gondoltunk vasutat, gőzhajót, egyet mást.
Bizony ez a világ már nem sokáig áll,
Mert megromlott már ez s mindennap alább száll."

Végezetül meglátogatja az Akadémiát is, ahol anglus könyvekből tanult tudósok gazdasági gépekről, vasekékről stb. beszélnek, s arról, hogy a nép balvéleményét ezekről el kell oszlatni. A nótárius ennek is ellene szól, s oda nyilatkozik, hogy a tudós urak először igazgassák az eke szarvát, s csak utána oktassanak anglus könyvből.

A második feltámadás a Nagy képes naptárban 1862-ben jelent meg. Nótáriusunkat itt nagy világjárásban találjuk. Ott van Solferinónál, a villafrancai békénél, Párizsban a tiszteletére adott lakomán töltöttkáposztázik, majd Palmerston hívására Angliába megy. A töltött káposzta fölött itt is nagy tósztot mond. Inti az angolokat, hogy a vasutat, gőzhajót hagyják el, s boldogabb lesz a világ. Ellene vetik, hogy ne ítéljen könnyen, nézze meg a gyárakat, nézzen jobban körül. Megteszi, de nem tetszik neki a kapitalizmus:

"Igaz, hogy hazánkban ilyen gyáripar nincs.
A föld ott még most is a legfőbb, legnagyobb kincs.
De mert jó anyánk az, éhen nem veszünk el."

Ezzel szemben Angliában ugyan sok a pénz, mint a pelyva, de keveseknél van minden vagyon, sok a zsebtolvaj, a koldus. Ezáltal csak a státus terhe nő.

"És az a sok koldus válik mind terhére,
Lehetvén majd annak egykor veszélyére."

El is indul jobb világba, a szabadság dicső hazájába, Amerikába. Természetesen hajótörést is szenved, s mindenféle kalandokon megy keresztül még Amerikában is. Viaskodik kígyóval, elefánttal, krokodillal. El is gondolkodik azon, hogy micsoda ország ez, ahol ennyi szörny és veszedelem, állandó halálveszély van. Itt mulatságos dolgok is történnek vele, mégsem tetszik neki az ország, mert Amerikában is csak anglusok vannak, s ott is a pénz az úr.

"Ugyan hogy ha angol és zsidó nem volna
Ezen a világon pénz tán nem is volna.
Ezek az aranyat s rongyot vásárolják
S a világ nyakára csak a jármot tolják."

Itt már az internacionális kapitalizmus világuralmának réme is feltűnik. S hogy teljes legyen a legrosszabb magyar nézetrendszer, megjelenik a nemzetiségek csúnya pocskondiázása is. Az Amerikában feltűnő drótos tótot piszkos képűnek, gacsos térdűnek nevezi Tatár.

"Íme itt egy példány azon emberfajból
Melyet teremtett Isten csupa krumplihajból."

Bucsánszky főtollnoka máshol is gúnyolódik a zabkása mellől a tejjel-mézzel folyó magyar földre vágyó, korgó gyomrú tótokon.

Egyre erősödnek, sokasodnak az antiszemita kiszólások. Az Új képes naptárban Bohó Misi csínytevései közül egyet legalább mindig a zsidók kárára követ el. A Regekunyhó sorozat 1868-as 28. számú füzetének minden írása zsidókról szól. Mindennek a koronája s a konzervatív, antikapitalista, modernizációellenes nézetek szinte teljes gyűjteménye "A megholt peleskei nótárius harmadszori feltámadása és utazása a földön, vagy milyen lesz a világ száz esztendő múlva" című Tatár-mű. Szertefutó gondolatait, burjánzó ötleteit elég nehéz rendbe szedetten előadni. Az első szakasz a jelen felvillantásával indít, s annak gúnyos emlegetésével, hogy "most szörnyen haladunk".

"Ősi kastélyunkból lett szesz vagy cukorgyár
Melyekben kevélyen a Mózes fia jár.
Arany óra vagyon bársony mellényében
S a magyar fajt rontó vekszli erszényében."

Ha ráírod neved a vekszlire, folytatja Tatár Péter, akkor magadat az ördögnek eladtad, egész vagyonod fizeti az árát. Egy kis papirosért ősi földet kell adni. (Ez az egyik mozgatója az antikapitalizmusnak és a vele összekapcsolt antiszemitizmusnak: a nemesség bizonyos térvesztése az új polgári viszonyok között.) Következik Budapest leírása, a fejlődés gúnyos bemutatása. De mit ér mindez, ha a dicső múlt, "a nemzeti erények dúsgazdag kincsestára" csak álom:

"Kalmárrá lett a nép, mely csatákat vívott
Nem szereti többé ezt a szentelt földet."

Mi lesz száz év múlva 1967-ben, ha máris elvesztettük történeti nemzeti erényeinket, "ha ez a világ már most is ilyen elfajult". Álmában a nótárius légszekérrel indul az 1967-es Budapestet megnézni. Kalauza Mózest mondja a hon alapítójának, s a városban csak egy rész "Magyaria". Magyarul csak a parasztok beszélnek. Könyvet nem adnak ki, csak kereskedő, meg adókönyvet. Az utolsó magyar író csontvázát múzeumban mutogatják. Ez lett az eredménye, hogy Budapest világváros lett, a műveltségnek ajtót nyitott, s immár nem durvák az erkölcseink. Győzött a "hasafiság"

"Ilyen eredményt János Vajdának köszönünk
Mert nála nélkül most is barbárok volnánk
S hon alapítónak Árpádot tartanánk."

A gyerekek léghajóval Londonba járnak kereskedést tanulni. Nagy is a tudományuk, "de semmit sem tudtak a históriáról". A nótárius elámul, amikor vendéglátója férjét utasítja, hogy főzzön valamit, mert vendégek lesznek. Ki is oktatja a múltból jött atyafit, aki még úgy tudja, hogy a nők dolga a gyereknevelés és a háztartás. Női országgyűlés, női hadsereg van, a házasság csak hat hónapra szól, az elnöknő már húsz férjet cserélt.

Óriási a haladás, a mezőn gépek dolgoznak, a ló csak állatkertben van. Kenyérpótlékot a Holdról hordanak. De a nótárius észreveszi, hogy csak "kevesen a kincsnek urai, s szaporodnak a város koldusai". Ugyanaz az eszmefuttatás jön itt a kapitalizmus pauperizmusának veszedelmeiről, mint ami Londonban hangzott el. Hősünket elviszik a város Új Jeruzsálem nevű részébe is. A sarkon a kis Iczig üzletel, nyúlbőrrel, ronggyal, s a pálinkába, ecetbe vizet tesz.

"Egy akóból így lett két akó itala
De hiszen a kalmárnak ez a hivatala."

Sok gyárat is lát a nótárius, de az mind egy emberé. Egy gyereket kikérdez a történelemből. Az mind elrecitálja a sok derék férfit, akik nyúlbőrkereskedéstől a báróságig vitték, de Attilát rablónak tudja, Árpád népét vad csordának, butáknak, tunyáknak, akik a művelődésben nem haladtak, ezért kiirtották őket, s a maradék a németek, oláhok, tótok közé olvadt. Peleske nótáriusa még megnézi a várost föld alatt összekötő vasutakat, aztán kijelenti, hogy inkább ne legyen Pestnek csatornája, 40 lánchídja stb. "ha elfelejti múltját, s idegen fajzat jár a szent porokon". Majd felébredve örül, hogy mindez csak rossz álom volt, s le is vonja álma tanulságát:

"ne irigyeljünk ilyen műveltséget soha!
..............
igaz nincs gyáripar, de a föld a legfőbb kincs.
Jó anyánk az nekünk, éhen nem veszünk el
csak ne kalmárkodjunk a becsületünkkel!
................
Azért ne hallgassunk az álprófétákra!
Tartsunk hát mi össze, a menny a tűrőké,
Hát legyünk magyarok most és mindörökké."

Tatár Péter, született dalnoki és mezőmadarasi Medve Imre itt az egész polgári jellegű kapitalista fejlődés célszerűségét megkérdőjelezte. Nemcsak történeti alapú nemzeti identitásunkat látta veszélyeztetve általa, hanem ebből következően nemzet pusztító öngyilkosságnak ítélte az egész tőkés fejlődést is. Ezek a nagyobb művekben töményen penetráló eszmék szétszórva később is mindújra megjelentek, s immáron a kisebb naptárakban, így a Kossuth és Honvéd naptárakban is, ahol gyakran hangoztatja Tatár, hogy a "zsidók füstös gyárat csináltak kastélyainkból". Azt jósolja, hogy az emancipáció következése az lesz, hogy zsidó országgá válunk. Új Jeruzsálem lesz egész Magyarország, s "tán idővel minket ők emancipálnak".

Nem gondolhatjuk, hogy Tatárnak ezek az egyébként nem kis példányszámú írásai alakították ki a tőkés fejlődést kárhoztató, elítélő, ellenérzésekkel fogadó attitűdöket, hangulatokat. Úgy véljük, hogy Medve Imre - mint egy társadalmi-kulturális réteg tollforgató tagja - csak megfogalmazott, kifejezésre juttatott (nem éppen magas szinten, de ez a hatásnak nem akadálya) egy formálódó, alakuló, lappangó mentalitást. Lehetőségével élve nyomdafestékhez juttatta azokat a feléledő, történeti gyökerű, nemesi szemléletű elemeket, amelyek az új körülményekhez alkalmazkodva, az új helyzetre, új jelenségekre egyfajta konzervatív választ adtak. Irinyi Károlynak igaza volt, amikor a Magyarország története 6-7-8. kötetéről rendezett vitában azt állította, hogy a "filozófiai rendszert egyáltalán nem alkotó, moralizáló kultúrpesszimizmusnak a köznapi tudat és cselekvés szintjén" is van lecsapódása. "A magyar társadalom szinte valamennyi osztályát és rétegét megfertőzte, de legalábbis megérintette ez a szemlélet, amely a modern társadalomban csak a kor üzér-, kalmárszellemét, a bűn melegágyát, a patriarchális erkölcsök felbomlását, az ideálok elvetését az önérdek tobzódását, a mammon imádatát látta... Annak a szemléletnek a visszahúzó hatását nem lehet eléggé hangsúlyozni és csak a dzsentrihez kötni, amely kárhoztatta a füstölgő gyárkéményes ipart, és egyenesen nemzetpusztító öngyilkosságnak ítélte a tőkés polgári fejlődést."

A köznapi gondolkozásnak erre a széles talapzatára vetnek fényt a kalendáriumokban fellelt és sok százezer példányban kolportált nézetek. A magaskultúrában árnyaltan fogalmazva is csak később születnek a tőkés fejlődést megkérdőjelező művek. Kifejezett antiszemitizmusról, Budapest- és külföldellenességről, a liberalizmustól áthatott magaskultúrában ekkoriban nincs szó, még a napi sajtó szintjén sem. A mélyben, a mentalitások világában, a populáris műfajokban, ebben a múlthoz ezer szállal hozzászőtt, mégis újmódi tömegkultúrában azonban már ott készülődnek az alvilági erők, ott gomolyognak a századvég és a századelő konzervatív színezetű mozgalmainak mentalitásbeli előfeltételei. Természetesen nem arról van itt szó, mintha a parasztot és kisiparost mozgósítanák a kapitalizmus ellen. Egyelőre inkább csak megerősítik saját világának értékeiben, a tradíciókhoz való ragaszkodásában. Ahhoz, hogy ebből a fentebb bemutatott eszmekörből tudatos antikapitalizmus szülessen, szükség lesz még számos transzformációra. Mindenekelőtt azonban arra lesz szükség, hogy a kapitalizálódás előrehaladásával nyilvánvalóvá váljék, hogy a kapitalizmus olyan gazdasági termelőrend, amelynek hatásai elől nem lehet elzárkózni, elbújni, hanem szembe kell vele nézni. Ennek felismertetéséhez, a modern antikapitalista nézetek hatékony terjesztéséhez azonban a termékeny alapot a mentalitások változásai adták. Ezt pedig a Bucsánszky-féle kalendáriumok itt leírt kultivációi is segítettek előkészíteni. Hiszen az itt megjelent, bevezetett és kultivált fogalmakból is szövődött az az új szimbolikus világ- és társadalomkép, amelynek hálója lassan meghatározta az emberek szemléletének, nézeteinek, világértelmezésének közös képzetanyagát, általános kereteit.

Az irodalmi anyag bemutatásának végére érve, s miután el is olvastuk mint műélvezők ezt a kalendáriumi irodalmat - anélkül, hogy az esztétika tudományában illetékeseknek éreznénk magunkat - illendő valamit nyilatkoznunk e művek mineműségéről is. Tisztán empirikus alapról indulva készítettünk el egy listát, a kalendáriumi szépirodalom kiemelt témáiról, konfliktusairól, megoldási módjairól, eszközeiről. Elvégezve a kódolást, s olvasgatva az anyagot, úgy látjuk, hogy ezekkel a sémákkal viszonylag könnyen, szinte gond nélkül megragadhatók a művek. 3-4, de legfeljebb 4-5 elemmel a legtöbb mű leírható volt. Ez a sémaszerűség azt jelenti, hogy az írások mechanikus szabványeljárással születtek. Az egyszerűsítést, egyneműsítést - ami a modern tömegkultúra egyik legfontosabb eljárása, ismertetőjegye - leginkább a magyar- és a világirodalom nagy remekműveinek kalendáriumbeli, zanzásított változatain szemlélhetjük. Csak a cselekmény fordulatai, a jellemek csontvázai, az egyszerű világképbe, sémába erőszakolható jelentések maradtak meg. Az így elkészült művek aztán semmiben sem lógnak ki a szabványosított művek sorából. Valamennyi mű világképe könnyen áttekinthető, felfogható, megérthető.

Ezeket az írásokat korabeli vélemény szerint az olvasók szívesen és élvezettel olvasták. A hatás titkát a kortársak éppen a művek egyszerűségében látták, s abban, hogy "közvetlenül ragadták meg tárgyukat", s szélsőségesen hatásos eszközöket használtak. Romantikus fordulatossággal haladt a cselekmény, a szereplőknek nem volt bonyolult jellemük, a borzalmak rémségesen borzalmasak, az érzelmek szentimentálisan vagy szélsőségesen eltúlzottak voltak. Ha irodalomelméleti fogalmakkal kellene modellálnunk anyagunkat, úgy ezt talán a Naumann-féle befogadásesztétika nyomdokain járó Bojtár Endre elméletének keretei között tehetjük meg legcélravezetőbben. Egészen leegyszerűsítve Bojtárnak egyébként is röviden leírt tételeit, az irodalmi mű olvasásának, az élménynek három elméletileg elkülöníthető fokozata van: az értékelés, az értelmezés és a leírás. Ezekhez az egyetlen műalkotás három tárgya tartozik: 1. az esztétikai tárgy, a szépség; 2. a szemantikai tárgy, a jelentés; 3. a morfológiai tárgy, a struktúra. Ez azt jelenti, hogy az egyes műalkotások is hármasság szerint különülnek el. "Vannak irodalmi művek, melyek l. képesek esztétikai tárgyat létrehozni, vannak, 2. melyeknek csak jelentésük van, s végül olyanok, 3. melyeknek csak struktúrájuk van. Az olvasók között ugyanúgy vannak 1. akik képesek, fogékonyak a szépségre, olyan, 2. akiknek csak a mű nem-esztétikai értékére: jelentéseire ... van fülük, s végül olyanok, 3. akik csak a mű strukturális elemeit (hősök, cselekmény stb.) vagy a csak struktúrából álló műveket érzékelik."

A kalendáriumi elbeszéléseknek jobbára csak struktúrájuk van, illetve részben nagyon egyszerű, differenciálatlan jelentése. A rendszeresen csak ezt olvasók pedig a legjóbb esetben is csak valamilyen egyszerű jelentések megértéséig juthattak el. Így bár elmondhatjuk, hogy a kalendáriumolvasásnak nagy szerepe lehetett a rendszeres olvasás szokásának kialakításában, egyszersmind azonban ez az olvasási gyakorlat az ízlésszint konzerválódásával járt, s akadályozhatta a magasabb olvasói szinthez való felemelkedést.