Arany János: A POLOSKA
Rímes próza
Makámát írni - mint Abu-Mohammed Kazim Ben-Ali Ben-Mohammed Ben-Othman Hariri - nem tréfa dolog; - annyi, mint: repülni gyalog, - s ki egyszer ebbe fog - nagy veszedelem érheti: - lábát izibe megütheti, - orrát is betörheti. Mindazonáltal én megkisértem, - uttörőnek bukni is érdem; - aztán meg nem szabad-e, kérdem - prózát versben írni - már így ni! - mikor annyi verset írnak prózában - a két nemes magyar hazában, - de kivált mostanában!
No tehát a csimaz vagy poloska - legyen lelkesedésem pocka, - a tárgy legalább nem ócska; - pedig ez is tesz valamit nálunk - hol annyi az ütött-kopott - nem mondom: lopott - hogy csupa zsibvásárban járunk. - Aztán hisz tárgyam elég klasszikai: - szúnyog, csimaz egymásnak vérrokonai, - s ha Virgil az elsőt megénekelte, - Poloska, jövel te! Van egy, ki millió, - az ő neve légió; -- eredetileg szőke faj, - mint a vaj; - de ha más ég alatt meghonosul, - mások vérén megpotrohosul: - barnára fajul akkoron - mint a csöpp entett... korom. - Világosság élő magzatja - Kánt is megmondhatja[*] - de szereti a sötétséget - filantrop céljai végett. - Külsejét ami nézi, - rajta ugyan kevés a vitézi, - arca penészesen úriás, - termete sem igen daliás, - háta pedig kifelé görbe, - karcsusága átmegyen a körbe, - noha páncéllal is bír - mint egy kürazir - evvel azonban nem mellét fedezi, - hátát védelmezi. - Van továbbá neki jó fegyvere, - csípni, szúrni ugyan tud vele, - hanem amivel ellenséget űz, - nem annyira fegyver, mint a... bűz. - Egyik erénye a háziasság, - nincs vériben a zajos vigasság, - nem zavar egykönnyen rendet, - nem tör csendet; - természete birkai békes, - türelemmel ékes, - oly józan, oly éber, - mint egy héber. - Éji magányban, rejtve működik - tíztől circiter ötig, - feláldozza szende nyugalmát - nem is üt semmi lármát, - virrasztja az emberiség álmát. - Nappal azonban visszavonul, - (gondolom: ír, tanul,) - önlelkibe mélyed, - keresi a rejtve levő mélyet - mint egy filozóf. Ah - nincs kerevet, szófa, - nincs ágynyiladék - vagy falhasadék - oly mélyen magassan - hova ő be ne hasson, - mit föl ne kutasson. - Különösen tetszik néki - minden ami régi, - vagyon ahhoz privát gusztusa, - ő annak született antikvariusa. - Gyönyörködik a müvészetben, - festett szobában, képkeretben - nagy hajlamot érez rája, - van saját műiskolája, - s ha eljön az est - ő maga is fest. - Hát még minő kedélyes! - kivált mikor éhes, - szárnyával arcod gyöngén legyezi - mialatt véred veszi. - Sohasem ereszkedik nyilt csatába, - ha kergeted, gyors neki a lába, - eltűnik egy perc alatt - mint villám s gondolat; - de legott visszatér, - noha engedelmet se kér, -- gallérodba ragad, - s "eszi a nyakad" - aztán megint ill'a - berek! mint az ügyes guerilla, - meglapul az egész kamarilla. - Túl szerénység neki nem kenyere, - nem várja, hogy híják szépen: gyere! - hova egyszer vendégül beférkezik, - onnan ugyan szűrit többé ki nem teszik. - Egyébiránt nagyvároson született, - lenézi a nomád életet; - paplan alatt jobb szeret hálni - mint rusticálni. - Hazája művelt Európa, - szerelmes a civilizációba; - s míg honn marad a tábor törzse, - mindig elébb nyomul előörse - szárazon úgy, mint vízen át; - neki találták fel a gőzmasinát: - nyugat felől keletre vándorol, - békésen hódít, még nem is porol. - Mint polgár: kozmopolita, - ő nem mondja: "si est vita - non est ita "; - hanem megindul apraja, véne - hazát keresni ott "ubi bene".- Bú nélkül hagyja el az ősi lakot, - és mint madár ha elejt egy fűmagot - dúsan tenyész föl a meddő kopár: - csimazból is elég egy pár. - Kiválóan ügyes telepedő: - ha egyszer ráülhet, övé a lepedő, - lepedővel az egész nyoszolya, - aztán a ház legkisebb zugolya; - pár nap mulva hemzseg a gyarmatos, - hanem tetszik, pusztuljon a lakos! - Nincs korlátozva, bizonyos geogr. fokig, - minden klimát azonnal megszokik, - s ne félj, hogy elszökik! - nem háborgatja ily könnyelműség, - jelleme a ragaszkodó hűség. - Bármely idegen elembe' - teszi magát otthonos kényelembe, - ősi szokásit el nem hagyja, - vérit soha meg nem tagadja, - nem alkalmazza senkihez magát: - aki vele van, tűrje a szagát! - Legörömestebb útfélen tanyáz - hol fogadó van, vagy más efféle ház, - és, mint jámbor apáink régen - kapva kaptak az új vendégen: - mindenki iránt megelőző, - vele bételni se' győző. - Így terjeszti dicső faját, - viszi a civilizáció zászlaját - őrszemeit előre kitolva; - hátrál előtte barbárság, bolha, - ez kénytelen el-eblábóni: - "veteres migrate coloni" - s megújul a világ, ez az ócska, - no tehát: for, ever, poloska!...
[*] Kant a poloskák szaporodását a világosság befolyásának tulajdonítá; ezért hálószobája ablaktábláit nappal sohasem engedte fölnyitni. (Heine) - A. J
Alföldi Géza
(1908 - 1991)
János bátyámtól...
János bátyámtól - feldereng a múltam -
Nagyon sok szépet s igazat tanultam.
Bölcsessége, mit hajlott háta hordott,
Oktatni, ha kértem, sohasem szabódott.
Ültem a térdén, istállónkkal szembe,
S mesefonalát meg-megeresztette.
Hogyha megkértem, mesélt a hangyáról,
A hollóról, aki feketében gyászol.
Elmesélte az árva tücsök búját. -
Kiöntötte rá kemény, hűvös gúnyát. -
Állatoké volt szíve, teste, lelke.
Talán a bogarat legjobban szerette.
Csupa egy melegség karcolós hangja,
Ha térdére mászott egy bohó hangya.
Letette szépen, hogy: Eredj békével! -
Arrébb is pöckölte a botja végével.
Csak a poloskáról szólt gyűlölettel:
Lusta és gyáva, piszkos, büdös... nem kell!
Irtsad a kölykét is, ahol csak látod,
A poloska lesz még egyszer a halálod!
De hogyha nem bántott? - Kérdés a számon -
Ha téged nem is, másokat se bántson!
Ha még nem is mart meg, majd megmar máskor -
S kemény vad akarat sugárzott markából.
Hihetsz kígyónak és hihetsz rókának,
Becsapni - néha! - az is megpróbálgat,
Figyeld meg, szembeszáll, megmar, ha merhet,
Hej, de a poloska álmaidban lep meg!
Arcodon alszik, melleden melegszik,
Párnád csipkéi közé telepszik,
Sötétben hősködik, a fényben gyáva,
Az alattomosság a fő érdem nála.
Kínoz, gyötör, s ha elkapod, a szentjit,
Hát nem ő, aki sosem csinált semmit!?
Olyan szép ártatlan szemekkel néz rád,
Hogy mért a haragod és hogy lehet vérvád!?
Mikor olyan jó s úgy kell a házadban,
Olyan szorgalmas és olyan ártatlan!
Anyja keservit! Piszkos, aljas népség,
Mert kiszívja az a piros ajkak mézét!
Mindegy az néki, csecsemő vagy anyja,
... Legyen rá gondod, ne maradjon magja!
Mert, ha csak egy jut házadba belőle,
Máris elköltözhetsz fáradtan előle!
Ma még csak egyedül, holnapra száz van!
Pusztítottam is, ahol csak találtam!
Úgy felmagasult János, mint a vén fa:
Még hogy az Isten... a sátán ivadéka!
Emlékezz majd rá, mit meséltem néked,
Ha egyszer beléd mar, akkor megérted.
... János bátyámtól, - feldereng a múltam -
Hej, de sok szépet és: igazat tanultam!
Bogen-Ittling, 1949. VIII. 4.
Erdélyi József
Élősdiek
Azt hiszi a rüh, a tetű,
valamint a bolha,
hogy ő az úr, s hogy az ember
alsóbbrendű, szolga.
Azt hiszi a szúnyog is,
hogy azért van a fajta,
hogy ő éljen, élősködjön,
szaporodjon rajta.
Arravaló az ember,
hogy vérével adózzon,
s arravaló a keze, hogy
későn vakaróddzon.
Mind azt hiszi, hogy az ember
Gyalázatos féreg,
s mondhatatlan aljas eszköz
kezében a méreg.
Azt hiszi a poloska is,
nagy-elbizakodva,
s ha üldözik, bizonyára,
fel van háborodva...
(1940)
|