Payday Loans

Keresés

A legújabb

Szerelem és erőszak PDF Nyomtatás E-mail
2014. október 07. kedd, 12:56
1-2-3. Szerelem és erőszak
2013-12-20 15:24:43, péntek
1. SZERELEM ÉS ERŐSZAK

Belesajdult a szíve a gondolatba, hogy két nappal ezelőtt még a sátortáborban volt az iskolai úttörőcsapattal, a Bakonyban. Anya, apa oda mentek utána. Majd anya, szinte a fülénél fogva vitte a VII. ker. hivatalba megkötni az iparitanuló-szerződést.
Nagy veszekedés előzte ezt is meg, mert nem volt anyakönyvi kivonata. Azon vitatkoztak apával, hogy kinek lett volna a dolga erről gondoskodni. Végül, anya ment el a VIII. ker. anyakönyvi hivatalba egy újat csináltatni. Azzal azután együtt visszamentek a szerződést megkötni.
Ettől fogva úgy próbálta átvészelni az inaséveket, a hosszú munkaidőt, hogy lélekben nap, mint nap máshol járt. Csak fizikailag volt jelen.

*

Most is a nyári táborban járt, ahol csodálatos élményekben volt része.
Felfedezte magában a gyönyörködés képességét és átélte élete első gyönyörét.
Gyönyörködött a hajnali napsugárban megcsillanó millió harmatcseppben, mikor reggel kimentek a konyhásokkal a patakra vízért.
Gyönyörűség járta át egész lényét, amikor - számháborúzás közben - felkapaszkodtak az egyik hegycsúcsra és onnan körülnézve olyan volt az erdős táj, mint a zöld szín különböző árnyalataiban hullámzó tenger. Olyan volt a dimbes-dombos vidéken körös-körül a fákon átsuhanó szélben a lombok sustorgó moraja, mint egy szimfónia sejtelmes részlete. Csodálatos volt!
És az is, hogy örökre megjegyezhette a látványt, a hangokat, az illatokat és az emlékezet erejével bármikor előhívhatta, amikor csak akarta...

Így, "együtt lehetett" Jóskával is bármikor!

Jóska, már elsős gimnazista volt. Mint ifi-vezető, a táborvezető tanárok munkáját segítette. Az általánosban egy iskolába jártak. Hazakísérte néha és vitte a táskáját. Hiába mondta, hogy: - ,,én erős vagyok, elbírom könnyedén".

A táborban is, egyik este, amikor megtudta, hogy Tiborca a soros a vízhordásban, utána ment a forráshoz. A víz a konyhásoknak kellett a mosogatáshoz. A lány már éppen megtöltötte és elindult a két teli vödörrel, amikor a fiú odaért és elvette tőle. De ahelyett, hogy elindult volna velük, hirtelen letette, és azt mondta:
- "Nekünk meg kell valamit beszélnünk!".

A "téma" egy puszi volt, amit már egy hete ígért Jóskának - félig játékosan, nem egészen komolyan. Azért, boldog volt, hogy a fiúnak is olyan fontos az a puszi, hogy újra és újra rákérdez. Eddig azonban olyankor mindig voltak körülöttük mások.
Most, hogy csak kettesben voltak és még soha nem kerültek ilyen közel egymáshoz, egész testét átjárta az ismeretlen remegés.
Legszívesebben elszaladt volna, hogy Jóska észre ne vegye. Olyan nyugodtnak látszott, hogy szégyellte volna, előtte magát.

Gyorsan el akarta intézni az egészet. És, mintha csak egy egyszerű ígéretbetartásról lenne szó, a fiú felé fordult. Az arcát akarta megpuszilni. Jóska, viszont abban a pillanatban Tiborca felé fordult és összeért a szájuk. A gyönyörűségtől aléltan borult a fiú vállára. Arra tért magához, hogy ülnek az út mentén a fűben. A lány feje Jóska ölében, aki gyengéden simogatja az alélt lány haját. Tiborca gyorsan felegyenesedett ültében. Nem mert felállni, mert még mindig remegett a gyengeségtől. Nagy nehezen Jóska felé fordulva a szemébe mert nézni, aki hosszú, világos szempillái alól kérdőn, szinte esdeklőn nézett vissza. Zavarában rámosolyogott a fiúra, aki erre ismét meg akarta csókolni, miközben kérlelve mondta:
- Nem lehetne még egyet?
- Nem! - Mondta Tiborca határozottan.
- ,,Még mit nem, hogy ismét elaléljak és azt se tudjam, hogy mi történik velem?" - Suttogta inkább csak magának.
Felugrott és megragadva a két vödröt, elindult a sátrak felé vezető úton.

*

Végre elérkezett a munkaidő vége. Ezen a napon különösen nagyon várta, mert tudta, hogy Jóska elé fog jönni... Ez volt az első alkalom, az óta a pofon óta, amit apjától kapott... Jóska miatt. (Alig fejezte be az általánost és ő képes volt - szülői tilalom ellenére - elmenni Jóskával moziba. Ezt követően az utolsó úttörőtáborban folytatódott a kettejük szerelme miatti meghurcoltatás... Soha nem mondták meg az igazat. Ilyen kifogásokkal traktálta az apja: ,,Jóska apja ,,vörös"! Pedig, nem is, mert Jóska apukájának szép fehér-ősz volt akkor már a haja.)

*

De, most boldog volt, mert Jóska betöltötte minden gondolatát. Nagyot dobbant a szíve - akkorát, hogy nyelnie kellett, nehogy kiugorjon a torkán, amikor meglátta élete első- igaz szerelmét a szemközti Jégbüfé előtt.

Annyi mindent szeretett volna Jóskától kérdezni! És főleg, annyi mindent szeretett volna mesélni neki a tanműhelyről, Klári néniről, a lányokról, a pesti Belvárosról, miközben elindultak a közeli villamosmegálló felé.

Jóska megfogta a kezét. Meleg, erős szorítású keze, aranyszőke haja, kócos szemöldöke, zöldes fényű, bölcsességet sugárzó szeme, határozott ívű "sasorra", lágy vonalú- (és már azt is tudta, hogy milyen finoman puha) középen cakkos, rózsaszín szája, selymes, kamaszosan ritkás, pihés szakálla, sportos teste úgy vonzotta, hogy így kéz- a kézben elsétált volna vele a világ végéig is...
Biztonságban érezte magát, ha vele volt. Másfél évvel volt nála idősebb, de legalább tíz évvel érezte okosabbnak.

Jóska közben halkan, de határozottan beszélt arról, hogy:
- ,,A tanárokat meg kell érteni, mert sok helyen (úttörőtáborban) történt "olyasmi" fiúk és lányok között. Meg aztán ők voltak értünk két hétig felelősek."

Tiborca nem győzött magán csodálkozni, amint válaszolva mondta:
- Most már nem haragszom, csak ott volt nagyon rossz...

Ez a kézfogás olyan békességgel töltötte el, hogy még a harag emlékét is elfelejtette vele. Pedig, nagyon fájt neki, amikor kipellengérezték, amiért a táborban ők ketten mentek a forráshoz vízért és útközben leültek a fűbe beszélgetni. Az más kérdés, hogy valójában egy csók volt a téma, amit már egy hete ígért a fiúnak... Emiatt a csók miatt - ami valójában csak egy puszi volt Jóska szájára... vették külön a lányokat a fiúktól. Vagyis, átköltöztették egy távolabbi tisztásra a fiúkat sátrastól és ezt el is mondták zászlólevonásnál az esti takarodó előtt, hogy: Tiborca és Jóska miatt... Aztán, eszébe jutott a fogadalma és halkan folytatta a megkezdett gondolatot:
- ,,különben is köztünk "olyasmi" nem történhet meg, én érzem és tudom...".
Jóska nem szólt semmit. Mintha csalódott lett volna, mert kérdőn nézett a kistermetű, de annál energikusabb lányra.

Megérkeztek Külkertesre a villamossal. Leszállva bekanyarodtak Tiborcáék utcájába.
Ettől fogva már nem tudta átadni magát a fiúnak... Hiába fogta meg ismét a kezét... Összeugrott minden üreges szerve...
Jóska meg csak beszélt... beszélt az ő szerelmükről. Tiborca meg úgy mondta volna, hogy: ,,Igen, igen. A tiéd leszek és senki másé, de egyenlőre még nem lehet...!"
Már a kapujukon is túlmentek, nehogy meglássák őket azok, akiket Tiborca a szüleinek ismert... El kellett távolodnia szomorú gyerekkora színhelyétől, hogy Jóska szemébe nézve meg tudja neki mondani, hogy: ,,...ő mindenek ellenére szereti és csakis őt, senki mást!".

Ekkor megálltak a közeli sarkon és egymás szemébe nézve csak álltak. Nézték egymást és boldogok voltak. Tiborca érezte: nem is kell itt mondania semmit. Minden benne volt ebben az egymásba felejtkezésben, aminek hirtelen vége szakadt, mert észrevette a fiú szemében a változást, amint a háta mögé nézett.
Tiborca rosszat sejtve megfordult, és ott állt az apja. A következő pillanatban már csattant is arcán a nagy tenyere.
- Majd adok én neked a sarkon fiúzni, mint egy k...! Indíts hazafelé!
és meglökte a "hazafelé" irányába.

A mai napon ez volt az utolsó csepp a pohárban. Könnyei megeredtek. Szégyellte, hogy Jóska előtt így bántak vele. Ennél csak az az érzés volt gyötrőbb, hogy ilyenkor olyan idegennek érezte apját, mintha nem is az egyik szülője, hanem messziről jött ellensége lett volna! Az is nagyon fájt neki, hogy senki nem kérdezte meg tőle, hogy: ,,...milyen volt az első nap a tanműhelyben?".

Ezek miatt a pofonok miatt akkor még nem kereste a miért?-eket. Vagyis, fel sem vetődött benne a kérdés: ,,...miért tiltanak a szerelmemtől olyan nagyon?". (Volt ilyen a történelemben és a világirodalomban, pl: Rómeó és Júlia.)
Nem érdekelte a felnőttek gyűlölködése. Neki csak az volt a fontos, hogy Jóska szeresse és ő is szerethesse Őt!

Csakhogy, Jóska ezt követően nem ment be elé jó hosszú ideig. Tiborcának ez örökkévalóságnak tűnt. Ez a hosszas- hiábavaló várakozás kezdte csalódottá tenni...
Ezért, amikor Jóska végre előkerült és megvárta a tanműhely előtt, már nem érezte azt a remegést, amit azon a nyáron a táborban, amikor először megcsókolta, vagy megfogta a kezét mozi után és hazasétáltak. Igaz, moziba sem nagyon mentek többé, mert nem volt mikor. Tiborca egész nap a tanműhelyben volt. Jóska, pedig már két órakor végzett a gimiben, és attól kezdve úgy osztotta be az idejét, ahogy jónak látta!
Az egy egészen másmilyen életforma volt, mint neki a tanműhelyi! Ehhez igazodva szerveződött később Jóskának minden kapcsolata. Tiborca is ehhez szeretett volna igazodni - egyre reménytelenebbül.

Ilyen reményvesztettség lett úrrá rajta... amit a fiú nem akart észrevenni. Amikor gondolt egyet és mégis bement a tanműhely elé esténként, és kézen fogva felgyalogoltak a Baross utcától a Boráros térig, Tiborca örökké zavarban volt, mert állandóan hozzá akart bújni. Nagyon vágyott arra, hogy Jóska átölelje és megcsókolja. Annyira, hogy nem is tudott figyelni arra, amit mond.
Jóska, viszont nagyon távolságtartó lett és ez az érzés gyötörte folyamatosan, mert azt hitte, hogy a fiú nem szereti. Vagyis, szereti, de annyira másképpen, mint ahogy ő szerette. Egy össztáncon aztán rájött, hogy miért ez a különbözőség.
Amint lassúztak, megérezte: bizony, a fiúknak nagyon kényelmetlenül láthatóvá és érezhetővé válik az, ha vágynak a szerelmükkel való szerelemre!

Ekkoriban adta kezébe Eric Knight: Légy hű magadhoz című könyvét. Hozzáfűzte:
- ,,Úgy olvasd el, hogy majd megbeszéljük!"
Mint később kiderült, az érdekelte leginkább: mi a lány véleménye a szabad szerelemről, vagyis a házasság előtti szexről.

Szegény szerelmes kamaszok!

Egyfelől a lányban is dolgoztak a hormonok, ráadásul nagyon szerelmes volt; másfelől, viszont meg akart felelni a felnőttek, a szüleinek hittek elvárásának...
Bántotta még a feltételezése is annak, hogy kapható lesz valaha is a házasságon kívüli szexre! Ezt mondta a szája, azonban a teste mást ,,mondott", amikor csókolóztak...

(Folyt. Köv.)

Bóna Mária Ilona

-.-.-.-.-.-.-




2. SZERELEM és ERŐSZAK

Így telt el a három esztendő, amikor elérkezett az utolsó tanév Jóskának a gimnáziumban. Megvárta egy alkalommal a suli után, este tízkor.
(Mert, közben Tiborca - munkahelyi javaslat nélkül - beiratkozott harmadéves ipari tanuló korában a lakóhelye szerinti dolgozók esti gimnáziumába. Napközben reggeltől este ötig a tanműhelyben dolgozott és heti egy nap, pedig az ipari iskolában tanult. Heti három estén, pedig munka után rohant ki Külkertesre a gimibe.)

Hazafelé mentek az Álmos utcában, amint megállította.
- Nagyon fontos dolgot szeretnék veled megbeszélni. Be kell adnom a továbbtanulási jelentkezési kérelmemet. Szeretném tudni, te mit szólnál ahhoz, ha katonatiszti főiskolára jelentkeznék?

Tiborca csak állt ott csodálkozva és hallgatta, mint egy kuka. Végigfutott az agyán, hogy ez a fiú semmit nem tud arról a politikai játszmáról, amibe a szüleik, rokonaik az 1956 utáni suttyom-terrorral keveredtek.
Nem vette észre, hogy ez a kicsi lány kettős kényszer: családi- és politikai alatt roskadozik.
Nem vette észre, ő meg nem mondta el neki, hogy nem írta alá az esti gimibe való jelentkezési kérelmét a munkahelyi főnöke, mondván:
- ,,Nincs szükségem érettségizett varrónőre!"
Csakis az idős igazgató bácsinak köszönhette, hogy ennek ellenére fölvették.
Nem mondta el, mert szégyellte, hogy otthon mennyire ellenezték a továbbtanulását! Nem mondta el, hogy: ,,Anyuéknak az a háromévi inaskodás is örökkévalóság volt, míg megszerezte a szakmunkás bizonyítványt!".

Hogyan mondhatta volna el azt: alig várják, hogy visszaadjanak a ,,feladónak" Kiskunpusztára!? Hogyan is beszélhetett volna minderről, amikor ő is csak a megérzések és sejtések bizonytalanságában vergődött!

Álltak és hallgattak egy darabig, majd Jóska volt az, aki megtörte a csendet.
- Most, hogy te is továbbtanulsz, hogy tanítónő lehessél, még jobban össze lehet majd egyeztetni kettőnk hivatását, mert én számítok rád a jövőben. Ezért, tudnom kell, mit gondolsz a választásomról.

Tiborca összeszoruló torokkal suttogta neki:
- Legyél csak katonatiszt, hiszen téged az Isten is katonának teremtett!


,,Otthon" aztán átsírta az éjszakákat alvás helyett. (Akkor még csak sejtette, hogy neki soha nem lesz olyan jó a ,,káder-lapja", amivel egy akkori katonatiszt összekötheti a magáét.)
Ismét ,,megacélozta" magát. Ezt ma úgy mondják: ,,bekeményített". Minden egyes elhullajtott könnycsepp segített abban, hogy megnövelje elszántságát.
Szüksége is volt rá, mert két iskolában és a munkahelyen is helyt kellett állnia! Most már KETTŐJÜKÉRT is tanult és KETTŐJÜK KÖZÖS JÖVŐJE miatt is SZERETETT VOLNA TANÍTÓNŐ lenni!

A szakmunkásvizsga után abba az állandó délelőttös műszakban működő részlegbe helyezték, ahol anyja is dolgozott. Örült az álladó egyműszakos munkarendnek az iskola miatt. Azt hitte, hogy befejezheti a gimnáziumot!
Nem így történt... Anyja szemében örökösen szálka volt az ő továbbtanulási ,,mániája". Ebbe belejátszott az is, hogy a saját lánya (Tiborca ,,húga") nagyon nehezen tanult és az általános iskolát is tizenhat éves kora után fejezte be, a gyárba kihelyezett dolgozók iskolájában. De a legfőbb ellenzője anyja barátja volt, aki az 1956-os népfölkelés megtorlásának éveiben tűnt föl és furakodott anyján keresztül a családba.

*

Akkor még nem is sejtette, hogy annak az emberféleségnek ez volt a feladata! Csak évtizedekkel később, amikor 1994 őszén látott a tv-ben egy filmet, ami a pincebörtönökről szólt. A Köztársaság téri pártház alatti pincében forgattak éppen, amikor váratlanul felbukkant - ,,Laci bácsi", a házibarát - és kijelentette, hogy:
,,A szóban-forgó épület alatti pince-rendszerben ,,SOHA, SOHA", semmiféle rabokat nem tartottak..."
Mindig is sejtette, hogy ,,Laci bácsi"-val valami nem stimmel, mert azt sulykolták anyjával közösen, hogy ő az apja ,,komikája"... Viszont, amikor Kovács László a soros látogatását megejtette a szülőinek hitt házban, akkor az apja mindig kivonult a galambházba és be sem ment, míg állítólagos ,,komikája" ott ,,bájolgott" a feleségével. Ezt apja mondta így, hogy ,,bent bájolog anyáddal"...

Dézsy Zoltán Pincebörtönök c. filmjében az 58-59. perctől, a II. részben látható Kovács László szt. főhadnagy itt: http://www.youtube.com/watch?v=XxqyFOJA69w

Valójában még ekkor sem gyanított semmit arról a titkosszolgálati hálózatról, amivel Kádárék létrehozták az ezer százalékos lefedettséggel működő III/III-as és más titkosszolgálati hálózatot. Viszont, amikor a D-209-es titkos-ügynökről (Medgyessy Péterről) kiderült az, ami... már elkezdett kombinálni és bizony, kezdett összeállni számára a kép.
Főleg, amikor 2004-ben október 23-a előestéjén végignézte az M1-en azt a filmfelvételt, amit egy angol újságíró készített és vágatlanul kijuttatott az országból 1956 karácsonya után. A kommentátor angolul beszélt, miközben olvasni lehetett a magyar feliratot. Azért nem tudta kellő pontossággal megfigyelni azt, amikor a Köztársaság téri kazamatáknál hallgatóznak a felkelő forradalmárok, mert a feliratra figyelt.
Ezt követően azonban, a Hír tv-n megismételték ugyanezt a filmriportot, magyarul kommentálva az eseményeket. Ekkor már pontosan meg tudta figyelni, hogy amikor az aknába hajoló ember csendre inti a tömeget, akkor a mikrofonba behallatszó zaj, ami a föld alól jött, egy működő géphez, vagy darálóhoz volt hasonló.
Ekkor a levegőbe lőtt valaki, aki látszatra a lenti raboknak akart jelezni...
Ezt követően a zaj megszűnt és akkor arra gondolt, hogy a lövés, akár a zajkeltőt is figyelmeztethette?
Tiborcában ekkor - nem tudni, hogy miért - azonnal felötlött egyik gyerekkori emlékképe: amikor-is kislánykorát nagyszülei tanyáján töltötte. A zajról hirtelen a SZECSKAVÁGÓ - amit kukorica-morzsolásra és DARÁLÁSRA is át lehetett állítani - jutott eszébe.
Már akkor kezdte érezni, hogy nagy bajban van, amikor a rádió Vasárnapi újság című műsorát hallgatva A húsdaráló című színdarabról készült riportról volt szó!
És akkor felsikoltott benne a felismerés: ,,Lehet, hogy éppen akkor darálták le az egyik rokonát (Bóna Zsiga) aki nyomtalanul eltűnt az 1956-os harcok során? És akit nagymama oly sokáig megpróbált megkeresni? De, nemhogy keresni, de még beszélni sem volt ajánlatos róla!"

*

Visszatérve a GYANÚTLAN időkre, amikor még ,,Laci bácsi" oly barátságosan mosolyog a szülőinek hitt házuk kertjében azok előtt az orgona bokrok előtt... (lásd a mellékelt képet!) amelyek tövében kell majd töltenie az éjszakát!

Mert, bizony amikor megkezdődött az újabb tanév és ő nem volt hajlandó a továbbtanulásról lemondani, KIZÁRTÁK a HÁZBÓL. Úgy látszik, hogy megelégelték az iskola miatti késői ,,hazajárást"... Tiborca mit sem sejtve bemászott a kapun, miután a kulccsal nem tudta kinyitni. Sajnos, a lakásajtó is zárva volt és a kulcsával azt sem tudta kizárni. Ekkor már kezdett félni, mert síri csönd és sötétség ült az egész házon. Rögtön tudta, hogy apja elment éjszakai műszakba dolgozni. Arról, viszont fogalma sem volt, hogy az anyja és a húga hova tűntek.
Csöngetett, de hiába. Ekkor, az előkertben összekuporodva meghúzta magát az orgonabokrok tövében. Egy idő után nagyon fázott. Ezért, visszamászott az utcára és elindult. Rótta a köröket a szomszédos utcákon. Nagyon félt, mert abban az időben hamar bevitték az utcán grasszáló lányokat a rendőrségre és eljárást indítottak ellenük, ,,üzletszerű kéjelgésre való felbujtás gyanújával". Erről már a tanműhelyben sokat hallott a lányoktól. Reggelre szörnyen kimerülten állt a villamosmegállóban. Szinte, a földből nőtt ki Bercze János - és, mintha őt várta volna uzsonnával a kezében. Amikor felajánlotta neki az ennivalót, Tiborca elsírta magát és úgy mesélte el, hogyan járt. Bercze csak annyit mondott válaszul:
- Ismerem ezt az állapotot, mert árvagyerek-ként nőttem föl!
Tiborca ettől fogva megbízott benne.

Berce Jánost még az előző év decemberében - Jóska szalagavatóján - ismerte meg, amikor lekérte táncolni... A gond csak azzal volt, hogy az a szalagavató bál ,,zártkörű" volt és Jóska anyukája - mint az ő kísérője is - aggódva beszélgetett a fiával erről. Egymást kérdezgették arról: ,,hogyan jöhettek mégis be ezek az IDEGENEK?".
Tiborca nem nagyon értette, hogy mi miatt aggódnak annyira.
Lelke mélyén irigyelte Jóskától azt a VÉDETTSÉGET, amiben neki és nappalin továbbtanuló évfolyamtársainak részük volt. És, amit az ipari tanulóknak NÉLKÜLÖZNIÜK kellett.
Berce is ,,csak" egy szakmunkás volt, mint ő... ami miatt, sajátlagos szolidaritást érzett iránta. Ezért sem lehet azon csodálkozni, hogy amikor a legközelebbi iskolanapon megvárta iskola után, nem zavarta el, hanem engedte, hogy ,,hazakísérje". Sőt, másnap szombaton felbukkant a műhely előtt is, ahol Tiborca, mint vasaló- teljesítménybérben dolgozott. Anyja éppen betegállományban volt... de egyébként sem szeretett Tiborcával együtt mutatkozni. Soha nem jártak együtt sem munkába menet, sem hazafelé... Ebbe Tiborca akkor törődött bele, amikor anyja ráförmedt, hogy:
- ,,Mit csimpaszkodsz belém, mint egy kolonc? Hát már soha nem szabadulhatok meg tőled?".

Jóska sem jelentkezett már hónapok óta. Tiborca nem tudta, hogy milyen komoly felvételi követelményeknek kellett éppen megfelelnie a fiúnak.
Ő csak annyit tudott, hogy amikor éjszaka ott sírva reszketett az orgonabokrok tövében,
- nem számíthatott senkire;
- nem fordulhatott senkihez bizalommal!
- Nem volt senki, aki védelmezőn mellé állt volna,
- vagy befogadta volna!!!

(Folyt. köv.)

Bóna Mária Ilona




3. SZERELEM és ERŐSZAK

Visszatérve a szeptemberi szombathoz (akkoriban még szombaton is dolgozni kellett) amikor még napközben tombolt a nyár. (Csak az éjszakák voltak már egyre hűvösebbek.)

Tiborcának hazafelé jól esett Bercze magabiztos invitálása. Ő legalább tudta, hogy mindig éhes és szomjas volt... nem úgy, mint Jóska! - gondolta magában.

Bement vele egy kerthelyiségbe. Ott, jaffa szörpöt ivott, amiről akkor még azt sem tudta, hogy narancsból készül. Még nem volt tizennyolc éves, és nem ismerte a vendéglátós italkínálatokat. Bercze, viszont úgy rendelt, mint aki tudja ezt. És azt is, hogy egész műszakot úgy dolgozta végig, hogy nem evett, nem ivott... a csapvízen kívül semmit. Amikor letette a pincér (aki haverja volt Berczének) az asztalra a szörppel(?) teli poharat, meg egy kisebb pohárban valami átlátszó italt, Bercze viccesen felfelé mutatott, mondván:
- ,,Ott repül a kismadár!"
Tiborca ,,vette a lapot", mert azt hitte, hogy fel akarja a srác vidítani és odanézett, ahova mutatott. (Most visszagondolva, lehetséges, hogy ekkor tett bele valamit az italába.) Mert, amikor mohón felhajtotta, érezte, hogy nem esik jól.
Majd, hirtelen olyan rosszul lett, hogy haza akart menni. Arra emlékszik, hogy megpróbált felállni, de nem tudott és Berce felnyalábolva elindult vele kifelé a kerthelyiségből. Egy ismeretlen helyen fekve tért magához a belé hasító fájdalomtól, miközben valami földes-gazos valamibe próbált megkapaszkodni.
Majd újból elájult.

Soha nem tudta meg hogyan, de hazakeveredett.
Csak arra a reggelre, vagy délelőttre emlékszik, amikor arra ébredt, hogy forog vele az ágy, miközben zuhan egy sötét mélységbe. Segítségért akart kiáltani, amikor fénygyűrűkön keresztül, a jól ismert szobájuk ablaka előtt meglátta anyját és lányát, amint egy kisebb ruhafélét nézegetnek és azon kuncognak, hogy:
- ,,Megtörtént a dolog! Ez a Jancsi legalább tökös gyerek..."

Később, amikor képes volt rá, felkelt és öltözködés közben meglepetten látta, hogy véres a bugyija...

Ettől fogva örökké lehajtott fejjel járt és éjjel-nappal sírt. És, nehogy azt higgye bárki, hogy anyja egyszer is megkérdezte volna, hogy mi baja van!
Valami miatt ő - mindig is úgy kezelte Tiborcát, mint egy alantasabb élőlényt, akinek nem is jár más és ezt tartja igazságosnak! Saját lánya (Tiborca ,,húga") is ezt a mintát követve, hasonló módon volt ellenséges ,,nővérével", a ,,KAKUKKFIÓKÁVAL".
A háta mögött így beszéltek valakiről...
Csak-hogy Tiborca nem is sejtette, hogy ilyenkor valójában róla folyt a diskurzus.

*

Talán, november végére tudatosult Tiborcában ez az egész. Attól fogva csak az érdekelte, hogy jól érezze magát új ,,szerepében". Úgy gondolta a gyereknek is jó az, ami az anyukájának. Neki, pedig az volt a legfontosabb, hogy a tanulmányait befejezze, és tanítónőként élje le az életét. Annyian neveltek akkoriban egyedül gyereket!
,,Egy tanítónő miért ne tudná fölnevelni a saját gyerekét is, miközben nemzedékek sorát oktatja és neveli az iskolában?" - gondolta teljes komolysággal.
Még örült is a felismerésnek, hogy lesz majd egy kis emberi lény, akinek szüksége lesz rá. Rá lesz szüksége! Az ő szeretetére! ,,Most, majd megmutatom én anyukának és az egész világnak - hogyan kell egy gyereket szeretni, nevelni!" - ágaskodott benne a bizonyítási vágy, amitől ilyen és hasonló gondolatokkal biztatgatta magát. Nem tudni, hogy miért, de fel sem vetődött benne, hogy majd mit csinál akkor, ha gyerekkel együtt kizárják a házból. Hova megy akkor?
Talán azért, mert tele volt a feje az emancipációval kapcsolatos propaganda dumával. Azt hitte, hogy az állam majd kiutal neki egy lakást a gyerekre való tekintettel. Viszi majd bölcsibe... és így tovább és így tovább.

Mintha anyjáék tudták volna, hogyan is gondolkodik, mert közben ,,mindent" elrendeztek Berczével. Neki csak annyi volt a dolga, hogy ott legyen a megadott időpontban például a menyasszonyi-ruhakölcsönzőnél, vagy az anyakönyvi hivatalban...

Amiért nem volt még tizennyolc éves, kötelező volt elmenni házasságkötés előtti nőgyógyászati vizsgálatra. Életében először volt nőgyógyászaton. Az orvos azzal fogadta:
- ,,De sietős!"

Mert éppen iskolanapon volt a rendelés - félórai várakozás után bekopogott. Nem akart egyetlen órát sem mulasztani. (Egy tanév alatt megvolt szabva mennyi igazolt, és igazolatlan mulasztás miatt még nem zárják ki a tanulót...) És, ezt el is mondta a lakóhelye szerint illetékes nőgyógyásznak. Soha nem felejti el a döbbenetet az arcán! Amikor megvizsgálta, közelharcot vívott vele - Tiborca meg saját magával, hogy széttárja magát! Már kiabált vele:
- Lazítsa el magát, mert így nem tudom megvizsgálni!
Nagy nehezen megvizsgálta és azt mondta:
- ,,Sérült, gyógyulófélben lévő szűzhártyamaradvány. Most már értem, miért olyan sietős: grav. II-III.!"
Mondta, gúnyosan elhúzva a száját, majd hozzátette:
-,,Azt hiszem az iskolát is elfelejtheti egy időre!".

Eljött a ,,nagy" nap: december 30-a. Szinte visszafojtott lélegzettel várt a ,,Csodára" (Jóskára) miközben izgatottan sürögtek-forogtak körülötte anyjáék.
Erőszakkal kellett ráadni a menyasszonyi ruhát, mert nem akarta fölvenni. Egyre csak azt mondogatta:
- ,,Várjunk még vele... Várjunk még egy kicsit, mert lehet, hogy nem is lesz rá szükség!"

Náluk volt a szomszédban lakó nagybátyja és felesége: Ida asszony is, aki egyébként ,,nagy-maiszter" volt az élet dolgaiban. Ő észrevette, hogy nem stimmel a ,,menyasszonnyal" valami. Aki egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki tudja, hogy most mi történik vele, vagy körülötte. Lehet, hogy szólhatott anyjának, vagy valami olyasmi történhetett(?), ami miatt anyja hirtelen felé fordult és elkezdte gyóntatni:
- Szereted te a Jancsit (Bercét) egyáltalán? Nem csak ez miatt mész hozzá?
És ekkor úgy bökött a mutatóujjával a hasa felé, hogy Tiborca megrémült tőle.
Ez a mozdulat döbbentette rá a benne fejlődő kis élet iránti felelősségre.
Megszólalni sem tudott. Csak azt érezte, hogy el akar onnan menni, de úgy hogy soha többé vissza se kelljen jönnie az életben!
Anyja kíméletlenül folytatta a győzködést:
- Csak ,,ezért", nem kell férjhez menni. Szépen elmegyünk az orvoshoz, és utána ugyanúgy élhetsz, mintha meg sem történt volna!
Ekkor már nem bírta tovább hallgatni, hogy úgy beszél az ő kicsi magzatáról, mintha az csak egy felesleges kismacskaivadék volna és határozottságot erőltetve magára, kijelentette:
- ,,Szeretem Jancsit, és hozzá akarok menni feleségül!"

A bénultsága csak nem múlt el. Mintha hibernálódott volna a ,,Lelke" és a testi működésében is zavar támadt volna...

A házasságkötő teremben derült ki, hogy otthon hagyta a személyi igazolványát...
Valaki elment érte taxival. Ő meg közben csak Jóskára gondolt és arra, hogy ő úgyis hamarosan megjelenik, és nem hagyja, hogy ezek elrabolják tőle! Már éppen elhatározta, hogy kikiabálja:
- ,,Jóska úgyis érzi, hogy ez az egész csak egy cselszövevény miatti színjáték, ami itt történik!"
De nem jött ki hang a torkán.

A személyi igazolvánnyal közben megérkezett az a valaki és Jóska még mindig sehol!

Kezdetét vette a szertartás. Végeérhetetlennek tűnő beszédcirádát tartott az anyakönyvvezető, akiről azt sem tudta, hogy férfi volt, vagy nő?
Tényleg nem volt magánál!
Arra emlékszik, hogy valami nagyszerű szerelemről beszélt az anyakönyvvezető, ami az ő szívüket most összeköti, meg ehhez hasonlók és Tiborca komolyan közbe akart szólni. Aztán eszébe jutott anyja, amint arra készül, hogy megölje a még meg sem született gyerekét!

Aztán még fényképészhez is kellett menni, ahol egyre csak azt akarták, hogy úgy bújjanak össze, mint a szerelmesek. Legszívesebben elmagyarázta volna a fényképésznek, hogy ,,...ez az egész nem komoly. Ezért, csak kattintgasson, de minél gyorsabban, ha már egyszer valaki megbízta vele."

Azon az estén még egy vacsora is volt ,,otthon".
Egyszer csak látja, hogy apja sír. De úgy, hogy rázza a zokogás. Felugrik, kimegy a szobából. Bercze akkor már rég otthagyta a társaságot. Biztos elege lett az egészből.
Ő meg csak ült ott, mint egy darab fa. Hallotta, hogy kint veszekednek valakik az udvaron. Nagybátyja csitítgatja őket... Aztán lefeküdtek aludni. Bercze erre előkerült és mindjárt élni akart férji jogaival.
- Majd a nászúton... mondta az újdonsült ,,asszony".

Másnap reggel utaztak Szilvásváradra. Gyönyörű fehér volt a táj. Meg volt fagyva a Szalajka vízesés. És meg volt fagyva Tiborca szíve is. De, nemcsak a szíve, hanem az egész testét átjárta az addig ismeretlen dermedtség érzése.
Valami nagy buli volt éjjel az üdülőben, és ő nem értette, hogy minek örülnek annyira az emberek? Évtizedekkel később jött rá, hogy szilveszter estére készültek!

Ebéd után Bercze - se szó, se beszéd, otthagyta az asztalnál és elment valahova. Ő, meg ott csellengett, mert ,,férje" magával vitte a szobakulcsot, és nem tudott a szobába bemenni. Végignézte az étterem előterében lévő kis fotelból, amint kihordták az asztalokat, székeket és feldíszítették a mennyezetet - színes lampionokkal, girlandokkal. Már a zenekar is hangolt, amikor előkerült Bercze valahonnan. Nagyon jó kedve lett valamitől. Megrémült ettől a hirtelen jókedvtől. Nem alaptalanul, mert a férfi megfogta erősen a karját és valósággal elvonszolta a szobájukba.
Tiborca elérkezettnek tartotta az időt arra, hogy végre beszéljenek a kettejük között történt szeptemberi esetről és annak következményéről, mármint a kettőjük gyermekéről.
- Jobb lenne, ha elmenne az a gyerek, mert nem is biztos, hogy az enyém. Jobban jársz, ha hagyod magad gerincre vágni, mert akkor ingyen is elveszik. De az lenne a legjobb mindenkinek, ha most elmenne egy alapos ... től.
És itt, a jobb karját behajlítva, ökölbe szorított kézzel, előre-hátra mozdulattal mutatta, hogy mire gondol. Neki, vagyis a jelenlétében még addig senki nem mutogatott ilyesmit. Nem is nagyon értette, hogy mit jelent.
Csak érezte, hogy valami rosszat.

Nem volt idő tovább találgatni, mert rávetette magát. Először megpróbált védekezni. Ütötte, vágta azt az embert, aki a saját gyerekének az életére törve akar közösülni a magzatát szíve alatt hordó nővel.
Kapott tőle egy nagy pofont és ezzel döbbentette arra rá, hogy tulajdonképpen a benne megfogant kis magzat nem csak az övé. Nincs joga csak neki rendelkezni felette!
Annak ellenére, hogy nem sok reménye volt arra, hogy majd őszintén fog válaszolni - meg kellett kérdeznie a brutális közösülés után:
- Akkor miért volt ez az esküvő- meg nászút-színjáték, ha nem is akarod a gyereket?
- Aki kíváncsi, hamar megöregszik! - volt a kurta válasz. És, úgy otthagyta, mint egy rakás szemetet!

Ez volt az a pillanat, amitől visszatért az életösztöne. Kiment lezuhanyozni, majd szépen felöltözött a vacsorához. Már egy egészen más ember ült akkor az asztalnál, mint addig előtte. Bercze csak azért nem vette észre, mert részegen ült le a mellette lévő székre.

(Folyt.köv.)

Bóna Mária Ilona
LAST_UPDATED2