Homoszexualitás az ókori Görögországban - A mítosz összeomlása

(recenzió - Adonisz Jeorgiádisz könyve)


Zeusz és Ganyamédész
i.e. 470, Olimpiai múzeum

A mítosz összeomlása

Ez a címe Ádonisz Jeorgiádisz, neves archeológus és hellén-kutató 2002-ben kiadott könyvének.

A könyv hosszú évek kutatásának az eredménye és a feltárt tényeket, állításokat az ókori írók, tudósok műveiből vett idézetekkel bizonyítja, amelyek mellett minden esetben ott áll az ógörög szöveg is, lehetőséget adva az olvasónak hogy leellenőrizze a fordítást.
Miért most?
Talán mert ezekben a "modern" időkben mikor Angliában a szexuális nevelés keretein belül olyan dokumentum filmeket vetítenek a fiataloknak, melyek őket közvetetten arra bátorítják, hogy ki kell próbálni mindkét nemmel a szexuális együttlétet, mikor a "haladás" jelképeként a norvég televízióban a kormány egyik miniszterének a homoszexuális társával kötött esküvőjét lehet végig követni, mikor Hollandiában a fejlődés jelképeként olyan törvényt hoznak mely megengedi a homoszexuális pároknak gyerekek örökbe fogadását, mikor Magyarországon a Terry Black per ily nagy port felkavar, enyhén szólva a túlzás korában, amikor a századeleji homoszexualitást pellengérező hangulatot pont az ellenkezője váltja fel, időszerű visszanézni az Európai kultúra alapját létrehozó őseinkre, az ókori görögökre. Ugyanis ha igaz az, amit annyian állítanak, hogy ebben a fejlett kultúrájú társadalomban a homoszexualitás és pederasztia elfogadott volt, akkor a mai idők ezen irányú törekvései is teljesen más színben tűnhetnek fel. Ennek az óriási kérdéskörnek a tanulmányozását vette vállaira a kutató és ennek eredményeit mutatja be a könyvben. Igyekszem röviden vázolni a könyv tartalmát, ízelítőt adva belőle és összefoglalva a fontosabb és irányt adó gondolatokat.

Spárta-Athén

Az ókori világ e két vezető városa és társadalma, kiemelkedő fontosságú a történelem eseményei során. A fennmaradt dokumentumokban sehol nem található meg a "homoszexuális"-nak megfelelő kifejezés. Dover"Homoszexualitás az ókori Görögországban" professzor a c. művében úgy véli és magyarázza, hogy azért, mert ez egy természetesen elfogadott cselekedet, viselkedésforma volt az ókori világban. Valóban nincs ilyen kifejezés az ókori iratokban, de ennek oka, hogy van egy másik szó amit erre használtak, éspedig a "kinaidosz", melynek a jelentése nagyon is pejoratív volt, mint kitűnik a korabeli fennmaradt dokumentumokból. Megfelel körülbelül a mai "elátkozott" szónak. Egy másik, e témában íródott könyv szerint (Sziámákisz, "Az elfajzottak") Spárta szexuálisan valódi bordélyházra emlékeztetett, fajtalanok bolondokházára (B kötet, 36 old., görög kiadás). A könyvben még olyan állítások is vannak, hogy Spártában a fiatal lányokat "többen használták", majd férjhez menésük után közvetlenül nem hálhattak a férjükkel, hanem öreg, leszbikus öregasszonyok kínozták őket, majd régi házasként, több férfivel háltak együtt a családból. Mivel ilyen élete volt egy nőnek, öregasszony korában ugyanolyan rosszindulattal fordult a fiatal házas asszonyok felé, mint amilyennel őt annak idején megkínozták. Ugyanezzel magyarázza az író, hogy miért küldték olyan hazafi módra az asszonyok a férjüket a háborúba, vagyis annyira utálták őket, hogy kezükbe adva a pallost, azt mondták nekik hogy vagy győztök, vagy ezen a palloson hozzanak haza halva benneteket (B. kötet, 38 old. görög kiadás), remélvén az utóbbit. A fiatal fiúkkal kapcsolatban úgy véli, hogy ezeket kötelezték arra, hogy ruhátlanul tornásszanak, edzenek, lehetőséget adva arra, hogy öreg élvhajhászok bámulhassák a fiatal testeket (B kötet, 40 old., görög kiadás).
Érdekes módon az ókori írókat tanulmányozva, a fent leírtaknak pontosan az ellenkezőjét találjuk. Xenophón a "Szimpozion" (Bankett) c. művének a VIII,55 részében éppen arról beszél hogy "a Lakedaimóniak ellenkezőleg, úgy hiszik, hogy ha valaki fiatal férfi testére vágyik, az lehetetlen hogy jót és ártatlant elérjen.." .
És itt egy kis kitérővel, egy nagyon fontos dolgot kell megjegyezzünk, amelyen az egész hipotézise az ókori Görögország homoszexualitásának áll vagy bukik. Jeorgiádisz könyvének későbbi fejezetében taglalja a "szerető" szó jelentését az ókori iratokban. A "szerető" szóra a görög nyelvben ma is két kifejezés létezik, egyik az "erasztisz", másik az "eromenosz". Az ókori szövegekben e két szót a fiatal és az idősebb férfi esetében használták és amint a cikk további részében bemutatjuk, e két fogalmat leginkább a ma használt "tanító", "nevelő" "védelmező", "irányító" és "tanuló", "nevelt", "védelmezett", "irányított" szavak összértelmezéséből kaphatnánk meg. A cikk további részében a "védelmező" szót fogjuk erre az összetett jelenség kifejezésére használni.

A Spártai szokásokhoz visszatérve e rövid kis kitérő után, a könyv idevágó idézetekkel szolgál Plutarkhosz műveiből, a "Párhuzamos életrajzok"-ből (Lükurgos XVII,4), ahol az író leírja, hogy a fiatal fiúk védelmezői hozzájárulnak a fiúk rossz avagy jó híréhez és konkrétan elmondja, hogy amikor egy harc során egy védelmező "udvariatlan" ("agenosz") kiáltásra ragadtatta magát, az urak megbüntették. Valamint azt is elmeséli, hogy a fiatal nemes asszonyok, akik ezen ifjak iránt szerelemmel/szeretettel viselkedtek, nem voltak egymásra féltékenyek, hanem éppen ellenkezőleg, az ugyanazon fiúkat szeretők, védelmezők szoros baráti kapcsolatban álltak egymással, ezzel is elősegítve azt, hogy az általuk nevelt ifjú tökéletes legyen. Arról pedig, hogy a Spártai asszonyok hogyan vélekedtek a férfiikról Plutarkhosz így ír (Lükurgos XIV,4).

"Amikor úgy látszik egy idegen nő azt mondta Gorgonak (VA. Leónidasz, Spártai férfi felesége) /csak ti a Lakóniai asszonyok vagytok férjeitek teljes urai/, Gorgo válaszolt: /Valóban mert csak mi szülünk igazi férfiakat/".

Megjegyezzük, hogy Plutarkhosz az egyik legtöbbet idézett forrás az ókori homoszexualitást mint bevett szokást bemutató könyvekben. És még egy utolsó idézet (a nagyon sokból ami Jeorgiádisz könyvében megtalálható).

" az ifjak közötti lelki kapcsolatnak semmi köze nem volt a testi kapcsolathoz és aki gyalázatosan közeledett a másikhoz egész életében becstelen maradt" (ford. ógörögből: elvesztette a politikai és állampolgári jogait).

Az Athéniak közül a már idézett Sziámákisz könyv rengeteg híres embert besorol a homoszexuális, pedofil kategóriába, olyan neves férfiúkat mint Szolón, Aiszkhülosz, Szophoklész, Euripidész, majd mint ezen viselkedésformát szimpatizálókat, lehetséges gyakorlókat olyanokat említ mint Hérodotosz, Thuküdidész, Xenophón, Parmenides és mások. Platónról azt állítja hogy bebizonyítja könyveiben hogy a nők és férfiak közötti szexuális kapcsolat természetellenes (! lsd alábbi idézet) majd Szókratészt minden idők legnagyobb pedofiljának mutatja be.
Jeorgiádisz könyvében sok idézetre válaszol, adja meg értelmezésüket, sőt kijavít rosszul lefordított ógörög szövegeket, az eredetit mindig az olvasó rendelkezésére bocsátva. Idézzük itt a megrágalmazott Platón sorait ("Törvények" 636 c), aki a nagy Szókratésznek volt tanítványa:

"Teljesen érthető tehát, hogy a természet a nőneműt születésétől kezdődően arra készteti, hogy a hímneművel kontaktusba lépjen, és az élvezet ezeknél (megj.: az ilyen jellegű kapcsolatoknál) láthatóan a természet szerint van megadva, míg a hímnemű hímneművel valamint nőnemű nőneművel való kontaktusa természetellenes".

Megemlíti ugyanakkor, hogy az, aki olyan törvényt javasol, mely a természetből vett példák alapján törvényesnek a különböző neműek közötti kapcsolatot kiáltja ki, az nagyon helyesen cselekszik. Valamint javasolja, hogy az Athéni polgárok ne adják lentebb a madaraknál és egyéb állatfajtáknál, ahol meg lehet figyelni, hogy a fiatal állatok nem keverednek nemzési aktusba csakis az érettségi koruk elérte után a párjukkal, és az Athéniaknak különbeknek kell ezeknél lenniük.

A 841d törvény kimondja:

"Senki ne merészeljen kontaktusba bocsátkozni a bátrakkal és szabadokkal, csakis a saját feleségével és az sem megengedhető, hogy törvénytelen spermát vethessen kurtizánokba avagy magtalan férfiakba természetellenesen, avagy valószínűleg jobb, ha a férfiak közötti kontaktust teljesen betiltatjuk"

Ki merészelne manapság ilyen kemény törvénykezést hozni?

Xenophón az "Apomnemoneumata"-ban (A,II30) a következőket írja Szókratészról:

"Ellenkezőleg, mikor észrevette hogy Kritias szerelmes lett Euthidimosba és megpróbálta őt használni, mint azok, akik venerikusan élvezik a testeket, Szókratész lebeszélte őt, mondván, hogy egy szabad embernek érdemtelen valamint egy erényes, művelt embernek illetlen, hogy attól akit szeret, aki miatt szeretné, hogy ő sokat érőnek látsszon, kéregessen, könyörögvén és kérlelvén, hogy ne fossza meg valamitől, ami minden más csak nem átadható javak. Mivel Kritias nem hallgatott e szavakra és nem tántorodott el céljától, azt mondják, hogy Szókratész, mások és Euthidimos jelenlétében azt mondta, hogy neki úgy tűnik, hogy Kritias valami olyasmiben szenved mint a disznók, mivel kívánja, hogy Euthidimészhez dörzsölődjön, úgy, mint ahogy a disznók dörzsölődnek a kövekhez. Ezek miatt pontosan Kritias gyűlölte Szókratészt"

Az Athéniak törvénykezése a homoszexualitással kapcsolatban

Az i.e. IV századbeli Athén törvényei Aischines jóvoltából maradtak az utókorra. Hogy hogyan?
A történet akkor játszódik, mikor a 2. Athéni szövetség válsághelyzetbe kerül, mert Makedóniában Philippos veszi kezébe az uralmat és hatalma, befolyása folyton növekszik. Ekkor az Athéni politikusok körében tulajdonképpen 2 főcsoport alakul ki, az egyik a makedónbarát, a másik az antimakedón csoport. Aischines maga eredetileg antimakedón és 346-ban részt vesz abban a küldöttségben, melyet az Athéni népgyűlés Philiposhoz küld béketárgyalásokat folytatni. A tárgyalások során megkötik a Békeszövetséget (Filokrateio Eirini), amely viszont az antimakedónok szemében igazi szálka, főleg hogy Aischinest tulajdonképpen az eszme árulójaként tartják számon, mivel a tárgyalásokat követően Philippos lelkes híve lesz Philokratesszel együtt. Aischinest Démosthenés ezért hazaárulással vádolja és olyan vádakat hangoztatnak, hogy Philippos őt megvesztegette volna. Aischines ellen végül pert indítanak, melyben vádlója, Démosthenés melett, egy bizonyos Timarchosz, egy tekintélyes de feslett életű polgár.
Ekkor Aischines furcsa módón nem a védelemre helyezi a hangsúlyt, hanem egy régi, még Szolón idejéből fennmaradt törvényre hivatkozik, mely kimondja, hogy olyan állampolgár, melynek magatartásában kivetnivalót találnak az Athéni polgárok, megfosztatik minden állampolgári és politikai jogától. Ennek a törvénynek az értelmében, Timarchosz nem jelentheti föl és nem foghatja őt perbe, mert Timarchosz homoszexualitása miatt nem teljes jogú állampolgár. Ezeknek a törvényeknek az alapján, Aischines valóban megnyeri a pert és Timarchoszt elitélik, megfosztják állampolgári és politikai jogaitól. Bizonyos források szerint, Timarchosz már meg sem várja az ítélet kihirdetését, öngyilkos lesz. Aischines Timarchoszhoz intézett beszédében fennmaradtak a korabeli törvénykezések homoszexualitásra vonatkozó részei. Ebből idézünk a következőkben, a teljesség igénye nélkül.
Érdemes még megjegyezni, hogy ezek a törvények annyira kemények, hogy soha semmiféle demokráciában azóta sem voltak ilyen kemény törvények a homoszexuálisok ellen. Bizonyos teóriák azt magyarázzák, hogy talán azért, mert annyira súlyossá fejlődött ez a probléma a 4. századi Athénben, hogy ezek az intézkedések szükségszerűen voltak ennyire kemények. Különböző forrásokból azonban tudjuk, hogy már a 7. században, Szolón idején is kemény törvényeket hoztak a homoszexuálisok ellen, tehát ez a fenti teória sem állja meg a helyét.

Aischines Timarchosz ellen, 12

"A tanítók ne nyissák ki az iskolákat a nap felkelte előtt és csukják be azokat a napnyugta előtt. Senkinek, aki 13 éven felüli, nem engedtetik meg, hogy bemenjen az iskolába, amikor bent vannak a gyerekek, kivéve, ha ezen személy fia, sógora vagy testvére a tanítónak. A megszegőnek halálbüntetés jár. A Tornatanárok, Hermész ünnepei alkalmával, kötelesek arra, hogy senki időset semmiképpen ne hagyják a gyerekekkel együtt ülni. A tornatanár aki ilyet megenged és nem utasítja ki a gümnasztirion-ból a megszegőt, maga is bűnözik a szabad gyermekek megrontásával kapcsolatos törvény nevében. A horigosok (megj. "szponzor") akiket a tanács nevez ki kötelezően negyven év fölöttiek kell legyenek."

Aischines Timarchosz ellen, 16

"Ha egy Athéni megsért egy szabad ifjút, akkor annak gyámja írást (megj.:feljelentést) nyújtson be a törvényhozóknak és kérje a megsértő büntetését. Ha a bíróság elítéli, átadatik a tizenegy hóhérnak és még aznap kivégeztetik. Ha pénzbírsággal sújtanák, amit köteles tizenegy napon belül a per lejárta után kifizetni, ha nincs módjában rögtön kifizetni akkor letartóztatásban (megj. szabadságvesztében) legyen addig, amíg kifizeti, bűnösek ugyanezekért a cselekedetekért legyenek azok is, akik a rabszolgák ellen követnek el (megj.:ilyen tettet)."

E törvényhez hasonló Szolón idejében is volt, Démoszthenész írásában láthatjuk. (Démoszthenész, "Kata Midias").

Aischines Timarchosz ellen, 21

"Ha egy Athéni homoszexuális kapcsolatba keveredik (megj. a "heteriszi" ige van használva, ebből származik a hetéra szó is, de a heterogén is) akkor megtiltatik:
1) hogy egyike legyen a kilenc főúrnak
2) hogy lelkipásztor legyen
3) hogy nyilvános perben ügyvédkedjen
4) hogy bármilyen tisztséget viselhessen az Athéni Körzet belső-, vagy külső kerületein belül, legyen akár sorsolás akár választás eredménye ez a tisztség
5) hogy hírnökként, kikiáltóként működhessen vagy más hírnököket, kikiáltókat cenzorálhasson
6) hogy bemehessen nyilvános szent helyekre, hogy vallási ceremóniákon részt vehessen és fejkoszorút viselhessen ezeken és az agora olyan részein közlekedjen, amelyek szenteltvízhintővel meg lettek szentelve.
A fenti tiltó rendelkezések megszegője, ha törvénytelen szerelmi cselekedetekben találtatik bűnös, halállal büntetendő."

Démoszthenész, Timarchosz védője a fent említett perben, írja a Szolón törvényeire vonatkozva ("Kata Androtion" 21, 30 paragrafus):

"A homoszexuális kapcsolatra lépőknek (megj. a "heteriszi" ige van használva) nincs joguk beszélni, de följelentést tenni sem a bíróságokon."

És mivel a "heteriszi" ige magyarázatán sok minden áll vagy bukik, Aischines munkájának 29-30 paragrafusában tisztázza hogy az ige használata a törvényhozó által egyáltalán nem volt véletlen, mert:

"harmadszor: kire vonatkozik ez a rendelet? Azokra, akik pénz ellenében szerelmi kapcsolatra léptek vagy akik heteroszok lettek (megj.:homoszexuálisok kapcsolata). Mert a törvényhozó véleménye az volt, hogy aki eladja vagy aki meggyalázza a saját testét, ugyanilyen könnyen eladhatja az állam érdekeit is".

Tehát Aiskhines megadja a magyarázatot, hogy nem egy dologról volt szó, mint ahogy azok állítják akik a fordításokban a "heterosz"-nak és az ebből származó igének a prostituált jelentést adják, hanem két különböző dologról, a homoszexuális kapcsolatról és a szerelem pénzért való árusításáról. Ezt a tényt a Timarchosz elleni per egy másik tanújának fennmaradt beszéde is tükrözi, ugyanis megjelenik Timarchosz volt férfi-szeretője aki nem a "prostituált" tényével vádolja Timarchoszt, aminek súlyos következményei lehettek volna Timarchosz-ra nézve, hanem azzal, hogy elhagyta őt, egy másik férfi kedvéért. E tényt bizonyítja az is, hogy a fennmaradt írásokból láthatjuk, hogy minden fiatal nő, aki valakivel szexuális kapcsolatba keveredik anélkül, hogy az illető a hites férje lenne, tehát nincs férjnél, nem rabszolga, nem szolgálóleány vagy prostituált, az hetéra.


Tehát a klasszikus korabeli Athénben nem lehetett viszonyt kezdeni valakivel, úgy mint ahogyan azt manapság lehet. Erre jó példával szolgálnak azok a nők, akik egész életükben hetéraként éltek és ezt a jellemzést nem vethették le magukról, akkor sem, ha évtizedekig éltek ugyanazzal a férfivel és gyereket is szültek nekik. Ennek egyik legfényesebb példája Aspasia, Periklész élettársa, aki 20 évet élt Periklésszel és fiút is szült neki, ifj. Periklész-t, aki később az Arginousza-i sztratégosz lett (tisztviselő, a mai tábornoknak megfelelő aki döntött háború és béke kérdésében). Időközben egybe keltek, de a jellemzést Aspasia soha nem tudta magáról levetni. A Lidl Scott szótárban pontosan meg lehet találni a két fogalom magyarázatát.
Mivel nem szeretném tovább bonyolítani a fogalmakat, még csak annyit érdemes megjegyezni hogy Aischines tisztázza beszédében hogy Timarchosz mindkét rendelkezés ellen is vétett, homoszexuális is volt, de prostituált is, tehát mindkét vétkéért kéri hogy elítéljék (amint az meg is történt).

És álljon itt még egy idézet Aischines beszédéből:

Aischines Timarchosz ellen, 13

"Ha valaki, akár apa, akár testvér, akár rokon vagy gyám, vagy valaki, akinek valamiféle hatalma van a gyermek fölött, pénzért a gyermeket átengedi, ebben az esetben a gyermek ellen nem hoznak büntetőjogi törvénykezést, de az ellen aki fizetett és az ellen aki átengedte a gyermeket igen."

Az idézeteket még lehetne folytatni, ám akkor itt is könyv íródnék. Csak tisztázni kéne, hogy a könyv írójának mi a célja:  


Nem azt akarja bizonyítani, hogy nem volt homoszexualitás vagy pedofília az ókori Görögországban hanem azt hogy ez nem volt egy természetes, elfogadott dolog mint ahogyan azt sokan a szakmában állítják.

Álljon itt két idézet még a fejezet bezárásához.
H. I. Marrou: "A nevelés története az ókori Görögországban", (55. oldal, görög kiadás):

"Az ókori Görögországra rá akarták bizonyítani, hogy a perverzek paradicsoma volt, ami túlzás. A görög nyelv szótára és a legtöbb görög város törvénykezése bizonyítják, hogy a perverzséget mindig is egy aberrációként kezelték"

Robert Flaceliere, "A szerelem az ókori Görögországban" (230 old, görög kiadás, Papadimas kiadó):

"Végül, hiba lenne azt állítani hogy a szerelemnek ez a fajtája tiszteletben vagy általános elfogadtatásban részesült volna"

Az "eraszthsz" és "eromenosz" fogalma

Mire alapozzák tehát azok a teóriájukat, akik azt állítják, hogy a homoszexualitás és a pederasztia egy elfogadott, követendő dolog volt az ókori görög városállamokban? 

Az "eromenosz" és "eraszthsz" valamint "pederasztia" szavak gyakori előfordulására az ókóri szövegekben, valamint az ilyen jeleneteket ábrázoló fennmaradt edénymaradványokra.

Álljon itt ismét egy idézet Robert Flaceliere "Szerelem az ókori Görögországban" c. művéből:

"Semmi kétség, Homérosz sem istennek, sem embernek nem írja számlájára a "fiúk iránti szerelmet", mint ahogyan azt az utána következő költők fogják tenni".

"Fontos, hogy számon tartsuk, hogy Homérosznál nem találtuk nyomát sem nőgyűlöletnek, vagy homoszexualitásnak".

"Ahogy azt mindannyian tudjuk, a görög szerelem a fiúk iránt érzett szerelem és pontosabban a pederasztia. De ez a szó a francia nyelvben majdnem mindig a perverzitást jelenti, míg a görög írásokban a "pederasztia" az ártatlan és önzetlen szerelem és nem a homoszexuális kapcsolat".

Hogy megértsük a fenti idézetek jelentőségét, fontos megjegyezni, hogy a Homéroszi hősök közül, a homoszexualitást bizonyítani akarók Akhilleusz és Patroklosz barátságát hozzák föl egyik erős bizonyítékuknak. Azt mellékes tényként tartják számon, hogy az egész Iliász az akhájok megpróbáltatásairól szól, ami Akhilleusz haragja nyomán tör rájuk, miután ez utóbbitól elrabolták Bríszéiszt, az ágyasát.

És következzen néhány Platón idézet.

Platón, "Euthidimoszhoz", 282b bekezdés:

"Az apától is, persze, ezt úgy gondolom, meg kell kapja bárki (megj.: a bölcsességet), sokkal inkább mint pénzt és a gyámtól és a barátoktól és másoktól, de azoktól is, akik állítják, hogy a szerető (eraszthsz) szerepét játsszák és az idegenektől és a polgártársaktól, annak, aki a bölcsességet keresi semmi becstelenség, ó Kleinia nem létezik, de az sem sértő, hogy szolgáld és leigázd magad a szeretőnek vagy bármely más személynek, és teljesen ki akard őt szolgálni, persze ha ezen szolgálatok azok közül valók, melyek becsülendők, mindezt azon erős buzgalomból hogy bölcs legyél"

A szerető szó ókori jelentése kezd kibontakozni a fenti idézetben. Érdemes itt megjegyezni, hogy Platónt a homoszexualitás teoretikus kifejezőként tartják számon, így van ez vajon? Következzen a teljesen félreértelmezett írásából részlet, melynek fordítását modern görög nyelvre Athanasopoulou úr készítette, az alábbiakban pedig magyarra kellő körültekintéssel és figyelemmel általam lett fordítva.

Platón, "Symposium", IX

"..és így a szerelmi kapcsolat és Érosz sem mindig szép és dicséretes, csak az (megj.: az az Erosz isten) amely nemes szerelmi kapcsolatra vezet.

Pándémos (pandhmosz=mai jelentése tömeges, össznépi) Aphrodité szerelme tehát olyan, mint azt a neve mutatja, népies és véletlenszerűen cselekedik. És ez az, amely a közönséges embereket uralja. Ezek (az emberek) kivételt nem téve szerelembe esnek nőkkel, vagy fiatal gyermekekkel, másodszor akiket és ha megszeretnek, inkább a testüket, mint a lelküket szeretik meg, aztán meg szerelembe esnek a legbutább teremtményekkel, mert csak a szerelmi aktus érdekli őket és nem érdekli őket a morális oldala a cselekedetnek. Ezért történik, hogy azt cselekednek, amit a sors hoz nekik (megj.:véletlenszerűen, ige a tychi=szerencse, véletlen szóból), jót vagy rosszat, mindegy... Ezzel szemben Urania Aphrodité (uranosz=ég, égi szerelem) szerelme a nőnemű részvétele nélkül, csakis a hímneművel létezik. Ez a pederasztia. Aztán meg Urania a legősibb és nincs benne erkölcstelen elem. Azért fordulnak a férfiak fele akiket ez a szerelem ihlet, valóban a természetes erő és okosság iránti szerelemből"

És jöjjön talán a legszebb idézet, Platón, "Symposium", XXVII, Szókratész beszéde

"..és hiszem hogy mindenki bármit képes cselekedni azért, hogy az erényt és egy dicső hírnevet halhatatlanná tegyen, minél magasabb-rendű annál inkább. Mert szerelmesek (megj.:az emberek) a halhatatlanságba. És azok akik testükben termékenyek, figyelmüket a nők felé fordítják, és így szerelmesek lesznek, biztosítván a gyermekáldás által a halhatatlanságot és az utókor elismerését és a boldogságot mindörökké, ahogyan azt gondolják. De léteznek a lélekben termékenyek - mert vannak emberek akik lélekben maghordók inkább mint testben, oly magot hordanak melyekhez a lélekben való kihordás és vajúdás talál...Ha valaki tehát ezekben (megj.:lelki magvakban) termékeny és szent lelke van, amikor olyan korba kerül, meg szeretné ezeket szülni és újrateremteni és gondolom ide-oda jártában keresi a megfelelő szép környezetet, hogy vajúdjon. Mert csúf környezetben soha nem fog vajúdni. Ezért szereti jobban a szép testeket, mint a csúfakat, mivelhogy maghordozó és ha találkozik egy szép, bátor és nemes lélekkel, imádja ezt a test és lélek kombinációt. És egy ilyen emberhez nehézség nélkül beszél az erényről és arról, hogy milyen kell legyen az értékes ember, és milyen elfoglaltságok találnak hozzá, és megpróbálja őt általános nevelésben részesíteni. Kapcsolatba lépvén tehát egy szép társsal és a társaságában forgolódva megtermékenyíti és megszüli, a magot amit azelőttről hordozott és nem feledkezik meg a szépségről, legyen az jelen vagy nem. És amit megszült, azt műveli és növeli a társával együtt. Így hát a köztük lévő kommunikáció magasabb rendű annál, ami az apa és testi gyermekei között van és ennél sokkal hűségesebb barátság köti össze őket, mivelhogy összekötik őket a közös gyermekeik, amik szebbek és sokkal halhatatlanabbak. És bárki jobban szeretné, hogy ilyen lelki gyermekei legyenek, mint testi gyermekei, különösen ha Homéroszra, Hesiodosra és más költőkre gondol, csodálván a lelki (megj.: intellektuális) leszármazottaikat, melyeket ránk hagytak és melyek minőségükkel, nekik halhatatlan dicsőséget és az utókor elismerését adományozzák. De példának vehetjük akár a lelki gyermekeit Lakedaimóniában Lükurgosnak, kik Lakedaimónia de egész Görögország megmentői...."

Tehát Platón nemcsak hogy nem tartja követendőnek a testi szerelmet, hanem éppen arról ír, hogy miért jobb és szebb a lelki szerelem a testinél. Innen ered a Plátói szerelem kifejezés is, ami talán rosszul értelmezve lett átvíve a különböző neműek közötti lelki kapcsolatra. De Xenophón is a már említett "Lakedaimóniak alkotmánya" c. művében fontosnak tartja, hogy a pederasztiát megemlítse a különböző nevelési formák között. Elég furcsa lenne, ha a ma értelmezett formájában annak idején nevelési eszköznek tartották volna. A fentiekből, de még több írásból is kitűnik, hogy ha valaki a "szerető" szót az ókori görög írásokban a "nevelő"-vel helyettesítené akkor talán közelebb kerülnénk az igazsághoz.
Arról lehet szó hogy az ókori görög városállamokban a kötelező, nevelőintézetekben megszabott tanító-tanuló, a családi és baráti kapcsolatokon kívül még létezhetett egy másik nevelő jellegű kapcsolat, amelynek célja az ifjú beavatása a szociális és politikai élet rejtelmeibe, a viselkedésformák, az akkori etikett elsajátítása, erények, morális értékek és valós veszélyekre való tanítás. Ezt a feladatot vállalta magára egy idősebb polgár és a nevelt fiúk 12-18 év között voltak. A nevelés egészen az ifjú nagykorúságáig tartott (megj.: addig amíg a fiúnak serkedni kezdett a szakálla). Utána maga a felnőtt fiú is lehetett tanítója egy fiatalabb fiúgyermeknek. Különböző írások bizonyítják, hogy ennek a kapcsolatnak szabályként vége kellett legyen az ifjú felnőtté válásakor, hisz ha nem, akkor valóban tápot adtak volna arra, hogy esetleg homoszexualitással vádolják őket, aminek amint láttuk, nagyon súlyos következményei voltak az akkori törvénykezés értelmében Ez is magyarázza azt a tényt is, miért látták olyan súlyosnak azt, ha a tanító (ógörög szövegekben szerető) fiatalabb volt mint a tanuló (Xenophon), valamint hogy egy valaki lehetett egyben tanító is és tanuló is, de nem ugyanazzal a személlyel kapcsolatban.
Ez a tény magyarázhatja azt is, hogyan volt lehetséges egyáltalán a Theba-i Légiónak (Legio Thebaica) a létezése, ami az írásokból tudjuk hogy 300 szerető párból állott. Hogyan lehetett volna másképpen megtartani a rendet és fegyelmet, hogyha szerelmi tusakodások és féltékenységek ütötték volna fel a fejüket, ami lehetetlen lett volna ha valóban szerelmes párokról lett volna szó.

Ókori edénymaradványok

A homoszexualitást és pederasztiát mint bevett gyakorlatot, viselkedésformát bizonyítani akarók egyik erős érve a fennmaradt cserép és agyagedényeken látható jelenetek. Ebből a szempontból a 6. és 4. i.e. századból származó edények lehetnek a mérvadók, hisz erre az időszakra vonatkozik a taglalt téma is. Amint azt a szakmabeliek és az ezzel foglalkozók tudják, az edényeken minden periódusban valamely más más téma volt a főszereplő, de minden témát feldolgoztak a cserépfestő művészek. A már említett Dover könyvben összesen 600 edény van példának felhozva, amikről viszont maga az író megállapítja, hogy nem mindegyiken található témába vágó jelenet. A részletes kutatás azt mutatta, hogy a Dover könyvben szereplő edények közül összesen 30 (!) -on található homoszexualitással, pederasztiával foglalkozó, vagy erre utaló rajz, a többi vagy teljesen más témájú jelenetet ábrázol, vagy különböző neműek közötti szerelmi aktusokat, kifejezésmódokat mutat be.


Az össz-száma az ókori görög edényeknek több tízezer körül mozog, amelyekből csak az Attikai műhelyből származók körülbelül 80,000 edény. A fennmaradt maradványokon SEHOL nem lehet homoszexuális aktust ábrázoló jelenetet találni. Ilyen jellegű ábrázolások csak a szatyrok között vannak, mely lények a perverzitás kifejezői voltak az ókori mondákban, regékben. Az edénymaradványok némelyikén még megtalálható a DIAMIRIA-nak elnevezett prokatarktikus kapcsolatnak értelmezett jelenet, melynek során idősebb férfi látszik nemi szervét fiatal fiú combjai közé helyezni. Ezt egyesek úgy értelmezték mint a homoszexuális, pederaszta kapcsolatok előjátékát, míg valószínűleg arról lehetett szó, hogy mivel ennyire kemény törvények lehettek a homoszexualitásra vonatkozóan ez érinthette a művészeket is, ezért a homoszexualitást kifejezni akaró cserépfestők ezzel a jelenettel tehették csak azt meg.

A fennmaradt edények is azt bizonyítják hogy az ókori görög társadalom egy nagyon is konzervatív társadalom lehetett, ahol az ilyen jellegű művészi megnyilatkozás csakis burkoltan jöhetett létre.

Görög mitológia

Az ókori görög világ tanulmányozásában nagy fejezetet kell szentelni a görög mitológiának. Lássuk hát, hogyan mutatja be a szerelmet a görög mitológia és milyen utalások vannak homoszexuális kapcsolatokra.
A Trójai háború ma már bizonyítottan gazdasági okokból kezdődött. De mivelhogy a görög szellemnek elfogadhatatlan, hogy egy ilyen nagyságú, véres háború csakis a hatalom elnyerésért folyjon, a háború tényét elfogadhatóvá tette Menelaos-nak a sürgető vágya, hogy feleségét, a szépséges Helenát visszaszerezze magának. De az egész Homéroszi művet végigkíséri a férfi és nő közötti szerelem szépsége és lebilincselő, megállíthatatlan ereje.
Akhilleusz otthagy csapot papot és az akhájokat a harcban, mert Agamemnón elrabolja szerelmesét, Bríszéiszt. Majd az Iliász végén, miután megtörténik az elérzékenyítő találkozás Akhilleusz és Priamos között, a két hős elválik majd Akhilleusz Bríszéisz ölelésében alszik.
Hektor feleségével, Andromaché-vel tökéletes egyetértésben él, ez utóbbinak Hektor elveszítéséért érzett fájdalma és sirámai mélyen egy szerelmes asszony hangjai. Az Odüsszeia-ban, Odüsszeusznak nagyon sok szerelmi kalandon kell átmennie míg hazájába ér, de minden esetben nő iránt lobban szerelemre.
Itt meg kell jegyezni, hogy a görögök történelmében Homérosz a Mindenség kezdete, nagyságát még Platón is elismeri, akit köztudottan nem lehetett a költők barátjának nevezni, és elég sokatmondó, hogy a rengeteg gyönyörű szerelmi történetben, amiket leír, nyoma sincs homoszexuális kapcsolatoknak, mint ahogyan azt egyesek belemagyarázni szeretnék. Nézzünk pár más híres Homéroszi szerelmet.

Oinomaos király annak ígéri lánya, Hippodameia kezét, aki legyőzi őt a kocsiversenyben, tudván, hogy ott mindig csakis ő győzhet. Pelops meggyőzi a király kocsisát, Myrtilos-t hogy segítsen. Myrtilos kiveszi Oinomaos király kocsijából a kerékszöget és így Pelops lesz a győztes. A hálátlan Pelops Myrtilost bedobja a tengerbe aki mielőtt meghal, elátkozza Pelops egész nemzetségét. Így húzódik majd az átok a Pelopidák sorsán végig, nemzedékről nemzedékre.

A szerelem a görögök számára annyira legyőzhetetlen, hogy még egy királylány elárulja apját miatta, ez pedig Ariadné. Minós krétai király és Pásiphaé leánya, ki a Minotaurosnak áldozatul szánt Théseust a Daidalos építette útvesztőből fonal segítségével kimentette, s azután kedvesével Krétából megszökött.

De nemcsak nők szerelmei vannak leírva a mitológiában.

Amphiaráos híres görög jós, ki részt vett a kalydóni vadászaton, az argonauták menetén s végre a Théba ellen vívott harcban. Utóbbira neje miatt ment el, kit Polyneikés Harmónia aranyékével vesztegetett meg. A. ugyanis megígérte Adrástosnak esküvel, hogy mindenben a felesége, Eriphylé, Adrástos testvére határozatainak aláveti magát. Így elment Théba ellen is, jóllehet előre tudta, hogy ott vesztét leli. Mint a Théba ellen indult hét harcosnak vezére szerencsétlenül küzdvén s Periklymenos elől menekülvén, hirtelen fogatával és kocsisával együtt a Zeus villámától meghasadt földbe süllyedt el. 

Igazán meghatóak a tragikus sorsú szerelmek, az egyik legszebb monda ezekből Akhilleus és Penthesileia szerelmét írja le. Ez utóbbi az amazonok királynője volt és részt vett a Trójai háborúban a trójaiak oldalán. A harcban összetalálkozik Akhilleus-al és egy erős összecsapás után, Akhilleus kardja átfúrja a nő testét. Ezen utolsó pillanatban a szemük összetalálkozik és Akhilleus rájön, hogy ez az a nő aki mindenben hozzá illik és akivel boldogan élhetne. Első pillantásra szerelem, közben a kezei között meghal Penthesileia. A hős szívét vasmarokkal szorítja a kétségbeesés és a fájdalom, mert tudja, hogy megölte azt, akit szeretett és aki sosem lesz az övé, Penthesileia halálát keservesen megsiratja.

Egy olyan monda amelynek jó vége van Perseus és Androméda történetét meséli el. Perseus, Zeusz és Danaé fia, Aithropiában meglátja Andromédát, akit kikötöttek egy sziklára, felajánlván őt egy tengeri szörnynek. A férfi rögtön szerelmes lesz a fiatal lányba és megígéri az apjának, hogy megmenti a lányt, cserébe feleségül kéri. Valóban így is lesz, megmenti Andromédát és egybekelnek.

Hérakles csodálnivaló tettei mellett elég csapodár természetű. Végül az az ing lesz halálának okozója, amit felesége féltékenységében halálos méreggel itat át, mert Hérakles Oikhaliából hazatérvén magával hozza Iólét, Euryitos lányát.

Férfiak közötti szerelmi aktusról csakis elrettentő példaként esik szó, ez a történet Pelops szerelmi történetének a folytatása. Tehát Myrtilos megátkozza Pelops egész nemzetségét. Laiosz aki Pelops-hoz menekül, szerelmes lesz ennek fiába, akit ellop apjától és megerőszakol. Pelops megátkozza ekkor Laios-t és ez az átok lesz a Labdakidák nemzetségét sújtó tragédiák forrása. Laioszt az istenek halálra ítélik ezen utálatos cselekedete miatt, az ítéletet a fia, Oidipusz kell végrehajtsa. Ezzel sajnos nem ér véget az átok hatása. Oidipusz anélkül hogy tudná, saját anyját veszi feleségül és gyermekeket nemz neki. Mikor az igazság kiderül, a feleség-anya öngyilkos lesz, maga Oidipusz pedig megvakítja magát. Oidipusz két fia testvérháborúba keveredik és mindkettő elpusztul, egymás kezétől. Az átok az egész nemzetség vérét kívánja. Még Antigoné, Oidipusz lánya is ennek lesz áldozata.

De hogy magáról Zeusról is essen szó. Zeus felesége Héra istennő, akihez bizony egyáltalán nem hűséges. Földi halandókkal és istennőkkel sok sok gyereket nemz. Zeusz isten hűtlensége mai szemmel nézve felháborító, de mitológiai mércével mérve az isteni lélek új és új átadását jelképezi. Zeusz istennek rengeteg szerelmi kalandja volt, mégis az egyetlenegy fiúrablás, Ganümédész elrablása elég volt ahhoz, hogy a mai, modern emberek kikiáltsák a homoszexuálisok védőistenének. Ganümédész a közönséges monda szerint (Hom.) Trós és Kallirrhoé fia, Ilos és Assarakos testvére, kit az istenek szépsége miatt az Ida hegységben vagy Dardanellák hegyén elragadtak, hogy az Olimposzon Zeusz pohárnokává tegyék. Későbbiek szerint Zeusz maga rabolta el sasalakban, vagy sasával raboltatta el s érte atyjának kárpótlásul halhatatlan lovakat adott, vagy pedig a Héphaisztosz készítette arany szőlőtővel ajándékozott meg.

Szókratész maga beszél az esetről és teljesen megvilágít mindent. Szókratész Kalliasszhoz intézett beszédében elmondja, hogy Zeusz sok halandó nőbe lesz szerelmes, de minden esetben mikor ezeknek testét kívánja meg, gyermeket nemz nekik, de ő magukat nem emeli fel az istenek közé. Ezt csak akkor teszi, mikor a lélek vagy tettek nagyságába lesz szerelmes és nem a testbe, ez történik Héraklész, a Dioszkurok, Ganümédész és mások esetében. Valóban Ganümédész neve abból a kifejezésből ered, hogy "szeretem hallgatni", Homérosz szerint "az akinek bölcs gondolatai vannak". Tehát ezekért hívták Ganümédész-t így és emiatt lett felemelve az istenek közé.

Valóban a fennmaradt írásokban Szókratész megmagyarázza Akhilleusz esetét is. Akhilleusz nem a szeretője, hanem a barátja halálát bosszulja meg Patroklos elvesztése után. "és ugyanígy Orestes és Pylades, Thészeusz és Peirithoos és mások sokan a félistenek közül mint tökéletesek vannak megemlékezve, nem azért mert együtt aludtak, hanem mert egymást csodálták és együtt óriási és fényes dolgokat vittek véghez." (Xenophón "Symposion", VII, 28-32)

És akkor még meg kell említeni, hogy Erósz is mint Aphrodité, kétfajta istenség. Nemcsak a játékos, mindent és mindenkit felkavaró Szerelem és Vágy hanem maga az Alkotóerő.

"Az Athéniek annyira messze álltak attól hogy azt gondolták volna, hogy Eros uralkodik bármely szexuális kapcsolaton, hogy az Akadémián, amelyik Athénének (a szűz Istennőnek) van ajánlva, szobrot emeltek Erosnak és áldozatokat ajánlanak fel neki, pont mint Athénének." (Deipnosophistes)

Tragédia, komédia, színház

Az ókori görög szokások tanulmányozásában fontos fejezet az ókori írók, költők műveinek a analizálása.
Az ókori tragédiák, mint tudjuk, általában a gazdagabb, műveltebb osztálynak íródtak, ezekben nem leljük nyomát a homoszexualitásra avagy pederasztiára való utalásoknak. Annál inkább a vígjátékokban, szatírákban, melyeknek hivatása az volt, hogy a köznépet szórakoztassák. Több vígjátékíró, költő jelenít meg műveiben homoszexuálisakat, ezekre mindig is pejoratív jelzőket használva. 
Például Arisztophanész több művében is szerepelnek, Agathonra egy olyan szót használ, melynek közvetett és elvont jelentése a passzív homoszexuális. Pejoratív módon utal más műveiben is eme szexuális praktikára, például a "Béke"-ben vagy a "Felhők"-ben. Sehol a műveiben nem használja sem a "szerető" sem a "szerelmes" szót ezekre utalva. Egy másik kiváló ókori költő, Eupolis a homoszexuálisokat pont olyan alkalmatlan és férfiatlan teremtéseknek mutatja be, mint azokat akik had-képtelenek. Ehhez tudni kell, hogy a férfiasság az ókori Athénban egyet jelentett a harcképességgel és a hadsereg dolgaiban való jártassággal. Arisztophanész egyik leghíresebb műve, a "Lysistraté" arra a történetre alapozódik, hogy az Athéni nők békére próbálván kényszeríteni férjeiket, megvonják tőlük a szexuális kapcsolatot. Ennek semmi értelme nem lenne, ha az ókori Athénben annyira megszokott és elfogadott dolog lett volna a homoszexualitás.

Ugyan egyes történészek azt próbálják magyarázni, hogy a szegényebb rétegekben nem volt annyira elterjedt a homoszexualitás, mert a nők inkább voltak szabad préda, mint a gazdagabb rétegeknél, míg a gazdagoknál a különböző társadalmi megkötések miatt, a feleségek és lányok elzártsága nőhiányhoz vezetett volna. Ezen teóriák elég nevetségesek, hisz főleg az ókori Athénban egy gazdag polgárnak sokkal könnyebb volt nőhöz jutnia, mint egy szegénynek, hisz akár bordélyházba is elmehetett, akár rabszolganőt vehetett volna magának akár egy hetérával létesíthetett volna kapcsolatot.

Az ókori komikus költők, írók, szatíraírók is alátámasztják a feltevést, miszerint az ókori Görögországban habár létezett homoszexualitás, azt mindenképpen társadalmilag nagyon elítélték és semmiképpen ez nem volt egy megszokott és bevett, elfogadott szexuális kapcsolat .

Szapphó

Habár a pederasztia a férfiak közötti szexuális kapcsolatot jelenti, a könyv egy fejezetében taglalja az ókori híres költőnő, Szapphó esetét is, aki Leszbosz szigetén született és aki után ma a női homoszexuális viselkedésformát leszbikusságnak nevezik.

Szapphó, tájnyelvileg Psappho és Psappha is, az antik görög irodalom legnagyobb nőköltője volt. Virágzása Kr. e. 628 és 568 közé esik. Magánéletéről keveset tudunk, egészen biztosan csak annyit, hogy Alkaioshoz irodalmi barátság fűzte, hogy 596 táján politikai okoknál fogva kénytelen volt Szicíliába menekülni, de később visszatért és Mitilenében egész kört nevelt magának ifjú nőköltőkből, kiknek egyik csillaga Erinna volt. Ennél sokkal több az, amit későbbi írók róla költöttek, s ami a botrányt hajhászó attikai komédia hagyományaiból és abból szövődött, hogy a költőnő Szapphó alakját összekeverték egy ilyen nevű hetéra viselt dolgaival. Szapphó az ókori világ számára oly nagy költőnek számított, hogy csakis Homérosszal együtt emlegették a nevét. Mikor az ókori görög azt mondta hogy "a költő", a szó hímnemű formáját alkalmazva az csakis Homéroszra vonatkozhatott. Mikor pedig a szó nőnemű formáját használta akkor az csakis Szapphóra volt érthető.

Szapphó életműve összesen 7 kötetet foglalt magába, amelyekből sajnos alig maradtak meg sorok, legtöbbje nem is egész vers, csak szakaszok különböző versekből. Érdekes, hogy nevéhez fűződik a női homoszexualitás jelentése, miközben arra a tényre, hogy ő maga homoszexuális lett volna, elfogadható és helytálló bizonyítékok nem léteznek.
Maga Dover professzor is azt írja róla, hogy a vallomások, bizonyítékok nem elfogadhatóak. Robert Flaceliere a "Szerelem az ókori Görögországban" c. könyvében azt állítja, hogy azon állítások, miszerint Szapphó homoszexuális lett volna, merő rágalmak. Vasilios Lazanas, a Tübingeni egyetem Filozófia szakának professzora, az "Ókori görögök, az Égei térség epigrammakészítői" (Athén, 1995, 170 old.) c. könyvében írja:

"Egy fontos dolog, amely a költőnő személyiségével és moráljával áll összefüggésben, a tanítványlányaival fenntartott kapcsolata Mitilenében...."
Mindenesetre ez a téma az utóbbi évtizedekben kitartóan és komolyan foglalkoztatott neves filológusokat, mint pl. F.C. Welcker és másokat. Az ezzel kapcsolatos munkájuk eredménye a következő:

"A Szapphó köreibe tartozó lányok különböző vidékekről származtak, még Leszbosz-on kívülről is. Valószínűleg nem jöhet szóba sem zeneiskola, sem költőiskola vagy tánciskola, de sem valamiféle Aphroditének szentelt szervezet. Ezek a lányok - ez tűnik a legvalószínűbbnek - akik egybe gyűltek, a zene, tánc tanulásával foglalkoztak, versek írásával és olvasásával, viselkedési formák elsajátításával, stb. Nem szabad megfeledkeznünk a következőről sem: Leszbosz társadalmi szerkezete és a társadalmi "morál" teljesen más volt mint Görögország más részeiben. A nők felvilágosultak voltak, legalábbis egy bizonyos szintig. Mitilenében abban az időben fejlett civilizáció uralkodott és a lányok nevelését nagyon fontosnak és szükségesnek tartották. Tehát a problémakört, mely Sappho és a lakásában előforduló tanítványok kapcsolatával foglalkozik, az előbbiek ismeretében kell megvizsgálni és nem felelőtlen és megbízhatatlan információk, vagy az ókori szatíraírók szenzációhajhász utalásai alapján.
Különben is egy ilyen költői világ, mely a lánytanítványok és a költőnő, valamint maguk a tanítványok közötti viszonyon alapul és ebből táplálkozik, nagyon is érthető, hogy félremagyarázható. Mikor Szapphó kifejezi az elérzékenyülését az egyik tanítványától való elválása miatt, aki férjhez megy, mikor kifejezi a csodálatát egyik barátnője szépsége iránt, mikor kifejezi az örömét melyet az egyik lányismerősével való nagyon jó kommunikációja miatt érez, nagyon is természetes, hogy rágalom és félreértés áldozata legyen azok részéről, akiknek más okuk van arra, hogy ezt megtegyék (politikai okok). Mindenesetre a költészetében nincs egyetlenegy szó sem, amely leszbikus szerelemre utalna."

Tehát mit lehet tudni igazából Szapphóról?
Elsősorban, hogy nagy költőnő volt, akinek a művei sajnos odavesztek a Konstantinápolyi könyvégetésben, Alkaios költő műveivel együtt - a lírai költészet valószínűleg túl merész lehetett a középkor morálja számára. Szapphó az ókorban példátlan becsülésnek és tiszteletnek örvendett, Szirakuzában és Bizáncban szobrokat állítottak neki, szülővárosa pedig pénzeit díszítette képmásával. Ezt a hírnevet tüneményes költői tehetségének köszönhette, mely nemcsak formában (l. Szapphói vers), de a tartalom változatosságával is korszakot alkot az ókori dalköltészet terén.
Azt is tudjuk róla, hogy évszázadokkal a halála után, a hellenisztikus korszakban, homoszexuálissá lett kinyilvánítva. Ez okból kifolyólag, több ókori költő érezte úgy, hogy meg kell Szapphó hírnevét védenie. Egyik ilyen költő Lukianos, aki a "Hogyan ne higgyél könnyen a rágalmaknak" c. művében arról írt hogy Szapphó rágalom áldozatául esett. De nemcsak Lukianosnak volt ez a véleménye. Plutarkhosz Szapphót Anakreónhoz hasonlítja majd mindkettőjük irányában kifejezi csodálatát.

Azt is meg lehet érteni, hogy miért lett rosszindulatú rágalom áldozata Szapphó. Hiszen egy férfiközpontú társadalomban, ahol a nő helye a házban a férje mellett volt, és ahol a tanítás, a mentor-tanítvány kapcsolat csakis a férfiak kiváltsága lehetett, hisz csakis a férfiak lehettek teljes jogú állampolgárok, egy ilyen társadalomban a felvilágosult Szapphó iskolája botrányos volt. A rágalmazási folyamatban nagy szerepe volt a kereszténység megjelenésének, amely az ókori görögöket elvetemülteknek, elfajzottaknak állította be és ebbe a képbe remekül beleillet egy homoszexuális költőnő képe, kinek minden művét el kell égetni. És ugye milyen jól is jött ez, hisz bármit lehet utána állítani, a költőnő művei már nincsenek jelen, hogy megvédhessék szülőjüket.

És még egy utolsó dolog, amit biztosan lehet tudni erről az úgymond leszbikus költőnőről, a módot, ahogyan meghalt. Szapphó leugrott Leukadia egyik sziklájáról és öngyilkos lett, mert elhagyta és megcsalta a szerelme, egy férfi, a Mitilini-i Phaon.

Athéni Naphkratitos írta "Szapphó szerelme a szép Phaon iránt nagyon híres volt".

És ha túlzásnak tűnne, hogy egyesek valóban úgy akarják bemutatni Szapphót mint a leszbikus szerelem legnagyobb képviselőjét, akkor álljon itt egy példa:

Létezik egy bizonyos Yves Battini úr, aki írt egy "Szapphó" c. könyvet. A görög kiadásban, amit a Papadima Athéni kiadó adott ki 1996-ban, a 41. és 42. oldalon Anakreon-nak egy négysorosára utal, amelyet egyes források szerint Szapphóhoz írt volna a költő. A vers a könyvben megvan ógörögül is, görögül is, álljon most itt a magyar fordítása:

"Ő aki Leszboszról származik, fehér üstökömet elkárhoztatja és más irányában nevetgél".

Yves Battinni úr az utolsó sort így fordította le a könyvében:

"..más a vágyai tárgya: egy lány."

Tehát tulajdonképpen fordítás helyett, Battini úr sorokat ad hozzá a költeményhez.
Az igazságnak akkor is hallatnia kell a hangját, ha bizonyos köröknek ez nem is felel meg.


Alkibiades

Alkibiades egyik legragyogóbb és legkatasztrófikusabb erővel bíró ókori személyiség, híres athéni hadvezér. Klejneás fia, majd ennek halála után Periklész nevelt fia, akinek egyben unokaöccse is, a legszebb ifjú, majd később legszebb férfi címét viselhette az i.e. 5 sz-beli Athénban. Szépségéről sokan írtak, de állítólagos biszexualitásáról is, mely viselkedésforma minden esetben mint elítélendő és nem követendő van megemlítve a rá vonatkozó írásokban. Ilyen vonatkozásban utalt rá több ókori író, költő mint Plutarkhosz, Diódóros és Platón. De vajon valóban így volt-e, biszexuális volt-e ez az annyira vonzó férfi?

Alkibiades mint arisztokrata család sarja, már nagyon korán részt vesz a politikai életben. A Pelloponéz háború első fázisának végén, ő lesz a város demokrata részének a vezetője. Első perctől bebizonyítja, mennyire tehetséges, de egyben mennyire nagyravágyó, ambiciózus személyiség, kinek szemében mindig az önmaga érdeke az állam érdeke fölött való. A fondorlatok, cselszövények sora végtelen, melyek a nevéhez fűződnek. Meggyőzi a város polgárait, hogy Periklész polgári demokráciáról szóló politikai hagyatékát megkerülve, mely kimondja, hogy kerüljék a hosszú évekig tartó hadjáratokat, belekavarodjanak a Szicíliai hadjáratba. Ő maga e hadjárat strategosa lesz. Egy véletlen esemény - (egy reggelen megcsonkítva találták majdnem az összes hermát, melyek Athén nyilvános tereit díszítették. A babonás tömeg ebben a hallatlan szentségtörésben rossz előjelet látott az egész Szicíliai vállalkozásra nézve, s valamely, az alkotmány megbuktatására célzó összeesküvés művének tartotta a merényletet) - alkalmat ad politikai ellenfeleinek, hogy megvádolják, de egy politikai csel folyamán mégis elengedik, minden szimpatizánsával a hadjáratba, majd utána visszahívják hogy elítélhessék. 
( Alkibiadest azzal vádolták, hogy az eleusisi mysteriumok kigúnyolására saját házában rendezett hóbortos szertartásokat) 
Alkibiades tudja, hogy ha visszatér, halálra ítélik és elköveti az őt évezredekre megbecstelenítő tettet, a nagy ellenséghez szökik, Spártába, ahol politikai tudását és személyi varázsát latba vetve, megváltoztatja a Pelloponéz háború kimenetelét. Mindezek az események elindítják Athén erejének a megfogyatkozásához vezető cselekmény-, eseménysorozatot majd miután még Alkibiades is visszatér Athénbe, ahol újból strategossá választják majd újra elítélik, Athén végül i.e. 404-ben elveszti a Pelloponéz háborút. Az Athéni Szövetség, a nagy politikai álom szerte foszlik, az Athéni világuralom álma örökre elrepül és Alkibiades személyében Athén megtalálja a bűnbakot. Alkibiadest otthonában ölik meg ahol Timándra hetérával él együtt, akivel gyereke is van.
Alkibiades kalandos szerelmi hódításainak sora végtelen. Példának felhozható, hogy míg Spártában volt, Agis király feleségével, Timaiaval is viszonyt folytatott, akivel gyereke is született, ki később egy kis időre király is lett. Alkibiades mindenképpen egy kiemelkedő személyiség.
Lássuk hát a szexualitásával kapcsolatos tényeket.

Az első furcsa dolog ezzel kapcsolatosan, hogy Alkibiades Thuküdidész idejében élt, és ez a nagy történész egyáltalán nem említi Alkibiades ilyen jellegű szexuális viselkedését akkor, amikor ez a viselkedésforma annyira botrányosnak számított. Thuküdidész viszont említi és leírja milyen ármányokkal, cselekkel, rágalmakkal és hazugságokkal próbálták Alkibiades ellen a vádakat megalapozni (Th., A peloponnezusi háború története, 3. könyv, 53).
Másik nagy kérdés, hogyha Alkibiades valóban ilyen fajtalan életet élt volna, mint fiatal férfi, akkor miért nem alkalmazták ellene a már említett és Aischines által Timarchosz ellen felhasznált Szolón féle törvénykezést? Hisz Alkibiades korában, az 5. században érvényben volt ez a Szolón óta élő törvény. Ezt Aristophanés írása is bizonyítja (Lovagok, 876-880 versszakok).
Végülis ez a törvény abszolút egyszerűvé tette volna azt, hogy ellene vádat emeljenek és nem kellett volna ácsolt vádakat kitalálni, melyekről be is bizonyosodott, hogy faragott és nem valóságos vádak voltak és a kitalálóikat ki is végezték (Plutarkhosz, "Párhuzamos életrajzok", Alkibiades, XIX, XX, XXI).
Platón a "Symposium"-ban leír egy jelenetet Szókratész és Alkibiades között, mely jelenet maga egyrészt bizonyítja, hogy Szókratésznek semmiképpen nem volt testi kapcsolata Alkibiadesszal, másrészt az egész műben, mint Alkibiades "szeretője" van számon-tartva, mely bizonyítja a könyv elején felvetett tételt, vagyis hogy az "eromenosz" szó, mely ma testi szeretőt takar, az ókorban mentort, nevelőt jelentett.
Az alapos tanulmányozás minden alapot megad arra, hogy elhihessük, miszerint Alkibiades is valóban az utána következő századok rágalmának esett áldozatául akkor, amikor az Athénieknek a demokratia bukásában és Athén óriási vereségének a tanulmányozásában nagyon is szükségük volt bűnbakra.


Megas Alekszandros (Nagy Sándor)

Annak ellenére, hogy Alekszandros (Nagy Sándor) esete egyike azoknak a keveseknek, mikor az összes történelmi forrás egyezik egymással, vagyis sehol nincs utalás arra, miszerint Alekszandros homoszexuális lett volna, mégis a mai köztudatban ez a kép él a világ egyik legnagyobb hadvezéréről. Ebben valószínűleg nagy szerepet játszhat az is, hogy sok homoszexuális tartalmú honlapon fellelhető a neve. Habár homoszexuális körökben jó lehet emlegetni, hogy Alekszandrosnak is ilyen hajlamai voltak, ez az állítás egyértelműen nem igaz.

Álljon itt egy pár idézet ennek az állításnak az igazolására:

Plutarchos, Alexandros történetében (A12-es beszéd), így ír:

"És Alekszandros, mikor Philoxen, a partok kormányzója azt írta neki, hogy Ióniában él egy fiatal fiú, aki eddig nem látott szépséggel rendelkezik, és kérte, hogy levélben értesítsék, ha Alekszandros azt akarja, hogy neki ezt a fiút elküldjék, ez utóbbi írásban szigorúan válaszolt neki:
Ó, te rosszabb minden embernél, úgy ismersz engem, mint aki valaha is belekeveredtem ilyen mocskos ügyletekbe, hogy ilyen élvezetek felajánlásával hízelegj nekem?"

A történet folytatása kemény, mert Alexandros az említett válasszal a parancsot is elküldte, melynek értelmében Philoxent kivégezték eme leveléért.

Meg kell jegyezni, hogy semmiféle tudományos munkában soha senki nem állította azt, hogy Alexandros homoszexuális lett volna, még Siamakis úr is, az "Elfajzottak" c. könyvében azt írja, hogy teljes bizonyosággal állítható, miszerint Alexandros nem volt homoszexuális, ez pedig nagy dolog attól a Siamakis úrtól, aki mindenkit az ókori Hellászban homoszexuálisnak mutat be, olyannyira, hogy már már az ember ajkára jön a kérdés, hogy akkor hogyan történt a faj továbbvitele.

Plutarkhosz a fennt említett könyvében egy olyan Alekszandrost mutat be, aki mindenféle élvezettől lehetőleg távol tartotta magát és nagyon mértéktartó volt. A fenti állítás, Alexandros szexuális életét illetőleg, valószínűleg onnan eredhet, hogy egyeseknek nehéz megérteni, hogyan érezhetett Alexandros oly mély barátságot és szeretetet barátja, Hephaestion iránt, pontosan úgy mint Akhilleus Patroklos iránt.

Nagy Sándor soha nem választotta el magát teljesen gyerekkori barátjától. Jellegzetes a jelenet, mikor Dareios anyja Hephaestion előtt hajol meg, majd miután rájön tévedésére, Nagy Sándor megnyugtatja mondván "a barátom is én vagyok". Talán az egész rágalomnak alapot az is adhat, hogy amikor Hephaestion meghalt, Nagy Sándor reakciója nagyon erős volt, leromboltatta a birodalom várbástyáit a gyász jeléül, versenyeket rendezett az emlékére és barátja testét egy olyan nagy tűzben égette el, amilyet addig sosem látott a birodalom.
Csakhogy azok, akik ezeket a tényeket vizsgálják, éppen azt felejtik el megemlíteni, megvizsgálni, hogy ugyanez a Nagy Sándor, mikor elvesztette szeretett lovát, akkor emlékére egy egész várost építtetett. Ha egy ló ennyit érhetett számára, akkor mennyit a gyerekkori jóbarátja?
Nagy Sándornak metafizikai megérzései is voltak. Hephaestion elvesztésével tulajdonképpen ráérzett saját halálára. Mkor barátja meghalt azt mondta:

"Meghalt Patroklos, mennyi ideig élhet vajon Akhilleusz?"

Barátja elvesztéséért viselt gyásza tulajdonképpen saját búcsúja is volt a világi dolgoktól. És valóban, a táncosok és tornászok akiket azért toborzott, hogy a Hephaestion emlékére rendezett versenyen és mulatságon táncoljanak, tornásszanak, végül saját temetésén kelett részt vegyenek.

És befejezésként és egyből ismétlésként, a könyv célja nem az, hogy bebizonyítsa, miszerint nem létezett homoszexualitás az ókori Görögországban. A könyv célja, a rengeteg ókori írásból való idézet felsorolásával az, hogy bebizonyítsa a tényt, miszerint az ókori Görögországban a homoszexualitás nagyon is elítélendő cselekedet volt és maguk a homoszexuálisok a társadalom peremén éltek. Az a kapcsolat, melyet egyes írók, kutatók társadalmilag elfogadott homoszexuális kapcsolatnak mutatnak be, nem más, mint egy olyan jellegű nevelési módszer, mely napjainkban már nem érvényes, amelynek során a fiatal fiúkat felnőtté válásukig egy mentor, tanácsadó, tanító vezette be az élet rejtelmeibe és e tanítás csakis intellektuális szinten létezett. Olyan esetekben, mikor e kapcsolatot túllépvén, a tanítók testi kapcsolatot létesítettek a tanítványaikkal, nagyon kemény törvények szabták meg a büntetést, mely hosszú időn keresztül maga a halálbüntetés volt.

Recenziót készítette: Ágni