Nóti Károly

Író, újságíró, filmforgatókönyv-író, kabarészerző

Karl Noti - német nyelvterületen

Született:
1892. február 1. Tasnád, Magyarország,
ma, Tăşnad,(Szatmár megye) Román Köztársaság
Elhunyt:
1954. május 28. Budapest, Magyarország



Életrajza:

Adatok:
1918 - a kolozsvári "Keleti Újság" munkatársa
1923-tól - Budapesten él és dolgozik
1923 - 1930 - a Terézkörúti Színpad egyik állandó háziszerzője
1928 - sikereire való tekintettel a Vígszínház megbízza Szenes elindított darabjának, "A
házibarát" címűnek befejezésével
1930 - 1933 - Berlinben filmforgatókönyv-író
1931 - 1941 - filmforgatókönyveket ír idehaza
1939 - 1941 - a Pódium Kabaré háziszerzője
1941. december 15 - szakmai tisztogatás következtében letartóztatják, internáló táborba kerül
1947 - 1949 - a Pódium Kabaré dramaturgja
1954 - halála
1999. május 28. - 45 évvel a halála után szülővárosában, Tasnádon emléktáblát avatnak a tiszteletére
2003. március 27. - a Színházi Világnap alkalmával a Vidám Színpadon rá emlékeznek

Összefoglaló

Író, újságíró, dramaturg, Tasnád szülötte. A hazai bohózat műfaj egyik legkiemelkedőbb tehetségű képviselője. Alakjai tőről metszett pesti figurák. Írásainak légköre jellegzetesen pesti. "Bemondásainak" nagy része közhellyé válik, méghozzá igen gyorsan válik a mindennapi nyelvi formuláink részévé. ("Lepsénynél még megvolt", "Régi motoros vagyok", "Kár a benzinért", "Na majd a Jegenye"... stb.)
Kezdetben jogi tanulmányokat folytat, majd vasúti tisztviselőként dolgozik. 1918-ban a kolozsvári "Keleti Újság" munkatársa. Nagy Endre biztatására csatlakozik a kabaré világához 1923-ban, amikor első bohózatait írja meg felkérésére. 1926-ra már ismert, sőt, kedvelt kabarészerző. 1923-1930 között nemcsak a Terézkörúti Színpad egyik állandó háziszerzője, hanem számtalan Salamon Béla-bohózat írójaként Salamon egyik háziszerzőjének is tartják. Viszont, mint filmíró kerül Berlinbe, ahol három esztendő alatt az egyik legsikeresebb és legkeresettebb személye lesz a német filmiparnak. A hitleri hatalomváltást követően hazatér, s bár filmez még Párizsban, Bécsben, a hazai filmgyártásba is bekapcsolódik szcenáriumaival. Olyan filmek szövegkönyvei fűződnek nevéhez, mint a "Hyppolit, a lakáj" (1931), "Mindent a nőért!" (1933), "Az ellopott szerda" (1933), "Az új rokon" (1935), "Köszönöm, hogy elgázolt" (1935), "Dunaparti randevú" (1936), "Maga lesz a férjem" (1937), "Az én lányom nem olyan" (1937), "Fizessen, nagysád!" (1937), "A harapós férj" (1938), "Magdát kicsapják" (1938), "Erzsébet királyné" (1940), "A beszélő köntös" (1941)... stb.
Írt operetteket, vígjátékokat, de leginkább a bohózatírás volt az erőssége. 1941. december 15-én többekkel letartóztatják, és internáló táborba kerül, afféle "radikális orvoslásként", mert a filmes szakma "nem hajtotta végre a szükséges személyi átállításokat". Átállítják tehát a lágerekbe, ahonnan szerencsésen visszatér. Letartóztatásáig egyebek közt a Pódium Kabaré háziszerzője, és a háború után is ugyanitt folytatja, csak már a kabaré dramaturgjaként. Némiképp átalakítva előkerül több régi jelenete, amely kapcsán az ötvenes évek végének és a hatvanas évek elejének egyik legnagyobb kasszasikerét mondhatja magáénak, "Lepsénynél még megvolt..." című műsorával, Salamon Béla felejthetetlen előadásában. Halála után 45 évvel szülővárosában márvány emléktáblát avatnak emlékére, s 2003-ban a Színházi Világnapon rá emlékezik a Vidám Színpad.

Gyermekkor

Tasnádon született, az erdélyi Szatmárban. "Anyámat Rózsikának hívták és meghalt gyermekágyi lázban. Élt huszonnyolc évet. Én azóta árva vagyok... Nem voltam jó gyerek. Önfejű voltam és szemtelen, hazudtam, sőt loptam is. Megszöktem hazulról és csavarogtam egyik városból a másikba gyalog, mezítláb az elhagyott országutakon, imbolygó búzaföldek mentén, vagy illatos erdőkben. Valami után mentem, valamit kerestem, valamit, amiről ma őszülő fejemmel már tudom, hogy sohasem fogom megtalálni..." - meséli gyerekkoráról Nóti 1935-ben.

Harangozó szerettem volna lenni...

"Kisgyerek koromban harangozó szerettem volna lenni. Nagy bajuszos embernek álmodtam magamat, aki a templomkulccsal a kezében éjjel végigrohan a falu utcáján, kinyitja a templomot, felszalad a toronyba. A falu végén ég egy ház. A zsúptető lángja bevilágítja a környéket és én, a harangozó, félreverem a harangot. A homlokom izzad, az izmaim kifeszülnek, és a kísérteties harangszó felveri az éjszaka csendjét, végigriad a falun, ki a mezőre, az erdőre, a másik faluba, és a hangáradat beborítja a szilágysági völgyeket. És az alvó parasztok felébrednek, és mindenki rohan vederrel, dézsával és tele van az utca, az emberek rohannak a tűz felé oltani... menteni! Kisgyerek koromban harangozó szerettem volna lenni Tasnádon, és amíg élek, fájni fog, hogy ez az álmom nem válhat valóra."

Jogásznak tanul, mégis újságíró lesz

Édesapja nyomására jogi egyetemre iratkozik be Kolozsvárra. Jogi tanulmányainak befejezése után nem sokkal azonban újságírónak áll, és 1918-ban a kolozsvári "Keleti Újság" munkatársa lesz. "Apám azt szerette volna, hogy ügyvéd legyek, de én újságíró lettem Kolozsvárott és szerettem volna, ha sikereim lennének. És csak most látom, hogy apám bölcs ember volt: Istenem, milyen jó volna ügyvéd lenni Szilágycsehiben, beadni a bekebelezés iránti kérelmet és örülni a békességes és jóízű vacsoráknak..."

A pályakezdetek "lenyomatai"

Nóti irodalmi munkásságának kezdeteiről Kellér Dezső számol be visszaemlékezésében, a legendás Otthon Körben való ismerkedésük kapcsán. Nóti - bár jó humorúnak és tehetségesnek tartja Kellért, mégis - le akarja beszélni a pálya folytatásáról. "Hát én a maga korában már egy színházi lapot szerkesztettem. És mellesleg a "Fidibusz"-ba humoreszkeket, verseket is írtam. Sőt egy kuplémat is énekelték a "Sörkabaréban", de aztán megjött az eszem, és egy szép napon azt mondtam: ebből elég! Szavakon vajúdni, mondatokat cizellálni, köszönöm, ezt az élvezetet átengedem másoknak. Fogtam magam és elkezdtem tőzsdézni. Veszek, adok, veszek, eladok, az igen... De irodalom, meg újságírás... - és fölényesen legyintett - ugyan kérem...
Ne haragudjon, hogy megkérdezem: kihez is van szerencsém?
Nóti Károly vagyok - felelte, és ez a név nekem néhány kitűnő novellát juttatott eszembe: a "Magyarország" című esti lapban jelentek meg, és legfőképpen egy erdélyi tárgyú, lírai jelenetet a Terézkörúti Színpad műsorából. Gózon Gyula játszotta kirobbanó sikerrel. Meg is mondtam, hogy láttam a kis színdarabot, és őszintén gratuláltam hozzá.
Mint akit tetten értek, mentegetőzni kezdett: - Kedvtelésből néha írhat az ember. Kellemes időtöltés, kikapcsolódás, úri passzió! De a megélhetést mással kell biztosítani. ...Emlékezetemben később is felidéztem ezeket a mondatokat, mert Nóti Károly, ez a kiábrándult, racionálisan gondolkodó férfiú pár esztendő múlva a magyar kabaré legkeresettebb és egyben legtöbbet kereső írója lett. Liptai Imre és Szenes Béla utódja a bohózatírásban. Salamon Béla dédelgetett háziszerzője."

Nagy Endre pártfogoltjaként

A kabaréba kerülésekor még Nagy Endre becsülését is kivívta, ami nagy szó volt, mert a kabaré atyja ebben az időben már lenézte a maga műfaját, és annak legjelesebb művelőit kevesebbre méltatta, mint azt a jelentéktelen költőcskét, akit Babits, vagy Móricz valahol megdicsért. De Nótival kivételt tett. Az "Évforduló" című jelenetét például így konferálta Kellér Dezső visszaemlékezésében: "Ez a darab, amelyért bármely párizsi kabaré megirigyelne bennünket!" - Nótira mindjárt jelentkezésekor felfigyelt, és felkarolta. Amikor megtudta például, hogy a színház gazdája kihasználta a kopogtató szerző anyagi szorultságát, és két benyújtott művét, a "Kötő utca 6." És a "Kisgazdaság-közgazdaság" című jelenetet örök áron, egyszer s mindenkorra kétszáz pengőért vásárolta meg, végtelenül felháborodott. Titokban átnyújtott Nótinak ezer pengő kölcsönt, ahogy ő nevezte, "ellenállási alapot", hogy legközelebb már legyen kitartása jobb feltételeket kiharcolni. "Ennek köszönhető, hogy pártfogoltjának a "A piros bugyelláris" című bohózata kapcsán már volt mersze alkudozni, sőt, fenyegetőzni is, hogy elviszi máshová, és csak nagy nehezen engedte át esti nyolc pengő tantiemért, kikötve, hogy harminc előadás jogdíja előre fizetendő. Ahogy sikerei szaporodtak, úgy növekedett igénye is, az esti nyolc pengő előbb tízre, majd tizenötre emelkedett, végül elérte a maximális húszat, amennyit előtte egyedül Liptai kapott" - emlékezik vissza Kellér Dezső.

Nóti ismertté válik

Egy vele készített riport során derül ki, hogy alapvetően a nagyközönség 1926 táján figyel fel személyére, mint a fiatal kabarészerzők "utánpótlás-csapatának" egyik legtehetségesebbjére. 1926-1928 közötti működésének alig két éve alatt több mint hatvan önálló kabarédarabot ír. "Ezen a terrénumon ma ő a sztár - mondják rá 1928-ban -, egyelőre verhetetlen..." Mint legtehetségesebb kabarészerző kerül a Vígszínház vezérkarának látóterébe is akkor, amikor a fiatalon elhunyt Szenes Béla jegyzeteiben meglévő színpadi darabjának befejezésére felkérik. A felkérést hosszas mérlegelés és elhúzódó tárgyalások sokasága előzi meg. Több irányban is tapogatódzik a Vígszínház, amikor végül is Nóti Károly mellett döntenek. A feladat pedig nagy.

Szenes - Nóti: "A házibarát" - Vígszínház (1928)

"Az alvó férj" és a "Nem nősülök" több mint száz előadása kétségtelenné teszi, hogy a fiatalon és váratlanul elhunyt Szenes Bélát mint vígjátékírót egykönnyen pótolni nem lehet. A Vígszínház felkéri még Szenest egy újabb színpadi műre, ám Szenes korai halála megakadályoz mindent. A színház egyébként még magától a szerzőtől tud a keletkező darab vázlatairól, és a temetés után nem sokkal kezdi keresgélni azt az özvegyénél. Tudni való, hogy Szenes Béla főképp nyáron, Balatonfüreden írja darabjait, míg ősszel és télen gyűjti a darabötleteket, néhány témát jegyzeteiben felvázol, és amikor eljön az idő, csöndben visszavonultan elkészít mindent a Balatonnál. Ezúttal erre a nyári munkára már nem kerül sor. Feleségének beszél ugyan többször a készülő darabjainak egyes részeiről, de egészében véve a mű maga nem létezik. Szenes jegyzetei, és a nej feljegyzései jelentik azt az alapot, amelyre Nóti tud támaszkodni.
"Ha szabad szerénytelennek lennem - mondja Nóti egy ekkor vele készült riportban -, akkor azt hiszem, azt kell mondanom, hogy a Vígszínháznak ez a választása azért esett éppen rám, mert Szenes darabjai és az én kis kabarédarabjaim között vannak bizonyos rokon vonások. Az én darabjaim - éppúgy, mint a Szenes-darabok - pesti miliőben játszódnak, tipikus pesti alakok mozognak a színpadon, az egész levegője hamisítatlan pesti. Ez abból fakad, hogy én is, mint Szenes, imádom ezt a várost, minden kedvességével, romantikájával, és hibáival egyetemben. Szenes hátrahagyott darabja - amely természetesen éppen annyira százszázalékosan pesti, mint az előbbiek, a keresztségben "A házibarát" címet kapta. Háromfelvonásos vígjáték, nagyon kedves, érdekes cselekménnyel. Ha azt kérdeznék tőlem, hogy vajon Szenesnek melyik darabjára emlékeztet leginkább, hát azt kellene, mondjam, hogy egyikhez sem. Ha csak annyiban nem, hogy az első felvonás itt is egy tipikusan pesti helyen - mint például "Az alvó férj"-ben a Duna-parton - itt ez az Erzsébet téren játszódik le. Ez természetesen alkalmat ad egy sereg nagyszerű epizódfigura bemutatására, bohókás jelenetre és ragyogó díszletre.
Rendkívül nagy szeretettel és meghatódottan álltam neki a munkához. Szenes nekem testi-lelki jó barátom volt. Teljesen ismertem gondolkozásmódját és ez, azt hiszem, átsegített engem egy pár nehezebb helyzet megoldásán."
A darab nagy siker, sok előadás... Szenes Béla múló poraiban is megdicsőül, amelyhez kell és szükséges Nóti alázatos, önmagát barátja szándékainak alávető megközelítésmódja, azzal együtt is, hogy többen úgy tartják, nagyobb része van benne Nótinak, mint Szenes Bélának...
Az előadás Szenes Béla - Nóti Károly páros megjelöléssel vonul be a két világháború közti Vígszínház históriájába.
"... Sehogy se venni azt észre, hogy két szerzője van... a darab olyan, mintha elejétől végéig Szenes írta volna - szinte csodálatraméltó, hogy egy író ennyire reflektálni tudja egy másik írónak nemcsak stílusát, hanem a gondolkodását, találékonyságát, élceit is. Nem lehet ez más, mint a kvalitások különös találkozása. Aki "A házibarát"-ról tudni akarja a véleményemet, vagy bármely más kritikusét, az olvassa el "Az alvó férj"-ről szóló kritikákat" - írja Schöplin Aladár a "Nyugat"-ban. (Nyugat, 1928. 12. sz.)

Nóti Károly a lebeszélő-művész

Az Otthon Körben Kellér Dezsőt első találkozásuk alkalmával még csak az írásról akarta lebeszélni, de később, hosszú barátságuk alatt sok minden másról. Nóti ugyanis rendszeresen "új életet kezd", és próféta módjára másokat is jó útra kíván téríteni ebből az alkalomból.
- Öregem, hagyd abba a dohányzást - int atyai hangon egyszer -, a nikotin a legveszedelmesebb méreg. Végy példát rólam! Tegnap éreztem egy csöpp szédülést, azonnal eltapostam a cigarettát és azóta nem gyújtottam rá. Most kicserélt ember vagyok - Felesleges mondanom, meséli Kellér, hogy egy hét múlva megint pöfékelt, sőt kétszer annyit szívott, mint előzőleg. Más alkalommal a kimaradástól óvott.
- Olvastam egy tudományos cikket, hogy csupán az éjfél előtti alvás pihentet. Ha későn fekszel le, hiába alszod ki a nyolc órát, másnap tropán ébredsz. Tedd azt, amit én! Mától kezdve legkésőbb tíz órakor ágyban vagyok.
Ezt egy pénteki napon mondta. Szombaton hajnali háromkor még a Viktória kávéházban römizett Gombaszögi Ellával.
Sőt, arra is rá akarja bírni Kellért, hogy szakítson a kabaréval. "Ne aprózd el magad, semmi értelme! Ha eszedbe jut egy bohózattéma, az már egy második felvonás. Írsz hozzá egy elsőt, meg egy harmadikat, és megvan a háromfelvonásos. Én megfogadtam, hogy ezentúl csak egész estét betöltő színművet írok." Mondanunk sem kell, hogy ezt követően még számtalan kabarédarabot ír, köztük olyan remekeket, mint "A csillár", "A tigris", és a "Franklin Benjámin", hogy a legjobbakat soroljuk csak fel. Tegyük hozzá: mindegyik egyfelvonásos!

Nóti szerző, a kávéházi ember

Dolgozni csak kávéházban tud. Ezt a szokását Berlinbe is magával viszi, amikor odaköltözik filmírónak. Felesége, hogy otthon tartsa, lakásuk egyik szobáját átalakítja kávéházi sarokká. Szerez bele márványasztalt, szabályos ruhafogast, az újságokat bambusztartóba foglalja, a feketekávét törhetetlen pohárban, kis ezüst tálcán szervírozza, hogy az illúzió teljes legyen. Fáradozása - mint ahogy Nóti barátai tudják - hiábavaló, mert rendre elszökik hazulról.
Mi nem tetszhetett neki a műkávéházban? Talán, hogy nyugodtan dolgozhat, senki sem zavarja a munkában. Tudniillik arra vágyott mindig a legjobban, hogy megzavarják. Kiült a boldogság az arcára, amikor egy-egy ismerős kedvéért félretehette a megkezdett kéziratot. Mondják, óriási betűkkel írt néhány sort egy-egy oldalra, talán így űzve el bűntudatát, hogy akármilyen keveset is dolgozik, az oldalak mégis szaporodnak. Barátai vallják, a kávéházban mindig a bejárat közelében foglal helyet, hogy az érkező ismerősök nyomban észrevegyék, felfedezzék. Egyébként mindenkit barátságos tekintettel invitál asztalához. Ha esetleg észreveszi, hogy másvalaki is körmöl egy másik asztalnál, akkor ő csap fel "zavarónak", átül a kollégához kicsit diskurálni, és ilyenkor gyakran úgy érzi, hogy valóban kegyes cselekedetet gyakorol.

Nóti, a filmes

Filmforgatókönyv írására először Berlinben adja a fejét, mert a hazai filmipar idehaza komoly - főképp financiális - gondokkal küzd. Aztán 1929-30-ban a hangosfilm végigsöpör Amerikán, majd Európán, sőt, az egész világon. Jön, átrobog, mint egy első osztályú gyorsvonat, és szele mindent, mindenkit magával ragad. Nyomában nagy űr tátong. Idehaza például egy szemvillanás alatt ezernyi mozi-zongorista válik munkanélkülivé szinte egyik napról a másikra. A némafilmszínészek egy jó részéről pedig kiderül, csapnivaló a hangja, és kiábrándító, vagy éppen nevetséges hangorgánuma van, esetleg erős akcentussal beszél, nem tud alkalmazkodni az új követelményekhez, mert alkalmatlan rá. Ugyanis a hangosfilm megjelenésével együtt megváltozik a játékfilmek stílusa is - igen jelentősen.
A némafilmekre oly jellemző erős, kissé túlzó mozdulatokkal történő ábrázolás, a sminkeléssel kifehérített arc, az erős mimikai játék egy csapásra nevetségessé válik, ha indokolt ez a vidámság, ha nem. Hetek, hónapok alatt tűnnek el a korábbról megismert sztárok, és csak kevesen, nagy munkával, még nagyobb tehetséggel tudnak tovább élni a hangosfilm időszakában is. Új filmcsillagok jönnek, szebbek, fiatalabbak, tehetségesebbek, csodálatos hangúak, sőt, remekül énekelnek is, ha kell, rabul ejtően és sármos egyéniséggel ún. "sex appeal"-lel bírnak. Ehhez a megváltozott gépezethez új emberekre van szükség, szinte minden területen.
Ezzel párhuzamosan a hazai színházak legnagyobb és leghangosabb sztárpufogtatásai sem bírnak olyan vonzerővel, mint egy átlagos amerikai vagy európai film, gyengécske történettel, de HANGOSAN. Ráadásul megérkezik az importból jött gazdasági világválság is, és az is szintén gyorsvonaton. Amerre csak megfordul, szegénység, nyomor követi.
Németország filmipara viszont dinamikus fejlődésnek indult már több évvel korábban, egy, a hazainál jóval nagyobb felvevőközönséggel a háta mögött, a hangosfilm megjelenése pedig nemhogy kettétörné a fejlődés szép ívét, hanem inkább meggyorsítja a sebességét. A vén Európa számos tehetséges szakemberét szippantja magába Berlin, rövidebb-hosszabb ideig. Nagyon sok magyar szerző, színész, színházi, vagy éppen már évek óta munka nélkül tengődő hazai filmes szakember kerül ekkoriban a fellendülőben lévő német filmiparba, ahol sokukra vár nagy karrier, másokra meg épp a balszerencse kacsint rá bocsánatkérőn.
A kezdeti nagy filmes fellendülést, a Bauhaus művészeti térhódítását, a pezsgő kulturális életet aztán egy csapásra elnémítja a politika, Hitler győzelme a választásokon... és elkezdődik egy új korszak, a diktatúra, könyvégetéssel, üldöztetésekkel, betiltásokkal, nulltolarenciával, amely egyenesen viszi Németországot a második világégés és a nemzeti tragédia felé. Akkor azonban minden szépnek tűnik, hiszen a tehetségek eltűntek a Német Birodalomból, középszerűeknek immár van esélyük mindenre... és mégsem tudnak semmiféle maradandót alkotni az eljövendő évtizedben a felejthető giccsen kívül, pedig szavakban minden világrengetőnek, legszebbnek, legjobbnak konferálódik fel.
Eszünkbe jut Nóti Károly örökbecsű mondása - igaz, a sokak előtt példaként álló Szovjet-Oroszország "érdekmentes" filmművészete kapcsán hangzik el egy riportban, még 1934 táján: "A diktatúrák nem tudnak maradéktalan művészetet produkálni, tehát elsőrendű filmet sem. A tendencia mindig a mű rovására megy."

Karl Noti, a sikeres német filmszcenárium-szerző

Nóti Károly sikeres színpadi szerző idehaza, a Terézkörúti Színpad egyik állandó szerzője, sőt, Salamon Béla jeleneteinek jó részét is ő írja, sokan ezért nem csak a színpad, hanem Salamon egyik kedvelt háziszerzőjének is tartják. Talán nem minden ok nélkül...
Ugyanakkor tud filmes fejjel gondolkodni, amely gondolkodásmód a színpadi szerzők jó részére azért ekkoriban, a hangosfilm első éveiben nem jellemző. A forgatókönyvírás minden fogását Berlinben sajátítja el, és igen hamar a legkedveltebb filmírók közé tartozik Németország-szerte. Segítsége az első német filmjétől fogva az a Bobby E. Lüthge (1892-1964), aki azután nem csak filmszcenáriumíró-társa lesz, hanem hetek, hónapok alatt jó barátjává is válik, és további nyolc közös film születik ebből a barátságból. Bobby egyébként már ekkor nagy tapasztalatokkal rendelkező mesterember a filmírás terén, hiszen 1919-től fogva folyamatosan dolgozik a német filmipar számára.
Innentől datálhatóan élete végéig megmarad a kettősség benne: Nóti Károly mint színpadi szerző, és Karl Noti, vagy itthon Nóti Károly mint sikeres és keresett filmszcenárium-író, aki bár a hitleri Németországból hazatér, de továbbra is filmez. Ha neki Berlinben már nem lehet, akkor Párizsban, Budapesten, Bécsben; sőt, Gál Franciska egyik amerikai filmjének szövegkönyvírójaként amerikai kollégák mellett.
Berlinnél maradva megjegyezzük, hogy hozzátartozik, sőt, egyik lelke az egyre népesebbé váló ún. magyar filmeskolóniának, akik mind az induló harmincas évek Berlinjének állandó magyar lakói, és ez a filmeskolónia pár évig megvalósítja az összetartozás itthon valamilyen láthatatlan dolog miatt nehezen realizálható szép elveit.
Nótinak gyors sikereiből már saját autóra is futja, és ezzel közlekedik Berlinben, és segít sokakon, például Ábrahám Pálnak lakást, később házat választani, de eljár számtalanszor honfitársai érdekében is. Erdélyi Mici és Ráday Imre berlini megismerkedésének is egyik rugója egyebek mellett, amelyből itthon később hosszabb-rövidebb életű házasság lesz.
Filmes énjének szorgalmából élete során több mint hatvan film születik, amelyeknek szerzője, társzerzője; vagy éppen mások regényét, írását ülteti át az általa oly jól ismert filmes formanyelvre, olyanokat, mint Mikszáth Kálmán, Móra Ferenc, Aszlányi Károly, Lőrincz Miklós, Csathó Kálmán, Bónyi Adorján... stb. egy-egy regénye, írása, vagy éppen novellája.

Az anyagi siker...

Más országokban elfogadott dolog, hogy a siker egyben a bankszámla növekedését is jelenti, míg a gazdagodás itthon sajnos nem feltétlen a rátermettség egyik mutatója, sokkal inkább az uram-bátyám, vagy a "szocialista összeköttetések", de legalább is a "jólértesültség" megnyilvánulása; az ügyesség helyett pedig az ügyeskedés dívik, a mások megvezetése általi előnyszerzés. Az évszázados szegénység egyik megmaradó lenyomataként az anyagiakról pedig beszélni szokás idehaza, még ha nem is illendő.
Beszélnek, vagy inkább sugdosnak többen egyebek közt Nóti mesés jövedelmeiről, "persze" távollétében, mert sokan azt gondolják akkoriban, hogy megütötte a főnyereményt ezzel a Berlinnel. Legendás pénzösszegeket párosítanak neve mellé, kimagasló sikereit alapul véve, ám a valóság mégiscsak más, bár Nóti még így is a korabeli magyar átlag szerzői honoráriumot jóval meghaladó módon részesül a sikerből. Ő maga erről így vall: "... tegyük fel, hogy a filmíró egy kéziratért 10-15 000 márkát, vagy pengőt kap. Ez csak látszólag nagy összeg, mert az író nem részesedik tovább a darab százezres, néha milliós jövedelméből. Egy jó Molnár-, vagy Fodor-darab az író számára föltétlenül jövedelmez, mondjuk 150 000 pengőt, ha a darabot több országban is játsszák. ...míg a kipróbált, elsőrendű filmíró darabjai is bár világslágerek, ezzel szemben mégis csak töredékét kapják a színpadi író jövedelmének..."

Nóti munkamódszere

"Szerintem csak az írhat jó filmdarabot, aki különben is jó drámaíró, aki tehát tisztában van a dialógusok problémájával és a drámaírás szabályai a vérében vannak - mondja Nóti egy interjúban, a harmincas évek közepén. - Vonatkozik mindez elsősorban a hangosfilmre, amelynél az író ugyanúgy pontos és lényeges dialógust ád, mint a színpadi drámáknál, de ezenfelül még a képszerűségre is törekednie kell, a filmlehetőségeket figyelembe vennie, mindjárt látnia a kész filmet. Olyannyira fontosak ezek a dolgok, hogy nézetem szerint a hangosfilmnél a rendező szerepe talán nem is olyan fontos. Hisz a legrosszabb rendező sem tudja elrontani az elsőrendű filmkéziratot, mint ahogy briliáns színpadi dráma a legutolsó vidéki színpadon is átütő siker."
Mindebből tehát kitűnik Nóti munkamódszere, a tökéletesre csiszolt kézirat, amelynek megfilmesítése során a rendező szerepe inkább technikai jellegűvé egyszerűsödik; mint aki a színpadi, vagy filmes látványt, eseménysort adott pillanatban összefűzi az író egyértelmű gondolata mentén, hiszen a dialógusok és a mesefűzés olyan ritmust biztosítanak, hogy az szinte adja önmagát. Saját filmjeiben, mások munkáinak filmre vitelében is követi ezt a rendezőelvet, átírásai, filmadaptációi során is ezt tartja szem előtt akkor, amikor tömörít, dialógusokat finomít, színészre igazít, a história lényegét megtartva egyszerűsít, áttekinthetővé tesz, vizuálisan láttat a szcenáriumban. Önmagában bízik, kevés teret biztosítva a véletlennek és az esetlegességnek. Ha valami nem jó, magát hibáztatja, hogy valamiről megfeledkezett, amit legközelebb még alaposabban át kell gondolni, és precízen megfogalmazva egyértelműsíteni a szövegkönyvben. Tegyük hozzá, hogy a filmrendezők szerepe ekkoriban kezd egyéni hangot felvenni, egy-egy nagy filmrendező személyiség kezd kibontakozni, eladdig a rendezők szerepe egy a kvalifikáltabb technikai filmcsináló "munkások" közül az író, a producer és a rendező hármasában.
Ő maga ezekről a nagy filmes személyiségekről ezt mondja: "Nemcsak lehetnek költői a filmnek, föltétlenül lesznek, mint ahogy a némafilmé Chaplin volt, akinek "Aranyláz" című filmje szerintem van olyan magasrendű költői remekmű, mint akár a Faust, már ha az emberekre gyakorolt hatást nézzük. Persze, a hatás eszközei mások, de a mélyebb, nemesebb emberi ösztönök felszínre hozása mindkét esetben megtörténik, véleményem szerint: egyformán maradandó befolyással. Hogy a hangosfilm egyelőre nélkülözi a művészet jelzőit, annak szubjektív okai is vannak. Minden művészet egyéni művészet is egyben, mert mindig egyetlen ember csinálta. A Szent Péter-templom kupoláját Leonardo, a kilencedik szimfóniát Beethoven, Az ember tragédiáját Madách. A film viszont kollektív produkció. Az író, a producer és a rendező közösen bocsátják útjára, és az író intenciói gyakran - főleg Amerikában, de már Európában is - alaposan meghamisítva kerülnek a közönség elé. Ha - mint a némafilmnél Chaplin - a hangosfilm is megtalálja azt a művészt, aki nemcsak írja a darabot, hanem rendezi is, és esetleg maga is szerepet játszik benne, akkor elérkezett az individuális művészet időpontja, a költői mű megszületésének lehetősége a filmgyártásban" - tegyük hozzá, hogy ezek a sorok akkor hangzanak el, amikor szinte még csak egy-két év telt el a hangosfilm megjelenése óta.

Nóti Károly és a hazai filmgyártás...

A hitleri éra megjelenése után elhagyja Németországot, s bár külföldön is filmez, idehaza is bekapcsolódik az induló, később megerősödő magyar hangosfilm-gyártásba, professzionális szcenáriumaival. Olyan filmek fűződnek a nevéhez itthon, mint a "Hyppolit, a lakáj" (1931), "Mindent a nőért!" (1933), "Az ellopott szerda" (1933), "Az új rokon" (1935), "Köszönöm, hogy elgázolt" (1935), "Dunaparti randevú" (1936), "Maga lesz a férjem" (1937), "Az én lányom nem olyan" (1937), "Hetenként egyszer láthatom" (1937), "Fizessen, nagysád!" (1937), "Viki" (1937), "Beszállásolás" (1938), "A harapós férj" (1938), "Magdát kicsapják" (1938), "Erzsébet királyné" (1940), "A beszélő köntös" (1941), "Behajtani tilos!" (1941), az "András" (1941) című filmek.
Viszont nemzetközi színházsikereket nem mondhat magáénak, mert sajátos pesti-magyar mentalitása és kifejezetten a magyar nyelv lehetőségeire épülő komikus megoldásai a külföldi színházakban nem találtak megértésre.
Számos hazai filmje, mint például a "Pardon, tévedtem!" (1933), "Beszállásolás" (1938), "Magdát kicsapják" (1938) címűek a történelem viharaiban elvesztek, vagy csupán néhány méter maradt fenn belőlük. Tudni való, hogy 1944 végén elpusztul Budán a filmgyár azon raktára, amelyben az elkészült magyar filmeket tárolják, és ezeknek a tönkrement filmeknek a fennmaradása egy-egy idehaza, vagy külföldön moziknál, magánházaknál megmaradt kópia révén vált lehetővé a ma nézője számára.
Egy-egy film több tekercsből áll, ezek együttesen adják ki a film egészét. Sok esetben néhány tekercs még maradt itt-ott, de egészében véve ettől még a film nézhetetlenül hiányos, összefüggően nem élvezhető... Sajnos nem kevés ezeknek a filmeknek a száma, amelyeket így nem láthatunk, többek között Nóti filmjei között is találni jó pár ilyet.

Nóti internálótáborba kerül

Nóti a filmes szakma megbecsült szakembereként folyamatosan dolgozik. Félreállítása hirtelen, rendkívül durva beavatkozással valósul meg, és "nemzeti érdekekre" való tekintettel küldik internálótáborba, nyomban.
Egy rövid hírrészlet a "Magyar Film" 1941. december 22-ei számából (9. oldal):
"... hétfőn december 15-én ismét néhány szakmabelit állítottak elő a főkapitányság bűnügyi osztályára. Nóti Károly filmírót, Schmolka János filmügynököt, Ungár Sándornét, a FOX filmvállalat volt tisztségviselőjét, Matzner Károlyt, a FOX Film Rt. budapesti fiókjának volt igazgatóját és Verő Andort, az Atelier Film Rt. társtulajdonosát hallgatták ki. Kihallgatásuk után valamennyiüket internálási javaslattal kísérték át a toloncházba. A toloncházban lévő rendőri bíróság rögtön megtartotta a tárgyalást és az öt szakmabelit, mint a gazdasági életre ártalmas egyéneket, internálták..."
Az egy számmal későbbi "Magyar Film" sajnálkozik, no nem a történtek miatt, hanem azért, mert bár remélték, "... hogy a szakma önerejéből is meg tudta oldani a személyi átállítást és nem lesz szükség a beavatkozásra. Sajnos csalódtunk. (Így, többes számban! - a szerk.) A szakma helyenként könnyűnek bizonyult a feladatok megoldására. Ezért szükséges, mint ultima ratio a radikális orvoslás. Az első hét internált intő példája megmutatja, milyen sors vár ezután a törvény kijátszóira."
Tudni való, hogy Nótiék második körben kerülnek akkor képbe, mert a nemrég kinevezett Kultsár István értelmiségügyi kormánybiztos a filmes szakmában közbelépést lát helyénvalónak, és ekkor kerül sor a rendőrségi beavatkozásokra, letartóztatásokra, amely során a filmes szakmának először hét személye kerül internálótáborokba 1941 októberében. Példastatuálás, afféle elrettentés tehát a célja ezeknek a letartóztatásoknak, a zsidó származású, és az irántuk lojális filmesek teljes megfélemlítése. Az első hét letartóztatott filmes szakmabeli ugyanis mind izraelita, többek közt Pásztor Béla filmdramaturg és reklámintéző, Klein-Kolozsváry Andor filmforgatókönyvíró, Öhler Károly, a filmkölcsönzőosztály vezetője, özv. Várdai Tódorné filmkölcsönzőosztály-vezető, Radó István filmdramaturg és reklámintéző, Bródy András reklámintéző, Borhegyi István, az Olympia mozi volt igazgatója.
Nótiék második hullámban történő előállítása tehát a hazai, egyre erősödő szélsőjobboldal propagandagépezetének homlokterében áll, hogy annak a Németországból importált szélsőjobb filmeken keresztül képviselt és közvetített elvei minél hatékonyabban célt érhessenek. Eltakarítják, vagy semlegesítik azokat - s nem csak a zsidó származásúakat -, akik felismerhetik a hátsó szándékot, a céltudatosságot (a tendencia mindig a mű rovására megy - Nóti, 1934) a hangoztatott magyar "népnevelő" nemes veretűnek tűnő rendezőelv mögött. Ilyen értelemben a színház világa másodlagos, mert a mozik, a filmek szellemisége az, ami adott pillanatban a náci-propaganda primer eszköze (mert az adott korszak egyik leghatékonyabb tömegbefolyásoló eszköze), mint ahogy a későbbi másik monopárt-kultúr időszak, a szocializmus, a kommunizmus egyik fő eszközévé is lesz a film, majd a televízió.

Nóti a háború után

Csodaszámba megy az, hogy Nóti túléli a megpróbáltatások időszakát, mert sok kollégájáról ez nem mondható el. A nélkülözések, a napi halálfélelem, sőt, a halállal való mindennapos találkozás, az éhezés, a brutalitás napi adagjai, rokonainak, barátainak, ismerőseinek elvesztése megviseli, és derűs szellemiségét is kikezdi valamelyest. Aztán felébred benne az egyetlen kiút, a nevetés, a nevettetés számára egyedül járható, sajátságosan Nóti-útja. Hazatérve nemsokára ismét kabarészámokat, jeleneteket kezd írni. 1946-tól például rendszeresen ír "Hacsek és Sajó"-jeleneteket, az eredeti szerző, Vadnay tudtával és beleegyezésével. 1941. decemberi letartóztatásáig egyebek közt a Pódium Kabaré háziszerzője, és a háború után ugyanitt folytatja, 1947-1949 között pedig a kabaré dramaturgjaként is működik.

"Lepsénynél még megvóóót..."

Élete egyik utolsó, és talán egyik legzajosabb sikersorozata indul meg akkor, amikor Salamon Bélával felújítják egyik korai sikerét, "A motor" című bohózatot. Akkor még nem is sejti senki, hogy ez lesz az ötvenes-, sőt, a hatvanas évek elejének egyik legnépszerűbb műsorszáma. Ennek egyik elhíresült Salamon Bélához kötődő elszólása, a "Lepsénynél még megvóóót..." pedig nemcsak hogy szállóigévé válik, hanem a Kamara Varietében menő műsor főcíme is éveken keresztül, Salamon vendégjátékával. Az előadás-sorozat során több mint 500 alkalommal megy szinte változatlan formában a műsor, amely a kor egyik legnagyobb előadásszámú produkciója közé sorolódik, és bár a népszerűség és a sztárkultusz nem teljesen illendő akkoriban, ez a kirobbanó siker egyértelműen a Nóti bohózatát interpretáló Salamon Béla személyéhez köthető.
Maga a jelenet cselekménye afféle hamisítatlan Nóti Károly-remeklés, a kisember derűs karikatúrája, aki az állásáért - ha úgy vesszük: az életben maradásért - abszurd áldozatok meghozatalára is képes, természetesen mulatságos félreértésekkel fűszerezve. A főnök úr barátnőjének elhanyagolása kapcsán jegyzi meg Tenyér úr (akkor kartárs), "még mindig jobb, ha az embernek nincs barátnője, mint ha nincs állása..."
A főhős, hogy a főnöknénél érdemeket szerezzen, és hogy bebiztosítsa állását, amire másoknak is fáj a foga - felajánlja, hogy elviszi főnöke kövér feleségét motorozni, ám sietni kell, mert délben jön a főnök úr... Szerencsétlenségére a hátsó ülésen ülő főnökné leesik a motorról, de ezt csak jóval később veszi észre, és hiába keresi az asszonyt, nem találja meg. Mintha a föld nyelte volna el... Persze ezt jelentenie kell a főnökének. Az eset elmesélése közben hangzik el a mondat: "Főnök úr, kérem, Lepsénynél még megvolt..." Ezt olyan őszinte kétségbeeséssel mondta el többször is, a közönség egyre fokozódó derültsége közben, hogy ez a mondás szállóigévé vált. Ezzel a mondattal ment ki a közönség minden este a színházból. Aztán évekig, sőt, évtizedekig ezt mondogatták az emberek úton-útfélen, ha valami elveszett, vagy ha valaki vagy valami gyanús körülmények között eltűnt: "Pedig, ugye, Lepsénynél még megvolt?" Hogy miért lett ennek a mulatságos tréfának éppen ez a mondata szállóige, ez már éppolyan megfejthetetlen rejtély, mint például az, hogy mitől lesz sláger a sláger. Az az egy azonban biztos, hogy Salamon Béla kétségbeesett hangsúlyának döntő szerepe volt benne. Ha valaki másképpen mondja el, talán alig tűnik föl a közönségnek.

Nóti Károly utolsó évei

A "felszabadulásként" beharangozott korra inkább a szorongás, a nélkülözés a jellemző, mintsem a felhőtlen szabadság - kötelező napi "ájtatosság" (Szabad Nép-félórák) formájában elemzik a napi eseményeket időt, fáradtságot nem tekintve, megtudhatja a tisztelt hallgatóság, hogy tulajdonképpen ideológiai szempontból mit is kell aktuálisan gondolnia a világról.
A háború előtt rendkívül termékeny író, aránylag kevés háború után írt művet hagy hátra az utókorra. Ennek fő oka, hogy épp élete utolsó korszakában dúl a leghevesebb kultúrális "harc" a humor, és általában a "könnyű műfaj" körül. Sőt maga a bohóza létjogosultsága is erősen vitatott kérdés egy darabig, ebben a mezőgazdaság állami kézbe kerülése (téeszesítés), a Rákosi Mátyás fémjelezte személyi kultusz időszakában. Ennek köszönhetően a kabarét tálaló színházak, és varieték egész egyszerűen nem rendelnek tőle darabot ezekben az években. Nóti a maga csendes szemlélődésével kívül marad az elvi és politikai síkra is terelődő kulturális vitákon, pihenteti a nevetést fakasztó tollát, és írógépét. A kabaré és varieté színpadok pedig a könnyebb megoldást választva előveszik egy-egy régebbi, nagysikerű bohózatát, és némiképp "aktualizálják". Így kerülhet azután újra színpadra, rádióra, - sőt az induló televíziózás révén - tévére "A tigris, a "lepsénynél még megvolt", a "Pesti jósda", és a "Madame Sabin elrablása". Kár hogy nem új darabokat kérnek Nóti Károlytól...
A filmszakma azonban nem feledi egykori nagyszerű szcenáriumíróját, és hamarosan a régi kollégák, barátok kijárják, hogy a nehéz években is kenyérkeresethez jusson Nóti. Így lesz a "Civil a pályán" (1951), valamint a nagy sikerű "Fel a fejjel" (1954) társszerzője Ő. Ez utóbbiban saját internálásának a történetét, átélt élményeit, keserű-vidám élni akarását is beleszövi a történetbe, eggyé gyúrva az elmesélhetetlent. Latabár Kálmán a film főszereplője, aki maga is keresztülment sok hasonló megpróbáltatáson akkoriban, megrázóan képviseli ezt a fanyar és morbid humort filmtörténeti jelentőségű alakításával. A szcenárium egyébként az Operettszínház akkori direktor asszonya, Gáspár Margit "ötlete" nyomán íródik, és Szász Péter segíti a forgatókönyv célba juttatását. Két hamisítatlan Nóti-vígjáték is cellulózszalagra kerül még, amely a kor politikai szűrőjén is átjut - igaz ún. kisjátékfilm keretei között mozogva, de a mozik sokáig mindkettőt együtt játsszák párban, illetve egy harmadik kisjátékfilmmel kiegészítve; de "A képzett beteg" (1952), és a "Péntek 13" (1953) mindig együtt szerepel akkoriban, s mindkettő Latabár Kálmán felejthetetlen játékával. Az egyik a babonaság, míg a másik az álbetegség mögé bújó munkakerülés témáját járja körül, a szocialista filmgyártás igen szigorú és tendenciózus keretei között. Mindkét film a konkrét eseményeken túl - bár rámutat a tárgyául választott téma groteszkségére - egyben kikacsint a nézőre is helyenként, afféle sorok közötti olvasatot is adva: milyen kor is ez, amelyikben ez a két fő kérdés?
Ekkoriban még két németországi film szcenáriuma is fűződik Nóti nevéhez, "A szívek csárdása" (1951), és a "Keine Angst vor großen Tieren" (1953) című, amelyik Nóti egyik novellája nyomán készül.
Halála váratlanul éri barátait, ismerőit, családját. 62 éves korát mindössze három hónappal toldotta meg. Halálával a bohózat műfaj egyik legjelesebb képviselője távozott tőlünk. A régi és sokszor elpufogtatott frázis az ő esetében azonban nagyon igaznak bizonyul: hatalmas űr marad nyomában. Pótolhatatlan. Máig pótolhatatlan.

Nóti munkásságáról

"Nem tartozott a divatos elismert írók közé. Kritikákat, tanulmányokat ugyan írtak műveiről, amelyek szerényen sohasem akartak többet, mint nevettetni, és ha puszta szórakoztatásnál többet találunk Nóti Károly bohózataiban, az egyesegyedül annak köszönhető, hogy a "kommersz" bohózatok szerzője egyben jószemű és tehetséges író is volt" - írja Fejér István a Vidám Színpad egykori igazgatója 1958-ban, majd így folytatja: - "Nóti Károly rengeteget írt, főleg a színpad, elsősorban a kabarészínpad számára. Bohózatai legtöbbnyire nagy sikert arattak, és hogy nagyobb, jelentékenyebb alkotás nem maradt utána, annak nem annyira Nóti Károly az oka, mint inkább a kor és társadalma, amely nem igényelt tőle mást, mint a rekeszizmok ingerlését. Ez egyébként önmagában még nem lenne kevés, hiszen az emberek megnevettetése nem kis, és nem megvetendő feladat. Nóti nemcsak a szakmáját kitűnően értő humorista szakmaiságával írta bohózatait, hanem sok-sok fejetetejére állított bohózati szituáció és a tipikusan pesti viccek forgatagában valahol mindig előtűnt az ember, az igazi ember, méghozzá társadalmának jellegzetes figurája, az úttalan, elesettségében is komikus kispolgár. Ez Nóti Károly bohózatainak legfőbb értéke.
A könnyűműfajt, a kabarét rövidlátó arisztokratizmussal lekezelő kritikusok pestieskedéssel vádolták Nótit, mintha valami bűn lenne az író számára, ha szűkebb pátriája nyelvén ír. Persze ez a pesti nyelv nem szép, nem is irodalmi, de letagadhatatlan. Hozzátartozik életünkhöz a pesti ergot, a pesti ember kissé cinikus, mindenre villámgyorsan reagáló, végeredményben optimista humora. Nóti Károly ennek a tipikusan pesti humornak hűséges krónikása és részben szülőatyja.
A vicc a népköltészet valami nagyvárosi vállfaja. Ha ez így igaz, akkor Nóti Károly a pesti aszfalton kihajtott afféle viccfa, kinek nem egy vicce, találó mondata válik kömondássá, találó, vicces módon felhasználható bemondássá. "Lepsénynél még megvolt" - mondják még ma is a pestiek (s talán az egész ország), ha érthetetlen módon tűnik el valami, vagy valaki.
"Régi motoros vagyok" - mondja az önmagát gunyolódó dicsekvő. Az igazság kedvéért meg kell említeni, hogy nem Nóti írt közhelyeket a bohózataiba, hanem idővel közhellyé váltak az ő, pesti ember ízlését és humorát remekül eltaláló mondatai.
Az idő azonban eljár Nóti bohózatai fölött. Az élet, az a társadalom, amelyben Nóti bohózatainak alakjai csetlenek-botlanak és bonyolódnak hallatlanul fonák helyezetekbe - nincs többé. A ma nézőjének sok minden furcsa, sőt kissé érthetetlen, hiszen ismeretlen már számára mindaz, amit Nóti Károly oly tökéletesen ismert, amiből bohózatainak témáját, alakjait, nyelvét és kacagtató helyzeteit merítette: a régi pesti polgári élet. Cselédek, szakácsnék, a kávéházi törzsasztal, a kártyacimborák, fillérekért, egy ebédért megvásárolható úri becsületszó...stb. A nyomor szülte kedves csibészség, amelyben folyvást jelen van a túlélés kényszere, nyakonöntve egy jó adag igaz humánummal, a tetejére pedig egy kandírozott felszabadító nevetés kerül, díszítésül.
Ám túl minden, Nóti figurái hosszú idő után ismét aktuálissá válva, egy ponton élőbbek a valónál, átlépve kort, társadalmi környezetet, külsődlegesen avitt, lényegükben azonban talán már-már örök.
Eltelt több mint hatvanévnyi idő reprodukálta újból a létbizonytalanságot, amelyet csak trükkök, és egykorihoz hasonló pesties linkségek révén lehet elviselehtővé tenni, vagy némi túlzással élve túlélni. Nótinál akkor csillárt ettek le, mások pumpolásból éltek, és teremtik elő, a mindennapi kártyázásra valót. Nóti jól, és alaposan ismeri ezt a Pestet, ezt az életet. A polgári "tisztes" házasságok minden fonákságát. A hűtlen feleség, a kikapós férj, az egymás előtt titkolódzó, egymást nem szerető házastársak, az igavonó férj, és a pénzt oly szakszerűen és "puccosan" elkölteni tudó feleségek sok-sok nagyszerűen elkapott helyzetben kacagtatják meg a nézőt. Nóti kor, és társadalmi rajzából megtudhatjuk milyen volt akkoriban a főnök és a kiszolgáltatott beosztott, az alkalmazott viszonya, a lakással rendelkező főbérlő és - akinek lakásra sem telik - az albérlő viszonya, milyen volt lenni akkor a szegénynek és a gazdagnak. Megismerni bohózatain keresztül a felszínes és kicsinyesnek ható polgári ideálokat és célokat, amelyet épp a létbizonytalanság tesz igazán felületessé.

Salamon Béla kiáll Nóti Károly mellett 1956-ban

Felemeli a hangját, és cikket ír a "Színház és Mozi" című hetilapba 1956. október 13-án Salamon Béla, a népszerű komikus, amikor a magyar hangosfilm huszonöt éves jubileumát ünnepelve az akkori Vörös Csillag mozi, ma Royal Hotel színháztermében, díszelőadáson mutatják be újból a "Hippolyt, a lakáj" című filmet, ám Nóti Károly nevét még csak meg megemlíteni is elfelejtik, két esztendővel a halála után. A vetítés előtt zajos ünnepség közepette emlékplaketteket osztogatnak azok között, akiknek valaha bármi közük is volt a magyar hangosfilmhez. "Kaptak kitüntetést a rendezők, akik rendeztek, a színészek, akik játszottak, a vágók, akik vágtak, a segédrendezők, akik segédrendeztek, a világosítók, akik világosítottak, a díszletezők, akik díszleteztek. Egyszóval mindenki, aki él és jelenleg az országban tartózkodik - írja Salamon Béla nyílt levelében, majd így folytatja. - Csodálkoztam, hogy Nóti Károly nevét nem hozták szóba. Később, mikor az ünnepség fő számát, a "Hippolyt, a lakáj" című filmet vetítették, megdöbbenve konstatáltam, hogy Nóti Károly nevét a vásznon sem tüntették fel, holott neki más szerepe nem volt, a "Hippolyt"-ban "csak" annyi, hogy ő írta a filmet. Majdnem elfelejtettem: még negyven magyar filmet írt. Mindössze. És számos külföldi filmet írt Németországban, amíg hagyták írni, de azután a "háborús események következtében" megszökött a hitleri Németországból. Nekem semmi részem, vagy mondjuk nagyon kevés részem volt a magyar filmgyártás sikereiben az elmúlt huszonöt évben. (72 éves vagyok, van időm még.) De sok közöm volt Nóti Károlyhoz, aki háziszerzőm volt, és akinek nagyon sokat köszönhettem. Most sincs meg a neve? Pedig: "Lepsénynél még megvolt!" Kiderült aztán, hogy még 1944-ben, a háborús események miatt vették le Nóti Károly nevét a vászonról. Elhallgatták, mert akkor ez a név nem volt jó.
Úgy tudom, hogy most 1956-ot írunk. Igaz, hogy ő "csak" írta a filmet, de azért ki lehetett volna írni a nevét. Úgy tudom, hogy a filmet újra műsorra fogják tűzni a magyar mozikban. Szerintem nyugodtan fel lehet tüntetni Nóti Károly nevét. Ő is külföldről tért vissza. (Utalás Páger Antal akkori dél-amerikai hazatérésére - a szerk.) Igaz, hogy 1933-ban, és Németországból. Mindegy. Külföld, külföld.
Még valamit. A Kamara Varietében táblás házak mellett játsszák Szőke Szakáll "Vonósnégyes" című bohózatát, itt sincs a plakátokon feltüntetve a szerző neve. Nem értem, a darab jó? Az megfelel? Csak a szerző nem?"
Hogy Salamon nyílt dohogása nem kapott nagyobb teret? Nem csoda. 10 nap múlva a forradalom szele nem csak ezt az ügyet sodorta végleg más irányba...
Bár megjegyezzük, azóta feltüntetik Nóti Károly nevét a filmen ismét. Mindegyiken!

Megzenésített bohózata...

Egykori bohózatából, "A nyitott ablakból" Szenes Iván és Fényes Szabolcs ír kétrészes zenés színpadi művet később, amelyet a Vidám Színpadon és 1983-ban a Szegedi Nemzeti Színház, ZenésSzínháza mutat be ismét. A darabról maga a szerző Nóti Károly így ír: "...tulajdonképpen filmre találtam ki. Ez volt az első filmforgatókönyv, amit életemben írtam. A film világsláger lett. A film óriási sikere után elhatároztam, hogy színdarabot írok az ötletből. Bevallom őszintén, hogy elcsábítottak a hatalmas nevetőorkánok, amiket a film világszerte kiváltott és én, aki alázatos tollamat a közönség mulattatásainak szolgálatába állítottam, nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy olyan színpadi szerepeket írjak a komikusoknak, amilyenről legszebb álmaikban álmodnak. Úgy gondolom, hogy ez nekem ezzel a bohózattal sikerült."

Mit tanulhat a ma szerzője Nóti Károly munkásságából?

Meg lehet tanulni a mai bohózatszerzőknek, vígjáékíróknak Nóti Károly nagyszerű bonyolító tehetségét, a bohózatok legfontosabb alkotóelemének, a félreértésen alapuló bonyodalmak felépítését, a bonyodalmat előkészítő expozició tömörségét és pontosságát és a figurák nagyon rövid, mégis találó jellemzését. Nóti humorának bőségéből fakad, hogy sohasem facsarja ki teljesen az utolsó csepp humorig figuráit, sem a bohózati helyzeteket. Ezért gyorsan pergő, frissek a párbeszédek, és a mulatságos, meglepő fordulatok még mulatságosabban, még meglepőbben hatnak. E kis bohózatokban kitűnő szerepeket találtak a kabaré színészei. Ezt is hasznos lenne megtanulni Nótitól, aki mellékszereplőivel sem bánt soha mostohán. Ha csak egy mód volt rá, igyekezett megoldani azt a nehéz írói feladatot, hogy a mellékszereplőknek - a kabaré általános gyakorlatától eltérően - ne csak az legyen a szerepük, hogy aláadják a vicceket a főszereplőknek, hanem ők is jelemmel, és jelleggel bíró emberek, egyszóval szerepek legyenek.
100 éves 2007-ben a magyar kabaré. Ehhez a száz esztendőhöz, és a magyar színházkultúrához, a dicsőséges, és a kevéssé dicsőséges szakaszaival együtt is, szorosan hozzátartoznak Nóti Károly bohózatai, tréfái, amelyek annyiszor nevettették meg a sok viszontagságot megélt pesti embert, sőt ország szerte - és határainkon kívül élő - magyar embert. Tegyük hozzá, filmforgatókönyvei révén sok derüs percet okozott világszerte is, emberek sokaságának, akik alig-alig hallottak Nóti Károlyról, vagy éppen Karl Noti-ról.

Emléktábla Nóti Károlynak

1999. május 28-án 17 órai kezdettel Tasnádon - Nóti Károly szülővárosában -, a Városi Művelődési Ház épületénél bensőséges ünnepség keretei között került sor a Nóti Károly írónak készíttetett márvány emléktábla leleplezésére. (45 évvel korábbi halálának dátuma május 28.)
A 60X40 cm nagyságú emléktáblán, amely az eredeti elképzeléssel ellentétben végül mégsem Nóti Károly valamikori szülőházának a közelében, hanem a művelődési ház falán kapott helyet, a következő szöveg olvasható:
"E város szülötte emlékére / În memoria celui care s-a nascut în acest orao
NÓTI KÁROLY 1892-1954 kabarészerzo, comediograf. Állíttatta a tasnádi RMDSZ 1999."
A fehér márványlapot - amelyre a fenti szöveget Zoltán Attila sírkőfaragó véste - Benedek Piroska, a szatmárnémeti CBS Kft. tulajdonosa adományozta erre a célra.
Az emléktábla-avatáson beszédet mondott Csizek Tibor tasnádi RMDSZ-elnök, Muzsnay Árpád, a szatmárnémeti Kölcsey-kör elnöke, valamint Bikfalvy György, és a város polgármestere, Mitraoca Vasile is.
A megemlékezés kapcsán a tasnádi RMDSZ Nóti Károly-emléklapot is kibocsát, amelyen Vass Csaba grafikus Nóti Károly-portréja látható, valamint dióhéjban az író életútja, munkássága olvasható Bikfalvy György tolmácsolásában. Az ünnepség alkalmából egyébként megjelent a helyi lap, a "Tasnádi Újság" ünnepi emlékszáma is, amelyben méltatják Nóti Károly munkásságát, és aznap este a helyi mozi színpadán felgördült a függöny, és emlékelőadásra került sor.

A Színházi Világnapon rá emlékeztek

2003. március 27. csütörtök este fél nyolckor a Színházi Világnapon, a Vidám Színpadon Nóti Károlyra emlékeztek, a Felolvasószínház keretei között. Tarján Tamás irodalomtörténész bevezetője után került sor a Nóti Károly írásaiból könyvbemutatóval egybekötött előadásra "Lepsénynél még megvolt" címmel. S hogy méltó előadásban szólalhasson meg a kötetből kiválasztott néhány jelenet, mindehhez olyan kiváló színészek társultak, mint Egri Márta, Elek Ferenc, Kézdy György, Moskovics Krisztina, Pálfi Kati, Radó Denise, Reviczky Gábor és Turi Péter.

Az összeállítást készítette: Takács István - 2007 - www.szineszkonyvtar.hu
Korrektor: Dévényi Ildikó