Payday Loans

Keresés

Keresztény/zsidó harc az ifjú lélekért
Az emberi életminőség/boldogság
2010. július 23. péntek, 05:11

Képtalálat a következőre: „tímár virgil fia”

Babits Mihály
Timár Virgil fia


TARTALOM, ISMERTETŐ 

A mű az író egyik legszemélyesebb gondjának, a magányból fakadó szenvedésnek és a közösséghez vezető út keresésének finoman árnyalt ábrázolása. A klasszikusan zárt szerkezetű lélektani regény - Timár Virgil szerzetestanár és törvénytelen származású Vágner Pista kapcsolatának lírai rajza - önéletrajzi elemekre épül; Babits pécsi diákkorának és bajai tanítóskodásának élményeire.

Cselekménye röviden annyi, hogy két felnőtt férfi küzd egy kamaszfiú lelkéért. Egyikük a címbe emelt paptanár, a katolicizmus eszméiben mélyen hívő ember, aki egy kisvárosi gimnázium falai közt éli az életét, s aki szinte fogadott fiaként neveli a kétes családi viszonyok közül jött, korán árvaságra jutott gyereket; hamar felfedezi benne a kivételes szellemi képességet, az intellektuális szomjúságot, egyre inkább úgy érzi, hogy a gyorsan felserdült fiatalember az ő elszalasztott, elbizonytalankodott lehetőségeit fogja valóra váltani. Másikuk a vér szerinti apa, a nagyvárosi újságíró, aki életének egy csömörös pillanatában értesül arról, hogy neki valahol távol gyermeke van, s váratlan elhatározással nekiidul felkeresni és esetleg magával vinni őt. A nyugtalan, lázas szellemű ifjú választás elé kerül, ám amikor hirtelen felbukkant apja mellett dönt, nem annyira a "vér szava" szólal meg benne, inkább az újságíró alakja mögött fölsejlő másik világ vonzásának enged, Timár Virgilnek pedig be kell látnia, hogy hiábavaló volt pedagógiai eroszból is táplálkozó szeretete, eszményei-elvei erőtleneknek bizonyultak e kihivással szemben.

Babits a cinikus, dekadens polgári entellektüel alakját állítja szembe a tiszta, becsületes, bár kissé ósdi szerzetes figurájával, s a mélyebb emberi értékek mellett tesz hitet.

Forrás: Legeza Ilona könyvismertetői
http://legeza.oszk.hu
http://mek.oszk.hu/04600/04641/#

Képtalálat a következőre: „tímár virgil fia”

SIPOS LAJOS

Szövegépítés és szövegalkotás

Babits Mihály Timár Virgil fia című alkotásában

1939-ben született Kassán. Irodalomtörténész, habil. egy. docens. Az ELTE BTK tanára, a Magyar Irodalomtörténeti Intézet Alkalmazott Irodalomtudományi Szakcsoportjának vezetője, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem vendégtanára.


A Timár Virgil fia Babits legnépszerűbb, legtöbb kiadást megélt regénye. Kosztolányi (1922-ben, a Nyugatban megjelent kritikájában) a szerző legjobb prózai írásaként köszöntötte a művet. Benedek Marcell, Keresztury Dezső, Rába György, Szerb Antal tanulmányaikban a szerkezet zártságát, a mű esztétikai koherenciáját hangoztatták. Bóka László az elkerülhetetlen szellemi magányosság művészi megfogalmazását dicsérte.1

Az alkotás keletkezéstörténete alapján nyilvánvaló: a regény szövegszervezésében BabitsA gólyakalifához, majd a Kártyavárhoz és a Halálfiaihoz képest más utat járt. Az említett alkotásokban mindig volt valamilyen centrális életélmény vagygondolkodásélmény, melyet Babits (amint erről a Teremtő indiszkrécióban és A hazugságok paradicsomában írt) átitatott belső víziójával, belső képzeletével újrarajzolt. Az ilyen módon érvényesülő ,,élmény” szövegindukáló volt A gólyakalifában, aKártyavárban, a Halálfiaiban és az Elza pilótában: az elsőben a valóságos pszichológiai tudás és a nagyepikai alkotás összekapcsolhatóságának a lehetősége volt a szöveggeneráló, a másodikban az új módon alakuló nagyváros történés- és szemantikai környezete és a detektívregény lehetőségrendszerének a kipróbálása izgatta Babits fantáziáját; a Halálfiaiban egy hirtelen lesüllyedt és visszavonhatatlanul múlttá vált világ és a történelem belső logikájának, e logika működésének vagy éppen ,,nem működésé”-nek a mechanizmusa foglalkoztatta; az Elza pilótában a centrális gondolkodásélmény az emberi lényeg viselkedésváltozása, potenciális és virtuális átalakulása volt a kanti ,,örök béke” állapotából az ,,örök harc” állapotába jutott emberiség életében. A Timár Virgil fiában nincs ilyen centrális élmény vagy gondolkodásélmény.2 A szöveg központjában a szerző személyes életéhez nem kapcsolódó probléma: a mindent kitöltő Isten-élmény megélése, ennek az élménynek a fokozatos háttérbe kerülése, majd a benne való újbóli teljes feloldódás jelenik meg. A legteljesebben ontológiai jellegű tehát az alkotás. Azt sugalmazza, hogy az emberi lényeg egyetlen autentikus lehetősége a hitnek mint dogmának, szokásnak és történelemnek a megélése.

Ezt sugalmazza a szöveg fabuláris szintje.

Timár Virgil jellemzése

A történet már a felütésben a totális szellemi–etikai beállítódás egyetlen üdvözítő voltára utal. Babits ezt a jellemzésmód megválasztásával szuggerálja. A refektóriumban ebédelő szerzeteseket egy-egy mimikai vagy pantomim mozzanattal, egy-egy ismétlődő, minősítő megjegyzéssel a mindentudó író külső pozíciójából vezeti be a történetbe.3 Timár Virgilt az író már azzal is kiemelte környezetéből, hogy - róla szólva - megcserélte a nézőpontot. A maga pozíciójából csak ennyit mondott a paptanárról: ,,Lentebb ül, szerényen a tiszteletre méltó Timár Virgil.” A valódi történetbe-vezetést átruházta az ,,atyai szemű, gyermekképű, ezüstös hajú”, ,,galambszívű”, tapintatos házfőnökre, dr. Horváth Vincére. Ezzel a felcserélt nézőponttal nemcsak eltávolította Timárt a többiek világától, hanem a házfőnök szellemi-etikai értékkörnyezetébe kapcsolva a pap szellemi–etikai lényegére irányította a befogadó figyelmét. Három szóval jelölte meg a címbe emelt pozícióját: a házfőnök-igazgató szeretet-körébe vonja, ,,legjobb tanár”-nak, ,,igazi szerzetes”-nek minősíti. A kétféle jellemzésmód váltogatása az első jelenet során előlegzi a központi témán átderengő mélyebb konfliktust, az eszményi szeretetet és célokat követő–valló Timár és a világi szempontokat előnyben részesítők ellentétét.

Szerzetesi életmódja

A jellemzésbeli kötöttség a történetben végig megmarad. A rendtársakat mindig a világi örömökhöz való viszonyuk, gesztusaik jellemzik, míg Timárt gondolatai, eszméi, erkölcsi és transzcendentális céljai jelenítik meg. Timár ugyanis mindenekfölött ,,igazi szerzetes”. A házfőnök-igazgató minősítő ítélete után ezt bizonyítja–erősíti a szobája is. A szobában imazsámoly volt az imádsághoz, íróasztal a munkához, karosszékek a beszélgetéshez (itt ül majd a vasárnap délutánokon Vágner Pista). Az életeszményre utaló, azokat szolgáló bútorok mellett itt ,,kedvelt latin szentjei” vették körül a papot: ,,a költő Ambrus, a filozóf Ágoston, a szellemes urbánus Jeromos,” a könyvespolcon Aquinói Tamás művei, a földön a ,,bollandisták néhány óriás, fólió kötete volt”.4 Ebben a zárt világban - a túlvilági tökéletes rend halvány másaként - fokozottan érvényesült a pontosan ismétlődő rend: reggel mise, délelőtt tanítás, utána ebéd, majd olvasás, fél hatkor séta a szőlőhegyen, vasárnap (a később részletezendő) Vergilius, nyaranta pedig utazások. Timár ,,világtól elszokott csigaéleté”-ben csak a vallásnak és a tanításnak jutott hely. Egész életét ez a két dolog foglalta el. Másról, az ,,élet”-ről nem voltak fogalmai. Papként a külvilágot ,,isteni közvetítéssel” ismerte meg.

Tanári munkája

Babits Timár ,,finom, érzékeny magányosságá”-nak leírása során, az első két részben két alkalommal is kitért a pap személyiségének másik fontos vonására, a tanári munka szeretetére. Az író ezt a mozzanatot lassan és tartózkodóan bontakoztatta ki. Nem ő maga utalt rá, hanem előbb két kívülállóval: Horváth Vincével és Szádi Márkkal fogalmaztatta meg. Timár tanári mivoltának eszmei lényegét azonban maga a paptanár öntötte szavakba. Az első önminősítő belső beszédben a vezetésre–tanításra szoruló diákokra gondolva általánosságban fogalmazta meg a fiatalok ,,külön rendeltetésé”-t. Aztán Vágner Pistára, kedves tanítványára koncentrálva már az ő ,,maga külön életé”-ről elmélkedett. A harmadik belső beszédében a fiúhoz kapcsolódó tanári szeretet személyes tartalmára gondolt, azokra a ,,lélekdarabok”-ra, ,,amiket neki adott”, a Goethe szerinti lélek-fajfenntartásra, a maga jövőjére, arra, miként fog majd tovább élni tanítványában.5

Vágner Pista iránti szeretete

A tanítványok iránti általános szeretet így változik át Timárban egyetlen diák iránt megnyilvánuló személyes szeretetté. Ez a lassan mozduló folyamat külső inspirációra bontakozik ki. Timár a maga zárt, tökéletes rendű, teljes harmóniát adó világából a tanítványok meglátogatását kívánó minisztériumi leirat miatt lép ki: ekkor megy el legkedvesebb diákjához, a rossz hírű anyjával együtt élő Vágner Pistához. Ez az elhatározás - Babits ezt nagyon finoman érezteti - eleinte nem ígér semmi jót. Timár a cellájában és az iskolában volt elemében. Különben elveszítette külső és belső biztonságát. Éppen ezért kerülte a szokatlan helyzeteket, elhárította a látogatókat is. Ha gondolatait lefoglalták az élet ügyei, ,,lelke szárnyai” azonnal ,,megbénultak”. Vágner Pista inspirált–elhatározott meglátogatásával a paptanárnak túl kellett  lépnie a maga megszokott keretein. Élete már a látogatás gondolatára is megváltozott. Előjöttek az ,,ifjúság kísértetei”, az ,,ősi (…) ellenség”, az Asszony is. Ez a látogatás alapjában fenyegette bölcsességgel megépített, hitre, etikára, de egyben illúziórendszerre támaszkodó egész életét. Ugyanakkor azonban Timár akarta is ezt a látogatást. Ember volt, nemcsak a magányt kívánta, emberi természete vagy valami hagyományos belső vágy is ösztönözhette. Virgil atyának ezzel a látogatással része lehetett a kalandban, megélhette az evilágisággal való konfrontációt, megismerhette a bűnt, az amor sanctus után az amor profanes lehetőségét is.6

Látogatása Vágneréknál

A látogatás igazolta a szerzetes szavakba nem foglalt félelmeit. Már a környezet is fölkavaró, megrázó élményt nyújtott. A Stirling-ház, ahol Vágner Pistáék laktak, a külváros legszegényebb részén volt. A málladozó épületben mindenütt szegénység, nyomor volt látható. Ebben a házban - tagadva a környezet piszkát, és alig észrevehetően tagadva Pista anyjának, az egykor vármegyeszerte híres kurtizán életének a tisztátanságát - Vágner Lina a fiával egyszerű, tiszta rendezett lakásban élt. Timárt ebben a miliőben számára ismeretlen dolgok árasztották el: a szegénység, az asszony korábbi életének emléke, Pista apjának titokzatos története, valamilyen neki írt levél emlegetése, az asszony betegsége, halálra készülése, fia előtt mutatott színjátéka. A nyomor és a szenvedés látványa fokozatosan megváltoztatta Timárt. Az asszony haláltusája, cinikusságán is átütő szeretete, különös, de kétségtelen lelki tisztasága megzavarta a szerzetest. Timárban a tanítvány iránt érzett személytelen szeretet lassan majdnem apai szeretetté változott.

Timár Virgil lelki változása

Ebben az új érzelemben a tanár új célt talált. Tökéletesen föloldódott, odahagyta korábbi életvitelét, az ég helyett földi célra fordította tekintetét. Szinte észrevétlenül kötötte a sorsát egy gyerekemberhez. Vágner Pista először csak a papi kötelező szeretet-érzését ébresztette föl benne, aztán a valakihez tartozás örömét, majd a birtoklás élvezetét kínálta neki.7 A pap élete ezen a ponton megváltozott. Miután Bögöziéknél elrendezte Vágner Pista sorsát, teljesen feloldódott a szeretetben és a ragaszkodásban. Nem érdekelték már korábbi olvasmányai, elnézte a gyerekeket az iskolában, az embereket az utcán, a hancúrozó rókákat a szőlőben, a fákat és a virágokat. Csak a fiúról tudott beszélni, egyetlen szempontja maradt az olvasásban is, nevezetesen: hogyan fog majd minderről beszámolni Pistának, miként fognak minderről szót váltani. Minél jobban elmerült ebben a szeretetben, annál többet vesztett régi énjéből. Lassan hozzá nem méltó érzelmek is zavarták. Egyre növekvő ellenszenvvel és féltékenységgel hallgatta a fiú elbeszéléseit Bögöziékről, vetélytársat látott az ügyvéd lányában, Emmuskában, félt attól, hogy az első szerelem majd elrabolja tőle a fiút. A szeretetért már-már csalásra is vállalkozott. Amikor megtapasztalta, hogy betegsége idején a diák fokozott tapintattal bánik vele, később többször betegnek tetteti magát, csak azért, hogy ezt a külön szeretetet kicsiholja a másikból.

Vágner Pista Timár növekvő ragaszkodását előbb örömmel és büszkeséggel fogadja. Hamarosan azonban nyilvánvaló lett: egyre inkább szűk lesz neki az a kör, amelyet Timár megrajzolhat és bevilágíthat. Kettejük eltávolodását először az olvasmányok megválogatása mutatta, növelte ezt a fiú hitbéli elbizonytalanodása, végül betetézte Vitányi Vilmos könyvének olvasása, a titkokban végrehajtott tett dacos vállalása. Ez az esemény rádöbbentette a papot önmagát kiforgató szeretetére, az így elkövetett státus-váltás következményére.

Tanár és tanítvány eltávolodása egymástól

Timár Virgil és Vágner Pista útja azonban nem akkor és nem úgy vált el, ahogy azt a pap csendesülő, bízó, lemondásra kész szeretetével elképzelte. Váratlanul megjelent Vitányi Vilmos, a fiú vér szerinti apja, akit Vágner Lina tudósított halála előtt addig nem is sejtett gyermekéről. Vágner Pistának (vagy ahogyan a keresztlevélből kiderült: Vilmosnak) a korlátozó, és őt a saját képére és hasonlatosságára alakítani kívánó Timár Virgil és a messzi világot, a várost fölfedni tudó, egyszer már dacosan vállalt Vitányi között kellett választania. A fiú közelebb érezte magához Vitányit. Nemcsak azért, mert a társaságában a ,,Város” és a ,,Nők” ígérete kísértett, hanem azért, mert új apja a hódító szabadgondolkodás és liberalizmus embere volt. Annak a rétegnek volt ő a képviselője, amelynek üzenetét az akkortájt frissen olvasott Ady-versek is elhozták már. Timárnak a fiú döntését nem volt nehéz elfogadnia. A tanári jubileumán felé áradó szeretet visszafordította őt elhagyott könyveihez, a barátságban ért apró kudarcok visszafordították a hiánytalanul megélhető és megélendő szerzetesi hithez. A hit megvilágosította előtte saját helyzetét: nem élheti meg másban saját kiteljesedését, nem vetítheti bele senkibe saját céljait.8 Timár rájön, hogy az egyetlen, ,,igazi (...) szerelem”, amiért élnie érdemes, az ,,Isten szerelme”. A pap így jutott vissza a számára létező egyetlen világba. Ebben a világban visszajutott kedvelt szentjeihez, köztük a legkedvesebbhez: Ágostonhoz, és visszatért vasárnapi olvasmányaihoz: Vergiliushoz, az isteni Váteszhez.

A ciszterci tanár sorsában, a fabuláris szinten így lett szövegszervező elv a valóság és a metafizikum, a besúlykolódott alázat és az emberi lázadás ütközése, a megélt, az elveszített és az újra megtalált hit problémája.

A fabula és a szüzsé kontroverziója

A valóság és a metafizikum ütközése kitetszik a fabula és a szüzsé kontroverziójából is.

A regény fabulája egyszerűen összefoglalható. Eszerint egy Sót nevű kisváros ciszterci gimnáziumában az egyik tanár, Timár Virgil osztályába járó diákról, Vágner Pistáról kiderül törvénytelen származása. Az anya halála előtt értesíti a természetes apát, egy budapesti újságírót, aki elviszi magával az érettségi előtt álló fiát, nem hagyva, hogy az osztályfőnök egy helybeli ügyvéd segítségével az érettségihez, az egyetemhez, esetleg a rendbe való belépéshez segítse a fiút.

A szöveg jelentéstartományát a Timár Virgil alakjához kapcsolt olvasmányokkal, gesztusokkal, szokásokkal, Timár belső beszédével Babits jóval tágabbra vonta. Aszüzsé-elemek révén különleges jelentéstartalmat társított az író a szöveghez.

A szöveg jelentéstartományát bővítő szüzsé-elemek

A ,,ciszterciták refektóriuma”9 mint helymegjelölés (valamint egy oldallal később a ,,mizerikordiánusok”-ra és a ,,ferencesek”-re való utalás) például elhelyezi magát a történetet az 1500 éves szerzetesrendi hagyományok között. A Szent Bernát által felvirágoztatott rend Magyarországon is az előkelő rendek egyike volt. A rend tagjai a 12. század óta élnek itt, történelmük majdnem ugyanúgy kapcsolódik az ország történetéhez, mint a bencéseké. ,,(...) gazdag földjeik” voltak - olvasható a regényben - ,,s pincéikben kitűnő boraik”, a birtokok jövedelme azonban a 19. században már a gimnáziumok, az általuk szervezett népiskolák és plébániák fenntartására és felvirágoztatására szolgált. A ciszterciek híresen szigorú középiskoláiba járni nem egyszerűen elhatározás és lehetőség volt, hanem a jövőben egy meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozást is jelentett. Az iskolák ugyanakkor modern intézmények voltak. A tanárok (és a diákok) nemcsak Rákosi Jenő konzervatív napilapját, a Budapesti Hírlapot olvasták, de bekerülhetett ide például ,,egy zsidó írónak a műve (is), szellemes cikkek és aforizmák, szabad és szkeptikus hangon írott könyv”-e, bekerülhettek ide Ady versei, ,,melyeket nagy örömmel és lelkesedéssel olvasott akkortájt” mindenki, aki érdeklődött az irodalom iránt.10 Ennek a nyitottságnak természetesen megvoltak a határai is. Az itt tanítók például általában nem rokonszenveztek a ,,szabadkőműves hatalom”-mal, nem kívánták az állami élet világiasítását.11 Sokukat szokásaik - az ,,artikulátlan kvaterkás diskurzusok”, a ,,ramslicsaták” és a ,,kibicelés” - a magyar középosztályhoz kapcsolta, de ehhez a körhöz csatolta a szerzetestanárokat a közéleti szereplés is. Ugyanakkor adva volt a rendházban a Timár Virgil féle élet lehetősége is. Az előző világ ellenpontjaként kapcsolódott be a történetbe egy másik világ.

Timár Virgil olvasmányai

Ebben a másik világban a napi olvasmányok közé tartozott Szent Ambrus, Milánó püspöke, a jelentős prózaíró és papköltő, az egyházi és politikai harcok résztvevője, az egyházi rend alakítója, meg Szent Ágoston, Hippó püspöke, a valamikor bűnökben élt, aztán megigazult ember, a Vallomások szerzője, meg Szent Jeromos, az Újszövetség és a zsoltárfordítások revizora, meg Aquinói Szent Tamás, a skolasztikus filozófia megalapítója, ide tartoztak Jean Bolland jezsuita szerzetes és követői, a bollandisták, a szentek életének kutatói. Az elsők jelentették Timár olvasmányait, az utolsók pedig az élet-értelmezés párhuzamait. A szentek példáiból építette fel a pap a maga életeszményét. A Krisztushoz való feltétlen hűség parancsát a majdani Szent Ágnes életéből vette (aki elutasította pogány kérőjét, majd nyilvánosházba hurcolták, máglyahalára ítélték, s amikor a tűz sem ártott neki, lefejezték), az Istentől vezérelt okosságra a későbbi Sienai Szent Katalin jelentette a példát (aki hároméves böjtölés, imádkozás és virrasztás után rávette IX. Gergely pápát az Avignonból való visszatérésre). Az ,,élet és a Szerelem nagy misztérium”-ait is a szentek életéből ismerte meg. Az asszonyt, ezt a ,,kétértelmű lényt”, amelyik ,,szentségre és mocsokra egyformán született”, részint ,,a gyermek Ágnes” és az ,,okos Katalin” példájából rakta össze, részint Lukianosz kurtizánjai és a Remete Szent Pált megkísértő asszony-állatok alapján képzelte el. A kísértő asszonyok nem a szóból, hanem a képből kerültek Timár gondolataiba. Hieronymus Bosch, Tiepolo, Fra Angelico, id. Peter Brueghel, Matthias Grünewald által megfestett kísértők voltak ők. De még Vágner Pistát is olvasmány-párhuzamok alapján értelmezte. Tertulliánnak képzelte el őt szívesen, a pogány családban született ifjúnak, aki a keresztség felvétele után a keresztény tanítás védelmezője, majd a keresztény próza megteremtője lett.12

A metafizikus szint

Timár belső beszéde (a befogadó beazonosító tevékenysége révén) így egészíti ki a 19–20. század fordulóján lejátszódó történést a kétely nélkül megélt, filozófiai szintre emelt, történelmi folyamatként feltáruló kereszténységgel. A ,,történeti kereszténység”-et jelenti Vergilius, az isteni Vátesz, a középkori hagyomány szerint a Jézus Krisztus születését megjövendölő író a Kr. e. első századból, Szent Ágnes a 3–4. évszázadból, a negyedikben élt Szent Ilona és Szent Ambrus, a 4–5. évszázadból Szent Jeromos és Szent Ágoston, az ötödikből Szent Elek, a 13. századból Aquinói Szent Tamás, a 13–14–15. századból és a későbbi időkből azok a festők, akik a hagiográfia egy-egy jelenetét választották témául, értelmezték a maguk számára.

A vallás gyakorlati szintje

A történetében megélt, filozófiai szintre emelt, kétely nélküli kereszténység, a metafizikus szint13 ugyanakkor megjelenik a szövegben a vallás mindennapos megvallásában, a civilek és a pap eltérő természetű kitételeiben. A diákok, ha meglátják a fekete-fehér ruhás cisztercieket messziről, a szerzetesek gúnynevét mondják, ,,szarkák”-at emlegetnek. Ők is, a szőlőkből jövő kapások is, meg a Stirling-ház lakói is a hívek kötelező üdvözlésével fordulnak a paphoz, de nem a populáris magyar változattal, a ,,Dicsértessék a Jézus Krisztus!” köszöntéssel, hanem a latin megfelelővel, annak teljes vagy rövid formájával. A diákok naponta misével kezdik az iskolát, vasár- és ünnepnapon azonban mindenki templomba megy; az ,,első harangozás” figyelmezteti a híveket a templomba indulás idejére, a harmadik harangozás, az ún. beharangozás meg a szertartás kezdetét jelenti. A szertartáshoz tartozik a gyónás kötelezettsége, a ,,gyónószék”, a katolikus hívő életéhez pedig a szentségek felvétele. Természetesnek veszik a Stirling-házban, hogy a beteg asszonyhoz a pap elhozza az utolsó kenetet, a szent útravalót. Ugyanígy része a regényvilágon belüli civil életnek az angyali üdvözletre szóló harang, a reggeli, a déli, az esti harangszó, a felszólítás arra, hogy reggel és délben kétszer–kétszer, este pedig háromszor imádkozza el a hívő katolikus az ,,Üdvöz légy, Mária...” kezdetű imát, este pedig tegye hozzá még a ,,Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy...” kezdetű könyörgést.

Timár gondolkodásában a metafizikai lényeg nem csak ezen a gyakorlati szinten van jelen: jelen van mint hit-példa és mint filozófia is. Hit-példaként a Stirling-ház piszkában rémlik föl Timárnak - Szent Magdolna bevillanó emlékezetével, Jézus megbocsátó tekintetével. Filozófiai problémaként Isten, a hit és a személyes életprogram probléma-együttesében merül föl előtte akkor, amikor ,,a negyvenedik év felé járt”. Krízis-helyzetet élt át. Olyan érzése volt, hogy az ,,imái nem segítettek rajta”; hogy az ,,Isten nem válaszolt neki”; hogy a néma Isten, a Deus absconditius, a választ nem mondó Isten már nem elégíti ki; hogy szüksége lenne az Önmagát feltáró, a megnyilatkozó Istenre, a Deus revelatus, a Deus incarnatus bizonyságételére. Ezen a ponton az olvasó a katolikus teológia egyik központi kérdését éli meg Timár töprengésében, az Isten-lényeg problémáját.

Vitányi utalásai, példái és belső beszéde

Más irányba tágítja utalásaival, példáival és belső beszédével14 a szöveget Vitányi Vilmos, aki a ,,Harmadik rész”-ben jelenik meg. Őt is a környezete minősíti először. Itt, mintegy előlegezve a Timárral való összecsapást, minden a felesleges fényűzést demonstrálja: a ,,fürdőszoba toilette”-asztala, az ebédlő, a tükör, a ,,spaléta”, a bevágódó ,,fénykések”. Itt az ,,Élet”, a ,,Pipere”, a ,,Luxus” a fontos. A belső beszédben megjelenő utalások csak a személyes életre, az érvényesülésre, az élvezetekre vonatkoznak. Az ő gondolkozása nem ér túl a személyes történetén. Az apja idéződik föl az emlékezetében, a ,,Kaftános zsidó” és a ,,péntekesti gyertyafény” (az első csillag feljövetelével kezdődő ünnep, a családfő által elmondott ima). Ezen túl a szkeptikus francia gondolkodók jutnak az eszébe: Renan és Anatole France, a kétellyel teli hit és a kétely nélküli istentagadás szószólói. A Timár belső beszédében feltűnő, széles körű általános tudás helyett Vitányi mindig ambícióinak alárendelt személyes rész-tudást, kiforgatott, meghamisított, visszájára fordított ál-tudást mozgósít. Jól mutatja ezt a készülődése, az, hogy a fejében előre összeszedi a Szent Ágostontól vett, a rá váró helyzetben felhasználhatónak gondolt, esetleg kétértelmű vagy frivol idézeteket, bízva abban, hogy az apa-szerep eljátszása közben majd ezeket fogja előszedni. Legpontosabban az első citátuma jelzi az álságosságot. A szerzetes cellájába belépő Vitányi, meglátva az asztalon heverőVallomásokat, a maga Adeodatusát emlegeti. Mindezt pedig egy latin mondattal vezeti be: ,,Nihil errare non est humanum” - mondja a legnagyobb természetességgel, holott Szent Jeromos mondása éppen ellenkezőleg van: ,,Errare humanum est.” Vitányi végig így kapcsol a szövegbe idézeteket. ,,Pazarul” szórja a latin mondatokat végig: idézi (hibásan) Paracelsust, Ovidius VII. énekét, mégpedig többes számban, Timárt is belevonva abba a körbe, amelyikbe ő tartozik;15 idézi Horatius 2. epodusának kezdő sorát, Chestertont, a neokatolikusokat, egy francia szólást az anya évente tizenkétszer tisztátalan voltáról, a phaidroszi idillt és sok más egyebet.

Ezt a történetet azonban nemcsak Timár és Vitányi utalásai és belső beszéde, hanem aszövegmondó utalásrendszere is tágítja.

A szövegmondó utalásrendszere

Azokon a pontokon ugyanis, amikor minden kétséget kizáróan ő szólal meg,16 a szöveg külön távlatot kap. Ezt a külön perspektívát jelzik bizonyos szóalakok. A nyitó jelenetben például Bogár Szaniszlót ,,lelkes pedagóg”-ként emlegeti. A jelzős szintagma alaptagja a történés idején már csak a passzív szókészletben volt meg. Ez a forma a 18. század végén és a 19. század elején szokásos formulája nyelvünknek, ekkor volt divatban a görög és a latin nevekben és közszavakban az eredeti végződés elhagyása, Horatius helyett a Horác, pedagógus helyett a pedagóg forma alkalmazása.

A kulturális utalások is a szövegmondó perspektíva-tágítását valósítják meg. Ez történik a szöveg elején akkor, amikor a szerző kommentálja a tanár Timár Virgil viselkedését (s Goethét idézi a ,,lélek fajfenntartásá”-ról), amikor a mindig azonos időben sétára induló paptanár kapcsán Kantra hivatkozik, az ő pontosan ismétlődő kőnigsbergi sétáira. A papról szólva a ,,nagy katolikus költő-re” hivatkozik, aki ezt a kort már az ,,életünk közepén” túli időnek nevezi, de akkor is ez történik, amikor Vitányi vonzalmát részletezve a fiatal lányok és fiúk iránt az Oedipus komplexumról szól.

A perspektíva-tágítást jelzik a szerzővel azonos tudású szövegmondó egyéb kijelentései is. A szövegmondó például bénító -,,abouliá”-ról beszél, ,,az akaratnak hirtelen tehetetlenségé”-ről akkor, amikor Timár Vágner Pistát felviszi a rendházba; ezt a fogalmat Babits Moravcsik Ernő Emil 1916-ban megjelent Elmekór- és gyógytan című munkájában olvashatta, a fogalom ugyanis akkor jelent meg a magyar és a francia nyelvű szakirodalomban (,,aboulie” formában) először. Egy másik helyen ez áll: ,,Egyetlenegy szó van az agyában, egy szó, mely lápiszkőként égeti velejét (…).” Az itt megjelenő ,,lapis” is orvosi szakszó, a salétromsavas ezüstnitrát kristálya, mely a fehérjékkel mohón lép vegyületbe, ezért a 20. század elején általánosan sebek égetésére használták.

Intertextuális kapcsolatok

A fabula értelmét - mindezek mellett - más szövegekre való utalás, rájátszás, a más szövegek és a Timár Virgil fia közötti intertextuális kapcsolatok rendszere és megvalósulása jelzi. Ez a mű ugyanis, Bahtyinnal szólva, szintén más szövegek bekebelezésével és transzformációjával jött létre.17 A regény előszövegepretextusaszűkebb értelemben Vergilius Aeneis18 és Szent Ágoston Vallomások című munkája, tágabb értelemben intencionált és nem intencionált pretextusa és intertextusa a Biblia, a hagiográfia jól körülhatárolható része, Szent Ágoston több írása, mindaz, amit a szerző ebből a szöveguniverzumból a megismerés, a befogadás, a gondolkodás, az átlényegítés szintjén bensővé tett.

Vergiliusi pretextus

Feltűnik a szövegben a legegyszerűbb intertextuális alakzat, a szövegátvétel, Vergilius eposzára, az eposz egyik helyére való utalás. Az első rész végén ez olvasható: ,,A vasárnapot Timár úgy szokta megülni, hogy félbehagyta rendes tanulmányait, és valamely költő műveit vette elő. Többnyire Vergilius volt ez, az isteni vates, akiről Virgilünk azt szokta tréfásan mondani, hogy az ő védőszentje. Szerette ezt az ünnepi és gyengéd énekest, aki a klasszikus művészet minden pompájával már majdnem keresztény tud lenni, s a Történet nagy suhanása mögött meglátja a természet csöndes szépségeit, megérzi a tárgyak néma könnyeit, leírja a gyermekek vidám ugrálását.”19 Ebben a passzusban látszólag Timár nézőpontjából rendeződnek sorba az ítéletek. Valójában azonban - a modalitásban, az általánosításban érhető ez tetten - a történetmondó értékítélete jut itt érvényre, mégpedig úgy, hogy a paptanár világához kapcsolja Vergiliust. A ,,tárgyak néma könnyei”-nek a felidézésével, poétikai–retorikai utalással emlékezetbe hoz egy másik szöveget, az Aeneist, pontosabban annak első énekét, a trójai háborúból menekülő Aeneas sorsát, aki Karthagóba érkezve ,,könnyezve” nézi az épülő templomot, ahol is bronzba vésve láthatja Trója történetét. Ez a hely ugyanakkor Didó életére is utal. Az I. énekben történt találkozásukra, amikor Aeneas uralkodás közben látja a királynőt, a hős és a királynő fellobbanó szerelmére, meg a IV. énekre, Didó halálára, bekapcsolva aTimár Virgil fiába a pretextus egészét, Didó teljes történetét, akit hűségeskü köt megholt férje emlékéhez, aki azonban ezt megszegi, beleszeret Aeneasba, s miután a hős elhagyja, bánatában önkezével vet véget az életének. Ha az olvasó a Harold Bloom által ,,interolvasás”-nak nevezett módon olvas, akkor a bontakozó babitsi történetre rávetítheti a bevégzett vergiliusit, a befogadás folyamatában - az író sugalmazó intenciójára - dekódolhat egy életsorsot az esküjét megszegő királynőről, akit az esküszegés kikényszerített önfeladásba vitt. Mindezt pedig akkor teheti meg, amikor Timár Virgil és Vágner Pista kapcsolata elérkezik ahhoz a ponthoz, ahol a szerzetes készül megszegni a maga fogadalmát. Nagyon fontos, hogy a pap itt és most nem véletlenül nyitja ki Vergilius művét, és nem akárhol olvas bele a szövegbe. ,,A negyedik könyvet lapozta föl mostan - olvasható a regény már idézett helyén -, az utolsó sorokat, ahol szinte kívülről tudta már: ahol az elhagyott Didó halálát írja le.”20

A vergiliusi szöveg átformálása

A vergiliusi jelenetből Babits regényében igazában új jelenet képződik. Az idézet szerzői elbeszéléssel indul (az Olympról és Írisről). Ehhez kapcsolódik a latin szövegrész mint a szerzetes által elolvasott textus (magyarul: ,,Hát millió színben szikrázva a napsugarától / Száll is a mennyből”). Majd folytatódik a szerzői szólam, amelyik előbb az Aeneisből való idézet közvetlen szövegkörnyezetének parafrázisa (,,és megszabadítja a szerelemnek e szegény áldozatát a test bilincséből”), utóbb pedig leplezetlen szerzői képzetkapcsolás (Íriszről és Noé galambjáról). Az eposzból kilépő szövegpárhuzam révén itt bekapcsolódik a Timár Virgil fiába a Biblia. Az eposzban visszalapozó pap most nem ezt a szálat építi tovább, hanem kikeresi az Ascaniusra, Aeneas fiára vonatkozó részeket: a IV. ének 156–157. sorát, a vadászatra induló Didót és Aeneast elkísérő, ,,lángvemhes paripáján azt is” amazt is előző, örömmel nyargalászó fiúról, majd a II. ének 724. sorát, az apja kezét megfogó, ,,apró kis lépteivel” atyja nyomában loholó gyerek képét, meg ,,a többi helyet is - olvasható Babitsnál -, ahol Aeneas kis fiáról van szó”.21

A vergiliusi szöveghely egyszerű felidézése, egy allúzióval a szenvedés-képzet bekapcsolása, egy sugalmazó intencióval a pretextus egészének a felvillantása, három megválogatott, lerövidített, más szövegösszefüggésbe tett, tendenciózusan kikeresett részlet - Vergilius művének ilyen ,,bekebelezése” előrevetíti Timár lehetséges sorsát. Ha ő is megszegi örök fogadalmát, azaz Isten kizárólagos szeretetét felcseréli vagy kiegészíti egy halandó szeretetével, akkor rá is a halál vár, sugalmazza a szöveg, legalábbis üdvösségteológiai értelemben.

Biblia és hagiográfiai intertextusok

Timár Virgil történetét igazában csak az előbb felvillantott Biblia meg a hagiográfia, a Szent Ágoston-szövegekkel létesíthető–létesülő intertextuális kapcsolatok értelmezhetik. E szöveghely-párhuzamok nélkül a pap érzelem-, hit-, gondolkodás- és filozófiai rendszere és személyes sorsának alakulása megmagyarázhatatlan. Egész élettörténete a bizonyíték erre.

A szerzetes képzeletét már kisgyerekként is a szentek, ezek a rejtelmes lények ragadták meg. Tizennégyévesen a már idézett ,,szent és hős leányok”, később Szent Elek és Remete Szent Antal életszentsége vonzotta. Teológusként és papként kétely nélkül élte meg a maga szerzetesi állapotát. Ennek következtében a szövegben a gondolkodást meghatározó vagy minősítő példaként, értéktulajdonítási lehetőségként, analógiás elmarasztalásként kizárólag ebből a körből való magyarázatok, utalások tűnnek föl.

Vitányi bibliai utalásai

Vitányi Vilmos is ,,patrológiai tudásá”-val, főleg ,,az Augustinus életéből” vett részletekkel, bibliai helyek idézésével kívánja megnyerni a pap bizalmát. Az ő ,,tudása” azonban az ágostoni élet pikáns mozzanataira, a célirányosan összekeresett citátumokra, bibliai közhelyekre szorítkozik. Amikor például valamikori kedvesével kapcsolatban ,,lasciva puellá”-t, azaz ,,kacér leány”-t emleget, és bűnbánó Magdolnára hivatkozik, akkor természetesen nem vesz tudomást arról, hogy a bibliai hagyomány igazában három Mária Magdolnát fog egybe: a Genezáreti tó melletti Magdalából való asszonyt, akiből Jézus hét démont űzött ki (Lk 8,2), s aki követte az Urat a keresztrefeszítéskor és a sírbatételnél (Mt 27,56–61), a betániai Lázár testvérét, aki kenettel kente Jézus lábait könnyeivel öntözte, hajával törölte és megkente drága kenettel (Lk 7,36–50). Vitányi nemcsak a distinkciókat nem teszi meg, hanem hozzávetőleges tájékozottságában a valamikori szeretőjét, a gyermekét egyedül felnevelő anyát azonosítja az általa egynek gondolt Magdolnával. Ez a párhuzam azonban felületes és nem igaz.

A bibliai helyekkel értelmezhető életstratégia a szöveg elején csak Timár Virgilt jellemzi. A házfőnököt, Horvát Vincét nem számítva csak ő éli igazában a szerzetesek életét. Hűséges az örökfogadalmához üdvösségteológiai–lelki értelemben. Felismerte és elfogadta az isteni meghívást és választást, teljes lelkével kizárólag Istenhez tartozónak tekinti magát, nem keres az Isten szeretetén kívül álló külső célt. Szent Ágoston szeretet–himnuszát vallva ,,nem tétovázó, hanem biztos öntudattal” szereti az Urat (amint ez a Vallomásokban olvasható). A szeretetet szereti, azaz egyetlen dologra ,,önmaga kedvéért” törekszik, anélkül, hogy bármit is birtokba akarna venni (pontosan úgy, ahogy ezt Ágoston aKülönböző kérdésekről című munkájában leírja). Amikor Timár Virgil a külön szeretetébe fogadja Vágner Pistát, nemcsak feloldja magányát, szerzetesi elszigeteltségét, hanem a szeretet-megosztással elhagyja a számára kijelölt üdvösség-utat is.22

Intertextus és retrospektív autotextus

Mindez a szövegrész és a zárlat értelmezése szempontjából fontos. A regény utolsó oldalain újból három latin idézet, három intertextus van. Az első az Aeneis IV. énekéből való, az 552–553. sor: ,,Nox erat, et placidum carpebant fessa soporem / Corpora”. Lakatos István fordításában: ,,S éjszaka lett szelid álom omlott az élők / Fáradt teste fölé”. A második idézet három sorral későbbről való. Ez már kihagyásos idézet. A teljes sor, Lakatos István fordításában: ,,(Minden táj lecsitult), minden iromba madár-nép”. A harmadik idézetet a következőképpen kapcsolja az előzőhöz Babits: ,,Künn zúg, a tenger, nagy árbocok feszülnek az égnek, útjára készül a hitetlen trójai...

Ó jaj, nem! … az önkénytelen asszociáció szédítette és megborzasztotta. - Milyen borzasztó szennyes a földiek szerelme! … De nem is igazi szeretet az:

nondum amabam, et amabam amare… amorem 
amabam… et quarebam, quid amarem…

idézte magának Augustinust. Még nem szerettem, nem tudtam, hogy mit kell szeretni; és szerettem volna szeretni: a Szerelmet szerettem, kerestem, mit szeressek…

Most következik az igazi, az egyetlen szerelem: az Isten szerelme…”23

Ebben az utolsó részletben a bevezető gondolat retrospektív autotextus. Visszautal egyrészt magára az eposzra, másrészt a Szent Ágoston különböző műveiben szavakba foglalt szeretet-felfogásra. Csakhogy azon a helyen, ahol Babits idézi, amint ezt Rimóczy-Hamar Márta kimutatta, az ,,amorem amabam”, a ,,szeretetet szerettem” szószerkezet nem szerepel. Ennek ellenére a Timár Virgil fia szövegében, a latin szöveg prózába oldott változatában az író Augustinus mondataként ismétli az előbbi teljes textust.24

Az intertextusok, a transztextuális kapcsolatok, a nyelvi-stilisztikai allúziók, a sugalmazó intenciók, a retrospektív autotextusok, a betoldások és a módosításokappercipiálását Babits a befogadóra bízza. Nyilván arra számított, amit Wolfgang Iser szavakba is foglalt: az olvasó az ő írói horizontjához hasonló befogadói horizonttal olvas, a maga számára felépíti a szöveget, melynek újrateremtésében kész és képes értelmezni a metaszövegek, a transztextusok és az autotextusok (most nem részletezett) teljes körét is.

Folyamatos szerveződésű mű - intertextuális olvasat

A szerző - ebben a reményben - tudatosan feszíti szét a szöveg kereteit. Meghagyja annak a lehetőségét, hogy a szöveget folyamatos szerveződésű, a közvetlen történés dekodolására inspiráló textusként, a ricoeur-i naiv olvasó szintjén olvassuk. Ugyanakkor lehetőséget kínál arra is, hogy intertextuális olvasással, intertextuális anamnézissel visszatérjünk az indukáló szöveghelyekhez is, s ezzel a paptanárnak és növendékének a históriáját az idegen szövegek transzformációjaként is értelmezzük.

Kosztolányi az 1922-es kritikájában a Timár Virgil fiáról szólva az ,,új realizmus” diadaláról, az ,,igazi titok”, az ,,élet” megjelenéséről írt. Kétségtelen tény, hogy az író ebben a művében tömbszerűen jelentetett meg valóságelemeket, megidézve a maga ciszterci diákoskodásának és tanárságának pécsi és bajai helyeit, személyeit, valóságfoszlányait. A szövegépítés és a szövegalakítás módja azonban nyilvánvalóvá teszi: a személyesen megélt élettől talán itt távolodott el leginkább Babits, s itt került legközelebb ahhoz a metódushoz, amelyik a késő modern, sőt: posztmodern korszak prózateremtésének a sajátja lesz majd. 

Jegyzetek

1Benedek Marcell: Babits Mihály. Gondolat, Budapest, 1969, 76–79.; Keresztury Dezső: Babits Mihály. In: K. D.: Örökség. Magvető, Budapest, 1970, 431–435.; Rába György: Babits Mihály. Gondolat, Budapest, 1983, 186–192. 
2Sőtér István másként vélekedik: ,,A személyes élmény megléte vagy hiánya Babits prózájának alapkérdése ez a költői »ihlettelenség« párjaként. Babits prózaíróként is csak személyes tapasztalat folytán tud jelentőset alkotni.” S. I.: Babits Mihály a regényíró. Új Írás, 1983. 11. 68. 
3Babits Mihály: Timár Virgil fia.(S. a. rend. Sipos Lajos.) Magyar Könyvklub, Budapest, 2001, 7–8. 
4I. m. 10–11. 
5Uo. 
6Az első változatban, az ún. ősszövegben (vö. 96–98) Timár és Vágner Lina találkozásában is felsejlik valami a másik neműnek szóló érdeklődésből (vö. Sipos Lajos: Babits Mihály: Timár Virgil fia. Szövegváltozat, kézirat, keletkezéstörténet. Új Dunatáj, 2000. 3.) 
7Az ősszövegben Timár azért nevelné fel Vágner Pistát, hogy majdan, amikor a fiú a rendnek és az országnak a dicsősége lesz, maradjon hely neki Vágner Pista életrajzában. Vö. i. m. 67. 
8Rónay György: A regény és az élet. Bevezetés a 19–20. századi magyar regényirodalomba. Táltos Kiadó, Budapest, 1947, 302. 
9A következő oldalakon idézőjelben jelennek meg azok a nevek, fogalmak, utalások, amelyek a szöveg másodlagos jelentését megképezik. 
10Babits Mihály: i. m. 11, 47–48, 51, 52–54. 
11Uo., 32. 
12Mindezek részletes kifejtését lásd Babits:i. m. 262–273. 
13A metafizikus szintre vonatkozón lásd Bacsó Béla: Művészet és gondolkodás. Pompeji, 1990. 3. 91–98; Szegedy-Maszák Mihály. Mítosz és történelem. In: Sz.-M. M.: A regény, amint írja önmagát. Elbeszélő művek vizsgálata. Tankönyvkiadó, Budapest, 1987, 34–57. 
14A belső beszédre vonatkozóan lásd Kálmán C. György: Az irodalom mint beszédaktus – fejezet az irodalomelmélet történetéből. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990. 
15A ,,Videmus meliora” az Átváltozások VII. énekében előforduló mondat átalakítása. A gyermekgyilkos Medeia ott így beszél: ,,Video proboque meliora, deteriora sequor” (,,Látom és helyeslem a jobbat, mégis a rosszabbikat követem.”) Babits–Vitányi itt többes számot használ, mintegy azt szuggerálva, hogy ő is, Timár is néha a rosszabbat teszik, miközben pedig tudják, hogy mi a jó. Lásd Rimóczy–Hamar Márta: Babits Mihály – Virgil – Vergilius. Új Dunatáj, 1999. jún.; Uő.: Babits–Virgil és Vitányi Vilmos szeretet-értelmezése, Bár, 1999. 2. 
16Ugyanez a folyamatos elbizonytalanítás, átjárás valósul meg Kosztolányi Dezső regényeiben is. 
17Mihail Mihajlovics Bahtyin: A szó esztétikája. (Vál. és ford. Könczöl Csaba.) Gondolat, Budapest, 1976, 148. 
18Vö. Bárdos László: Az Indiszkréció–ankét, rövid összefoglalásban. In: A Nyugat–jelenség (1908–1998). (Szerk. B. Szabó István.) Anonymus, Budapest, 1998, 187–188. 
19Babits: i. m. 35–36. 
20Babits: i. m. 36. 
21A részek összekapcsolására vonatkozóan lásd Rimóczy–Hamar Márta: Babits–Virgil és Vitányi Vilmos szeretet–értelmezése.I. m. 57. 
22Aurelius Augustinus: Vallomások. (Ford. Városi István.) Gondolat, Budapest, 1982, 284.; Uő.: Nyolcvanhárom különböző kérdésről. In: Az égi és a földi szépről. Források a késő antik és a koraközépkori esztétika történetéhez. (S. a. rend. Redl Károly.) Gondolat, Budapest, 1988, 109–110.; Barsi Balázs: A keresztség és a szerzetesi élet. Vigilia, 2001. 6. 422.; Corona Bamberg: Az emberség ára. Prugg Verlag, Eisenstadt, 1990, 60–62. 
23Babits: i. m. 89–90. 
24Rimóczy-Hamar Márta: i.m. 60-61.

________________________________________

Appendix -TEMPEVÖLGY

Homoszexuális utalások a Timár Virgil fiá-ban
Kelecsényi László . . . . . . . . . . . . . . . . 48
http://www.boldogsag.net/index.php?option=com_content&view=article&id=10172:tempevoelgy&catid=873:lapok-folyoiratok&Itemid=477