Payday Loans

Keresés

A Nyugat halála és a "baloldali értelmiségi" PDF Nyomtatás E-mail
2011. január 29. szombat, 11:45

fekete

FEKETE GYULA
A Nyugat halála

Patrick J. Buchanan könyvéről

2 0 0 8 . J Ú N I U S HITEL 

„Bestseller, amely megrázta Amerikát.” „A Nyugat haldoklik. Európában és az Egyesült
Államokban egyre csökkennek a születési mutatók, amely az afrikai, ázsiai és latinamerikai
népességrobbanással párosulva a világhatalomban végbemenő kataklizmaszerű
változáshoz vezet…”

Patrick J. Buchanan több elnöknek volt tanácsadója, két alkalommal republikánus,
2000-ben a Reformpárt elnökjelöltje, nagy sikerű bestsellereket írt, alapító
tagja és munkatársa három vezető közéleti műsornak. „Eddigi legjobb könyve”
– írja A Nyugat haláláról a The Washington Times. „Jó érvelés, alapos kutatómunka”
– dicséri a The Baltimore Sun. És valóban, igen meggyőzően érvel
a szerző. Alapos kutatómunkájára jellemző, hogy a Jegyzetek 24 apró betűs oldalán
680 forrásmunka címét sorolja fel. Dehogyis a leszólás szándékával mondom:
ha nem egy képlékeny, forrongó társadalom, hanem a legújabb űrrakéta
működésének ismertetését bízták volna a szerzőre, ezredmilliméteres pontossággal
legyárthatnák az űrrakétát a kötet alapján – a motor kivételével. Minthogy
a motor leírása – ahogy én látom – kimaradt.

Más hasonlattal élve úgy is felfoghatjuk: gyilkos betegség fertőzte meg az amerikai
– az európai, a japán – társadalmakat; a tünetek pontos leírását, a részletező
diagnózist, a szaporodó szövődmények alattomos sarjadását meggyőzően feltérképezi
a kötet, de magáról a betegségről csak annyit tudunk meg, hogy gyógyíthatatlannak
látszik, belepusztul a társadalom.

Sértő és igazságtalan volna Buchanan kötetének a leszólása azért is, mert a demográfia
parttalan gondolatkörében terjengő, a napi sajtó színvonalát ritkán meghaladó
irodalmában a világ újrafelosztása is előrevetül, de ama bizonyos halálos
betegség összefoglaló diagnózisával máshol sem igen találkozhatunk
Kezdem a fertőzés tüneteivel, következményeivel – II. János Páltól kölcsönözve
a diagnózist: „a halál kultúrájával”.

„A jövő történészei egyszer talán a Nyugat öngyiIkos tablettájának nevezik
majd a tablettát.” Először 1960-ban kapott szabad utat, 1963-ra a férjes amerikai
asszonyok 6 százaléka használta, 1970-re a tablettát 200 000, 1973-ban 600 000
abortusz teljesítette túl, majd átvette a mandulaműtéttől a leggyakoribb sebészeti
beavatkozás listavezető szerepét, s idáig az Egyesült Államokban 40 millió abortuszt
végeztek el.

„A Nyugat halálában ezt a forradalmat kísérlem meg bemutatni – amit képvisel,
ahonnan ered, ahogyan Istenünket letaszította trónjáról, megrongálta templo-
mainkat, megváltoztatta hitünket; elragadta fiataljainkat, és azt is, amit győzelme
előrevetít. Mert ez a forradalom korántsem egyedül bennünket söpör el, a Nyugat
valamennyi nemzetét rabul ejtette.”
Amerika és a Nyugat négy közvetlen veszéllyel néz szembe. „Az első és legnagyobb:
a kihaló népesség.
A második az eltérő bőrszínű, hitű és kultúrájú bevándorlók tömege, akik véglegesen
átalakítják a Nyugatot mindörökre.
A harmadik egy a Nyugat hagyományait, vallásait, erkölcseit tagadó, azokkal
szemben mélyen ellenséges kultúra eluralkodása országainkon belül.
A negyedik a nemzetek szétszakadása és uralkodó elitjük átpártolása a világkormányhoz,
amely a nemzetek végét jelenti.”

Nehezen találna valaki példát olyan családra, törzsre, népre, nemzetre, civilizációra,
amelynek népessége megöregedett, elkezdett zsugorodni, és ezután ne vették
volna el tőle mindazt, amit korábban ő vett el másoktól.

A népesség zsugorodásával, fogyásával, elöregedésével külön hangsúllyal foglalkozik
a szerző, keresi az okát, az eredőit, de az egymásra torlódó okok, okozatok,
következmények szervesen egymásba fonódó halmazában nem talál megnyugtató
választ, vissza-visszatér a kérdésre ilyen és hasonló fogalmazásban: „Nem tudom,
mi lehet a Nyugat rendkívül gyors hanyatlásának oka, amely legalapvetőbben abban
mutatkozik meg, hogy vezetői egyre mélyülően elveszítik az önmagukba és
saját civilizációjuk egyedülálló minőségébe vetett hitüket, valamint abban az ezekhez
kapcsolódó gyengeségben, hogy a Nyugatból kihal a túlélés iránti vágy.”
Idézi Szolzsenyicint: „Egy nép elpusztításához először gyökereit kell lemetszened”.
S hozzáteszi: „A győzelem díja, amiért harcolunk, a fiatalok lelke.” S ehhez
már kívánkozik idézet „egy másik kulturális forradalmártól”, Adolf Hitlertől is:
„Ha ők nem jönnek közénk, nem számít. Gyermekeik már a mieink.”
Az „új katekizmus” uralma alatt szigorúan tilos a gyermekek keresztény szellemben
történő nevelése az állami iskolákban. Ez a „kulturális forradalom” nem
a különböző hitek és meggyőződések egyenlő esélyeit hozza el, sokkal inkább az
új erkölcsi rend uralmának megteremtését. Miután a Bibliát és a kereszténység
szimbólumait, könyveit, képeit, parancsolatait kiátkozták az állami iskolákból, az új
vallás központjaivá válhatnak az iskolák. A The Humanist írja: „Az osztályteremnek
az új és régi közötti küzdelem színterévé kell válnia, ahol a kereszténység rothadó
teteme minden vele járó gonosszal és gyötrelemmel együtt megküzd a humanizmus
új hitével.”

A költők – Shelleyt idézve „a világ el nem ismert törvényhozói” – helyét
a modern világban a dalszerzők vették át a fiatalok gondolatainak a formálásában.
Ők olyan új hitet hoztak a lelküket összeaszaló keresztény hit helyébe, amely már
itt a földön üdvözülést ígér. „A kereszténység ideje lejárt, el fog tűnni – nyilatkozta
Lennon már a hatvanas évek közepén –, s ezt megindokolni szükségtelen is.
Nem tévedek, és az idő igazolni fog. Ma népszerűbbek vagyunk, mint Jézus.”
(Azért egyben-másban elmaradtak Jézustól, Lennon például „ösztönös szocialistának”
nevezte magát, és szívesen énekelt a tulajdon nélküli világról, ahol mindenki
osztozik mindenen, miközben 275 millió dollár vagyonával felküzdötte magát
a világ leggazdagabbjai közé.)

A Jewish World Review-ban azt írja egy feminista: „Minthogy a házasság alkotmányosan
rabszolgává teszi a nőt, világos, hogy a női mozgalmaknak ezen intézmény
támadására kell koncentrálniuk A nők szabadsága nem valósítható meg
a házasság eltörlése nélkül.” A feminista ideológia ostromában ezer százalékkal
nőtt – az 1970-es 523 000-ról mára 5,5 millióra – a házasság nélkül együtt élő
párok száma. Az egyedülállók háztartásának száma az USA-ban ma már nagyobb
arányú (26%), mint a hagyományos családé. A populáris kultúra értékrendjében
a szex rangja magasan felülmúlja az anyaság rangját; a női magazinok, a romantikus
lektür és a tévé főműsoridőben ünneplik a szexet, a karriert, a szinglit.
A gyermek a nagymamára marad. „A burjánzó szabadszerelem és az általánossá
vált válások, a pornográfia térnyerése és a Playboy-filozófia fő irányzattá válása, az
adódollárokból történő abortusztámogatás, az, hogy Amerika megérte azt a napot,
amikor arról olvas, hogy tinédzser korú lányok kukákba dobják újszülött babáikat,
és kint hagyják őket a havon […] Valóban, az új világ a hajdani pogány Róma
értékrendjét teszi magáévá, ahol a nem kívánatos gyermekeket kitették egy domboldalra,
hogy ott pusztuljanak el.” A szociális kultúrát és az adórendszert a feminizmus
és az ellenkultúra értékrendszere, itatja át. Szabad társadalom nem kényszerítheti
a nőket gyermekvállalásra, de egészséges társadalom megjutalmazhatja
fenntartóit, az anyákat.

„Civilizációnk, kultúránk és országunk túlélése forog kockán.”
„Katasztrojka” – Oroszország haldoklik, népességének csökkenése 2050-re 147 millióról
114 millióra várható. Kína egykés politikája ellenére is már 2025-re 250 milliónyi
olyan szaporulatra számíthat, amely aligha marad otthon. Máris 40 millióval több
a férfi a házasulandó nők számához képest. A haldokló Oroszországnak védenie kell
a kazahoktól, kirgizektől, üzbégektől, tadzsikoktól és törököktől szerzett területeit,
s meglehet Kína jószomszédságára sem számíthat, minthogy 350 000 négyzetkilométert
onnan is szereztek a cárok. Irán lakossága 2050-re megközelíti Oroszországét,
a közép-ázsiai afgán, kazah, üzbég, kirgiz, tadzsik, türkmén köztársaságok népessége
ezt már 2025-re eléri. A számítások szerint Oroszország és Törökország népessége
2050-re hozzávetőleg egyforma lesz, s 2100-ra mindössze 80 millió orosz marad.
„Európából kiszállt valamilyen éltető erő… Napjai leáldoztak… Ahogy népességének
egyre nagyobb hányada lesz arab vagy muzulmán, úgy terjed bénultsága.”
Ha fennmaradnak a jelenlegi népesedési mutatók, kevesebb lesz a lakosság száma
a jelenlegi egyharmadánál. „Európa a dolce vitára szavazott.” „De ha az európaiakat
annyira nem érdekli önnön fenntartásuk, hogy gyermekeket nemzzenek és
szüljenek nemzetük életben tartására, Amerika miért védelmezné Európát… Tobzódjanak
csak az életben tovább, míg ki nem huny a láng. Az európaiak nem kívánnak
továbbmenni az erős, életrevaló fajok útján. Akkor mit védünk? A kereszténységet?
Az már rég meghalt Európában. A nyugati civilizációt? De az
európaiak lemondtak gyermekeikről, már elfogadták civilizációjuk halálának XXI.
századi időpontját.”

Antikultúra? – „Milliók kezdik idegennek érezni magukat saját földjeiken. Hátrahőkölnek
attól a populáris kultúrától, amely durva szexszel van átitatva, és hedonista
értékeket harsog. Látják, hogyan tűnnek el régi ünnepeik, és hogyan értéktelenednek
el régi hőseik. Látják, amint dicsőséges múltjuk művészetét és
műalkotásait kiteszik a múzeumokból, helyükre pedig a lehangoló, a csúnya, az
absztrakt, az antiamerikai kerül. Látják, amint szeretett könyveik eltűnnek hajdani
iskoláikból, hogy helyüket sosem hallott nevű szerzők és műveik foglalják el.
A kultúra, amellyel felnőttek, haldoklik az országon belül, amely felnevelte őket.
Egy fél nemzedéknyi idő alatt sok amerikai tapasztalta meg Istene trónfosztását,
hősei megszentségtelenítését, kultúrája elszennyezését… és önmaga démonizálását,
amint szélsőségesnek vagy bigottnak kiáltják ki amiatt, hogy ragaszkodik hitéhez,
amely mellett Amerika nemzedékeken át kitartott.”

Bűnné váltak a hajdani erények, a régi bűnök viszont erénnyé. Ami szégyenletes
volt, erkölcstelen, titkolni való – a promiszkuitás, az abortusz, a homoszexualitás,
az eutanázia, az öngyilkosság – progresszívvé, dicséretessé változott. „Szex,
hírnév, pénz hatalom – ezekről szól a mi új Amerikánk… Fáklyavivői számára
a „kulturális forradalom” dicsőséges forradalom volt. Milliók azonban, akik itt
nőttek fel, a régi, jó ország helyén csak egy kulturális szeméttelepet találnak,
olyan erkölcsi szennyvízzel borítva, amelyben már élni sem érdemes, és nem éri
meg harcolni érte – az ő országukért, hiszen többé már nem a miénk.”
Utolérte a könyveket is ez a különös „forradalom”. Csak egy példát erre:
Huckleberry Finn kalandjai, melyből Hemingway szerint „az egész modern amerikai
irodalom ered”. Twain kitűnő szatírája a rabszolgaságot, a képmutatást veszi
célba, s van pozitív hőse is: egy jó eszű néger rabszolga. Kitiltották a regényt
a kötelező olvasmányok listájáról, így írt róla egy néger „kulturális forradalmár”
pedagógus, s karriert csinált ezzel a támadásával: „…A rasszista szemét leggroteszkebb
példája, melyet elolvastatunk gyerekeinkkel… Ha egy tanárt rajtakapnak,
hogy ezt a szemetet próbálja használni, azonnal ki kell rúgni, mert vagy rasszista,
vagy érzéketlen, naiv és nem ért hozzá, vagy mindez együtt.”
(Ismerősök a mi fülünknek ezek a hangsúlyok.)

Végtére a „kulturális forradalom” vezérlő programjává érlelődött ez a – hazai
történelmi szóval szólva – éberség: a harcban a bűnös múltak ellen, a nők és férfiak,
a különböző kultúrák, a népek, a nemzetek, fajok, etnikumok, bőrük színében
különbözők egyenjogúságának nemcsak tagadása, de kétlése ellen is. A nácik
ellen, a antiszemiták ellen, a natívisták, a meleggyűlölők, a bigottok ellen, az „intézményes
rasszisták”, a szélsőségesek, az idegengyűlölők ellen.

A „kereszténytelenítés” úgyszintén fontos terepe az amerikai „kulturális forradalomnak”,
külön fejezetet szán rá a szerző. Vitathatatlan a hitélet, a vallás és a népesedés,
a születésszám kapcsolata, összefüggése. „Minél inkább hívők az emberek, legyenek
bár keresztények, muzulmánok vagy zsidók, annál magasabbak a születési mutatók.
New Square-ben New Yorkban, az első teljesen ortodox zsidó közösségben, az Egyesült
Államokban átlag tíz gyermek van egy családban.” Ahol viszont a szekularizáció
alakítja a közgondolkozást, ott a népesség csökkenni és haldokolni kezd.
Amerika „elkereszténytelenítését” bíróságok kezdeményezték és irányították,
élükön a Legfelsőbb Bírósággal. Valamennyi keresztény Bibliát, könyvet, keresztet,
szimbólumokat, szertartásokat és ünnepnapokat kiutasítottak a közterekről és az
állami iskolákból. Eltűntek á Krisztus mennybemenetelét ábrázoló festmények, és
jöttek helyettük a Homo erectusszá emelkedő emberszabású majmok képei. Eltűnt
a húsvét, de megjelent a Föld Napja. Eltűnt a homoszexualitás erkölcstelenségéről
szóló bibliai tanítás; jöttek a homoszexuálisok, akik a homofóbia erkölcstelenségét
tanítják. Eltűnt a Tízparancsolat, jöttek a gumióvszerek. „Ötven évre visszamenően
a Legfelsőbb Bíróság a vereségek majdnem szakadatlan folyamatát mérte
apáink hitére.”

A „gyökerek elnyesését” (Szolzsenyicin) készítette elő és szolgálta a háború
a múlt ellen, a „dezilluzionálás”, a történelem hőstelenítése. Elég erre egyetlen
példa: Washington. A közeljövő történelmi tananyagában már az sem szerepel,
hogy ő volt az első elnök. Örökös tananyag volt híres búcsúbeszéde, azt is kihagyták.
„Országunk Atyjának, az amerikai történelemben egyedülálló katonának,
az államférfinak, a XVIII. század legnagyobb alakjának a születésnapja nemzeti
ünnep volt” – írja Buchanan. Azt is eltörölték. A róla elnevezett iskoláról levették
a nevét. Rabszolgái voltak. „Nem tartotta tiszteletben a mindenkinek kijáró
esélyegyenlőséget.”

Az amerikai „kulturális forradalom” a múlt század hatvanas éveiben bontakozott
ki, de gyökerei messze nyúlnak vissza, 1914 augusztusáig, az első világháború
kezdetéig. A német szociáldemokraták egy emberként szavaztak a Reichstagban
a császár mellett, a háború pártján. A Kommunista Kiáltvány mennydörgését, „Világ
proletárjai egyesüljetek!”, Európa-szerte elnyomta a harci zaj, Marx tévedett,
a munkások a világforradalom, osztályérdekeik szolgálatában nem fordultak szembe
hazájukkal, keresztény múltjukkal.

„Az egyetlen lehetséges megoldásnak a társadalom forradalmi elpusztítását látom”
– mondta Lukács György, Kun Béla rezsimjének közoktatásügyi népbiztosa,
s tettekre váltotta önmaga által „démoninak” nevezett eszméit. Ezt a „kulturális terrorizmust”
intézményesítették a magyar iskolákban. Radikális szexoktatással szabadszerelemre,
szexuális érintkezésre nevelték a gyerekeket, megtanították nekik, hogy
a monogámia idejétmúlt, a vallás pedig minden élvezettől megfosztja az embert.
Buchanan külön fejezetben emeli ki a Frankfurti Iskola kezdeményező szerepét
A négy, aki forradalmat csinált címmel – az örökölt kultúra leváltásában: Lukács,
Gramsci, Adorno, Marcuse. A Német Kommunista Párt segítségével Lukács
hozta létre a Frankfurti Iskolát, a húszas évek elején, az egyetemen
„Világító fáklyái többnyire zsidók és marxisták voltak”, tehát 1933-ban, amikor
Hitler hatalomra került, összepakoltak, és átköltöztek Amerikába. A Columbia
egyetem segítségével New York Citybe telepítették Frankfurti Iskolájukat, s „tehetségüket
és energiáikat átcsoportosították azon ország kultúrájának aláásására,
amely menedéket adott nekik”.

Létrehozta az Iskola a „kulturális pesszimizmus” legfőbb terjesztőjét, a Kritikai
Elméletet, amely „lényegében a nyugati kultúra főbb elemeinek destruktív kritiká-
ja, beleértve a kereszténységet, a kapitalizmust, a hatalmat, a családot, a patriarchátust,
a hierarchiát, az erkölcsöt, a hagyományt, a szexuális korlátokat, a lojalitást,
a hazafiságot, a nacionalizmust; egész örökségüket, a nemzetelvűséget,
a konvenciókat és a konzervativizmust”. A Kritikai Elmélet jegyében hajtogatják,
hogy „a nyugati társadalmak a rasszizmus, szexizmus, nativizmus, xenofóbia, homofóbia,
antiszemitizmus, fasizmus és nácizmus legnagyobb letéteményesei a történelem
során… A baloldal is magáévá tette ezeket az ideákat. Mintha a moszkvai
Központi Bizottság 1943-ban elfogadott dokumentumából nézték volna ki: „Ha
akadékoskodásuk túlságosan zavaróvá válna, fasisztának, nácinak vagy antiszemitának
kell bélyegezni őket, és ez az asszociáció, ha elégszer ismételjük, »ténnyé«
válik a köz szemében.”

Nem kis részben a Frankfurti Iskola destrukciói nyomán „az apa, az anya,
a gyermek családmodell ma az amerikai háztartások kevesebb mint egynegyedét
képviseli. A nők felszabadítása a hagyományos feleség és anyaszerep alól, amelyben
kétségkívül az iskolák voltak a bajnokok, azt eredményezte, hogy ezen szerepek
elveszítették jelentésüket, és eltűnőben vannak az amerikai társadalomból.”
A feministák házassággal és anyasággal szemben tanúsított ellenséges beállítottságában
a nyugati nők milliói osztoznak, nem áll szándékukban férjhez menni,
s még kevésbé gyermeket szülni. Azonosulásuk Marcuse Élvezet Elvével és a szexuális
forradalommal a folytatás megtagadását jelenti. „A fogamzásgátlás, a sterilizáció,
az abortusz és az eutanázia a »halál kultúrájának« négy lovasa […] A tabletta
és a koton lett a kulturális forradalom sarlója és kalapácsa.”

A homoszexualitás – természetesen életellenes. Sok ezer éves rejtőzködés után
a bűnügyek közül kiemelkedve pár év alatt az amerikai „kulturális forradalom”
tartópillérének nőtte ki magát. A Clinton házaspár jóindulatát sem nélkülözte
ez a törvényesítés, „Hillary Clinton lett az első First Lady, aki együtt menetelt
a melegekkel New Yorkban rendezett felvonulásukon”. Transzvesztitákkal, bőrszíjakba
öltözött férfiakkal együtt. Ekkoriban már az egyházak is kezdték átfogalmazni
a homoszexualitást illető ítéleteiket. A dolgozó osztályok katolikus pártja kiállt
az abortuszhoz való jog s a melegek jogai mellett, voltaképp a társadalom pusztítása,
a halál kultúrája mellett.

„Az iróniák iróniája! Ma az elöregedő, haldokló keresztény Nyugat gyakorol
nyomást, a Harmadik Világra és az Iszlám világára, hogy elfogadtassa velük a fogamzásgátlást,
az abortuszt és a sterilizációt, ahogy a Nyugat is elfogadta. De vajon
miért lépnének be mellénk az öngyilkosok klubjába, holott ők a Föld öröklésének
várományosai, ha mi már eltűntünk?”

Ez idáig győzött tehát a „kulturális forradalom”, de a győzelme nem tart sokáig.
Felajz, mint egy adag heroin, de túladagolása megöl. Hatszáz amerikai halt
meg AIDS-ben 1983-ban, amikor Buchanan felhívta egy cikkben a Fehér Ház figyelmét
az egészségügyi tennivalókra: „Szegény homoszexuálisok, háborút hirdettek
a természet ellen, és ez most kegyetlenül megbünteti őket.” Százezrek haltak
meg azóta, a HIV-vírus fertőzöttjei.

Lám, a szexuális forradalom elkezdte felemészteni saját gyermekeit. Az abortuszokról,
válásokról, összeomló születési rátákról, egyszülős családokról, gyermekek
öngyilkosságairól, iskolai lövöldözésekről, drogozásról, gyermekmolesztálásról, családon
belüli erőszakról, bűncselekményekről, bebörtönzési számarányokról, promiszkuitásról
és romló iskolai eredményekről beszámoló statisztikák mutatják, hogyan
mállik szét, és haldoklik az a társadalom, amelyben a „kulturális forradalom”
egyre inkább erőre kap. „Üres bölcsődék és pszichiáterek teli várószobái bizonyítják,
hogy nagy baj van. De mielőtt ez a beteg kultúra végleg elenyészik, magával
ránthatja az egész Nyugatot.”

Az ellenkultúrát Clinton személyesítette meg, ideológiája ellentmond az emberi
természetnek is, a természet Istenének is. Homokra épül az új társadalom. A nők
nem ugyanolyanok, mint a férfiak, és az, hogy ugyanolyannak mondjuk őket, nem
teszi őket ugyanolyanokká. Ha férfiként próbálnak élni, az gyászos következményekkel
jár a család, a társadalom és az ország életében.
A homoszexualitás nem vezet megváltáshoz, sőt függőséget alakít ki. Fizikailag,
erkölcsileg és szellemileg egyaránt öngyilkosságot követnek el a homoszexuálisok
– „ezt mondja Szent Ágoston, Aquinói Szent Tamás és az Atlantai Betegségmegelőző
Központ, ezenkívül a Tóra, az Újszövetség és a Korán. Ki állítja ezek után
az ellenkezőjét?”

Amerika ma számtalan faj etnikum és kultúra egymásnak feszülő, egymással
rivalizáló, kívánalmai által meghatározott hazárdjáték részese. Jelenlegi lakosságából
31 millió az ország határain kívül született. Fele számban Latin-Amerikából
és a karibi térségből, negyedrészük Ázsiából, a többiek Afrikából, a Közel-Keletről,
Európából. A bevándorlók által fizetett adókat jóval meghaladják, az oktatás,
egészségügy, társadalombiztosítás és a börtönök terén jelentkező plusz költségek,
valamint a föld-, víz- és energiafelhasználás növekedése. 1995-ben például
80,4 milliárd dollár volt a többlet, 2006-ra 108 milliárdos költségemelkedésre
számítanak.

„Nem közös ősöktől származunk. Már közös nyelvet sem beszélünk. Nem
ugyanazt a vallást gyakoroljuk. Ma protestánsok, katolikusok, zsidók, mormonok,
muzulmánok, hinduk, buddhisták, taoisták, sintoisták, santeriánusok, New Age- és
voodoo-hívők, agnosztikusok, ateisták, humanisták, rastafáriánusok és viccanisták
vagyunk. A tény, hogy Bush elnök beiktatási esküje során a könyörgésre felkért
papok Jézus nevét említették, dühöt és az »érzéketlenség«, »megosztás«, »kirekesztés
« vádját vonta maga után. A New Republic vezércikke élesen kikelt a »keresztény
nyomás« ellen, ami a beiktatási ceremónián volt tapasztalható. Többé
már nem értünk egyet abban, hogy létezik-e Isten, mikor kezdődik az emberi
élet, mi erkölcsös, és mi nem.”

Ezek után „bizton állíthatjuk-e, hogy egy nemzet és egy nép vagyunk”?
„Nehéz erre a kérdésre igennel válaszolni, és még nehezebb elhinni, hogy a Föld
minden sarkából érkező évi egymillió bevándorló – akiknek harmada illegálisan lép be
országukba – megerősíti-e a kötelékeket, melyek széteső nemzetünket összetartják.”
Hiszen több száz éves együttélés után még az afro-amerikaiak asszimilációja sem való-
sult meg idáig. Noha a „kulturális forradalom” az értékítéletet ebben is megfordította:
kétségkívül a fehérek kerültek hátrányba a feketékkel szemben. Ocsmány, kegyetlen
gyilkosságok sorával példázza a szerző: csupán az a kiemelt hír a sajtóban, ha
fehér a bűnelkövető, fekete az áldozat. Mintha úton-útfélen csakis a négereket vernék.
Holott az afro-amerikaiak (a népesség 13%-a) 1999-ben például az erőszakos bűncselekmények
42%-át”, a gyilkosságoknak csaknem a felét követték el. Egy büntetőjogi
tanszék professzora feldolgozta 1987 bűnügyi statisztikáját: fehér bűnelkövető fekete
áldozat 3%, fekete bűnelkövető fehér áldozat 50%. Szexuális erőszak fekete bűnelkövetővel,
fehér áldozattal 28%, s a 83 ezer vizsgált eset között egyetlent sem talált, ahol
fehér erőszakolt meg feketét. Egy 1994-es vizsgálat szerint a más etnikumot érintő
erőszakos bűncselekmény 90%-át feketék követték el. Ötvenszer valószínűbb volt a fekete
bűnelkövető, mint a fehér. Bandatámadásokban 100–250-szeres volt a fekete bűnözők
aránya.

Igyekeztem áttekinteni Buchanan kitűnő korrajzát az amerikai „kulturális forradalom”
során kialakult állapotokról. Az értékválság globalitását akár hazai viszonyaink
változásain is tanulmányozhatnánk, az elmúlt fél évszázad történelméből
keresetlenül is nyilvánvaló rokonságok bukkannak elő. A bevezetésben jelzett hiányérzetem
viszont a teljes szöveg ismeretében csak fokozódott, magamnak sem
tudom megmagyarázni, hogy ez a szociológiai elemzésben igen tapasztalt, a politikában,
a kultúrában, a gazdaságban – egyáltalán: a közéletben – otthonosan mozgó
szerző egyetlen utalással sem tér ki arra a civilizált-világ méretű elmezavarra,
amely jó évszázad óta – megítélésem szerint – a népesedési gondok, szaporodó ellentmondások
legfőbb forrása volt. A politikában is, a tudományban is, a közgondolkozásban
is.

A népesedést illető közfelfogással, képtelen ellentmondásaival is, fél évszázad
óta szinte naponta találkozom. Nem kerülhetem tehát meg, hogy ne a legelején
kezdjem az „elmezavar” jellemzését.

A társadalmak fennmaradása, kontinuitása akár első számú közügynek is tekinthető
mindenütt a világon. Ahogyan a parasztember az évi termésből gondos tárolással
elsősorban a vetőmagot különíti el, a társadalmak legfontosabb feladatai közé
tartozik a folyamatosság megalapozása, más szóval: a jövő beruházásai. Tehát
minden egyebet megelőzve: a jövő nemzedékek szülése, gondozása, nevelése, oktatása
– hatalmas összeg ez, számítások szerint a kor színvonalán a nemzeti jövedelemnek
mintegy 30 százalékát köti le. (Feltehetően Patrick J. Buchanan személyesen
ismeri honfitársát, a Nobel-díjas amerikai közgazdászt, a human capital nagy
nevű kutatóját, Theodor W. Schultzot. Akár rákérdezhet: a 30 százalékos lekötést
ő is felmérte.)

Minden elképzelhető költségvetésnek óriási összeg a nemzeti jövedelem 30 százaléka,
s minél gazdagabb az ország, annál nagyobb az összeg, természetesen annál
hatékonyabb beruházásokra van szükség. Pontosabban: volna szükség, ha nem
rekesztenék ki hagyományosan a jövedelemelosztásból ezt a legfontosabbak közé
tartozó közfeladatot. Ha nem száműzték volna még a költségvetésből is – hobbi-
nak minősítve, a szociálpolitika alfejezetébe, a „ha jut rá pénz” rovatba kegyelemből
eltartott nyomorékokkal, hajléktalanokkal, gyógyíthatatlan betegekkel osztozni
– a jövő beruházásait.

Bevezető a társadalom öngyilkosságához...
Minden következtetés kiindulópontja csak az lehet: vastörvénye a társadalomnak
az élet és a javak újratermelése. Ez nem „történelmi kategória”, soha nem
volt, és soha nem is lesz olyan társadalom, amely tartósan áthághatja ezt a vastörvényt.
Ép, egészséges ember csak mások rovására vonhatja ki magát a javakat termő
munkából is, az élet átörökítéséből is, voltaképp csak a társadalom terhére és
veszélyére vonhatja ki magát, élősködve azokon, akik kiveszik a részüket a munkából
és az utód neveléséből egyaránt.

A korszerű utódnevelés költségfedezete kétféle módon juthat el a gyermekes
családhoz: vagy minden újszülöttnek számlát nyitnának, melyet felnőtt koráig
a szülő kezel. Ilyenről nem tudok. Marad tehát a közgazdaság klasszikusa, Adam
Smith képlete: a munkabér tartalmazza az utódnevelés költségfedezetét. Vitatták,
ezt sokan, a kommunisták például azzal, hogy erre csak a kommunizmusban kerülhet
sor. Pedig vitathatatlan, hogy a gyerekeket az adott bármilyen sovány bérből-
fizetésből kell eltartani, nem zavarhatja el a gyerekeit a szülő az asztaltól,
mondván: majd ehettek ti is a kommunizmusban.

Egyébként nem Smith találmánya ez a képlet, a korabeli sokkal általánosabb
természetbeni bérezést is 2–3 vagy még több gyerekes család eltartására méretezték.
Ezer évek óta nyilvánvaló, hogy az elvégzett munka tisztességes árában
a folytatás, az utódlás biztosítéka elmaradhatatlanul fontos tényező. Amelynek az
elsajátítását, jogsértő fölélését csak azért nem lehet általánosítva ráfogni a gyermektelenekre,
mert sokan közülük tudományos, művészeti alkotásokkal, társadalmi,
közéleti többletmunkával szolgálják, gazdagítják a jövő beruházásait, mások
egészségi okból vagy párkapcsolat híján akarva sem adhatják tovább az életet.
Megszaporodtak viszont az elmúlt évtizedekben az „akaratlagos” gyermektelenek,
a szinglik, a folyamatos abortálók, a sterilizáltak; fejedelmi prémium jár érte,
két-háromszoros életszínvonal a jutalmuk. Fél évszázadra visszamenően ez a kétháromszoros
arány akárhány statisztikai felméréssel igazolható. Egyfelől oka, másfelől
következménye ennék a civilizált, világszerte uralkodó értékrend: élén a jólét,
a kényelem, az élvezkedés, a karrier; már egy gyemeket is csak ezeknek a megtagadásával
lehet vállalni.

Szokásos ellenvetés: nem minden az anyagi! Ami persze igaz, de még igazabb, ha
hozzátesszük, hogy az anyagi ösztönzésnek van a legnagyobb tömeghatása. Még gazdag
országban, magas életszínvonal esetén is; találok rá példát Buchanan kötetében.
„Nekem azért nincs gyermekem, mert szeretek aludni, sokat olvasok, és végigalhatom
az éjszakát” – mondja egy élettársával Rómában vakációzó német bankárnő. „Mi
DINK-ek vagyunk” – erősíti meg az élettárs, a Németországban is népszerű angol kifejezést
használva, azaz „double income, no kids” (dupla jövedelem, gyermek nélkül).
DINK? – Nemcsak a jövedelem, az élősködés is dupla gyermek nélkül: egyrészt
illetéktelenül használhatja a szingli minden előnyét, kényelmét, kedvezményét 
annak a társadalomnak, amelyet csakis azok hoztak létre, akik a népességét
szülték-nevelték, Másrészt föléli, magáncélra használja el jövedelmének azt a részét
– teljesen illetéktelenül –, amely a gyerekeit, a családját illetné. Mindig is
voltak, akik nem adták vagy nem adhatták tovább az életüket, de a túlteljesítők
bővén pótolták a hiányt. Csak az utóbbi évtizedekben hatalmasodott világméretűvé
az új élősködési forma, és fogyatkoztak meg a túlteljesítők.

Természetesen a pusztulásnak A Nyugat halálában bőven jellemzett folyamatát
lehetne lassítani, megállítani, akár visszafordítani is, ha a civilizált-világ méretű liberális
terror nem rendelné alá hatalomra törő csoportocskák élősködésén sarjasztott
„szabadságjogoknak” a társadalmak létét, fennmaradását. Magánjellegű mániáknak
a milliószor fontosabb közérdeket is… Egyetlen olyan öngyilkos balhit,
hogy „a gyermek vállalása vagy nem vállalása a legszentebb magánügy, senkinek
semmi köze hozzá”, ha érvényesül, egyedül képes elpusztítani sok milliós társadalmakat.
Hasonlóképp a jövő kirablására berendezkedett élősködés: a jövedelem családot,
gyermekeket illető részének az elsikkasztása, magáncélú fölélése. Vagy az
egyik legnagyobb és legfontosabb tétel: a jövő beruházásának kirekesztése a jövedelemelosztásból.

Vagy ha az élősködést kiszolgáló jövedelemelosztás élethosszig
leterheli és nélkülözésbe szorítja azokat – például egészséges nagycsaládokat –,
akik éltetik a társadalmat, fejedelmi prémiumokkal látja el azokat, akik pusztítják.
Nem szólva arról, hogy a jellemzett élősködési forma nem egyszerűen veszedelmes,
minthogy gyilkos. Nem csupán a másokat illető javakat éli föl, hanem
a népközösség életét is, önnön életével együtt.
Ennek az élősködésnek a tenyészetébe a Nyugat, ha így folytatja, valóban belehal.
Mintegy a rossz lelkiismeret nyugtatására megemelik olykor a családi pótlékot,
noha nyilvánvaló, ez aligha fogja ösztönözni a DINK híveit a gyermek vállalására.
Ha viszont levonnák a jövedelmükből két gyermek korszerű nevelésének költségeit,
és átutalnák azoknak a többgyermekes családoknak, amelyek helyettük szültek-
nevelnek utódot, tehát megvalósítanák az igazságosabb tehermegosztást – ez
lenne a leghatékonyabb „ösztönzés”.
És oszlatná valamelyest a világméretű elmezavart is.

*

Tudós-Takács János
PATRICK J. BUCHANAN: A NYUGAT HALÁLA


(könyvismertetés)

Patrick J. Buchanan neve világszerte ismert, nemcsak, mint a politikai filozófia jeles művelőjéé, hanem mint az egykori amerikai elnök, Ronald Reagan beszédeinek írójáé és jelentős amerikai politikusé: az 1992-es és 1996-os amerikai elnökválasztáson a Republikánus Párt színeiben indult, és különösen az 1996-os választás alkalmából a párton belüli előválasztás során komoly sikereket ért el.

2002-ben jelent meg az elmúlt évtizedek legnagyobb amerikai könyvsikerét jelentő műve, „A Nyugat halála”, amely a közelmúltban magyar fordításban is napvilágot látott.

A könyv címe emlékeztet Oswald Spenglernek az első világháború után megjelent „A Nyugat alkonya” című könyvére, de a két könyv mondanivalója között alapvető különbség van. Míg Spengler az egyes civilizációs korszakokat élő organizmusnak tekinti, amelyek a földi élet törvényei szerint elérik fejlődésük csúcspontját, amelyet az öregedés és dekadencia fázisa követ, szinte determinisztikusan, vagyis az emberi akarattól függetlenül, és a nyugati civilizációt is ez a dekadencia sújtja, addig Buchanan szemléletében a Nyugat halálos veszedelmének oka nem természeti-biológiai szükségszerűség, hanem a pusztulás mélyén végső soron erkölcsi, vagyis az emberi szabad akarattól függő okok hatnak, s éppen ezért a Nyugat helyzete nagyon súlyos, de nem végzetszerű: az ember erkölcsi pálfordulással úrrá lehet a halálos veszélyt hordozó, pusztító erőkön.

Buchanan mindenekelőtt leszögezi, hogy a Nyugat népessége kihalóban van: a születések száma Európában és Amerikában drasztikusan csökken, míg a harmadik világ népessége robbanásszerűen növekszik. Ez a helyzet a szerző szerint nem spontán alakult ki, hanem a nyugati keresztény kultúra pusztulását óhajtó háttérerők tudatos aknamunkájának következménye. Míg Clemanceau az első világháború után csak azt fájlalta, hogy „20 millió némettel több van, mint amennyi kívánatos lenne”, addig az egész keresztény kultúra ellenségei az egész Nyugat népességcsökkenésében érdekeltek.

Az átlagemberek tömege hajlamos a nyugati népességcsökkenést kizárólag gazdasági, pénzügyi okokkal magyarázni, de szem elől téveszti, hogy Európa egyik leggazdagabb országának, Németországnak a népessége katasztrofálisan csökken, s ugyanakkor a harmadik világ számos, igen szegény országának népessége ugrásszerűen növekszik, és ez mindennél fényesebben bizonyítja, hogy ez a jelenség gazdasági-pénzügyi okokkal nem magyarázható. Ezzel szemben Buchanan a legmélyebb okot a Marcuse által propagált és a hatvanas-hetvenes évek óta széleskörűen elterjedt élvezeti elvben látja. Nem arról van szó, mintha az élvezet igenlése önmagában rossz lenne. Aquinói Szent Tamás A Teológia foglalata című főművében kimutatja, hogy a szomorúság az ember lelki, erkölcsi életét legjobban veszélyeztető érzelmi állapot, amely ellenszeréül többek között éppen az élvezetet ajánlja, amely, mint gyönyörködtető jó, a hasznos jónál magasabb értékű. A hasznos jó nem öncél, csak eszköz; az élvezet már öncél, de nem végső cél; az erkölcsi jó követése teszi egyedül lehetővé, hogy az ember elérje a végső célját, és ezzel annak meg nem szűnő élvezetét is. Ha az élvezetet tekintik legfőbb és végső értéknek, ahogy ezt Marcuse sugallja, értelmetlenné válik minden áldozatvállalás, minden olyan kötelességteljesítés, ami fáradsággal, erőfeszítéssel, olykor lemondással jár.

Buchanan helyesen mutat rá, hogy az élvezeti elv csúcsértékké minősítése nagymértékben hozzájárult az abortusz, a homoszexualitás és az eutanázia nagymértékű elterjedéséhez, és ez a három már közvetlen kihatással van a Nyugat tragikus népességcsökkenésére. De ugyanennek vannak közvetett okai is, és ezek közül kiemelkedik kettő. Az egyik a kényszerű női munkavállalás, amely a monogám család halálával fenyeget. A hangsúly viszont a kényszerű női munkavállaláson van Buchanan-nél, és ezt fontos szem előtt tartanunk, ugyanis semmi negatív következménnyel nem jár, ha az a nő, aki hivatást érez tudományos, vagy művészi munkára, vagy küldetésének érzi, hogy például gyermekorvos, óvónő, esetleg bölcsődei gondozónő legyen, önként, anyagi kényszertől mentesen ilyen munkát vállal, hiszen ez női mivoltának és a férfihoz való viszonyának nem eltorzulását, hanem kiteljesedését eredményezi. De a kényszerű munkavállalás hosszú távon feltétlenül árt a monogám családnak és előrevetíti a Nyugat halálát.

Buchanan a Nyugat halálának másik közvetett okát a feminizmus kultuszában látja. Ez az irányzat valójában nem a nők igazi értékét védi, hanem valódi célja a nőket a férfiak ellen uszítani, és ezáltal a legmélyebb emberi kapcsolatnak, a férfi-nő kapcsolatnak, és ezen keresztül a legkisebb, de legalapvetőbb emberi közösségnek, a családnak bomlasztása, elsorvasztása, s ezáltal a társadalom atomizálása, izolált egyedekre való szétzúzása, hogy ezzel helyet készítsen egy nem-keresztény alapon nyugvó „új társadalom” számára.

Buchanan éles szemmel felismeri, hogy az „új társadalom” apostolai mindenütt kemény harcot folytatnak a keresztény vallás ellen. Ezért tilos a gyermekek vallásos nevelése az iskolákban, és ez a keresztényellenes életérzés fejeződött ki John Lennon híres-hírhedtté vált „Imagine” című számában, ahol a beat-világsztár egy Isten, erkölcs és pokol nélküli világot vetített hallgatósága elé. Nyíltan hirdette a „kereszténység utáni kor” eljöttét, és így nemcsak megdöbbentő öntömjénezés, hanem egy ateista wishful thinking (vágyakat valóságnak tekintő gondolkodás) megnyilvánulása a dölyfös kijelentése: „Népszerűbbek vagyunk, mint Jézus Krisztus”.

A keresztényellenes hadjárat első lépésként egy „ellenvallást”, úgyszólván egy „új vallást” hozott létre. Nem igazi vallás ez, hiszen a vallás lényege az ember és Isten közötti kapcsolat, és ez az „új vallás” nem akar tudni Istenről, de az igazi vallásokhoz hasonlóan vannak dogmái és van „erkölcstana”, vagyis szigorúan megkövetelt és szankciókkal körülbástyázott magatartási szabályzata: a „politikai korrektség” követelményrendszere.

Az „új vallás” főbb tételei:

1) Minden vallás egyenrangú.

2) Nem a vértanúk és harcosok az igazi történelmi hősök, hanem az „egyenlőség” prófétái.

3) Legnagyobb bűn az úgynevezett „gyűlölet-bűn”, amit meglehetősen kiterjesztő értelemben vesznek: például, ha valaki kifogásolja, hogy a média sokkal nagyobb bűnnek tekinti, ha egy fehér ember megöl egy feketét, mint ha fekete öl meg fehéret, akkor a kritikust azonnal „gyűlölet-bűnnel” vádolják.

Ennek a keresztényellenes „új vallásnak” igazi kialakítója az úgynevezett frankfurti iskola, amelynek különösen négy szellemi vezetőjét emeli ki Buchanan, mint fő felelősöket: Lukács Györgyöt, Gramscit, Adornot és Marcuse-t. Lukács György nyíltan célul tűzte ki a nyugati társadalom elpusztítását, és erre a legalkalmasabb eszköznek a promiszkuitást gondolta. Gramsci magának a kereszténységnek a felszámolásában látta az új világ születésének előfeltételét. Adorno a családban vélte a jövő kialakításának legfőbb akadályát, és ennek megsemmisítését tűzte ki célul. Marcuse pedig – amint láttuk – mindezek legfőbb eszközének az élvezeti elv gyakorlatba ültetését tekintette.

De az „új vallás” követői a kereszténységen és a családon kívül még egy nagy ellenség ellen hirdettek harcot: a nemzeti érzés és nemzeti öntudat ellen. A frankfurti iskola a pszichológiai alapú demoralizálást tekinti a legalkalmasabb eszköznek. Buchanan így fogalmazza meg az erre vonatkozó jelszavukat: „Foszd meg a népet önbecsülésétől, szégyenítsd meg.” Ezt célozza a nép múltjának és nagy történelmi alakjainak befeketítése, amelyet szívesen neveznek „mítosztalanításnak”. Valójában az, amit ők tesznek, negatív értelemben a legnagyobb mítoszgyártás, csak ennek a mítosznak nem istenek, nem hősök, hanem ördögök, sátáni személyek a főszereplői, és azok természetesen, mindig a nyugati kultúra és civilizáció igazi megteremtői és a nyugati nemzetek büszkeségei.

Ennek az új szellemiségnek a terjesztését döntő módon megkönnyíti, hogy a legfőbb propagandaeszköz, a média hatalmas többségében az „új vallás” apostolainak kezében van. De ugyanakkor ennek az új ideológiának gyengeségét mutatja, hogy ideológusaik elsősorban nem magának a kereszténységnek a tantételeivel, és nem a nemzeti gondolat doktrínájával szállnak szembe, hanem ellenfeleik személyiségét igyekeznek hiteltelenné tenni rágalmakkal, elferdített információkkal, alaptalan gyanúsításokkal és egyszerű kitalálásokkal.

Miközben állandóan hangoztatják a toleranciát, és a lehető legtürelmetlenebbül támadják a nyugati kultúra és civilizáció maradványait, maximális türelmet követelnek nemcsak saját személyükkel, de felforgató, destruktív tanaikkal szemben is! Ezzel szemben Buchanan joggal idézi könyvében Fulton Sheen püspököt: „A tolerancia csak emberekre vonatkozik, sohasem az igazságra.” Az igazság ugyanis nem más, mint az emberi értelem megegyezése az objektív valósággal. Így csakis két eset lehetséges: az emberi értelem vagy megegyezik, vagy nem egyezik meg azzal, ami rajtunk kívül, tőlünk függetlenül létezik. Előző esetben igaz, utóbbi esetben téves az ismeret – harmadik eset nincs! Az igazság vonalán tehát lehetetlen a pluralizmus, ezért az igazságra vonatkozó eszmék vonalán értelmetlen toleranciáról beszélni. Egy eszme meggyőződéses híve – ha nem szélhámos – nem mondhatja a maga állítását is, meg annak ellenkezőjét is igaznak! A tolerancia tárgya csak az eltérő felfogás képviselőinek személye, emberi mivolta lehet, ami azt jelenti, hogy az eltérő felfogás képviselőit nem büntetőjogi eszközökkel kell elnémítani, nem emberi becsületükben kell bemocskolni, hanem igaz, korrekt, tudományos érvekkel kell igyekezni meggyőzni! De éppen ennek ellenkezőjét tapasztaljuk a tolerancia bajnokainak részéről.

Buchanan találóan idézi Dosztojevszkijt, aki a Karamazov testvérek-ben Aljosa ajkára adja a saját meggyőződését: „Ha Isten halott, akkor minden megengedhető.” Igen, Isten törvénye a fő akadálya az igaz, jó és szép elleni küzdelemnek, így hát logikus, hogy az elméleti és gyakorlati materializmus marxista és liberális hívei mindent elkövetnek, hogy Isten halott legyen a nyugati emberek gondolkodásában, mert ez a feltétele, hogy az általuk úgy gyűlölt nyugati kultúra halott legyen a valóságban.

Buchanan műve páratlanul pontos diagnózist ad a sír felé tartó nyugati kultúra állapotáról, és filozofikus mélységgel tárja az olvasó elé e súlyos betegség okait. „A Nyugat halála” rengeteg konkrét példával, számos konkrét eset ismertetésével szolgál elemzései alátámasztására és illusztrálására. E könyv nem napi politikai célokat szolgál; mérhetetlenül több ennél: a szerző hisz abban, hogy az általa szeretett Nyugat sorsa nem végzetszerű. Azért nevesíti a halálos kórokozókat az olvasó előtt, hogy megakadályozza a tragédiát. Lényegét tekintve azt a gondolatot akarja elültetni a nyugati ember lelkében, amit a XIX. század elején Széchenyi István a magyar nép számára így fogalmazott meg: „Bennünk van a hiba, de bennünk van a feltámadáshoz szükséges erő is.” De ahhoz, hogy ezt az erőt kifejthessük, hogy lelkileg újjászülessünk, előbb tisztán kell látnunk az igazságot, amelyről Krisztus azt ígérte, hogy megszabadít minket. És ennek az igazságnak alapos ismeretéhez segít hozzá Buchanan könyve, amelynek ott kell lennie minden olyan ember könyvespolcán, aki azt akarja, hogy ne következzék be a Nyugat halála!

Buchanan meggyőződését jól összegezi az általa választott Eliot-idézet: „A politikai filozófia az etikából meríti szentesítését, és az etika a vallás igazságából.” Reméljük, hogy a társadalom visszatér az örökkévaló igazság forrásához!

*

Olvasónapló III - Patrick J. Buchanan: A Nyugat halála
2009.01.28. 01:26 Molnargoreny


A szerző egy amerikai republikánus héja, akinek később már a republikánusság is túl puha volt, így önálló (eleve reménytelen) politikai próbálkozásba kezdett, és a Reform Párt elnökjelöltjeként kísérletezett, ha nem is a nyeréssel, de legalább a figyelemfelkeltő szerepléssel.

Ezt a könyvét (jó néhányat írt) a Gede Testvérek adták ki - ami már önmagában is tökéletesen elegendő a polkorrekt bal- és jobboldalnak a "FASISZTAAAAAAA" megbélyegzésre. A Gede Testvérek ugyanis minden további nélkül kiad csakugyan fasiszta-náci könyveket. Magát a Mein Kampfot is; bár ezzel a logikával a Soros-féle CEU-t (a Közép-európai Egyetemet) is le kéne fasisztázni, mert egy időben a rendszerváltás után a Mein Kampfot betilthatták, és csak a CEU közreműködésével, oktatási céllal lehetett kiadni - igaz, nem magyarul.

A Gede Testvérek kiadó ugyanakkor számos értékes és fontos könyvet hoz ki, amelyek nem fasiszták, de a Mein Kampf ürügyén le lehet ezeket is húzni a polkorrekt médiában. Ott van például a kétkötetes "Október tizenötödike", a történész Macartney műve, aki rendkívül alaposan tárgyalja a két világháború közötti magyar történelmet. Ebben a műben már olvasható, hogy Szálasi személyében nem vérgőzös zsidóirtó volt, és a nyilasok efféle bűneihez kevés köze volt (a tömeges deportálások bőven Szálasi hatalma előtt történtek, a nyilas atrocitásokat pedig nem ő kezdeményezte). Macartney nem festi Szálasit rózsaszínre, nem tartja ártatlannak - csak annyit vesz le róla, amennyivel több bűnt bolsevik klisék alapján akasztgattak rá (a hatalomátvétellel elkövetett hazaárulás önmagában is elég lett volna az elítéléséhez, és ez nem is vitatható).

No de elkalandoztunk, térjünk vissza Buchanan könyvéhez. Buchanan megállapítja, hogy a marxizmus-leninizmus a maga eredetiségében kudarcot vallott: a bolsevik rendszereket csakis az erőszak tartotta fenn ideig-óráig, és összeomlásuk törvényszerű volt. Ugyanakkor a "győztes" Nyugat szerinte sokkal nagyobb bajban van, mint azt oly sokan gondolnák. A könyv gondolatainak vázlatához saját kiegészítő megjegyzéseimet dőlt betűvel fűzöm hozzá.

A baj fő megjelenési formája Buchanan szerint az, hog a nyugati fehér ember egyszerűen elfogy. Kétségbeejtő népszaporodási válság van: Európában a mohamedán albánokon kívül nincs olyan nemzet, amely ne fogyna, és Amerikában is a wasp-ok (white, anglo-saxon, protestant) egyre gyorsabban csúsznak kisebbségbe. Csak néhány példa: Oroszországban 1,35 gyerek esik egy nőre, a katolikus (?) Spanyolországban csak 1,07, de Romániában vagy Csehországban is csupán 1,2 ez a mutató. Németország szinte megnyugodhat az 1,3-mal - kár, hogy 2,1 gyermek/nő kellene csak arra, hogy a népesség száma fennmaradjon.

Azt is le kell szögezni, hogy az emberi élet aránylag hosszú volta miatt a félelmetesen romló népszaporodási adatok mégsem késztetik azonnali intézkedésekre a struccpolitikát folytató kormányokat - éspedig azért nem, mert az országok összlakosságának száma nem zuhan olyan gyorsan, hogy a szaporodási arány alacsonysága megszólaltassa a vészcsengőt. Nem hát, hiszen mi még élünk, csak épp egyre öregebbek leszünk. Amikor a háború utáni, még népes generációk elfogynak, akkor lesz hirtelen nagyon kevés nyugati fehér ember Európában - de akkor már késő is lesz, hiszen a maradéknak afrikai (vagy cigány...) típusú sokgyerekes családmodellre kéne váltania azonnal, ami nyilván nem fog összejönni. A fehér ember jelenleg kihaló fajnak tűnik. Az ENSZ Európa elnéptelenedésével foglalkozó statisztikái szerint 2000-ben 494 millió 15-65 éves európai élt, de 2050-re már csak 365 millióan leszünk. Ugyanezen fél évszázadban a 65 év felettiek száma 107-ről 172 millióra fog nőni...

Buchanan megvizsgálja, hogy mi az oka ennek a jelenségnek, hiszen a háború után még masszívan felívelt a népszaporulat (hát igen, aki élve maradt, igyekezett élvezni a dolgot, és még tévé se volt). Az ő megállapítása szerint Gramsci, Adorno, Horkheimer, a magyar zsidó Lukács György, és a részben általuk (Adorno, Horkheimer) alapított kultúr-marxista Frankfurti Iskola (mely Hitler elől Amerikába menekülve ott a Columbia Egyetem segítségével New Yorkban telepedett meg, és egy Herbert Marcuse nevű hasonszőrűvel megerősödve működött tovább) volt annak a hosszú kultúrharcnak a megkezdője, amely a nyugati társadalom súlyos destrukciójához vezetett. Gramsci, a lenin-sztálini utat zsákutcának látó kirafinált kommunista rájött, hogy a Nyugatot nem a "termelési eszközökön" keresztül lehet meghódítani - mert az ezerszer elátkozott imperializmus már (sokszor épp a szocdem mozgalmak hatása alatt) megokosodott annyira, hogy a munkásokat egyre jobb életkörülmények közé juttatta. Gramsci és követői rájöttek, hogy az embert, mint lélekkel bíró lényt éppen a lelki rendjének lerombolásával lehet permanens kulturális forradalomba vinni, amely forradalom művelőire nem is olyan kockázatos, mint a hagyományos fegyveres szervezkedés, de végső soron összedönti a Nyugat berendezkedését.

A renegát marxisták hosszú, szívós harcba kezdtek. Csatlakozott hozzájuk sok megtévesztett, avagy ostoba, avagy hiperelméleti demokrata, akik úgy vélték, hogy az önkritika az erkölcs magasabb foka. A Frankfurti Iskola által kialakított "Kritikai Elmélet" nem egyéb, mint a nyugati kultúra főbb elemeinek destruktív kritikája, beleértve a kereszténységet, a kapitalizmust, a hatalmat, a patriarchátust, az erkölcsöt, a hierarchiát, a szexuális korlátokat, a hazafiasságot, a nacionalizmust, történelmi örökségünket, a táradalmi konvenciókat és a konzervativizmust.

A Kritikai Elmélettel hadakozó kultúrmarxisták nem győzik elítélni a Nyugatot mindenért, amit az a történelem során elért. Amerika felfedezése galád gyarmatosítás, a hazafias apák tiszteletéből nácizmus ered, a nők jogai abszolútak - beleértve az abortuszt is, és így tovább. Különös súllyal támadja az elmélet a keresztény egyházat, mert a nyugati erkölcsiség legfőbb védőbástyája a hit és a Tízparancsolaton alapuló etika. Szintén ellenség a hagyományos család, különösen az apai tekintély - már csak azért is, mert az 1919-es európai forradalmacskák megmutatták, hogy még egy szétvert intézményű társadalomban (Magyarország) a civil öntudat és a családok pillanatok alatt képesek a rendet helyreállítani és kivetni a társadalomból a destruktív erőket. Így, hogy a kártevők szabadon rághassák a nyugati rendszert, elsősorban annak gyökerét, a hitet és a hagyományos családot kell meggyengíteni.

Buchanan könyve részletesen elemzi, hogyan támadnak a kultúrmarxisták, és már eddig mekkora sikereket értek el. A hatvannyolcas mozgalmak mögött már ez az ideológia állt, amely végső soron az egyén boldogulását, élvezetét helyezi bármi áron (a társadalom károsítása, sőt, akár másokkal szembeni súlyos vétkek árán is) legelőre. Felveti a szerző, hogy a két világháborúban az állítólag elnyomott munkások dalolva mentek a halál elé, és igen ritkán volt kétséges számukra, hogy hazájukért az életüket is érdemes odaadni. A hatvannyolcas mozgalmak a háborúkat és a hazafiasságot szégyellnivalóvá tették - már Vietnam esetében az lehet ma büszke, aki eltépte a behívóját és megszökött a katonaság elől.

Önmagában persze nem volna baj, ha nem lenne többször háború - csakhogy messze nem az egész világ olyan, mint a fehér ember Nyugata. Az iszlám radikálisok, az egyre agresszívebb afrikaiak, a folyamatosan szaporodó és hatalmas áradatként szétterjedő ázsiaiak nem osztják ezzel kapcsolatban a Nyugat dekadenciáját. A fehér Nyugat védekezésképtelenségét jelzi, hogy bár a katonai technikai fölény még megvan, de már olyan fontos lett az egyes emberek egyéni sorsa-boldogulása, hogy az USA gyakorlatilag nem tud komolyabb konfliktusban részt venni, mert néhány száz vagy néhány ezer csillagos-sávos lobogóval letakart koporsót sem visel el a közvélemény. Ugyanez még inkább igaz Európára, melynek nyugati fele gyakorlatilag lefegyverezte magát - nem a fegyverek fizikai terén, hanem a katonai elszántság vonatkozásában, annyira, hogy a szerb konfliktusnál is többször amerikaiaknak kellett az európai csapatokat kimenteni, annyira féltek a veszteségtől.

"Az 1960-as évektől kezdve a baloldal leghatásosabb fegyvere az ellenfelek megbélyegzése, gyűlöletkeltőnek és elmebetegnek nyilvánítása" - írja Buchanan. Ugyanilyen szerepe van a lépten-nyomon nácizásnak, fasiztázásnak is. Ezt abszolút gátlástalanul alkalmazzák; gyakorlatilag minden, konzervatív oldalon tárgybelileg megnyert vita vége az, hogy a felkészült jobboldali győztes fasisztává változik. Aztán magyarázkodjon, ha tud.

A családok szétverésének eszközei: a nők "egyenjogúságának" olyan irányba fordítása, hogy a nő megszűnjön családanya lenni, és először karriert, később meg már az önmagába zárt egyéni boldogágát keresse. A mai, "modern" szinglik nem attól lesznek boldogok, hogy három-négy gyerek, 10-15 unoka veszi őket körül. A pisis pelenka fárasztó és kicsinyes holmi, a szülésektől ellazuló has és lógó mell pedig abszolút ellentmond a reklámok idealizált húszéves, karcsú, ránctalan cicababáinak. Ma a szex már abszolút öncél, és több könyv, videó és egyéb jelenik meg az élvezeti technikákról, mint a gyereknevelésről. A buzik intenzív támogatása is ennek a taktikának a része - Buchanan kitért arra is, hogy miképp kényszerítették ki a WHO ezzel kapcsolatos masszívan politikai döntését az amerikai pszichiátriai társaság kőkemény befolyásolásával.

A család megsemmisítéséhez hozzájárul az abortusz liberalizálása is. Az utóbbi évtizedekben csak az USA-ban 40 millió abortuszt végeztek el. Magyarországon a helyzet még ennél is rosszabb, ha a megszületett és méhben megölt csecsemők arányát nézzük. Az abortusz szabadsága talán a legkeményebb csapás a keresztény egyház abszolút élettiszteletére: ugyanis következik belőle, hogy az életet máshol sem tekinti prioritásnak a harcias kultúrmarxizmus, és támogatja az eutanáziát, az öngyilkosság szabadságát. Félelmetes, hogy amikor Európában a népességi válság az aktív korúak megfogyásakor és a nyugdíjasok számának megkettőződésekor - úgy 2050 táján - vajon milyen liberális áramlat várható? A ma eltűrt, sőt, egyre inkább orvosi segítséggel is támogatott öngyilkosságok esetleg elvárt magatartássá válnak majd az eltartandó öregektől??? Akkor leszek 85, ha megérem...

Buchanan részletesen leírja, hogy az USA népessége milyen gyorsan, és egyre gyorsabban alakul át. Az illegális bevándorlást Mexikó nyíltan támogatja, sőt, már nem rejti véka alá Texas, Új-Mexikó és Kalifornia visszaszerzésének szándékát sem. Nem, nem háborúzni akarnak - egyszerűen ellepik tömegeikkel az ottani, egykori fehér többséget a latinók. A félelmetes és öngyilkos polkorrektséget persze ők nem gyakorolják a nyugati fehér ember irányába: a spanyolajkú latinók megsértése bűn, és meg is torolják, de Kolumbuszt le-mocskosgyarmatosítózni szabad. A könyv meglehetősen részletesen taglalja, hogy a négerektől az indiánokon át a latinókig milyen öntökönszúró mentegetőzésre kényszerítik a fehér amerikaiakat. Hogyan fújja fel a média a négerek sérelmére történő bűncselekményeket - miközben az interetnikus (amikor a tettes és a sértett más bőrszínű) bűntettek döntő többségénél néger tettes és fehér sértett a felállás. Gyakorlatilag ugyanaz folyik Amerikában, mint itt, Magyarországon - csak itt a cigányok "üldözöttségének" kényszerképzete próbálja elrejteni azt, hogy a cigányok nagyon is gyakori bűnözése keményen a magyar (most még) többség ellen irányul, míg a fordított tettességre alig akad példa.

Érdemes kitérni a zsidókra is, mert a könyv velük is foglalkozik. Bár az amerikai kultúra destrukciójában Buchanan - méltán - megemlíti, hogy a Kritikai Elmélet művelői között számos zsidó akad, és többségük a liberális szennyáradat híve, de Buchanant mégsem érdemes antiszemitázni. Izraellel szemben egyáltalán nem ellenséges; sőt, leírja, hogy Nixon elnöktől kérdezte meg annak idején a véleményét Izrael jövőjével kapcsolatban, mire Nixon szótlanul lefelé fordította a hüvelykujját... Bemutatja, hogy már mosts okkal nagyobb az eleve öbben levő palesztinok népszaporulata (bár Izrael zsidó lakosságának szaporulata még pozitív), de 2050-re 7 millió zsidó izraeli mellett 3 millió palesztin lesz Izraelen belül, 12 millió a Nyugati Parton és Gázában, 10 millió pedig Jordániában - vagyis összesen 25 millió, és akkor a többi, szintén ellenséges környező arab népről még nem is beszéltünk. Izrael legutóbbi gázai akciójában már látszik ugyanaz a katonai határozatlanság, amely a Nyugat mentalitásával azonos. A gázai támadásban jellemzően rendkívül kevés izraeli katona halt meg - azaz ugyanott tartanak, ahol az USA: nem tűrik a saját áldozatokat - de ez egyben azt jelenti, hogy nem szívesen adják a hazájukért az életüket... Továbbá a végső mérleg is olyasféle, mint az USA iraki ügyei: szétverték a Hamaszt meg nem is, elfoglalták Gáza városát meg nem is, megöltek sok civilt, de nem annyit, hogy az etnikai arányt ez bármennyire is befolyásolja, csak annyit, hogy mindenki népirtónak titulálja őket. Egyszóval: a gázai támadás teljes kudarc, és a keménységet mutatni akaró Izrael sokkal inkább az elbizonytalanodását demonstrálta...

Izrael tehát hosszabb távon bukásra van ítélve Buchanan (és Nixon) szerint - alighanem igazuk is van. A "területet békéért"-elv nem működik: arab szempontból a háború sikeres, még a sok vereség mellett is. Hogyan is lett független Amerika? Washington a csaták többségét elvesztette, egyszerűen csak kitartott. Az arabok ugyanezt teszik: és a belső meggyőződésük ereje biztosítja számukra a győzelmet. Aki meghalni is hajlandó az országáért, az végül győzni szokott. "Ha tíz ember hisz valamiben olyan mélyen, hogy az életüket is adnák érte, és húsz hisz valamiben, amire szavazni is hajlandók, akkor a tíz ember fog törvényt adni a húsznak." Izraelben a helyzet ráadásul fordított: a halni is készek vannak többségben.

Izraelt Buchanan (fejezetcíme is ez) a Nyugat metaforájának tartja. Az izraeli történelem, amely az offenzív területfoglalástól (Sínai-félsziget, Jeruzsálem, Golán-fennsík) eljutott a fegyveres túlerő melletti visszavonulásig és a tétova béketapogatózásokig, néhány évtizedbe sűrítve mutatja a Nyugat több évszázadát: a gyarmatosító világhódítástól a polkorrekt elnézéskérésekig.

Buchanan közli, hogy 2000-ben már több muzulmán volt a Földön, mint keresztény. A mohamedán vallás immár Európában is a második legnagyobb, maga mögé szorítva a júdaizmust. Csak Németországban 1500 mecset áll. De nem a hívők száma, hanem a hit intenzitása a legfontosabb, és a legnagyobb bajunk. Idézek néhány gondolatot a könyvből, nagyrészt szó szerint, legfeljebb némi rövidítéssel:

"Európában haldoklanak a keresztény gyülekezetek, a templomok kiürülnek, a mecsetek megtelnek. Franciaországban 5 millió, az EU-ban 12-15 millió muzulmán van. ... Vajon az-e a dolgok természete, hogy a nemzetek és civilizációk felemelkednek, terjeszkednek, dominálnak és uralkodnak, hogy aztán elérkezzen hanyatlásuk, amikor egyenlőséget ajánlanak alattvalóiknak, melyet azok el is fogadnak mindaddig, amíg ők maguk meg nem szerzik a hatalmat, hogy felemelkedjenek és uralkodjanak? ... Vajon az emberi egyenlőségről folytatott minden locsogásunk szándékos önámítás? Nem lenne más, mint egy kiújuló küzdelem előjátéka, amit az emberek és nemzetek fölötti uralkodás jogáért vívunk? ... Harciasság, mártíromság, és igen, intolerancia a felemelkedő vallások és hódítók ismertetőjele. ... Klodvig megkeresztelésekor Rheims püspöke felszólította a frankok királyát: Égesd el, amit eddig imádtál, és imádd, amit eddig elégettél! ... A világot meghódító kereszténység nem volt gyámoltalan vallás, a hit őrzői pedig nem hittek minden vallás egyenlőségében. Egyetlen igazságuk volt: mindenki más téved. Ma a katolikus templomok szószékeiről mást sem hallunk, mint gyászos bocsánatkéréseket a múlt bűneiért. ... Talán ez az út a mennyekbe vezet, itt a Földön azonban bizonyosan a pokolba. A történelem azt tanítja, hogy a nyöszörgő kutya kapja a rúgásokat."

Még hosszan értekezhetnék a könyvről, oldalakat idézhetnék belőle, de nem teszem - vegye meg magának mindenki, olvassa el aztán gondolkodjon az olvasottakról. A polkorrektség és a hátrálás lassú öngyilkosságnak tűnik. Nem csak a magyarság fogy: ide kínaiak, Németországba törökök, Franciaországba arabok érkeznek, és egyre egyenjogúbbak lesznek. Ha egy dán lap muzulmán-kifigurázó karikatúrát közöl, majdnem megindul a dzsihád, a muzulmánok támadnak, zászlót égetnek, olykor ölnek is. Nyugati keresztény országokban "művészet" címszóval lehet bemutatni a "Hugyozó Krisztus" című ocsmányságot, a vizeletbe merített feszülettel - és ha valaki tiltakozik, akkor bigott ósdi fasiszta lesz. Kíváncsi vagyok, hány efféle művész merné Szaúd-Arábiában kiállításon bemutatni a "Teveszarral borított Kába-kő" című rendkívül progresszív opuszt, és a művészi szabadság eme alkotás leleplezése után hány másodpercig tartana és milyen módon végződne.

A vicc az, hogy a mostani kultúrkampf-marxisták sorsa ugyanaz lesz, mint a konzervatívaké, ha a fehér ember kultúrája letűnik. Elhajtja őket rabszolgának a budai beglerbég; az árulókat az ellentáborban sem becsülik sokra...
http://molnargoreny.blog.hu/2009/01/28/olvasonaplo_iii_patrick_j_buchanan_a_nyugat_halala

LAST_UPDATED2