Payday Loans

Keresés

A mester és tanítványai - Szilágyi Ernő PDF Nyomtatás E-mail
2010. augusztus 12. csütörtök, 08:19

galcia

KAPILLER FERENC



A MESTER, SZILÁGYI ERNŐ ÉS
TANÍTVÁNYAI*

SALFÖLDI BESZÉLGETÉS
SOMOGYI GYŐZŐ GRAFIKUSSAL, FESTŐMŰVÉSSZEL




----------------------------------------- Egy beszélgetésben utaltál arra, hogy a 60-as évekre fordulóponthoz érkezett a világ. Emlékezetes ez az évtized a mai ötvenesek, hatvanasok számára azért is, mert a felnőtté válásuk ideje volt. Te is ebbe a generációba tartozol. Milyen volt hát a világ állapota a 60-as években?
------ A felvilágosodás óta tartó ún. modernizációs folyamat egy fontos állomása ez az időszak. A mai globalizáció előtti kor. Még beszélhetünk a harmadik világról. Létezett még az etióp császárság; az iráni sah még a trónján ült. Afrikában, Tibetben, Nepálban még hagyományos társadalmak voltak.
-----A kommunista uralom alatti országokban - bár már kimondták rá a halálos ítéletet - még létezett egy erős parasztság. Kopottan és romosan, de még álltak a régi városok, és bennük polgárok laktak. Ezeket majd a '70-es években rombolják le a beton lakótelepek kedvéért.
-----Még virultak a trópusi esőerdők Dél-Amerikában és Ázsiában. Még éltek az elefántok Afrikában és a bálnák az óceánokban. Még lehetett fürödni a Dunában és kifeküdni a napra a bőrrák veszélye nélkül.
-----A 60-as években még el lehetett volna kerülni a katasztrófát, mert még lett volna hova visszatérni.
-----S a fehér civilizációkban ekkor döbbentek rá, hogy nem jó irányba megy a szekér: a tudomány és a technika nem azt a földi paradicsomot készíti, amiben a fehér ember százötven évig vakon hitt. A fogyasztói társadalom, a tömegtársadalom elidegenedéséről kezdtek beszélni. Az ökológiai válság első jelei ekkor kaptak hangot az újságokban; ennek hatására lépett fel a beatmozgalom, a hippi-mozgalom, s később a '68-as diáklázadás is ennek a következménye volt. A Római Klub híres jelentése valamikor erre az időre esett. Felderengett egy jó fordulat lehetősége. Sajnos nem ez történt.
------ A több száz éves rombolás brutalitását érzékelhetjük, ha egymás mellett látjuk a középkori városokat, falvakat girbe-gurba utcákkal, szép, kicsi házakkal - és a megvalósult mai, modern terveket, New York derékszögben megrajzolt, számokkal ellátott utcahálózatával, betonszörnyeivel...
------ A hagyományos társadalmak pontosan tudták, hogy az embernek a földhöz, a tájhoz, a terephez nagyon fontos lelki kapcsolata van, és ez az Istennel való kapcsolatot jelenti. Nem ügyetlenségből követték a terepet a falusi vagy a városi utcák, és nem azért voltak görbék, mintha nem lett volna vonalzójuk az akkori építészeknek. Régi mondás, hogy az ördög csak derékszögben tud közlekedni, és ezeken az utcákon eltéved vagy erőtlenné válik. Mi is érezzük, hogy mennyivel kellemesebb, barátságosabb, családiasabb, intimebb egy girbe-gurba utcákkal épült, régi belvárosban sétálni, vagy egy ottani kis kocsmában, vendéglőben leülni, mint egy autópálya mellett vagy nyílegyenes sugárutakon, ahol nemcsak az ördög grasszál szabadon, hanem a szél is - sodorva a szemetet; az autók villámgyorsan tudnak közlekedni, és óriási hanghatás van.
-----Ennek ellenére - vagy éppen ezért - az egész modernizáció a derékszög jegyében született. Nem véletlen, hogy a Bauhaus mesterei, akik ideológiailag is megfogalmazták ezt, szándékosan szét akarták verni a vallásos eszme alapján épült város- és faluhálózatot. Jelszavuk nem az volt, hogy alkalmazkodni a természethez, a tájhoz, hanem hogy megerőszakolni, legyőzni azt. Ez a modernizáció legfőbb bűvölete és bűne.
-----Az első lakótelepeket nem az oroszok építették - egyébként legkorábban még a rómaiak a rabszolgáik számára -; a Bauhaus nagymesterei - Le Corbusier és társai - már kipróbálták Franciaországban, s néhány évtized alatt csődöt is mondott ez a településforma. Kiderült, hogy a mesterségesen megtervezett városok és a jelszavak szerint napfényes, szellős, egészséges házak kibírhatatlanok; a merev, egyenes vonalak nem kedvesek az ember szemének és lelkének.
------ Milyen volt Magyarország helyzete ebben a világtörténetben?
------ A forradalom leverése után a megtorlás, a terror áthúzódott a 60-as évek elejére. '62-ben még akasztottak, emberek tömegei ültek a börtönben. Nagyon kemény elnyomás volt, de a kádári-aczéli mézesmadzag-politikával vegyítve: fölvillantották az embereknek a kis jólét lehetőségét. Lehetett trabantra előfizetni, hűtőszekrényre gyűjteni; akkor kezdődtek nálunk is tömegesen épülni a lakótelepi lakások központi fűtéssel, padlószőnyeggel. Lassan útlevélhez is hozzá lehetett jutni; először a szocialista országokba, később a kiválasztottak nyugatra is eljuthattak. Ez volt a nagy csapda a magyar társadalom számára, amelyet a Rákosi-féle terror nem tudott megtörni, sőt a forradalom nagyon keményen megmutatta, hogy az egész nemzet ellenállt. Kádár ezzel a politikával megpuhította - nem is megtörte, hanem, mint egy masszát, szétkente a társadalmat. Az elején mindennek inkább a pozitívumait láttuk. Persze, magamat nem beleértve; én teljesen kimaradtam ezekből az élményekből.
-----Néhány barátommal mi a régi korokban éltünk, és ennek a kerete számunkra a Tihanyi Királyság volt. Még gimnazista korunkban, az ötvenes évek végén, tihanyi nyaralásainkban alakítottuk ki, és Márffy Istvánt tiszteltük királyunknak. Nem úgy, hogy megválasztottuk, hanem egyszercsak rádöbbentünk, hogy ő a király; ő pedig minisztereinek nevezett ki minket. Egymással mindvégig csak úgy beszéltünk, hogy "Felséged", "Miniszter úr...". Ebben a játékban későbbi tanítómesterünk, Szilágyi Ernő is részt vett; ő is Őfelségének titulálta Márffyt, minket miniszter uraknak.
-----Ily módon mintegy kiléptünk a minket körülvevő hétköznapi valóságból. Nem a Kádár Magyarországán éltünk, hanem a Tihanyi Királyságban. A nyarat mindvégig Tihanyban töltöttük, szénakazalba befúrva magunkat - ott aludtunk -, s szinte egy fillér nélkül vészeltük át.
-----Az én kortársaim azonban, akik később nem átallották magukat "nagy generációnak" nevezni, a 60-as évek elején lelkesülve hallgatták a Luxemburg Rádión a Beatlest, és sóvárogva vágytak nyugatra. Nem tudták, hogy éppen akkor mennek lépre. A korban benne volt az ébredés lehetősége - nyugati példák mutatják ezt: a válságjelenségekre az emberiség jobbik része megpróbált valamilyen válasszal felelni. Magyarországon viszont éppen fordítva: akkor bódultunk bele abba a csapdába - nyugatimádat, beatrajongás, a technikai civilizáció istenítése, a demokrácia és a kapitalizmus iránti alaptalan illúzió -, ami aztán a rendszerváltozás után teremte meg keserű gyümölcsét.
-----S ne felejtsük el: ez az évtized a nagy gyermekgyilkolás kezdetének időszaka is. Kádárék akkor hozták az első abortusztörvényeket, és kezdődött úgymond a nők tömeges felszabadulása - "kicsi helyett kocsit" választani -, és kezdődött az a fogyatkozás és pusztulás, ami szintén napjainkra katasztrofális méreteket ölt.
-----Az "építkezés", amiről korábban szóltunk, itt külön fejezetet érdemelne, mert éppen akkor kezdődött el ezen a téren is a mérhetetlen értékpusztítás és szörnyszülöttek megalkotása. Magyarországon a bauhausos építészek - baloldali gondolkodású, marxista elkötelezettségű emberek, mint Major Máté és társai - nem tudták kiélni magukat sem a két világháború között, amikor Horthyék egy tradicionálisabb építészetet részesítettek előnyben, de a Rákosi-korszakban sem, hiszen akkor a Sztálin-barokk és a szocreál építészet nem engedte őket érvényesülni. Ezek az akkorra már öreg építészek a bennük egész életükben felgyűlt ideológiai töltetet ekkor árasztották az országra. Hatalomhoz jutottak, az építészképzést a kezükbe kaparintották, és behozták a szovjet házgyárakat. Borzalmas országpusztítás kezdődött; láthatjuk az eredményét. Fölmérhetetlen kulturális javak tűntek el; a lebontott, fölrobbantott régi épületek, polgárházak hatalmas anyagi és esztétikai értéket képviseltek, de még súlyosabb az a pusztítás, amely az emberek lelkében következett be. - Ha nincs proletariátus, akkor létre kell hozni. E program keretében ezt meg is valósították: a gyökértelen masszává gyúrt lakótelepi tömegtársadalom képezi ma a bevásárlóközpontok és a kereskedelmi televíziók közönségét. Itt már mélyen behatolt a magánéletbe a kommunista ideológia. Új eszközként kínálkozott egy másik vívmány, a televízió. Az "átlag magyar családnak" a Mézga Géza rajzfilm volt a modellje, aki lakótelepen lakik, és naphosszat nézi a televíziót. Ennek is megvolt és -van az eredménye: tökéletesen kiszolgáltatott és manipulálható tömegeket hozott létre.
------ Fiatal felnőttként élted át ezeket az időket. Milyennek látod akkori önmagad? Milyen testi, lelki, szellemi kondícióban voltál? Hol tartottál életutadon?
------ 1960-ban érettségiztem. Utána nem vettek fel a Képzőművészeti Főiskolára; - háromszor sikertelenül felvételiztem. Először segédmunkás voltam egy évig a Kossuth Nyomdában, majd ipari tanuló. Megszereztem a kemigráfus-marató szakmát, és ebben a szakmában dolgoztam összesen négy évet a nyomdában. 1962-ben beiratkoztam barátaimmal együtt a Katolikus Hittudományi Akadémiára mint civil hallgató, '64-től pedig kispapként beköltöztem a Szemináriumba. Erről az első négy évről, amit még mint civil, segédmunkás, illetve szakmunkás töltöttem, erről a négy évről akarok beszélni, mert utána egy más korszak kezdődött számomra.
-----Ez alatt a négy év alatt a már említett öt tagú baráti körben zajlott az életem. Tagjai rajtam kívül a testvérem, Somogyi György, Márffy István, Gajzágó Sándor és Vanyó László, akik osztálytársaim voltak a Képzőművészeti Gimnáziumban. Németre tanított bennünket egy Szilágyi Ernő nevű zsidó bácsi, aki végtelenül szegény volt - nyugdíjas éjjeliőr, ha jól tudom; onnan kapta a nyugdíjat -, de végtelenül bölcs ember, aki a német nyelv tanítása címén megismertetett bennünket a Szókratész előtti, korai görög filozófusokkal, aztán elővette a Bibliát. Németből fordítottuk a görög filozófusokat; az Ószövetséget héber, német, magyar változatban, végül pedig az Újszövetséget is a kezünkbe adta. Kant, Heidegger, Schopenhauer, Nietzsche filozófiájával is ő ismertetett meg. Ezeket az alapműveket olvastuk, valósággal faltuk, és úgy tűnt, hogy mindnyájan filozófusnak készülünk. Egy addig ismeretlen világ, az európai szellemi tradíció nyílott ki számunkra Szilágyi Ernőn keresztül.
-----Hetenként legalább kétszer találkoztunk vele; többnyire nálunk, a mi lakásunkban gyűltünk össze németóra címén, de néha elmentünk a Százéves Vendéglőbe, és meghívott egy korsó sörre bennünket, és ott beszélgettünk. Elvitt minket zeneestékre is. A '60-as évek Budapestjén ez neves intézmény volt, szinte minden jeles értelmiségi megfordult ott. Lakásokon tartott házikoncertek voltak ezek. Lemezjátszón bizonyos előre meghirdetett programokat, például Wagner-sorozatokat lehetett hallgatni - öt forint befizetése mellett. Az emberek ültek egy lakásban, kezükben a partitúra, és három-négy órán keresztül ment a házikoncert. Több ilyen hely is volt. Bizonyos fokig tiltott és ellenzéki gyűlhelyek voltak ezek, és természetesen, mint mindenütt, itt is jelen voltak a titkosrendőrség besúgói. Egyébként semmiféle politizálás nem folyt itt. Az emberek némán meghallgatták a zenét, de maga a tény, hogy ilyesmit művelnek, már gyanús volt a hatóságoknak. Számunkra viszont a szabadság és a szellemi emelkedés élményét adta.
-----Körülbelül ez volt az a Szilágyi Ernő által kialakított szabadiskola, amibe én négy éven át jártam, s ami egész életemet meghatározta. Addig a gimnáziumban úgymond normális fiatal voltam, akit elsősorban a lányok érdekeltek, másodsorban a művészet, hiszen művésznek készültem: rajzolás, festés, művészettörténet; jártuk a múzeumokat, és a kor kérdései, problémái, az emberiség sorsa igazából nem foglalkoztatott. Szilágyi Ernő vezetett rá a nagy kérdésekre.
-----Érdekes, hogy bár gyermekkorunkban mindnyájan vallásos nevelést kaptunk - ez a kör, ez az öt ember mindenképpen -, de aztán gimnazista korunkban eltávolodtunk a vallástól, sőt azzal kérkedtünk, hogy ateisták vagyunk, mint ahogy az akkoriban divat volt, de Szilágyi Ernő zsidó létére elvitt minket katolikus templomokba - először gregorián zenét hallgatni, később a liturgiában gyönyörködni, aztán pedig egy görög katolikus pap, Timkó Imre prédikációit hallgatni. Így lassan, szinte észrevétlenül már-már túlzó buzgóságba estünk. Voltak évek, amikor templomtól templomig loholtunk vasárnap. A katolikus gregorián mise után átvágtattunk a szerb ortodox istentiszteletre, onnan a bolgár ortodoxokhoz - az orosz ortodoxokhoz is jártunk -, főleg a keleti liturgia ragadott meg bennünket; délben pedig mindig ott voltunk a Rózsák terén, ahol Timkó Imre liturgiáját és prédikációját hallgattuk. Szilágyi Ernő maga is megsokallta ezt a vallásos buzgóságot, de hát elszabadultunk a keze alól. Végül is aztán az eredmény az lett, hogy minden tradicionális keresztény egyházat szerettünk, és mindegyiket látogattuk. Mindegyiknek a papja azt hitte, hogy oda akarunk betérni, de megmaradtunk a katolikus vallás mellett. S ugyancsak Ernő bácsi számára meglepő módon ez az egész ötös fogat, beiratkoztunk a teológiára. Mind el is végeztük, ketten lettünk papok, Vanyó és én. Vanyó maradt is egyházi pályán - nemrég halt meg -, korunk egyik legnagyobb patrológia tudósa lett.
------ Kik vezettek, kiknek lehetsz hálás a gyermekkorból, ifjúkorból?
------ A katolikus vallást szüleimtől, társadalmi nézeteimet 1956-tól, a művészeti indítást Reményi Gyula rajztanáromtól kaptam. A meghatározó szellemi indításról beszéltem már, ezen a téren Szilágyi Ernőnek vagyok hálás.
-----Csak utólag tudom fölmérni, micsoda jelentősége volt, hogy apám és anyám bennünket hagyományos katolikus nevelésben részesítettek. Az iskolában volt a Sztálin elvtárs, Rákosi pajtás meg az úttörőnyakkendő, de amint a családi otthon ajtaja becsukódott, akkor az Úr Jézus, az ima, a boldog, szeretetteljes család vett körül.
-----Hárman vagyunk testvérek. Bátyám tizennégy évvel öregebb, és őt még felszabadultabb, lazább, modernebb nevelésben részesítették. Ő például tegezte szüleimet, mi azonban mint elkésett gyermekek, magáztuk, kezi'csókolomot köszöntünk, apukának, anyukának szólítottuk őket, és amikor apám tizennyolc éves koromban felkínálta, hogy most már tegeződjünk, visszautasítottam, és kértem, hogy hadd magázzam, mert én föl akarok rá nézni.
-----Reggel, délben, este imádkoztunk, minden vasárnap ott voltunk a misén, amit aztán tizenéves koromtól nagyon utáltam, mert untam, és éreztem azt a feszültséget, amely a társadalom elvárásai, a korszerű eszmék és a vallásosság között van. De mégis, a szüleim kedvéért egészen kb. tizenhat éves korunkig velük együtt jártunk temlomba. Ez az ún. vallástalan időszak egy-két évig tartott csak nálunk, mert a szüleim egyáltalán nem erőltették. Amikor már azt mondtuk, hogy mi nem megyünk, akkor sóhajtottak egyet, és elmentek ők, de nem tettek szemrehányást. Ez a példa sokkal erősebb volt, mintha ők erőltették volna a dolgot.
-----A hit igazában soha nem kérdőjeleződött meg bennünk. Ugyanakkor a szüleim egy polgári - mondhatnám: kispolgári - ízlést és életideált adtak át nekünk. Ne törjünk nagyra, menjünk el a vasúthoz dolgozni valamilyen tisztviselői, de mindenképpen nyugdíjas állásba. Onnan menjen az ember nyugdíjba, ahova tizennyolc éves korában először beállt. Ezzel ellentétben volt az, hogy én a képzőművészeti gimnáziumba jelentkeztem. Ezt az örökséget, a szüleinktől kapott világot az '56-os forradalom teljesen szétzilálta. Lakásunk telitalálatot kapott, porig égett, a pincében vészeltük át a forradalmat. A baráti kör nagy része disszidált, bátyám is kiment Amerikába. Mi egy évre elköltöztünk Budára, amíg a lakásunkat helyrepofozták, és amikor onnan visszaköltöztünk, akkorra már minden teljesen megváltozott. Kezdődött ez a bizonyos 60-as évek időszaka.
------ Még kik játszottak nagy szerepet - művek által vagy közvetlen, személyes kapcsolat révén - szemléleted, gondolkodásmódod, világképed kialakításában, amely aztán meghatározta életmódod és művészeted a mai napig?
-----Mindenekelőtt - és mindenek mögött - egy kisgyermekkori játék, a papírkatonásdi az, ami leginkább hatott rám és mozgat ma is, mint egy belső modellje minden cselekedetemnek. Nem csak álmomban, de nyitott szemmel is színes film pereg előttem, régi korok csatái, vitézei. Amióta az eszemet tudom, mindig a múltak bűvöletében éltem, egy-egy kort kutattam, játszottam, rajzoltam, képzelődtem. Nagyon vizuális vagyok, nagyon érzékeny, fogékony mindenre, ami látvány - nem is volt soha televízióm -, és talán ezért vagyok egy kicsit süket minden másra. Ez a hadijáték - a modellezés, rekonstrukció, képzelődés, beleélés - a leginkább meghatározó, s még ami ebből következett: a hadtörténelem.
-----Már gyermekkoromban kezembe került a Sorsdöntő csaták című kétkötetes mű, és amihez hozzáfértem, hadtörténeti munkához, mind elolvastam. Az ötvenes, hatvanas években inkább csak szovjet és kommunista írások jelentek meg, de otthon sok hazafias ifjúsági könyvünk volt. Kezembe kerültek Rákosi Viktor, Gárdonyi Géza könyvei; Makkaitól a Sárga vihar. Mindent faltam, ami történelemmel, főleg hadtörténelemmel kapcsolatos. Ebben lett aztán valami különleges műveltségem; az iskolában is kitűntem történelemből, csillagos ötös voltam. Néha helyretettem a tanárokat is. Mint játékot űztem, nem tudtam, hogy ez tudomány. A szüleim rosszallták, hogy mindig játszom.
-----Amikor jóval tízéves korom után is, s tizennyolc évesen is még mindig papírkatonákat gyártottam, és lövöldöztem az asztalon, kezdtek aggódni, hogy nem vagyok normális. Anyám sokszor besöpörte az egész hadsereget, kidobta, és azt mondta, hogy "édes fiam, éhen fogsz halni, valami normális érdeklődést látnánk már... Ezek a művészek elveszik az eszedet." Én magam is azt gondoltam, hogy ez már túlzás, tehát úgy éltem meg, mint egy káros szenvedélyt, amiről nem tudok lemondani. Többször elhatároztam, hogy már tényleg abba kéne hagyni. Távolabbi ismerősök előtt szégyelltem is, hogy én ezzel játszom, de akik szorosabb barátok voltak, azok elnézték nekem. Nem véletlen, hogy Őfelsége a Tihanyi Királyságban hadügyminiszterének nevezett ki, mert ez volt az a mesterség, amihez értettem. Ma már tudom, hogy az életem legfontosabb iskolája volt, és ma is ebből élek. A művészetem sokkal többet profitált ezekből a papírkatona-készítésekből és játékokból, mint az összes tanulmányaimból együttvéve. De a történelmi érdeklődés, történelemszemlélet, sőt az életvezetési elgondolásaim is rengeteget merítettek ezekből a katonásdikból. A katonákat és a haditudományokat most is nagyra becsülöm, és össze tudom egyeztetni a keresztény békeszeretettel és a szeretet parancsával, hiszen ennek megvan a keresztény tradíciója és tanítása.
-----Érdekes, hogy egészen az érettségiig az irodalmi, filozófiai - egyáltalán a humán - műveltségem szinte a nullával volt egyenlő. Míg aztán az érettségi szünetben véletlenül egy barátom révén kezembe akadt Weöres Sándornak A lélek idézése című fordításkötete. A könyv a baráti körben kézről kézre járt, s mi kiéhezett vadakként vetettük rá magunkat a szépirodalomra, költészetre. Rövid idő alatt hihetetlen mennyiségű könyvet elolvastunk, pótoltuk az elmaradt klasszikusokat. Shakespeare-től Balzacon keresztül Jókai Mórig mindent elolvastunk, kibeszéltünk, megvitattunk. Aztán Szilágyi Ernő korszaka erre még ráerősített; ezek a klasszikusok is mestereim lettek. Azért nehéz csak néhányat kiemelni közülük, mert az ilyen habzsolásos korszakban az ember mindig azt gondolja, hogy akit éppen olvas, az teszi a legnagyobb hatást. De mégis: a festők közül Mantegna. Iskolai feladatként kaptam még a gimnáziumban, és erősen hatott rám. Később Csontváry, akit szinte tiltottak, de a legnagyobbnak tartok; igazán tőle tanultam.
------ Kicsoda Szilágyi Ernő? Honnan jött; mi tudható családjáról, tanulmányairól, mestereiről?
------ Szilágyi Ernő akkor is titok volt számunkra, és ma is az. Tréfásan beszélt az ifjúkoráról; mondta, hogy bankár volt; azt is mondta, hogy két kanállal ette a nőket, és nagyon életélvező életet élt. Tudtommal soha nem volt családja. Mikor mi megismertük, magányos agglegény volt. Szakállt nem viselt, mindig borotválkozott. Feltűnő, erőteljes feje volt: erős, előreugró áll, vastag birkaorr, hatalmas pofacsont, magas homlok, óriási koponya. Hajlott tartása miatt már alacsonyabbnak tűnt. Kora meghatározhatatlan, ma sem tudom, hány évesen halt meg. Anyám tett fel neki ilyenféle kérdéseket a koráról, de ő mosolyogva, viccesen elütötte a választ. Mert azt, hogy valaki hány éves, hogy érzi magát, nem éhes-e, nem szomjas-e, annyira földhözragadt kérdéseknek tekintette a lényeghez képest, hogy nem is akart válaszolni, rájuk.
-----Apám 1901-es születésű, nála öregebb volt talán tíz évvel. 1890 körül születhetett. Családos öccsénél lakott mint albérlő egy kis szobában, amit soha nem fűtött be. A családdal félig-meddig hadilábon állt; majdhogynem bolondnak tartották. Egész nap két zsömlét és két paradicsomkonzervet evett meg mindössze. Puritán és aszketikus életet élt. Fogai nem voltak, az ínyével rágott. Egy-egy pohár sört azért megivott, és nagyon sokat cigarettázott. Szenvedélyes dohányos volt. Barna, kopottas öltözékében igénytelen ember benyomását keltette, kopott aktatáskával jött be a lakásunkba, ha németórára készültünk. Kezet csókolt a ház asszonyának, apámnak is mindig megadta azt a polgári tiszteletet, amit még a század elején vettek föl, de öt lépés távolságot tartott a saját kortársaitól, és csak az ifjúsággal foglalkozott.
-----Tudom, hogy nagyon magas képzettsége volt. A filozófia és a zene érdekelte; elsősorban a német filozófia. Martin Bubertől sokat idézett, aki zsidó filozófus volt, de német nyelvű. Szívesen foglalkozott Nietzschével is, akit sokan mint a fasizmus előfutárát tartják számon, de Ernő bácsinak egész más véleménye volt róla. Nietzschében az emberfölötti embert és a magas, transzcendens igényeket tisztelte. Nem Isten ellen lázadó, ateista gondolkodót látott benne, hanem egy nagyon bonyolult, Istennel birkózó, de istenes embert. Az Imigyen szóla Zarathusztra kedvenc könyve volt.
-----Amikor a bergen-belseni koncentrációs táborból élve kiszabadult, egy ideig Svájcban élt; úgy mondta, hogy favágó volt. A Zürichi Egyetemen és a Müncheni Egyetemen is filozófia katedrát kínáltak neki a háború után, de ő nem fogadta el, hanem hazajött Magyarországra segédmunkásnak és portásnak.
-----A nyarakat napozással töltötte; valóságos napimádó volt, feketére égett az öreg a napon. Sokszor elvitt minket is a Széchenyi-fürdő férfi napozójába, ahol természetesen nem levetkőzve, hanem diszkrét fürdőnadrágban, ott aszalódott a napon, és bölcselkedett, filozofált velünk. A vízbe soha nem ment be, mert a tömeget és a testi közelséget nem szerette; villamosra nem szállt fel, mert megalázónak tartotta a tülekedést, inkább elment gyalog. Autóba sem ült be soha, s még a bicikliről is mint ártalmas gépről beszélt. Az egész technikai civilizációt mélységesen megvetette. Valami ősi időben élt; ezt az ősi időben élést tanította meg nekünk is, és valahogy mi is így éltük le egész eddigi életünket: hogy nem ebben a korban élünk. És ez az életstratégia nagyon használhatónak bizonyult mindannyiunk számára.
------ Lehet-e rekonstruálni Szilágyi Ernő filozófiáját, életművét? Egyáltalán: beszélhetünk-e vele kapcsolatban életműről?
------ Az életműve ő volt maga, és az a kisugárzás, amit tanítványaira kifejtett, mert nem csak mi voltunk, öten. Több csoportja is volt. Néhányukkal később megismerkedtem, s megpróbáltuk összeszedni Szilágyi Ernőről, amit tudunk: dokumentumokat, leveleket, írásait, de kiderült, hogy szisztematikusan mindent megsemmisített. Mindig azt mondta, hogy dolgozik egy nagy művön, amit azonban még nem tudott befejezni, és ha száz oldalnál rövidebbre nem sikerül tömöríteni, akkor kudarcnak minősíti. Élete végén azt mondta, hogy mindent megsemmisített, mert nem sikerült száz oldalnál rövidebbre összefoglalni. Őneki Szókratész és a Szókratész előtti töredékek voltak az eszményképei, meg az Újszövetség, az Úr Jézus tömör mondásai és hasonlatai. Ilyen megalapozottsággal akart fölépíteni egy filozófiai rendszert, de élete végén belátta, hogy nem sikerült. Vagy mégis? Ő maga volt ez a mű.
-----Ő teljesen nyugati, klasszikus műveltségű, latin-, görög- és német kultúrájú ember volt; igazi europeer. Mindene volt a német szellem, a magyar polgári tradíció és a Biblia. Az Osztrák-Magyar Monarchiánál jobb felállást nem tudott elképzelni. Ferenc Józsefről csak úgy beszélt: "Őfelsége, a Király". Feltétlen monarchista és királypárti volt. S természetesen rajongva szerette saját népét, a zsidóságot. Azt a fajta magyar zsidóságot képviselte, amely ma már szinte ismeretlen. Ő például az első világháborúban fronton szolgáló hadnagy volt mint tartalékos tiszt, és ott túrta a sarat a magyar parasztkatonákkal. Mondja, hogy leveleket írt analfabéta katonák helyett haza az asszonynak, és elolvasta, amit kaptak. Segítette őket, amiben tudott.
------ Cionizmus, antiszemitizmus, holokauszt - a zsidóság vésztörténetének szavakba kövesült mozzanatai. Hogy élte meg és élte át a vészkorszakot, s a további vészeket?
------ Ernő bácsi a két világháború közötti magyar cionista mozgalom egyik vezetője volt. Héber neve Ben Cvi, azaz Szarvas Fia. Szervezte a zsidók kivándorlását Palesztínába, a későbbi Izraelbe. Csak halála után tudtam meg, hogy Kastnerral együtt ő hajtotta végre a "teherautóért életet" akciót, amivel sok száz zsidót mentettek meg. A földalatti cionista szervezetek Svájcból teherautókat szereztek a német hadsereg számára, és a németek ennek fejében átengedtek Svájcba zsidókat. Úgy tudom, ötven ember volt egy teherautó ára. Őt magát a németek a bergen-belseni táborba vitték, ahonnan a svájci kormány váltotta ki. Az izraeli terrorista szervezetek, majd az izraeli titkosszolgálat azonban utóbb árulásnak minősítette, hogy ők tárgyaltak a nácikkal, s teherautókat szereztek nekik. Izaelben vérdíj volt a fejére kitűzve. A társát, Kastnert le is lőtték a titkosszolgálat ügynökei. Mi nem sejtettük, hogy Ernő bácsit éppen a saját, rajongásig szeretett hittársai akarják eltenni láb alól. Magyar hazaszeretete mellett ez a fenyegetettség volt az oka, hogy ő nem "alijázott", azaz vándorolt ki Izraelbe. Egyetlenegyszer adta be a kivándorlási kérelmet, az 1967-es arab-izraeli háború napjaiban, amikor úgy látszott, hogy az arabok megverik a zsidókat. Akkor ki akart menni. De amint a zsidók győztek, rögtön visszavonta a kérelmet.
-----A zsidó vallással és a zsidó hitközséggel nem volt jó a viszonya, eretneknek tartották. Ő pedig a magyar neológ zsidóságot modernnek és ateistának ítélte. Szombaton nyugalmat tartott, disznóhúst nem evett. Bizonyos szabályokhoz ragaszkodott, de inkább a hagyomány és egyéni ízlés, mint vallási parancs okán. Tudtommal nem járt zsinagógába. Buber szelleme állt közel hozzá, és szerette a haszidizmust.
-----Izraelről és egyáltalán a zsidóságról mi akkor rajta keresztül értesültünk, és végtelenül megszerettük ezt a népet; olyannyira, hogy szinte szerettünk volna zsidóvá válni. Én például akkor keresztül-kasul kutattam, bújtam az egész zsidó- és antiszemita irodalmat a tizenkilencedik és huszadik századból, sőt a teológián először ebből a témából akartam doktorálni: magyar-zsidó viszony a huszadik században. Sajnos a professzorom eltanácsolt ettől, mondván, nagyon rázós téma, nem lehet. Jézus Krisztusban is elsősorban a zsidót láttuk, és az Ószövetség-Újszövetség egységét is úgy tudtuk, ahogy azt Ernő bácsi nekünk tanította.
------ Hogyan értelmezte a zsidóság XX. századi sorsát?
------ Ő sohasem gondolt arra, hogy kikeresztelkedjen, mert azt árulásnak tartotta, főleg a vészkorszak alatt. Megvetéssel beszélt a kikeresztelkedett zsidókról, mert szerinte nem meggyőződésből tették, hanem gyávaságból, hogy mentsék az életüket. Azt mondta, hogy egyáltalán menekülni sem lett volna szabad a nácizmus elől, mert ezt a büntetést a zsidók megérdemelték.
Somogyi Győző grafikája: Galícia, 1914



-----Ők, a cionisták már a húszas évektől kezdve figyelmeztették például a németországi zsidókat: rosszra fog vezetni, hogy a bankárok 90%-a, az ügyvédek, orvosok 80%-a zsidó, és hogy a pénzhatalom eszközeit, területeit főleg a zsidók tartják a kezükben. Visszahatást fog eredményezni, ami tragikus lesz a zsidóságnak - de hát nem hallgattak rájuk.
-----Mint cionista helyesnek tartotta, hogy fölélesztették a héber nyelvet (egyébként kitűnően beszélt héberül, a Bibliát mindig héberül idézte, és utána fordította szabadon magyarra). Szintén jónak tartotta, hogy a zsidók saját pénzükön földet vásároltak a sivatagban, és kitelepültek Palesztínába, és imádkoztak Izrael visszaállításáért. Amikor azonban óriási amerikai pénzek és bankok álltak az ügy mögé, még inkább, amikor Izrael államot mint egy közönséges, profán államot megalapították, és véres háborúkat folytattak az arabok ellen, akkor ezt már bűnnek tartotta. Körülbelül úgy gondolkozott, mint Izraelben az ortodox vallásos zsidók, akik nem szolgálnak a hadseregben, hanem csak imádkoznak, és azt követelik, hogy Izrael vallásos, szent állam legyen. "De hát akkor az arabok a tengerbe hajtják őket - mondtuk -, és ugyanúgy járnak, mint Hitlerrel!" Azt mondta, hogy ha ez az Isten akarata, akkor legyen, de Isten meg fogja védeni népét.
-----A vallásos zsidók hittek abban, hogy ha a holokauszt alatt egyetlen zsidó elkiáltotta volna azt a bizonyos istennevet, a Jahvét, amit a zsidóknak tilos kiejteni, akkor Isten abban a pillanatban megsemmisítette volna a hitleri birodalmat. De tudták, hogy ezt a nevet nem szabad kimondani, és inkább elviselték a borzalmakat.
-----Szilágyi Ernő hitt a zsidó nép igazi vallásos kiválasztottságában, de a modern Izraelt, illetve azt, hogy a zsidóság egy része a kommunizmushoz, később a pénzhatalomhoz, Amerikához kötötte a zsidóság sorsát, súlyos bűnnek és katasztrófának tartotta.
------ Volt-e szellemi köre? Voltak-e barátai?
------ Úgy tudom, hogy Szabó Lajossal és Tábor Bélával nagyon szoros baráti egységet alkottak, de a mi időnkben már nem volt ez meg. Hamvasra néhányszor utalt, de abban az időben Hamvas művei nem voltak hozzáférhetők; teljes hallgatás övezte. Hamvas Béláról Ernő bácsi életében nem sokat tudtunk - nem is kérdeztünk rá -, ő pedig a kortársakkal egyáltalán nem foglalkozott. Kis túlzással: aki nem kétezer évvel előtte élt, az a szemében valami "újdondász" volt csupán.
------ Hogy élt? Mire terjedt ki szellemi tevékenysége a tanítás mellett?
------ Szinte egész nap járta az utcákat. Nyáron a Széchenyi-fürdő férfi napozójában aszalódott vagy sétálgatott hátratett kézzel, és figyelte az embereket. Többször volt, hogy mi egy órát vagy többet késtünk, és akkor nagyon bocsánatot kértünk, de mindig azt mondta, hogy ő nem unatkozik, őneki megvan a dolga. Sokszor láttam az utcán így menni gondolataiba merülve, és átható tekintettel nézett az emberek arcába. Nem tolakodóan, de figyelte az embereket. Őt az emberek érdekelték; az ember érdekelte. S noha arisztokratikusan távolságot tartott - nem haverkodott -, mindenkinek megadta a tiszteletet. Többször láttam, hogy utcán akár részeggel, akár rendőrrel, kalauzzal, másokkal végtelen tisztelettel beszélt. Az az arisztokrata tartása volt, ami például Kodály Zoltánt jellemezte: hogy mindent tud az emberről, szereti az embert de távolságot tart.
------ Mit lehet tudni a Szilágyi-tanítványokról?
------ Elmondhatom, hogy ez az egész baráti kör, akikről beszéltem, mindenki normális ember, egyikünk se lett csodabogár vagy fantaszta. Mindenkinek rendes családja lett; hivatása, amiben nagyot alkotott, de ezt a távolságtartást saját korunktól jól megtanultuk. A többi tanítványról keveset tudok. Az biztos, hogy mindegyikük művészetre, főleg zenére nagyon érzékeny, kulturált ember, de csak kevés lett hivatásos művész. Ez a mi körünkre áll: az "ötök" művészcsapat volt. A többiek polgári foglalkozásokat vállaltak. Volt, aki orvos, volt aki könyvtáros lett vagy tudós, író. Ernő bácsi mindenkire nagy hatást tett, de nem egykaptafára gyártotta az embereket.
------ Voltak leányok is a tanítványok közt?
------ Mindig voltak leányügyeink, s mi próbáltuk bemutatni őket. Ernő bácsi nagy udvariassággal, de egy pillanat alatt kiutálta őket onnan. Nőkkel nem tárgyalt. Érdekes, egyszer kivételt tett. Volt egy Koppány Ildikó nevű nagyon szép lány, az egyik tanítvány unokatestvére, akit ő egyenrangú félnek elismert, s bevonta a tanítványi körbe. Belőle filozófia professzor lett Németországban. Tisztelte a nőket - távolról - mint anyákat, feleségeket, háziasszonyokat, de az ő életéből hiányoztak a nők.
------ Milyen volt a mester-tanítvány viszony? Mennyire ismert titeket, s ti mennyire értettétek őt?
------ Régimódi távolságtartással kezelt minket; kemény kézfogás, szigorú magázódás, semmi haverkodás, azonnal a munkára tértünk. S mivel ő ilyen volt, eszünkbe sem jutott fölösleges, hétköznapi dolgokról csevegni. Pedig minket az evés, ivás és a lányok rettenetesen lekötöttek, de az ő közelében mindezek elszálltak, és egy kis filozófuskör lett belőlünk.
-----Válogatós volt. Egy alkalommal elhoztuk a körbe egyik barátunkat. Az öreg kezet fogott vele, végigmérte, aztán elfordult tőle, és nem is beszélt hozzá egész este. Azt mondta, ezt az embert ne hozzuk többet ide. Döbbenten kérdeztük, miért - "Nem látták? Piszkosak a körmei!"
-----Ő nagyon tiszta volt. Szegény volt, kopott, de mindig tiszta. Egy aszkéta, aki alig eszik, szinte már át van szellemiesítve. Ezzel ellentétben állt az a sűrű cigarettafüst-felhő, ami körülvette és a csikkhegy, ami maradt utána. Sokat adott az emberek testi megjelenésére. Nem a csinos arcból, szép formákból ítélt, de meglátta a karaktert az apró dolgokban. Divatos cipőt vagy hajviseletet látva már megvolt a véleménye. Felszínes ember, vele nem foglalkozunk.
-----Nem pszichologizált, nem lelkizett. Freudtól kezdve a többi modern pszichológiai iskolát utálta mind, ugyanakkor volt beleérző képessége. Egyszer egy barátunk - tanítvány - lelki válságba került, és öngyilkosságot kísérelt meg. Hál'Istennek túlélte, s akkor ő naponta látogatta. Mi nem is tudtunk róla, hogy szinte mint pótapa állt mellette végig, amíg az magához tért, és fölépült.
-----Az volt az érdekes, hogy nagyon szigorú elveket és eszméket hangoztatott és követelt is meg rajtunk, de ha valaki gyenge volt, és nem tudta teljesíteni, akkor engedékeny volt, és a szeretet dolgozott benne. Velünk kapcsolatban is voltak olyan intuitív megjegyzései, hogy úgy éreztük, a vesénkbe lát. De mindig szeretettel; nem cikizett vagy nem kapott rajta minket bűnökön, gyarlóságokon. Végtelenül elnéző volt velünk.
-----Máskor meg érthetetlenül kemény volt. Emlékszem, egyszer két évre megszakította velünk a kapcsolatot azért, mert egy tanítványára gúnyos megjegyzéseket tettünk. Egy másik csoportból bemutatta egy tanítványát mint tehetséges festőművészt, s mi erre kikacagtuk, és azt mondtuk, hogy egy tehetségtelen hülye. Erre elsápadt, és azt mondta: "Uraim, önök megszűntek számomra. Viszontlátásra!" Két évig nem láttuk. Egyszer csak megint felbukkant, de végül is ez a szoros, négy éves együttlét így végződött.
-----Mi akkor mint hályogkovácsok éltünk a világban, a magunk természetességében rohangáltunk. Hogy bennünk mit szeretett és értékelt? Azt mondta, hogy "maguk pompás görögök, maguk mind antiszemiták; erről még nem tudnak, de minden görög antiszemita." Nagyon elszégyelltük magunkat, és próbáltuk bizonygatni, hogy mi nem... És úgy is éltük meg, hogy imádjuk a zsidókat. De ő azt mondta: "uraim, mi cionisták azt tartjuk, hogy kétféle ember van: zsidó és antiszemita." Ez ellen nem volt mit mondani.
------ Elidőzve a Galícia 1914 című grafikádon, az az érzésem, hogy a kép központi alakja Ernő bácsi; róla mintáztad volna...
------ A rajzon én valóban őrá gondoltam. Van ott egy öreg zsidó rabbi, nem hasonlít rá, de azért a szememben ő Szilágyi Ernő. Életem első kiállításán, 1973-ban, ezt a képet is bemutattam. Meglepetésszerűen eljött erre a kiállításra - már évekig nem találkoztunk, akkor láttam utoljára -; nem szólt hozzám semmit, csak a végén. Kezet fogott, s mondja: "most elhiszem, hogy maga nem antiszemita" - és elment.
-----Ez a történet is mutatja, hogy ő mennyire ismert: folyamatosan figyelemmel kísérte a pályámat. Mi viszont több mindent nem értettünk meg belőle; sok mindent félreértettünk, illetve később világosodott meg, kapott értelmet egy-egy mondata, véleménye, gesztusa. Nagyon ostorozta például a kispolgárságot, a földhözragadt, anyagias, kisszerű embert, a Cenci nénit - ahogy gúnyosan mondta. "Ez már megint olyan Cenci néni-féle gondolat" - mondta, s nem is magyarázta, mert értettük. A szüleinket is ilyennek tekintettük. S megdöbbenve láttuk, hogy végtelenül tiszteli - nemcsak külsőségekben - például az én hivatalnok apámat, aki bérelszámoló volt egész életében. Tisztelte benne a tartást, ahogy a kommunizmussal nem állt szóba. Tiszteli, hogy tiszta a cipője, körmei kifogástalanul ápoltak. Azt mondta, "uraim, nagy dolog, ha valaki testileg ápolt, mert ezzel megbecsüli embertársait." S az, hogy apám elvégzi a munkáját becsülettel, függetlenül attól, hogy megfizetik-e, vagy megérdemli-e az a rendszer, amelynek ő dolgozik.
-----Meg voltunk döbbenve, s nem értettük, hogy ő, aki a kispolgárságot ostorozza, egy olyan eredeti kispolgárt, mint apám, értékel és nagyra tart. Látom már, ez a szemlélet is sokkal mélyebben volt megalapozva. Meglepő, váratlan gesztusain, kijelentésein el kellett gondolkodnunk. "A tengerbe dobott kőnek is világtörténelmi jelentősége van..." stb. - Kétféle ember van...? Biztos, hogy ő nem így tartotta. Ez egy cionista közhely, amit provokatíve alkalmazott ránk. A módszerei közé tartozott, hogy éles, bántó megjegyzéseket tett, amik minket fölpaprikáztak, és vitára ingereltek jó értelemben. Ez is olyan volt, amiből aztán hatalmas vita meg filozofálás kerekedett ki.
------ Milyen közvetlen hatással volt az ő személye művészi felfogásodra és munkáidra?
------ Amikor ő tanított, én nem foglalkoztam művészettel, sőt, az ő hatása távolított el tőle. Abban az időben a filozófiát sokkal többre tartottam, mint holmi irkafirkálást, rajzolgatást; nemcsak én, hanem az egész csapat. Mindenki abbahagyta a képzőművészetet. Később vált javunkra, amit szintén tőle tanultunk, hogy nem szabad a divatot követni. Biztos szimatra tegyen szert az ember: mi az, ami divat, korelvárás, korszerű, s azzal szembe kell szegülni. Még akkor is gyanakodni kell, ha az embert vonzza. Az ár ellen kell úszni. Szemléletben, ízlésben, véleményben; - mindenben. Ez önmagában is használható alap, de ő még adott egy szilárd, örök értékrendet, a Szép, az Igaz és a Jó hármas egységét. A test szépségideáljait megvetette - nemcsak a szocialista realizmus idealizált, erőtől duzzadó izompacsirta proletár alakjait, de a nyugati magazinszépségek, a sztárok, a művészetben is látható cukormázas-édeskés szépséget is.
-----Amíg művészeti tanulmányokat folytattam klasszikus gipszszobrok, illetve élő modellek után és reneszánsz, antik művek bűvöletében, ezeket próbáltam utánozni, és nem is jutottam többre, mint a gyenge utánzat, utánérzés. Az, hogy ezzel radikálisan szakítottam, tehát tudatosan nem a klasszikus szépségideál példáján kezdtem el rajzolni, hanem kialakítottam saját - nem groteszknek szánt - stílusomat, az áttételesen neki köszönhető.
------ Hogy értékelte grafikáidat?
------ Ő nem látta a grafikai indulásomat. A vizuális művészetekhez igazából nem is értett. Jellemző, hogy egyszer azt a kérdést szegezte nekünk - akkor már teológusok voltunk -, hogy miért nem avatja az egyház szentté Rembrandtot, hiszen a festményei alapján megérdemelné.
-----Az említett kiállításon elhangzott mondata, hogy nem vagyok antiszemita - két dolgot is jelent. Egyrészt azt, hogy figyelte, mi történik velünk, másrészt, hogy a grafikákhoz is filozófusként és zsidóként közelített, és nem művészként. A zenében nagyon művelt volt, de ott is ideologikus, ahogy Wagnerhez is filozófiai alapokon ragaszkodott.
-----Sokat vitatkoztunk, hogy valami miért szép, miért nem. Magyarázatai mindig a gondolatot tekintették a lényegesnek: Izolda szerelmi halála milyen gondolatokat fejez ki. A művészi megközelítés viszont inkább ösztönszerű, s a dolog esztétikuma dönt. Nála mindig a műben rejlő filozófiai gondolat döntött; ha az helyes és igaz volt, akkor tetszett. Ilyen alapon vesztünk is össze: a nekünk bemutatott tanítványa képein nem vette észre, hogy művészileg csapnivaló, gyenge művek, mert filozófiailag a bennük rejlő gondolat jó volt.
-----Művészi pályámon közvetlenül nem tudott volna nekem igazán segíteni.
------ Hogyan egyeztetted össze az ő tanítását teológiai tanulmányaiddal?
------ Először nagyon könnyű volt, mert a filozófiai szakkifejezések egy részét már értettem. Utána türelmetlen voltam; a teológiát gyermekesnek, primitívnek találtam Ernő bácsi magas színvonalához képest. Úgy éreztem, hogy én sokkal többet tudok, hiszen az évfolyamtársaim, a kispaptársaim nem olvasták Szókratészt meg Platont, nem beszélve Schopenhauerről, legföljebb bebiflázták a nevüket, de műveiket nem olvasták. Pláne, mi nagy részét eredetiben olvastuk. Később aztán, ahogy a teológiában valamelyest előrehaladtam, már kritikusan kezdtem nézni Ernő bácsit és az egész filozófiát.
-----A bölcselet terén sokáig Platon-rajongás dúlt a mi társaságunkban, ami aztán kiábránduláshoz vezetett. Volt Kant-korszak... Igazából a filozófia rövid "őrjöngő" túlfogyasztását megcsömörlés követte; a teológia végére a szememben a filozófia eléggé elvesztette fontosságát, értékét. Szószátyár, üres levegőcséplésnek láttam és látom ma már a filozófiát a hithez és valláshoz képest. Csak azokat a bölcselőket tudom szeretni, akik vallásos filozófiát műveltek, így Aquinói Szent Tamást vagy a nagy keleti gondolkodókat, mint Lao Ce vagy az újabbak közül Gandhi. Az Ernő bácsi által belénk táplált klasszikus zenétől is meglehetősen eltávolodtam, és noha nagyra tartom, ha rám van bízva, akkor csak vallásos zenét vagy népzenét hallgatok.
-----Ernő bácsi próféta volt, de sok szempontból az Ószövetség szintjén maradt meg. A keresztény szeretet, a keresztény szellemiség és az ő felfogása között valamilyen feszültséget érzékeltem. A Nietzsche-féle ideálok; wagneri gondolatvilág... Feszültséget éreztem és éreztünk, s ezt meg is beszéltük: mi az, ami az öreg tanításából átvihető a keresztény tanításba, világképbe; egy részére azt mondtuk, hogy nem állna meg...
-----Később - mostanra, amikor már öreg vagyok - úgy érzem, hogy ez nem ellentét, csak más szintje az útnak. Ahogy az Ószövetség nélkül nincs az Újszövetség, ugyanúgy az Ernő bácsi tanítása nem ellentéte, hanem inkább előszobája vagy kiegészítője a krisztusi tanításnak. Ő végül is nem keresztény gondolkodó volt, hanem zsidó és europeer gondolkodó.
------ Az elszakadás után még találkoztatok vele. Hogy vélekedett arról, hogy teológusok lettetek?
------ Néhányszor bejött a teológiára. A portás azt mondta, hogy "megint valami kéregető keresi a tisztelendő urat". A folyosón beszélgettünk, de akkor már nagyobb távolságtartás volt benne. Nem titkolta, hogy ő tévedésnek tartja, hogy mi teológusok lettünk. Ő ugyan mélyen vallásos filozófus volt, de ahogy ő nem gyakorolta zsidó vallását, ugyanúgy helytelennek tartotta, hogy teljes egészében hívő, vallásgyakorló katolikusok legyünk. A papokról elég kritikusan nyilatkozott - a rabbikról ugyanúgy -; emlékszem, nagy elismeréssel szólt valakiről, hogy hatalmas, nagy pap, de ezt úgy lehetett érteni, mint hatalmas gengszter. Illetve ő azt mondta: "Uraim, az Egyház az egyetlen emberi intézmény, amelyik a történelem folyamán csak annyi vért ontott, amennyi elkerülhetetlen volt."
-----Ő szabad szellemű filozófus volt, aki a dogmáktól és hierarchiáktól független szabad szellemet képviselte. Ezt tartotta a legnagyobb erkölcsi mércének: ezt a függetlenséget, ami Istenhez és az örök értékekhez kötődik, de vallási formákhoz és szervezetekhez nem.
------ Milyen istenfogalma, istenképe volt?
------ Elsősorban ószövetségi zsidó: "Isten nevét hiába ne vedd". Ki is fejtette, hogy a héberben, ahol Jahve, ez a négy betűs istennév van írva, amit nem szabad kimondani, s a magyarban az Isten név szerepel, ott mindig Örökkévalót kell mondani. Ezt be is tartotta. Ugyanakkor keresztény is: Isten jó, Isten szeret, és én is úgy éreztem, hogy ő hitt Jézusban, hitte, hogy Jézusban a Messiás eljött. Többször hallottuk tőle, hogy "mi, zsidók tragikusan éljük meg Jézust". Mondta, hogy ő karácsony éjszakáján járkál a néptelen utcákon, és könnyező szemekkel nézi, hogy csillagszóróznak és ünnepelnek a keresztények, és tudja, hogy valami nagy dologból ők kimaradnak.
-----Soha nem mondta ki, hogy Jézus a Messiás, hanem így: "a mi Urunk, Jézus Krisztus", s ez sejtette, hogy ő igazából a népéhez és fajához való hűség miatt nem keresztelkedett ki. Árulás lenne, úgy érezte, de a szívében elő volt készítve. Körülbelül úgy volt a kereszténységgel, ahogy Gandhi lehetett. Gandhi is megmaradt hindunak, nem keresztelkedett meg, de a szívében teljesen elfogadta Jézust és Jézus tanítását.
------ A mester őspéldája Krisztus. Őt mintázzák a Krisztus-követő tanítók. Mi a szerepük ezeknek a kismestereknek, látó-, világító embereknek a tanítványok életében, s mi az Istentől elrendelt feladatuk a világban?
------ Ahogy Keresztelő Szent János előkészítette Jézust, úgy volt előkészítő a mi számunkra Ernő bácsi ahhoz, hogy a Krisztushoz eljussunk. Ez a feladatuk a tanítóknak.
-----Nagyon becsülöm Szilágyi Ernőben azt, hogy nem vitt el kézen fogva kész gondolatokhoz, hanem - hogy úgy mondjam - csak a kapuig vezetett. S azán magunkra hagyott minket, vállalva a kockázatot is, hogy eltérünk az általa tervezett úttól. Amikor például elvitt minket a görög katolikus templomba Timkó Imrét hallgatni - később elmondta: benne csalódást okozott, hogy annyira belebódultunk ennek a papnak a tanításába, és utána teológiára is elmentünk. Ő azt hitte, hogy mi értékelni fogjuk azt a retorikai bravúrt és azt a teológiai tudást, amit ez a pap előadott, de ugyanúgy távolságot fogunk tőle tartani, mint ő, és megmaradunk szabad szellemnek, mint ő. Erre mi fogtuk magunkat, letérdeltünk, és gyakorló, hívő katolikusok lettünk. Ez már neki nem tetszett, de tiszteletben tartotta döntésünket, sőt, tulajdonképpen ő vezetett odáig.
-----Ez hasonló ahhoz, mint ha valaki elvisz valakit az uszodába, fürdőnadrágra vetkőzteti, elvezeti a medence széléig; akkor valószínű, hogy az illető be fog ugrani a vízbe, és úszik. Nem lökött be és nem tiltott el. Ezért volt jó mester.

-----Salföld, 2003. november 22.



JEGYZETEK

* Részlet a szerző Somogyi Győzővel készített beszélgetés-kötetéből, amely a közeljövőben jelenik meg. (A szerk.)

LAST_UPDATED2