A reformkor legfontosabb és legmaradandóbb hatású zenei eseményeinek többnyire a pesti Nemzeti Színház volt a színhelye. Százötvenöt esztendeje, 1843. május 10-én ott mutatták be Egressy Béni pályadíjas zeneművét is, a Szózatot, mely Vörösmarty szavait a zene szárnyára emelve máig ható népszerűséghez segítette a költeményt. E nemzeti imádsággá vált mű egy huszonkilenc esztendős fiatalember alkotása, aki - tudatában volt-e vagy sem - egyike volt a nemzeti öntudat reformkori ébresztőinek. Életútja rövid volt: harminchét évig tartott mindössze. Ám annál hosszabbnak bizonyult műveinek útja: máig tart, s alkalmasint még jóval tovább. Fő művét, a Szózat muzsikáját azok is ismerik, akik a zeneszerző nevét soha nem hallották.

Egressy Béni lázas sietséggel élt és alkotott. Eredeti tehetség volt, nyugtalan és sokoldalú. Arra már nem jutott ideje, hogy képességét, alapos iskolázással, mesterivé csiszolja. A szó hagyományos értelmében nem válhatott mesterré, hiszen annak a teljes eszköztár a keze ügyében van. Ehelyett ezermesterré lett: színésszé és énekessé, színpadi szerzővé és operafordítóvá, zsoltárátdolgozóvá és cigányprímássá, szövegkönyvíróvá és zeneszerzővé. Áradt belőle a sok eredeti gondolat, a fékezhetetlen életenergia, a kiapadhatatlan munkakedv és a dallaminvenció. Csaknem másfél százada, hogy meghalt (a szabadságharc bukását két évvel élte csak túl), de életművét, a maga teljességében, ma sem ismerjük még.

Eredetileg egresi Galambos Benjaminnak hívták: 1814. április 21-én született a Borsod megyei Sajókazincon. Apja református lelkipásztor volt; az ő kedvéért vette fel Béni, amint a színi pályára lépett, az Egressy nevet. Így tett Gábor bátyja is, a híres színész, Petőfi barátja.

Iskolái végeztével tanítóskodni kezdett, majd követte Gábort a teátrum világába. Kolozsvárott, a magyar opera első fellegvárában kezdte a színi pályát, aztán - a harmincas évek vége felé - Pest-Budára került. Operaénekes akart lenni. Hogy képeztesse hangját, Milánóba ment - más eszköz híján gyalogszerrel. De jeles énekessé az itáliai tanulmányok sem tették. Tervének kudarcáról így számol be ismeretlen életrajzírója, egyes feltevések szerint bátyja, Egressy Gábor:

Reményei szerint ő dalszínész óhajta lenni, de olykor a legbiztosabbnak látszó remények is csalatkoznak. Én, ki Benjámint az ifjúság legszebb korában, rózsáló jövendő biztatásai közt látám a színpadra lépni: nagyon is tudom, mily kevés dicsőség volt lelkének a fordítás ügyessége, a nyelvek fáradalmas megtanulása egy első énekes óhajtott rangjához képest. Ő elveszté ezüst csengésű hangját; e vesztés fájdalma együtt élt vele.

Nem lett hát operaénekes. De a színpadhoz élete végéig hű maradt. Mintegy hatvan színművet és operaszöveget fordított németből, franciából és olaszból. És egyre több magyar dalt írt. Ezekben úttörőnek, korszakalkotónak bizonyult, hiszen előtte alig volt hagyománya a magyar műdalnak. Ilyen műveiben mintegy átmenetet teremtett a hangszeres verbunkos és csárdásmuzsika meg a magyar operai dallamosság között. Bujdosódala, például, lassú-friss szerkezetével még az instrumentális tánczenére, témájával már Erkel világára, bevezetőjével a Szózatra emlékeztet.

A népszerű magyar hangszeres muzsika, a verbunkos és a csárdás dallamvilágát a dalszerző Egressy a kor legnagyobb hazai költőinek szavaival ötvözte. Nemcsak lelkes, de hatásos és népszerű terjesztője lehetett Vörösmarty és Petőfi költészetének.

Közkedveltségéről így ad számot imént már idézett életrajzírója: A hazai költészet felé fordulván, néhány népies dalnak hangra tételével próbálgatá zeneíró tehetségét. E kezdő korból való: ,,Mi füstölög ott a síkon távolba?", melyben fordulatos újdonság, s merész átmenetek, mint később is, jellemző vonásul ismertettek föl azonnal a műértők által. E dal elég volt Benjamin hírét feltartani... A legjellemzőbb dalok: ,,Télen-nyáron", mely az egész országban épen úgy el van terjedve, mint a ,,Mi füstölög" és ,,Ereszkedik le a felhő", legműveltebb társas körökben is szívesen énekeltetnek...

Nagyon találó ez a jellemzés, hiszen az utóbb említett Petőfi-dallal a magyar házimuzsikálás lehetőségeit próbálgatta Egressy, nemzeti és nemzetközi sajátosságok egyesítésén munkálkodva. Aminek jelentőségét akkor értjük meg igazán, ha a másfél százados cigányzenekari előadás túlzásait feledve, az eredeti megfogalmazás egyszerűségével és nemességével szembesülünk.

Erkel Ferenc, aki Egressynek számos dalát átírta zenekarra, még idős korában is nagy véleménnyel volt a zeneileg csak kevéssé iskolázott Egressy gazdag dallamkitaláló tehetségéről. Egy ízben, amikor gyöngyöző, cifrázó, ékes zongoramuzsikát hallott, így szólt a társaságában lévő fiatal íróhoz, Gárdonyi Gézához: Egressy is így zongorázott. Trilla és trilla. Az ember bámulja, honnan szedte azt a sok melódiát.

1846-ban Pestre látogatott világhírű és világjáró művészünk, Liszt Ferenc, akit Vörösmarty csodálatos ódával állított a magyar kultúra panteonjába. Amikor Liszt hajója kikötött, felváltva köszöntötte őt Rózsavölgyi Márk és Egressy Béni zenekara. Egressy üdvözlő muzsikát komponált Liszt tiszteletére, Fogadj Isten címmel. Liszt, a bőkezű nagyúr nem maradt adósa se Rózsavölgyinek, se Egressynek, se Vörösmartynak. Rózsavölgyi több dallamát feldolgozta magyar hangú zongoraműveiben. Vörösmarty versére válaszul megírta Hungaria című szimfonikus költeményét. Az üdvözlő muzsika nyomán pedig megkomponálta X. magyar rapszódiáját, melyet Egressy Béninek dedikált. Mondhatni: aranyvázába tette a neki nyújtott mezei virágot.

Erkel Ferenchez, a magyar nemzeti opera megteremtőjéhez a művészi barátság szoros szálai fűzték a Nemzeti Színház ezermesterét. Erkel három nagy színpadi műve Egressy szövegére íródott. Méghozzá a legjelentősebb, legsikeresebb három Erkel-opera: a Bátori Mária, a Hunyadi László és a Bánk bán. Hogy Erkel későbbi operáinak fogadtatása meg sem közelítette az imént említettekét, annak egyik oka, kétségkívül, Egressy korai halála. Hozzá hasonló librettistája soha többé nem akadt Erkelnek. Egressy ismerte a színpadi hatás titkát, a jelenet- és felvonásépítés művészetét, és változatos zenei formák megteremtésére adott alkalmat a zeneszerzőnek. Azt is tudta, hogy az operában a szöveg csak váz: a lényeg a muzsika. Mégis, a librettónak kell a zenei szerkezet teljes súlyát tartania.

Egressy és Erkel együttműködött másfajta művek színpadra vitelében is. A legszebb Egressy-dalok ugyanis népszínművek dalbetéteiként születtek; ezeknek egy részét Erkel írta át zenekarra. E dalos-táncos népszínművek igen nagy szerepet játszottak a reformkori, színmagyarnak aligha nevezhető Pest magyarításában is.

A Szökött katona című népszínműben, 1843-ban került színpadra Egressy népies hangú Petőfi-dala: Ne menj lányom a tarlóra. Erre a dalra azért is érdemes felfigyelnünk, mert első melódiasora, lényegében változatlanul, bekerült Egressy szintúgy 1843-ban komponált Szózat-zenéjébe. A dal záró sora - ,,Ki süt nékem lágy kenyeret?" - azonos a nemzeti imádság befejező sorával: ,,Itt élned, halnod kell." Ez az egyezés aligha a véletlen műve, hiszen a régi népnyelvben kenyér és élet: egymás szinonimái.

A Szózat keletkezéstörténete különös és egyszerű; a ma embere aligha képzeli ilyennek egy nemzeti imádság születését. Bartay András zeneszerző, a Nemzeti Színház igazgatója 1843-ban pályázatot hirdetett a Vörösmarty-versre komponálandó legszebb népmelódia írására. A bírálóbizottságban helyet foglalt maga Vörösmarty is, mellette az akkori Pest-Buda legkiválóbb két muzsikusa: Erkel Ferenc és Mosonyi Mihály. Egybehangzó ítéletük szerint a pályadíjat, 20 aranyat, Egressy Béni műve nyerte el. Egyikük sem sejthette még, hogy a leghitelesebb ,,bírálóbizottság", a nép és az idő egy további díjat tartogat még Egressynek: a halhatatlanságot. Mert a Szózat muzsikája, akárcsak Erkel Himnusza, az évek-évtizedek során milliók kincsévé lett. Így válhatott gyakorta idézett zenei szimbólummá. Ha egy-egy motívuma felvillant valamilyen nagyobb szabású műben: a közönség rögtön tudta, hogy miről szól a zene. Mint például Erkelnél, a Bánk bán II. felvonásbeli áriájának (1860) egyik legfontosabb helyén. A zenei egyezés mellett itt a feltűnő szövegegyezés is - Hazádnak rendületlenül, illetve Hazám, hazám, te mindenem - félreérthetetlenné teszi a Szózat hatását:

Robert Volkmann, a Pesten letelepedett neves német zeneszerző, Zeneakadémiánk első zeneszerzéstanára szintén beépítette egyik művébe a Szózatot. Széchenyi sírjánál című, 1860-ban komponált zongoradarabja Schumann hatásáról tanúskodó romantikus fantáziával kezdődik. Ezt stilizált gyászinduló követi, mely úgy hat, mintha a zene, kezdetben tétován, majd egyre határozottabban, a közös gyász szavait keresné. Ez a közös érzés tör fel végül a Szózat muzsikájával.

Mosonyi Mihály több művében is él Szózat-idézettel. 1860-ban komponált zenekari költeményének, az Ünnepi zenének deklarált célja, hogy a Szózatot szimfonikus keretbe foglalja. Erről, a mű négykezes zongoraváltozatához írt előszóban, így vall a zeneszerző: Ezen ünnepi zenét oly szándékkal írtam, hogy mint keret az oly népszerűvé vált Szózatot magába foglalja. E mellé két jellemet vettem még fel: a ,,bús magyart" és ,,víg magyart". - Az elsőt úgy alkottam össze képzetemben, hogy mint búsongó, férfi erejének öntudatával bírjon, a másodikat pedig, hogy a jókedv határain túl ne lépjen. E két jellem fonódik össze a Szózattal. - A Szózatot először gyöngéd színekkel jellemeztem, de másod ízben teljes erővel ismétlődik, mintha fenyegetve kiáltaná: ,,Ne bántsd a magyart".

Korábban, A magyar honvéd győzelme és keserve című zenekari fantáziájának írásakor hasonló értelemben idézte Mosonyi a Szózatot: a művet kezdő honvédinduló, a csatakép és a sirató után Egressy témáját felcsendítve juttatta művét a befejezés hangulati tetőpontjára.

Kisebb-nagyobb Szózat-fordulatok Mosonyi más műveiben is felbukkannak. Álmos című operájában (1862) a honfoglaló magyarok, vezérüknek önfeláldozó-megváltó halála után, indulódallammal ajkukon lépik át az új haza határát. Ennek az indulónak utolsó sora - ,,Áldott a föld ahova lépünk, élni, halni érte fog népünk" - zeneileg azonos a Szózat-dallam utolsó sorával; szövege is nyíltan utal Vörösmarty költeményére:

Szózat-fordulat tűnik elénk Mosonyi 1859-ben komponált, A tisztulás ünnepe az Ungnál című Kazinczy-kantátájában is. Az Egressy-dallam első motívuma valóságos szekvencialáncként jelenik meg a Jósok karában:

1870 táján Liszt Ferenc zongoraművet és zenekari darabot írt e címen: Szózat és Magyar Himnusz. Ez a mű nem egyszerű átirata a két nemzeti dallamnak, hanem a kettőnek különös kombinációja, egyéni zenei kommentárral ellátva. Hasonló elvek szerint komponálta Dohnányi Ernő 1923-ban, Buda és Pest egyesítésének ötvenedik évfordulójára, a maga Ünnepi nyitányát (ebben három dallamnak részben egyidejű kombinációja hallható: Erkel Himnuszáé, Egressy Szózatáé és saját Nemzeti Hitvallásáé). A Szózat és Himnusz töredékei feltűnnek Liszt műveiben olyankor is, amikor a cím egyáltalán nem vagy csak közvetve hivatkozik rájuk. A Magyar történelmi arcképek harmadik darabjában, a Vörösmarty-portréban Liszt félreérthetetlenül idézi a Szózat-dallam két motívumát (,,A nagyvilágon e kívül"; ,,Itt élned, halnod kell"):

Kodály művei két ízben is hivatkoznak a Szózatra: egyszer stilizáltan, másodjára nyíltan. A döbbenetes erejű első hivatkozásra a Fölszállott a páva című zenekari változatokban ismerünk rá. Ez a mű 1939-ben, a második világháború előestéjén született. Múlt, jelen és jövő képeit felidéző ,,magyar sors-szimfónia" ez, hangulati mélypontján - XIII. változatként - gyászindulóval. Az induló egy makacsul ismétlődő basszus képletre épül, akárcsak a barokk kornak oly sok lamentója, a magyar zenében pedig Mosonyi műve, a Gyászhangok Széchenyi István halálára, Liszt Ferenc történelmi Teleki László-portréja, Bartók Kossuth-szimfóniájának gyászindulója. Kodály darabjában ez a huszonhét alkalommal megjelenő basso ostinato-képlet a Páva-téma leszármazottja. A közeledő és távolodó gyászmenet képét felidéző basszus téma fölött, fúvós hangszerek tolmácsolásában, megszólalnak Egressy Szózat-dallamának hangsúlyos-rövid értékkel kezdődő ,,magyar jambusai". A zene képes rá, hogy Vörösmartynak két gondolatára is utaljon, egyidejűleg. ,,A sírt, hol nemzet sűlyed el": ezt a gyászvíziót a vers kezdő gondolata ellenpontozza: ,,Hazádnak rendületlenül".

Kodály másik, immár nyílt és demonstratív Szózat-idézetét 1954-ben komponált, 1955-ben bemutatott hatalmas a capella kórusa, a Zrínyi szózata csendíti fel. Zrínyi szavai közé Vörösmarty versének kulcsmondatát szőtte a zeneszerző - ,,A nagy világon e kívül nincsen számodra hely" - Egressy dallamával. A megzenésített szövegfolytatás pedig mintha csak Vörösmarty vélhető forrására mutatna rá: ,,Hic vobis vincendum vel moriendum est. Itt győznöd vagy halnod kell!"

Aligha kell tovább bizonyítanunk, hogy Egressy Szózata él: máig él. Eredeti mivoltában is, történelmi szimbólumként is.

A zeneszerző maga nem sokkal élte túl a levert szabadságharcot, melynek, a szó kettős értelmében, katonája volt. Klapka seregében küzdött, a kápolnai csatában megsebesült. Komárom várának eleste után komponálta Komáromi utóhangok című indulóját, mely Thaly Kálmán utólag hozzáírt szövegével - ,,Fel, fel vitézek a csatára" - örökzölddé vált.

A szabadságharc leverése után Ónodon talált menedéket, alighanem ott fejezte be az Erkelnek szánt Bánk bán-opera szövegkönyvét, Katona drámája nyomán. Az opera bemutatóját nem érte már meg. 1851-ben meghalt, aligha sejtve, hogy legszebb dallamaira igazi maradandóság vár.

/Bódis Ferenc/