Payday Loans

Keresés

A legújabb

Apák és fiúk PDF Nyomtatás E-mail
OLY KORBAN ÉLÜNK ABC

Szijjártó apja társai feldobásával úszta meg a bírságot

Szerző:

 

Sikeres vállalkozóként több tízmillió forinttal támogatta fiát, Magyarország mai külügyminiszterét Szijjártó István, akinek a volt cége, a Vasútépítők Kft. az egyik legnagyobb hazai kartellbotrány egyik szereplője volt. De miután adatokat szolgáltatott a Gazdasági Versenyhivatalnak, mentesült a jogsértés következményeitől.

Büntetőeljárás nem indul azokkal a kartellező cégekkel szemben, amelyek az egyik legnagyobb bírságot kapták a Gazdasági Versenyhivataltól (GVH), mivel a jogsértéskor az még nem szerepelt a Büntető törvénykönyvben (Btk.), de a bírság megfizetését nem kerülhetik el – közölte megkeresésünkre a hivatal.

A GVH hét évvel ezelőtt indított vizsgálatot, miután felvetődött a gyanú, hogy több vállalkozás előzetesen megállapodott magyarországi vasútvonalak, vonalszakaszok felújítására, átépítésére kiírt közbeszerzésekkel kapcsolatban a majdani piac felosztásáról, illetve egyes esetekben a győztes személyéről. A ténylegesen kiírt tenderek összértéke 24 milliárd forint volt. A GVH az eljárás során megállapította a jogsértést, és 2010 júniusában döntött arról, hogy a Colas-csoporthoz tartozó Colas Zrt. 1,5 milliárd, a Swietelsky- csoporthoz tartozó MÁVÉPCELL Kft. 2,1 milliárd, a MÁV MTM Rt. f.a. 178 millió, a Strabag-csoporthoz tartozó Szentesi Vasútépítő Kft. 3,4 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot köteles megfizetni.

A 2010-ben meghozott döntés csak júliusban vált jogerőssé. A hvg.hu azért fordult a hivatalhoz, hogy megerősítse, a bírság megfizetése elkerülhetetlen. Az eset érdekessége, hogy az ügynek szereplője volt a pályatervezéssel- és kivitelezéssel foglalkozó Vasútépítők Kft., amelynek Szijjártó Péter édesapja 2010 június végéig volt ügyvezető-tulajdonosa, 2012 márciusáig tulajdonosa. A Vasútépítő Kft, amely maga is több tenderen indult, és részt vett a versenyfelügyelet által kifogásolt egyeztetéseken, együttműködött a GVH-val, és ezzel elkerülte, hogy őt is megbüntessék. A jogszabályok ugyanis lehetővé teszik, hogy annak az érintettnek, amely bizonyítékokat szolgáltat egy kartellügy feltárásában, ne kelljen az eljárás következményeivel számolnia.

A Vasútépítők kft. töretlen sikere

Szijjártó István a cégnyilvántartás adatai alapján 2010 június végéig volt a Vasútépítők Kft. vezető tisztségviselője. Tulajdonosként még 2012 mácius 8-ig szerepelt a cégben. 2003-ban a kft. egyik tagja lett a Vasútépítők győri székhelyével azonos címen lévő Wiebe Hungária Vasútépítő Kft., amely vezetőjének - illetve a cég német tulajdonosának - kézbesítési megbízottja néhány éven át Szijjártó István volt.

A vállalkozás nettó árbevétele 2009-ben 3,5 milliárd volt, 2010-ben 2 milliárd, 2011-ben 2,2 milliárd, 2012-ben 1,7 milliárd, majd egy évvel később jelentősen megugrott 5,3 milliárd forintra.

Ugyanakkor a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiumán 2011. július 1-jén elkezdődött egy per, melyben a Vasútépítők Kft. többek között azt kérte a bíróságtól, hogy módosítsa a GVH határozatát abban a tekintetben, hogy abban az szerepeljen: a cég volt az, amely az egész kartellezési vizsgálatot elindította. Ehhez a perhez a Vasútépítők Kft. oldalán csatlakoztak az akkor már felszámolás alatt álló MÁV MTM kivételével a versenyhivatal által megbüntetett vállalkozások. A per elindulásával párhuzamosan a társaságok kérték a GVH-határozat végrehajtásának felfüggesztését, illetve azt, hogy amíg a per le nem zárul, addig a bírságot ne kelljen leróniuk.

A kartellező cégek ügyvédei megtöltötték a bírósági tárgyalót

Fotó:

Ezzel az érintett cégek három évet nyertek. Idén május 20-án ugyanis a Kúria kimondta, hogy a GVH-nak volt igaza. A versenyhivatal részéről Gondolovics Katalin szóvivő a hvg.hu-val közölte, hogy kúriai ítélet alapján végrehajthatóvá vált az általuk kiszabott versenyfelügyeleti bírság, így az eljárás alá vont vállalkozásoknak azt be kell fizetniük. „A versenykorlátozó megállapodás megkötésekor, 2004 novemberében még nem volt hatályban a Btk. azon tényállása, amely lehetővé teszi az árrögzítő kartellek büntetőjogi üldözését. Erre figyelemmel, a GVH nem élhetett feljelentéssel.”