Költőnek indult, majd népszórakoztató lett belőle, páratlanul sikeres a maga nemében. Sokoldalú, termékeny író volt, s talán túlságosan szellemes ahhoz, hogy komoly helyet vívjon ki magának a magyar irodalomtörténetben.

A filléres és diszkonthumor győzedelmes jelenkorában, midőn a konzervből előtálalt műkacagás betölti mindennapjainkat, hasznos lehet a XX. század (félig-meddig) elfeledett magyar íróinak sorában megemlékeznünk Darvas Szilárdról. Ez a villódzóan tehetséges humorista rövid élete során volt költő, librettista, lapszerkesztő, konferanszié, szatíra- és forgatókönyvíró, s számos műve - tudjuk vagy sem - máig része tömegkultúránknak.

Az 1909-ben Budapesten született Darvas Szilárd, ámbár kitanulta a nyomdászszakmát, mint minden valamirevaló ifjú ember, költőnek készült. Ambíciói és képességei mindazonáltal messze túlhaladták az önképző köri kereteket, s a könnyed verselésű Darvas a kamaszkor éveit meg a kötelező epigonizmus "farkasimrés tarka rímeit" elhagyva is hű maradt a lírához. Alkotásait a harmincas évek során két verseskötetbe gyűjtve, saját kiadásában bocsátotta a közönség elé: 1934-ben Ember az óramutatón, 1939-ben pedig Ördögsziget cím alatt. Budapesti és erdélyi folyóiratok is közölték munkáit, így költeményei megjelentek a kolozsvári Korunk, a József Attila és Ignotus Pál által szerkesztett Szép Szó, valamint a Nyugat örökébe lépett Magyar Csillag hasábjain. Az említett folyóiratok az irodalmi (és részint a közéleti) baloldal orgánumai voltak, határozott antifasiszta jelleggel, s alkalmasint Darvas Szilárd politikai beállítottságát is ezekkel az ismertetőjegyekkel jellemezhetnénk. Verseiben ugyanis figyelemre méltó merészséggel és vitriolos gúnnyal tépázta a fönnálló rendszer tekintélyét, s a magánéletében is kamatoztatott vagány kurázsiját a II. világháború vérzivatarainak közepette is megőrizte. Úgyannyira, hogy 1943-ban nemcsak egy szovjet költő versének fordításával és közzétételével demonstrált az Illyés Gyula által szerkesztett Magyar Csillagban (mely lapot Ottlik Géza szellemesen a Nyugat álneveként aposztrofálta), de egy ugyanitt publikált háborúellenes költeményéért (Katakomba - két keresztény beszélget) még hadbíróság elé is citálták. Darvas azonban verseiben hol mesteri, hol inkább mesterkélt allegóriákba csomagolta félreérthetetlen üzenetét, s így nem találtak rajta fogást a tiszti váll-lapos bírák. (Eme allegorikusan rendszerellenes versei okán hasonlította őt utóbb Tompa Mihályhoz a nemzedéktárs Rónai Mihály András.)

Az Ukrajnát is megjárt Darvas Szilárd tehát 1945-ben korántsem meglepő módon a kommunisták oldalán tűnt föl, ám míg politikai állásfoglalásában következetesnek bizonyult, irodalmárként határozottan irányt váltott. Az addig lírai ígéretként számon tartott poéta érdeklődése ugyanis a publicisztika és a könnyű műfaj felé fordult. 1945-ben írottMunkarend című versének utolsó négy sorában ekképp körvonalazta új művészi programját:

"gyürkőzz és hordd az omladékot,

öröklött gőgöd dobd ma el,

ne restellj a szemétbe nyúlni

s írj róla kuplét, hogyha kell!"

Darvas, aki később azzal indokolta hűtlenségét a Nehéz Múzsához, hogy különc kivétellé akart válni ("egy ember, aki nem ír verset"), a Szabadság belső munkatársa és a koalíciós évek egyik kombattáns politikai cikkírója lett. S ezzel párhuzamosan az ország egyik legnépszerűbb humoristája, amely fejlemény nem volt minden előzmény nélkül való, hisz Darvas már jóval 1945 előtt írt humoros jeleneteket, komédiákat és tragikomédiákat (részint Szarvas Dénes név alatt), s a korszak másik jelentős humoristájával, a szépíróként indult Gádor Bélával is már a felszabadulás előtt munkakapcsolatba, alkotótársi viszonyba került.

Már humoristaként, de költői jártasságára azért jócskán támaszkodva írta meg sokak szerint talán legjobb művét, az 1947-ben könyv formában megjelentetett A csodálatos papagájcímű irodalmi karikatúragyűjteményt. Ez a politikai felhangokat sem nélkülöző parodisztikus összeállítás nem egyszerűen az Így írtok Ti legsikerültebb folytatása volt, hanem ön- és egyedülálló remekmű. S meglehet, Darvas esetenként durván tévedett politikai értékeléseiben, azért az egyes szerzők kvalitásait csalhatatlan esztétikai érzékkel ítélte meg. Az irodalmi és újságcikk-paródiák sorában ott találjuk Zsabó Dezső Elsodort Előlegek című regényes ömlengését, Sirályhegyi Pál lágermeséjét (Én Például Életben Maradtam), vagy épp Borda József hedonista költeményeit. S persze Darvas iróniája megtalálta a polgári irodalom korabeli (és mai) elsejét, Mária Sándort, az európait. A Bárczi Benő öngyilkosságát tárgyaló történelmi regényfejezetben imigyen figurázta az írófejedelem tagadhatatlan (bár bocsánatos) hajlamát a szószátyár szépelgésre és a nagyképűsködő tudálékosságra: "Mert öngyilkos volt ez a fiatalember, bizonyos Bárczi Benő, ezt teljes határozottsággal meg lehetett állapítani, nem teste teljes mozdulatlanságából vagy a kabátja alól literszámra ömlő vérből, de sokkalta inkább a belőle áradó csendből, mely disszonánsan törte át az erdő monoton lármáját, igen, ez a halottakat jellemző szűkszavúság teljes mértékben igazolta a róla elterjedt különös híreket, miket suttogva adtak szájról szájra előbb csak néhány kóborló vándorlegények, hogy néhány óra múltán az összes Kundok és Abigélek erről trécseljenek mosogatás után. A csend, e szaporaszájú vénasszony terjesztette a mendemondát, mert vér és merevség és tőr, amely hosszú és hegyes, magukban mit sem bizonyítanak, úgy egészítik ki egymást, mint egy kissé markáns színekkel festett csendélet sápadt kontúrjai valami castiliai képen. Goya, igen Goyára emlékeztetett a kép..."

Darvas Szilárd 1945-ben a kommunista vicclap, a Ludas Matyi egyik alapítója volt, s kevéssel utóbb a filmhíradó is megörökítette alakját és kedélyesen könnyed szavait, amint a lap rejtvénypályázatának díjait (hízott libákat) átadta a nyerteseknek. Oldottságának és élces svádájának ez idő tájt már a legkülönfélébb kabarészínpadokon, így például a Szabad Nép Kabaréjában is nagy hasznát vette, hiszen 1945-ben kezdte meg működését mint konferanszié. (Már bevezetett s változatos pódiumműsorokban fel-felbukkanó személyére hivatkozva ekkoriban késztetett szelíden névváltoztatásra egy hasonnevű ifjú színészt, az eredetileg ugyancsak Szilárdként színre lépő Darvas Ivánt.) E műfaj koronázatlan királya a negyvenes évek első feléig Békeffy László volt, aki magától Nagy Endrétől vette át e tisztet, ám a Hitler-ellenes bemondásairól ("Nyugalom, fel fogják húzni!") és szállóigévé vált fordulatairól ("két eset van") ismert konferanszié a II. világháború után nem tért haza, s így helye megüresedett. Örökébe ketten léptek: Kellér Dezső és Darvas Szilárd. A cizelláltan poentírozó, az irodalmias kabaré hagyományait ápoló, néha kissé vérszegény Kellér mellett Darvas Szilárd képviselte a harsányabb, a közvetlenebb, a lendületesebb stílust. Elmaradhatatlan csokornyakkendőjével és jellegzetes orrhangjával Darvas a negyvenes évek végétől egészen korai haláláig a kabaréműsorok állandó közreműködője volt, konferansziéként éppúgy, mint örökzöld bohózatok szerzőjeként. (Jelenete a kényes betegről Csákányi Lászlóval és a hosszú Latyival, azaz Latabár Árpáddal máig a kívánságműsorok egyik kedvenc száma.)

Ő alkotta meg (részben a már említett Gádor Bélával közösen) a slágermagyarázat műfaját, vagyis a blőd dalszövegek sorról sorra haladó kivesézését. A korban közkedvelt Lantos Olivér, majd az ő - Karády Katalinnal egyetemleges - disszidálása után Vámosi János előéneklését követő megannyi poénáradat, mint például Halász Rudolf Este fess a pesti nőcímű slágerszövegének akkurátus szétcincálása a magyar kabarétörténet legmaradandóbb vonulatához sorolható. A dalszövegírók ostora azonban maga is gyártotta a megzenésítendő verseket, s nemcsak klasszikus operettek átdolgozójaként (Lili bárónő, Nebáncsvirág stb.), de zenés filmek kipróbált munkatársaként is tündökölt. Így a Feleki Kamill által formált Glauziusz bácsi, az Állami Áruház fejlődőképes főkönyvelője is az ő dalát elselypítve tett hitet a szebb jövő mellett ("Ember lesz az én kisunokám!"), s ugyancsak Darvastól kapta talán legkedvesebb számát a nagyszerű Psota Irén, aki először a Felfelé a lejtőn című filmvígjátékban énekelhetett arról a tényről, miszerint őmellette elaludni nem lehet.

Az ötvenes évek köztudomásúlag és paradox módon a magyar humor egyik arany korszaka volt. Darvas Szilárd, aki e korszak legtermékenyebb humoristájaként működött, kollégáihoz hasonlóan szinte megoldhatatlan feladatokkal szembesült. Egy szellemtelen rendszer derűs mindennapjairól gondoskodni ugyanis nyilvánvaló nehézségekkel és veszélyekkel járt, s Darvas tehetségéről és emberi tisztességéről árulkodik, hogy ekkoriban írott humoreszkjeit döntően ma is szellemesnek találjuk, s csak ritkán érződik ki belőlük a félsz vagy a megfelelni vágyás. Ezek az írásai a hétköznapi bosszúságok, az emberi ócskaságok örök témáit tárgyazzák, s a végeérhetetlen értekezleteket vagy épp a Tompára Sikerült Fogpiszkálókat Rosszalló Szavak Kíséretében Megbélyegző Vállalatnál uralkodó áldatlan állapotokat kipellengérező írásait lapozgatva nemegyszer hangos kacajra fakadhat a kései olvasó. Második gyermekéről, Ferikéről (ma Darvas Ferenc, méltán kedvelt zeneszerző) írott humoreszkjeiben pedig a pazar nyelvi humor mellett derűsen tiszta érzelmességére is rácsodálkozhatni.

Másfél évtizedes állandó és intenzív jelenléte, mely a Ludas Matyitól a rádió Tarkabarkacímű szombati szórakoztató műsoraiig s a Kamara Varietétől az Állami Bábszínház bábkabaréjáig terjedt, nem maradt következmények nélkül. A sokat (és nemegyszer gyengét) író és sokat szereplő Darvas Szilárdot már ekkor s halála után is megannyian korholták, amiért elaprózta, "elkonferálta és elludasmatyizta rövid életét" (Rónai M. A.). Rövid életét, melynek titkát - kedvvel idézett aforizmája szerint - ő fedezte fel, s ha már fölfedezte, hamar át is ültette a gyakorlatba. Darvas ugyanis szabványos bohémként a legkevésbé sem kímélte magát, s lényétől mindenkor idegen volt a "szenvedéllyé fajult mértékletesség". Megszállottan dohányzott (állandó bronchitise idővel írásainak visszatérő témájává vált), s bizony ivott is - mint Molnár Gál Péter írja egy helyütt, védőitalt -, ekképp óva magát a mindinkább elembertelenedő rendszer realitásaitól.

Alig múlt 51 éves, amikor egy szívinfarktus végzett vele. A nagy művel szigorúbb kortársai szerint örökre adós maradt, saját dédelgetett terveit (így például a piros szoknyától idegenkedő Schneider Fáni marxista olvasatát) sem tudta mind megvalósítani. Mindazonáltal karikatúragyűjteménye, a máig új és teljes kiadásra váró A csodálatos papagáj vitathatatlan remekmű, s bár versei zömükben könnyűnek találtatnak, egy-egy szellemes fordulata, frivolan kétértelmű poénja vagy épp érzelmes-ironikus slágerszövege elevenen él emlékeinkben. S ez bőven több, mint amit irodalomtörténetünk néhány bérelt helyű klasszikusáról elmondhatunk.

Szemelvény

Elég volt, asszonyom!

(A csodálatos papagájból, 1946)

Mikor Budán, éjfél után,

halkan leszáll az árfolyam,

annyi a nép, mint a szemét,

annyi és éppen olyan,

a kicsi bár, jaj tele már,

nőben barna a zsáner

ahogy kiszáll, tangót riszál

a délceg börziáner,

ha nő a ceh, azt mondja, eh,

túl kicsi még a lista,

kacagva veszt s egy dalba kezd

száz ifjú panamista:

Elég volt, asszonyom,

a dollár, amit küldött,

pezsgő lesz vacsoránk,

naná, majd holmi sült tök,

nőben a legszebb még

a pesti rassz, hiába,

remélem, benne lesz egy jó kis esti razziába',

ne féljen, kicsikém,

ha ügye rosszul áll is,

senora, mondja már,

akad nekünk egy jó fiskális.

Hát simítsa meg lágyan rőt hajam,

hisz maga drágább nékem, mint a tört arany,

ha érzi kis kezét,

jaj, megremeg a tarkó,

senora, szép az éj,

s oly messze még a Markó.