Payday Loans

Keresés

A legújabb

Szerecsenmosdatás PDF Nyomtatás E-mail
OLY KORBAN ÉLÜNK ABC


2014. augusztus 19. 13:07

Ez a történet majd olyan lesz a messzi jövőből nézve, mintha egy pillanatra normális ország lettünk volna. Mint egy civilizáció, ami ki tudja mondani a saját értékeit.

„Az a civilizáció, amely nem mondja ki világosan az értékeit, vagy amely e kinyilvánított értékeket cserbenhagyja, az a pusztulás, a végelgyengülés útjára lép.”

Ez egy idézet Kertész Imrétől, és itt rögtön be is fejezhetném az írást azzal, hogy akinek ez az alapállása a civilizációról (legyen szó az emberiségről, Európáról vagy egyszerűen Magyarországról), annak igaza van. És ha egy egész életművet épít erre a gondolatra, akkor az az író méltó díjakra is érdemes.

Mégis, írni kell Kertész Imréről és aktuális díjáról, mert az ügy ismét tükröt tartott elénk, ismét felszakította a több évtizedes, évszázados magyar kultúrharc sebeit. Pontosabban: vannak, akik a díj kapcsán a sebek felszakítására és a régről ismert árkok további ásására törekszenek. Pedig, legoptimistább értelmezésemben pont az történik, amire sokan és régóta vágyunk: egy szem árkokon átnyúló gesztusra, hogy egy arra méltó alkotót elismerésben részesít az állam, akkor is, ha az alkotó és az államot jelenleg irányító politikai erő egyébként az árok két oldalán található.

*

Ami tény: Kertész Imre magyarul író magyar író. A Magyarországtól való eltartás, elfordulás, tartózkodás is egy tipikus magyar magatartás. Kertész élete, sorsa, sorstalansága egy magyar élet, magyar sors, magyar sorstalanság. Ő maga így vall erről − és a Sorstalanságról magáról: „Külön öröm számomra, hogy ezeket a gondolatokat az anyanyelvemen, magyarul mondhatom el. Nagyszüleim még gyertyát gyújtottak a Sabbat beálltakor, péntek este, de nevüket már magyarosították, és természetes volt számukra, hogy a zsidóságot a vallásuknak, a hazájuknak pedig Magyarországot tekintsék. Anyai nagyszüleim a Holocaustban lelték halálukat, apai nagyszüleimet a Rákosi-féle kommunista hatalom pusztította el, amikor a zsidó aggok házát Budapestről az ország északi határvidékére kitelepítették. Úgy érzem, hogy e rövid családtörténet mintegy magában foglalja és szimbolizálja az ország legújabb kori szenvedéstörténetét.”

Ha Kertész Svédországba vagy Amerikába, vagy ha éppen Oroszországba vagy Bulgáriába születik, akkor nem jött volna létre ez az életmű. Írásaiból kiderül, szívesen lett volna kispolgár boldogan, bárhol, ahol béke van. De ő a 20. századi Magyarországra született, kamaszkorában, legérzékenyebb ifjúi éveiben a nácik haláltáborába jutott, majd egy sok évtizedes kommunista diktatúra és szocialista rezsim alatt töltötte felnőttkora java részét, személyes sorsát és családját durván sújtotta az előző évszázad minden totalitarianizmusa. Írásaiban mindvégig arra kereste a választ, hogyan lehet a személyiséget, a méltóságot, az ép elmét megőrizni − vagy hogyan lehet elveszíteni azt − bármifajta totalitárius, elnyomó rezsimben.

Miért háborodunk hát fel, akár jobbról, széljobbról, akár baloldali-liberális oldalról, ha egy mindezeken keresztül ment férfi idős korára megkeményedik, és megrendültség, sértettség, kívülállás, magány, dac (személyes percepció aláhúzandó) tükröződik az interjúiban?

Közérthető és kissé közhelyes párhuzamok jutnak az eszembe: nézzük meg Ady Magyarország-ostorozásait, József Attila sorait („se istenem, se hazám”) vagy Márai Sándor mindent és mindenkit keményen kiosztó gondolatait. Ha már Márai, ő ugyan máshonnan érkezett, mást élt meg és máshová jutott, mint Kertész, de mégis valahol szellemi rokonok lettek a polgárság huszadik századi romjain őrzött, dacos magányosságukkal − Kertész maga így vall erről: „Márai Sándor naplóit igen kiválóknak tartom. A regényeit − mivel nem érik el a modernek színvonalát − már nem annyira.”

Talán tiltsuk meg, hogy egy művész a maga érzékenységeivel és szubjektumával nyilvánítson véleményt a társadalomról, a nemzetről, az országról, amiben él vagy amiből eltávozott? Főleg, ha az a nemzet a kamaszkorában haláltáborba taszította, s ha azt a nemzetet a felnőttkorában egy szabadgondolkodó számára elviselhetetlen diktatúra igazgatta? És egyáltalán, van olyan magyar ember, aki soha nem szidta volna a mindenkori magyar közállapotokat? Hát milyen magyar az olyan?

*

Nem vagyok sem irodalmár, sem kánonalakításra törekvő értelmiségi; de személy szerint nem gondolom, hogy Kertész Imre lenne a magyar irodalom történetének legkiemelkedőbb alkotója, nem gondolom, hogy kritikátlanul kellene ajnározni alkotásait. A fent említett Ady és József Attila mindenképp, de talán még Márai is nagyobb formátumú, nagyobb hatású alkotók voltak, mint Kertész. De mégis, Kertész Imre életműve hűen tükrözi az elmúlt száz év zsákutcás magyar történelmét, összetöredezett kultúráját, szanaszét szabdalt kultúrharcos csatamezőit. A Sorstalanság egy különös, új hanggal, hangnemben beszél a haláltáborokban való létezésről. Kertész életműve mindenképp az utóbbi évtizedek magyar irodalmának egyik fontos fejezete. Az, hogy amikor Kertész élete alkonyán a legmagasabb állami kitüntetésben részesül, mindkét oldalról vannak, akik tovább folytatják a kultúrharcos gyűlölködést, már nem Kertészről, hanem rólunk állít ki bizonyítványt. S persze nem ártana, ha Kertész munkásságáról úgy vitatkozna a nagyérdemű, hogy legalább egy művét elolvasták.

A Kertésszel kapcsolatos össznépi tájékozatlanság − és a jobboldali törzsközönségben meglévő averziók − miatt is jól tette Schmidt Mária, hogy Heti Válaszban megjelent cikkében méltatta Kertész Imrét és kiemelte az író munkásságában azt, hogy minden totalitárius diktatúrával szemben és az emberi méltóság megőrzésének pártján határozta meg önmagát. „A 85 éves Kertész Imre szabad ember. Az maradt mindkét emberellenes totális diktatúra alatt, mindkettő ellenére, ellenében. És az ma is” − írja Schmidt, pontosan.

Ennek pontosan ellentéte az az Indexen megjelent véleménycikk, amit az év egyik legbotrányosabb írásának tartok, s amely Kertészt degradálva mintegy instrumentalizálni akarja a haldokló írót a jelenlegi kormány elleni politikai küzdelemben. „Akármennyire erős is az életmű, és akármit is kibír Kertész, mégis nehéz nem úgy tekinteni e díjra, mint amivel az egész életművét teszi furcsa idézőjelbe. A magyar ügyekben tájékozott olvasói világszerte azon fognak értetlenkedni, hogy az intellektuális kérlelhetetlenségéről, szikárságáról híres, a legbelsőbb izolációban is az egyén szabadságának kiterjesztését és a totalitárius rendszerekhez való viszonyát kutató Kertész miért legitimálja az Orbán-rezsimet” − írja az árkot láthatóan exkavátori lendülettel ásó szerző.

Kertész Imrének a Magyar Szent István Renddel való kitüntetése majd egyszer, évtizedek és nemzedékek múltán, amikor sem Kertész, sem Orbán, sem mi nem élünk már, egyszerűen annyit fog jelenteni: a magyar állam kitüntetett egy jelentős, magyarul író magyar írót, aki az első Nobel-díjat emelte be az arra régóta érdemes magyar irodalom, a magyar kultúra történetébe. Ennyi.

Ez a történet majd olyan lesz a messzi jövőből nézve, mintha egy pillanatra normális ország lettünk volna. Mint egy civilizáció, ami ki tudja mondani a saját értékeit.

 

78 KOMMENT 
Hozzászólók szűrése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, 
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendbenfordított időrendbenértékelés szerint



Túltárgyalták.
Lapozzunk.


Ah, a szerecsenmosdatás egy hiábavaló tevékenység. Úgyis fekete marad utána...


"Az a civilizáció, amely nem mondja ki világosan az értékeit, vagy amely e kinyilvánított értékeket cserbenhagyja, az a pusztulás, a végelgyengülés útjára lép."

Én kérek elnézést, de ez nem a Mein Kampf-ból van?

Válaszok:
Rike | 2014. augusztus 19. 13:41

"Kertész Imre magyarul író magyar író."

Hülye!
Pont hogy nem magyar.
Magyarul író zsidó.
Zsigeri magyargyűlölettel átitatva.
És az nagyon más.

Ezek ott rúgnak (a volt választott hazájuk) gazdanépébe, ahol csak tudnak, aszotyolázó meg ott nyalja, ahol tudja.

De hát a narancssegg erre szavazott.

Válaszok:
Rike | 2014. augusztus 19. 13:46

Jajj ergé ne dicsérje, ne dicsérje..:)

Válaszok:
Anton Chigur | 2014. augusztus 19. 13:47

" És ha egy egész életművet épít erre a gondolatra, akkor az az író méltó díjakra is érdemes."

..........

Akkor, ha nem magyarellenes és tehetséges is!
De itt, egyik sem áll fenn.


"Kertész Imrének a Magyar Szent István Renddel való kitüntetése majd egyszer, évtizedek és nemzedékek múltán, amikor sem Kertész, sem Orbán, sem mi nem élünk már, egyszerűen annyit fog jelenteni: a magyar állam kitüntetett egy jelentős, magyarul író magyar írót, aki az első Nobel-díjat emelte be az arra régóta érdemes magyar irodalom, a magyar kultúra történetébe. Ennyi."
Amúgy én Gőring után nem venném át a helyében. Orbántól meg különösen nem. Ugyanazért amiért Gőringtől sem. Mellesleg ez a kitüntetés egy ostoba anakronizmus. Pont annyit jelent, hogy Orbán Mária Teréziának érzi magát. No, annak is sok gyereke volt, de a penis másik végén állt. Avagy....

Válaszok:
KannibálTatárÚr | 2014. augusztus 19. 14:04

" Ami tény: Kertész Imre magyarul író magyar író".
Ez helyből egy ordas hazugság.
Kertész ezt nemegyszer kikérte magának: " engem senki ne nevezzen magyar írónak".
Ami valóban tény: Kertész egy meghasonlott, magyargyűlölő magyarországon nevelkedett zsidó író.
Jobb lenne , ha ezt mindenki tényként kezelné és nem hazudozna össze- vissza , hiszen ezzel az író akartát kérdőjelezi meg.
Kertész sohasem kért bocsánatot a megalázó mondataiért, soha nem mondta, hogy nem így értettem, nem így gondoltam.
Ami egyetlen" értéke" lehet az éppen az a zsidó gőg amiért soha nem másította meg a véleményét.
Ma éppen azt gondolja erről az országról, erről a népről, amit jó húsz évvel ezelőtt mondott.
Ha ez elismerést érdemel, akkor nem tudom milyen országban élünk.
Talán olyanban, ahol a szavak nem azt jelentik amit eddig,ahol pillanatnyi nemzetközi elismerésért az ország kormánya vastagon benyal azoknak, akik évtizedeken át követzetesen gyalászták.
Csak azért, hogy egy liberális zsidó kultúrkörben jó szinben tüntesse fel magát.Egy piros pontért segberúgja és megalázza magát.
Aki mást mond, az politikai haszonszerzésből ezerrel hazudik.
De ,hát láttunk már ilyet eleget.
Akkor viszont nem kellene arról regélni, hogy ez a kormány nemzeti keresztény értékeket képvisel, mert ennek nem képes megfelelni, igy meg ez nem más, mint ez egy ótvaros hazugság.

Válaszok:
Rike | 2014. augusztus 19. 13:57
mahun | 2014. augusztus 19. 15:40

Oldal és sorszám? De a német eredetiben, ha kérhetem!

Válaszok:
dávid | 2014. augusztus 19. 17:15

A ballibek idegesek, mert lassan az összes játékukat elveszik jobbról. :)

Válaszok:
kardosdoktor | 2014. augusztus 19. 14:04

A náci kommentelők találkozása a magát sokadjára hülyének tettető úgynevezett "fiatal jobboldali, konzervatív értelmiségivel" a mandiner nevű szellemi meddőhányón, nice.

Ami magát a kitüntetési aktust illeti, hát ezt a pillanatot tényleg hosszú idő múlva, és nagyon messziről kell majd nézni, kedves ergé, hogy ez bármilyen értelemben civilizáltnak tűnjön.

Válaszok:
Anton Chigur | 2014. augusztus 19. 13:51

Miután szerinted gyakorlatilag egyedül Te vagy hivott és hivatott eldönteni , ki is magyar, mitől vagy Te az? Mert szerintem nem vagy magyar. Mert Te mondod? És? Én meg mást mondok.

Válaszok:
Iván Gyeprefos | 2014. augusztus 19. 17:39

A "magyar genetikusan alávaló" és "engem ne bélyegezzen meg azzal, hogy magyar vagyok" -ért nem jár kitüntetés !
Azzal nem volna semmi gond, ha valaki, bár magyarul ír, nem tartja magát magyarnak, de arra, hogy gyalázza a magyarokat, vélt vagy valós sérelmekért a kollektív bűnösség árnyát vetitse a magyarokra, senkinek sincsen semmilyen morális joga !
(Sőt, ha mindez románokat érintett volna, az illetőt az ottani Diszkrimináció Ellenes Tanács pénzbűntetéssel sújtotta volna. Csakhogy a magyarországi Egyenlő Bánásmód Hatásköre magánszemélyekre nem terjed ki.)
Nem, kedves Rajcsányi Gellért, nem az fog megmaradni, hogy "a magyar állam kitüntetett egy jelentős, magyarul író magyar írót, aki az első Nobel-díjat emelte be az arra régóta érdemes magyar irodalom, a magyar kultúra történetébe", hanem az, hogy a "a magyar állam kitüntettek valakit, aki a magyar embereket durván megsértette" !"

Válaszok:
kohász | 2014. augusztus 19. 15:24
narmer | 2014. augusztus 19. 16:02
waddysno | 2014. augusztus 19. 17:30

Szerintem se.
Ha egyszer láttam volna Rajcsányit, ahogy kiáll az imrekertészező csőcselék elé, felemelt mutatóujjal! Csak egyszer! De nem láttam.

Válaszok:
tevevanegypupu | 2014. augusztus 19. 15:11

Majd párszáz év múlva. Egy méteres csík felszívása után. Ámuló kurvák pillantásainak kereszttüzében.

Válaszok:
| 2014. augusztus 19. 14:03

Kertész nem magyar. Nemcsak arról van szó, hogy súlyos, magyarellenes kijelentései voltak és amúgy egy hétpróbás gazember, de vállaltan zsidó is. Akkor mitől lenne magyar? Nem akar magyar lenni és nem is az.

"Soha nem jártam volna el Kertész ellen, ha nem fedezem fel nyilatkozataiban teljes gátlástalanságát. Úgy érzem, felkavarta a múlt piszkát, de én ma már nem akarok se elnéző, se nagyvonalú, se feledékeny lenni..!" - mondotta Bán Pál.

Az ötvenes években Kertész Imre író testi-lelki jó barátja a szintén tollforgató Bán Pál volt, aki 1956-ban – október 25-én – útlevéllel hagyta el az országot. A passzus lejárta – 1959 – után nyilvánították disszidenssé Bán Pált, akinek itthon kéziratban maradt, Csacsifogat című vígjátékát nem sokkal ezután Kertész Imre nevén mutatta be három színi társulat is, összesen több mint két és fél ezerszer. Jó negyven éve a két férfi nem beszél egymással. Bán Pál már el is felejtette volna az ügyet, ha nem szerez tudomást arról, hogy Kertész Imre egy tévéműsorban kijelentette: a Csacsifogat színpadi sikereinek – a jogdíjaknak – köszönhetően anyagi gondok nélkül írhatta meg a Sorstalanság című regényét, amiért Kertész Imre megkapta az idei irodalmi Nobel-díjat.

– A darab címét Királyhegyi Pál barátomtól kaptam “ajándékba” – emlékezik vissza Bán Pál. – Gobbi Hilda tudomást szerzett a készülő darabról, s az ő kedves, erőszakos módján lefoglalta magának a mama szerepét. Többször felolvastam neki a készülő darabból, s az ő ötlete például a pulykajelenet. A Csacsifogat elkészült, és legépelt két felvonását eljuttattam Kapornai Józsefhez azzal a céllal, hogy kezdje el a darabbal kapcsolatos szervezési munkákat. A harmadik felvonás aránytalanul rövidre sikerült, tíz kézírásos oldal lett. A történet kifutotta magát. A tervezett három felvonásos vígjátékból két felvonásos darab lett. Abban az időben a kétrészes mű nemcsak szokatlan, de valószínűleg a szocialista realizmus szigorú szabályaival is összeegyeztethetetlen volt. A kettőből hármat kellett csinálni. Dramaturgiai probléma. A darab szigorú tér- és időegységben játszódott, ezenkívül a második felvonás túlzsúfolt volt történetekben és dialógokban is, időben is a duplájára sikerült az elsőnek, tehát meg kellett vágni, megkeresni a második felvonást záró függönyhöz a legalkalmasabb helyet, a harmadik felvonáshoz pedig hozzáilleszteni a már kész zárójelenetet. 

1959-ben levelet kapott Kertész Imrétől düsseldorfi lakhelyén, a Hotel Rexbe.

– Elpanaszolta, hogy feleségével mérhetetlen nyomorban él. Egyébként Kertészt otthon a legjobb barátomnak hittem, szinte nap, mint nap találkoztunk. Anyagilag soha nem állt jól, de Albina nevű élettársa, aki felszolgálónő volt egy körúti étteremben, segítette, én is segítettem, a szüleim is, a baráti kör is. Így Kertész mindig nagyon kipihent és kiegyensúlyozott férfi volt. Igazán feltűnő jelenség abban az agyonhajszolt városban. Tudomásom szerint semmit nem írt, legalábbis semmi olyat, amit, ha más nem is, de legalább ő maga említésre méltónak tartott volna. Kertész abszolút terméketlen “zseni” volt. Terméketlensége következményeként nyomorgott.

– Hozzám írt leveléből viszont kiderült, hogy van egy jó ötlettel rendelkező tanácsadója, Kapornai József szervező. Kapornai, ismerve kettőnk barátságát, megbízta Kertészt, hogy kérje el tőlem Csacsifogat című darabomat, amiben komoly anyagi sikert látott. Az én nevem alatt bemutatni nem lehetett, hiszen akkor már nyilvánvaló volt, hogy disszidáltam, viszont Kertész Imrét szerzőként megnevezni nem látszott problematikusnak. Kapornai arra gondolt, hogy a befolyó jogdíjakból Kertész támogatni fogja a szüleimet. A darab címe fölött Kertész neve jelenik meg, ez ugyan kockázatos dolog lehet, de feltétlenül bizonyítéka két ember igazi, jó barátságának. (Földeák Róbert rendező mesélte utóbb öcsémnek az akkor közszájon forgó viccet, mely szerint a szerző nevét Kertésznek írják, de Bánnak ejtik…) A levélnek ez a része tökéletesen meggyőzött arról, hogy kérésének eleget kell tennem. Kertész nyomorog, segítek rajta, és a szüleimnek is segítek a jogdíjakkal.

– Volt a levélnek azonban folytatása is – gombolyítja tovább az emlékezés fonalát Bán Pál. – Mégpedig: Kertész kifejtette, hogy mindenkinek megrázó csalódást okoztam hazám hűtlen elhagyásával, de elsősorban neki, aki magatartásomban egy eddig ismeretlen, rossz karakter mozgatóerejét véli felfedezni. Lehet, ezeket a sorokat óvatosságból írta, a cenzúra miatt. Nem tudom.

Bán Pál néhány héttel később kelt válaszában közölte Kertész Imrével, hogy a Csacsifogatot nem engedi bemutatni.

– Kapornai beleegyező válaszomra várt, és sürgette Kertészt, aki végül is közölte vele, hogy tőlem az engedélyt megkapta, és családommal is megállapodott a jogdíjat illetően. Minderről és a darab bemutatásáról évekkel később értesültem.

– Kertész gyakori vendége volt szüleimnek, anyám főzött, Kertész szeretett jól enni. Elutasító levelem után azonban soha, egyetlen egyszer sem jelent meg szüleim lakásán. A Csacsifogat nagy sikere idején jogdíjat nem kaptak és anyámat még egy szál virággal sem ajándékozta meg.

– Bán Palinak Kállai Pista és a Kertész Imre volt a legjobb barátja, éjt nappallá téve együtt voltak a fiúk, sokszor voltam velük én is – meséli Gordon Zsuzsa érdemes művésznő. – Kertésznek volt egy szerb partizán menyaszszonya, Albina, aki kenyereslány volt az Abbázia Kávéházban, a Köröndön. Most egy bank van ott. Tulajdonképpen Albina tartotta el Kertészt, aki minden nap Bán Margit néninél, Pali anyukájánál ebédelt. Ingyenkosztos volt."

Válaszok:
polnemkor | 2014. augusztus 19. 19:33

Piros pont az Orbán a Matolcsy meg a te seggeden.És ha kifejtenéd, mik is azok a keresztény nemzeti értékek? Ne mond, hogy tudjuk! Horthy ? Szalosján? Vona? Netán Hitler? Goebbels_? Még több áldozat? Kirabolni másokat?
Inkvizició?Gályákra vitt magyar, érted magyar prédikátorok? A sok milliónyi legyilkolt indián?
Ez a Te kereszténységed? Vagy az sok szerencsétlen "eretnek" akiket megégettek? Akiket megégettél?

Válaszok:
berzsian56 | 2014. augusztus 19. 14:17

A jobboldali médiában folyamatosan "imrekertészezett" írót megkínálni az anno Göringnek is odakínált plecsnivel, aki aztán át is veszi, hát gyönyörű, ha ez minden, amit ez az "elit" felmutatni képes, akkor tényleg húzzuk le magunkat a wc-n.

Ha ezt a jelenetet egyáltalán értelmezni próbálom, akkor ez nem más, mint a Megalkuvás Emlékműve, aminek tövében holocausttúlélő, kurzustörténész és félőrült népvezér kenegeti egymást szarral.

Válaszok:
Anton Chigur | 2014. augusztus 19. 14:11
Waffen-SS Hunyadi Division | 2014. augusztus 19. 14:28

"Amúgy én Gőring után nem venném át a helyében. Orbántól meg különösen nem. Ugyanazért amiért Gőringtől sem. Mellesleg ez a kitüntetés egy ostoba anakronizmus." 

Na, ezért nem szabad zsidónak magyar kitüntetést adományozni.

Válaszok:
KannibálTatárÚr | 2014. augusztus 19. 14:06

A magyar államnak kötelessége ilyen kitüntetést adni *ertész *mrének, mint ahogy kötelessége volt, lett volna visszavonni K*rtész *kos Kossuth-díját és bátor volt csak a díszpolgári címet visszavonni. 
E díj el nem fogadása olyan, mint amikor a pr*lik kifütyülték az Orbánt a H*rn temetésén. Megfontolás ide vagy oda, nincs jobb olvasat.


Akinek nem elég, idézet egy másik zsidótól (Dániel Péter): 

"Nagy tisztelettel azt szeretném kérni Kertész Imrétől, hogy semmilyen díjat ne vegyen át ettől az ócska, köztörvényes bűnözőkből álló, fasiszta magyar kormánytól." 

Milyen disznók ezek? (Bocsánatot kérek a disznóktól).


Kertész egy ideje már Dr Alzheimer karjaiba szédült. Utolsó interjújában ő maga mondta.
Egyébként ha jól tudom Kertésszel egyidejűleg tüntetik ki Takaró Mihályt is.:D


Bobby Fischer, aki kamasz fejjel átnyúlt a vasfüggönyön és lenyomta a kommunizmus legjobb sakkozóit, nemzeti hőse lett az Egyesült Államoknak. 
Aztán azt kérte, töröljék a nevét az amerikai zsidók nyilvántartásából. 6 évig Budapesten talált menedéket. Tapsolt örömében, amikor az Al Kaida beleállított két repülőt az ikertornyokba, végül aggastyánként Izland védte meg Amerika haragjától, máskülönben egy texasi rabgazdaságban kapálta volna a veteményt haláláig. 

Hát nem elgondolkodtató életút?


Várjuk meg, mit mond Kertész Imre.
Addig fölösleges a parazsakat szítani.


Azt hiszem, a keresztény kultúra mibenlétét elmagyarázni neked egy lehetetlen ,és meddő vállalkozás lenne.
Antall József azt mondta: lehet bárki, bármilyen etnikumhoz tartózó, vallhat bármilyen politikai nézeteket, ha ebben a kultúrkörben nőtt fell , akkor ,ha akarja ha nem része a keresztény európai kultúrának, mert az a fogmosással kezdődik és a filozófiánál ér véget.
Ez egy európai értékrend.
Van aki beletertozik , van aki tagadja, de ha nem akarja akkor is részese ,mert itt nőtt fel, ezt kapta örökségül.
Az egyik megbecsüli ,a másik identitászavaros, frusztrált tagadja.
Nem tud mit kezdeni vele, nem képes feldolgozni, tehát gyűlöli,és ezzel önmagát is.
Aki itt élte le az élete javát ,és nem fogadja el ezt az állítást , az identitászavarban /micsoda undorító, hazug kifejezés/, azonosságtudatban, hovatartozásban szenvedő, vergődő személy.

Válaszok:
poppy flower | 2014. augusztus 19. 14:19
belga | 2014. augusztus 19. 16:57

Miféle kultúra az, melynek nevében tízmilliókat gyilkoltak meg?

Válaszok:
thymian | 2014. augusztus 19. 17:26

Göring kiváló vadászpilóta volt az 1. vh-ban, aztán államférfi lett, nem tett soha erkölcstelent. Kertész viszont egy senki. Csurka sokkal inkább megérdemelte volna ezt a díjat, jobb író és a legnagyobb államférfi volt.

Válaszok:
Anton Chigur | 2014. augusztus 19. 14:41
Anton Chigur | 2014. augusztus 19. 14:41
poppy flower | 2014. augusztus 19. 14:44

http://www.es.hu/old/015152/pr..
XLV. ÉVFOLYAM, 51-52. SZÁM, 2001. december 21.
“semmiféle nemzeti szolidaritást nem tudok kialakítani magamban az úgynevezett "magyarsággal", azaz nincs magyar identitásom”
(Imre Kertész)

http://nol.hu/belfold/kertesz_..
2009.11.08 09:17
“Nagyvárosi ember vagyok, és mindig az is voltam. Egy nagyvárosi ember nem budapestinek vallja magát. A város ugyanis teljes mértékben balkanizálódott. Egy nagyvárosi ember Berlinhez kötődik”
“A magyarok régi káros szenvedélyei - a hazugság, a dolgok elfojtására való hajlam - jobban jellemzők, mint valaha.”
“Az európai kultúra terméke vagyok, egy dekadens, ha akarja, egy gyökértelen. Ne kössön engem Magyarországhoz”
(Imre Kertész)

http://nol.hu/kultura/a_teljes..
Interjú: Iris Radisch, Fordítás: Valaczkay Gabriella
2013. szept. 13.
Kertész: Csak azért adtak nekem irodalmi Nobel-díjat, hogy ezt a fajta szemtanú-irodalmat díjazhassák.
Zeit: Úgy érzi, hogy az emlékezés Németországban valamiféle holokauszt-biznisz irányába ment el egy kicsit?
Kertész: Nem kicsit, teljesen.

(***)

1. Kertész nem csak idős korában, parkinzon kórosan írt ilyeneket, hanem korábban is konzekvensen.
2. A magyarságra azt írja hogy az úgynevezett, tehát kétségbe vonja a létezését, mintha valaki azt írná hogy úgynevezett holokauszt.
3. Ezzel a csak úgynevezett magyarsággal (általánosítva, kiterjesztve) nem tud kialakítani magában szolidaritást, nincs magyar identitása.
4. Nem Budapesthez kötődik, hanem Berlinhez, szerinte Budapest balkanizálódott a Demszky-féle városvezetés ideje alatt.
5. A magyaroknak általánosítva tulajdonítja a hazugságot. (Negatív dolgot általánosítani valamely népfajra az rasszizmus.)
6. Gyökértelennek tartja magát, azt akarja hogy ne kössék őt Magyarországhoz, tehát általánosítva az egész országhoz, beleértve minden benne élő jó embert. (Általánosítva elhatárolódik egy egész országtól).

Ezekért nem kaphat magas magyar kitüntetést.

Válaszok:
wallenberg8805 | 2014. augusztus 19. 14:39
citizen queen | 2014. augusztus 19. 15:29

Tolvajt tüntet ki a FIDESZ-MAFFIA kormány:

http://mno.hu/velemeny/kertesz..


7. Azt állítja hogy csak azért kapott Nobel-díjat hogy ezt a fajta szemtanú irodalmat díjazhassák, ezért az első valakit aki beesett egy ilyen kézirattal díjazták politikai célból.


Göring egy dagadt narkós volt, aki még a saját gazdáját is meglopta.

Válaszok:
Waffen-SS Hunyadi Division | 2014. augusztus 19. 15:12

Csirke Pista bácsi? Hát államférfi az nem volt, de a lóversenypályán nagyokat tudott veszteni......És amennyi nagyfröccs lement, az se volt kutya........


Na ismét egy jelképes ügy amivel jól ellehet lenni mindkét oldalnak, addig sem kell a valóban fontos húsbavágó ügyekkel foglalkozni. Piros pont a fidesz propogandistáinak! A bal oldalnak még simán benyalják! Vėgre egy időre fellélegezhetnek a trafik-föld-beszerzési melyik szereplői, valamint Habony-Mészáros L-Tiszták urak./Ennyit csak megér ha egy magát holobohócnak nevező személy kap egy Szt. István díjat.Én viszont megkérdezném erről azokat is, akik valóban érdemelték ezt a kitüntetést, mert azért nem mindegy milyen társaságban mutatkozik.


Jó az írás, jók az érvek. 
De valahogy ezt mindenki leszarja. Kertész is. Akkor minek erőlködni?


Na ismét egy jelképes ügy amivel jól ellehet lenni mindkét oldalnak, addig sem kell a valóban fontos húsbavágó ügyekkel foglalkozni. Piros pont a fidesz propogandistáinak! A bal oldalnak még simán benyalják! Vėgre egy időre fellélegezhetnek a trafik-föld-beszerzési melyik szereplői, valamint Habony-Mészáros L-Tiszták urak./Ennyit csak megér ha egy magát holobohócnak nevező személy kap egy Szt. István díjat.Én viszont megkérdezném erről azokat is, akik valóban érdemelték ezt a kitüntetést, mert azért nem mindegy milyen társaságban mutatkozik.


:)

Válaszok:
Anton Chigur | 2014. augusztus 19. 15:16

Csurka hívta fel a figyelmet a zsidóság disznóságaira a mai gyáván hallgató, seggnyaló, emlékműállító politikusokkal szemben. Szálasiék óta nem volt ekkora magyar államférfi. A Jobbik az ő köpönyegéből bújt elő.

Göring a zsidóság elleni hadjárat mártírja volt, az emberiségért halt meg. Ma is látjuk a cionista háttérhatalom erejét, amikor a torz lelkületű zsidók szabadon gyilkolnak a gettójukban, kedvükre, következmények nélkül.

Válaszok:
Anton Chigur | 2014. augusztus 19. 15:17
waddysno | 2014. augusztus 19. 17:34

Ja hogy szálasiék óta! Hát miért nem azzal kezdted, hogy egy náci féreg vagy?
Én imádom az ilyeneket, tudod?

Válaszok:
Waffen-SS Hunyadi Division | 2014. augusztus 19. 17:06

Tájékozatlan vagy, a "genetikusan alattvaló" Kertész Ákostól származik, nem Kertész Imrétől, és őt nem kitüntették, hanem épp ellenkezőleg, visszavonták a díszpolgári címét.


“Az európai kultúra terméke vagyok, egy dekadens, ha akarja, egy gyökértelen. Ne kössön engem Magyarországhoz”
(Imre Kertész)


Szerintem tartsuk tiszteletben Kertész választását, ha ő nem tartja magát magyarnak, akkor mi se tekintsük annak, erőnek erejével, csak a Nobel-díj miatt. 

A hazai bal-libeknek úgyse jó a kitüntetés sem, emögött is csak és kizárólag sanda szándékot sejtenek - mindenki magából indul ki ugyebár -, szóval felesleges ez a gesztus (is).

Válaszok:
Anton Chigur | 2014. augusztus 19. 15:32

ha lett volna már a hatalomnak másmilyen szándéka is és nem csak sanda, talán nem így lenne.


Mandiner!
Hogy van az, hogy egy "lájk" kattintásra a számláló egyszerre 6-ot ugrik előre??
Sürgős javítást kérek, vagy kapcsolják ki az egészet! 
Így semmi értelme a mérésnek!

Válaszok:
Rikki Harcos | 2014. augusztus 19. 15:51
thymian | 2014. augusztus 19. 17:30

A magyar történelmi köztudat tele van megoldatlansággal. 

Szapolyai érintetlen hadseregével nem ment Mohácsra, pedig a közelben volt. Az egész középkori Mo elpusztult, és őt a szultán királlyá tette. 

Kossuth belehajszolta az országot egy eleve vesztes háborúba (a polgári jogok már megvoltak). Amikor a harc elveszett, a kormány és a vezérkar a föld alá került, de ő, egyedüliként, elszaladt. Batthyány 38 évesen került a koporsóba. Kossuth 91 éves koráig Torinóban sajnáltatta magát, mint 'száműzött remete'.

Jellasics horvát hazafi, aki a hazája érdekeit nézte, ma Zágráb főterén áll a lovasszobra. Nálunk ő 'a gyáva'. (akkor Kossuth mi?)


Szapolyai ma nem hitvány érdekember, Kossuthnak minden tanyán utcája van. Batthyánynak, Nagy Imrének hány helyen, a 3200-ból?

Kádár meg a XX.szd legnagyobb hazai politikusa, a pár évvel ezelőtti szavazáson. 


Szóval:
Augusztus 20-án Kertész Imre vegye át a kitüntetést.
Augusztus 21-én kezdődjön el történelmünk alakjainak valós értékelése.

Görgey megítélése több mint száz év után került nyugvópontra. Tehát ez nem lesz rövid folyamat. 
Holnapután kezdjük el.

Válaszok:
mscee | 2014. augusztus 19. 18:25
decens | 2014. augusztus 19. 18:30

kedvenc íróim zsidók.Kurt Wonnegut,Heller,stb.Azonban ez az izé nyilván sosem lesz a kedvencem.Ha van Nobele ha nincs. Obamának Nobel békedíja van és gyerekeket bombáz.Valahol mindig gyilkolászik, sakkó most?NNNNa!


Mert nem csak te lájkolsz? Esetleg?


Viszonzásként Izrael Csurkát is kitüntethetné poszthumusz a legmagasabb állami elismeréssel.


Ezt ugyan nem Kertész Imre, hanem Kertész Ákos mondta, figyejj jobban!!

Válaszok:
kipafay | 2014. augusztus 19. 16:47

Gellért, nem olvasol te sok S. Macát mostanában?


"személy szerint nem gondolom, hogy Kertész Imre lenne a magyar irodalom történetének legkiemelkedőbb alkotója,"
***
vicces fiú
ilyen jót régen nevettem


Van kulonbseg kettojuk kozott?
Ugy ertem,az utonevukon kivul.


"része a keresztény európai kultúrának, mert az a fogmosással kezdődik és a filozófiánál ér véget."

A fogmosásal kezdődik és a filozófiánál ér véget? Ezt mondta Antall? Ez komoly?


"Ami tény: Kertész Imre magyarul író magyar író."

Ezzel szemben:

"Az európai kultúra terméke vagyok, egy dekadens, ha akarja, egy gyökértelen. NE MINŐSÍTSEN ENGEM MAGYARNAK."

http://zaol.hu/kultura/kertesz..

Ennyi...


Mi a gond Szálasiékkal? Hazafiak voltak, hungaristák, antiszemiták. Széchenyi is ilyesmi volt. Ő sem akarta egyenjogúsítani a zsidónácikat, a Dunába lökte volna őket a magyarság csónakjából, ha kell.


Lerágott csont az ügy, de azért abszurd, hogy ha valaki nyilvánosan megtagadja a magyarságát azt mi magyarnak és magyar írónak tekintsük. Dürrenmatt sohasem volt német író, holott németül írt. Nobeldíjat sem kapott, holott nem egy, hanem ötven klasszissal jobb író volt, mint Emerich Kertesz.

Válaszok:
poppy flower | 2014. augusztus 19. 17:09

Almát a körtével. A buták menedéke.


Szerintem kevésbé legyél bátor, mert a Mein Kampf a fajvédelmi vonal kivételével teljesen helytálló iromány ma is, így - mint általános problémákra - hasonló válaszokkal is találkozol benne:

"Még sokkal veszedelmesebbek voltak azonban azok a jelenségek, amelyek a nemzet anyagias
gondolkodását vonták maguk után. Amilyen mértékben mindinkább a közgazdaság kerítette hatalmába az államot, épp oly mértékben fejlõdött a pénz istenítése, a pénzé, amelynek mindenki szolgált és amely elõtt mindenki térdet hajtott."

"Az egyéniség pótolhatatlan, különösen akkor, ha nem a gépies, hanem a kultúraalkotó elemet képviseli. Amily kevéssé pótolható a hírneves mûvész, és félbehagyott munkáját más ember be nem fejezheti, éppen olyan kevéssé lehet pótolni a nagy költõt és filozófust, a nagy államférfiút vagy hadvezért."

Örök problémák, úgy látszik. És tele van velük a könyv.

---

A te kérdésedre a válasz ennél részletesebben van kifejtve több fejezetben. Az fenti idézetben írt értékeket több kultúraalkotó elemre szedi szét (sajtó, színház, irodalom stb.), a meglevő értékek elvesztését a hanyatlást gyorsító-előidéző hatásúnak tartja:

"A régi birodalom látható hanyatlási tüneteinek egyike volt az általános kultúrszint csökkenése. E helyen itt kultúra alatt nem azt értem, amit ma a civilizáció szóval fejezünk ki. Az utóbbi, ellenkezõleg inkább ellensége a lelkek és az élet valódi nagyságának. Már a múlt század vége felé olyan elem tolakodott mûvészetünkbe, amely mindaddig teljesen ismeretlen és idegen volt. "

---

És a "magyarokat is ki akarta irtani" közkeletű hülyeségre: ezt esélyesen a fentiek miatt a "népet" a Mein Kampf-tól féltő sztálinista okosok találták ki, mert a magyarok háromszor szerepelnek a műben és abból egyszer dicsérően. Bestiális rendszer volt, pont ezért jó lenne óvatosan félrevezetni vele kapcsolatban a fiatalokat, mert ha a fentieket látják, esetleg azt is kétségbe vonják h a vörös és a fekete fasizmus tán nem is volt annyira rossz.

http://jacks-corner.weebly.com..


"A fent említett Ady és József Attila mindenképp, de talán még Márai is nagyobb formátumú"
***
Ezeket egyszerűen nem lehet Kertészhez hasonlítani. J.A. pl. zseni volt, K.I. 12 egytucat.
Adjuk már oda neki azt az érdemedet, aztán szívassuk vele a ballibbantakat.


Megkérdezted már az állítólagos német vendégeidet?

Válaszok:
poppy flower | 2014. augusztus 19. 17:29

Nálunk nagyon kevert a vendégsereg, főleg egyetemisták, kevés a német. Mitől is kellene megkétdeznem őket?

Válaszok:
thymian | 2014. augusztus 19. 17:40

Olvass gyorsabban, hogy ne lájkolják annyian amíg bogarászol. :)


Nem beszélve arról, hogy miafaszt keresett a Rózsa bisztróban nem? te hülyegyerek


jézusom! sürgősen látogasd meg az pszichiáteredet


Ez nem döntés kérdése, és főleg nem az enyém, és kizárólag az enyém. Ez tény, kedvesem. Mármint hogy Kertész köpködi a magyarokat és hogy ő nem magyar, hanem zsidó. Mert ugyebár az nem vallási kérdés. Az meg hogy én magyar vagyok, mint itt születő, itt adófizető és élő, magyar felmenőkkel rendelkező magyar identitású ember, az is tény. Mármint magyarságom.

Végezetül az meg hogy te nyalod a zsidót, az meg téged minősít. Vagy te is az vagy, vagy csak egy agymosott filoszemita.


"Miféle kultúra az, melynek nevében tízmilliókat gyilkoltak meg?"-írtad. Szóval erről. De mondjuk egy bajor kocsmában is megtehetnéd. :)

Válaszok:
poppy flower | 2014. augusztus 19. 17:42

Miért bajor?Miért nem szász?

Válaszok:
thymian | 2014. augusztus 19. 17:58

Korábban azt gondoltam, hogy a Pufajkás temetésén Gyurcsányival meg Medgyessivel együtt demonstráló, '56 szellemét sárba tipró fideszes vezérkar tablójánál ocsmányabbat már nem fogok látni.

Nos, tévedtem. A "rendszerváltozás" következő "sikereit" előkészítő "nemzeti-jobboldali-konzervatív" média Szabad Népes ámokfutására nehezen találok szavakat. 

Az évekig off Imre K. (Gregor Samsa) topic újabban népszerűségi rekordokat dönt. Mintegy (Borókai, Heti Kertészeti Válasz főszerk.) varázsütés(é)re, a "fidesznemzeti" média meztelen csigái (Maca, Szőnyi, Körmendy, Rajcsányi, Bajer - várunk!) stockholm-szindrómás rajongással vetik bele magukat a magyargyűlölő zsidó takonnyal teli "életművének" vödrébe. Ott fickándoznak napok óta. 

Azért még nem köpném szembe a notóriusan hazudozó magyargyűlölőt, mert egy jugoszláv pincérlány kitartottja volt az ötvenes évek végén. A "Csacsifogat" című vígjáték ellopása viszont tény. S hogy még a lopás után is az eredeti szerző (egyébként később disszidált barátja) szüleihez járt fel ingyen zabálni K. Imre, az sokat mond a "szabad emberről".

A zsidók által zsidóknak osztott Nobel-díjjal járó egzisztenciális eufória hatására az ingyenélő parazita telenyilatkozta a világot az addig őt kuglóffal etető magyarok alávalóságáról. 

Mert ő egy SZABAD EMBER - írja Maca, és idézik szakmányban a sorstalanok meg a boldogtalanok: „A 85 éves Kertész Imre szabad ember. Az maradt mindkét emberellenes totális diktatúra alatt, mindkettő ellenére, ellenében. És az ma is.”

Én, Buga Tiborné férje, nem vagyok szabad ember. Én egy "genetikailag alávaló, moslékzabáló" ún. "magyar" vagyok. (Persze szigorúan csak kertészeti értelemben.)

De ezen változtatni fogok - arra mérget vehettek.

Válaszok:
hajjaj | 2014. augusztus 19. 18:08

http://de.wikipedia.org/wiki/B..
Ezért. 
Kérd meg a tolmácsodat fordítsa le. :)


Hát akkor már tudott valamit a next !

""next 2011. augusztus 14. 21:59

*
* 9

@Buga Tiborné

Maga tényleg egy büdös román-zsidó bevándorlónk, akiket mi tartunk el!
Szóhasználata eléggé gyenge, de legalább van magyar billentyu"zete, de akkor egy férges román-zsidó marad!

Meneküljön elo"lem, mert mindig ezt fogja látni, ha a nevét látom.

Na menjen mosakodni, mert büdös a szája is, a maradék meg teljesen jellemzo" a maga fajtájára! "
"next 2011. augusztus 14. 21:33

1

@Buga Tiborné

Mi van zsidóné?
Már a tetszésre is irigy?
Most megint nőtt az orra?
Ilyenek maguk, és ne is tagadja!
"


***************
Hm!


Tragédia, hogy ezek a balfácánok képesek minden értéket lerombolni. Mi köze ennek a Kertész aliasnevű zsidónak Szent Istvánhoz?


Ezek jó kérdések, de mindenképpen nagy körben kellene megvitatni ezeket, nem kizárólag a "beavatottak" által.


Elmondom sokadjára is:-) Ez az ügy nem ügy.

A mindenkori magyar kormánynak joga, hogy azt tüntessen ki, akit jónak lát, a kitüntetetteknek pedig joguk, hogy elfogadják vagy visszautasítsák a kitüntetést. Ez kettejük (a kitüntető és a kitüntetett) erkölcsi ügye.

Személy szerint semmi csodálkozni vagy kivetni valót nem találok abban, hogy a kormány Kertészt ki óhajtja tüntetni és abban sem, hogy Kertész ezt (magától értetődően) el óhajtja fogadni. Kertészt van miért kitüntetni (teljesítmény áll élete mögött, akárhogyan is ítéljük meg azt személy szerint), a Szent István Renden van mit megtiszteltetésnek tekinteni. Ferenc József is kitüntette Arany Jánost a Szent István Renddel, Arany János is elfogadta tőle a kitüntetést, kettejük egymáshoz való viszonyától, egymásról alkotott képétől függetlenül. És ez így van rendjén.

(Lenne viszont egy fontos megjegyzésem: a Szent István Rend nem arra szolgál, amire a kormány használni óhajtja. A Rend fokozatait hagyományosan nem csak külföldön ismertté vált magyarok kapták, hanem olyan magyar és nem magyar alattvalók/állampolgárok, akik komoly szolgálatot tettek a magyarságnak (a Magyar Koronának). A díj értéke épp hagyománya, fontos lenne odafigyelni arra!)

Uff! Beszéltem.


Ezt is hogy agyon tudták és tudják hallgat(tat)ni! De nem, nincs semmiféle nemzetközi brancs, minden ilyen kósza ötlet hülyék konteója csupán!


Van egy másik Kertész bácsi is, aki állítólag szintén tehetséges. Most Kanadából ír. Életműve hűen tükrözi az elmúlt száz év zsákutcás magyar történelmét. Ahogy Rajcsányi Gellért rövidke munkássága is.