Payday Loans

Keresés

Haláltánc PDF Nyomtatás E-mail
27. Születés, életkor és halál

Haláltánc


August Strindberg - Haláltánc

1982, Magyar Rádió;

[64 kbps, 22050 Hz, Joint Stereo, 01:51:01]

August Strindberg drámáját - Déry Tibor fordítása alapján - rádióra alkalmazta:

Lendvai György.

A felvételt Kiss László és Fehér Zoltán készítette.

Zenei munkatárs: Takács György.

A rendező munkatársa: Bódog Pál.

Dramaturg: Benedikty Béla.

Rendezte: Vajda István.

Szereposztás:

kapitány - Őze Lajos,

Alice - Földi Teri,

Kurt - Tordy Géza,

Jenny - Peremartoni Krisztina,

Judit - Hámori Ildikó,

Allan - Fazekas István,

főhadnagy - Hegedűs D. Géza;


http://www.magyarvagyok.com/konyvtar/Halaltanc-19312/

(a linket csak a tagságot szerzők tudják itt megnyitni...)

Földi MihályHaláltánc

Témájában és zord hangjában a világirodalomnak csak egy elbeszélő műve hasonlít Strindberg Haláltánc-ához: Tolsztoj Iljics Ivánja. Megmutatni egy embert, az embert, amint bedugja fejét a halál torkába... Az emberi tehetetlenség és jelentéktelenség drámáját Tolsztoj a bölcs elbeszélő nyugodt és hűvös vésőjével örökíti meg.

Strindberg a lázadás zenekarával. A kétségbeesés tombolásával. A düh felemelt öklével, mellyel a végtelenség kapuját zörgeti. Élni! De miért? Meghalni! De hova? Mi az értelme életünknek, melynek egészét éppúgy nem tudjuk felfogni, mint részletét? Miért vagyunk rosszak és miért vagyunk jók, miért győzünk vagy bukunk el, miért szeretünk és miért gyűlölünk, mit jelent a barátság és mit a szerelem, s hogyan van az, hogy néha megfojtjuk, akit szeretünk, és megöleljük, akit gyűlölünk...

A Haláltánc romantikus drámáját az élet végső kérdéseinek fensége borítja. Abból a forrásból fakad, ahonnét minden igazi alkotás: az élet sötétségéből, a halál ragyogásából, a titokzatos kérdéseknek értelemmel nem, csak a költő vakmerőségével és kiváltságával elérhető méhéből. Az élet és halál vékony határán áll Strindberg szimbolikus kapitánya, aki nem érte el az őrnagyi rangot, áll börtönből készült toronyszobájában, mardossa-tépi szívét az élet, kezével felkavarja a mindennapok szennyét, és szeme találkozik a halál tekintetével. S amit az élet sohasem tudott megadni, túl őrnagyi rangon, hatalmon, szerelmen, barátságon, a békét és nyugalmat, neki ajándékozza ez a kegyetlen háromnapos találkozó a halállal: a vén kapitány rezignált bölccsé és jó emberré válik.

 

A legnagyobbak közül való ez a költő, aki néhány elröppenő felvonás tömörségében egy embernek ilyen gyökeres átalakulását, az életnek és halálnak ily hatalmas vonalát meg tudja érzékíteni. Zordságáért kárpótol mélysége, kegyetlenségéért nagyvonalúsága, patológiájáért igazi, költői romantikája. Igen, ebben a művében is sok a patológia, amely egy-egy pillanatra már-már a túlzottan egyéni esetek sorába fokozza le az általános emberi sorsok drámáját. Strindberg emberei, mihelyt férfiúi és női mivoltuk kerül előtérbe, bestiákká válnak, akik fojtogató hurkot fonnak a csókból, és nem riadnak vissza a legszörnyűbb kegyetlenségektől sem. Rögeszméitől Strindberg itt sem szabadul meg, túlzott jelentőségűvé fokozott házassági patológiáját itt is beleszövi a legáltalánosabb emberi dráma anyagába. Végül is azonban ezt el kell ismernünk nála, ez az a hangulat, melyből fel tud szállni igazán költői és igazán emberi magasságokba.

Talán még ennél is tovább: önmagához. Ez az örök nyugtalanság, ez a napóleoni hajlandóságú energia, aki elvérzik felesége hálószobájának csipkéiben, ez a gyógyíthatatlan töprengő, aki a matematika legelvontabb törvényeibe, az aranycsinálás rejtelmes titkaiba, az emberábrázolás fenséges misztikumába beleérzi házastársi civódások konyhaízét, ez a véresfejű teoretikus, akinek látását elhomályosították túlságosan egyéni szempontjai, és akit romboló gyászba döntöttek sokszor unalmasan megnagyított szerelmi perpatvarok - ebben az izzó és heves drámában önmagát siratja el a gyászindulók minden pompájával, az önszeretet minden tragikumával és a tehetetlenség minden szörnyűségével. Ravatalra állítja életét, és lobogó gyertyákkal veszi körül megkínzott fejét: siratja magát, és megátkozza az ismeretlent. Az egoizmusnak ez a vad indulata oly forró, oly romantikus, oly magával ragadó, hogy feledteti a patologikus túlzásokat, a helyenként bágyasztó egyoldalúságokat, és térdre kényszerít a ravatal mellé.

Strindbergnek ezt a viharos drámáját eljátszani a legnehezebb művészi feladatok közé tartozik. A Renaissance színház teljes sikerrel oldotta meg ezt a súlyos témát, körülbelül a legszebb Strindberg-előadás, melyet Magyarországon eddig láttunk, de felveheti a versenyt bármely külföldi előadással is. Egy rendkívül nagyerejű színész szárnyal fel kísérteties magasságokig ebben az előadásban: Somlay Artur, akit eddig még sohasem láttunk ily zavartalanul mélynek, igaznak, nagynak és emberinek. Lebilincselően szuggesztív a produkciója, első hangjától utolsó gesztusáig az emberábrázolásnak mestere s a színpadi tragikumnak megrázó művésze. Tökéletes, rendkívüli. Két igen jó színész támogatja, Forgács Rózsi és Gellért Lajos. Forgács Rózsi az asszony szerepében tehetségének igen széles skáláját mutatja meg, játéka különös, izgató vegyüléke a szenvedélynek és az analízisnek. Gellért Lajossal együtt minden ízében átgondolt alkotásával példáját adja a színpadi elmélyedésnek, harmóniának, gondos tanulmánynak és a finom hatásoknak. A legnagyobb elismeréssel, kell megemlékeznünk Bárdos Arturnak mint rendezőnek avatott munkájáról s a fordító Mikes Lajosról, akinek szövege mintája az élő és irodalmi magyar nyelvnek.

(1924)

LAST_UPDATED2