Dugonics András:
Magyar példa beszédek és jeles mondások

Kárhoztatók.

Hallyon meg a’ szemét dombon.

Verje meg a’ Jehova.

Hogy a’ kutyák veszekedgyenek koncain.

Hogy a’ varjak krákogjanak feje fölött.

Úton talállya a’ jég eső.

Ütné meg a’ guta.[1]

Patvar vigye.[2]

Eb szűlte.

Eb fiadzotta kölök.

Egye meg a’ napon sűltt málét.

Beste kurafi.[3]

Egye meg a’ napad’ vaját.

Búj a’ lóba, jársz hintóba.

Eb ugatta, Tót kölöncce.

Kutya parancsolta hitványa cudarja.

Eb ágyábúl esett.

Eb tartotta zsivánnya.[4]

Világ csúfja.

Pokol tőtelékje.

Borzás hajú bőti boszorkány.[5]

Szemfényvesztő hitvány alakos.

Veszett volna annyában.

Veszett volna csúfos országában.

Kutya hordotta rosz kolompja.

Ördög cinkossa.

Ördög sógora.[6]

Kurv’anyád Bécsbe.

Eb ágyában telelt.

Szekér szitok nyakadba.

Vigyen ördög, tarcson pokol.

Maradt volna kurv’annyában.

Te büdös záp tojás.

Félre farló rosz szerszám.[7]

Bár ne látta volna a’ nap fényt.

Török fajta. – Tatár fajzotta.

Kutyának is leg hitványabb kölke.

Eb fiadzotta.[8]

Pokol lehetne szem födele.

Hogy farkasnak gyomra légyen koporsója.

Kutyának veszedt martalékja.

Eke szarv inkább, mint tol a’ kezedbe.

Tót kölönc a’ malac lába előtt.

Soha boldog Elizium’ mezejét ne lakja.

Veszszen el pereputtyostúl.

Pogány lelkű, semmi irgalom benne.

Eb szívű. – Kutya vérű.

Harcollya a’ Manó a’ cserfák’ tetején.

Egye meg a’ pondró, az is a’ nagyobbik.

Egye meg a’ farkas bélestűl.

Pokol sűlttye.

Áldgya meg az Isten, mint a’ Szuhai malmot.[9]

Meztelen tetű

Koldus kutya, se étke se lasnakja.

Valóságos, nem Patikai medve szar.

Tetves koldús.

Kutya perec orrára.

Rosz anyának roszszabb terhhe.

Eb anya’ terhhe.

Ennél meg a’ kukac, nem is másra való.

Eb fi, kutya fi, komondor fi,

Tömött gömböc.

Szajha, ringyó, sandra.

Kain fajta.

Gaz anyának váltott gyermeke.

Világ söpredékje kinátúl.

Országos lator.

Hét országbúl ki csapott.

Bár csak még könnyebbíthetném szalmáját.

Hat regementnek hires pöndölösse.

Bár meg enné egyszer a’ Francia.

Szőrös erszény, üres kéz.

Makon hizott mongolica disznó.

Kutya cimbora.

Hogy a’ Varga cserezze ki bőrét

Kösz ette.

Rosdás puska csév.

Egye meg a’ penisz.

Verje meg a’ hójagos himlő.

Egye meg a’ lidérc.

Egye meg a’ rozsda bélestűl.

Pernahaider.[10]

Egye meg a’ főd.

Egye meg a’ Tót fene.

Tetű ette, eb inge.

Eb teregette porontya.

Hóhér falattya.

Kűrtő söbredék.

[1] Guta Jakab igen híres Haramja Ungvár Vármegyében, a’ tizennegyedik században. Szűletett Szabolcs Vármegyében Komoróban egy Magyar faluban. A’ parittyábúl úgy tudta ki hagyitani a’ galacsint; vagy más gömbölyü köveket: hogy a’ tárgyat el nem hibázta. Elsőben Komoró mellett kezdette gonosz mesterségét űzni, a’ hol is alattomosan sok jó embereket le parittyázott az úton. A’ parittyázás után le lapúlni szokván; azt a’ köz mondást szerzette: le lapúlt, mint Komoróban a’ Guta. Mikor az embert vagy a’ szél meg üti alattomosan, vagy a’ korság bántya, azt is guta ütésnek nevezik. Midőn ki nyilatkozott gonoszságiért nyomozni kezdették, Ungvár tájjékára szaladott. Itt még nagyobb haramjaságokra vetemedett. Ölt, nyúzott, a’ kit elő talált, kiknek osztán bőrökbe is öltözött. Sokat hajhászták, még kézre kerítették.

[2] Írtam errűl Etelkámban I. Könyv. 77-dik Jegyzetben. Végtére aludttában meg nyomták, és a’ Palatinusi ítélet alá adták. Minekutánna minden gonoszságait (nagy kénzások alatt) ki vallotta; 1391-dik esztendőben (Illsvai Leustách Palatinusságában) karóba huzattatott.

[3] Látván Diogenes: hogy egy kurafi (másként fattyú gyermek) sok emberek közé kővel hagyigál; fen szavával (úgy hogy azt amazok is meg halhatták) meg intette őtet: vigyázna magára; azt a’ hagyigálást hagyná el; mert meg eshetne: hogy apja fejére menne a’ kő.

[4] Külömbség vagyon a’ Zsivány, és Sivány szavak között. Zsiványoknak mondgyuk azokat az embereket, kik tolvajságokkal imitt amott keresik kenyereket: júhokat, borjakat, malacokat lopnak, de senkit se ölnek. Siványoknak nevezzük azokat a’ homokokat, melynek semmi hasznát (sükeretlenségjek miatt) nem vehetni. A’ szél is mindenfelé fújja.

[5] A’ régieknél mást tartottak csupán boszorkányoknak, mást bőjti boszorkányoknak. A’ csupa boszorkányok csak a’ városokban falukban nyomták meg a’ fekvőket. A’ bőjti boszorkányok nagy bőjtben a’ szent Gellér högyére éjtszakánként söprűn nyargaltak. És így a’ nyargalásban borzas hajat nyertek.

[6] Némely gonosz aszszony, Urát (ki fogván rajta) oly fajtalannak lenni mondotta, hogy maganak hollta után kész lenne arra: hogy az ördögnek húgát venné házasságba. Erre a’ férjfi: ne hidd édes feleség, mert egy más után két testvért nem szabad el venni.

[7] A’ Szíjgyártók (kiket közönségesebben, Szíjjártóknak mondanak) ha mesterségeket nem jól tudgyák; oly hámokat készítenek, melyek a’ lónak egygyik farárúl a’ másikra félre farlanak. Ezzel a’ tisztátalan életűeket szokták ki jelenteni a’ Magyarok.

[8] Mivel Diogenes igyen bátran ki szokta az igazat és ugyan a’ fő embereknek is mondani; azt szokták közönségesen mondani: hogy őtet valami kutya fiadzotta légyen: mivel mindég ugatna. Ezt mondották néki még a’ gyermekek is egyszer: midőn a’ földre ütvén valami koncon rágódott. Ő pedig semmit meg nem neheztelvén, erre: ti vagytok inkább kutyák, kik a’ koncon rágódó mellett állotok.

[9] Nagy Szuha Tót falu Hont Vármegyében. A’ Szuhai és Pongyeloki patakok között a’ menykő meg ütötte a’ malmot. Ezt egy közűlök Isten áldássának tartotta.

[10] Árpád’ üdejében régi Magyarjaink kecske, vagy júh bört vetettek vállaikon körösztűl: hogy azokat fel fújván a’ folyókat körösztűl úszhassák. Ezeknek hasonlatosságjokra a’ nemesebbek párduc bőrrel éltek. Kik még szegényebb születésűk voltak, medve bőrrel kerítették körűl vállaikat. Hogy ezt a’ medve bőrt a’ Németek látták: őket Bern-Heitereknek az az medve bőrösöknek nevezték. Ezt a’ Magyarok gyalázatos szónak lenni állítván; amazokat hivták magyarosan Pernahaidereknek.