Payday Loans

Keresés

A legújabb

A’ kevélynek szava járattyai.
Az emberi életminőség/boldogság
2013. augusztus 02. péntek, 15:48
Képtalálat a következőre: „kevélység”

MÁSODIK RÉSZ.
A’ kevélynek szava járattyai.

Otthon parancsollyon kend.

Bakot nyúztál, büdös vagy.

Félre Putri, jön a’ gunyhó.[1]

Félre gunyhó, jön a’ ház.

Félre falu, itt a’ város.

Előbbre e’ lőcscsel.

Hátrább az agarakkal.

Későre lesz az is, a’ mit anyádtúl oly édesen szoptál.

Ebet se tud felőlle.

Nyomomba se hághacc.

Eb a’ fa szekere.

Úgy nézz a’ szemembe.

Éppen bizony, Orondinak tarhót.[2]

Ki vagyok, én vagyok.

Másszor velem úgy eredhecc szóba.

Nem arra kurta a’ búzába.[3]

Hők meg tompa.[4]

Igyál ökör, tó viz.[5]

Hord el a’ sátor fát.

Sáros lábom’ se törűlném hozzá.

Lóra katona, tehénre hajdú.

Tudgya é a’ cudar, kivel van dolga.

Ha kend disznó; más is ember.

Én se vagyok kemence fűtő Uram’ házában.

Ha kend ember más se disznó.

Urad vagyok Isten után.

Újság hasamba, hideg lelés bokorban.[6]

Néked is kettő az orrod’ luka, mint a’ szegény ember malaccának.[7]

Kinek tehene alatt szoptál.[8]

Ki lova’ fia vagy?

Nem arra kanca a’ búzába!

Akár soha se lássalak.

Akár akkor lássalak, mikor a’ hátam közepét.

Ha fülem nem volna; nem is hallanám.

Kár hogy nyele nincs.[9]

Se híremmel, se tanácsommal nem esett.

Ángyod’ térdgye.

Se testemnek, se lelkemnek nem köll.

Ezért egy jó szót nem adok.[10]

Ember vagy kecske.[11]

Ki tudgya honnant van keze lába?

Testem lelkem meg únta.

Vigyázz magadra: mert üstökbe kapunk.

Éppen bizony, kedre bizták az ország dolgát.[12]

Ez nem egyébb; hanem ki toló kása.

Te egy éjjel nőtt gomba.

Madzag, nem kolbász.[13]

Vígyázz magadra tengelt üttetünk.

Miólta gyalog járok, nem hallottam ilyet.

Ki szemetén nevelkedtél, hogy így rugdalódzol?

Kinek mi gondgya reá.

Te bokorbúl ugrott új lepény.

Lesz belőlled vagy fúrú, vagy kalapács.

Er á rá mond rá; ha nem hiszi fogd rá.

Eb a’ ki bánnya.

Leg kissebb gondom is nagyobb annál.

Ezzel jól nem lakom ám.

Ha tű lettél volna, eddég fel találtalak volna.

Inkább a’ sárba vetem, mint néked adom.

Talán te találtad fel a’ puska port.

Hallod é ez nem Csáki szalmája.[14]

Kutya fark inkább a’ szájjába.[15]

Se íze, se bűze.

Láb alól szánakodók.[16]

Hallod é? – Még szépen szóllok.

Kinek borja nyallya meg.

A’ ki bánnya; vegye el rólla.

A’ ki szánnya; tegyen rólla.

Lódúly, kotródgy, vakaródgy.

A’ terebély fának fejsze van a’ tövén.

Hanyadán vagyunk mi ketten.

Abronczold bé fejét, mert a’ tanúlásban meg reped.

Mit tehet az eleven; ha a’ hóltt is ugrál.

Inkább szamara, mint bírája.[17]

Mi sűlt ki belőle?

Se szívem, se szemem rajta.

Bogár anyátúl származott.

Mind szárazon a’ vizig.

Egy nap alatt országombúl ki takarodgy.[18]

Vagy törik, vagy szakad; de meg kell lenni.

Ha törik a’ lábod, nem szakad.

Félre taliga, jön a’ kocsi.

Félre kocsi, jön a’ hintó.

Jut, ha marad.

Tudsz hozzá, mint hajdú a’ harang öntéshez.

A’ tök is estte virágzik.

Tovább van még komé a’ nagy oltár.

Meg jöttem én már onnét, a’ hová iparkodol.

Nincs mindenütt a’ Cigánnak csontya.[19]

Apádnak is fekete a’ koponyája.[20]

Nem oda bunda.[21]

Ki is találtam, a’ mit főzni akarsz.

Eb sógor, kutya koma.

Annyit tudsz hozzá, mint tyúk az A, B, Céhez.

A’ szomjú ökörnek zavaros viz is jó.

Hopp itt is, amott is, a’ mi házunk előtt is.

Lencse, borsó, kása, Istennek áldássa.

A’ Tót meg ne lássa, mert szemed’ ki ássa.

Cini fini Péter bátya néked hegedűlnek.

Vak koldusnak fa garas is jó.[22]

Ezért csak hajam’ szála se fog meg őszűlni.

Kard ki kard.

Csirke se okossabb az annyánál.

Nem arra Buda.[23]

Oda oda Pokolba.[24]

Öszsze tiporlak, mint a’ taknyot.

Bezzeg sajt, nem túró.

Látd é: mibűl lesz a’ hernyó.

Ebtűl tanúltt cudar.

Ez az atyafiság közttetek: egygyik a’ dombra másik a’ völgybe rakodott, el jött a’ zápor eső; öszsze hordotta őket.

Minden botnak kettő a’ vége.

Minden botnak van fogássa.

Minden botnak végén a’ feje.

Magyarnak korsó, Németnek borsó, Tótnak koporsó.

Füst faragó, annak is leg gyávábbja.[25]

Bugyor a’ világ, szatyor a’ vén aszszony.[26]

Úgy meg szidták: hogy ugyan füstölgött.

Vigyázz: mert egyszer egy más után futunk, de te lészel az első.

Derék ember a’ kocsis: hogy előre űl.

Ki teccő (eminens) vagy, mint júhok között a’ szamár.

Ez a’ verem olyan verem: 
Ha nem hiszed gyere velem 
Orrodat is bele verem.

Ha jöttök itt lesztek, ha hoztok ehettek.

Árnyékom se lehecc.

Nem a’ te kezedben termett az a’ szép virág.

Csépre, kapára termettél.

Nem pácára, hanem eke’ szarvára.

Vas villa inkább kezedbe.

Tátva nyitva az ajtó.

Előtted az út takarodgy.

Széna é? vagy szalma.[27]

Csak magam vagyok kakas az udvarban.

A’ hová a’ császár is gyalog jár.[28]

Otthon tarcsd az orrod.

Lassabban a’ Lőcs árával.

Eb kérdi Uram.

Azt is tudom: a’ mi soha se történt.

Tudgya a’ kő: hol jár.

Tudgya a’ Manó, hová lett.

Félre bokor; jön az erdő.

Pápa szem.[29]

Soha disznókat nem őrzöttem veled.

Gyermekeknek fegyverök a’ sírás.

Aszszonyoknak fegyverök a’ fenyegetés.

Félre pöhöl, jön a’ bajúsz.

Félre bajúsz; jön a’ szakál.

Igen finom ember volt, jó: hogy töllünk el patkolt.

Ne félly a’ vakságtúl, még engem’ lácc.

Tödd le süveged’, ha nevem hallod.

Hallottam szamár rivást; de el nem futék tőlle.

Nincs egyebed fene testednél, és bűnös lelkednél.

Félre bokor; itt a’ fa.

Úgy pofon váglak, hogy nyálad az égig megy.

Öszsze folytatom taknyodat a’ nyáloddal.

Meg tanítalak a’ Magyarok’ Istenére.

Meg emlegettetem veled a’ Magyarok’ Istenét.

Nem a’ körmöd kopott ezért.

Meg tanítalak túrós szaggatottat önni.[30]

Vigyázz: mert törött lévbe adatom fel szíved’.

Látó fa.

Ha garas van szájjában, nem ér egy pénzt.

Többet tud ehhez a’ Cigány purdé is.

Csak az böcsülli, a’ ki nem láttya.

Apád se vólt jó.

Téged’ látni, és meg vetni mind egy.

Cudar a’ nemzetsége is.

Az arany el veszti divattyát, hogy kezedbe fogod.

A’ hasznos földnek haszontalan terhhe.

Ijesztőnek se volna jó.

Be filegrám munka vagy.

Folyik (úgy é) nálad utánna.

Hamú pipőke.[31]

Jó volna úgy a’ katona béles?

Nem kentem é jól meg kerekeidet?

Talán meg kévánta első hasával.[32]

Es az és, fúj a’ fúj.

El vesztette a’ rovást.[33]

Tamás vagyok benne.[34]

Pap jószág: nem tartós.

Mi hir Budába? Német van várába.

Királyfi Kis Miklós beszédgye.[35]


Tudni való dolog, hogy a’ Magyarok Putrinak nevezik az olyan házakat, melyek a’ földnek szinén alól vannak építve. Ennek el készítése’ oka a’ szükség. A’ régi Magyar katonák is ily Putriban laktak, laknak most is az Oroszok, midőn téli üdőben várat ostromolnak. Ha házat a’ föld szinére építenek a’ Magyarok, azt föl háznak mondották, és egyszer’smind első emeletnek. Mivel a’ Németeknek Putriok soha se volt; föl házaik lehettek: de a’ mi nálunk első emelet azt ők első emeletnek nem mondhatták. Ugyan azért külömböznek velünk az emeleteknek számokban.
Egy Úrfinak ki a’ tarhót igen szerette Inassa volt Orondi, ki a’ tarhót hasonlóképpen szerette. De midőn az Úrfi rajta kapta orrát meg ütötte.
Igen Istenfélő vadásznak kelletett annak lenni; ki midőn kurta vislája a’ búzába kergette a’ nyúlat meg intette azt: hogy a’ búzába ne mennyen, és kárt ne tegyen.
A’ jármos ökröknek szokta a’ béres mondani: midőn elejökbe áll, és viszsza nógattya.
A’ tó vizet mind a’ folyónál, mind a’ kút viznél inkább szeretik az ökrök. Ezt a’ köz mondást olyan emberekre is szokták fordítani, kik egészszen el áztak.
Akkor szoktak a’ torkosok ezzel a’ köz mondással élni, midőn éretlen gyümölcsöt, (mert annak meg érttét el nem várhattyák) önni akarnak.
Egykor Diogenes ama híres N. Sándort látván maga felé jönni; egyszeriben a’ temetőnek azon épülettyébe szaladott, a’ hol sok hóltt embereknek koponyái tartattak, és ott hányogatta azokat. N. Sándor fürke ember lévén meg kérdezé őtet: mit cselekednék? erre Diogenes: Fülöpnek (úgymond) a’ te apádnak koponyáját keresem, de meg nem találhatom, mert holttak után is a’ mint látom kettő minden embernek orra luka. Ezzel azt akarta értéssére adni: hogy egyenlő lesz ő is más emberekhez.
Az olyan esztelen, oktalan ifiakrúl szokták ezt a’ közmondást mondani, kik, valamint a’ borjak, úgy neveltetnek fel; és mikor valami beszédre fakadnak, a’ tudatlanság ki teccik szájokon.
Ezt a’ közmondást akkor gyakorollyák a’ Magyarok, midőn valakit fityőlni hallanak. Kár: hogy fityőlésökre nyele nincs, mert méltó vala meg fogni, és haza vinni.
Markalfot Salamon királyunknak bolondgyát ebédre hivta a’ Zimonyi Bíró; ő pedig oda nem ment. Okárúl kérdeztetvén, azt mondá: hogy a’ minapiban is nála volt; még se volt annyi embersége: hogy fáradságát meg köszönte volna, az olyan ebédért jó szót nem adok.
Egy Papnak Templomi beszédgye alatt szundikálni kezdett a’ Templom ajtajában űlő koldús aszszony, erre a’ papoló nagyon csóválta volt fejét, és mivel alatta alunnának a’ hallgatók beszédgyének haszontalanságárúl gyanakodni kezdett. Nem meszsze a’ vén aszszontúl vala egy kecske, mely midőn észre vette volna: hogy a’ vén aszszony fejét le le hánná előtte, azt gondolá: hogy őtet türkölősdire hívná. Neki ment tehát nagy erőszakkal a’ kecske, és e’ szegény alvót főbe ütötte. Ezt látván a’ papoló, akarattya ellen is el nevette magát, és azt kiáltotta: ember vagy kecske.
Az az Uraság, mely Bajmócot 1637-dik esztendő előtt birta (attúl fogva Gróf Pálfiaké) vacsoráját iszonyú nagy palotájában magossan övén, mély gondolattyai után így fohászkodott: Istenem! mire jutánk; ezt hallván háta megett az Inas, azt mondá: bizony Nagyságos Uram! elég ebűl vagyunk. Erre az Úr. Ejnye (úgymond) beste lélek kurafi: talán reá bízták az ország dolgát.
Kolbászokat látván a’ róka, melyek a’ kéményben függöttek, minekutánna minden mesterségét meg vetette: hogy azokhoz férhessen, és még se mehetett volna valamire; azt mondotta felőllök, hogy madzagok lennének.

[14] Ez a’ köz mondás Léva várossában származott. Ezt ennek előtte Gróf Csákiak birták, kik természettyek szerént igen jó szívűek, és adakozók lévén, a’ parasztoknak patvarságjokat könnyen el fülelhették. Egy patvarságjok abban állott: hogy a’ búzát felibűl nyomtatták el, arra tartván számot: hogy az Uraság szokássa szerént nékik ajándékozná, melyet osztán oda haza újra ki csépelvén, abbúl felinél is többet ki csépeltenek. Csákinemzetségrűl Eszterháziakra kerülvén a’ jószág; a’ parasztok evvel az Urasággal is egyenlőképpen akarván bánni, és a’ kévét felibűl ki csépelni; de a’ Tisztartók azt mondották nékik: hogy ez a’ szalma nem Csáki szalmája immár, hanem Eszterházié.

Némely tiszteletes Prédikátor noha bár kötelességének eleget tenne még se vihette magát arra: hogy a’ gonosz nyelvek alattomban, sőtt néha világossan is ne harapdálták volna. Eleget gondolkodott minden védelmezéssei felől; de semmire se mehetett. Végtére arra tökéllette magát: hogy házi komondorjának farkát el vágattatta. Kérdezvén osztán az embereket: mi hír lenne a’ faluba? azt mondák: hogy kutyájának farkárúl beszéllene az egész falu. Inkább arrúl (monda a’ T. Úr) mint sem én róllam.
Markalf Salamon királyunknak pajkos Inassa igen szerette a’ dícséretet. És ha őtet meg szánták abban is gyönyörködött. Egykor Visegrádon midőn leg nagyobb volt a’ csikorgó tél, egy pöre gatyába a’ királyi palota előtt állott, és keze lába meg gebedve láccatott. Öszsze csődűltek erre a’ bundás emberek; és őtet nagyon sajnállották. Oda érvén a’ király midőn a’ környűlállóktól meg értette: hogy ők Markalfon szánakodnának: mennyetek el (úgymond) innent, ha őtet igazán szánni akarjátok: mert utánnatok ő is el takarodik.
Némely kevély Kancelistácska azt mondá egyszer: hogy inkább szamara lenne a’ városnak, mint Bírája. Okáúl azt adta, hogy ha szamara volna holttig az maradna; ha pedig Bírája, minden egy két esztendőben változna.
Egy Német országi kis Herceg meg haragúdván titoknokjára: meg parancsolta néki: hogy egy nap alatt egész országábúl ki takarodgyék. Ez huszonhárom orát el töltött a’ városban, ugyan azért jó baráttyaitúl meg is intetett: hogy siessen. Minek sietnék monda a’ titoknok, hiszen fél óra alatt, túl vagyok a’ hatoron.
Midőn a’ Cigánt lopáson kapják, és keresetlen fával meg verik; semmiet nem sajnállyák; bé törik annak fejét is, azt mondván: hogy ott a’ Cigánnak csontya nincs, és így mindenfelől verhetni.
Szolgájával útazván némely Úr, minekutánna oly helyre mentek, a’ hol sok koponyákat láttak, meg kérdezte szolgájátúl: meg tudná é a’ fő embereknek koponyájokat, az al rendűekétűl külömböztetni? hogy erre a’ szolga nem tudommal felelt; látd (úgymond) ama fehér koponyák a’ nagy Uraké; a’ barnák pedig olyan parasztoké, mint te vagy. Ez után egy akasztófa mellett el menvén; fel kiáltott a’ szolga: úgy é Uram, azon a’ fán mind nagy Urak: mert mindnyájoknak koponyájok fehér.
A’ Júhászoknak vagyon Bundájok, a’ többi pásztoroknak Subájok. Ha ki pompásabban öltözik, annak mondgyák, ha személlyéhez nem illik, nem oda Bunda.
Ennek okáúl azt szokták mondani: hogy ha el veszti is; semmi kára nincs benne.
Toldi Miklóstúl még mikor szekeres ember volt meg kérdezte egy útazó: ha jó úton menne é Budára. Azt felelé Toldi: Nem arra Buda. Hanem egy ódal fát a’ szekérrűl le vévén, annak végét egy kézzel meg fogta és azzal Buda felé mutatott. El csudálkozott erre az útazó. Emlékezetem errűl Toldi Miklósomban a’ 7-dik Jegyzet alatt N-ro V.
Egy káplár gyakoroltatta gyalog katonáit a’ tűzellésben. Meg mondotta pedig nékik: hogy az ellenségre lőjjenek. Egy pedig közüllök szünetlen az ég felé lőtt. Erre a’ káplár meg haragudván; Oda oda (úgymond) pokolba.
Füst faragóknak hivják Szegeden a’ mint tudva vagyon a’ kémén söprőket. Ezeket nem igen hasznosoknak tartyák az aszszonyok, mivel kéménnyeiket magok is le tudgyák söpreni. Mindazáltal; miólta kő kéményekhez szoktak a’ szegénnyebbek is, lassan lassan hozzá édesűltek a’ füst faragóhoz, leg alább azért: hogy csintalan gyermekeiket azoknak jövendő itt terméttekkel ijesztgethessék.
A’ világot bugyornak nevezik: mert a’ bugyornak gömbölű formája vagyon. Ezt butornak is mondgyák némely helyeken, bútyornak is, bújtornak is. A’ vén aszszont szatyornak mondgyák sok ráncaik, és sárgaságjok miatt.
Ezzel akkor szoktak a’ Magyarok élni, midőn valami ösmerős aszszony le betegedik. A’ szénán fiú gyermeket, a’ szalmán leány gyermeket értenek. De ezt más akár mirűl is mondgyák az alföldiek, a’ szénán szerencsés eseteket, a’ szalmán szerencsétleneket értenek.
Ezen köz mondással akkor élnek a’ Magyarok: midőn szükségjökre mennek. A’ helyet pervátának (ez a’ szó a’ privet szóbúl sarjadzott) árnyék széknek, pityerének nevezik. Az Erdélyiek Budának mondgyák. Nálunk a’ parasztoknál semmi pervátákat nem látni; még is a’ Magyarnak udvara sokkal tisztább, mint akár mely más nemzeteké: ahhol három is a’ perváta.
Némely Úri ember gazdagságának meg látogatássa okáúl szűrűjére érkezvén, pápa szemen nézte a’ búzát, és a’ szép nagy szeműnek teccett; de még is kevésnek láccatott. A’ nyomtatók soha még eddig pápa szemet nem látván meg kérdezték: minek hivnák azt az orr nyerget: eb szarnak (úgymond) – Máskor, ismétt oda érkezvén az Úr, akkor zabot nyomtattak; a’ garmadábúl egy maroknyit ki vevén, és polyváját el fújván, úgy teccet: mint ha a’ szemek soványok és kicsinek lennének. Javallották nékik a’ nyomtatók: hogy, ha az eb szart az orrára tenné, tüstént nagyobbaknak láccattatni fognának.
Ha a’ szaggatottat okosan a’ fazékba nemhánnyák; ketten hárman is öszsze ragadni szoktanak. Egy Plébános Urnak káplánnya, az ilyeneket mind a’ Plébános elejébe taszigálta, maga az egygyeseket ette. Erre a’ Plébános meg neheztelvén: öcsén Uram (úgymond): meg tanítom én kendet túrós szaggatottat önni. A’ káplán: soha se láttam ily veszekedő szaggatottakat, szinte mindnyája egygyik a’ másiknak üstökébe kapot. Ki velők. Egygyenként a’ kettősöket az ajtón ki vetette.
Nemezetes mese a’ Magyaroknál, melyet hamú pipőkének neveznek. Ezt örökké a’ tűzhelyen űlni mondgyák, és szájába furcsa beszédeket adnak.
Reá fogják az aszszonyokra, kik első terhben vannak: hogy mindent meg kévánnak, és ha kévánságjokat bé nem tölthetik; meg betegednek.
Azokrúl az aszszonyokrúl szokás mondani, kik terhesek lévén, a’ szülésnek üdejét el hibázzák, akár minő okbúl essék az.
Az annyit tészen: hogy: nem hiszem. Sz. Tamás Apostoltúl vette eredetét, ki midőn Krisztusnak fel támadását másoktúl hollotta; hinni nem akarta.
Ezt a’ Kist a’ Magyar írók Istvánnnak de a’ hagyomány Miklósnak nevezi. Leg első vólt, ki a’ Reformációt Szegedre bé akarta hozni. Oly ékes beszédű Szegedi fi: hogy hatalmas szavaira nézve, kis királynak, vagy királyfinak neveznék. Láss többet rólla Toldi Miklósomban, a’ 15-dik Jegyzetben