Payday Loans

Keresés

gróf Széchenyi István: Nagy magyar szatíra (hangjáték) PDF Nyomtatás E-mail
Az én internetes könyvtáram
2014. május 30. péntek, 09:02

szchenyi_dblingben

gróf Széchenyi István: Nagy magyar szatira (hangjáték)

http://staub-site.honlapepito.hu/?modul=oldal&tartalom=1167139

 

p.s.:

1.

Fizikai Szemle 1992/1. 1.o.

SZÉCHENYI ISTVÁN IDÖSZERÜSÉGE

Megemlékezés születésének 200 éves évfordulójára

Rev. Mustos N. István Sch. P.

Passaic, N.J. USA.




2.
Egy "félhivatalos", de informatív korkép...

Az önkényuralom kora (1849-1865)
Haynau rémuralma
Haynau elsődleges célja a magyar politikai és katonai elit megsemmisítése. Batthyány kivégzésének semmi értelme nem volt. Akiket nem tudtak formálisan kivégezni, neveiket akasztófára helyezték. A nemzetközi felháborodásra leállítják a kivégzéseket. Pontosan nem tudjuk a kivégzések számát. Kb. 40-50.000 főt kényszersorozottként az osztrák hadseregbe soroznak. 1857 után mindenki hazatérhet, aki hűséget esküszik az osztrákoknak.
A nemzeti jelképeket betiltották, a Kossuth-bankókat begyűjtötték és átváltás nélkül megsemmisítették.
Haynaut 1850.07.06-án felmentik. Szatmár megyében kap birtokot. Teljhatalma volt, addig a Schwarzenberg-kabinet nem uralkodhat Magyarországon, fel kell számolni.
Haynau rémuralmát 1850-ben polgári kormányzat váltotta fel. A budai Helytartóság élére Karl von Geringer báró került. Őt a következő évben váltották le. Helyébe Albrecht főherceg került, aki inkább a hadsereg felé húzott. Az új kormányzat célja továbbra is az maradt, hogy Magyarországot a szuronyok segítségével végleg beolvasszák az összmonarchiába (Gesamtmonarchie). Az udvar 1851-ben visszavonja az olmützi alkotmányt, amely a birodalmat nemzetiségi alapon föderatív állammá változtatta volna. Az 1851.12.31-én kiadott szilveszteri pátens kihirdetésével nem habozott az alkotmányosság látszatát is félredobni. Ezzel bevezették az önkényuralmat. A birodalmat császári rendeletekkel kormányozták.
A Bach-rendszer:
Magyarország beolvasztásához az elvi alapot és jogcímet a jogeljátszási elmélet (Verwirkungstheorie) szolgáltatta. Ennek hívei azt állították, hogy "Magyarország alkotmányos intézményeit nyílt lázadás és forradalom által elvesztette", politikai és történeti jogai megszűntek, s rajta a győztes dinasztia mint meghódított tartomány uralkodhat. Először a történeti állam területét kezdték megszabdalni. Újra különválasztották Erdélyt, majd Horvátországot. A Száva mentén meghagyták a határőrvidéket. A Délvidéken egy újonnan szervezett szerb vajdaságot hasítottak ki. Azonban nem az ott élő kisebbségek számára kedveztek. A szerbek szerettek volna egy önálló vajdaság felállítását, de valahogy a német nyelvű igazgatást nem kívánták hozzá. Pedig a magyar korona különválssztott és közvetlenül Bécs alá rendelt tartományai mind német közigazgatás alá kerültek. Horvátország önkormányzata és külön országgyűlése elveszett a magyar alkotmánnyal együtt. A szlovákok autonóm törekvései sem értek célt. A szászok sem kapták vissza 1848 előtti jogaikat. Ahogy a korszakban mondták: az abszolutizmus szövetségesei ugyanazt kapták jutalmul, mint a magyarok büntetésből.
A maradék Magyarországot 5 kerületre osztották, Buda, Pozsony, Sopron, Kassa és Nagyvárad székhelyekkel. A kerületek élén főispánok álltak. Ők ellenőrizték, hogy a megyefőnökök végrehajtják-e a Bécsből érkező rendeleteket. A nagyszámú osztrák csendőrség, titkosrendőrség és a hatalmas pénzt felemésztő idegen hivatalnoksereg fő tevékenysége a magyarok ellenőrzésében merült ki. A rendszer kiépítője Alexander von Bach báró birodalmi belügyminiszter volt. Róla kapta a nevét a rendszer, hivatalnokait pedig Bach-huszároknak csúfolták. A hivatalos nyelv a német lett.
A rendszerrel szembeni aktív ellenállás:
A társadalom többsége békésen őrizte a szabadságharc emlékét. Ereklyévé váltak a rejtegetett honvédzászlók, a szabadságharc papírpénzei. Szakáll-és kalapviselet, a ruha szabása, anyagának mintája, egy-egy jellemző gesztus vagy aradi tizenhármak neveinek kezdőbetűiből formált mozaikszó megannyi harsány kiáltásként hangzott e néma jelbeszédben. Félreeső csárdák ivójában, távoli udvarházak mélyén, biztos magányban el-elhúzatva adott sokaknak zokogva is őszinte vígaszt az évszázados toborzódal átfogalmazott refrénje: Ha még egyszer azt üzeni...
Az országban a fegyveres vagy politikai szervezkedésig csak kevesen jutottak el. Noszlopi Gáspár 1849 őszén gerillacsapatokat szervezett a Bakonyban, hogy az újabb forradalom kitöréséig is rajtaütésekkel nyugtalanítsa a császár csapatokat. Makk József Kossuth megbízólevelével Törökországból tért haza s látott hozzá egy földalatti szervezet létrehozásához 1851 őszétől. Ez volt a legnagyobb szabású mozgalom. Céljuk az volt, hogy előkészületeket tegyenek egy majdani újabb függetlenségi küzdelemre. Pesten Kossuth nővére, Meszlényi Rudolfné Kossuth Zsuzsanna lakásán jött létre egyfajta központ, fiainak nevelője, Jubál Károly fogta össze a szálakat. A szervezkedés tagja volt Gasparich Killit ferences szerzetes is. Erdélyben mintegy 60 szervezkedőt tartóztattak le 1853 őszén, vezetőjük Török János volt. A szervezkedés leleplezése után kb. 25 embert végeztek ki. A legnagyobb női szervezkedés Teleki Blankához fűződik, ak Leövey Klárával és Erdélyi Erzsébettel szervezkedett. Teleki Blanka a Párizsban élő nővérén keresztül kapcsolatot tartott a magyar emigránsokkal, hadbírósági eljárás elől bújdosókat rejtegetett, könyvterjesztő egyesületet kívánt szervezni, gyűjtötte a forradalomra emlékeztető relikviákat. Lebukásuk után Teleki grófnő 10, Leövey Klára 5 év várfogságot kapott.
A merényletig csak egy szabólegény, Libényi János jutott el. Még 1849.10.06-án látta az aradi 13 kivégzését és ekkor bosszút esküdött. 1850-ben Peste, majd Bécsbe utazott és elhatározta, hogy megöli a császárt. 1853.02.18-án Ferenc József éppen a szokásos sétáját végezte, amikor a Karintiai kapu bástyasétányáról kihajolt, hogy megnézze az éppen gyakorlatozó katonákat. Ekkor Libényi odarohat és nyakba szúrta a császárt. Ferenc József a merev katonai gallérnak köszönhette, hogy túlélte a merényletet, egy mészáros pedig ártalmatlanná tette a támadót. Pár napig lábadozott, utána hamar felépült. Libényi jutalma pedig az akasztás lett 02.26-án. Bár a merényletet magányosan követte el, a hatóságok hajszát folytattak az esetleges bűntársak ellen, szabólegények százait gyanűítva. Még Libényi régebbi szabómesterét is elfogták, aki a pesti Újépületben belehalt a megpróbáltatásokba.
A forradalom évfordulóját szigorúan tilos volt megünnepelni az önkényuralom éveiben. Az ötvenes évekre szokássá vált, hogy 03.15-én virágot vigyenek a szabadságharc mártírjainak sírjára. 1860-ig nem is volt ebből gond, amikor a pesti diákság el nem határozta, hogy nyilvánosan fogja megünnepelni az évfordulót. A kiterjedt titkosrendőri hálózattól persze időben értesült a rendőrség, így a szervezőket már előző nap letartóztatták. Másnap katonai kordon állta útját a Kerepesi temetőhöz virágokkal érkező felvonulóknak és ahogy a rendőrök igyekeztek a tömeget kiszorítani, a szuronyok több embert megsebesítettek. Egy joghallgató, Forinyák Géza bele is halt pár nap múlva a sebesüléseibe. 04.04-i temetése hatalmas Habsburg-ellenes tüntetésbe torkollott.
Bach már 1857-ben rászorult, hogy rendszerét egy, a külföld számára igazolásul iratott, névtelen, dicsőítő propagandaműben (Rückblick) védelmezze. A méltó választ Széchenyitől kapta. Széchenyi Döblingben először csak magának írta meg a "nagy magyar szatírát", keserű iróniával állítva benne pellengérre a rendszernek és irányítóinak bűneit, gonoszságát és ostobaságát. Írásában Ferenc Józsefet sem kímélte. 1857 őszén szintén ilyen hangnemben írt választ a Rückblickre. Nem támadta viszont az uralkodót vagyis a Birodalmat, mivel úgy vélte, hogy Magyarországnak szüksége van rá, csak módosított berendezéssel, szabadabb intézményekkel. Ez a munka a szerző nevének feltüntetése nélkül került a külföldi könyvpiacra Ein Blick címmel. Pont akkor jelent meg, amikor a birodalom harcot vívott a franciákkal, az önkényuralmi rendszer megingott, Bachnak pedig távoznia kellett. Széchenyi folytatásra szánta el magát. Valóságos sajtóirodát rendezett be. Ismerősei segítségével röpiratokat jelentetett meg külföldön, sőt memorandumokat juttatott el az angol és francia kormányhoz, abból a célból, hogy külső nyomással is bírja az udvart engedményekre rászorítani. E szélesedő politikai tevékenységre azonban az osztrák rendőrség is felfigyelt. Házkutatást tartott Széchenyinél, ahol nem sok érdekeset talált. Egyik munkatársa lakásán azonban ráakadtak a Nagy magyar szatíra kéziratára. A rendőrminiszter közölte Széchenyivel, hogy Döblingen nincs többé számára hely. Széchenyi ezt a fenyegetést úgy értelmezte, hogy állami intézetbe akarják zárni, 1860 tavaszán főbe lőtte magát. Tiltakozásának, gyászünnepségek formájában országos visszhangja lett.
Deák Ferenc és a passzív ellenállás:
A tettleges ellenállás helyett a társadalom nagy többsége a csendes, de makacs várakozást választotta. A passzív ellenállás hazai vezére Deák Ferenc volt. 1850-ben Schmerling egy magánjogi konferenciára akarta elhívni Deákot, aki a következőt válaszolta: "A közelmúlt idők szörnyű eseményei után, s olyan viszonyok között, melyek még ma is fölállnak, lehetetlen számomra, hogy a közügyekben tevékeny részt vállaljak". A válasz kiszivárgott és a passzív ellenállás felhívása lett. Visszahúzódni, hivatalt nem vállalni, csak hazait fogyasztani, a kényszerű teendőkből amit lehet, elszabotálni, a kompromittáltakat elkerülni. Ez a magatartásminta vált uralkodóvá főleg a volt nemesi-birtokos réteg körében, de a társadalom más osztályaiból is akadt követője. A passzív ellenállás ugyanakkor nem jelentett közéleti tétlenséget. Deák számos rendezvényen megjelent, ahol nézeteit hangoztatta.
Deák 1854-ben eladta kehidai birtokát Széchenyiéknek, és Pestre, az Angol Királynő szállodába költözött. Itt megnyitotta nappaliját barátai előtt. Szivarfüst, kávé meg jóféle adomák sora mellett forgatták a vendégek az ország dolgát, vagy kísérték el az omnibusz hátsó padján üldögélve, netán hosszú városligeti séták valamelyikén a haza bölcsét.
Az emigráció tevékenysége:
A függetlenségi küzdelem politikai vezetői nagyobbrészt Törökországba menekültek 1849 augusztusában. Törökország Ausztria követelése ellenére sem adta ki őket, ám internálta Kis-Ázsiába, majd Anglia nyomására az emigránsok nagy része 1851-ben elhagyhatta az országot. Három nagy emigrációs központ alakult ki: Párizs, London és New York. Kossuth, aki továbbra is használta kormányzó-elnöki címét, Londonban telepedett le. Még Törökországban kidolgozott egy alkotmánytervezetet, amelyet a történetírás kütahyai alkotmányként nevez. A javaslat a 19. század legkonkrétabb magyar tervezete volt Magyarország államberendezkedésének polgári demokratikus átalakítására. Kossuth volt amúgyis az emigráció legaktívabb tagja. Kiváló kapcsolatot épített ki Mazzinival és III. Napóleonnal, emellett megfordult az USA-ban is, végül Itáliában telepedett le.
Az emigráció párizsi vezetője Teleki László volt. 1859-ben Kossuthtal és Klapkával együtt alapította a Magyar Nemzeti Igazgatóságot. 1860 decemberében hamis útlevéllel Drezdába utazott, ott a szász rendőrség elfogta és Ausztriába toloncolta. Az uralkodó elé vitték, aki kegyelemben részesítette azzal a feltétellel, hogy megszakít minden érintkezést a magyar emigrációval és egy időre távol tartja magát a politikától. A távoltartás nem tartott sokáig: az 1861-es országgyűlésen a Felirati Párt vezére lett.
Az emigráció legaktívabb időszaka 1859-60-ra esett. Párhuzamosan az olasz-és német egységtörekvésekkel, megalakult az itáliai magyar légió és Párizsban pedig a Magyar Nemzeti Igazgatóság. A magyarországi közvélemény tekintélyes része is izgatottan várta, hogy a magyar emigráció csapatai magyar földre lépjenek. A III. Napóleonnal folytatott tárgyalások azonban nem vezettek sikerre. Kossuth az aktív magyar közreműködés feltételéül szabta, hogy csak akkor kerülhet sor újabb Habsburg-ellenes harcra Magyarországon, ha a francia-szárd-piemonti csapatok az ország területére léptek. Ilyen biztosíték hiányában ugyanis Kossuth nem látta biztosítottnak, hogy a magyar ügy ne csak ütőkártya legyen III. Napóleon kezében, anélkül, hogy az Magyarország függetlensége mellett ténylegesen elkötelezze magát. Az 1859 nyarán az Osztrák Császárság ellen folytatott háború során a látványos francia győzelmek után kötött gyors fegyverszünet igazolta gyanakvását és óvatosságát. Ezután Cavourral kötöttek szövetségi szerződést, de sajnos Cavour nemsokára meghalt, így az emigránsok támadásából nem lett semmi. Az emigráció tevékenysége nsmokára megszűnt, a nagyhatalmi politika a 60-as évek közepére már nem tekintett rájuk eszközként. Kossuth számára nem maradt más, mint az események távolról való figyelése.
(...)


LAST_UPDATED2