Bölcs-balga, boldog-boldogtalan ember
Életminőségünk őrzése, javítása és rontása
ABCD
NAPI ÉLETMINŐSÉG VIZSGÁLATOK
Szabad ötletek, idézetek és naplójegyzetek
Vas István
Óda a tegnapi asszonyokhoz
De szépek vagytok, tegnapi asszonyok!
Hamvadó szemetekben még néha felragyog
A régi büszkeség, amivel az első szeretőt
Vállaltátok papák-mamák, a világ vádja előtt,
Nem sütöttétek le a szemeteket, ahogy illett akkoriban,
És nem bújtattátok a szempillák fátylába démonian,
Ti először itt mifelénk, ti válogatott kevesek,
Akikben az örök nőiség új hitté lelkesedett,
A mi hitünkké, mely szemetekbe sütött, csalatatlan, fiatalon,
És a ti nézésetekből is a Remény, a Forradalom
Hivott bennünket, az ébredő, felszított Vággyal egy –
Ó, micsoda förtelmeket látott később a szemetek,
Micsoda rettegéseket, micsoda mocskot, hány halált,
Hány börtönön át őrizte nekünk megváltó mosolyát,
Mögötte hány holt férfi enyész, hány otthon füstölög,
De ma is hogy tud ragyogni még a romjaitok között,
És fiatalok boldog feje fölött ha összenéz szemünk,
Ma is, mint rég volt, vagy rég se volt, tudással telve ölelkezünk.
És utcán vagy hangversenyen, ha feltűntök, szembe velem,
A fejetek fölvetését már messziről megismerem,
Mert ilyet nem tudnak semmimód az édesek, a maiak,
A macskatekintetű puhák, a sejtelmesek, a démoniak,
A szemükbe hulló hajúak, a lankatag idegbabák,
Ahogy ti értettétek vívni a szerelem párbaját,
És az ősbuja bajvívásnak új értelmű kedvet adott
A tiszta, nagy homlok, a hátrasímult, gretagarbós hajatok,
Ahogy irodában is tudtatok ülni és állni a műhelyekben,
És tudtatok várni keményen, hívőn, hitetőn, töretlen,
A hegytetőn fölszegett fejjel megállni a hajnali szélben,
Az ágyban az új gyönyörökkel szembenézni merészen,
És tisztán a szennyben, a vészben, ti erősek, ti szépek!
Még ma is a tömegben megismerem, ha ti léptek,
Mert izmos lábatok ma is ruganyos még, ma se csoszog.
Mert ma is a jövőbe léptek, ti tegnapi asszonyok,
Mint amikor a lábatok föl, föl a csúcs felé
Kapaszkodott, tar ágakon átragyogó nap elé,
Vagy a lejtőn lefelé nagyokat szökellve rohant,
Vagy sílécen egyensúlyozott az ormótlan bakancs,
Mely kedvesebb volt a szívemnek, mint most a tűsarok,
S hogy tündöklött a lábatok, ti tegnapi asszonyok,
Mikor a Dunán, alkonyi fényben, a gurulópadoson
A deszkának feszült a hosszú szárkapocs izom,
És mennyiféle fáradtság gyűlt össze a lábatokban,
S hol mindenütt járt a lábatok, micsoda sarakban, táborokban,
És fáradt lábatokkal is hogyan karoltatok –
Az erőtök is micsoda gyönyör volt, ti tegnapi asszonyok!
És hányunkat karoltatok, ti tegnapi asszonyok?
Milyen szomorú társaság, ha visszagondolok!
Mindegyitekhez milyen szeretők tartoztak, micsoda férjek,
Kik innen-onnan, amíg lehetett, hozzátok visszatértek!
Társaim, hova tűntetek, ti tegnapi férfiak?
Milyen sírok temettek el, milyen börtönfalak?
Milyen vesztőhely várt titeket, miféle új gyalázató tűz?
Miféle titkos kapcsolat az, mely minket összefűz?
Nekem testvérem mind, aki titeket szeretett,
Ti tegnapi, bátor asszonyok, mind, aki veletek
Akart új életbe kezdeni, nem ahogy adatott:
Ahogy ti tudtátok élni a szépet, ti tegnapi asszonyok.
Csak értetek volt szép a kalandos, kurta átmenet,
Mert szebben éltünk, mi tegnapiak, mint ahogy lehetett.
Ezért hiszem, hogy a föld alá nagyobb kincs soha nem jutott,
Mint mikor lekerülnek oda csontjaitok,
A tatár koponyák, a buksi fejek, vagy a különös keletiek,
A lábszárcsontok, a csodatudó újjak, csigolyák, perecek.
S aki közületek oda rég lekerült, mikor virágban állt,
Azóta átragyogott idefönt minden homályt
S a szépségből, a tegnapiból, nem tudom, mi maradt,
De felsugárzik titkosan, mint földalatti nap
*
I. Barátságos vagy az ismerőseimmel
II. Babusgatsz, ajnározol akár egy kisgyermeket
III. Mindig ajándékozol, semmit nem érdemlek meg
IV. A figyelmembe ajánlasz egy műsort, egy dalt
V. Áldozatokat hozol, de egyáltalán nem tüntetve
VI. Átvállalsz, és teljes értékűen helyettesítesz
VII. Bátorítasz minden jóra, lebeszélsz a rosszról
VIII. Beajánlasz mindenhol és kezeskedsz értem
IX. Becsülöd a személyem, és becsülöd a munkám
X. Befogadod azt, akit és amit én hazahozok
XI. Beleérzel a nehéz helyzetemben, és könnyítesz
XII. Büszkén bemutatsz a rokonaidnak, ismerőseidnek
*
Mária volt
1. Mária volt, csak egy szép női név,
Ez másnak csak ennyit jelenthet.
Mária volt, s nekem több ennyinél,
Mert számomra ő volt a kezdet.
2. A szó, szerelem - furcsa világot rejt,
S én sejtettem csupán, e világ milyen lehet,
Ő eloszlatta minden kételyemet,
Mária volt az, ki oda elvezetett.
3. Mária volt, hosszú selymes haján
A nap szőkén játszott a széllel,
Mária volt, arca emlék csupán,
Mely dacol a múló idővel.
R. Nem tudhatom, a jövő mit hoz elém,
Tán sok boldog évet, tán magányt, szürkeséget.
Bármi is lesz, mindig megőrzöm én
Az emlékek között a nevét, s haja színét.
1., R.
https://www.youtube.com/watch?v=uEe63D5kVEc
*
I. Bevonsz minden töprengésedbe, lelki tusádba
II. Nem hízelgéssel bírálod el a szellemi alkotásom
III. Nem biztatsz, nem lovalsz bele hülyeségekbe
IV. Bókolsz és vallasz te is a magad szemérmes módján
V. Boldogító igent mondtál ki, és ez úgy is lett
VI. Az én boldogításommal leszel te is boldogabb
VII. Az első vagy, aki diagnosztizálod elváltozásaimat
VIII. Kicsit túl is dicsérsz, ha érzed, szükségem van rá
IX. Ébresztesz és ráébresztesz/rádöbbentesz a valóra
X. Nem engeded szunyókálni/elaltatni a lelkiismeretem
XI. Hálátlan szerepet vállalsz: mulasztásra emlékeztetsz
XII. Együtt érezel, bármily kis baj/nagy csapás ér
*
Petőfi Sándor
A virágnak megtiltani nem lehet...
A virágnak megtiltani nem lehet,
Hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet;
Kikelet a lyány, virág a szerelem,
Kikeletre virítani kénytelen.
Kedves babám, megláttalak, szeretlek!
Szeretője lettem én szép lelkednek -
Szép lelkednek, mely mosolyog szelíden
Szemeidnek bűvös-bájos tükrében.
Titkos kérdés keletkezik szívemben:
Mást szeretsz-e gyöngyvirágom, vagy engem?
Egymást űzi bennem e két gondolat,
Mint ősszel a felhő a napsugarat.
Haj, ha tudnám, hogy másnak vár csókjára
Tündér orcád tejben úszó rózsája:
Bujdosója lennék a nagy világnak,
Vagy od'adnám magamat a halálnak.
Ragyogj reám, boldogságom csillaga!
Hogy ne legyen életem bús éjszaka;
Szeress engem, szívem gyöngye, ha lehet,
Hogy az isten áldja meg a lelkedet.
*
I. Együttműködünk – kölcsönösen kisegítjük egymást
II. Ami a tiéd, az enyém is – szó nélkül is elvehetem
III. Elfogadsz olyannak, amivé – általad is - lettem
IV. Elismered, ha te tévedtél, ha te vagy a hunyó
V. Elkísérhetlek bárhova és nem vagyok a terhedre
VI. Elnézed nékem száz kis és nagy hibám
VII. Eltűröd a hülyeségeim, a hóbortjaim
VIII. Elviseled, ha éppen olyan vagyok, mint a pokróc
IX. Érdekem képviseled, ha éppen nem vagyok jelen
X. Felhatalmazol, hogy a te nevedben járhassak el
XI. Felkelted bennem az érdeklődést, az igényt
XII. Minden percben erősíted a lelkem jobbik részét
*
Elégia a vetkőzésről Jöjj, hölgyem, jöjj és vetkőzz le velem,
vágy kínoz, mikor nem szeretkezem.
S mint harcos, ha ellenségre talál:
lándzsám megfájdul, mert nem döf, csak áll.
Öved délkörét oldozd meg hamar:
minden tájnál szebb földövet takar.
Pruszlidat vesd le, olyan feszesen
tapad; más nem lát bele, de nekem
hadd suttogja a susogó selyem
esése, hogy most lefekszel velem.
Fűződre régtől féltékeny vagyok,
de megnyugtató, mikor kikapcsolod.
Oly szép vagy, ha ruhád leengeded:
kibukkanó nap nyári kert felett.
Cipődet rúgd le gyorsan; várja lágy
talpadat nászi templomunk, az ágy.
S le fejdíszed filigrán, csupa fény
hálójával; hajad szebb diadém.
Ily fehér ingben égi angyalok
szállnak a földre; magaddal hozod
azt, mit Mohamed Paradicsoma
ígér nekünk, örök gyönyört, noha
a kísértet is vászoningben jár,
de főleg égnek nem a hajam áll.
Engedd szabaddá szeretőd kezét,
hadd nyúljon alád, mögéd és közéd.
Amerikám! Frissen fölfedezett
földem, melyet bejárok, fölfedek,
aranybányám, országom, hol mohó
kényúr vagyok, egyeduralkodó,
s boldog pionír, miközben sötét
kincseskamrádon ujjam a pöcsét.
A lélek úgy teljes, ha testtelen,
s a test akkor egész, ha meztelen.
Az ékszer nem kell, az csak elvakít,
mintha Atlanta kincseket hajít,
s a bolond férfi szeme ottragad
gyöngyön, gyémánton, mert azt látja csak,
ami képkeret, könyvön díszkötés,
amatőr-öröm. De ennyi kevés.
Nyak, arc, derék, kar, láb, comb, csípő, mell:
a szeretőnek a nő teste kell.
A bűn nem bűn, és itt nem incseleg
az ördög sem. Engedd le ingedet.
Tárd szét magad, ne félj tőlem, ahogy
föléd hajlok. Gondold: bábád vagyok.
Mezítelenül is gondoskodom rólad,
vagy nem elég egy férfi takarónak?
John Donne
*
I. Cipelted a zongorám, hogy én villoghassak
II. Hasonultunk is egymáshoz, és színeződtünk is
III. Veled vagyok egy, mégsem zárkában-zárdában
IV. Nem engeded, hogy éket verjenek közénk
V. Egységben vagyunk, amit újra megteremtünk
VI. Szellemi társam vagy, aki „párbajképes”
VII. Nem csinálsz semmiből presztízskérdése
VIII. Felemelsz magadhoz, felemelkedsz hozzám
IX. Nem bizonytalanítsz el – rám hagyatkozol
X. Valahogy mindig kéznél vagy, ha kellesz
XI. Szerelmeddel a jóra szabadabbá teszel
XII. Jobban vigyázok magamra, mert vársz rám
*
Ady Endre:
Őrizem a szemed
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.
*
I. Te éjszaka vagy aktív, én meg hajnaltájt
II. Ügyesen konspirálsz, ha meg akarsz lepni
III. Minden tám tartozó dologról tájékoztatsz
IV. Feltétlenül megbízol bennem, a szavaimban
V. A teste és a lelke: egyik tisztább, mint a másik
VI. A „rongyokból”, a túrkálóból is szépen öltözöl
VII. Első szempontod: nekem akarsz tetszeni
VIII. Hatvan felé is hálás vagy őszinte bókomért
IX. Tudod a gyengéimet, nem viszel a kísértésbe
X. Ha elesem, felsegítesz és istápolgatsz
XI. Büszke vagy rám, hogy megálltam a helyem
XII. Áldozatokat hozol, hogy hivatásomnak élhessek
*
Petőfi Sándor: Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek,
Ha a merengés alkonyában
Szép szemeidnek esti-csillagát
Bámulva nézik szemeim,
Mikéntha most látnálak először...
E csillagot,
Amelynek mindenik sugára
A szerelemnek egy patakja,
Mely lelkem tengerébe foly -
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek,
Ha rám röpíted
Tekintetedet,
Azt a szelíd galambot,
Amelynek minden tolla
A békesség egy olajága,
S amelynek érintése oly jó!
Mert lágyabb a selyemnél
S a bölcső vánkosánál-
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek,
Ha megzendűlnek hangjaid,
E hangok, melyeket ha hallanának,
A száraz téli fák,
Zöld lombokat bocsátanának
Azt gondolván,
Hogy itt a tavasz,
Az ő régen várt megváltójok,
Mert énekel a csalogány -
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek,
Ha ajkaimhoz ér
Ajkaidnak lángoló rubintköve,
S a csók tüzében összeolvad lelkünk,
Mint hajnaltól a nappal és az éj,
S eltűn előlem a világ,
Eltűn előlem az idő,
S minden rejtélyes üdvességeit
Árasztja rám az örökkévalóság -
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek?
Boldogságom édesanyja,
Egy égberontott képzelet
Tündérleánya,
Legvakmerőbb reményimet
Megszégyenítő ragyogó valóság,
Lelkemnek egyedűli
De egy világnál többet érő kincse,
Édes szép ifjú hitvesem,
Minek nevezzelek?
*
I. Kiegészíted a kieső emlékezetem
II. Önként és örömmel vagy velem
III. Van nézés és hang, ami csak nekem szól
IV. Van név, amin csak te szólíthatsz
V. Ha meglátsz, szaporázod a lépteidet
VI. Kezemből a szálkát kiszeded
VII. A betegágyamnál virrasztasz
VIII. Elérted a jóízű tréfám
IX. Kisegítesz, ha elakadok
X. Tovább lendítesz, ha megtorpanok
XI. Már magát a jószándékom is értékeled
XII. Szemet hunysz kisebb disznóságaim felett
*
Shakespeare szonett
LXXV
Az vagy nekem, mint testnek a kenyér
S tavaszi zápor fűszere a földnek;
Lelkem miattad örök harcban él,
Mint fösvény, kit pénze gondja öl meg;
Csupa fény és boldogság büszke elmém,
Majd fél: az idő ellop, eltemet;
Csak az enyém légy, néha azt szeretném,
Majd, hogy a világ lássa kincsemet;
Arcod varázsa csordultig betölt
S egy pillantásodért is sorvadok;
Nincs más, nem is akarok más gyönyört,
Csak amit tőled kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon,
Részeg vagyok és mindig szomjazom.
(Szabó Lőrincz fordítása)
*
I. Ha megölellek, akkor visszaszorítasz
II. Fél szavakból értjük egymást
III. Örülsz, ha örömet okozhatsz
IV. Elmondod, ha bajod van velem
V. Egy tálból és egymás kezéből eszünk
VI. Levágod a hajam és megmosod a hátam
VII. Úgy látsz, ami jó esetben lehet még belőlem
VIII. Mindig a legjobbat feltételezed rólam
IX. Sokfelé elkísérsz – pláne, ha kérem
X. Főzöl, terítesz, és meleg étellel kínálsz
XI. Gyengéd erőszakkal késztetsz a jóra
XII. Távol tartod tőlem a háborgatókat
*
Juhász Gyula: Milyen volt...
Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
De azt tudom, hogy szőkék a mezők,
Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár
S e szőkeségben újra érzem őt.
Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,
De ha kinyílnak ősszel az egek,
A szeptemberi bágyadt búcsuzónál
Szeme színére visszarévedek.
Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,
De tavaszodván, ha sóhajt a rét,
Úgy érzem, Anna meleg szava szól át
Egy tavaszból, mely messze, mint az ég
*
I. Beleérez a nehézségeimbe
II. Non stop meleg otthoni légkört teremt
III. Kiigazít, ha túlzok vagy tévedek
IV. Megigazítja a ruházatom
V. Nem számoltat el minden fillérrel
VI. Csak ritkán és keveset panaszkodik
VII. Hálás nekem, minden kis házkörüli munkáért
VIII. Hasonló előadást és hangos könyvet kedvel
IX. Nem dörgöli az orrom alá, ha többet keres
X. Ha eltűnök, akkor aggódva keres
XI. Ha elbóbiskolok, akkor betakar
XII. Ha fáj a hátam, megmasszírozza
*
József Attila
GYERMEKKÉ TETTÉL
Gyermekké tettél. Hiába növesztett
harminc csikorgó télen át a kín.
Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.
Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.
Számban tartalak, mint kutya a kölykét
s menekülnék, hogy meg ne fojtsanak.
Az éveket, mik sorsom összetörték,
reám zudítja minden pillanat.
Etess, nézd - éhezem. Takarj be - fázom.
Ostoba vagyok - foglalkozz velem.
Hiányod átjár, mint huzat a házon.
Mondd, - távozzon tőlem a félelem.
Reám néztél s én mindent elejtettem.
Meghallgattál és elakadt szavam.
Tedd, hogy ne legyek ily kérlelhetetlen;
hogy tudjak élni, halni egymagam!
Anyám kivert - a küszöbön feküdtem -
magamba bujtam volna, nem lehet -
alattam kő és üresség fölöttem.
Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.
Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,
kinek szeméből mégis könny ered.
Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled.
1936. május
*
I. Ha hamisan éneklek, nem hurrog le
II. Ha csüggedek, mond valami biztatót
III. Minden fontos hírt gyorsan tudat velem
IV. Sohasem zsarol, érzelmileg sem
V. Bármit kérek, hamar és készséggel teljesíti
VI. Bármikor beáll a helyemre, s helytáll
VII. Nem írja fel, ki kinek tett több szívességet
VIII. Megosztjuk egymás között a munkát
IX. Abban lenne jobb, ami nekem nem megy
X. Nem felejti el, amit tegnapelőtt ígért
XI. Ha a szemembe néz, nem tudok hazudni
XII. Törődésével enyhíti a fájdalmam
*
Komjáthy Jenő :
Ha eltaszítasz...
Ha eltaszítasz: összetört szivemmel
Bejárom sírva a világot;
Szilaj fájdalmaimtól ostorozva
Örvények éjjelébe hágok.
Ahova lépek, ott a fű kiszárad,
Virág lehervad egy lehemre,
A lomb haraszt lesz, élet ere posvány,
Aszú a rétek üde selyme.
Ha eltaszítasz: halhatatlan bánat
Fog űzni a sötét vizekre.
Megyek. Utamnak célja végtelenség, -
Élet s halál között lebegve.
Szirtek között, rémséges éjszakákon
Rohan velem a szörnyü gálya;
Nyomomba démonok kacagva törnek,
Magam a démonok királya.
Ha eltaszítasz: egy világot ölsz meg,
Örökre, visszahozhatatlan.
Nem test, a lélek az, amit temetnek,
Az éden is így lett lakatlan
Gyilkot merítesz egy világ szivébe,
Hiába sírsz, hajad hiába téped!
Elvérzik a természet mély sebébe,
Reszkess! Iszonyu lesz a bűnhödésed!
Ha eltaszítasz: összetört szivemmel,
Halott szivemmel mégis fölkereslek;
Kioltád életem, de temetetlen
A szörnyü érzés: halva is szeretlek!
Elérlek! Árnykezemmel égbe érek;
Utánad nyúlok daccal és merészen,
És lángoló, véres szívemre vonlak,
Enyém leszel mégis, enyém egészen!
*
I. Mindig előszeretettel viseltetik irántam
II. Mindent félretesz, ha szükségben vagyok
III. Ápol, ha leesek a lábamról
IV. Meggyógyít, ha gyengélkedek
V. Megelőzi a bajom, a betegségem
VI. Nem untat hosszas történetekkel
VII. Mindig félt, de nem féltékenykedik
VIII. Bármit eszik-iszik, mindig kínál
IX. Elpakol utánam is, ha úgy adódik
X. Nem kutakodóan olvas a gondolataimban
XI. Sokszor kitalálja a titkos vágyaimat
XII. Nem hízeleg, hogy jó pontokat szerezzen
*
Shakespeare szonett
LXVI.
FÁRADT vagyok, ringass el, óh Halál! -:
az Érdem itt koldúsnak született
és hitvány Semmiségre pompa vár
és árulás sujt minden szent Hitet
és Becsületet rút gyanu aláz
és szűz Erényt a gaz tiporni kész
és Tökéletest korcs utód gyaláz
és Érc-erőt ront béna vezetés
és Észre láncot Doktor-Balga vet
és Hatalom előtt néma a Szó
és Egyszerű kap Együgyű nevet
és Rossz-kapitány rabja lett a Jó.
Fáradt vagyok, jobb volna messze mennem:
meghalnék, csak ne hagynám el szerelmem!
(Szabó Lőrincz fordítása)
*
I. A gyengébb vicceimen is el-elmosolyodik
II. Kegyelemből nem üti le a ziccert
III. Könyörületből elengedi jogos feddését
IV. Óv a vakmerő istenkísértésektől
V. Örül a puszta látásomnak
VI. Ajándékként fogadja a tartozásom
VII. Kedvet csinál a kötelességeimhez
VIII. Unszol, nógat, ha holtponton ragadok
IX. Minden nap tiszta lapot adsz
X. A megbocsátással ki is törölted botlásomat
XI. Nem hánytorgatod fel régi sérelmeidet
XII. Igyekszel érzéssel mondani a fájó igazságot
*
Tóth Árpád:
Esti sugárkoszorú
Előttünk már hamvassá vált az út
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.
Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szívembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le
S lombjából felém az ő lelke reszket?
Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek, -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!
*
I. Ha már senki, te akkor is bízol bennem
II. Szemed tükrében jobbnak érzem magam
III. Figyelmeztetsz a közvetlen-távoli veszélyre
IV. Tudsz magamra hagyni és magaddal ragadni
V. Figyeled és lereagálod minden kis rezdülésemet
VI. Vendégeimet a te meghívottaidként fogadtad
VII. Sosem kértél tőlem tisztességtelen dolgot
VIII. Ócska lakásunkból ízléssel otthont varázsoltál
IX. Az érdekemben csaltál - kegyesen
X. Ami rám tartozott, azt nem titkoltad
XI. A bűnömben nem vagy cinkos társam
XII. Nem dobsz rám se első, se utolsó követ
*
A szívemmel látlak téged
A szemünk a szívünk tükre,
visszatükrözi bánatunk.
De fényt borít éjjelünkre,
benne mindent megláthatunk.
Mindent, mit egymásnak adtunk,
s ami megmaradt még nekünk.
Mindent, mit egymástól kaptunk,
az egész életünk.
A szívemmel látlak téged,
a szívemmel emlékezem.
A szívemmel látlak téged,
ha fáradt a két szemem.
Úgy várom az érkezésed,
mint a holdfény a csendes éjt,
a szívemmel látlak téged,
most itt vagy és minden oly szép.
Volt napfényben fürdő évünk,
volt sok szomorú éjszakánk.
De mindig, ha összenéztünk,
újra villant a régi láng.
Az éveink messze szálltak,
bennünk nem hoztak változást,
én most is oly szépnek látlak,
mert a szívemmel nézek rád.
A szívemmel látlak téged,...
...most itt vagy és minden oly szép.
A szívemmel látlak téged,
a szívemmel gondolok rád.
https://www.youtube.com/watch?v=Thn3F70b36w
*
I. Elviseled, ha morgós-harapós vagyok
II. Tisztába rakod a zűrös dolgaimat
III. Letörlöd a sarat a cipőmről
IV. Óvatosan adagolod, ha rosszat adsz tudtomra
V. Nem háborgatsz, ha rossz passzban vagyok
VI. Felkarolod és támogatod terveimet
VII. Megdögönyözöd a fejem, a hátam
VIII. Simogatod és puszilgatod az arcom
IX. Minden javadat megosztod velem
X. Nekem főzöd az ételt, sütöd a kenyeret
XI. Kitárt karokkal várod az érkezésem
XII. Meleg búcsúval engedsz utamra
*
Köszönet mindenért
Köszönet mindenért,amihez kezed ért
mert minden ami tőled érkezik,rólad beszél
és titokban szívemhez ér.
Minden ajándék, minden levél
és minden csokor,
te hozzád kapcsol,te rólad suttog
és feléd sodor.
Hogy fülemben zsibong a vér,
hogy fülemben zsibong a vér. Megsúgom mindazért,ami bánt,ami sért
én réges-régen megbocsájtanék,
hogy rám találj
és örökre szívedbe zárj!
Akárhogy űzlek, akármit mondok,
ne higgy nekem!
Bolondul verdes, vakon szerelmes az én szívem.
És két karom kitárva vár!
És két karom kitárva vár!
https://www.youtube.com/watch?v=bc2Voj15ce8
*
I. Zokszó nélkül tűröd, ha morcos vagyok
II. Összehangolod velem életritmusod
III. Távollétemben a védőügyvédem vagy
IV. Gondolatban kísérsz, ha távol vagyok
V. Elgördíted utamból az akadályokat
VI. Imáidba foglalod a nevem
VII. Tapintatosan figyelmeztetsz hibámra
VIII. Kimosod a szennyesemet
IX. Nem állítasz kész helyzet elé
X. Semmilyen vackom nem dobod ki
XI. Arcomra mosolyt varázsolsz
XII. A sebemet tisztogatod
*
Illyés Gyula:
Ditirambus a nőkhöz
1
Nem a kövek és nem a fémek.
Nem amik állják az időt!
Hanem a gyékény, a nád, a kéreg.
Nem az örök-élet-igéret
cinkosai. Nem a kimértek.
Hanem a törékenyek s engedők:
a fű, a lősz, a sás
lett tiltakozás.
A tettük után nyomban eltünők.
2
Nem a kövek és nem a fémek.
Nem az asszir, a szumir pillérek,
a talpukkal évezret gyűrüztetők.
Nem a bazaltból faragott gúla-tetők.
Hanem a haraszt, az avar, meg a fa:
a messziről igent integetők.
Nem a kemények,
hanem a fonhatók, a szőhetők,
a dolgozó kezekre
kutya szemével figyelők, -
Még messze, messze
valamennyi isten előtt -
3
Nem a kövek és nem a fémek.
Az első szót, a gügyögőt,
az első tanácsot a létnek,
ők kezdték szájba rágni, a
gyapjú, a gyanta, a szösz, a raffia.
A közlékenyek, a serények.
Ők, nem az égnek,
hanem a sári világnak védangyal-kara,
ők, az örökre többrekészek.
Mert aki meg akarja tartani az életet, elveszti azt:
aki pedig kész elveszteni is, megtartja.
4
A romlandók. A hínár, a moha.
A múlók. A hártya, a len fonala.
Nem az eleve valakik, hanem a törők,
de nyomban fölnevetők,
hogy megint csak összeilleszthetők,
az így szívósak, így nem engedők.
Az ág héja, a kecskeszőr, a háncs
lett utitárs -
Befogadván valami messze
- hogy mondjuk? - eszme?
rendeléséből a jövőt.
5
Messze a kövek és a fémek
hatalomátvétele előtt.
A hajlíthatók és görbíthetők,
a szívósan gyengédek,
az ujjnyomásra már válasz-puha
anyagok, ők, a soha
vissza nem ütők.
adtak halk jelet - kéz a kéznek -
velünk a Föld!
6
Fú a szél, kopik a talaj,
fölkúszik, óriási hal,
az évszázadok mélyvizéből
a templom, - íze, húsa nélkül.
Száll a por, vékonyul a föld,
emelődik ünnepi tálca
diszében a dög: a ledőlt
fejedelmi palota váza.
Hányingerelten köpdösi
vissza a tisztára szopott
bordát, ivet, oszlopot
az idő. Nem ez kell neki.
7
Nem a kövek és nem a fémek.
Nem a bronzpajzsok, a porfiredények,
a hivalgók, a haszonélvezők.
Hanem a pálmalomb kötények,
a kókuszcsészék, a zsuppháztetők.
Nem a katakombák, nem a tornyok.
Mert mit tudnak a csontok,
ha kifolyt közülük az élet?
8
Ki mondta az első szót a jövőről,
a derüset, a szemen át
meggyőzőt, szívmelengetőt:
lehet remény,
mást is rejt a világ,
mint amit mutatott először.
Az első füszoknya övén
az első ráhímzett virág.
9
Nem sziklakockából rakott erőd,
mit egybe csak a súly maltera köt.
Nem a gőg
kapui. Hanem a pelyva, a patics, a pihe,
a vessző, a viasz, a toll ereje
hozott ide -
Igen, ők, az épp mert lágyan
megnyilók lettek a legerősebbek.
Mint ágyék s keblek
a csont- és izom-védte várban:
donzsonjaitokban, asszonyi testek.
Mint akik lebirhatják az időt.
10
Nem a szögletek, nem az élek,
nem a fegyverek, a szúrók s lövők,
nem a királyok s hadvezérek,
hanem az ebnél hamarabb
megokosult vályog-iszap,
a szőrme, az irha
lett vezető, - nem is a férfiak,
hanem ők
a minden tagukban szem-viselők,
a nők kezeit idomitva.
11
Rejti a márvány a szobrot. A Szépet!
De mitől éledt?
Kik voltak a nemzők s szülők?
És kik tették tisztába őt?
De a legelső, kisdedi mosolyt,
amivel szinte odaszólt,
ami a lélek válasza volt
a teremtésnek,
kik csalták oda, tétova
elsőt-mozduló vonásaira
a kőnek is, a fémnek?
Hallgat a sok apa s anya.
Nem, itt a sírok sem beszélnek.
12
Szobrok, ti, már a méhben készek,
harsány-némák, lét-tömlöcök,
épp azáltal holtak, hogy épek,
temetkezőket temetők!
13
Nem a kövek és nem a fémek.
Mig a fű újra fönt mindent beföd,
tisztítja máris lent a mélyet
szorgos népeivel a föld.
Munkálnak a türelmes férgek,
a hullamosók, bűz-szürők,
hír-fertőtlenitők, dicsvágy-virus-ölők,
a mord erények, zord erélyek
bacillusgazdáit lemeszelők,
mind-mind az iszonyú pöcegödört
át-, hasznosan úgy-szétdögönyözők,
hogy kidugja, egyre merészebb
kedvvel fejét, az öröm keresőt,
egy hóvirágnyi élet.
14
A szöllő-bakhátak-fésülte dombok
s nem a rom-fedte, a történelem-
lerondította bércek,
a felhő-kavarók, nem a látni is undok
mellvédek agyaros vigyora, hanem
a csibesövények,
nem a várárkok: a zsiba-borítók,
a kisajtó, a kalantyús kapu,
a csak fakilincs-záratú
verőcék, gally- és léc-cserények,
nem a lőrések,
hanem a kandikálásra szabott zsalú,
nem a torlaszolók, hanem a nyílók,
nem a tengeringerlő szirtfok,
hanem az öblök, a kikötők,
a borjú- és birka-nyalta mezők,
nem a keselyük, a denevérek, a solymok,
hanem a selymek, a fürj-fészkek, a méhek,
nem a dörgések, hanem az ének,
nem a kardok, a kardhüvelyek, a vértek,
hanem az ingek, a kendők, a harisnyakötők,
nem a villámok, nem a vulkánok, a rőt
ablakon át fény-bőgve beizzók,
a mélység düheit mennybeköpők,
hanem a hős mellbimbók,
a tövükhöz menekülők
megóvásában
bátran
meredők, tüzelők.
Ajánlás
Nem a zablák, nem a csengések,
hanem a kosáron a fül;
nem az ostromok, a bekerítések;
hanem a korall-sor a nyak körül,
meg a tüzhely körüli székek;
nem a viharok, a mének, a diadalzengések,
hanem a szitaszél-veregetések,
ha a liszt megtömörül,
hanem a néma kitekintések
a téli ablak függönye mögül;
nem a havasok, a jeges meredélyek,
hanem a kézimunkázó vetések,
a vasárnap is orsópörgetők,
hanem a csecsemő-lebegtetések,
hanem a csermelyek, a csevegők,
nem a vezényszó: Rohamra! s Imához!
Hanem a megforditott vánkos.
|