Payday Loans

Keresés

A legújabb

Szamuely (Samuel) Tibor PDF Nyomtatás E-mail
Boldog-boldogtalan magyarok édenkertjei és poklai
2014. április 22. kedd, 17:37

Amire nem emlékezhetünk eléggé:

Szamuely (Samuel) Tibor

„mindenről, ami magyar volt, gyűlölettel beszélt”

 

2014. április 22.
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

szamuely-tibor-250.jpgKilencvenöt éve, 1919. április 22-én ruházták fel diktátori hatalommal Szamuely (Samuel) Tibort (1890-1919), Lenin „legjobb magyar tanítványá”-t. Aki, amint Tormay Cécile írta, „mindenről, ami magyar volt, gyűlölettel beszélt, bár jellegzetes nevét megmagyarosított álnévvel cserélte el”. Tekintettel mai politikai örököseire, nem emlékezhetünk eléggé arra, hová jut egy nemzet, ha élére Szamuely Tiborok kerülnek. Mert nem volt egyedül. Váry Albert (1875-1953) koronaügyész-helyettes korszakos műve (A vörös uralom áldozatai Magyarországon, 1922) szerint a negyvenöt népbiztosból huszonhét izraelita, négy kikeresztelkedett izraelita, kilenc római katolikus, két református, egy unitárius, görög katolikus és görögkeleti ortodox volt. Szamuely (Samuel) tehát a többségükhöz tartozott. Mégsem származása, hanem tettei miatt vált gyűlöletessé.

Noha már 1919. március 22-én a munkássághoz és a Vörös Hadsereghez tartozó osztályok ellenőrzésével bízták meg, április 22-e után még fokozottabb erőkkel lépett fel minden magyar nemzeti és keresztény hagyomány ellen. Az ekkor huszonkilenc éves diktátorral való találkozását maga az a Szabolcsi Lajos (1889-1943) zsidó zsurnaliszta, az Egyenlőség felelős szerkesztője, aki amúgy eladdig az antiszemitizmus elleni küzdelem „harcias”-ságát követelte, ekként örökítette meg emlékiratában (Két emberöltő, 1993):

„Szamuely Napóleon-pózban, kezét mellényébe dugva sétált fel és alá a szobában. A vallási lapokat megszüntetem – harsogta. – Először a lapokat, azután a vallásokat is. Teljesen felesleges a népbolondítás.”

Mindebből következően nem véletlenül erősödött meg diktátorsága alatt az antiszemitizmus. 
Amiről elég talán Balanyi György (1886-1963), a jeles piarista történészt idéznünk világi kollégája,Gratz Gusztáv (1875-1946) művéből (A bolsevizmus Magyarországon, 1921):

„A bolsevizmus nem teremtette meg, hanem csupán paroxizmusig fokozta az antiszemitizmust. Mivel a vezérek és a hóhérok csekély számú kivétellel a zsidók, az áldozatok pedig a keresztények közül kerültek ki, érthető, hogy az életében, vagyonában és a legszentebb eszményeiben fenyegetett keresztény társadalomban erős visszahatás támadt a zsidóság egyeteme ellen, melynek nem volt elegendő ereje és bátorsága hozzá, hogy érthető formában megtagadjon minden közösséget a vér és az erkölcsi nihil embereivel.”





Igen, az áldozatok elsöprő többsége pedig a keresztények közül került ki. Mert hiába is írta 
az Újvári Péter által szerkesztett Magyar Zsidó Lexikon 1929-ben a már idézett Váry könyvére hivatkozva, hogy a Szamuely-terror 590 kivégzettje közül 44 (azaz 7,4 %) volt zsidó, de, jegyzi meg erre Gyurgyák János történész monográfiájában (A zsidókérdés Magyarországon, 2001), „ezt az adatot nem erősíti meg egyetlen más forrás sem”.

De lássunk ezután néhány kordokumentumot róla! 

Egy 1919-ben névtelenül megjelent, 1945-ben indexre tett brosúra (A halál népbiztosa. Szamuely Tibor gyilkosságai) indulásáról alig ismert tényeket közöl. Eszerint Szamuely, aki 1908 tavaszán kezdő újságíróként, mi több, „rendőri riporter”-ként kapott állást a „Szabadság” szerkesztőségében, „egyszerű nyíregyházi zsidó szülőknek a gyermeke, de ő mindenütt mint fajmagyar, mint őskatolikus szerepelt. Szörnyen szidta a zsidókat, kifejezetten antiszemita volt és gyakran járt a templomba. Ugyanaz a Szamuely, aki a diktatúra alatt halált üvöltött mindenre, ami egyházi, ugyanaz a legényke néhány évvel ezelőtt szégyellte zsidó származását és szeretettel ölelte keblére a vármegyei reakciósokat.” 

Azonban „mint váradi újságíró csak nagyon nehezen tudott boldogulni. Várad ugyanis mindig híres volt arról, hogy ott a legtehetségesebb emberek dolgoztak. A stréber, tolakodó Szamuelynek igen nehéz szerepe volt, amin azonban könnyen segített. Már korán reggel beült a rendőri sajtóirodába és minden jelentéktelen csirkelopást följegyzett. Kollégái még aludtak, de ő már futott a riportok után, és ha a rendőrségen kezébe került egy akta, gyorsan lejegyezte és megkérte a fogalmazót, hogy az anyagot ne adja ki más újságírónak. Néhányszor sikerült neki a trükk, kollégái lemaradtak és ily módon hízelegte be magát az agyvelő-uzsorás lapkiadóknál.” Ahol csak megjelent, hamarosan nemkívánatossá vált: „egy ízben a munkások sztrájkba léptek Nagyváradon, és a sztrájkolók megkérték az újságírókat, hogy szimpatikusan írjanak a munkáltatók és a munkások közötti harcról. A demokratikus érzelmű hírlapírók valamennyien teljesítették a munkások kérését, egyedül Szamuely Tibor volt az, aki a munkáltatók mellett foglalt állást lapjában, és piszkolódó, szemtelen hangon írt a sztrájkról. Becstelen magatartásáért a váradi szocialisták meg is akarták verni. Felkeresték a szerkesztőségben, de Szamuely elszaladt és a többi kollégáknak kellett őt megvédeni.” 

Aztán nemsokára „mint keresztényszocialista került fel Budapestre a „Magyar Kurir” című katolikus kőnyomatoshoz. A szerkesztő úr tudta Szamuelyről, hogy zsidó, de olcsó munkaerő volt és így vallása dacára is alkalmazta. Szamuely azonban nem vált be a Kurirnál, és átment a Magyar Távirati Irodához. Strébersége közismert volt és tudták róla, hogy mint újságíró, született antitalentum. Kis ideig működött a Népszavánál is. A legérdekesebb, hogy mindenki tisztában volt származásával, de ő következetesen adta a keresztényt, és összeköttetést tartott fenn a keresztényszocialistákkal is.”

Aztán itt van Tormay Cécile Bujdosó könyve, amelynek 1919. április 23-i feljegyzése további leleplezésekkel szolgál.

„Szamuely Tibor mostantól kezdve a keleti hadsereg rögtönítélő törvényszékének az elnöke és a front mögötti országrészek minden ellenforradalmi moccanásának felelőtlen bírája. Szolnoki főhadiszállásáról kiadott parancsában megmondja, mit akar: „A burzsoáziához nem fordulok semmiféle kérelemmel, csak azt szeretném, ha ezeket a szavakat vésné emlékezetébe: aki a proletariátus hatalma ellen emeli fel a kezét, az a saját halálos ítéletét írja alá. Az ítélet végrehajtása a mi feladatunk.”

Ki ez az ember, hogy ilyen hangon beszél. Honnan jött és hová indul, akit mától kezdve nem von többé senki kérdőre az eltűntekért? Alakja ott állt a forradalom erjedő sötétjében. Kun Béla mellett az első perctől kezdve. Együtt jöttek át az orosz határon. Trockij utasításait és aranyát hozták magukkal mind a ketten.

Emlékszem rá, a télen történt. Akkor már a Visegrádi utca nyíltan titkos fészke volt a kommunistáknak. A Vörös Újság szerkesztősége irányából két alak fordult ki az utca szegletén. Az egyik Goszthony Mária volt, aki most Csorba Mária név alatt a tanácsköztársaságban fontos állást tölt be, és féktelenül lázítja a kommunista tömegeket. Egy fiatal férfi kísérte. Nem volt púpos és mégis a púposak kifejezése ült az arcán. Egy fekete hiéna... Később tudtam meg, hogy az az ember Szamuely Tibor volt.

Nagyatyja kaftánosan, batyuval vándorolt be Galíciából. Szamuely Tibor fiatalon Nagyváradra került és írói tehetség nélkül felületes félműveltséggel újságíró lett. Amit róla hallottam, olyanok mondták el, akik abban az időben személyesen ismerték.

A kávéházban rendesen egy félreeső szegletbe húzódott és külön asztalnál ült egyedül. Fekete kesztyűjét jóformán soha se vette le a kezéről, mindég fekete ruhát és fekete nyakkendőt viselt és hosszúra növesztett fényes fekete hajat a fejéhez tapasztva erősen kifésülte a homlokából. Tüdővészes beretvált arcán kék és fekete árnyékok húzódtak.

A kaftános lengyel zsidók fia, angolosan öltözködő bohémkodó különc lett. De csak külseje vette fel ezt a lárvát. Lelkében tovább hordozta a zsinagógák izgatott zsúfolt forróságát.
Óhitű péntek esték homályát, hét szál gyertyák lángját, megvetettek emésztő bosszúvágyát.

Keresztényekkel nem igen érintkezett. És a kétes hírű keresztény asszonyokat – mint ahogy maga mondta – csak azért kereste, mert szerette őket megalázni. Mindenről, ami magyar volt, gyűlölettel beszélt, bár jellegzetes nevét, mint sok más fajrokona, megmagyarosított álnévvel cserélte el.

Az előbbi brosúrából idézetteket Tormay is csak megerősíteni tudta:

„A háborút megelőzőleg egy fiumei újságnál írt alárendelt kis cikkeket. Aztán a katolikus Magyar Kurír kőnyomatosnak volt a munkatársa.

Mikor a háború kitört, behívták. Ügyesen többször elkerülte a bevonulást, aztán a front mögötti irodákban bujkált egy ideig. Később megadta magát az oroszoknak. Mikor a forradalom ott kitört, a nyíregyházai zsidó fiú, aki addig alárendeltjeivel sértőn és kihívóan viselkedett, feljebbvalóival pedig meghunyászkodóan, egyszerre megváltozott. Hirtelen a többiek fölé került. Már katonákat toborzott magyar foglyok között a vörös hadseregnek. Fenyegette és kényszeríttette őket. A zsidó cárok visszaadták szabadságát és a faji összetartás megdöbbentő adatául, a nyíregyházai jelentéktelen zsidó hadifogolyból hirtelen az oroszországi zsidó-szovjet hadtestparancsnoka lett. És ekkor úgy látszik, szabadjára engedte régen hordozott gyűlöletét. Kilencvenkét fogoly magyar tisztet lemészároltatott.

Múlt év novemberében jött haza. Aztán nemsokára találkozott Kun Béla szállásán Károlyival. Ettől kezdve gyakran érintkezett vele és védelme alatt kiabálta véresszájúan a kommunista gyűléseken: Halál a burzsujokra! Március 21-én este már hadügyi helyettes népbiztos volt. Most a forradalmi vésztörvényszék elnöke.

Mielőtt elutazott Pestről Szolnokra, egy délután Gerbeaud cukrászdájának az ablakában ült és kávézás közben kinézett a térre. Többen hallották, mikor mondta: itt a Gizella téren fogok egy guillotine-t felállítani. Annyi burzsuj vérnek kell még folynia, hogy az automobilom kereke vérben gázoljon.

Valaki beszélte, aki Budapesten járt. Szamuelyt terrorista testőrség őrzi, gépfegyveres különvonaton utazik, és hóhért visz magával. Az újságírók körében, a forradalmi Otthon clubban, az egykori névtelen riporter hirtelenében ünnepelt nagyság lett újságíró fajrokonai egy része előtt.”

És itt említ is Tormay egy nevet közülük. Egy olyan nevet, melyet minduntalan csak kalaplevéve szoktak emlegetni ugyebár. Akire vonatkozóan viszont a huszadik század egyik legnagyobb magyar irodalomtörténésze, Várkonyi Nándor (1896-1975) kénytelen volt megjegyezni művében(Az újabb magyar irodalom 1880-1940, 1942)

„Nincs még egy írónk, aki annyira gyűlölné a magyarságot: egész művében egy jó szót, egy szép indulatot nem ad neki: gyűlöli a gazdag zsidót is, aki el akar szakadni a fajtájától, s a gazdanéphez dörgölődzik. Erkölcsileg kívül került a magyarságon.”

De végtére kiről is van szó? Idézzük Tormayt:

Bródy Sándorról mesélik, hogy pezsgőzés közben átölelte és felköszöntötte: Tibikénk, prófétánk!Igen az ő prófétájuk! Most, hogy visszagondolok, emlékezetemen át egyre élesebben látom a fekete hiéna-ember arcát. Visszataszítóan mosolyog új hatalma felett. Látom fekete sima fejét és fekete kesztyűs keze int. Bitókat állítanak fel, ahová mutat. És az akasztófák, mint fekete héber írás ott maradnak az ég alján, mikor különvonatán odébb megy, más lázadó tájak felé.”

Ám Tormay Szamuelyről való legfontosabb adaléka talán mégiscsak ez:

Szamuely Tibor a gyűlöletnek titokzatos rítusán nevelkedett és a keleti zsidóknak egy ultraortodox szektájához tartozik, mely mindennél szigorúbb szertartásokat űz. A Chesidem[chaszid – Ifj. T. L.] szekta, mint az ószövetségi fanatikus héberek, komor, elfogult és sötét. Irtózik a napfénytől. Hívei csakis azt vallják igaznak, ami a Tórában van és azt is csak azért, mert benne van. A szekta szigorúan, betű szerint értelmezi az ószövetséget és a „Fogat fogért, szemet, szemért” hitvallását szó szerint akarja megvalósítani. Szamuely Tibor degenerált lelkét ezek a tanítások és szertartások formálták és dolgozták ki. Így lett ennek a kornak, melynek uralkodó elemei lappangva, megjuhászkodottan régóta jártak és sokasodtak közöttünk, legkifejezőbb típusa. A gyűlölet levegőt kapott, a típus elvetette álarcát és körülnéz a történeti idők során felgyülemlett bosszúvágy.”

Igen, a bosszúvágy különösen is a kereszténység, kiváltképpen a katolicizmus iránt volt meg benne. Ami a Tormay-idézetben emlegetett ultraortodox szektától sohasem állt távol. Amiről az akkori időket kicsit is jobban ismerőknek óhatatlanul eszükbe jutnak bizonyos, a Szamuely-terroristák által terjesztett röplapok. Ezek mindegyike az egyházi személyek és intézmények tűzzel-vassal történő kiirtását követelték. Íme közül mutatóul egy. A Nemzeti Újság 1921. április 13-i száma így fogalmaz „Őszinte vallomás a zsidóság céljairól. Cionistza röpirat a zsidók világhatalmi törekvéseiről. Aknamunka a diósgyőri vasgyárban” címmel:

„A miskolci Magyar Jövő írja: „A miskolci államrendőrség egy géppel írott röpiratot foglalt le, amelyet „Ne dobd el, add tovább” felírással terjesztettek a diósgyőri vasgyár munkásai között. A röpirat, amely a Star Polska című lengyel-zsidó lapnak egy cionista gyűlésről írott tudósításának fordítása, a következőket mondja:

A zsidóság célja

Testvéreim! Az izraeliták már a XIX. század óta küzdenek azért a világhatalomért, melyet maga az Isten ígért Ábrahámnak. Eddig a kereszt diadalmaskodott a zsidóság fölött, akik a világ minden részébe szétszóródva, hosszú időn át a legkegyetlenebb üldözésnek voltak kitéve, de most már remélhetünk. Izrael népe napról napra hatalmasabb lesz, és azok az országok, melyekbe a zsidóság szétszóródott, lassan már az ő tulajdonukat képezik. Nekünk, a zsidóságnak, sikerült a világbörze leghatalmasabb központjait a kezünkbe vennünk, a nagytőke felett mindenütt a zsidóság rendelkezik, az összes államok úgy el vannak nálunk adósodva, hogy kénytelenek bányáikat, gyáraikat, vasutaikat lekötni a zsidóságnak. Még csak azt kell elérnünk, hogy a földbirtokok is teljesen zsidó kézre kerüljenek, főleg a latifundiumok. Ha ezek zsidó kézre kerülnek, akkor a hatalom mellett a dolgozó keresztény munkások kétszeres jövedelmet fognak nekünk szerezni. Ma már hatalmasak vagyunk! A legádázabb harcot elsősorban is a katolikus klérus ellen kel megindítani, azután hatalmunkba vesszük az iskolát. Az egyházat szegénnyé tesszük, és akkor elveszti befolyását. A bírói karnak, orvosoknak stb. mind zsidóknak kell lenniük. Franciaország már a miénk lesz, ha megfelelően irányítjuk és kezeljük a sajtót, amelyet a mi véreink vezetnek. Mondhatná valaki, hogy sok zsidó átkeresztelkedett, de ez is csak a mi hatalmunkat erősíti, mert az igazi zsidó sohasem szűnik meg zsidó maradni. Ha kitartunk, el fog jönni nemsokára az az idő, amikor a keresztények is szívesen lennének zsidókká, de akkor a hatalmas zsidóság már utálattal fogja eltávolítani magától.”

Amint a fentebbi röpiratot tanulmányában (A zsidóság világuralmi törekvései, 1921) közlő híres magyar katolikus orientalista-teológus, Kmoskó Mihály (1876-1931) hozzáteszi, a „röpirat terjesztőjét – egy diósgyőri vasgyári zsidó tisztviselőt – a rendőrség letartóztatta”. Mi pedig legfeljebb csak annyit tehetünk hozzá, hogy a belőle általunk kiemelt két mondat különösen is meghatározta Szamuely terrorját. 

Kilencvenöt éve, 1919. április 22-én ruházták fel diktátori hatalommal Szamuely (Samuel) Tibort (1890-1919), Lenin „legjobb magyar tanítványá”-t. Aki, amint Tormay Cécile írta, „mindenről, ami magyar volt, gyűlölettel beszélt, bár jellegzetes nevét megmagyarosított álnévvel cserélte el”. Tekintettel mai politikai örököseire, nem emlékezhetünk eléggé arra, hová jut egy nemzet, ha élére Szamuely Tiborok kerülnek.