Payday Loans

Keresés

Emberi kézírás PDF Nyomtatás E-mail

Mutasd, hogy írsz, megmondom ki vagy!

2014. április 14.
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

toltotoll.jpgValaha tantárgy volt iskoláinkban a szépírás, mert tudták eleink, mennyire lelkünk csiszoltságát, erkölcsünk kifinomultságát, akaratunk határozottságát fejezi ki kézírásunk. Elég csak egykori szellemi elitünk legnagyobbjaink névaláírását tanulmányoznunk, ezekből is kitűnik, hogy lelkük rezdüléseit, szellemük szárnyalásait adták vissza ezek. „Mutasd meg kézírásodat, és megmondom, ki vagy!” Talán így summázhatnánk legtalálóbban elődeink viszonyát a kézírás művészetéhez.

Ám nemcsak nálunk, hanem (a tizenkilencedik század végétől) például Svéd- és Finnországban is kötelező volt a művészi kézimunka alapelemeinek iskolai elsajátíttatása, így az előbbibenszlöjdként megnevezett tantárgyat megtaláljuk akkori honi iskolai értesítőinkben is, sőt a Kézimunkára Nevelő Országos Egyesület az első világháború előtt iskolán kívüli műhelyeket is felállított az esztétikus kézügyesség, a szép kézírás gyakorlására. A szlöjd egészen a második világháború végéig kötelező tantárgy volt nálunk!

És nem véletlenül. Hiszen a kézírás már önmagában elárulja jellemünket, habitusunkat, szangvinikus, melankolikus vagy kolerikus hajlamunkat. S ha van jellemfejlődés, akkor annak a kézírás szépségében, esztétikájában okvetlenül meg kell jelennie. Tekintettel arra, hogy valaha iskoláinkban nemcsak tudást, hanem jellemet is fejlesztettek, ezért ennek folyamata a diákok kézírásában is rögzült. Nem véletlen tehát, hogy valaha miért kerülték annyira az emberek, kiváltképpen a szellem képviselői, a hányavetiséget kézírásuk alakítása során. 

Igen, nem véletlenül, elvégre már az ókori bölcsek közül a kínai Konfucius is megállapította, hogy joggal félhetünk az olyan emberektől, akiknek kézírásuk a szélben hajladozó nád mozgására emlékeztet, vagy a görög Phalerosz Demetrius, hogy az általunk leírt betűk megmutatják lelkünket, egyéniségünk kiforrottságát vagy kiforratlanságát.

Mindebből következik, hogy régente a szépírás egyáltalán nem valamiféle úri csodabogárságnak számított. Ugyanúgy a társadalmi etikett részének tekintették, mint a kifogástalan öltözetet vagy az udvarias megszólítást. Elsajátíttatásához pedig szellemi életünk elöljárói adtak leginkább példákat. Hiszen alighanem grafológiai szakképzettség nélkül is megállapítható, hogy művészeink, különösen költőink, íróink kézírása, vagy akár csak névaláírása is mennyire kifejezte spirituális és intellektuális emelkedettségüket. 

Itt van például Arany János, aki az őt megrajzoló grafikusművésznek képaláírásul az alábbi verse (Melyik talál?) kéziratát szánta:



Hogy melyik arczképem választom rajzai közzől?
Fényképbíró úr! a botos és kalapost.
Mint maradó vendég, űl s áll a többi nyugodtan.
Menni csak egy készül: útja van: ez leszek én!


Vagy íróink közül Szabó Dezső, akinek elbeszélése (Az örök karácsony) kézirata (amelyből mintául álljon itt első oldala) aligha kíván újraszedést:


Az örök karácsony első oldala


De említhetjük lelki elöljáróinkat is, így Bangha Béla jezsuitát, aki egyik könyvét (Dél keresztje alatt. Feljegyzések egy délamarikai missiós körútról, 1934) annak előzéklapján így dedikálta egy névtelen „dolgozótársá”-nak:



„A katolikus ujjászületés irodalmának vannak hangos kürtösei, ünnepi reprezentánsai, sőt haszonélvezői is; de vannak csendes, szerény, dolgos és elvonuló munkásai is. Dolgos méhek, akik csendben és türelemben építik a jövőt. Hűséges elszegődöttei az Isten országának, akiket az idő próbál ki.

Egyik ilyen csendes és hűséges dolgozótársának ajánlja ezt a könyvet sok szeretettel és hálával a szerző.”

„Mutasd meg kézírásodat, és megmondom, ki vagy!” Talán így summázhatnánk legtalálóbban elődeink viszonyát a kézírás művészetéhez. Léleküdítő kézírásukra rátekinteni, amikor ma már nem tanítanak szépírást, ami meg is látszik korunkon, pláne értelmiségijein. Hiszen zömük névaláírása hányaveti, kézírása macskakaparás!