|
Arany János.
Falusi mulatság.*
Vigan fiuk! huzd rá czigány!
Könnyítsünk a nehéz igán,
Könnyítsünk egy kicsit.
Ez a nap a jó istené
Ki a munkát elengedé:
Igyunk bort! tölts Iczik!
Garázda nép mi nem vagyunk,
Megkövetem csak múlatunk.
Hap! hap! ma igy megy a robot,
Ma mink pergetjük a botot,
- Nem más, fejünk felett;
A ki megbánt visszabántjuk,
Nem megcsaljuk, nem berántjuk,
Ütünk rá egy felet.
Garázda nép mi nem vagyunk,
Megkövetem csak múlatunk.
Forgasd öcsém azt a leányt,
Irigyli más de sohse bánd,
Ha százan vannak is;
Szabad a lyányt tánczra vinni
Megszeretni és elvenni
Szegény parasztnak is.
Garázda nép mi nem vagyunk,
Megkövetem csak múlatunk.
Húzd el czigány a nótámat,
Rá fütyülöm áriámat,
Azt a régit, tudod.
A fütyöt csak széllel szokták,
És mikor a szelet fogták,
Parasztnak is jutott.
Garázda nép mi nem vagyunk,
Megkövetem csak múlatunk.
Kinek is van abban kára
Hogy lábunk nem áll langára?
Hap! hap! aprózzuk rá.
Kinek esnék tőle baja
Hogy a magyar nótát hallja?
Hej! huj! daloljuk rá.
Garázda nép mi nem vagyunk,
Megkövetem csak múlatunk.
Kinek baj, ha mi nem bánjuk,
Hogy fél szemű a czigányunk
S kopott a hangszere?
Urak körűl nem kérkedik,
Nekünk dövőz minket pedig
Felvidámit vele.
Garázda nép mi nem vagyunk,
Megkövetem csak múlatunk.
Vigan fiúk! igyunk egy tust;
A jó kedv tán nem uri jus,
Se nem dézsmás vagyon.
A nóta sincs árendában,
Mikor kedvünk vagyon.
Garázda nép mi nem vagyunk,
Megkövetem csak múlatunk.
Talpam alá húzd te czigány,
Könnyitsünk a nehéz igán,
Könnyitsünk egy kicsit.
A levegő az istené,
Paraszt nóta is fér belé:
I haj rá! tölts Iczik!
Garázda nép mi nem vagyunk,
Megkövetem csak múlatunk.
* NB. Nem népies, hanem a nép és költői érdekében - akar lenni.
Vörösmarty Mihály:
A vén cigány
Húzd rá cigány, megittad az árát,
Ne lógasd a lábadat hiába;
Mit ér a gond kenyéren és vizen,
Tölts hozzá bort a rideg kupába.
Mindig igy volt e világi élet,
Egyszer fázott, másszor lánggal égett;
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Véred forrjon mint az örvény árja,
Rendüljön meg a velő agyadban,
Szemed égjen mint az üstökös láng,
Húrod zengjen vésznél szilajabban,
És keményen mint a jég verése,
Odalett az emberek vetése.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Tanulj dalt a zengő zivatartól,
Mint nyög, ordít, jajgat, sír és bömböl,
Fákat tép ki és hajókat tördel,
Életet fojt, vadat és embert öl;
Háború van most a nagy világban,
Isten sírja reszket a szent honban.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Kié volt ez elfojtott sohajtás,
Mi üvölt, sír e vad rohanatban,
Ki dörömböl az ég boltozatján,
Mi zokog mint malom a pokolban,
Hulló angyal, tört szív, őrült lélek,
Vert hadak vagy vakmerő remények?
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Mintha ujra hallanók a pusztán
A lázadt ember vad keserveit,
Gyilkos testvér botja zuhanását,
S az első árvák sirbeszédeit,
A keselynek szárnya csattogását,
Prometheusz halhatatlan kínját.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot:
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
A vak csillag, ez a nyomoru föld
Hadd forogjon keserű levében,
S annyi bűn, szenny s ábrándok dühétõl
Tisztuljon meg a vihar hevében,
És hadd jöjjön el Noé bárkája,
Mely egy uj világot zár magába.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot:
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Húzd, de mégse, - hagyj békét a húrnak,
Lesz még egyszer ünnep a világon,
Majd ha elfárad a vész haragja,
S a viszály elvérzik a csatákon,
Akkor húzd meg ujra lelkesedve,
Isteneknek teljék benne kedve.
Akkor vedd fel ujra a vonót,
És derüljön zordon homlokod,
Szűd teljék meg az öröm borával,
Húzd, s ne gondolj a világ gondjával.
1854. július - augusztus
|
