Karinthy Frigyes felesége öngyilkosságot követett el (Újságcikk 1927-ból)

A családi viszály, amely kibéküléssel végződött

A főváros iró és művésztársadalmában napok óta nagy részvéttel és megdöbbenéssel beszélnek arról, hogy egyik legnépszerűbb irónk családi életében sulyos válság történt, melynek szomoru következményeképpen Karinthy Frigyes a híres és népszerű iró felesége öngyilkosságot követett el.
Karinthy Frigyes 1921-ben vette feleségül egy fővárosi orvos elvált feleségét. Első feleségét 1918-ban a spanyol kór ölte meg. Első házasságából maradt egy kisfia. Az uj feleség is hozott az uj házasságába – első házasságából – egy kisfiut.

Boldogok voltak az özvegy iró és az elvált orvos feleség házasságának első hónapjai. De nemsokára arról kezdtek suttogni Karinthy barátai, hogy nem harmónikus a házaséletük: az asszony tulságosan nagyigényű – hiába tartozik a legnagyob jövedelmű iróink közé a férj, a harminc-negyvenmilliós havi háztartási költség sem elég, mert az addig szerény keretek között élő iró kénytelen volt életnivóját szinte nagyurivá emelni. Szakácsnő, szobalány, házikisasszony, nevelőnő, nagy lakás, nyári drága külföldi utazások, óriási szabó számla stb. Az iró saját pályájának ugyszolván bérmunkása lett, amit irótársai sulyos szemrehányások között meg is mondtak neki.
A családi háboruság annál kevésbé maradhatott titokban, mert Karinthy számtalan alkalommal allegórikus formában maga megirta a lapokban házasságának csődjét. Állandóan civódva éltek egymás mellett, de egyikük sem gondolt a válásra, mert már volt közöttük egy erős uj kapocs: az uj házasságból született gyermek.

Nemrégiben azonban uj nézeteltérések támadtak a házastársak között. A feleség tudomására jutott, hogy a férje halálosan beleszeretett egy feltünően szép fiatal urileányba, aki – menyasszonya volt az iró egyik társaságbeli barátjának. A kis budai kávéházban, amelyet szinte irodalmi centrummá avatott az, hogy a hires és népszerű Karinthy mindennapos vendége, esténként együtt volt a feleség, a jóbarát menyasszonyával, akibe a – férj szerelmes volt.
Amikor az egyik barátnő „jóakaratu” indiszkréciója folytán az asszony megtudta, hogy férje a fiatal leánynak udvarol, heves szemrehányásokat tett neki. Ennek következményeképpen azután Karinthy elköltözött az elegáns budai lakásból.
Ekkor történt, hogy a magára maradt elkeseredett asszony nagydózisu luminállal megmérgezte magát, ugyhogy be kellett szállítani a Fasor-szanatóriumba, ahol a második emelet ötvenhatos számu szoba betege volt napokon keresztül. Baráti közvetités révén ott történt meg azután a férj és a feleség között a kibékülés, amely siettette is a feleség gyógyulását, amennyiben az asszony szombaton este el is hagyta már a szanatóriumot.

*******************

Faludy mulatságos történetet mesélt el Karinthy Frigyesről. Karinthy második feleségét, Arankát az első világháború idején ismerte meg, kinek férje orvosként a fronton harcolt, ám 1918-ban nem érkezett haza. Egy év múlva a magyar parlament a férjet holtnak nyilvánította, így nem volt akadálya, hogy az író feleségül vegye a nőt. Mit tesz Isten, a férj egy évre rá, Japánon keresztül, fél lábát elveszítve hazaérkezett a szibériai hadifogságból. A kellemetlen helyzetben roppant gáláns módon viselkedett, ugyanis lemondott Karinthy javára Arankáról. Ennek ellenére Karinthy roppant módon szégyellte a történteket, és éveken keresztül kerülte az orvos társaságát. Ám egyszer a végzet mégis karjaiba sodorta: már belépett a New York Kávéház egyirányú forgóajtajába, amikor észrevette, hogy az orvos odakint vár rá. A nyomorék férfi mankóját eldobva átkarolta, megölelte, megcsókolta, és hálásan ezt rebegte a fülébe: „Fricikém, drágám, a másik lábamról is lemondtam volna, hogy megszabadulhassak Arankától!”

Aranka házasságuk során meglehetősen bővérű teremtésnek mutatkozott. Kedvencei a bolti segédek, festőlegények és cselédlányainak szeretői voltak – akkortájt éppen egy nyakigláb, s szinte még kamasz szépség. Karinthy csupán annyit kért tőlük, hogy maradék jó hírét ne tegyék kockára, s akármit is csinálnak, diszkréten csinálják. Ezt mindketten megígérték néki, s ennek szellemében minden délután három órakor felszálltak a 4-es villamosra az Oktogonnál, amelynek hátsó, nyitott peronján – amely olyan volt, mint egy mozgó terasz – egészen a Margitszigetig csókolóztak. Bemenvén a szigetre, kiválasztották a leggyérebb lombozatú bokrot, ott hemperegtek, és még pont sötétedés előtt, nehogy a természetes világítás elhalványuljon, visszaszálltak a mozgó teraszra, már ott belekezdve a búcsúcsókokba. Karinthy fortyogva tűrte a gyalázatot.

Néhány héttel később az írót nagyobb előadásra hívták meg egy előkelő pesti klubba, ahol sok száz ember előtt a nemi élet időskori vidámságairól beszélt, mely szerint mennyivel izgalmasabb most a szeretkezés, ugyanis fiatal korában mindég sikerült, most meg hol sikerül, hol nem. Amikor ezeket a mondatokat kimondta, Aranka – ki az első sorban ült, kéz-a-kézben a szőkeséggel – kivette a kezét a fiatalember kezéből, tölcsért formált a szája elé, és odakiáltott Karinthynak: „Azért a potens sem kutya, Frici!” A pillanat leforrázó volt Karinthynak. Néhány másodpercig csöndben állt, s a közönség azt gondolta, már nem is folytatja az előadást. De aztán újra belekezdett, s már-már úgy tűnt, hogy adós marad a visszavágóval. Az előadás utolsó perceiben azonban – mikor már ismét kiült a kamaszos vigyor az arcára –, így szólt hallgatóságához: „Búcsúzóul szeretném egy minapi álmomat elmesélni önöknek, mikoris testileg fölvitettem a mennyországba, s ott álltam az Úristen trónja előtt, kitől jobbra Jézus Krisztus, balra pedig a Szentlélek ült.

– Ki vagy te? – kérdezte az Jóisten.

– Karinthy Frigyesnek hívnak.

– És mivel foglalkozol?

– Magyar író vagyok.

A Jóisten sopánkodva a szájához emelte kezét:

– Ó, te szegény Karinthy Frigyes! És melyik újsághoz írsz?

– Az Est munkatársa vagyok.

A Jóisten még hangosabban sopánkodott:

– Ó, ó, te szegény Karinthy Frigyes! És ki a feleséged?

– Hát...Aranka.

Mire a Jóisten odafordult Jézus Krisztushoz és így szólt:

Te jampec, tűnsz innen a fenébe! Karinthy, ülj a helyére!”