Payday Loans

Keresés

Nem tettleges bántalmazás PDF Nyomtatás E-mail

Patricia Evans: Szavakkal verve

evansFontos könyv a bántalmazó kapcsolatról és a szóbeli erőszakról. Nem szakmabelieknek, hanem laikusoknak íródott. Sajnos meg lehetett volna írni jobban is, néha rettentő “laikus”, máshol túlzottan szakmai nyelvezetű, a könyv első része valahogy nagyon elméleti és unalmas, több tíz oldal után kezd érdekessé válni, reméljük, a célcsoport nem hagyja abba az olvasást az elején.

A szóbeli bántalmazás azt jelenti, amikor a párkapcsolat egyik tagja – jellemzően a hatalmi pozícióban lévő tag, nyugati társadalmakban ez jellemzően a férfi – szekálja, kritizálja, cseszegeti a másikat. Megjegyzéseket tesz rá, leértékeli, lehülyézi, kigúnyolja. Azt gondolnánk, hogy phhh, ugyan már, szavakkal nem lehet kárt okozni, jó, most egy kis kritizálás, mit kell attól egyből sírni meg könyvet írni róla? Azt is gondolhatjuk, hogy az, hogy a párkapcsolatban a férfi hatalmi pozícióban van és nyugodtan alázhatja az asszonyt, az teljesen normális, több száz éve így van, asszony verve jó, kifejezett haladás, hogy ma már nem verjük, csak úgy szóban baszogatjuk. Ez nyilván világnézet kérdése. Ugyanakkor nem árt tudni, hogy az évekig, minden nap elszenvedett cseszegetéstől a nők depressziósak lesznek meg szorongóak, ha gyerekkorban kezdjük, akkor személyiségzavarosak is. Ráadásul a szóbeli bántalmazás sok esetben az évek során súlyosbodik, míg végül valódi verés lesz belőle. Ezek tények.

Evans a szóbeli bántalmazás dinamikáját ismerteti, majd típusait sorolja fel, illetve az áldozat tipikus reakcióit. Az általa felvonultatott típusok: titkolózás, ellenkezés, leszólás, viccnek álcázott szóbeli erőszak, a beszélgetés akadályozása és mellébeszélés, vádaskodás és hibáztatás, ítélkezés és kritizálás, bagatellizálás, aláásás, fenyegetés, becsmérlés, elfelejtés, parancsolgatás, tagadás, bántalmazó dühkitörés. Ezek így felsorolva nem hangzanak túl durvának és talán túlzónak tűnik őket “szóbeli erőszaknak” nevezni, de végigolvasva a példákat, mégis egyből kirajzolódik előttünk a hatalommániás köcsög képe. A könyv legérdekesebb részei az esetismertetések és a példamondatok – jellegzetes szófordulatok szóbeli bántalmazóktól. Úristen, mennyire ismerősek, mennyire tipikusak. Túl érzékeny vagy! Mindent felfújsz! Kiforgatod a szavaimat! Azt hiszed, mindent tudsz! Csak akkor vagy boldog, ha nyavalyoghatsz! Fogd már be a szád! Kérdezett valaki? Mindig tiéd kell, hogy legyen az utolsó szó? Pontosan tudod, hogy értettem. Neked nem férj való, hanem állatidomár. Ez neked túl bonyolult, úgysem értenéd meg. Magadnak keresed a bajt. Te hülye vagy. Nem tudsz leszállni a témáról. Vidd ezt innen. Ezt nem veheted fel. Én sosem mondtam ilyet. Ezt csak kitalálod. Semmiségeken húzod fel magad. Nem tudom, ezt honnan szedted. Te megőrültél.

A szerző végig biztosítja a bántalmazott nőket arról, hogy érzéseik jogosak, ha úgy érzik, hogy bántották őket, akkor ne fogadják el azt, hogy bolhából csinálnak elefántot. Izgatottan várom a gyakorlati megoldásokat, ami az, hogy menjen az illető pszichoterápiára, de olyan szakemberhez, akinek van tapasztalata bántalmazó kapcsolatokban, mert hozzá nem értő szakemberből semmi jó nem fog kisülni. Ha még fiatal a kapcsolat, akkor még most meneküljön, amíg nem késő. Ha már régóta együtt élnek és nem akarnak vagy nincs lehetőség válni, akkor az a feladat, hogy amikor a férj rákezdi, akkor a nő magyarázkodás, alkudozás, bocsánatkérés és egyebek helyett azt mondja, hogy “ezt hagyd abba”, és ha nem hagyja abba az illető, akkor elmegy onnan, kimegy a másik szobába, elmegy egyet sétálni. Aha, köszi. A példákban szereplő férjek ezekben az esetekben meglepődtek, magukba néztek, és rájöttek, hogy hű, nem kéne így beszélnem. Lehet, hogy Amerikában ez működik, nade hogy a szittya magyar bántalmazó férjeket nem hatja meg az ilyesmi, abban biztos vagyok. Amíg sétálsz, majd kurvaanyázik magában, és amikor visszajöttél, folytatjuk. Ezt a meglátásomat arra alapozom, hogy pszichoterapeutaként sok bántalmazott nővel és történetükkel kerültem kapcsolatba, de ifjúkoromban én is mondtam fiúmnak, hogy hagyd abba és szálltam ki az autóból a kereszteződésnél, nem hatotta meg különösebben. Evans szerint ha leleplezzük a hatalmi játszmát, azzal nagy változásokat érhetünk el. Legyen igaza.

A könyv arra nagyon jó, hogy az ember ráébredjen, ha ilyen kapcsolatban él, és esetleg más szemmel nézze azt. Ha eddig elhitte, hogy ő egy hülye, aki bolhából csinál elefántot, most rá fog jönni, hogy az esete nem egyedi, hogy ezek a dumák, amiket a férjétől hall, általánosan elterjedt bántalmazósszövegek. A bántalmazott nők általában már rég elvesztették a valóságérzékelésüket, ez a könyv segíthet más fényben látni a dolgokat. Röviden kitér arra is, mi van, ha gyerekünkkel bánnak így, hogyan védjük meg, illetve mutassunk példát önvédelemre – ez hasznos rész, gyakorlatban is kivitelezhetőnek tűnik.

Evans végig férfiról és nőről ír, nyilván felmerülhet, hogy miért, hiszen nők is gyakran bántalmazzák szegény férjüket szóbelileg, Evans szerint az azért más, mert nem hatalmi pozícióból teszik. Amíg a nő tipikusan kevesebbet keres vagy otthon marad a gyerekkel és a férfi tartja el, valamint a férfi testileg is erősebb, addig a férfitól jövő szóbeli bántalmazás az igazi erőszak és csak kivételes esetekben a fordítottja. Ez logikus. Engem kicsit zavart még a szerző idealizmusa, szerinte az emberek közötti erőszakmentes kommunikáció a “normális”, ahol mindenki empatikusan meghallgatja a másik érzéseit és együttérezve, kölcsönösen támogatva hoznak döntéseket és mindenki mindenkivel szépen beszél. Ez nagyon szép, csaknem túl realisztikus elképzelés, persze, lehet, hogy én vagyok túl kiábrándult csupán.

Hasznos és érdekes könyv, és erős a gyanúm, hogy mindenki rá fog ismerni rosszabb esetben közeli, jobb esetben legalább egy-két távoli rokonára a leírásokban.


Patricia Evans: Szavakkal verve...Szóbeli erőszak a párkapcsolatokban.

Varga Bernadett könyvismertetése

A TŰZ-HELY Könyvek sorozat harmadik darabjaként a párkapcsolatban élő nők elleni szóbeli erőszak témáját járja körbe ez a hiányt pótló, önsegítő, Herman Judit szerkesztési és Szil Péter lektorálási munkáját dicsérő, 2004-ben másodszor kiadott könyv.

A mű egészén végigvonul a másik feletti uralkodás és hatalomgyakorlás során létrejövő, a manipuláció és kényszer eszközeit alkalmazó, nemi szerepekhez kötődő, a társadalom egészére káros pszichológiai elnyomás problematikája. Evans ezt elválasztja az önmagunkon való uralkodás mint belső önvezérlésű együttműködés és kölcsönösség képességétől. A partnerbántalmazást szoros összefüggésbe hozza az elnyomó rendszerek egyéb fajtáival, s kijelenti, ezek léte csupán addig tart, míg fel nem ismerjük őket. A patriarchális jogalkotásban és pszichoterápiában még mindig nincs kellő helye a nők elleni bűncselekményeknek. Könyvét mindenkinek ajánlja, a lapok hasábjain összegyűjtött példák nők elbeszéléseiből származnak, összességében 640 évnyi szóbeli erőszakra vonatkozó tapasztalatot dolgoz fel. Evans az áldozat mellett tanúságot téve olvasójával nem csupán felismerteti a rejtett vagy nyílt erőszak tényét, hanem változtatásra is ösztönöz.

"A sérülésnek nincsenek testi jelei: nincsenek zúzódások, monoklik vagy eltört csontok. A sérülés mértéke az áldozat által megélt szenvedés intenzitásától függ."

Az első rész a szóbeli bántalmazás és a megőrjítési technikák kérdőíves bemutatásával kezdődik, valamint a felismerés nehézségeire is rávilágít: az erőszak titokban, négyszemközt történik, az áldozat valóságához nincs támogató közeg, mert a kívülállók rendes fickónak látják a bántalmazót, az áldozat időről-időre történő alkalmazkodása az erőszak intenzitását fokozza, az elkövető technikái sokféle álarcot ölthetnek, az elkövető tagadja az erőszakot, s ami a legfontosabb, a szóbeli erőszak elveszi áldozatától a lehetőséget, hogy áldozatként definiálja önmagát. E rész leírja az áldozat és elkövető külön felfogását a világról, a két fél gondolatait, érzéseit, tulajdonságait, testi tüneteit. A fejezetben megjelenik a párkapcsolaton belüli értékünk és értékességünk felismerésének, kifejezésének és megvédésének fontossága. Az elkövető hatalma lopott hatalomként értelmezve csak addig tartható fenn, míg van hozzá egy másik személy, aki fölött uralkodni tud. Az áldozatnak hatalmat gyakorló környezetben felnőve nincs kellő önértékelése a számára keresett kölcsönösség kialakítására. A szerző felsorolja azon tényezőket, amelyekre mindkét félnek joga van egy együttműködésen alapuló párkapcsolatban. A sokszor segítséget álcázó elkövető és agymosást átélő áldozata ugyanazon bántalmazó közegből kerül ki, hiszen egyik sem jut el a kölcsönösségen alapuló kapcsolatok világába. Evans kiemeli, a bántalmazó párjával való egyenlőséget saját alárendeltségeként élné meg. S ha ezt a tagadáson, ellenőrzésen vagy versengésen alapuló játszmát az áldozat nem ismeri fel, kapcsolatának jobbá tételére irányuló törekvései közben egyre nagyobb nehézséget, kiszolgáltatottságot, zavarodottságot és önbecsülésének jelentős csökkenését láthatjuk. A lapok hasábjain bőven olvashatunk Evans nőkkel készített interjúinak anyagaiból. A szerző átláthatóan, a gyakorlatban is aprópénzre váltható felismeréseket, tévhiteket és megoldásokat közöl. Külön részt szentel az áldozat megingatott valóságának megerősítéséhez: higgye el, ha megbántottnak érzi magát, igenis megbántották. A felelősség-alkalmatlanság, elszántság-frusztráció, gyengédség-elutasítás, remény-csalódás, biztonság-félelem, nyugalom-megdöbbenés/kiszámíthatatlanság ellentéteinek párkapcsolatban jelen lévő érzéseivel és kialakulásával is foglalkozik. Az áldozatnak élményei felismeréséhez rendkívüli önismeretre és önszeretetre van szüksége. Oldalakon keresztül olvashatunk arról, miért nehéz felismerni a bántalmazó szemléletét (pl. mert az áldozat nem látott még példát az egyenrangú kapcsolatra, mert az áldozat számára senki sem definiálta a kontrollálást és manipulálást, a pár jól megvan egymással, így a kapcsolat bántalmazó jellege elsikkad, az áldozat annyira elveszíti egyensúlyát, hogy képtelen világosan gondolkodni arról, ami vele történik, az áldozat azt hiszi, párjának oka van arra, amit mond, s úgy gondolja, észlelései tévesek, stb.) Evans interjúi részleteivel alátámasztott tíz bántalmazási sémát vázol fel. Könyve második része a változáshoz szükséges gyakorlati lépésekről, a kapcsolatok mögöttes dinamikájáról, a pszichoterápiás segítségnyújtás elemeiről és a gyermekek szóbeli bántalmazásáról szól. A szóbeli erőszak definíciója többek között a később leírt lekicsinylés, kettős üzenethordozás, eszkalálódás és támadás bemutatásával kellőképpen felvezeti a közös jellemzőket. Az illető nem érti, és megelőzni is képtelen a felzaklató, érzelmi hullámokkal teli helyzeteket. Evans szerint mivel egy szóban bántalmazó kapcsolat valódi konfliktus helyett a hatalomgyakorlásról szól, tehát magában a kapcsolatban nincs semmiféle konfliktus, a probléma a szokásos konfliktuskezelő eszközökkel nem oldható meg. A domináns fél háborújában a szavak a fegyverek, partnere pedig az ellenség, akit sosem enged túl közel. A szóbeli erőszak kategóriáit (titkolózás, ellenkezés, leszólás, viccnek álcázott szóbeli erőszak, a beszélgetés akadályozása és a mellébeszélés, vádaskodás és hibáztatás, ítélkezés és kritizálás, bagatellizálás, aláásás, fenyegetés, becsmérlés, elfelejtés, parancsolgatás, tagadás, bántalmazó dühkitörés) konkrét élményeken és tipikus mondatokon keresztül elemzi a szerző, ezekkel szembeállítva a praktikus, a másik bevonását célzó, és másikra reagáló kommunikációt. Külön fejezetben olvashatunk a feszültségekkel teli, követelőző, vádaskodó, dühfüggő, hatalomvesztése miatt a másikat hibáztató partnerünkről, aki a kitörésektől remekül, párja pedig pocsékul érzi magát. Az eddig mindent elviselő félnek le kell számolnia a reménnyel, hogy társa egyszer megérti őt. Külön világfelfogása és játszmája okán ugyanúgy nem fog ez soha bekövetkezni, mint ahogy a bántalmazást sem tudja megakadályozni. Ezek a bántalmazott nők úgy érzik, kudarcot vallottak. A rejtett erőszak dinamikái a végletekig próbára tehetik egy nő észlelési képességét. 
A szerző beszél az irracionális és manipuláló dühkitörést megelőző testtartásról, hanglejtésről, érzésekről is.

"Egy tudós egyszer kísérletbe kezdett. Beletett egy békát egy forró vízzel teli edénybe. A béka azonnal kiugrott. Aztán egy másik békát beletett egy hideg vízzel teli edénybe. Ez a béka nem ugrott ki. A tudós fokozatosan melegíteni kezdte a vizet. A béka fokozatosan hozzászokott, mígnem megfőtt a forró vízben."

Ez az idézet jól példázza a bántalmazó idomítása során létrejövő, a fokozatosság miatt nehezen észrevehető áldozati alkalmazkodást és kondicionáló technikákat.

"A bántalmazott nő pszichéje mélyén több generációra visszanyúló idomítás lakozik."

Az áldozat akár évekig is kereshet racionális érveket vagy kliséket, melyekkel felmenti a bántalmazót, közben énképét és önértékelését teljesen aláássa az erőszak. Ezek a nők elveszítették ellenőrzésüket életük felett, és beletanultak a tehetetlenségbe. Minden egyes Evans által meginterjúvolt bántalmazott nőre jellemzők voltak az alábbi tulajdonságok: frusztrált, reménykedő, együttérző, bizakodó, megértésre vágyó, alkalmazkodó, felelősségteljes, empatikus, naiv, optimista, toleráns, zavarodott. 
A változás első lépése, amikor a nő már nem önmagában, hanem partnerében és kapcsolatában kezd el kételkedni, és elkerülhetetlenül szembesül társa világképével. Minden esetben szóbeli bántalmazás előzi meg a fizikai erőszakot. Ha az áldozat úgy dönt, benne marad a kapcsolatban, a kapcsolat illúziója helyett bíznia kell érzéseiben, és autonómiája érdekében határokat kell kijelölnie ("Ezentúl nem fogadom el, hogy….), illetve a témában jártas, felkészült pszichológushoz vagy csoportterápiába fordulnia. Ennek mikéntjét lépésről-lépésre bemutatja a könyv. Súlyosan bántalmazott, aki dühfüggő partnerrel él együtt, akit a bántalmazás évekig ért, valamint aki a szóbeli bántalmazás összes kategóriájának ki van téve. A bántalmazás felismerése veszteséggel is jár, az illúziókat és az elvesztegetett időt, egy létjogosultságot nem kapott fontos értékünket gyászoljuk meg. Evans egy teljes fejezetet szentel az egyes bántalmazásfajtákhoz tartozó, az elfogadhatatlan viselkedést megcélzó, hatásos válaszokra, reakciókra. Ilyenkor az áldozat csak a jelenre összpontosítva tud hatásos válaszokat megfogalmazni. Vannak veszélyes esetek, amikor nem szabad egyedül kezelnie partnere megnyilvánulásait. Jennifer Baker Fleming: Stopping Wife Abuse (A feleségbántalmazás felszámolása) című könyvének áldozatokhoz intézett állításait veszi át Evans, melyek elengedhetetlenek a pozitívabb önértékelés kialakításához. 
Egy teljes interjú anyagát is közli a szerző.
A könyv vége roppant érdekes: megismerjük az áldozat és a bántalmazó motivációit, közös játszmáikat és rejtett dinamikáikat. Mindkét fél a mások feletti uralkodás szellemében nevelkedett, mindkét fél esetében a családban a másik feletti hatalom és a szóbeli erőszak volt az uralkodó elv. A döntő, ami a későbbi bántalmazót és áldozatot elválasztja, az az, hogy az áldozat élményeinek volt valamilyen együttérző tanúja, s bár nem rendelkezett a megfelelő önértékeléssel, tudta, hogy szenved, így képes lett mások iránt együttérzést és empátiát tanúsítani. Felnőttként is felerősödnek a gyerekkor érzései, állandóan azt keresi, mi miatt szenved, mi a baj vele. A bántalmazó esetében szintén uralkodó és hatalomgyakorló családról beszélhetünk, az áldozattól eltérően azonban neki nem volt együttérző tanúja. Így aztán saját ítélőképességére hagyatkozva, úgy vélte, semmi baj nincs azzal, ami vele történik. Fájdalmas érzéseit a túlélés érdekében felszámolta és lejegelte, s mivel megélni nem tudja, felnőttként játssza ki magából. Nincs empátiája, és nem ismeri az önmaga felett megélt hatalmat. Ha elismerné tetteit, egész identitása forogna kockán, ezért aztán cselekedeteit és szavait önigazoló tagadásba bújtatja. E köntös nélkül csak egy bizonytalan, ijedt ember, aki maga előtt is titkolja, hogy nem szereti magát, ehelyett ezeket áldozatára vetíti ki. Játszmáiban érzéseit kivetíti, a másikkal játssza újra, amit ő maga is átélt a titokban, a tanú nélkül lejátszódó erőszakot.

Alice Miller így fogalmaz:

"A gyerekkori támogató tanú jelenléte vagy hiánya határozza meg, hogy egy bántalmazott gyerekből zsarnok lesz-e, aki tehetetlensége elfojtott érzéseit mások felé irányítja, vagy művész, aki beszélni tud szenvedéseiről."

Matthew Fox: Lángoló idők című filmjét idézi a szerző:

"Ahol elnyomás van, ott projekció is van, a projekcióból pedig tagadás születik."

Evans szerint "minden bántalmazó epizód egy-egy védekezési kísérlet arra, hogy a bántalmazó megvédje önmagát a benne élő gyerek dühétől, rettegésétől és tehetetlenségétől, valamint attól, hogy felelősséget kelljen vállalni cselekedeteiért."

A végső fejezetek a pszichoterápiás segítségnyújtásról és a gyermekek szóbeli bántalmazásáról szólnak. A szerző kiemeli, hogy maga a bántalmazott saját élményeinek szakértője, és a férfiak bántalmazását hasonlatosnak véli a nőkéhez. A pszichoterápiás segítségnyújtás a nyugati kultúra patriarchális és hierarchikus elképzeléseinek közegében fejlődött. Úgy gondolja, a terápiás beszélgetések során a pszichológusnak nem kell semleges álláspontra helyezkedni, ellenben a változás mellett kell állást foglalnia. Bántalmazott nők esetében az a pszichológus hatékony, aki részt vett nők számára fenntartott krízisszállókon szervezett programokban, továbbképzéseken. Amennyiben a fizikai bántalmazásnak csak a lehetősége is felmerül egy kapcsolatban, a pszichológusnak külön kell foglalkozni a bántalmazóval és az áldozattal. A terapeuta feladata a helyzetben, hogy átlássa, miként hatott a nőre a patriarchátus.

Evans így ír:

"Valahányszor egy nő nem fogadja el társától a szóbeli erőszakot, […] kihívást intéz a patriarchátus ellen. Ilyenkor a bántalmazó, amennyiben a patriarchátus hatása alatt áll, ezt az állítást személyes (és nem a patriarchátusnak szóló) kihívásként fogja értelmezni, és azt fogja hinni, hogy partnere (és nem patriarchátus) ellen kell harcolnia."

Nagyon sok pszichológus még mindig képzetlen szóbeli bántalmazásból, ehelyett patológiát keresnek, és a személyben látják a probléma forrását. Gyakori eset, amikor magától a pszichológustól származik a szóbeli erőszak, vagyis nem egy esetben maga a pszichológus a bántalmazó, melyre több példa is áll a könyvben. Evans szerint a társadalmi nemekből kiinduló terapeuta számára a patriarchátus a legtöbb interakcióra rányomja bélyegét, ily módon a bántalmazónak segíthet átlátni a "férfiasságra" vonatkozó kulturális előírások keretein belül az önmagáról és párkapcsolatáról gondoltakat az itt tapasztalhatók közti ellentétekkel. Sok kérdést olvashatunk, ami egy megfelelő terápiás keretben a terapeuta részéről elhangzik, mely kérdések a bántalmazóra helyezik vissza a felelősséget, akit az valóban megillet. A bántalmazók belső mechanizmusainak megismerése semmi esetre sem legalizálja a bántalmazást. Egy kártékony pszichoterápiás beavatkozást részletesen bemutatva csokorba gyűjti a szerző, milyen pszichológusokat nem ajánl:

- akik a szóbeli erőszakot nem ismerik el ugyanolyan erőszaknak, mint a fizikait
- akik nem otthonosak a patriarchátus, a hatalom és a nemi szerepek témakörében
- akik bármi módon az áldozatot hibáztatják vagy teszik felelőssé a bántalmazásért
- akik nem veszik komolyan az áldozat tapasztalatait, mert az csak ilyen önsegítő könyvekben szerepel, amilyen ez is; kliensük tapasztalatai helyett saját "szakértő" tudásukat fogják előtérbe helyezni
- akiknek terápiás beállítódása nem enged teret a tiszteleten alapuló együttműködéseknek

A szóbeli erőszak és a gyerekek című fejezet több kérdésre keresi a választ. Az önbizalmat erősítő, dicséretet kifejező, határokat kijelölő, és a választás képességét fejlesztő kommunikáción keresztül ismerteti, miként erősíthetjük gyermekünk önértékelését a legfeszültebb helyzetekben is. Amikor a gyerekek szóbeli erőszakot tapasztalnak, a fent leírt együttérző tanú jelenléte elengedhetetlen. Például:

"Amit a nagypapa mondott neked, az nem helyes, gyere velem, hogy ezt neki is megmondhassam."

Ha nem gondolja komolyan, amit a gyerek mond, érvényteleníti fájdalmát és újabb erőszakot hajtva végre rajta igazolja az erőszakot. Evans életkorok szerint hatékony válaszokat ismertet az erőszakos helyzetekre. Úgy gondolja, hatalmas tévedés és rendkívül káros dolog benne maradni egy házasságban a gyerekek miatt, hiszen a gyerek tanúja marad egymás bántalmazásának, valamint öntudatlanul eltanulja a bántalmazó- vagy nem kielégítő párkapcsolat mechanizmusait, és ezt viszi tovább. A gyerek, aki nem ismeri a mások feletti hatalom taktikáit, a hallottakat fogadja el igaznak. Elvált szülők gyermekeinek szóló hasznos tanácsokat is közöl a könyv. 
Az utolsó oldalakon gyakran feltett kérdéseket és az egészséges és erőszakos párkapcsolatok témájában íródott olvasmányok listáját ismerhetjük meg.

Befejezésként egy interjúalany szavait idézem:

"Annyira hozzászoktam, hogy azt halljam, amit mindig hallottam, hogy egy idő után már meg sem hallottam, amit mindig hallottam. Érti, mit akarok mondani?"

Hiszem, hogy Alice Miller jól megfogalmazta a változás lehetőségét: ha leleplezünk egy öntudatlan, önmagát legitimáló hatalmi játszmát, nagy változásokat érhetünk el.