„A magyar kultúra fegyvertára erős fegyverrel gyarapodott. Ez a fegyver a most meginduló broadcasting. Fogadalmat teszek arra, hogy minden üzleti szempontot háttérbe szorítva, tisztán csak a magyar kultúra szempontját szem előtt tartva fogjuk ezt a fegyvert kezelni” – ezekkel a szavakkal nyitotta meg Kozma Miklós, az MTI vezérigazgatója 1925. december 1-jén a magyar rádióhírmondó budapesti állomását.
A magyar rádiózás napja az első hivatalos adásra emlékezik. 1925-ben ezen a napon kezdődött meg a rendszeres rádiós műsorsugárzás. A Magyar Rádió első folyamatos adása, avatóünnepséggel és hangversennyel indult.
Magyarországon a rádiózás Európában egyedülálló előzménnyel vette kezdetét, amely nem volt más, mint aTelefonhírmondó. Puskás Tivadar – a telefonközpont létrehozója – Budapesten 1893. február 15-én indította el a telefonhálózaton keresztüli hír- és műsorközlést. A magyar rádióműsor-szórás 1925. december 1-jén hivatalosan is megindult, aminek előre látható következménye volt, hogy a drótnélküli rádió hamarosan vetélytársa lett a telefonhírmondónak, majd háttérbe is szorította.
Az adóállomás Budapest néven jelentkezett be este 8 órakor, és 1925. december 1-jén megindulhattak az adások a Telefonhírmondó Rákóczi úti stúdiójából. A megnyitón Demény Károly államtitkár, a Magyar Királyi Posta vezérigazgatója rádión keresztül, magyar, francia és angol nyelven szólt a rádióhallgatókhoz. Az ünnepi beszédet vitéz leveldi Kozma Miklós, a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Részvénytársaság alelnöke mondta.
A korábban ötezret számláló hallgatóság megnőtt, az éter segítségével az első évben már 16 ezer, a harmadikban 90 ezer, 1929-ben pedig már egy erősebb adóállomásról negyedmillió háztartásba juthatott el.
A rádiózás kezdetén nem volt folyamatos műsor, az adások végén a bemondó jelezte, hogy a műsor mennyi idő múlva folytatódik. A korabeli készülékeken nem volt könnyű megtalálni és beállítani egy állomást, nagy segítséget jelentett ilyenkor a szünetjel, amit egy elektroncső- oszcillátorral előállított hangja jelentett.
A korabeli kutatások szerint a tetszési lista élén holtversenyben az operett előadások, a magyar nóta és a cigányzene álltak.
1939-ben a Rádiónak már 13 stúdiója volt a Sándor utcában. 1941-ben Magyarország hadba lépése előtt az 1939 őszén indították az olcsó néprádió-akciónak köszönhetően az előfizetők száma hirtelen megugrott, 600 ezerre nőtt. Ekkor az egész ország területén biztosította Budapest I. és Budapest II. vételét.
Móricz Zsigmond: A rádió új lelket termel (Részlet)
Minden, amit hanggal át lehet adni, a rádió által remek terjeszkedési lehetőséget nyer.
De mi az, amit föltétlenül terjeszteni kell? Ha a rádió elé ülök, ma is ugyanazt a meghatottságot és felelősséget érzem, amit a legelső alkalommal: csak a legfontosabbat szabad mondanom. Csak azt, ami nekem magamnak is nagy és szent és valóban megmondani valónak tűnik fel. Nem vagyok csevegő ember, szeretek a társaságban hallgatagon jelen lenni: figyelő őrszemnek érzem magam. Ha megszólalok, mindig van bennem valami felelősségérzet. Ha a rádióban megszólalok, ez a felelősségérzés a legmagasabbra fokozódik: mi az, amit az egész magyarságnak el kell mondanom. A zene az egész emberiséghez szól, a beszéd csak a nyelv közösségéhez. De a nyelvközösség nemzeti közösséget jelent: aki a rádióban megszólal, a nemzet munkása.
Így a rádió, mint élő szó, élő nyilatkozatközvetítő, a legnagyobb mértékben részességet vállal a nemzeti munkában. Az írásnál is inkább csak egy nemzetnek céljait tudja szolgálni. Az írást le lehet fordítani idegen nyelvekre; a rádióbeszéd elhangzik, s hatása csak a nyelvet értők lelkében maradhat vissza.
A rádiót hallgatók sokkal egységesebbek, mint bármely művészet élvezői.
Az 1956 előtt gyártott rádiókészülékeken alul helyezkedtek el a forgatógombok, középen a skála és felül a hangszóró és a varázsszem. Ezt követően azonban, egészen az 1970-es évekig már nyomtatott áramkörökkel kombinált nyomógombos rádiókat gyártottak. Az 1950-es évektől kezdődően 1963-ig a vevőkészülékek többsége az Orionból került ki.
