Payday Loans

Keresés

A legújabb

Trianon és a háborús béke PDF Nyomtatás E-mail
Boldog-boldogtalan magyarok édenkertjei és poklai
2014. február 13. csütörtök, 07:35

A trianoni békét nem ellenségeink írták meg, hanem…

2014. február 12. 12:00
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

trianon250.jpgKét világháború közti lelki és szellemi életünk felfrissítéséhez nem csekély mértékben járultak hozzá azon papjaink, akik emberibb embert, magyarabb magyart akartak nevelni, akik korántsem csak a szószékeken vagy a sekrestyékben, hanem a nyilvános életben is mindenkit megszólítva a trianoni agóniából felrázásra váró, öntudatát megerősítendő nemzet vérbeli nevelőivé váltak.

Közéjük tartozott a száztizenhat éve, 1898. február 12-én Újpesten született (és 1970. június 3-án Kalocsán elhunyt) Koszterszitz József (népies nevén Koszter atya), aki minden kertelés nélkül megválaszolta azt a kérdést, hogy valójában kik is írták meg a trianoni békét?

A néhai pesti és soproni Szent Imre Kollégium prefektusaként, a Regnum Marianum csapat cserkészeként és a Magyar Cserkészszövetség társelnökeként műveinek sokaságában fejtette ki a konzervatív pedagógiai gondolkodás alapjait egy olyan korban, amikor annak értékeit már akkor is kikezdte a modern gondolkodás, a haladásőrület, az emberi nem vegetatív szükségleteit abszolutizáló freudizmus. Csaknem minden korosztályt igyekezett megszólítani ízes magyarsággal, kitűnő szemléltető képességgel megírt, értekező prózánk addigi legnemesebb hagyományait (képviselői közül leginkább Kölcsey Ferencet, Gyulai Pált és Kemény Zsigmondot) megidéző műveivel. Mégis, legszívesebben talán mégis a diákokhoz és szüleikhez, tanáraikhoz szólt velük (A kemény parancs, Kamaszok, Levelek a gólyához, Kérdőjelek a fiúszívekben, Viharzóna, Nos Rector), továbbá oktatáspolitikánk irányítóihoz (Útmutatás a katolikus szülői értekezletek rendezésére, Ifjúságunk egységének alapjai, Ifjúságunk nemzetszolgálatának útja), illetve a kispapokhoz(Lépcsőima). De nem kisebb rokonszenvet váltottak ki olvasóiból a Magyar Cserkész és a Zászlónk hasábjain megjelent, kora egyik legtehetségesebb, székely származású grafikusművésze, Márton Lajos rajzaival ékesített cikkei, s végül, de nem utolsósorban stílusteremtő prózaírói hajlandóságról árulkodó regényei (Fulgur, Lurkó, Iluska, Csibészklub) és kivételes dramaturgiai képességről tanúbizonyságot tevő gyermekszíndarabjai(Meseszínház).

Szívügyének tekintette egész pályája során a nemzetnevelés hangsúlyozását, a cselekvő hit és hazaszeretet egységét egy olyan korban, amikor a kérészéltű „keresztény kurzus”-t követően a nemzeti, kiváltképpen irredenta jelszavak által felpezsdülni látszott közéletünk mögött ott leselkedett a szerinte legnagyobb veszély, a liberalizmust szalonképessé kozmetikázó destrukció, amelynek köszönhetően „a trianoni békét nem ellenségeink, hanem az itthoni patkányok írták meg”. Egyenesen így fogalmazott Kérdőjelek a fiúszívekben címmel 1943-ban megjelent diáknevelési útmutatójában. S nem véletlenül. Mert tudta, hogy a látszólagos béke tükörsima vízfelülete alatt a mélyből a megcsonkítottságunkba való beletörődést hirdető destrukció, a bomlasztás lávái egyre inkább igyekeznek felszínre törni. Tudta, hogy a már a Trianon előtti évtizedekben is nemzeti öntudatunkat megkérdőjelezők, sőt kigúnyolók, kiváltképpen a szociáldemokraták és a szabadkőművesek, a keresztény restauráció alatt korántsem szűntek meg létezni, legfeljebb bebábozódtak, földalattivá váltak:

„Az apokaliptikus háború negyedik évében itt is, ott is elsuhanni látjuk a Trianont készítő sötét lelkű had utódainak árnyékkísérteteit. A zsidóság, amelyet lépésről lépésre fokozatosan köt gúzsba a rendeletek sorozata, a demokráciák győzelmétől a régi liberális világ visszatérését reméli. Titkon működő kommunista sejtek a legveszélyesebb ellenség kiserődjei itthon, a magyar családi otthonok között. Rémhírterjesztők. Suttogó mindent jobban tudók. Névtelen gyanúsítók. Minden nagy emberről vicceket faragók. Jól értesült álmodók és jövendőmondók. Ellenséges rádióhíreket hallgató és azokat egyedül igaznak elfogadó jól értesültek, akik szerint odaát mindig igazat mondanak, míg a mi jelentéseink csak félrevezető propaganda. Harctéri jelentések szövegében a sorok között olvasók. Az utcán élelemért sorban álló hosszú emberkígyókat nyugtalanító, lázító elégedetlenkedők. A belső rendet új jelszavakkal bontó ország-reformerek. A nemzet egységét lazító belpolitikai és szociális, nemzetiségi próféták. Az ellenséges hatalomnak köztünk meglapuló kémei és titkos agitátorai és megfizetett ügynökei. Hány ezren és ezren szolgálják a belső fronton a rontást, mg a Don partján és a Volgánál vérzik a magyar katona! Szolgálják sokan tudatosan, sötét gonoszságból, sokan mások tudatlanul, sötét ostobaságból. De ha egyszer valami elromlik, igazán nem jelent különbséget, hogy gonoszság vagy tudatlanság rontotta-e el.”

Nem bizony, mivel a „sötét ostobaság” a hét főbűn (kevélység, fösvénység, bujaság, irigység, torkosság, harag, restség) közül éppen a hetedik következménye, amit csak (amint Fulgur című ifjúsági regényében kiemelte) acélos akarattal lehet megtörnünk, mint tette egykor a germán nép vezére, aki „amit öt év alatt kihozott a népéből, annak nincs mása a múltban: mi gyűlöltük őt és ő gyűlölt minket, de ez nem változtat azon a tényen, hogy kivételesen nagy ember”, aki mögé ha odaáll egy nemzet, csodákat művelhet. S tegyük hozzá, hogy a sok társadalmi anomáliát meg nem oldó, ugyanakkor öntudatunkat mégis ismét helyreállító Horthy-korszakban nem állt egyedül ennek hirdetésével a milliók által olvasott és tisztelt Koszter atya. Csak irigykedve tekinthetünk történelmünk e negyedszázadára, hiszen olyan nemzetnevelő, a szó és a toll mestereiként egyként jeles paptársakat adott még rajta kívül, mint Bangha Béla, Lantos-Kiss Antal, Marczell Mihály, Müller Lajos, Schütz Antal, Szivós Donát, Tower Vilmos, Tóth Tihamér és Uzdóczy-Zadravecz IstvánAkik emberibb embert, magyarabb magyart akartak, hiszen tudták, hogy „a trianoni békét nem ellenségeink, hanem az itthoni patkányok írták meg”. Akikre tökéletesen igaznak bizonyultak Arany János Széchenyiről írt ódájának sorai:

Nem hal meg az, ki milliókra költi
Dús élte kincsét, ámbár napja múl;
Hanem lerázván, ami benne földi,
Egy éltető eszmévé fínomul,
Mely fennmarad s nőttön nő tiszta fénye,
Amint időben, térben távozik;
Melyhez tekint fel az utód erénye:
Óhajt, remél, hisz és imádkozik.

 


Hírlevél
MAI ÉS HOLNAPI PROGRAMJAINK:


MAI ÉS HOLNAPI PROGRAMJAINK:


ifj. Tompó László
előadása:



LAST_UPDATED2