Láttak már olyan kazánt, amelyben nincs láng, azaz nincs égés, így nincs se füst, se károsanyag-kibocsátás, se hamu? Nos, bevallom, jómagam ahhoz a (valószínűleg) többséghez tartozom, aki még nem. Pontosabban csak néhány nappal ezelőttig, amíg el nem látogattam Egerszalókra, Tőgyi Balázshoz. A fiatal mérnök ugyanis épített egyet. Méghozzá egy működőképeset.

– A történet még 2012 őszén kezdődött – mesél a gondolat megszületéséről. – Úgy döntöttem, otthagyom a „mókuskereket”, s fenntartható, környezetbarát megoldásokkal kezdtem foglalkozni. Akkor építettem az első komposztkazánt, amelynek lényege, hogy a szerves anyagok humusszá alakulásakor hő keletkezik. Ezt az eddig ki nem használt energiát igyekeztem hasznosítani. A sok munkával persze, kudarc is járt. A kazán sem úgy működött, ahogyan elképzeltem, s méréstechnikai nehézségekkel is küzdöttem. Végül tavaly decemberben megépítettem a másodikat, amely immár nemcsak egy nagy valami, ami áll a kertben, hanem hőt termel.

Tőgyi Balázs egerszalóki komposztkazánja 40 Celsius-fokos melegvíz előállítására képes, tehát tökéletesen alkalmas padló- és falfűtésre is. FOTÓ: GÁL GÁBOR

A szerkezet egy hatalmas, három méteres átmérőjű, két méter magas henger, első ránézésre olyan, mintha valaki épített volna egy tárolót, hogy legyen hová tennie a levágott füvet, bozótot. Az igazságtól mindez nem is áll olyan távol, hiszen – mint Balázs elárulja – 12-13 köbméternyi komposztot, azaz nyers faaprítékot, leveleket, konyhai hulladékot és lótrágyát tett a kazánba. No és persze, kábeleket, valamint hőérzékelőket. A henger közepén egy spirál alakban elhelyezett, padlófütéscsőből készült hőcserélő található, amelynek ki- és bemenete egy fűtési rendszerre csatlakozik, a szükséges vizet pedig egy szivattyú mozgatja.

A teljesítményt egy kifejezetten erre a célra kifejlesztett számítógépes rendszerrel méri, ráadásul egy router segítségével gyakorlatilag bárhonnan nyomon követheti a folyamatot. A közel 50 Celsius-fokos maghőmérséklet 40 fokos melegvíz előállítására képes, tehát tökéletesen alkalmas padló- és falfűtésre, illetve használati melegvíz előállításra.

– A rendszer napi 30-50 MJoule hőt termel, azaz egy nap alatt 300 liternyi 5 Celsius-fokos vizet 45 fokra tud melegíteni – árulja el. – Persze, mindez fejlesztéssel, a komposztkazán hatásfokának javításával fokozható. Sokan feltették már a kérdést: mekkora teret lehet befűteni vele. Nos, erre csak akkor tudok válaszolni, ha megvizsgáljuk az adott tér hőigényét. Egyelőre kísérleti jelleggel működik a dolog, további méréseket végzek. Falun vagy egy tanyán kiválóan használható, de el tudok képzelni egy olyan – ennél jóval nagyobb – komposztkazánt, amellyel akár egy iskola fűtését is meg lehetne oldani.

Természetesen felmerül az is: mi a fiatalember célja a komposztkazánnal. Pontosabban „csak” fűteni akar vele, vagy pénzt is keresni.

– Nem a meggazdagodás a célom. Nem fogom szabadalmaztatni, hiszen valójában nem az én találmányomról van szó. Egy XX. század derekán élt francia erdész, Jean Pain az ötletgazda, igaz, ő aljnövényzetet használt fel. Található a Földön működő komposztkazán, Németországban vagy éppen Szeged mellett. Nyílt és elérhető innovációban gondolkodom, ezért jelenleg egy digitális tudástár létrehozásán dolgozom, az eddigi tapasztalatokat pedig közkinccsé is tettem az interneten, a greenr.blog.hu oldalon. Többen ugyanis még jobb, hatékonyabb megoldást hozhatunk létre. A jövő minden bizonnyal arrafelé visz, hogy ilyen útra lépjünk. Pontosabban nincs is más út.

A végtermék humusz, amely aztán felhasználható

Tőgyi Balázs úgy fogalmazott: a komposztkazán a biomassza egyetlen valóban fenntartható, környezetbarát energetikai hasznosítása. Lévén ha szétbontják, a végtermék humusz, amely kiválóan felhasználható a kertben, mezőgazdaságban. Elmondta: természetesen nem elég megépíteni a kazánt, gondozni is kell azt, mint a jó kertésznek, fenn kell tartani az életkörülményeket a baktériumok számára. Akik pedig netán attól félnek, hogy a trágyával locsolt komposzt bántaná az orrukat, azok számára igazán megnyugtató lehet, hogy szó sincs ilyenről. Sőt, inkább az eső utáni erdőhöz hasonlítható az, amit érzünk.