Payday Loans

Keresés

A legújabb

Emberhez méltó jövedelem PDF Nyomtatás E-mail
JÓKOR - OLY JÓ KORBAN ÉLTEM ÉN E FÖLDÖN
2014. február 12. szerda, 08:01

 

 

CÍMLAP

Ron McKenzie

Isten és a gazdaság

TARTALOM, AJÁNLÁS



Tartalom

I. Ajánlás
II. Útmutatások a gazdasági életre vonatkozóan
III. Jézus és a gazdasági élet
IV. Szegényekről való gondoskodás


Ajánlás

Blaise Pascal (1623-1662) többek között ezt írta: "Az ember minden jel szerint arra van teremtve, hogy gondolkozzék; ebben rejlik minden méltósága és minden érdeme; egyetlen kötelessége az, hogy helyesen gondolkozzék. A rend pedig azt kívánja, hogy önmagán, a teremtőjén és a rendeltetésén kezdje a gondolkodást." (Gondolatok II. szakasz 146)

Önmagán, a teremtőjén és a rendeltetésén, vagyis a gazdaságon is, hiszen ez is része az emberi életnek. Mivel a gazdaság is az emberi lét egyik fontos eleme, ezért erről is meg kell tudnunk teremtőnk véleményét.

Mostanában sokat hallhatunk az úgynevezett Feltétel Nélküli Alapjövedelem bevezetéséről szóló alternatíváról. Azok, akik ezt szorgalmazzák, a következőkre hivatkoznak: "A mai tőkés társadalomban mindenhol, ahol csak lehet, az ésszerűsítés és az emberi munkaerő kiváltása a cél, ezért a cégtulajdonosnak nem áll érdekében új munkahelyeket létesíteni.

Az emberi munkaerővel szemben a gépesítés, a racionalizálás áll. Az emberi munkaerő drága, sok járulékos költséggel jár. A gépi munkaerő, a kezdeti befektetést leszámítva, adó és járulékmentes. A gép nem megy szülni, nem kér jutalmat, nem kell neki túlórapénzt fizetni. Az embernek igen.

Akinek mégis megmarad az állása, azt a végletekig kizsigerelik, túlfoglalkoztatják.

Az emberek megélhetéséhez viszont jövedelemre van szükség, különben éhen halnak. Ha az embereknél nem marad, vagy alapvetően nincs elég jövedelem, akkor nem képesek fogyasztani, tehát a gazdaság lelassul, az adóbevételek elmaradnak.

ERRE LEHET EGY MEGOLDÁSI ALTERNATÍVA AZ ALAPJÖVEDELEM!

Ennek az EU civil kezdeményezésnek az a célja, hogy minden állampolgárnak alanyi jogon juttasson az állam a tisztes megélhetéshez elegendő alapjövedelmet (ez legalább az átlagbér 60%-a, azaz legkevesebb 84.000 Ft).

Töröljék el a munkabért terhelő adókat és járulékokat, és az adóbevételeket a fogyasztáson, az árukon, a tőkeműveletek, és az extrém nagy vagyonok megadóztatásán keresztül valósítsák meg!" (www.alapjovedelem.hu)

Akik viszont ellenzik ezt az ötletet, azt mondják, hogy ez a rendszer is igazságtalan lenne, mert egyformán támogatná a szegényeket és a gazdagokat, holott a gazdagoknak nincs szükségük erre a támogatásra, ráadásul a Feltétel Nélküli Alapjövedelem az emberek jelentős részét arra ösztönözné, hogy ne akarjon dolgozni, ugyanis tudva levő, hogy az ember sokkal inkább hajlamos a rosszra, mint a jóra.

Mivel az elkövetkező időkben egyre inkább a figyelem középpontjába fog kerülni a szegénység kérdése, és a szegényekről való gondoskodásra a keresztények különösen érzékenyek kell, hogy legyenek, ezért nem árt, ha keresztények is egyre több alkalommal hangot adnak az ezzel kapcsolatos véleményüknek. Ezeket a kérdéseket vizsgálja Ron McKenzie Új-Zélandon élő keresztény közgazdász is, aki a Szentírás alapján kifejti, hogy a teremtő Istennek mi a véleménye a gazdasági életről. A gazdasági élet nem csupán számokból és különféle gazdasági rendszerekből tevődik össze, hanem elsősorban az azt működtető emberekből, ezért ezzel a kérdéssel ma már a közgazdászokon kívül más tudományágak képviselőinek is foglalkozniuk kell, például szociológusoknak, filozófusoknak és nem utolsó sorban teológusoknak is. Ahogy ezt már említettük, Ron McKenzie közgazdász, de évtizedek óta kutatja a Bibliát is, így aztán a velünk megosztott gondolatai kiváltképpen érdekesek lehetnek számunkra, mivel ő nem politikai és gazdasági rendszerek vizsgálata által, hanem a Bibliában megtalálható alapelvek szempontjából közelíti meg ezt a témát. Ron McKenzie írásaiban sok olyan gyakorlati tanácsot is olvashatunk, melyek első hallásra túlságosan idealisztikusnak tűnhetnek számunkra. "Ezeket talán csak a régi időkben lehetett megvalósítani, de ma már idejét múlt elgondolások", mondhatják sokan, azonban nem szabad elfelejtenünk azt a történelmi tényt, hogy a régi idők Izraelében mindig akkor következett be a romlás, amikor a zsidó társadalom eltért a bibliai normáktól. Ezeket a Bibliában olvasható gazdasági jellegű törvényeket Isten nem csupán a zsidó népnek, vagy a mai értelemben vett keresztényeknek szánta mintaként, hanem az egész emberiségnek is, mert ha azt nem is várhatjuk el mindenkitől, hogy kereszténnyé váljon, (hiszen a lelkiismeret szabadságát nincs joga senkinek korlátozni) de a jóra való törekvést és a köz javának szolgálatát igenis minden embertől elvárhatjuk. Ez is azt bizonyítja, hogy az emberiség fejlődése során csak a technikai eszközeink változtak, de az ősi alapelvek, melyek szerint tényleg jól működtethetnénk társadalmi és gazdasági életünket, soha nem fognak megváltozni. Aki a felszín kapargatása helyett a dolgok mélyére hatolva vizsgálódik, az előbb-utóbb rá fog jönni azokra az összefüggésekre, melyekből kiderül, hogy az emberiség problémája nem a különféle rendszerek megjelenése és bukása, hanem az önzés. Az önzés, vagyis az, hogy az ember saját magát szereti, (2Timóteus 3,1-5) ezért ahhoz, hogy a minket körül vevő világ megváltozzon, elsőként nekünk kell megváltoznunk.

Az Isten és a gazdaság című könyv három írásból áll, amit egy ajánlás vezet be.

- Útmutatások a gazdasági életre vonatkozóan
- Jézus és a gazdasági élet
- Szegényekről való gondoskodás

Ron McKenzie fenti és egyéb, figyelemre méltó gazdasági témájú írásai angol
nyelven az alábbi linken érhetők el:
http://kingwatch.co.nz/Christian_Political_Economy.htm

Ron McKenzie hozzájárult a könyvnek magyar nyelven történő közzétételéhez!

Abonyi Sándor és Nochta Pál

 

 

Ron McKenzie
Isten és a gazdaság

A hálózatos verzió megnyitása  Open the online version