Mihály Böröczki

Éles kép a régmúlt időkből:

APÁM, A FOLTOZÓ

Drótolt-e lábast, fazekat, edényt,
nem emlékszem, de ismertem a fényt,
mi szeméből a vasra tükrözött
az összehangolt két ütés között,
és kezét láttam, ahogyan mulat,
megsorjázva a rozsdamart lyukat,
és láttam, mikor foltra jót talált,
s a lemezvágó olló körbejárt,
s ahogy a rozslisztből kovászt kever,
és tudta lyukra, foltra mennyi kell,
s már árvultak a puha szögecsök,
meg-megcsippentve szájszéle között,
és láttam, hogy az edény könyörög,
így pont oda, s pont akkorát ütött,
alul a hajló-üllő féle vas,
fölül a smoll, a sohasem nyakas,
aztán lassan a folt is megszorult,
a széleire kovász domborult,
s apám megállt. Meggömbölyült keze,
s rásimított – majd összeég vele.
Bevégezte. S alig kondult a dél,
már abban főtt az öreg krumplihéj.