Kommunizmus? „A legirgalmasabb szívű asszonyoknak is meg kellett főzniük gyermekeiket, hogy legyen mit enniük”

2014. február 03. 11:15
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

Dmitrij Szergejevics Merezskovszkij (1866-1941) valaha a legkedveltebb orosz írók
egyike volt, aki Alekszandr Szolzsenyicin „Gulág szigetcsoport”-ját megelőzve leplezte le a kommunizmust. 1946-ban nálunk indexre tett emlékirata, „A pokol tornácában” minden sora vádirat ugyanis, melyekben ráadásul elítélte a Nyugatot is, amiért minden ellenkező látszat ellenére barátjának tekintette a népbiztosok birodalmát, amelynek urait így jellemezte: „A bolsevisták az ördög fiai, hazugok és gyilkosok kezdettől fogva. Hazudnak és gyilkolnak, gyilkolnak és hazudnak. Gyilkossággal leplezik a hazugságot és hazugsággal a gyilkosságot. Minél többet hazudnak, annál többet gyilkolnak. Éhséggel győzték le Oroszországot, éhséggel fogják legyőzni az egész világot is. A legirgalmasabb szívű asszonyoknak is meg kellett főzniük gyermekeiket, hogy legyen mit enniük.”

Valaha a legkedveltebb orosz írók egyike volt, regényei magyarul is megjelentek (Julianus Apostata, Leonardo da Vinci, Michelangelo, Első Sándor, Téli szivárvány, Vele vagy ellene?, A hattyúölő, Az istenek születése, Tutankhamon Kréta szigetén, Kelet titkai, Napóleon élete, Napóleon, az ember, Az ismeretlen Jézus, A Messiás), melyek a „fasiszta, szovjetellenes, antidemokratikus sajtótermékek” négy jegyzékére ugyan nem kerültek fel, de A pokol tornácában címmel 1926-ban nálunk is megjelent emlékirata viszont (a negyedikre) igen, így nem sok példány maradt belőle (például e sorok írója fővárosunkban az elmúlt negyedszázad alatt antikváriumokban mindössze háromszor találkozott vele).

E könyve miatt 1920-ban hazáját elhagyni kényszerült, ezért haláláig lengyel, német, francia földön élt. Alekszandr Szolzsenyicin bármelyik művét jóval megelőzte, ugyanis azoknál mezítelenebbre vetkőztette a kommunizmust. „A pokol tornácában” minden sora vádirat ugyanis: elítélte bennük a Nyugatot, amiért minden ellenkező látszat ellenére barátjának tekintette a népbiztosok birodalmát, amellyel pedig minden kompromisszum halálra ítéltetett:

„Ameddig a bolsevizmus él, a szabadság halott. Az az állításom, hogy a bolsevisták az ördög fiai, rettentően igaz. De mindnyájan az ördög fiai a bolsevisták? Nincsenek-e közöttük becsületes, jó, sőt „szent” emberek is? Ez a megalkuvó örökös kérdése. Becsületes és jó bolsevisták nincsenek: csak látszólag becsületesek és látszólag jók vannak. De ezek még rosszabbak, mint azok, akik egyszerűen gazemberek – annál rosszabbak, minél jobbak.”

A kommunizmust eredendően nemcsak értelembeli, hanem érzelembeli, lelki elferdülésnek („moral insanity”) tekintette: 

„A bolsevisták közt szerencsére csak igen kevesek vannak „becsületes” és „szent” emberek. De ezek a legrettenetesebbek. A bolsevisták az ördög fiai, hazugok és gyilkosok kezdettől fogva. Hazudnak és gyilkolnak, gyilkolnak és hazudnak. Gyilkossággal leplezik a hazugságot és hazugsággal a gyilkosságot. Minél többet hazudnak, annál többet gyilkolnak. Éhséggel győzték le Oroszországot, éhséggel fogják legyőzni az egész világot is. A legirgalmasabb szívű asszonyoknak is meg kellett főzniük gyermekeiket, hogy legyen mit enniük.”

Könyvében közölt, 1919 februárjáig vezetett naplójából kiderül, hogy ugyanúgy fejezte le a zsidó-kommunista forradalmárokból verbuválódott hatalmi elit a történelmi Oroszországot, élén II. Miklós cárral, mint hazánkat, képviselői közül elsőként gróf Tisza István miniszterelnököt. 

Végül 1919 és 1920 közötti feljegyzései megadják a kegyelemdöfést a kommunizmust eredendően mindmáig jónak tartóknak:

„Moszkvában egy új halálbüntetést találtak ki: egy tetvekkel teli zsákba dugják az embert s a tetvek megeszik. Ilyen zsákba dugta Gorkij Oroszország lelkét. S Európa azon a kérdésen füstölög, vajon lehetséges-e, hogy ez a tetű-zsák jogállammá fejlődjék?”

Ha műve bírálható, legfeljebb azért, amiért a zsidó gazdasági-politikai elit kommunizmusban betöltött vezető szerepe elkerülte figyelmét. E téren nálánál mindenesetre mélyebbre látott kortársai közül Csekey István könyvében (Északi írások, 1928):

„A zsidó tanult a történelemből. Miért Oroszországot forradalmasította mindenekelőtt? Mert tudta, hogy az orosznál jámborabb, passzívabb tuloknép alig létezik. Megtanulta, hogy az orosz (majdnem akárcsak a magyar!) képtelen egyedül az uralkodásra: mindig kell, hogy valaki átokként a nyakán üljön. Hisz az orosz cári udvarokban sohasem vérbeli oroszok vitték a kormányzatot, hanem mindig idegenek. Uralkodtak az oroszon normannok, svédek, tatárok, balti németek, most jöttek a zsidók. De úgy látszik, ezek azt is megtanulták, hogy valamennyi idegen uralomnak egy lett a sorsa. Az orosz jegesmedve végre is rázott egyet magán és lerázta az élősdieket.”

Álma a „cárizmus rabszolgai Oroszországá”-val és az „orosz csőcselék bolsevista
Oroszországá”-val szemben a „szabad orosz nép Oroszországa” volt. Amit mellesleg ma a politikailag ugyebár inkorrektnek kikiáltott Vladimir Putyin képvisel leginkább, tudtára adva a világnak, hogy Oroszországban oroszok élnek többségben, és ha bármely kisebbség ott érvényesülni akar, bizony beszélnie kell anyanyelvén, és igenis tiszteletben kell tartania az ottani törvényeket. Csak az a kérdés, nálunk miért nem így van, miért, hogy a múltjukat mindmáig elfeledő hazai hatalomgyakorlók hallani sem akarnak eleikről, akik olyan állapotokat teremtettek, melyek közepette „a legirgalmasabb szívű asszonyoknak is meg kellett főzniük gyermekeiket, hogy legyen mit enniük”.