Payday Loans

Keresés

A legújabb

Maderspach család 1848-49
A boldog élet bölcselete és poézise
2014. január 19. vasárnap, 14:40

Isten akaratában

Felriadok. Testem kínzó, égető fájdalma már szinte elviselhetetlen. Sebeim, minden apró mozdulatra újabb gyötrelmeket okoznak. Ám ezek mégsem hoznak annyi kínt és fájdalmat, mint a gondolataim. Nem hagynak békét szívemnek. Csak az a pár pillanat ad megnyugvást, ameddig kábultan, félájultan elalszom a kimerültségtől. De ezek valóban csak apró pillanatok.  Most nagyon fáj az egyedüllét. Hol van drága Károlyom? Mi lehet családommal és gyermekeimmel? ők is börtönben végezték? S mi lett a gyárral? Millió kérdés zsong bennem, nyughatatlanul. De a legfájdalmasabb kérdés, ami már-már az őrületig hatol agyamba:
– Miért történt ez a gyalázat énvelem? Miért? Miért – elsötétül előttem minden.



1848 tavaszán, Ruszkabányára is elér a szabadságharc kitörésének híre. Ruszkabánya a Bánság keleti csücskében van és Magyarország legnagyobb vasgyára működik ezen a területen. Az üzem Maderspach Károly irányítása alatt áll, és több mint 4000 munkásnak ad nyugodt megélhetési lehetőséget. Itt készülnek el az ország első vashídjainak szerkezeti elemei is, melyeket ő tervezett és épített meg. Egyedülálló találmányának köszönhetően (ívenfüggő vonórudas hídszerkezet) három hídja is felépül és sokáig áll is. Felvilágosult és szabad eszmékkel bíró igaz hazafi. Felesége, Buchwald Franciska szintén felvilágosult szellemiségű család neveltje. Öt gyermeküket nyugalomban és szeretetben nevelik. Emberszerető, hithű magyarok, hat nyelven beszélnek, mert „az emberek csak a saját nyelvükön szólíthatók meg” – mondja Károly. Igen nagy tiszteletnek örvendenek a munkások körében. Jól és gazdaságosan irányítják a gyárat, ami nagy jövedelmet hoz a családnak. Nagypolgári módban élnek, soha nem feledve származásukat, őseiket. Akik ennyire szeretik hazájukat, mint ők, azoktól nem is várható el más, minthogy az első pillanattól a szabadságharc oldalára állnak. Az üzem fegyverekkel látja el a harcolókat, de a ruszkabányaiak saját fiaikat is csatasorba állítják. Franciska asszony annyira lelkes, hogy ő maga is közreműködik egy 6oo fős nemzetőrség kialakításában. Az ország nagyjait igen jól ismerik, így sok vezető ember megfordul Ruszkabányán. Széchenyi István, Kossuth Lajos és mások is. A legnagyobb tisztelet mégis Bem tábornokot illeti, Károly benne bízik a legjobban. És ez a bizalom kölcsönös. 20 ezer lándzsát és egyéb fegyvereket rendel a lengyel vezér, a gyártól. Folynak a harcok, és egyre-másra hallani a haza dicső győzelmeinek hírét. Ám egy ideje nincs minden rendben a gyárban. A helyőrség oda küldi csapatait, hogy ellenőrzésük alá vonják az üzemet. Szuronyosok felügyelik a gyártást és a szállítást. Néha úgy kell kicsempészni a magyaroknak szánt fegyvereket az osztrákok orra előtt. Minden szállítmány a szerbekhez kerül parancsra, amivel aztán a magyarokat lődözik. A helyzet egyre súlyosabb és elkeserítőbb. De ennek az üzemnek minden tagja, minden munkása azon van, hogy a szabadságharcot támogassa. Ezért mindenre képesek. Még a nők is kiveszik részüket, hogy a szent ügyet támogassák.



Szép nyári nap van. Már felállították a színes szalagokkal ékesített májusfát. Mindenki igen boldog és büszke, hogy hazánk dicső győzelmeket aratott országszerte. Felhőtlen a hangulat ezen a gyönyörű napon. Mindannyian ott vagyunk, drága Károlyommal és a gyerekekkel én is kisétálok a dombra. Tisztek énekelnek és dicsőítik a szabadságharc győzelmeit. Hazánk fényes jövőjét éltetik. Boldog ez a nap!
(…)
Fejem ismét zúg, égő sebeim újra felébresztenek. Sötét van körülöttem. Hideg a kő és kemény a pad melyen fekszem. Odakint is sötétedik, bár ezt itt lent inkább csak érezni lehet. Lépéseket hallok....
– Jaj, Istenem! – jeges rémület markolja meg torkomat. Döngve kivágódik a súlyos börtönajtó. Osztrák katonák állnak odakint kíváncsiskodva, felém mutogatnak, és gúnyosan nevetnek. Szégyenemben szeretnék elsüllyedni a pokol fenekére. Felugranék, hogy rendreutasítsam őket, de csak kínos vonaglás lesz belőle. A felbőszült katonák ettől csak még jobban vihognak, lökdösik egymást. Megadóan magamba roskadok, csak a pap vigasztal. Végre elmennek.
– Óh, Istenem, nem hagytál meghalni ott a domboldalban. Miért nem engedted át testemet a halál megnyugvásának? Miért? És mikor lesz már ennek vége? Otthon van mérgem, de hogyan jussak hozzá? Az enyhülést hozna talán. – Rám szól a pap. – Nagyságos asszonyom, próbáljon meg pihenni, holnap haza mehetünk.
Lehunyom szemem.
(…)
Két katona közeledik felém, elkapják karjaimat, úgy rántanak ki a kocsiból. Fáj a karom, olyan erővel fognak.
– Hová visznek? – kiáltom. – Mit akarnak velem? – de csak taszigálnak tovább erőszakkal. Négyszögben áll vagy 10-15 katona feszes tartásban, leszegett fejjel. Egy lovastisztet látok egy pillanatra a dombon. És a falu népét, rémült arccal, sírva.
– Engem itt most kivégeznek! – villan át agyamon a rémület. Miért hát ily fiatalon, ily hamar? Mit követtem el? Legalább Károly lenne itt velem.
Odalökdösnek a tiszt elé.
– Istenem, elfogadom kezedből a halált. Biztosan kiérdemeltem, mert Te mindig igazságos vagy. Csak legalább azt add meg utoljára, hogy megtudjam az okát.
Rám ripakodik a tiszt és kegyetlen szavakkal mocskolni kezdi családomat és engem. Szidalmai csak úgy záporoznak rám. Hazaárulónak, besúgónak és aljas magyar némbernek titulál. Már nem is értem miket ordibál. Térdre taszítanak.
Most lesz vége életemnek! De már nem félek. Uram, legyen meg a Te akaratod!
Furcsa, szinte megnyugszom. De a következő végzetes pillanatban a hátam mögül éles hang hasít felém. Felugrom, mint akit vipera csíp meg. Hangos sikolyom átfúrja magát a füleken, egészen az emberek szívéig hatolva.
– Csak ezt ne! Nem gyalázhat meg így egy asszonyt! Ne! Könyörgöm, legalább az anyát tiszteljék bennem – rimánkodom összekulcsolt kézzel, de hiába. Lefognak!
– Oh, Isten! Meztelen testem... – csattan a korbács! Sikító, süvöltő sziszegéssel hasítja a levegőt a kínhozó, éles marásokat okozó fegyver. Újra és újra! Hasítja a finom hófehér bőrt, kicsordul a piros vér és kicsordulnak a könnyek. És nincs kegyelem. Újra és újra lesújt!
(…)
Ismét felriadok. Ez nem lehet a valóság! Ugye nem? Ez csak valami rossz álom.
– Nyugodjék meg asszonyom. Most már nem lesz semmi baj!
– Baj? – kérdezem vissza tompán. – Hát lehet még ennél nagyobb baj?



Szakítsuk itt félbe az eseményeket, hogy elmondhassam ennek a szívszorító történetnek a befejezését. Ám mielőtt a végére érnénk, el kell árulnom a kezdetét is.
Az 1848-as szabadságharc kitörése után a ruszkabányai Maderspach család boldogan támogatta a szent ügyet fegyverekkel és eszmével. De a harcok végén már látszott az elkerülhetetlen büntetés. Minden lázadó magyarnak pusztulnia kell – adták ki osztrák oldalról a parancsot. A hírhedt és vérengző Haynau, akit kiérdemelten hívtak bresciai hiénának, kiadott egy utasítást még az 1848-as év vége felé. A Maderspachok már túl sok borsot törtek az osztrákok orra alá. Pusztuljanak! Ferenc, aki a győzedelmes fehértemplomi csaták ünnepelt kapitánya volt, aki a 9. zászlóalj vörössipkásait vezette a szerbek ellen, túl nagy falat volt neki. Nem tudta elfogni és harcban megölni. Amikor 1849 januárjában Zsombolya határában a súlyosan megsebesült Ferenc meghal, s az ottani temetőben a legnagyobb katonai tiszteletadással temetik el, úgy gondolja, most jött el az ő ideje! Kieszeli aljas tettét, és kiad egy titkos parancsot: hantolják ki a sírból a hőst és akasszák fel! Szörnyű gaz tervét a bátor zsombolyai nép megakadályozza, és minden erejükkel megvédik a magyar tiszt végső nyugalmát. Haynau haragja felbőszül, s immár a másik Maderspach, a testvér ellen fordul. Károly, hű szívű és lánglelkű hazafi lévén, nem habozik szembeszállni az ellenséges erőkkel. Becsületes és őszinte. Mindenki szereti ezt a bölcs és okos embert. Ám jön a következő parancs Haynau részéről. Károlyt elfogni! Ruszkabányát ellepik az osztrák katonák. Mindent felforgatnak, elpusztítanak, majd fogságba vetik Károlyt és feleségét, Franciska asszonyt. Haynau parancsa megint nem tud megvalósulni, mert 4000 ember indul Károly kiszabadítására. Tehetetlen. S ekkor jön az a sátáni és gonosz árulás, mely végül ennek a törékeny, ötgyermekes asszonynak és családjának végzetét okozza: az árulás, a hazug és gyalázatos árulás. Azt állítják, hogy Maderspach Károlyné a nyári ünnepek alkalmával, ahol a boldog hazát s a győztes csatákat éltették, egy osztrák császári ruhába öltöztetett bábut gúnyversek kíséretében temetett volna el. Ez volt a koholt vád. De Haynaunak kapóra jött. Azonnal az asszony ellen fordul haragja, és 1849. augusztus 23-án, tárgyalás és ítélet nélkül félmeztelenre vetkőztetve megvesszőz,teti, és börtönbe záratja.
De ne higgyük, hogy itt vége a büntetések sorának. Ó, nem! Férje a szörnyű megalázás hallatára összeroppan, s önkezével vet véget életének. S ha azt hisszük, hogy az asszony is megtört, hát tévedünk. Még a börtönben van, amikor megtudja a szörnyű hírt Károlyról. S bár szíve megszakad imádott férje halála miatt, pontosan tudja, hogy neki élnie kell, s küzdenie kell tovább. Élete végéig keresi igazát és várja, hogy elégtételt kapjon. Még a „haza bölcséhez” Deák Ferenchez is elmegy, de ő is csak azt mondja: „Borítsunk rá fátylat, mert most nem alkalmas a helyzet, hogy igazi gyógyír kerüljön felszaggatott sebeire.” Így akkor nem is kapja meg a hőn áhított elégtételt.



Maderspach Károlyné Buchwald Franciska születésének 200. évfordulója alkalmával 2004-ben mind hazánkban, mind Ruszkabányán nagyszabású ünnepségeket rendezett a család. A valamikori családi ház oldalára háromnyelvű emléktáblát helyeztek el (románul, németül és magyarul), melyet a ruszka-bányai polgármesterrel és a falu népével közösen lepleztek le. Mostanra Maderspach Károlyné emlékiratai is  kiadásra kerültek.
Emlékezzünk hazánk hőseire, és tanítsuk meg emlékezni fiainkat is!
Maderspach Kinga
ükunoka