SZÉCSI MARGIT
Eszem a gesztenyét

I.

Volt egy város, világváros,
ott éldegélt egy gitáros.
Este, ha sütött a hold,
a cirkuszba bandukolt,
muzsikált a vadaknak,
morgó tigriscsapatnak,
medvének és majomnak,
számtantudós bagolynak.
S halljatok csudát!
Ahogy muzsikált,
megszelidült minden állat!
Tigrisek mint barikák
ugranak tűz-karikát,
kötélen hegedül a majom,
táncol a medve,
számol a bagoly,
tapsol a közönség,
boldog a cirkuszigazgató:
ó - ó - ó!
príma a produkció!
Fiatalember, figyelem,
fizetését fölemelem,
csak jöjjön holnap meg holnapután
és azután meg azután
a cirkuszba, gitározni, ó!
mert ez príma produkció.

A gitáros hazatért,
és zenélt,
és zenélt,
majd elolvasott egy mesét,
és aludni tért.

És szólt reggel: - Ó, egek,
a pénzemmel mit tegyek?
Legjobb, ha bevásárolni megyek:
egy rend ruhát,
egy gitárhúrt, egy karikát! -
De nem vett ruhát,
se gitárhúrt, se karikát,
mert Gitáros Fülöp
módfölött
imádta a gesztenyét,
s minthogy minden utcasarkon
öreg-öreg nénikék
sütötték a gesztenyét,
stanicliba teszik főleg,
úgy kínálják a vevőnek,
ki lett a legjobb vevő?
Hát ő!
Egy stanicli, két stanicli,
tömi tele a zsebét,
de ez nem elég!
Fér még a gitárba,
veszek még!
S hogy a pénze elfogyott,
kurjantott nagyot:
- Boldog vagyok,
eszem a gesztenyét!

És így, nap-nap után
a gitáros vidám,
este a cirkuszban gitároz,
nappal várja a város,
a sok-sok gesztenye,
tudod-e?
Dagad a zsebe,
ünnepli őt a városi nép,
ő meg abrakol, s kurjogat:
- Eszem a gesztenyét!

Benn, a város főterén,
a gitáros ott tanyázott,
gesztenyézett, fabrikált
gesztenyéből egy pipát,
s íme, jönnek a vagányok!
Kis vagány meg nagy vagány,
ifjú vagány, vén vagány,
nyakkendősek, lakkcipősök,
beretváltan piperkőcök.
A gitárost közrefogják,
közrefogják, szorongatják:
- Fülöp, te balek,
most mit csináljunk veled?
A gesztenyét add ide,
ha nem adod, agyonütünk,
tudod-e?

De szólt Fülöp:
- A szátok mint a tülök,
de a hasatok háj-tok,
gyönge legények,
fütyülök rátok!
Gesztenyét nem esztek,
csak ha vesztek!

Felel a fővagány:
- Megbocsáss, Fülöp,
én egész évben
a dutyiban ülök,
s ha szabadlábon vagyok,
a kasszában csalok,
vizet öntök a tejbe,
úgy küldöm helybe,
elcsalok a vevőtől bármit,
például a szalámit,
s ha zsákmányol e sanda
vagány-banda:
kiveszem a zsákmányból a részem,
még sincs pénzem!

Szól a gitáros:
- Ebül szerzett pénz
ebül vész!
Ebül jött kincs
volt-nincs!
Viszed a zaciba,
az árát meg ráköltöd a pacira,
verseny-paripára!

Felel a fővagány:
- Megbocsáss, Fülöp,
lóversenyre nem járok, mert
meghülök.
Csak a kártyát szeretem,
kavarom és keverem,
a kártyát, a piros ászt,
tökkirályt meg zöld vadászt,
arra megy el a pénzem
egészen!
Fülöp, kártyázz velünk,
addig innen el nem megyünk!

Fülöp mondja: - Kártyát elő!
Ott az erő,
ahol a nyerő!
Kártyázzunk, de ne pénzbe,
kártyázzunk gesztenyébe!

Ugranak a vagányok,
vetik le a kabátot,
eladják,
az árát meg
a gesztenyés-nénikének
odadják,
kapnak érte
száz stanicli gesztenyét!
A sok vagány egyszerre
lecsücsül a flaszterre
kabátjukat sem bánják,
úgy keverik a kártyát!
Három éjjel, három nap
Fülöppel így játszanak.
Már a kártya is kifárad,
foszladozik, szakadozik,
álmosak a négy királyok,
félrebillen koronájuk,
a zöld ászon
alszik a szüretelő,
a makk ászon
fázik a melegedő,
tüze kialudt,
a négy vadász nem vadászik,
fázik!
S nézze meg az ember!
Fülöp nyer!

Szól a fővagány:
- Fülöp!
A méregtől kékülök meg
zöldülök!
Se kabát, se gesztenye!
Bosszút állunk,
hiszed-e?

Szól a gitáros:
- Mármost
elmehettek,
rajtatok nevet a város!
Férfi, asszony, kisgyerek
lesajnál benneteket,
vagányoktól Fülöp se remeg!
Most a cirkuszba megyek,
teli hassal, teli zsebbel -
az élet szép!
Eszem a gesztenyét!

II.

A gitáros
a cirkuszba ért,
kiállt a porondra,
és zenélt,
és zenélt,
majd hazatért.
S lássatok csúf csudát!
Amíg ő a cirkuszban muzsikált,
lakását kirámolták a vagányok!
Nem hagytak, csak egy ágyat!
Az ágyon egy fölirat volt:
"Fülöp, te bolond!
Miénk a vagyon!"

Szólott Fülöp:
- Ezt már mégse hagyom!
Micsoda szégyen!
Üres a lakásom,
az erszényem!
Oda a sok holmi!
Nincs mese:
vissza kell rabolni!

Meg is tette, amit mondott.
Amíg a téren
ültek a vagányok,
ő munkához látott,
betört a vagány-tanyára,
onnan mindent hazahordott,
s fölírta a falra:
"Bolondok!"

Azzal a gitáros hazatért,
rendbetette a lakást,
és zenélt,
és zenélt,
még elolvasott egy mesét,
és aludni tért.
De elaludni nem tudott,
s szólott: - Nem titok,
amig én a cirkuszban játszom,
üres a lakásom,
ezért tudnak kirabolni,
kár lelakatolni,
úgyis odalesz a holmi,
amíg egyedül élek!
S kiáltott Fülöp:
- Legfeljebb megnősülök,
majd ő, a feleségem, a drága,
vigyáz a házra,
amíg a cirkuszban játszom,
állatokkal komázom!
Lesz gesztenyénk, lesz pénzünk,
ej-haj, vidáman élünk!

Hát a szomszéd leánya,
a drága,
épp arra sétikált,
s szólt a gitáros:
- Legkivált
maga tetszik nekem,
maga drága!
Szánjon meg, ne legyek árva!
Ha nekem szépen köszönne,
s hozzám feleségül jönne,
elvenném,
és soha meg nem verném!
Ugye, hogy szeret?
A maga fejecskéje
olyan szép, kerek,
akár a síma, barna gesztenye!
Hát hozzám jön, ugye?

A kislány nem mondott nemet,
sőt, igent integetett,
hát összeházasodtak szépen,
sétáltak kéz-a-kézben,
majd, hogy fölkelt a hold,
Fülöp a cirkuszba elbandukolt,
és zenélt,
és zenélt,
aztán hazatért,
és várta a lakás meg a feleség.
És egy nap, ó, csoda!
Már ott sírt a baba,
nem egy baba, de három!
S szólt Fülöp:
- Nem is csodálom,
nahát!
hogy ezek a babák
akár a festett képek,
oly szépek,
pozsgásak és kövérek,
a fejecskéjük szép kerek,
a frizurájuk oly remek,
mint a barna gesztenyehéj,
az arcuk piros meg fehér,
ó, be szép ez, be szép ez -
olyanok, mint te, édes!
És szól a feleség:
- Micsoda beszéd!
Szemük akár a csillag,
s micsoda szépen sírnak!
Értenek a zenéhez!
Olyanok, mint te, édes!

S így szórakoznak ketten
a három kisgyerekkel,
ringatnak és etetnek,
dajkálnak és nevetnek,
s szól a feleség:
- Ó, az a remek főleg,
a babák gyorsan nőnek,
nézd, már a fekvést unják,
az ágyat odahagyják,
hiszed-e, ha mondom:
tegnap
már ott ültek a polcon,
s ha az ajtót bezárom:
ablakban mind a három,
föl a tűzhelyre másznak,
fazékból lakomáznak,
ugrálnak és gurulnak,
még a levesbe hullnak!

Szól Fülöp: - Ez világos,
nem értesz a babákhoz!
Nyomd meg a babaorrot,
vigyázva mint a gombot,
s meglásd: lecsücsül
a baba,
ide vagy amoda,
vigyorog, örül!
Hát ez a titka, kérlek,
a gyereknevelésnek!

Meg is nyomja a három
kis orrot,
leül a három kis baba,
nincsen hiba!
A feleség boldog,
s szól: - Fülöp gitáros,
vár ránk a város,
kell a mozgás a gyereknek,
sétálni őket elengedd!
én itthon nem ülök,
gyerünk sétálni, Fülöp!

Indul férj, feleség
meg a csemeték,
sétálni a térre,
hát ott a gesztenyés-néne!
Fülöp, a bukszát nyisd ki!
Kell a gesztenye,
öt stanicli!
s ha ez se elég:
vegyél még!
Vásárol a gitáros,
ünnepli őket a város,
ők meg boldogok szörnyüképp,
a férj, a feleség
meg a csemeték,
abrakolnak és kurjogatnak:
- Az élet szép!
Esszük a gesztenyét!

III.

Jaj, de a vagányok
napra nap
ülnek az árkádok alatt
a téren,
búsulnak hosszú orral,
mind szörnyű bosszút forral,
s szól a fővagány: - Ugye,
nem vagyok gügye,
mégse tudom kitalálni,
mint kéne bosszút állni!
Kérlek ezért, barátom,
te kedves al-vagányom,
lődöző orvvadászom,
állj a Fülöpnél lesbe,
Fülöpöt puffogasd le,
Fülöpöt, feleségét,
három csemetéjét!

Szól az orvvadász:
- Vezér, vigyázz!
Ilyen tett mellőzendő,
mivel ez büntetendő,
jobb nekem állni itten,
mint ülni a sitten,
nem is akarok lógni -
mást kell kigondolni!
Amíg Fülöp játszik,
cirkuszban a
párducokkal cicázik,
az ajtaját vegyük le,
a folyóhoz vigyük le,
ráültetjük a mamát,
a három babát,
szörnyű puskámmal én
leszek a kisérő legény,
leviszem a családot élve
messzi vidékre,
s elúszik a család,
a nő, a babák,
nahát!
Fülöp meg nem találja,
hiába a gitárja,
a nagy tudománya!
Úszik az ajtó,
akár a teknő,
s e bűntett bár büntetendő,
de a tettes nem lelendő!

És így történt.
Az ajtót betörték,
s hiába a jaj:
a család elúszott, haj!
S a fővagány ceruzát fogott,
s fölírta a falra:
"Fülöp, te bolond!
Vagányokon mulatsz jót?
Most elvisszük az ajtót,
se ajtód, se családod,
csak a gitárod!
Na, látod?"

Közben a gitáros
a cirkuszba ért,
a porondra kiállt,
és zenélt,
és zenélt.
S az állatok:
a párduc, a majom,
a boa,
táncoltak szépen,
mint még soha.
A tigris elegánsan
átugrott a parázson,
sárga szemét
a gitárosra szegezte,
amíg az zenélt,
s a bagoly számolt,
kivont és összeadott,
a közönségtől
ötöst kapott,
a kedves nézőknek
a párduc egy puszit dobott,
tapsol a közönség,
boldog a cirkuszigazgató:
ó - ó - ó!
príma a produkció!
Fiatalember, figyelem,
fizetését fölemelem,
kell a családnak
a jövedelem,
csak jöjjön holnap meg holnapután
és azután meg azután
a cirkuszba, gitározni, ó!
mert ez príma produkció.

S gitáros Fülöp hazatért,
s majd elvesztette az eszét,
hogy látja a szörnyű bajt - ó,
oda az ajtó!
oda az asszony, a babák!
az egész család!
Sír a Fülöp:
- Jaj, édes feleségem!
Jaj, én egyetlenem!
sőt hármam, tehát négyem!
Micsoda szégyen!
Jaj, hol keresselek!
Főleg hogy kövesselek
a fekete vizen!
Hiszen
nem mehetek úszni
az árba -
belemegy a víz a gitárba!

S rohan a városba a gitáros,
de nem érdekli a város,
a vagányokhoz beront,
egy teljes falat lebont,
az ajtót a hátára veszi,
a fekete folyóra viszi,
és szól Fülöp:
- Most az ajtóra ülök,
s az ajtó, mint a tutaj
elúsztat, haj!
Nem távozom örökre, csupán
utazom a családom után,
reszkessetek, vagányok,
rajtatok bosszút állok,
visszajön még a gitáros -
agyő most, világváros!

IV.

Úszik a nagy ajtó,
mint a tutaj, ringatózik,
ringatózik, hajhó,
a nagy fehér ajtó,
a fekete éjszakában,
hajnalban, piros homályban,
napvilágban, napsugárban,
úszik a fekete árban.
Fülöp lehasal rája,
hátán a gitárja,
úgy néz a fekete árba.
Bámul vízi-virágot,
víz alatti virágot,
tarka pontyot,
pici rákot.
Kérdezi a halakat:
- Ej, ti halak!
Három baba-gyerekem,
feleségem hol lelem? -
De a hal nem tud szólni,
a vízből nem szól ki,
csak uszonnyal mutatja,
hogy: - Arra! arra!

Úszik a nagy ajtó,
mint a tutaj, ringatózik,
ringatózik, hajhó,
a nagy fehér ajtó.
Fülöp kormányoz, tekinget,
szörnyű sziklákat kerülget,
örvénybe pöndörül,
onnan is kikerül,
három napja úszik!
Fülöp hasa korog,
Fülöp morog:
- Micsoda dolog!
Még éhen halok! -
Hát a parton hirtelen
felnő
egy sárga gesztenye-erdő,
susog a levele:
- Fülöp, a tutajt kösd ki,
gyere be,
van itt gesztenye,
csak nincs, aki egye!
Kiszáll Fülöp a partra,
gitárját odahagyja,
fut az erdőbe,
tömi a zsebét,
tömi a száját,
eszi nyersen a gesztenyét.
Jaj, kilyukad a zsebe,
leesik három gesztenye,
s ahogy lekoppan a földre,
három gyerek lesz belőle!
Kiált Fülöp: - Ez remek!
Megvan a három gyerek!
Mind az enyém ez, úgy látszik,
már csak az anyjuk hiányzik.
Fiúk, hol van a mama?

Nem szól a három baba,
Fülöpöt kézen fogják,
a sárga erdőbe vonják,
ott aztán nekiesnek,
csipkedik, mint a szedret.
Szól Fülöp: - Ej, a babák,
de rosszak lettek, nahát!
majd megjavítom őket! -
Vigyázva, mint a gombot,
megnyomja a három kis orrot,
s nem működnek az orrok!
Nem nevet a három baba,
sőt inkább dörmög,
komisz, akár az ördög,
Fülöp fülét cibálják,
tépik haját, ruháját,
s kiált Fülöp:
- Ó, megrémülök,
egek!
Hiszen ezek mű-gyerekek!
Varázslat ez, de rémes,
e három rém kivégez!
Ó, jaj, futok a bajtól,
utazom tovább az ajtón!

Ér a folyóhoz loholva,
az ajtót vízre tolja,
kormányoz és vezérel!
Sebesen, mint a motolla
evez a két kezével,
s a három mű-gyerek
a partról fenyeget,
majd összetöpörödnek,
kicsire kicsinyülnek,
egész meg-gesztenyülnek,
összemennek a fák,
csoda ez, csoda!
Erdő és három mű-baba
volt-nincs, oda van, oda!
S szól Fülöp: - Elvégre,
bár össze vagyok tépve,
de megvan a gitár,
fel, útra!
A család vár!

Úszik a nagy ajtó,
mint a tutaj, ringatózik,
ringatózik, hajhó,
a nagy fehér ajtó.
S egyszerre az ajtó-tutaj
megreccsen, jaj!
Úgy recseg, mintha élne,
uramfia, mintha beszélne!
És sóhajt Fülöp:
- Ó, jaj, az ajtó, ahol ülök,
az ajtó, mint az ember, beszél!
Ó, jaj, Fülöp fél!
És szól az ajtó:
- Fülöp, te igen sóhajtó!
Ne félj, mert jót akarok,
titkot tudok!
Tudok én sokat,
kihallgattam a vagányokat,
tudom, hogy a családot
hova rabolta az álnok
orvvadász -
Fülöp, vigyázz!
Holnap reggelre kelve
a nyúlvilágba érünk,
ott a nyuszik, szegények,
az orvvadásztól félnek,
úgy félnek, alig élnek,
nem is nevezik másnak:
hívják Nagy Szőrvadásznak,
neki hódolnak,
előtte térdre hullnak,
már egész megbutulnak.
Mérkőzz meg a vadásszal!
De nem győzöd le mással:
győzöd csak a gitárral!

Múlik az éj, felkel a nap,
kiköt a gitáros
a fűzek alatt.
Hátán fekete gitárja,
úgy vonul be Nyúlvilágba.
Nyúlvilágban szép az élet,
mivel ott csak nyulak élnek.
Nyúlvilágban a diákok
világos, hogy nyúldiákok,
az iskola: nyúliskola,
nem marad a nyúl ostoba,
tanulnak mesterséget,
ácsok lesznek, szabók, pékek,
botanikát is tanulnak:
fű-harapni kivonulnak,
épít meleg földi fészket
a hős építőnyúl-részleg.
Komoly tudós lesz a nyúl,
mire mindent kitanul,
övé akkor a nyúlélet!
s ez nem unalmas,
de vigalmas,
egész éjjel lakodalmas,
nappal nyúlfű-gyűjtögetés,
éjjel nyúltánc, billegetős.
Öreg nyulak sem búsulnak:
öreg nyúltárssal nyuszúlnak,
poharaznak harmatot,
bal kezükkel
hosszú fülüket fogják,
jobb kezükkel
eszik a nyúlfű-tortát,
táncolnak a kisnyulak,
remek a hangulat!

Így volt ez, kérem,
régen!
Más ma a nyúlvilág, más,
csupa sírás!
Mióta eljött
a Nagy Szőrvadász,
oda a hangulat,
ma már a nyúl nem mulat,
lődöz a Szőrvadász,
hullnak a nyulak!
A nyúlszőrből végül
nagy szőrszobor készül,
s ők maguk építik, a nyulak!
Mert a nyúlszőr drága,
kell a Szőrvadásznak
az ára,
kell kártyára,
sörre meg borra!
S nyúlapó, nyúlanyó szőre
nyúlcsemetéstül
beépül
a szoborba!
S a nyulak megbutulnak,
előtte térdre hullnak,
hódolnak a szobornak!

Fülöp hátán a gitárja,
úgy vonul be Nyúlvilágba.
Ámul Fülöp:
- Mennyi nyuszi!
Nyuszi tarka!
Nyuszi szöszi!
Nyuszi-tanár, nyuszi-diák,
nyuszi-szabók, csizmadiák,
nyuszi-költők, nyuszi-pékek,
félek, bizony rájuklépek!
De itt csuda bús a nyúl,
füle mindnek lekonyúl.
Ugyan megszólítom őket!
Mondja ön, tisztelt nyúl úr!
Miért bánatos a nyúl?
Füle konyul, úgy búsul!
Mondja el hát magyarul,
avagy tótul, avagy húnul,
avagy panaszkodjék nyúlul -
minden nyelvet megért már,
kinek hátán a gitár!

Szót se szól a nyúl úr,
fülével a könnyét törli,
zokogva
mutat a szoborra.
S kiált Fülöp:
- Jaj, elhülök!
Micsoda szőr-szörnyeteg!
Kezében szörnyű
szőr-tülök,
azazhogy szőr-kürt - -
úgye, e szobor
sokáig épült?
Mint a hóember, kövér,
magas, az égig fölér,
s az ára, ó,
megvan egy millió,
nos:
akkor Nyúlvilág milliomos!
Hát mért nem adjátok el,
bolondok!
Szobornak miért hódoltok?

A nyuszinép felel:
- Fülöp, maradj veszteg,
a szőr-szobor
bennünket esz meg,
s megesz téged,
ahogy megette
a feleséged,
három fiad, sorban -
ott ülnek a szőr-gyomorban!

Felkiált Fülöp:
- Jaj, édes feleségem!
Felelj nékem:
éltek-e ott a szőrben?

Kiszól a feleség:
- Fülöp, minek a beszéd?
Mi itt ülünk,
egészen meggörbülünk,
a Szőrvadász örökre
ide börtönözött be!
Jaj, fili-füli-fülöpünk!
Szabadíts ki Fülöp,
mert megfulok!

Felkiált Fülöp:
- Ily gaztettet nem türök!
Elő a bicskát,
elő!
Meghal e nagyevő,
nyúlevő,
emberevő!

Azzal a bicskát rántja,
a szőrbe belevágja,
s nem bomlik a szőr-bálvány,
kemény, akár a márvány!
De a szőr-kürtöt fogja,
szörnyű szájához kapja,
szörnyű szőr-hangon kürtöl,
szörnyű gazdáját hívja!

Hallja a vadász a kürtszót,
a zöld erdőben hallja,
felugrik, töltényt kapkod,
veti a puskát vállra,
szalad a Nyúlvilágba,
már messziről kiáltja:
- Jaj, a szobor, a drága!
Megölöm, aki bántja!
Legyen az akár Fülöp:
szivébe golyót lövök!

De ó, de ó!
a puska hiábavaló!
Csuda!
A puska kuka!
Mert íme, szól a gitár:
Fülöp muzsikál!
Hét húron zenél,
s halljatok csodát:
a Nagy Szőrvadász
fél!
Remeg a keze,
térde,
táncot jár a zenére,
elhajít puskát, töltényt
önként,
inget, kabátot,
úgy járja a táncot,
a büntető-táncot,
úgy esedezik: - Fülöp,
jaj, megsülök,
oly forró ez a tánc!
Hagy abba a zenét, Fülöp,
hadd menekülök! -
Muzsikál Fülöp, muzsikál,
táncol az orvvadász
szőrvadász
vagány,
menekülne, de merre?
Űzi a gitár!
Táncol a nagy folyóhoz,
bokázik
a vízig,
be a habokba táncol,
elúszik!
Kisérik a halak
a víz alatt,
nevetik: - Meg se állsz
Dutyi-országig,
te vadász!

Fülöp meg visszatér
Nyúlvilág főterére,
veszi a gitárt kézbe,
áll a szobor elébe,
s szól: - Hej, te nagyevő,
nyúlevő, emberevő,
te igen magas,
te igen kerek -
végzek veled!

Azzal rácsap a húrra,
megszólal a gitár,
s halljatok csodát!
A szobor táncot jár!
Szőr-kürtje lehull,
feje legurul,
kezei leválnak,
hasa lehuppan,
hát a nagy szőr-lábak
még így is táncot járnak,
táncol a fej,
a kürt, a láb,
a kéz, a has,
külön-külön,
majd szétgombolyodik,
s még így is táncol
minden szál szőr!
De most már elég!
Bújik ki a szőrből
gyerek, feleség!

Boldog a gitáros:
- Jaj, édes nejem!
Élsz, egyetlenem!
Ide hozzám, ide,
ide gyerekek!
Hát a papát már
meg se ismeritek?
Hogy megnőttetek
mind a hárman!
s megöregedtem én,
lám, ekkora a szakállam!
De megvagyunk mind,
ez a fő!
Most a folyóhoz,
utazunk haza,
vár a cirkusz, a város,
Nyúlvilág, már agyő!

És elkísérték őket
a nyulak,
a nyúl-csizmadiák pedig
varrtak nekik lábbelit,
a nyúlszabó ruhát remekelt,
nyúlpékek nyúlkenyeret
sütöttek, kereket,
nyúlköltő nyúlverset költött,
s a költő, a szabó,
a csizmadia, a pék,
az egész nyúlnép
búcsúzott,
Fülöpék meg az ajtóra ültek,
s az ajtó
a folyón fölfele úszott,
s ők a városba visszakerültek.

S azóta boldog a gitáros,
ünnepeli a város,
minden délelőtt
sétálni viszi a nőt,
a három gyereket.
Nem járnak egyedül!
Mögöttük a majom
hegedül,
utána táncol a medve,
röpül a bagoly,
pórázon a párduc,
a tigris,
szelídek itt is,
mert Fülöp muzsikál,
szól a gitár!
Nyomukban vonul a város,
népszerű a gitáros!
Kiérnek a térre,
ahol süt a gesztenyés-néne,
dagad a Fülöp zsebe,
teli a buksza,
mindenkinek jut gesztenye!
Éljenzi a városi nép,
a család meg a feleség,
ő meg kiált:
- Vivát!
Amíg világ a világ,
eszem a gesztenyét!

*

Szécsi Margit

Költő a Holdban