Payday Loans

Keresés

A legújabb

Dózsa-év PDF Nyomtatás E-mail
Boldog-boldogtalan magyarok édenkertjei és poklai
2014. január 03. péntek, 11:53

d year


Dózsa-év (Kubínyi Tamás jegyzete)

 

Adjon a Jóisten áldott 2014. Új Esztendőt!

 

Kubínyi TamásMielőtt idegen népek, netán éppen a gyarmatosítók ünnepléséhez fognánk nézzünk szét saját házunk táján. Nincs elég évforduló, amiről feltétlenül meg kell emlékeznünk? Itt van mindjárt az első világháború. A Keleti-, Nyugati-, Ferencvárosi-, Józsefvárosi és sok más pályaudvarról millió számra vitték a frontra nagyapáinkat, dédapáinkat, ükapáinkat, szépapáinkat. Miért kellene nekünk más népcsoportok háborús veszteségeit sajátunkként gyászolnunk, ha még atyáinkat sem temethettük el tisztességgel?

Szophoklész szkíta gyökerű drámája, az Antigoné ma időszerűbb, mint valaha. Egy marék földért gyaláznak bennünket, amit a halottra szórnánk az Örök Békesség nevében. Mert azt akarják, hogy kizárólag az ő halottjaikat gyászoljuk. Pedig Kreónnak megmondta Antigoné: „Parancsaidban nagy király, nem hiszem, hogy oly erő lehet, mely engem istenek öröktől fogva létező törvényeinek áthágására kényszerít.” És most ugyanezt mondjuk Kreónnak, amikor saját halottainkat gyászoljuk: Ha nem engedelmeskedünk az Isteni Parancsnak, mind elveszünk, mert írva vagyon: ha egy ország önmagával meghasonlik, az az ország nem állhat fenn. Ettől fogva mind nemzetvesztő, aki mást akar. A világháborúk magyar hőseinek milliói, vagy akár Doberdó százezernél több magyar fiút és apát rejtő temetői elfoglalták már méltó helyüket a magyar köztudatban? Nem kellene esetleg valamely bezárásra ítélt pályaudvart a magyar hősök és áldozatok emlékének szentelnünk?

 

A BOSSZÚ HATALMA

A gonosz kaszás mögött fegyvergyárosok vigyorognak kajánul, és mindkét oldalt ellátják gyilkolóeszközökkel, hogy legyengüljenek a nemzetek, és utána azt tegyenek velük, amit csak akarnak. Az országdaraboló szándékhoz szükség volt arra, hogy a Magyarság elveszítse védekezőképességét, ítélőképességét, belátóképességét. Másként hogyan tudtak volna Tisza István miniszterelnök háborút ellenző álláspontja ellenére belerángatni bennünket a nagy világégésbe? Tudtuk jól, hogy a Habsburggal való szövetség ránk csak bajt hozhat, hiszen több mint hatszáz évvel korábban, még Kun László királyunk idején mutatkozott meg először a Habsburg állatias természete. A Historia Annorum 1264-1279. MS IX. 653. feljegyzése szerint a legyőzött Ottokár cseh király holttestét Habsburg Rudolf Bécsbe vitette, ahol „mindenek szemei előtt vágómarhák módjára feldaraboltatott, a halak módjára kibeleztetett, és a részeket külön megfőzték, megsütötték és elválasztották a hullától.” Ez a kegyetlen bosszú ránk is le-lecsapott az évszázadok során, emlékezzünk csak Johann Caspar von Ampringen tömeggyilkosságaira. A Magyarországra küldött kormányzó alatt a tömeges elevenen karóba húzás a leghétköznapibb események közé tartozott. Ezerszámra irtott bennünket, hogy megszerezze a jó földet, jószágot. 1764. januárjában Madéfalva népe is megismerte a császárt: gyermeket, aggastyánt, asszonyt, csecsszopót gyilkoltak halomra a nevében. E vérengzés 250. évfordulójára emlékezünk a január hatodikáról hetedikére virradó éjjelen. És nem felejtünk, pedig a tömeggyilkos máig nem nyerte el büntetését. Nem felejtjük el a karlócai békét, sem az aradi bitók utáni országfelszámolást, Trianon előképeit. A magyarság megtörése sok évszázados terve volt a Habsburgnak, erre való a magyar történelem letagadása, a finnugor fajelmélet, a Magyarság mesterséges nyomorba kényszerítése, nemzeti kincseink, javaink, államkincstárunk kirablása. A Habsburg politika alapja a nemzetiségek egymás iránti gyűlöletének mesterséges táplálásából létrejövő egyensúly, amelyben a román és szláv népcsoportok uszítása ugyanolyan eszköz, mint a magyar arisztokrácia lecserélése 133 zsidó családdal Ferenc József alatt.

 

NEMZETI KIRÁLY

Amikor Dózsa György, az ország leghíresebb bajvívója 1514. február 28-án legyőzte epeirosi Alit, a lovas szpáhik rettegett hírű vezérét, mégpedig úgy, hogy a támadó karját kardostul vágta le, hogy az a fegyverét még a porban is vaserővel szorította, akkor méltán nevezték a magyarok megmentőjének. Nem volt nála alkalmasabb vezér a török ellen. Rendkívüli veszély idején a Jóisten megadja a rendkívüli embert, aki testi ereje, hadvezető képessége, magyar szelleme révén képes szembeszállni a sokszoros túlerővel, ezt ismerte fel Bakócz Tamás esztergomi érsek, amikor egy hónapra rá kinevezte a keresztes sereg élére. A Fuggerek szerepe az ország romlásában nem volt közismert, így a magyarok egymásban keresték a baj okát. Pedig a jobbágyok között is a magyarság nehezebb sorsú vérei voltak többségben, már csak ezért sem lett volna szabad vég nélkül növelni terheiket. A gazdasági vészhelyzetet a szepességi és erdélyi aranybányák idegen kézre adása okozta főként, és ezen felülről kellett volna segíteni. Az európai összefogás érdekében X. Leó pápa felszólította had küldésére Svédországot, Norvégiát, Dániát, Lengyelországot, Csehországot, Oroszországot, a Német Lovagrendet, Magyarországot, Havasalföldet és a Raguzai Köztársaságot. Dózsán kívül a füle botját senki nem mozdította. A „magyar” király II. Ulászló élelem, tábor és ellátás nélkül hagyta a rohamosan növekvő csapatokat, így kódolva volt a zavargás. Amikor a második pogánynak, az idegen királynak a természetét megismerték, egyre inkább őt kezdték ellenségnek tekinteni, különösen azt követően, hogy a keresztes hadjáratot a legnagyobb baj idején visszavonta a pipogya Dobzse Ulászló. Egyre többen követelték, hogy válasszák meg királynak a magyarok legjobbikát, Dózsát, ahogyan azt Werbőczy már hét évvel korábban megírta, megérezte, és amely javaslatáért az egész magyar történelemben egyedülálló módon portánként két dénárt szedtek be a javára.

 

ELSZALASZTOTT ESÉLY

És gyűlt-gyűlt a sereg Mátyás király legendás Fekete Seregének maradékaival, jobbágyokkal, deákokkal, papokkal és mindenféle rangú nemesekkel. Ha akkor Magyarország megérti, hogy nem egymásban, hanem a hódítóban kell keresnünk a legfőbb ellenséget, mert a pártérdekek fölött van egy magasabb, a nemzeti érdek, akkor folytatódhatott volna a hasonló sereggel 58 évvel korábban megvívott diadal. Dózsa öregjei között voltak olyanok, akik még Hunyadi János és Kapisztrán János szavára indultak meg Nándorfejérvárból a török ellen, egészen a végső diadalig. Életre kelt Dózsa személyében a legenda. Feltámadt a remény. Ezt törte le a királyi kegyetlenkedés, magyar magyarra uszítása és az áldatlan bosszú egymást gerjesztő sorozata. Csáky Miklós csanádi püspök a nagylaki kastélyban ünnepelte a parasztirtást, amit Dózsa a kastély felgyújtásával viszonzott május 24-én. És következett az elképzelhetetlen: karóba húzták az ország vezetőinek színe-javát, Csáky Miklós püspököt, Telegdy István kincstartót, Ravazdy Péter alispánt és sok-sok főnemest, akiket hazaárulásban találtak bűnösnek. Amíg meg nem értjük a szemben állók igazságát, addig nem fogjuk megérteni Dózsa György nekünk szóló üzenetét. Nem az úri Magyarország küzdött itt a paraszti Magyarország ellen, ahogy régóta sematizálják az osztályharc jegyében hamisított történelmet, hanem Magyarország legjobbjai küzdöttek és estek el a Magyar Haza megmaradásáért egymás ellen. Ha Dózsa a végvárakban tanult példátlan elrettentő erővel elejét tudja venni a további vérontásnak, ha vezéreiktől megfosztott ellenfelei az ősi hun harcmodor szerint mellé állnak, és mint tervezte minden erőt egyesítve a török ellen fordul, másképp alakul a történelem. Nem igaz, hogy minden a seregek számán, felszereltségén, stratégián és taktikán múlik csupán. A történelmi személyiség a legfontosabb, ő az, aki képes megváltoztatni a történelmet. Abban az időben Magyarországon egyetlen ilyen ember volt: Dózsa György. Ma a küzdőtéren egy sincs, a rejtőzőkről pedig nem szól a fáma.

 

EZ AZ ÉN TESTEM!

Dózsával érzett az egész Magyarország, hiszen a helyi felkeléseknek se szeri, se száma. Ugocsa vármegyében is ősi nemesek, Vethésyek, Gyakfalvyak álltak a küzdelem élére, vajh, mi lett volna, ha ez a sok jó magyar egységesen a közös ellenre támad? Ma is ugyanolyan időket élünk, ezért kell egész évben Dózsával, nem pedig holocausttal, vagy bármi egyébbel foglalkoznunk. A történelem az élet tanítómestere. Magyarországnak ma olyan kormánya van, amely a Dózsa-év elrendelése helyett idegenek előtt hajbókol, beáldozza a magyar érdeket saját gyarapodása érdekében. Kaparó kurták idejét éljük, miközben kaszák egyenesednek, karók hegyesednek. Nem kevés kockázat a nemzettel szembeszállni akkor, amikor a sors éppen annak jobb sorsra vezetésére rendelte volna őket. A példa világos, amikor Szapolyai hátulról szétverte a Temesvárt ostromló parasztsereget, következett a végső leszámolás. Nem Dózsával, hanem Magyarországgal. A sors által rendelt embert megcsúfolva, a nemzet által választott király gondolatát is kiirtandó szándékkal koronázták őt meg tüzes vaskoronával. Mi más ez, ha nem Krisztus sorsa? A hajdúi által való szétmarcangolása Nagycsütörtök utolsó vacsorája: Ez az én testem! Ez az én vérem! A Dózsa György eleven húsát tépő harcostársak fogainak marcangolása több, mint elképzelhetetlen maga a nemzet meghasonlása, a földi pokol. Ami utána következett, az a Végítélet által rendelt nemzetpusztítás egyenes folytatása Mohács, Arad, Trianon. És mégis itt vagyunk. Kaptunk egy utolsó esélyt a Jóistentől. Ha megértjük, hogy Ő az, aki nekünk mindig csak jót akart, és a Gonosz hatalmába került véreink azok, akik ránk támadtak, akkor talán megtaláljuk a megfelelő megoldást. Nekünk nincs elég kaszánk, nincs elég karónk, de nekik van, hogy jusson mindnnyiunknak. A botnak két vége van, a ránk fogott fegyver is visszafordítható. Mi lesz akkor, ha nem a devizahitel ellen tüntetők, a gyarmatosítás ellen tiltakozók, vagy az országrablás ellen felszólalók kerülnek stadionbörtönbe, plázalágerbe, hanem a Kúriadöntést meghozók, az Országházba került titkos kettős állampolgárok és a nemzeti vagyont magánvagyonnak hazudó privatizátorok, vagy éppen a közhatalmat bitorló ávós-pufajkás leszármazottak?

Ma azok alkotják a Nemzetet, akik megértik a végidők szavát, minden harcra elszántak, bármily erő parancsára sem vesznek részt a gyarmati rend működtetésében, a maradék haza felfalásában, szükségképpen nem járnak holokauszt-megemlékezésre sem. Állnak már a lágerré alakítható plázák, épülnek a megsemmisítő helynek alkalmas stadionok. Köszönjük az építőknek, hogy lehetővé teszik a legfőbb 2010-es választási ígéret megvalósítását, az elszámoltatást. Csöppet sem félünk. Nincs mit vesztenünk.

Kubínyi Tamás

LAST_UPDATED2