Alapos revízióra szorul az a vélekedés, mely a középkort a szigorú szexuális tiltások, a prűdség korszakaként ábrázolja, ellentétbe állítva az életörömnek és a szexualitásnak sokkal nagyobb teret adó, "felszabadult" reneszánsznak – állítjaPósán László A nemiség és testiség szemlélete a középkor és a reneszánsz idején c. tanulmányában. 

E vélekedést a fennmaradt szövegek és képzőművészeti alkotások alátámasztani látszanak, állapítja meg a kutató, de ennek oka az, hogy a középkori latin írásbeliség jórészt az egyházhoz kapcsolódott, így a testiséggel kapcsolatban logikus módon a klerikus álláspontot tükrözi. A középkor szóbeli kultúrája és a népnyelvű irodalom a latin nyelvűnél jóval kisebb mennyiségben maradt az utókorra. 



A szemléletmód ilyetén eltolódását

az is befolyásolta, hogy a 14-15. századra kommercializálódni kezdett a gazdaság és a társadalom, így szélesebbé vált az művészeti alkotások megrendelőinek és befogadóinak köre is – természetesen a mecénások köre is jelentősen bővült. Ennek következtében reneszánsz emlékekből sokkal több hagyományozódott az utókorra, mint középkoriakból. 

E folyamatot az is jelentősen befolyásolta, hogy a 16-17. századi reformáció puritán irányzatai felszámoltak számos középkori kulturális hagyományt – állapítja meg a kutató. A kulturális javak átöröklődését az az egyszerű tény is torzítja, hogy a természetesnek számító magatartásformákat mellékesen és elvétve jegyezték le: 

	*** Összeállításunk Az Ámor, álom és mámor című tanulmánykötet, ezen belül is Pósán László történész összefoglaló írása alapján készült. A tanulmány a Sátoraljaújhelyen 1999 májusában tartott, hasonló című konferencia anyagának része.

vagyis a különleges volt a jó téma.

De a rendelkezésre álló, viszonylag kevés számú forrás is azt bizonyítja, hogy a középkori szerelem meglehetősen szabados jellegű volt, a házasságtörés nem volt különleges valami, és természetes volt, ha a lovag szolgálatáért szexuális fizetségben részesül. 

Sőt, úgy tűnik, az volt feljegyzésre méltó, ha egy nemesúr szokatlanul hűségesnek bizonyul. Pósán itt egy 12. századi krónikás, Giselbert de Mons szövegére hivatkozik, aki uráról, Hainautról azt tartotta feljegyzésre érdemesnek, hogy "ami még ritkább férfiaknál, egyetlenegy asszonynak élt csupán, és egyedül vele beérte". 

A középkorból fennmaradt, kazalnyi tiltás is éppen azt bizonyítja, hogy néhány nagy tekintélyű tudós egyházi személyiség által megfogalmazott elvárások korántsem váltak még általános társadalmi normává – írja Klaniczay Gábor Középkori vaskosságok c. tanulmányára hivatkozva a szerző. A tiltások nem hatékony voltát épp az bizonyítja, hogy ezeket 


rendszeresen meg kellett ismételni és erősíteni.

Az, hogy a meztelenséggel és a szexualitással kapcsolatos dolgok, cselekedetek természetesnek számítottak, az is jelzi, hogy középkori egyházi szertartásokba beépültek a kereszténység előtti termékenység-varázslatok. A néphit szerint bizonyos rítusokat meztelenül végezni óvó mágiát jelentett – állapítja meg a kutató. 



A reformátor Bornemissza Péter (1535–1584) példáulÖrdögi kísértetek című munkájában felháborodva számol be arról, hogy egy német városban a meddő nők meztelenül, egy bárányt az ölükben tartva járták körül a templomi oltárt, így remélve, hogy gyermekük születik. 

Ide kapcsolódik, hogy számos helyen meztelenül szántottak és vetettek, hogy így óvják meg a termést a rontástól, vagy a kártevőktől. A járvány elleni védekezés módszere volt, ha meztelen lányok szántották körül a települést – írja Pósán. Szintén az uralkodót védte a rontás ellen, ha meztelen lányok, asszonyok fogadták a városkapuban (ilyen volt XI. Lajos fogadtatása 1461-ben Párizsban, vagy Merész Károlyburgundi hercegé Lille-ben, 1468-ban). 

A karneválok, piaci ünnepségek, lakodalmak, farsangi mulatságok számos szexuális megnyilvánulásra adtak alkalmat. A középkori városi fürdőházakban természetesnek számított, 


hogy a két nem tagjai közösen tisztálkodnak.

Egy Brugesbe (Bruggébe – a mai Belgium) látogató spanyol úr jegyezte fel 1438-ban, hogy a közös fürdőzést az emberek "ugyanolyan becsületes dolognak tartják, mint a templomba járást". 



Ami azt illeti, az sem volt szokatlan, hogy a fürdőbe induló emberek még otthon levetkőztek. Hippolytus Guarinoniuséppen azért panaszkodik, hogy fiatal lányok és fiúk meztelenül rohangálnak a fürdőházakba. E házak gyakran bordélyházakként is működtek: 

"hozzád lép egy csinos asszony szűzi arccal (...), s ügyesen elrendezi hajfürtjeidet. Ki ne csókolná meg, ha kedve van rá, s ha ő egyáltalán nem ellenzi? Fizetségnek nem kérnek többet egy dénárnál" – idézi a szerző Kulcsár Zsuzsát, azÍgy éltek a lovagkorban c. munka szerzőjét, aki egy 13. századi erfurti fürdőt mutat be. 

Szintén természetes volt, hogy az emberek meztelenül, a háziak a vendégekkel, szülők a gyermekekkel egy szobában vagy egy ágyban aludtak. Nem volt szokatlan, hogy a vendégeket a szolgálók levetkőztették, simogatták, míg elaludt, majd reggel megfürösztötték – erről Johan Huizinga is ír A középkor alkonyában. 


Ezért sem meglepőek Boccaccio

vagy a Canterbury mesék azok történetei, melyek arról szólnak, hogy a vendégek az éjszakát kihasználva lefekszenek a háziúr feleségével, lányával. Ezek a mesék gyors ütemben folkorizálódtak – e folyamat alapján is arra következtet Pósán, hogy korántsem tudta a keresztény hit a szexualitást annyira befolyásolni, ahogy 7-800 évvel később hinnénk. 

Szintén a szabadosság, a laza felfogás irányában hatott, hogy számos, szexualitással kapcsolatos germán szokás fennmaradt a középkorban. 9-10. századi arab utazók például meglepődve írnak varég kereskedőkről, akik azzal illusztrálták rabszolganőik rátermettségét, hogy az irántuk érdeklődő vevők előtt szeretkeztek velük. Ide kapcsolódik, 


hogy a prostitúciót megszokott dolognak

tartotta a középkori ember. Érdekes módon a hatóságok és az egyházi intézmények sem tiltották ezt a foglalkozást, hanem igyekezett inkább kordában tartani, mert felismerték: ez védi a férjes nőket az egyedülálló férfiak csábításaitól, és "beavatási lehetőséget" biztosít a kamaszoknak. "Ha prostitúció nem volna, a parázna vágyak tombolása romlásba vinné a társadalmat" – érvel Szent Ágoston. 



Külön városi rendeletek szóltak arról, hogy a prostituáltak kötelesek megkülönböztető jellegű, rendszerint sárga vagy sárga csíkos ruhát, főkötőt viselni. Érdekeik védelmében céhekbe tömörültek. Koronázásra, országgyűlésre, egyházi zsinatok helyszíneire számos más városból érkeztek prostituáltak – a pápai követi beszámolók tanúsága szerint szolgáltatásaik árát hivatalosan is el lehetett számoltatni, írja Pósán. 

A konstanzi zsinat (1414–1418) idején a kortársak 700-ra, vagy egyenesen 1500-ra becsülték a városban dolgozó prostituáltak számát. Megszokott dolog volt, hogy a városok kifizették előkelő látogatóik bordélyházi számláit: Zsigmond császár és kísérete így ingyen szórakozhatott például 1413-ban Bernben, 1434-ben Ulmban – idézi fel Norbert Elias A civilizáció folyamata c. munkája. 


Az ágyasság intézménye


emellett annyira megszokott volt, hogy az elvileg cölibátusban élő papok is állandó szeretőt tartottak. Ezen a gyakorlaton egyrészt a reformáció változtatott, lehetővé téve az egyházi személyek házasodását, illetve az ellenreformáció, mely szentesített dogmává tette a cölibátust – írja Owen Chadwick A reformáció történetecímű kötetében. 

Az ágyasságot tehát az egyház is elnézte. Ezért annak az angol nemesúrnak, Thomas de Councynek senki sem rótt fel semmit azért, mert – a 12. század végi leírás szerint –várában "negyedszáz ágyast" tartott. Baudouin grófról, a Guines-ház tagjáról írja egy 13. századi krónikás,Lambertus Ardensis azt, hogy "serdülőkorától késő öregségéig ágyékát féktelen nemi vágy bizsergette türelmetlenül". 

Az eredmény: mikor az illető 1206-ban elhunyt, temetésén 33 gyermeke vett részt, de közülük csak tíz volt a gróf törvényes utódja – a krónika szerint a szűz lányokat kedvelte leginkább. II. (Plantagenet) Henrik angol király fia menyasszonyát is elcsábította, továbbá feljegyezték róla, hogy vazallusainak feleségei, lányai nem igazán lehettek biztonságban mellette – hoz újabb példát a kutató. A poligámiát viszont határozottan tiltotta az egyház. 


Ami a házasságot illeti,

a középkorban továbbélt egy jogszokás, mely az ágyasi státusznál többet, a feleségénél kevesebbet jelentett. Ez volt a Friedelehe intézménye. Az intézmény arra szolgált, hogy a fiatal fiúk többé-kevésbé korlátok között éljék ki szexuális igényeiket, de úgy, hogy véglegesen még ne kötelezzék el magukat. Az együttélés e formája Nyugat-Európában a 10-11. században elterjedt volt. 

A család, a rokonság amúgy nem igazán vetett gátat a házasságon kívüli szexuális életnek, de jellemzően inkább a férfiaknak nézték el ezt. A fattyúgyermekeket a törvényes utódokkal együtt nevelték, apjuk révén nemesnek számítottak, de nem örökölhettek. A korlátokra példa, hogy Hunyadi Mátyásnak nem sikerült törvénytelen fiát, Corvin Mátyást utódjává tennie. 

A házasságon kívüli szexuális kapcsolat azért is számított természetesnek – összegez Pósán László – mert egy előkelő úrral való viszony jó fényt vetett az alacsonyabb rangú hölgyre és családjára. Sok esetben a pénz is közrejátszott, vagyis nem számított szokatlannak, hogy az apák, férjek lányukat, feleségüket pénzért vagy birtokért, egyéb előnyökért átengedték egy magasabb rangúnak. 

(folytatjuk)