Payday Loans

Keresés

Medvés vicc PDF Nyomtatás E-mail
VICC ÉS KARIKATÚRA

Székely humor 
Az öreg székely felvesz egy csinos menyecskét a szekerére. Útközben a fehérnép hanyatt dönti az öreget, majd kérdi tőle: 
- Maga igen hamar elfárad, nincs egy fiatalabb rokona? 
- Van egy szép szál fiam! 
- Ő is ennyire jó? 
- Mü, parasztemberek nem beszélünk ilyenekről, de a múltkor elkapott egy medvét, s azóta nekünk gyűjti a mézet!

 

Egy katolikus pap, egy protestáns lelkész és egy rabbi vitatkoznak, hogy melyikük a jobb hittérítő. Mindegyik meséli a csodásabbnál csodásabb eseteit, míg végül elhatározzák, hogy egy döntő próbát tesznek: az közülük a legjobb hittérítő, aki egy medvét meg tud téríteni a saját vallására.
Két nap múlva a katolikus pap felhívja a másik kettőt, hogy jöjjenek el hozzá. A templomkertben mutat nekik egy medvét és büszkén meséli
- Elmentem az erdőbe, és addig mentem, amíg rá nem találtam a medvére. Mikor észrevett, morogva elindult felém, de én elkezdtem felolvasni neki a Bibliából, erre kissé lehiggadt, és körülszimatolt. Behintettem szentelt vízzel, és ettől olyan kezes lett, mint a bárány. Haza is hoztam a hívek épülésére!
A többiek elgondolkodnak a hallottakon. Három nap múlva a protestáns lelkész hívja fel a többieket, hogy látogassák meg. Amikor belépnek az imaházba, földbe gyökerezik a lábuk: egy hatalmas medve ücsörög a padban, és ájtatos képpel hallgatja a zsoltárokat. A lelkész elmesélte történetét
- Én is kerestem egy medvét az erdőben. Mikor meglátott, bömbölve rohant rám. Én nem mozdultam, hanem tekintetemet az égre függesztve zsoltárokat kezdtem énekelni. Erre a fenevad leheveredett a lábam elé és úgy hallgatta a szent énekeket, majd hazáig követett és azóta itt él az imaházban!
Csodálkozik a másik kettő, aztán csöndesen elmennek. Eltelik egy hét, mikor a katolikus és a protestáns pap telefonhívást kap a helyi kórház orvosától, hogy sürgősen látogassák meg a rabbit. Bemennek, és elhűlve látják, hogy a rabbi eszméletlenül fekszik a kórházi ágyon, tetőtől talpig be van kötözve, keze-lába gipszben, és több infúzió csöpög a karjába. Csöndesen topognak az ágya mellett, amikor is nagysokára a rabbi kinyitja a szemét, és suttogva megszólal
- Hát igen, a medve... Nos, azt hiszem... talán mégsem volt jó ötlet a térítést körülmetéléssel kezdeni...


*

 

Kiabál a székely legény az apjának:
- Édesapám, fogtam egy medvét!
- Jól van, hozd ide!
- Nem tudom, mert nem enged el!


*

A nyuszi, a medve és a varjú utaznak a repülőn.
A varjú egyszer csak odaszól a medvének:
- Hozzál nekem egy whiskyt!
Medve kimegy, visszajön a whiskyvel.
Erre nyuszi is odaszól a medvének:
- Hozzál nekem is egy whiskyt!
Medve kimegy, vissza, felszolgálja.
A varjú odamegy a medvéhez és megcsípi. Semmi reakció.
Nyuszi odamegy belerúg. Még mindig semmi. Varjú ráönti a whisky-t a medve fejére. Semmi. Nyuszi elnyomja a Medve kezén a szivarját.
Erre már feláll a medve, kinyitja az ajtót, és kivágja mindkettőt a repülőből. Zuhannak lefelé, mikor azt mondja a varjú:
- Mondd Nyuszika! Tudsz te egyáltalán repülni?
- Nem.
- Akkor meg minek szemétkedsz a medvével egy repülőn?

A medve, a róka és a nyuszika kártyáznak az erdő szélén. Egyszercsak megszólal a medve:

- Ha még egyszer észreveszem, hogy valaki csalni próbál, beverem azt a sunyi vörös pofáját!


*


Egy férfi a feleségével és az anyósával kirándulni megy a hegyekbe. Letáboroznak egy tisztáson, amikor hirtelen egy medve tűnik fel a fák között, és megtámadja az anyóst. A férfi és felesége egy közeli fa tetején keres menedéket, az anyós elkezd körbe-körbe szaladni, a medve pedig a fogait csattogtatva utána. A feleség odakiált a férjének:
- Ez a vadállat mindjárt elkapja anyámat. Gyerünk, segíts már neki!
Mire a férj:
- Ugyan már, gyors ez a medve, elboldogul egyedül is.


*

 

Szibériában felvételi van az elit orosz kommandóba. A felvételi sikeres teljesítéséhez a jelöltnek négy próbán kell bizonyítania rátermettségét.

Az első a testméret, a jelöltnek legalább 190 centinek kell lennie.
A második az állóképesség, a jelöltnek le kell gurítania egy egész üveg vodkát, és persze nem szabad, hogy ez meglátszódjon.
A harmadik a bátorság, a jelöltnek kezet kell fognia egy kiéhezett jegesmedvével.
És az utolsó a férfiasság próbája, melynek során a jelöltnek le kell feküdnie egy eszkimó nővel.
Iván jelentkezik a felvételire. Az első próbát sikeresen veszi, 193 centi magas. A második során egy húzásra legurítja az üveg vodkát, még a szeme sem rebben. Jön a harmadik próba a medvével. Ivánt beküldik egy terembe és rácsukják az ajtót. Hamarosan veszett bömbölés és egyéb medvehangok jönnek ki odabentről, majd váratlanul Iván is kilép a teremből. Az arca tele van karmolásokkal, negyven sebből vérzik, de vigyorog.
- Na, hol az az eszkimó nő akivel kezet kell fogni?


A nyúl bemegy a boltba, és kér a medvétől két répát.

- Nincsen! - válaszolja a medve.
A nyuszika szomorúan elkullog. 2 óra múlva bemegy a boltba:
- Két répát kérek!
- Nincs, de ha még egyszer bejössz, és kérsz 2 répát, kilapítalak egy kalapáccsal, és a kutyáknak adlak vacsorára!!!
A nyuszika elkullog, és 2 óra múlva újra bemegy a boltba:
- Van kalapács?
- Nincs.
- És kutyák?
- Azok sincsenek!
- Akkor kérek két répát!


*

Összeül az erdei tanács, mert reggel az erdei budi ablakát kitörve találták.
Megkérdi az elnök, ki volt az. Jelentkezik a nyuszika:
- Reggel elmentem a budi mellett, egyszer csak kinyúl a medve, beránt, kitörli velem a fenekét, és kidob az ablakon.
- Jól van! Medve, megcsinálod az ablakot!
Másnap a tanács újra a budi mellett megy el, hát az ablak megint kitörve.
- Ki volt ez?
Jelentkezik a mókus:
- Reggel elmentem a budi mellett, egyszer csak kinyúl a medve, beránt, kitörli velem a fenekét, és kidob az ablakon.
- Jól van! Medve, megcsinálod az ablakot!
Harmadnap a budi sehol, mindenhol deszkadarabok, a WC ripityára törve.
- OK, emberek, ki volt az? - kérdi az elnök rezignáltan.
Jelenkezik a sün...


*

Nyuszika ül az erdő szélén és gépel a számítógépén. Arra megy a Róka és megkérdi:

- Mit csinálsz Nyuszika?
- Írom a diplomamunkámat.
- Na és miből írod?
- Hát, hogy hogyan védekezzenek a kis állatok a ragadozókkal szemben.
- Ne hülyéskedj Nyuszika! De te ehhez mit sem értesz!
- Ha nem hiszed Róka, gyere be velem a bokorba, mindjárt megmutatom.
Be is mennek a bokorba. Nagy csatazaj, a Róka kirepül a bozótból és fejvesztve elrohan. Nyuszika előjön és folytatja az írást. Arra megy a Farkas:
- Mit csinálsz Nyuszika?
- Írom a diplomamunkámat.
- És miből?
- Hogyan védekezzenek a kis állatok a ragadozókkal szemben.
- Na ne nevettess, te ehhez nem értesz!
- Ha nem hiszed, gyere velem a bokorba, majd megmutatom!
Be is mennek a bokorba. Nagy zajjal kirepül a Farkas és elrohan. Nyuszika folytatja a gépelést. Kisvártatva jön a Medve:
- Mit gépelsz Nyuszika?
- Írom a diplomamunkámat.
- És milyen témából?
- Hát, hogy hogyan védekezzenek a kis állatok a ragadozókkal szemben.
- Jaj, ne röhögtess! Te ehhez nem érthetsz!
- Ha nem hiszed, gyere be velem a bokorba, megmutatom, milyen profi vagyok.
Be is mennek. Nagy csihi-puhi, kirepül a Medve a bozótból s elszalad. Kilép a Nyuszika a bokorból, utána előjön az Oroszlán:
- Látod Nyuszika, nem megmondtam! Nem az a lényeg, hogy miből írod a diplomamunkádat, hanem, hogy ki a konzulensed!


A pap kimegy a hegyekbe sétálni, amikor hirtelen kibukkan a sűrűből egy medve.

Elkezd rohanni, a medve utána. Látja, hogy semmi esélye már, ezért letérdel és elkezd imádkozni:
- Istenem add, hogy ez a medve irgalmas keresztény legyen!
Isten meghallgatta az imát, ezért a medve, mielőtt megette volna a papot, letérdelt és így szólt:
- Édes Jézus légy vendégünk, áldd meg amit adtál nékünk, ÁMEN!


*

Az állatok viccmesélő versenyt rendeznek az erdőben.

Aki rossz viccet mond, azt a többiek megeszik!
A nyuszika kezdi, a viccén mindenki nevet, csak a zsiráf nem. Ezért a nyuszit megeszik.
A következő a farkas, akinek a viccén mindenki röhög, csak a zsiráf nem. Őt is megeszik.
A medve viccén senki sem nevet, csak a zsiráf. Megkérdezik tőle, hogy mit nevet, erre azt mondja:
- Milyen jó viccet mondott a nyuszika!


*

A medve és a nyuszika kifognak egy aranyhalat. A hal mondja nekik, hogy ha visszadobják, teljesíti három kívánságukat. Visszadobják, az pedig megkérdezi:
- Medve, mi az első kívánságod?
- Sok medvelányt akarok.
- Nyuszika, neked mi az első kívánságod?
- Egy tűzpiros Porsche 911.
- Medve, mi a második kívánságod?
- Még több medvelányt akarok.
- Nyuszika, mi a második kívánságod?
- Egy kifogyhatatlan benzinkút.
- Medve, mi a harmadik kívánságod?
- Még több medvelányt akarok.
- Nyuszika, mi a harmadik kívánságod?
- Legyen a medve impotens.


*


Stirlitz megy az erdőben, amikor megreccsen a bokor.
- Legközelebb nem hagyom otthon a pisztolyomat - gondolta Stirlitz.
- Legközelebb? - gondolta a medve.

*


A medve sétál az erdőben, odaszalad a nyuszika. Megkérdezi:
- Tudod mi az a 66?
- Nem.
- Seggem a szádba pattanhat.
Másnap megint találkoznak, a nyúl megint megkérdezi:
- Tudod mi az a 33?
- Nem.
- Nyald a seggem télen nyáron.
A medve elszomorodik, ezért elmegy a bagolyhoz, hogy tanácsot kérjen, mit tegyen a nyuszikával. A bagoly azt tanácsolja, hogy ha megint találkozik a nyúllal, találjon ki valami ravaszat és mondja azt neki.
Másnap jön a nyuszika, a medve gyorsan azt kérdezi:
- Te nyuszika, tudod mi az a 22?
- Nem.
- A kurva anyádat, azt.



Az agresszív kismalac egy fenyőfán üldögél. Arra megy a medve és megkérdezi:
- Mit csinálsz itt kismalac?
- Cseresznyét eszek.
- De hát ez egy fenyőfa!
- Kuss! Hoztam magammal!


*


Bemegy egy kocsmába Móricka, Pistike, a skót, a székely, a zsidó, a cigány, a nyuszika, a medve, a farkas, a rendőr, és a szőke nő. Nézi őket a kocsmáros egy ideig, majd megszólal:
- Mi ez, valami vicc?


*


A nyuszika, a róka és a medve belesnek egy verembe. Pár nap múlva már nagyon éhesek. Megszólala róka és azt mondja:
- Együk meg azt, aki legkisebb!
Erre a nyuszika felpattan, és fenyegetően a rókára néz:
- Ha valaki bántani meri a medvét, annak velem gyűlik meg a baja!

Fut a csiga az erdőben, és összetalálkozik a medvével. A medve megkérdezi:
- Miért futsz csiga?
- Te még nem hallottad? Kitört a komunizmus az erdőben! Nekem van házam, a feleségemnek van háza és a gyerekeinknek van háza. Gyorsan elmegyek mielött mindenünk elveszik!
Erre a medve is elkezd futni. Futásközben találkozik a rókával. A róka megkérdezi:
- Miért futsz medve?
- Te még nem hallottad? Kitört a komunizmus az erdőben! Nekem van bundám, a feleségemnek van bundája és a gyerekeinknek is van bundája. Gyorsan elmegyek mielött mindenünk elveszik!
Erre a róka is elkezd futni. Egyszer csak megáll. Gondolja magában:
- Várjunk csak! Vörös is vagyok, sunyi is vagyok... inkább beállok a pártba!


*

 

- Móricka, mondd, mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?

- Télen medve, nyáron tanár.


*

Természetfilmesek utolsó mondatai:

- A kezemben tartott növényevő lábatlan gyíkot, csak a szakemberek tudják megkülönböztetni a hasonló kinézetű szakállas viperától...
- A mindenevő vándorhangyáknak talán egyetlen hibájuk a rossz látásuk, ezért nem is sejthetik, hogy a vonulási útjuktól csupán fél méterre állok...
- Ennél a kialudt tűzhányó kráterénél...
- Szerencsére a nyársas antilop bikák a párviadal közben csak egymásra figyelnek...
- Az ember nem is gondolná, hogy ilyen közel engednek magukhoz ezek a hatalmas testű gorillák...
- A jóllakott oroszlán emberre sohasem támad...
- A hírhedt emberevő medvét éppen 3 éve lőttek ki, pont itt a barlang bejáratánál...
- Ezek a jámbornak tűnő hatalmas fókák a szárazföldön esetlenül mozognak...
- Arra keressük a választ, hogy miért hagyja ott áldozatát az anakonda, ha ember jelenik meg a környéken...
- Az uráli bagoly tojójáról sok véres történetet mesélhetnek a madarászok, de szerencsére ez itt most egy hím...

*

Utolsó mondatok:

- Kisfiam! Mondtam, hogy ne játssz a piros gomb....
- Ha még egyszer lefagy a gép, én fejbe lövöm magam!
- Ugyanmár drágám... értek én a villanyszereléshez....
- Süsü te ittál! Lehelj rám!
- Ugye jól bezártad a zsilipet?
- Oszt´ ki vagy te, Medve, hogy bundában szeded itt a málnát?!
- Anya, anya, nézd hol állok!
- Majd Gollam vigyáz ránk amíg alszunk!

*

Utolsó mondatok:

- Na, ezzel biztos bekerülök a Guiness rekordok könyvébe...
- Ugyan már, a patkányméreg csak a patkányokra veszélyes...
- Biztos kihúztad a konnektorból?
- Ez nem volt valami ízletes...
- Ugyan már, az esélye egy a millióhoz...
- Kihúzom a biztosító szeget, és meddig számolok?
- Szerinted hol lehet ennek az aranyos medvebocsnak a mamája?
- Mondom, hogy így kell ezt csinálni, láttam a tévében...
- Elbír ez mindkettőnket...
- Ezt én bekötött szemmel is megcsinálom...


 

A buta medve megy az erdőben, mikor megállítja a nyuszika.
- Szervusz medve, keresett a Feri! - mondja.
- Milyen Feri? - kérdi a medve.
- Aki a seggét az orrodra veri. - válaszol a nyuszika és elrohan.
Ez így megy hétről hétre, mikor a medve már nagyon szégyenli a mamlaszságát, és a rókához megy tanácsért.
- Kutyaharapást a szőrével! -mondja a róka- Ha legközelebb találkozol a nyuszikával mondd azt neki, hogy keresete az Erik. Ha rákérdezne, hogy ki az az Erik, akkor válaszold azt, hogy akinek a seggét az orrodra verik.
A medve nagyon megörül, és alig várja, hogy találkozon a nyuszikával. Mikor ez végre megtöténik, így szól hozzá:
- Te nyúl keresett az Erik.
- Tudom -válaszolja a nyuszika- mondta a Feri.
- Milyen Feri?

A buta medve megy az erdőben, mikor megállítja a nyuszika.
- Szervusz medve, keresett a Feri! - mondja.
- Milyen Feri? - kérdi a medve.
- Aki a seggét az orrodra veri. - válaszol a nyuszika és elrohan.
Ez így megy hétről hétre, mikor a medve már nagyon szégyenli a mamlaszságát, és a rókához megy tanácsért.
- Kutyaharapást a szőrével! -mondja a róka- Ha legközelebb találkozol a nyuszikával mondd azt neki, hogy keresete az Erik. Ha rákérdezne, hogy ki az az Erik, akkor válaszold azt, hogy akinek a seggét az orrodra verik.
A medve nagyon megörül, és alig várja, hogy találkozon a nyuszikával. Mikor ez végre megtöténik, így szól hozzá:
- Te nyúl keresett az Erik.
- Tudom -válaszolja a nyuszika- mondta a Feri.
- Milyen Feri?

*

 

A vadász elmegy az erdőbe medvére vadászni,meg is találja a barlangot.Bemegy és rálő a medvére.A medve megrázza magát és a következőt mondja:
-Vadász! Te most szopni fogsz!
És leszopatja magát..
A vadász ismét próbálkozik,rálő a medvére a medve ismét megrázza magát és megszólal:
-Vadász! Te most szopni fogsz!
És ismét leszopatja magát..
Hazamegy a vadász hoz egy gép fegyvert, rá lő egy sorozatot a medvére, a medve megrázza magát és mondja:
-Látom vadász te már csak szopni jársz ide!!!


A székely a fiával elmegy medvére vadászni, mondja neki:

- Fiam menny hozzál egy puskát, egy kötelet meg hívd a Morzsi kutyát.
Sétálnak az erdő felé, kérdezi a fiú:
-Te idesapám hogyan is fogunk vadászni medvére?
- Há fiam, nagyon egyszerű van az erdőben egy sziklaperem a mögött egy barlang, én bemegyek kicsalogatom a medvét , majd elakasztom ő leesik a Morzsi be van tanítva odarohan tökön harapja, erre a medve összekuporodik, te meg gyorsan összekötöd kezit-lábát..
- Jó jó idesapám, de akkor minek hozzuk a puskát? - kérdezi a fiú.
- Azért fiam, mert ha véletlenül én esnék le, akkor te lőd le a kutyát.!!


*


Egyszer három legény elment medvére vadászni. Hogy bátorságot merítsenek, egy fogadóban ettek-ittak. Pénzük nem volt, ezért azt mondták, hogy megölik a medvét, a bôrét eladják, abból majd fizetnek.

Az erdőben aztán találkoztak a medvével. Volt nagy ijedség!

Ketten futottak, amerre láttak. A harmadiknak futni sem volt ereje. A földre vágta magát, mintha halott lett volna. A medve odament, körülszaglászta, majd otthagyta. Amikor elmúlt a veszély, megkérdezték a földön fekvőtől: „Mit súgott a medve a füledbe?”

„Csak azt, hogy ne igyunk a bőrére addig, míg őt meg nem fogjuk!”

*


Halállista

A medve halállistát készít, és amelyik állatot felírja rá, azt megöli. Ennek híre megy, és odacammog a farkas a medvéhez:

- Mondd medve, én is rajta vagyok a halállistádon?
- Igen.
- De legalább a családomtól hadd búcsúzzam el, mielőtt megölsz! - kérleli elkeseredetten a farkas.
- Jó.
A farkas hazamegy, nagy sírás közepette búcsúzkodik a családjától, azután a medve megöli. Odamegy hozzá a róka is, és ő is megkérdi:
- Mondd medve, én is rajta vagyok a halállistádon?
- Igen.
- De azért az ismerőseimtől elbúcsúzhatok?
- Igen.
A róka szomorúan búcsúzik barátaitól, majd a medve őt is megöli. Odamegy hozzá a nyuszika is:
- Mondd medve, és is rajta vagyok a halállistádon?
- Igen.
- És nem lehetne kihúzni?
- De.

 

LAST_UPDATED2