Mitől volt felvilágosodás

a trónok és oltárok,

a vallási és nemzeti kötelmek

leomlásának kísérlete?

Százkilencvennégy éve, 1819. november 22-én hunyt el a Komárom vármegyei Virten Baróti Szabó Dávid székely jezsuita, tizennyolcadik századi nemzeti költészetünk irodalomoktatásunkból évtizedek óta kirekesztett klasszikusa, aki számára a tizennyolcadik századvég, az úgynevezett felvilágosodás a trónok és oltárok, a vallási és nemzeti kötelmek leomlásának kísérlete volt.

1739. április 10-én a háromszéki Baróton született. A székelyudvarhelyi jezsuita gimnáziumban tanult. Tizennyolc évesen lépett Loyolai Szent Ignác rendjébe, amelynek feloszlatását követően, 1774-től esztergomi főegyházmegyés papként Komáromban, majd 1777-től Kassán lett a retorika tanára. 1799-ben nyugdíjba vonult, Virtre költözött és ott élt haláláig.

Gyakran ostorozta kora átlag magyarját, amiért a hazát allegorizáló, „senkinek kárán nem örült, sokaknak hűvös árnyékkal feles hasznot hajtó” diófa pusztulásáért a patópálos passzivitás, a szalmalángos fellelkesülést követő cselekvésmegtorpanás, a széthúzás, az atomizálódásra való hajlam a leginkább felelős: 

Senkinek kárán nem örült, sokaknak 
Hűvös árnyékkal feles hasznot hajtó, 
S kedvek étkeddel kereső kegyes fa! 
Mondsza, ki bántott? 

Ah, minek kérdem! szemeimbe tűnnek Gyilkosid. 
Nem volt külerőszak: ott benn 
Önmagadban volt megölő mirigyed 
S titkos elejtőd. 

Ím egész bélig gyökered kirágták 
A gonosz férgek, s az elett odóba 
Hangyabolyt hittak! Mi nyüzsögve járnak 
Most is alattad!

Berzsenyi előfutáraként arról vallott, hogy a francia enciklopédisták tanításai az erkölcs trónfosztásán túl a tudományok objektív igazságoktól történő elszakadását, Isten evilági hatalmának megkérdőjelezését, végül, de nem utolsósorban a gyermeknevelésből hovatovább a negatív normák, mint a lelki-fizikai fegyelmezés megszüntetését eredményezték: 

Oda van az erkőlcs! oda van a tudomány! Hazánk
Reménye mind kifonnyadott! – virágjait
Eggy dér (ki vélte vólna!) csaknem mindenütt
Lefőzte! Még az oskolákban is! – Mire
Ment a gonoszság! – Fajtalan tűz, jámborok
Csufoltatása, fülverő káromkodás,
Parázna szitok, eggy szóval undokság s merő
Istentelenség hallatik, szemléltetik!
Mennyben örök bér nincsen; a pokol – mese;
A lélek elmúl: azt csacsogják a tejes-
Szájú deákocskák is, és óh fájdalom!
Nyilván csacsogják. – Nincs fenyíték s félelem.
Csak színre vannak a gonoszt tilalmazó
Törvények: a bűn büntetés nélkűl marad.

Szerinte felfordult az egész világ, amiért már nem akar hallani lelkiismereti korlátokról, nincs benne igazság, hitel, csak „csalás, uzsora, ragadozás, hitszegés”, amiért hiába hirdeti a misztifikált jelszóhármasság, a „szabadság, egyenlőség, testvériség” jegyében a a társadalmi egyenlőséget, valójában anarchiához vezető hedonizmus és utilitarizmus jellemzi:

Hatalmas Isten! melly gonosz, melly átkozott
Üdőket értünk! megveszett az egész világ,
S töviből kifordúlt. Nincs igazság, nincs hitel
Az emberek közt. A szegények, özvegyek,
Árvák hamissan elnyomattatnak. Csalás,
Uzsora, ragadozás, hitszegés uralkodik;
A testi kívánságok, a paráznaság,
Fő-polcra léptek; a szemérmet elvetett
Leányok eltenyésztek, a vólt büntetés
Alól ki lévén véve: már a házasság-törés
Szokási vétek. – Hány paraszt legény fija
Lett s lessz ez úttal úrfi! hány nemes fija
Lett szolga s béres! Jaj! sokan Sodomát veszik
Tárgyúl magoknak fajtalanságok dühös
Véghez-viteliben; csak szemenként látszatik
A konkolyok közt búza: nincs ezer között
Eggy jó! Veszélyben forog az is, mert a gonosz
Példák előtte vannak és kecsegtetik.

Borúlátásában mégsem veszíti el morális optimizmusát, így arra serkenti ifjúságát, hogy végre magyarul beszéljen és írjon, egyik költőtársát, hogy „magyar hárfádnak nevekedjék hangja naponként”, majd a vallásnak szerinte elsősorban az „Anyaszentegyház erős bástyái”-nak, a jezsuitáknak köszönhető, feloszlatásuk ellenére megmaradt erejét magasztalta.

Igen, Baróti Szabó iménti gondolatai miatt irodalomoktatásunkból régóta kirekesztett, mint megannyi kortársa, akik azt kérdezték: mitől volt felvilágosodás a trónok és oltárok, a vallási és nemzeti kötelmek leomlásának kísérlete?

p.s.:

BARÓTI SZABÓ DÁVID VERSEI

A MAGYAR IFJÚSÁGHOZ.

Serkenj fel, magyar ifjúság! ím nemzeti nyelved,
Eggy szép nemzetnek béllyege, veszni siet.
Fogj tollat; kezdj íráshoz; kezdj szóba vegyűlni
Lantos Apollóval nemzeted ajka szerént.
Nincs s nem lessz ennél tehetősebb eszköz: ezen kap
Minden eszesb, ánglus, francia, német, olasz.
S melly szép versekkel telnek sajtóji naponként!
Mint hordják hozzád!... melly ragadozva veszed...
Mint telik a kűlsők szédítő kéncsivel honnyod!
Mint pusztúl Árpád hajdani nyelve, neme! -
Serkenj fel mély álmadból és szánd meg hazádnak
Nyelvét, melly ha kihal, tudd meg, örökre kihalsz.

1777.

Baróti Szabó Dávid
Kisded szó-tár

Ki-adtam, volt 1784-ikbenn ezen munkátskát. Hamar el-fogyván a' nyomtatványok; Barátim' kérésekre, jobb rendbe szedve, ki egyengetve 's meg-bővítve, ujra ki-botsátom a' magyarul értők' hasznára. A' mi tsupán anyai nyelvünket illeti; nem nagy szükségek lészen azoknak ezen, testért kisded; de mi-vóltára nézve, alkalmas nagyságú SZÓ-TÁRnak kezekbe nyújtása utánn Páriz Pápai és Mólnár Dictionariomára. A' mi szebb, és ritkább elő-fordulatú találtatik bennek, ide hárogattam. Az eddig ki-jött könyvekből-is ki-szemeltem a' szokatlanabb; de valóságos magyar hangzatú, és eredetű szavakat. Végre ki-kerestem mind a' két hazából majd-majd feledékenységbe menő sok neveket. Ezen két utolsókból az említtett Dictionarium-is (mert eggy jó-gazdag Szó-tár nélkül nem boldogúlhatunk) megszaporodhatik; kivált ha a' külömb-féle mesterségekre-szolgáló eszközök' ritkább nevei-is, némelly Tudós, és anyai nyelveket igazán szerető Férfiak által, mind a' két Hazában fel-jegyeztettvén a' Ki-adóval közöltetni fognak. Deák szókat tsak akkor hozok-elő, mikor a' magyarnak értelmét más-képpen ki nem fejezhetem rövideden. Némellyek mellé * jegyet vetettem; azt akarván azzal jelenteni, hogy az ollyanok' bé-vételek felett még talán kérdés támadhatna, ámbár párt-fogóji-is találtatnak. Néha ki nem tettem a' magyarázatot, a' hol homályosság nem vólt, elégnek állítván, észbe-juttatni a' szépséget. Néha rövidség' okáért előre botsátván a' tő-szót, mindgyárt szoross rend nélkül, utánna írtam a' tőlle szármozókat külömb-féle meg-hajlatásokkal, mellyeket az Olvasó másokban magától-is meg-tehet. Ha hasznot hajtand munkám kedves Hazánknak, jutalmát vettem fáradttságomnak.